Pesti Napló, esti kiadás, 1869. február (20. évfolyam, 25-47. szám)

1869-02-23 / 43. szám

ezt ő maga sem akarja, mert nem vágyódik Herostra- I­tes dicsőségére.“ Ezután fölszólítja Ivánka Rákóczyt, világosít­sa föl­­az elámított, félrevezetett népet,a­mihez Rákóczy azonnal hozzá is lát válaszában, mond­ván baloldali praecisióval: „Az 1848-ks alkotmánynak törvényes utón és tör­vényes eszközökkel visszaszerzése, a kor igényeihez képest fejlesztése és biztosítása. Ez programmom! Ettől soha sem tértem el egy hajszálnyit sem — sem szóval, sem írásban, sem tettel — és eltérni nem is akarok soha.“ Kijelenti, hogy nem „föllépett,“ hanem föl­­léptettetett;“ a pamphlet terjesztésével senkit meg nem bízott; adót, tudja, hogy mindenütt kell fizetni ; az tény, hogy hazánkban az adó rendkívüli nagy, az országgyűlés dolga azt leszállítani s ha nem is szállíthatná le a jövő sessió alatt, de meggyőződése, „mikép némely odipsus adónemeknek haladéktalanul eltörlését a haza érdeke követeli, természetesen úgy, mi­szerint a törvényhozás gondolkozzék, hogy ad­dig, a­míg teljesen megszüntethetők lesznek, az állam jövedelme más, a nemzet jellemével, er­kölcsi érzetével összhangzó forrásból nyerjen kárpótlást,“ és a többi, és a többi­ a papi javak­ról, származásáról a Rákóczyaktól, Kossuth La­jos hazatértéről s mindenről, de mindenről úgy, hogy nagyon csalódik, a­ki azt hiszi, hogy sze­gény Ivánka czélt ért levelével. E nyilatkozat nem fogja Rákóczy kortesei­nek szájából,kivenni azokat a nagy szavakat, melyekkel a szegény ember gyönge értelmét agyba-főbe verik, hogy m innen-onnan azt sem fogja a jámbor választó nép tudni, hogy fi­e, lány-e ? Csak azt szeretnék a fusionált ellenzéknek azon szemforgató részéről tudni, mely folyó­szá­mok alatt elmélkedik az eszközökről, farag ado­mákat ferdített tényekből, hogy mit szól ehhez ? A felelősség őket éri Isten és ember előtt, azo­kat, kik e szomorú következményű fusiót ter­vezték és végrehajtották; kik nem átallották ki­jelenteni,hogy elveikért nem vállalnak felelőssé­get kölcsönösen, csak az eljárás­ solidaritását ala­pítják meg. Hol vagytok: Tisza Kálmán, Jókai, Irá­nyi!? Állítsátok meg e garázdaságot, ha meg­indítani tudtátok, mert ti feleltek a bűnökről, melyekkel e természetellenes állapot jár. Senki sem fogja a gyarló népet feleletre vonni, hanem mindenki azokat, kik nem iszonyodtak pythicus programmjukat ezerféle törekvésnek odavetni köpenyül. Mutassátok meg, mi lesz ennek a vége! Hol álland meg ez áradat ? Ti kezdtétek rá a kart, hogy a jobboldal föl­adata a haza jogait, elárulta a hazát, stb. Duna-Patajon már magasabb , fokozottabb hangból megy a nóta : ott már a balközép fog­lalta el benne a jobboldal helyét; hol fog ez megállani ? Mindennek van logikája, s viszonyokba be­lehelyezkedni, tényeket elfogadni, elveket hir­detni consequentiáik elfogadása nélkül nem lehet. A­ki meggondolatlanul megteszi az első lépést a józan ész tiltakozása mellett, annak nincs hatalmában többé a másodikat tenni vagy nem tenni, azt viszi a bűne! Hol fogtok megállani , feleljetek, ha tudtok ! Hanem ne jöjjetek nekünk többé azzal, hogy jót akartatok, szándéktok tiszta, mert mun­kátoknak legjobbjaitok esnek áldozatául és bűneitek ellenségeitek szövetségébe, a nemzeti­ségek hatalmába ejt és kerget benneteket. tArcza Magyar tud. akadémia. Az akadémia tegnapi, nyelvtudományi ülésén ismét jelen volt mind a két elnök, és nevezetes volt ez ülés más tekintetben is. Eltartott 5-től 9-ig, a­mi „hallatlan Endre idejéig!“ és a többé­­kevésbbé érdekes tárgyak egész halmazát hozta élénkbe. Joannovics György, cultusminiszteri ál­lamtitkár, a­ki már régebben ismert volt, mint nyelvünk egyik szorgalmas búvára, székfog­lalóját tartotta „némely újabb szóalkotásról és az „ász,“ „ész“ alkotókról;“ helyünk itten érdemleges kivonatot adni nincs, de legköze­lebb hozunk egy ilyent, már csak azon érdekelt­ségnél fogva is, melyet ez értekezés úgy az aka­démiában költött, valamint azt általában a nyelv iránt érdeklődőknél és a nyelvvel foglalkozók­nál költeni fogja. Kivált a gyarló műszó-gyár­tásnak erősen neki megy. Azután Toldi hozott egy „nevezetes fölfede­zést“, bemutatott egy levelet dr. M­e­z­e­y La­jostól, a­ki a velenczei Marcián­a-köny­vtár­­ban a classica literatura mindenféle, részint elve­szett, részint soha nem is létezett kincsét fedezte fel. Szóval, megint egy akadémiai furcsaság ! Toldi előrebocsátotta ugyan, hogy sokáig habozott j­o­b­b­r­a-b­a­l­r­a , míg elhatározta a szerinte is „meglepő“ dologgal előlépni; jobb lett volna, ha jobbra hatá­rozza magát, és vagy nem is lép elő, vagy csak kellő vizsgálat után. A fölfedező úr tehát fölfedezett 6 egészen új munkát Archimedestől, egyet 100 képpel; Hesiodus minden munkáit, kilencz darabot (eddig csak kettő volt), mind hexame­terben; Flavius „Christon“ czímű hősköltemé­­nyét, melyről fölfedező megjegyzi, hogy „ugyan­azt tárgyalja, de sokkal szebben, mint a­mit Klopstock.­* Solon „törvénykönyvét.“ fölfe­dező megjegyzése szerint (és e megjegyzések kiválók naivitásuk által) „olyan részletes, mint az osztrák büntető-törvénykönyv.“ Fölfedező még sok mást is fedezett föl. De fölfedezéseit nem csak az teszi valószínűt­lenné, hogy Velencze a Rainecance korában a classica-philologia székhelye volt, és alig maradt ott valami felhatatlanul, hanem egészen comicus világításba helyezik észrevételei, melyekkel föl­fedezéseinek elsorolását kiséri. Emitt p. o. egy művet, melyet Alexan­driában fordítottak le 500 évvel Krisztus előtt, mire Hunfalvy, akadémia és hall­gatóság nevelése közt megjegyzi, hogy hiszen Alexandria csak 300 évvel Krisztus elé épült. E ö­­­v­ö­s a levél egyszerű végighallgatása után mindjárt a dolog nyitjánál volt; miután nem palympseste­s-ről van szó, “a­hol nálunk is megtörténhetik, hogy egészen váratlan fölfedezést csinál valaki, valószínűleg közép­kori zárdás iskolák exertitiumai azok, miket M e­z­e­y fölfedezett s To­­­d­i az akadémia elé hozo­tt. Eötvös e nézetét erős érvelésé­vel minden kételyen felül emelte. Az akadé­mia a „fölfedezéseken“ napirendre tér. Ezután Fo­g­a­r­a­s­sy folytatta már,­egyszer ál­talunk is említett mongol tanulmányait. Hu­n­f­a­l­v­y jelent a nyelvtudományi bizottság részéről. Mátyás Flórián az akadémiai segélyről (600 frt), melyet „Történeti szótára“ kiadására eddig húzott, lemond. V­á­m­b­é­r­yi„Ujgur nyelvtanulmányai“ kiadá­sát az akadémia 700 írttal fogja segélyezni; a költség másik felét a szerző viseli. B­u­d­e­n­s „Finn magyar szótár“-át az akadémia ki fogja adni és óhajtja, hogy szerző a magyar­finn részt is elkészítse. Végül előkerül még a folyton kigyódzó A­­k­in­ügy is. Szabó József a természettudó bizott­ság részéről védő szárnyai alá veszi Akint. Előkerül Schulzer „gombászata“ is. A termt. osztályra bizatik azt megvenni saját költ­ségvetése terhén, ha akarja. A. J. A pestvárosi ambuláns ellenzék. Az ambuláns ellenzék végre a Lipótvárosban is felütötte sátorfáját. Azaz, a Lipótvárosban csak elvben jelent meg, mert tényleg alkalma­sabbnak tartotta a belvárosban tartani meg a li­pótvárosi ellenzéki gyűlést. Jelen voltak teljes számmal : Jókai, Cser­­nátony és Szilágyi Virgil. Feladatuk volt, hogy a Lipótváros számára fogjanak jelöltet. „Hogyan!—kiált fel egyik szorgalmas olvasó­ja a „Hon“-nak— hiszen a „Hon“ már vasárnapi számában jelentette teljesen „hiteles forrásból,“ hogy a Lipótvárosi jelöltséget Horn elfogadta.“ Igen ám! — Ez a „Hon“ volt! — A „Hon,“ mely nem csak vasárnap, de hétköznap sem áll­hat jót arról, a mi hasábjain napvilágot lát. Jókai volt a főszónok. Hornról ugyan tudja, hogy a kormánytól egyben-másban eltér, de azt még nem tudja, ha váljon azért az oppositióhoz tartozik-e; ne­vezetesen épenséggel nem tudja azt, hogy egy nézeten van-e az ellenzékkel az oppositioná­­lis első és fődogma, a XII. t.-czikk iránt ? Hanem hiszen az egyelőre mellékes, azért lehet őt can­­didálni. Csernátony azt feszegette, hogy nem kell sokat hímezni-hámozni, hanem meg kell fogni „den ersten besten“, mire egy ottlevő sze­rényen arra figyelmezteti a társaságot, hogy a Lipótvárosban Wahrmannt főkép azért választ­ják meg, mert zsidó. deKal­vilion Kapuit a urgj­e mára is őt csak az vezette, hogy Horn zsidó, azért egyelőre csak candidálni kell őt, majd azonban ő­­r Horn-nak, és elcsinálja a dolgot. Ebben azután meg is nyugodtak, kivéve Szi­lágyit, a­ki nem egészen bízik a Horn-candida­­tió sikerében s annálfogva ismételt expeditió­­kat rendez a Lipótvárosba egy alkalmas zsidó ellenjelölt fölfedezésére, eddig azonban nem sok sikerrel. A zsidó congressus XXX. ülése, febr. 23. Mindenekelőtt felolvastattak az iskolai sza­bályzatok, végleges megszavazás végett. Ezek közül a népiskolai majdnem egyhangúlag, a rabbi­képezdet kilenczven egynéhány szavazattal 20 egynéhány nem szavazó ellenében elfogadta­tott. Ezután beadattak a szavazatok azon 7 tagú bizottságra, kik a rabbi­képezde fölötti javasla­­tot kidolgozzák. A haladó­ párt a következő ne­veket tűzte ki: dr. S­t­e­i­n­h­a­r­d­t, dr. Z­i­p­s­e­r, dr. K­o­hn Sámuel, Hirsch Mark, Hoch­­muth, B­r­­ 11 C. L. főrabbikat, és Deutsch, képezdei igazgatót. Külföld. (Belgiumja görög kor­­mányjegyzéke;cortes-gyűlés;olasz parliament.) A belgiumi vasúti ügyben a se­­natus is határozott, 36 szavazattal 7 ellenében elfogadván az előterjesztett javaslatot. A senatus komoly magatartását igen előnyösen jellemzi a jogügyi bizottságnak a javaslatra vonatkozó jelentése.Átveszszük a következő sorokat,melyek a franczia lapok hűhója közepette nem téveszthe­tik el kedvező hatásukat: „A törvényjavaslat — így szól a jelentés — melynek előterjesztésére a kormány az ország iparos és kereskedelmi érde­kei iránti kötelessége bírta, a képviselőházban azon rokonszenvvel fogadtatott, melyet méltán megérdemel. Önöknél hasonló fogadtatásra szá­míthat. Belgiumnak, mely az európai közjog előtt és tétele sajátlagos alapján minden politi­kai combinatiótól távol marad, melyek más or­szágot gyakran elfoglalnak, Belgiumnak kétsze­res kötelessége azt szemmel kísérni, a­mit a je­len törvényjavaslat megvédeni akar. Ezen jogát tagadni épen oly igazságtalan volna, mint ha közvéleményünket és a kormány érzületeit fél­reismerve, az előterjesztett törvény tekintetében oly indokokat és czélokat tennének fel felőle, melyeket nem táplál.“ A franczia sajtó , mely nem áll imperialisticus befolyás alatt, méltánylandó erélylyel utasítja vissza a Belgium elleni támadást. „Most már is­merjük, így ir a „Presse Libre,“ az összeesküvés minden részletét, és ámításnak nem lehet helye. Azzal kezdték Belgium megtámadását, hogy rá­fogták, hogy Francziaországot insultálja, midőn oly bizalmatlanságot tanúsít, melyet meg nem érdemel. Megkísérlették a szerepeket fölváltani, velünk elhitetni, hogy 4 millió belga 40 millió

Next