Pesti Napló, 1869. március (20. évfolyam, 5564–5687. szám)

1869-03-28 / 5686. szám

71-5086 Vasárnap marczius 28 1866). 20. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ut, utoM *. auuu. U. euieUl. E Uf iselUmi rini­ illató mindéi, köitemény a «»rkeMtisighsi inti»«ads. Sir .viont.--Sa» ie»«lek csak ismeri­k.**eMGI fog^dUUuue ei. Ferencesek tere 7. uim földeein( Kihalt) hivatal. A lap inyxgi ríeeét­elei« kö*le­mények (eldfi­eetiel piát, kiadí» karüli panaeaok, hirdetmfajek) a kiadí-hivatalhol intieendffk.PESTI NAPLO REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postás i '»gy helybfp, hásho* hordva ! Félévre 18 frt Exnegyedre, ... 6 írt. Egy hóra .... 8 írt. A p­esti kiadás különkü­ldéseért Hirdetmények­­Hra: 7 hasábos petitsor egyszeri hír­detésnél 7 nj kr. Bélyegig külön 30 nj kr. Nyilt-tér­­ 6 hasábos petit­sor 85 nj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1869-dik évi folyamára. £ Elöfisseté­s ?ara: Egész évre.......................................................................................................24 forint. Id­el évre...................................................................................... 12 „ fagyért évre................................................................................................ 6 9 ■ gy hára..........................................................................................................2 „ A „Pesti Nspió“ kiadó-hivatala. P**t mát <v 27. I &&0 Az ellenzéki lap­k győzelmi látogatóba fújnak a főváros választások alkalmából ; hirdetik, h­gy a miniszteri p­litika meg­bukott, övék a dicsőség és hatalom. Azonban a számok kérlelhetlenül hiú­sítják meg a korai örömrivalgást; a mesz­­sze szárnyaló képzelődés, s a felkorbá­csolt szenvedélyek csalképei szétfoszla­­nak az örök igazság előtt. A nemzet nagy többsége már jelenleg­­ is kifejezést adott véleményének a mult országgyűlés működése iránt, és helye­selve ama nagy férfiú eljárását, kinek ellenében megtörtek a pygmaeus k ki­csinyes cselfogásai, képviselőin­k nagy többségét azok közül választá, kik Deák Ferenczet vallván vezérüknek, elfogadják a közjogi alapot, hogy hazájuknak a bé­kés fejlődés, nemzetüknek a haladás vív­mányait biztosítsák. A Deák-párt a jövő országgyűlésen is tekintélyes többséggel fog rendelkezni; a győzelem tehát a miénk, és annyival be­csesebb, annyival nagyszerűbb, mert oly körülmények között vivított ki, melyek­ről más alkotmányos országokban nem is tudnak. Egy ideiglenes és már annálfogva hiá­nyos választási tölény, ideiglenes, az át­meneti korszaknak minden hibáit magába rejtő megyei szerkezet következtében úgy a központi bizottmányok, mint a megyei tisztviselők igen sok helyen jogtalan be­folyást gyakoroltak a választásokra, a művelődés igen alacsony fokán álló, t. i. még csak írni és olvasni sem tudó töme­gek a legveszélyesebb izgatásoknak vol­tak kitéve; a nemzeti felelős kormány az ellenzéki szónokok legtöbbjei által egy vonalba állíttatott a magyar nemzet el­lenségeivel és azokra, kik egy félszázadon át vezérlik a nem­zetet a reform és hala­dás rögös ösvényén, a „pecsovics“ gúny­név ragasztatott. Ha mindezek daczára a nemzet nagy zöme ellentállott a socialisticus irányú hajtogatásoknak, s az utczai csőcselék vakmerő fenyegetéseinek , úgy valóban oly igazságot kell magukban foglalni pár­tunk elveinek, mely felett az állattok hir­detői nem diadalmaskodhatn­ak. Nem osztjuk azok véleményét, kik a fővárosi választásoknak különös fontos­ságot tulajdonítanak, azokból épen nem tűnik ki az ellenzék győzelme, mert az értelmiség és vagyon, a kereskedelem és ipar gyypontjai a bel- és Lipótváros egy­hangúlag nyilatkoztak a Deák-párt mel­lett, a belvárosi néhány elütő szavazat nem érdemes az említésre; a Terézváros­ban az általunk is igen tisztelt és nép­szerű író személye iránti rokonszenv ve­zérelte a választókat, és alig csalódom, azt mondva, hogy ott a személy s nem az elv győzött; a Ferencz- és Józsefváro­sokban szintén személykérdések képezték legtöbb választónál azon indokokat, melyeknél fogva az ellenzék némi cse­kély többségre juthatott. Mindez azonban nem elég azon győ­zelmi mámor magyarázatára, melyet né­mely ellenzéki lapok nyilvánítanak. Nincs semmi okunk a csüggedésre; a nemzet helyes ösztöne most sem tagadta meg magát, s azon néhány szavazat, me­lyet a Deák-párt veszített, dúsan lesz kár­pótolva azon tanulság által,melyet a párt­nak úgy mint az abból keletkezett kor­mánynak meríteni kell. Az eredménytelen és meddő közjogi viták kimerítve a múlt országgyűlés ide­jét, hátráltatták a hazára nézve oly szük­séges reformok törvénybe iktatását, hogy ez ne ismétlődhessék, a többségben évő pártnak, mint egy embernek kell össze­tartani és csírájában elfojtani minden oly törekvést, m­íg ismét az alap meginga­tására és a törvény­hozás hátráltatására van irányozva; az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól elválasztása, a megyék szervezése, a választási törvény revisiója oly felté­elek, melyek n­élkül haladni nem lehet; a honvédség tényleges szervezése főbizony­ítékát képezi az egyedül üdvös nemzeti iránynak, további halogatás e tekintetben ha még oly kevéssé jogosult bizalmatlanságra ad okot, mindezeket első­sorban kellene az országgyűlésnek elvégezni. A kormány pedig erős támaszt csak úgy találhat azon pártban, melyből kifej­lődött, ha szilárdul és erélyesen halad az alkotmányosság és tör­vényesség ösvé­nyén, ha nem késik oly törvényjavasla­tok előterjesztésével, melyeket az összes haza óhajtva vár, s ha kérlelhetlenül sújtja azokat, kik a fennálló törvényeket tiszteletben nem tartják; fél rendszabá­lyok és transsctiók, nem képezik azon eszközöket, melyekkel hazánkban boldo­gulni lehet. Hazánk s nemzetünk felette megsinte­­nék, ha pártunk többsége nem használná fel jól és helyesen idejét a jövő ország­­gyűlésen, s ha hozzá méltólag nem fe­jezné be a dicső művet, melyet Deák Fe­­renez kezdeményezett, s mely magában foglalja hazánk békés virulásának és ön­álló fejlődésének minden feltételeit. Egy Deák-párti. Ma számunkhoz egy egész iv melléklet van csatolva. fe|fitu»:.e:.ÁG b;*vojiki;:t . . ÁG Kr. »äfcs© i.s x 3& i­seae s*a ^tastem Tertius gaudet! Egy, a parliamentáris élet praxisával ismerős angol, ha ellenzéki lapjainkat ol­vasná, nem értené meg oppositiónk nagy örömét a választások eredménye felett Nem értené meg, miként beszélhet a bal­oldal diadalról, midőn a leglelkiismeret­lenebb,­­ egy, valódi alkotmányos élet ez szokott angol előtt hallatlan agitatió után is a kormány oly nagy­on határozott ma­joritást nyert a választásokban, mint nyert most. Angliában, hol 600-nál több képviselő van, akárhányszor látunk egy miniszté­riumot 20—30 szótöbbséggel hosszú ideig kormányozni, nekünk pedig a tisztán ma­gyar ügyekben 70 — 80, a közös ügyek­ben, melyekben a horvátok is szavaznak, 100-on felüli majoritás áll rendelkezé­sünkre. Ez több mint elég, s meg vagyunk győződve, hogy a mint hozzáláthatunk hazánk benső recrganisátiójának kérdé­seihez, s a mint szűnni fog azon me­ter­­kélt izgatás hatása, melynek befolyása a választásokra félreismerhetlen, e majori­tás még növekedni is fog. De nem feladatunk most a jövő eshető­ségeit combinálni, csak azon tényt kell constatálnunk, miszerint pártunk a dol­gok jelen állásából csakis új erőt, buz­dítást meríthet. Nem mulaszthatjuk el azonban ez alka­lommal hazai ellenzékünknek austriai ér­dektársaira figyelmeztetni olvasóinkat. A „N. fr. Presse,“ Bécs azon közlönyei­nek egyike, melyek még nem vol­nak képesek hajdani centralizáló eszméikből teljesen kivetkőzni, elmondja, miszerint a deákpárti kormány veszteségeket szenve­dett a választásokban, és avval vi­gasztalja magát, hogy ezentúl legalább nem fog oly követelésekkel fel­léphetni Bécs ellen, mint minőkkel fellépett, — ő pedig sikeresen fellépett — eddig! A „Morgenpost“ pedig ugyane gon­dolatot még nyíltabban fejezi ki, felkiált­ván : „A magyarországi választás ered­ményei Sadowáját képezik azon politiká­nak, mely a monarchia súlypontját Budá­ra törekszik áttenni! “ A régi, bécsi centralizáló politika fen­­maradt elemei tehát a maguk ér­dekében kívánatosnak tart­ják azt, a­mire a baloldal törekszik: a deákpárti kormány gyöngítését. Távol legyen tőlünk azt hinni, misze­rint a baloldal készakarva tolja sze­kerét az általunk szerencsésen legyőzött centralizáló politikának. Hanem hogy öntudatlanul, de tolja, ez világos, a fentebb idézett őszinte vallomásokból, mert haladásának örül az ellenség. Ha ily jelenségekkel szemben, volna bennünk elég könnyelműség a dolog mu­lattató oldalát fordítani kifelé, mily comi­­cus sziliben tüntethetnék fel patrioticus ellenzékünket, a­mint a „N. fr. Presse“ centralizáló ábrándjainak szolgálatában töri magát. De nem akarjuk a baloldal helyzetének nevetséges oldalát kizsákmányolni. S ha nem mulaszthattuk el ez érdektalálkozást jelezni, tettük azért, hogy az ország ál­lása, mennyire össze van fűzve visszaállí­tott alkotmányos állapotunk consolidátió­­ja, s hazánk békés fejlődésének lehetősége a Deákpárt nagy művének, a kiegyenlí­tésnek fenmaradásával, — tettük azért, hogy figyelmeztessük az ellenzéket eljá­rásának bár akaratlan, de természetes kö­vetkezményeire. Ez is egyik „jele az időnek.“ — Fo­gunk-e okulni belőle? (1.) Bécs, már ez. 26. Még nincsen négy hó­napja, hogy e helyütt a hivatalos journalistikai ellenségeskedések megszüntetését Bécs és Ber­lin között örömmel üdvözölték s a legöszintéb­­ben felszólítottuk bel- és külföldi kollegáinkat, hogy a beköszöntött békét mindkét fél érdekében ne zavarják. A­mint akkor elég véletlenül Bis­marck gróf kedvencz orgánuma a „Nordd. All. Ztg.“ adott jelt a visszavonulásra, úgy ma fáj­dalmas meglepetésünkre ismét ugyanazon lap fu­lladót s lövői mérges nyilakat rejthelyéből külügyi politikánk vezetésére. Mi skeptikusok legelőbb is saját közvetlen körünkben tekintünk szét, vizsgálván, mi okot adhatott e külföldi hivatal a berlini kormány­férfiaknak arra, hogy őt mint valami csendzava­rót tekintsék ? De bármik­ép vizsgáljuk a dol­got, semmi okot nem találunk, mely miatt a bécsi kabinetet békebontással lehetne vádol­nunk. Magatartása a török-görög ügyben, a con­­ferentia javaslatának elfogadása körül mutatott készsége, állása a conferentiában, tartózkodása a belga vasúti kérdésben, lejalitása, melylyel a barátságosabb viszonynak Olaszországban a leg­egyszerűbb és leghűebb magyarázatot adott, — mindez együttvéve oly képet nyújt az osztrák­­magyar külügyi hivatal eljárásáról, melyből min­dent inkább, mint azt lehet kimagyarázni, hogy az­ va­l­amely külhatalmasságnak panaszokra vagy reeriminatiokra ad okot. Nem hiú önszeretet sugallja nekünk ezen íté­letet, mely specificus magyar szempontból még semmi esetre sem involválja a külpolitika fel­tétlen méltánylását, hanem kizárólag“azo­n mél­­tányosságérzet, melylyel a lelkiismeretes publi­­cistikának a közviszonyokat meg kell ítélnie, bármily közönyösek legyenek is azok reá nézve Minél komolyabb és őszintébb volt akkori fel­szólításunk, annál nagyobb fájdalommal látjuk, mint tör elő ismét a „Nordd. alig. Ztg,“ hogy az alig behegedt sebet felszakgassa. És miért e lárma ? Mivel okadatolja Bismark gróf orgánu­ma az osztrák-magyar politika ellen újabban emelt heves vádjait? Hogy egy itteni lap oly hangon beszélt Poroszországról, mely nem tet­szik a berlini füleknek, ez volt az ok. E lapról azonnal azt állították, miszerint az Beust gróf zsoldjában áll. Azon lapnak, miként az egész világ tudja, sokkal több előfizetője és nagyobb jövedelme van, semhogy függetlenségét a töb­bet ígérőnek eladja. És ugyan mi történnék, ha megfordítanék a lándzsát és azt állítanék, hogy azon orgánumok, melyek Bécsben és Pesten jól ismert előfizetői és jövedelem-szegénységük daczára sem fáradnak el a legzabolátlanabb op­­positiót képezni az osztrák-magyar kormánynyal szemben, s melyeket a berlini hivatalos lapok oly nagy előszeretettel idéznek, Bismarck gróf zsoldjában állanak ? Nem indulna-e fel arra a „Nordd, alig. Zig?!! És méltán. Mert nagyon gyarló lábon állana azon nemzet, a melynek közvéleménye áruhoz hasonlít,s melyet vásárra visznek. S csakugyan úgy látszik, miszerint a „Nordd. alig. Ztg“ azonnal észrevette, hogy ezen váddal csak magát blamirozta s a követ­kező napon aztán tovább ment. Ausztria men­­helyet nyújt a trónvesztetteknek s igy „a Po­roszország ellen forralt összeesküvéseknek és azok ellenséges elágazásainak egész Németor­szágban valóságos tűzhelyévé lett.“ Mily iszo­nyatosan hangzanak e szavak és mily korláto­zott elméről tesznek tanúbizonyságot. Őszintén megvallva, mi magunk is sokkal jobban szeret­tük volna, ha György exkirálynak és a hessen­­kasseli választó­fejedelemnek nem jut eszébe nálunk letelepedni, bármennyire tessék is az a bécsi és prágai üzletembereknek. De mivel már egyszer itt vannak, mi nem ismerünk törvényt, a­melynek alapján ki lehetne őket utasítani mindaddig, míg kereset nélkü­liekké nem lesznek, avagy valamely gonosztettet el nem követnek. Az Orléans párt fejei és tagjai két évtized óta London közelében ütötték fel tanyájukat. Jött-e Anglia valaha azon gondo­latra, hogy őket kiutasítsa avagy reájuk fel­­ügyeljen ? Várt-e valaha Napóleon ilyesmit a britt kormánytól ? S noha a sajtóval szemben korlátlan hatalmat gyakorol, megbírta-e akadá­lyozni a franczia császár, hogy közvetlen,közelé­ben, Páriában, kifejezést nyerjenek az Orléans­­párt nézetei ? Mikép lenne tehát képes az osztrák-magyar kormány — ha mindjárt hiva­tást érezne is arra magában — meggátolni, hogy Délnémetországban welf és hesseni hangok ne emelkedjenek egyes zuglapokban. Mire confis­­cálta tehát Bismarck gróf a milliókat, mi hosz­­szabbítsuk meg talán kezét ? Poroszország rend­­őrügyérévé még nem aljasodtunk le. De a „Nordd. Alig.“ egyszersmind azon kri­tikával is foglal­ozik, mely Werther báró tevé­kenységét ez itteni sajtó egy részében bírálgat­­ja. Itt aztán sajtót és kormányt ismét oly módon összezavar egymással, mely a porosz la­pok önállóságára nézve nem a leghízelgőbb. A közvélemény az osztrák-magyar biroda­lomban az említett diplomata visszahívását kö­veteli. Ez igaz és könnyen megmagyarázható dolog. De az is époly igaz, hogy a cs. és kir. kormánynak mindez ideig nem feküdt érdeké­ben, miszerint e kívánalomnak kifejezést adjon. A közvélemény Werth­er báró tevékenysé­gétől semmi kedvező eredményt nem vár a vi­szonyok szorosabbra fűzése körül Poroszország­gal. A kormány azonban tudja, hogy Wer­ther báró azon lépést, melynek következtében a közbizalmat elvesztette, egyedül kötelességének pontos teljesítése végett tette, hogy e lépés köz­reműködése nélkül oly alakot ölt, mely a kö­telességeihez hű­ diplomatát egyenesen compro­­mittálta volna. Várjon ily körülmények között képes e Wert­her báró itt azon rokonszenves fogadtatásra ta­lálni, mely a kölcsönös bizalom záloga: azt megítélni nem a kormány dolga, a melyben a követ küldetett, hanem megbízójáé. Egyedül Berlinben tudhatják, vájjon csakugyan megfe­lelt-e a budai koronázási távsürgöny hangulata a diplomata instructióinak s jellemezte e az ot­tani kormánykörök szándékait. Végül azzal fenyeget a „Norod. Alig.“, hogy Poroszorság új­ab­b közeledési kísérleteiről töb­bé szó sem lehet. E fenyegetést valóban sajná­lattal kellene fogadnunk, ha egyszersmind egy megjegyzésre nem indítana bennünket. Minő joggal szól a hivatalos lap újabb közeledési kísérletekről? Hol vannak a korábbbi a „régi“ hasonnemű kísérletek ? Talán Tauffkirchen gr. küldetésében ? Vagy epen Krenski ezredes missi­­ójában ? A „Nordd.Allg.“ valóban nem vetheti szemünkre, hogy oly gyűlöletes hangon szólunk, mint a minőn némely bécsi orga uu­óknál nem ritkán meg kell ütköznünk. De ez ese­ten ne is követelje tőlünk, hogy szó nélkül hagyjuk a dolgot, a midőn ő ily elferdítéseket tesz, a minő például az, miszerint „az osztrák-magyar poli­tika oly iránylatot vesz, mely a közbizalmat aláássa.“ Nem fél-e Bismarck gróf orgánuma, hogy egész Europa előtt a legrészakaratubb rágalom­ vagy leggorombább tévedéssel fogják vádolni ? «­» A pesti összes kereskedő testületek Oorove miniszterhez a következő bizalmi feliratot nyújták át ma (vasárnap) délelőtti 11 órakor : „Nagyméltóságú miniszter úr! Különösen tisztelt kegyelmes urunk ! Oly események, melyek az excellentiád veze­tésére bízott szakmával semmi összekötésben nincsenek, azon hírt idézték elő, mintha excel­­lentiád eddigi hatáskörét odahagyni szándé­koznék. Bármily távol vagyunk is attól, hogy nagy­­méltóságod elhatározásaira jogosulatlan befo­lyást akarnánk gyakorolni, szívünk mégis h­atal­masan késztet arra, hogy nyíltan és határozot­tan jelentsük ki excellentiád előtt, mily mély sajnálkozást idézne elő ama hír valósulása a ke­reskedelem és ipar köreiben, mily élénk és áta­lános azon óhaj, miszerint excellentiád a korona tanácsában elfoglalt nagyfontosságu állomását ezentúl is megtartsa. Teljes mértékben méltányoltuk mi tisztelettel alulírtak azon hazafias áldozatkészséget, mely­nél fogva excellentiád azon fáradságra vállalko­zott, hogy Magyarország annyira elhanyagol kereskedelmi és iparbeli érdekeit kellő érvényre juttathassa. Amaz őszinte jóakarat, ama szabad­elvű nézetek, miket excellentiád e téren tanúsí­tott, legátalánosabb elismerésben részesültek és mindnyájunkban él azon remény, azon biza­lom, miszerint excellentiád ezentúl is mindent el fog követni, hogy a kezére bízott fontos érde­keket lehetőleg előmozdítsa és az anyagi téren való haladás igényeit öszhangzásba hozza az észszerű szabadság és társadalmi rend követel­ményeivel. A bizalom ez önkénytes nyilatkozása tanúsá­got teend arról,­ miszerint excellentiádnak a haza javára irányzott nemes törekvése tág kö­rökben, melyek pedig értelmiség és birtokra nézve épen nem utolsók, őszinte méltánylásra ta­lál, melynek természetes kifolyása azon hő óhaj, va­j ha excellentiád épen e mozgalmasabb időben marat­na meg rendületlenül eddigi fontos állo­másán. Fogadja excellentiád határtalan tiszteletünk és ragaszkodásunk kifejezését, melylyel marad­tunk stb.“ (Következő vagy 5—6 ezer aláírás.) A választások már kevés kivétellel megtörténtek, eredményeiket ismerjük. A Deákpárt vesztett néhány szavaza­tot, s ez tény. De azért erős többsége van, mely több mint elég a kormány tovább vite­lére. S ha felveszszük, mi­szerint e határozott többséget a Deákpárt megnyerte daczára az ellenzék különféle árnyalatai egyesü­lésének, dac­zára az ellenzék azon lelkiis­meretlen agitátiójának , mely a birtok szentségét lábbal taposva nem átallá min­den társadalmi rendnek alapjait megtá­madni — ha felvesszük, hogy ezen agi­­tátió daczára, melynél kíméletlenebbet, szenvedélyesebbet még nem értünk, pár­tunk oly eclatáns többséget nyert, mint a minővel ma bírunk : elvitázhatlan tény­ként ál előttünk, miszerint a nemzet túl­nyomó többsége nemcsak a múltra nézve helyesli pártunk eljárását, hanem a jövő­ben is az általunk eddig követett irány­ban kívánja vezettetni az ország ügyeit. A nép nyilatkozott, és szavazatával szentesité azon nagy művet, melyet a mult országgyűlésen megalkotunk. Ez által pártunk helyzete megváltozott. Az új választásokig kizárólag miénk volt a felelősség a 67-diki törvényekért. Most, midőn küldőink elé léptünk, han­gos helyeslése által a nemzet magára vet­te érettek a felelősség dicső terhét. De midőn ezt tette, midőn ismét több­séget adott pártunknak , oly feladatot rótt ránk, mely nem csekélyebb az eddi­ginél : megbízott a 67-iki vív­mányok védelmével, biz­tosításával. S e­z­e­n feladat felelőssége nyomja most vállainkat. És azon párt, mely nem habozott ma­gára venni az alkotás felelősségét, öntu­datával fog bírni azon kötelességeknek is, melyeket a védelem és biztosítás feladata ró reá. Mert oly ellenzékkel szemben, minővel a jelenben hazánkat látogatta meg a gond­­viselés, els­ő feladaunk : megvédeni az alkotmányt minden támadás ellen. A választások előtt, a­míg a nép ítéle­te még nem hangzott el működésünk fe­lt­­tt, azt hittük, a lehető méltányossággal, kimélettel kell eljárnunk az oppositio ellen. Most, azon ellenzékkel szemben, mely­nek programmját a nemzet a vá­lasztásokban elítélte, a túlságos kímé­let és méltányosság csak lanyhaság volna a hazafiús kötelesség teljesítésében. A Deák-pártnak ezentúl nagyobb erélylyel kell fellépnie, mint tette eddig. Ne feledjük, hogy a nép nyilatkozása a választásokban, nemcsak jogot adott nekünk az ország ügyeinek tovább veze­tésére, hanem az a kötelességet is rótta ránk , hogy tőlünk telhető erélyt és ki­tartást fejtsünk ki eljárásunkban. A nemzet azért adott ismét majoritást, hogy azt felhasználjuk.

Next