Pesti Napló, 1869. május (20. évfolyam, 100–122. szám)
1869-05-01 / 100. szám
100. szám. írod» : Víd »Íí'fc. « «ti», jj ,:oa}*} a )»J M*Urei difii ill.tó gaicd«» fc9Afc»í> j * «r-*rkM.fS?éj[ka. tstótffsii. f*reno«Uk t*?» 7. »»*» f8ld«*i*t B*r»«*letfee lávátok mik inául Ki&dőlllY»tal: A Uf taytfi rÍM.Í1 ’■ UoiSS »»*’* uíny.k (•lÜE»«*i iíiu* , ki.ifc kOrfili t u,ll.HtH]kw iaVMouiUk. mtsiA Ho*sk«i fejodtataO «1. PESTI MPLÓ R E G G EL I KIADÁS. Szombat május 1 1860. 30. évi folyam. Elüflietíni feltételet: déckie, pi.stA* i kelyfet*, kivitt hordva t KiUv/o . . . ívneg/adra . . Bfy bóra . . . di alti ki..iái kflllPkaidóroírt tolülfitetto hsvenkint . . SO kr. ■MijirrrrmTiraiin-ii—igiirrTríiiíTsi Hirdetmények tífa 1 katibai p*rtt»«r «fyiitd fai isttasil 7 aj kr. 8«iy*jüj MIS» 86 ojkr. Syi!t-Ó4r I * kuulk»* ftMt-**r 16 nj kr I* fn. 3 irt. t frV mamasmäammm Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1869-dik évi folyamára. lenketettl t&* :r* Égés* évre ................................. 24 forint. tél evre ................................................................ .42 * Negyed évre ................................................................ 6 » ?■%y hóra....................... ....... 20 A ,Pesti Natión kiadóhivatal«. Pént, április 30. I §60. Adózási viszonyaink. i. A választások alatt nyilatkozott socialistikus eszmék kapcsolatában valószínű, hogy az alkalmilag felmerülő indítványoknak a progressiv megadóztatás egyik »kiváló, tárgyát fogja képezni, s véleményünk szerint és ez okból nem lesz felesleges e tárgyat néhány szóval érinteni, előlegesen is megjegyezvén, hogy mi e helyen szűkebb értelemben progressiv megadóztatás alatt azon megszabást értjük, melynél az adóilleték a jövedelemmel párhuzamban nem egyenes, nem "gyorsabb arányban növekszik. Némely államfölcsek s nemzetgazdászok szerint az állam jótéteményeiben minden alattvaló egyenlő mértében részesül, vagyis világosabban szólva, azokból egyenlő mennyiségű hasznot húz ; ez állítás kétségkívül elvont s túlhatározatlan, de helyességét feltételezve kétségtelen, hogy minden alattvaló egyenlő segélylyel tartoznék az állam anyagi fentartásához járulni. Az állambölcsek ezen részének véleménye szerint tehát azon körülmény, hogy állami adóink az alattvalók közt nem fejenként egyenlően, hanem egészben véve a tiszta jövedelem aránya szerint vannak elosztva, a vagyonos osztály által a vagyontalanabb osztály részére nyújtott legnagyobb anyagi segélyezést foglalná magában. A fentebbi kiindulási pont hiányosságát s következményeinek túllelátó voltát alig szükséges bizonyítanunk. Az állambölcsek egy második része korunkban szintén általában minden alattvalóra nézve elkerülhetően legfőbb szükségnek tekinti az állam fennállását, s általában magasabb és emberiesebb szempontból indulván ki, az alattvalókat adózási képességük szerint kívánja megadóztatni . Az állambölcsek egy harmadik része a mai intézmények mellett az állam fennállását csak a vagyonosak érdekében állónak véli , s ennélfogva természetesen az adók összegével is kizárólag a vagyonosabb osztályt kívánja terhelni. E véleménynyel legszorosabb rokonságban némelyek az államhatalom fő feladatául a vagyoni különbségek kiegyenlítését tűzik , czéljaikat ,észben épen a legprogressivebb megadóztatás segítségével törekszenek elérni. Mint legtöbb esetben s különösen az ily nemű okoskodásoknál, korunkban valószínűleg a középút, illetőleg a második vélemény legnésesebb s lgemberiesebb, még pedig annál több valószínűséggel, mert következményeiben úgyszólván megegyez azok véleményével is, kik az adókat előlegnek s az állam jótéteményeit visze szolgálatnak tekintvén, az adók elosztásánál az egyes által élvezett államijótétemények hasznot hajtóságát kívánják alapul vétetni. Ez utóbbiak véleménye szerint ugyanis , nagyobb vagyon , nagyobb keresetképesség mellet az állam fennállása szintén nagyobb jövedelem előhozását s élvezetét teszi lehetővé, úgy hogy e körülményből önkényt következnék azon adómegszabás helyessége, mely a tisztajövedelem egyenlő részletét (százalékát) szabja adóul. Hasonló eredményre jutunk a második vélemény folytán is, mely az adózási képességet veszi az adóelosztás mérvéül. Az „adózási képesség“ így odavetve nagyon határozatlan valami, azonban kétségkívül leghelyesebben úgy értelmezhető, hogy az egyesek adózási képessége egyenes arányban áll tiszta jövedelmeikkel, feltételezvén ugyanis hogy, az adózók tiszta jövedelmeiknek ugyanazon részletét (százalékát) esetleg egyenlő súlyosan nélkülözik. Ez utóbbi állítás helyességét elsősorban a socialisták vonják kétségbe, továbbá pedig azok is, kik a progressivitással sok tekintetben kapcsolatban az úgynevezett adómentes jövedelmi minimum elvét védelmezik. Az elsőkkel nem is törődünk, kiindulási pontjuk lényegében hamis s következtetéseik sem egyebek légváraknál. Az utóbbiak ellenben az adómentes jövedelmi minimum indokolásául egy bizonyos, általában minden adóróra nézve az élet fentartásához okvetlen szükséges jövedelmet vesznek fel, melynek szerintük minden adózás alól mentnek kellene lennie. Eltekintve az itt ajánlott adómentes jövedelmi minimum általános meghatározásának lehetetlenségétől , az elv védelmezőinek tévedése elsősorban onnan ered, hogy az életet a legszűkebb értelemben veszik, holott ennek fogalma egyike legátalánosabbaknak. Az ember a szellemi és anyagi elemeknek legtökéletesebb vegyüléke, de mindennek daczára az embernél is megkülönböztethetünk testi és szellemi halált, az erkölcsi halál nem lévén egyébb szellemi betegségnél: a két utóbbi kisebb-nagyobb mértékben bekövetkezhetik az első nélkül is. De ha ez a való, úgy másrészről az is tagadhatlan, hogy a szellemi élet ép úgy mint a testi élet anyagi jövedelmet feltételez, sőt számtalan embernél még az erkölcsi is, s legkevésbé sem vonható kétségbe, hogy egy bizonyos anyagi jövedelem számtalan esetben elég a testi élet, de korántsem az erkölcsi és szellemi élet fentartására, illetőleg esetenként korai hanyatlásának megakadályozására. Ha azonban mindez így van, kétségtelen, hogy az adómentes minimumot a testi és szellemi élet szükségei szerint kellene meghatározni, holott ez merő képtelenség. Egy, ezreket számláló néposztály lakja hazánkat, mely mindennapi eledelét és ruházatát a vagyonosak udvarán elszólt hulladékokból fedezi, s szellemi szükségei csekélyek; ez képezi a legvagyontalanabb osztályt. Hasonlítsák össze ezzel az illetők az ország szellemi és anyagi vagyonosait, s aztán határozzák meg az általános adómentes jövedelmi minimumot , illetőleg a progressives helyes arányát, eltekintve azon körülménytől, hogy a progressivitás oly sikamlós határtalan valami, mely számarányokban kifejezve már magában is képtelenségre vezet, amennyiben következetesen alkalmazva egy bizonyos jövedelmi mennyiségnél adóképen az összes jövedelmet elnyeli. Valóban elmondhatjuk tehát, hogy a progressiv megadóztatás az állami adózás jogosultságának s törvényeinek sem eszményiebb, sem pedig anyagiasabb felfogásából nem következik. Sándékosan vettünk két nézetirányt kiindulási pontul, miután általában nem észszerű, ha intézményeinket, vagy kizárólag eszményi, vagy kizárólag anyagi alapokra kívánjuk fektetni. A mondottak után azonban egyszersmind önkénytelenül i s azon kérdésre jövünk, várjon tekintve a létező véghetlen vagyoni különbségeket, s az alsó osztály tehetetlen helyzetét, nem parancsolja-e a vagyonosabb osztálynak a felebaráti szeretet, s az emberiség egységének érzete, hogy a vagyontalanabb osztályt rendkívüli esetekben progressiv adózás vagy adómentes jövedelmi minimumok alakjában anyagi segélybn részeibe? E kérdésre nem felelünk tagadólag, másrészről ellenben ez alakját a segélyezésnek nem fogadhatjuk el általános eszményül. Elismerjük, hogy kényszerítő, rendkívüli viszonyok közt a progressiv megadóztatás pénzügyi szempontból elkerületlen, hanem sem ezt, sem az adómentes minimumokat nem ismerhetjük el a pénzügyi bölcseség netovábbjának, mert lehetetlen oly czélpontot választani, mely következményeiben képtelenséget foglal. Ha netalán esetenként az adómentes jövedelmi minimum alkalmazása csakugyan elkerülhetlen, neveztessék legalább a maga nevén szegény segélyezésnek, s ne törekedjenek az illetők, szükségét az államadózás jogosultságának elvéből, s az adózás törvényeiből kimagyarázni, miután a valóságban nem egyéb az adózással egyesített közigazgatási rendszabálynál. Az alsóbb osztály helyzetén az által alig segítünk, ha adómentesség alakjában szájába tömjük a mindennapi kenyeret, s megfosztjuk azon emelő öntudatól is, hogy az állam anyagi fentartásához ő is járul csekély részével. Sőt inkább a vagyontalan osztály emelkedésének csak előfeltételeiről szabad gondoskodnunk. A népnevelés általában, s különösen az állam által nyújtva, helyesebben, ennek támogató felügyelete mellett, végczéljában hathatósabb eszköz az alsó osztály emelésére mindennemű progressív megadóztatás és adómentes jövedelmi minimumnál. Angolországban mintegy a szegénysegélyzést kiegészítőleg, léteznek ugyan adómentes jövedelmi minimumok, ellenben az állam gondoskodása tárgyát képező népnevelés hiányzik, mégpedig anélkül, hogy e hiány más után kellőleg pótogatnék. Németországban a népnevelés az állam gondoskodása tárgyát képezi, s az adózás általában nem progressiv, alattvalói azonban mégsem haltak éhen, holott Angolország legkiterjedtebb szegény segélyezése daczára évenként éhen haltakat számlál, s a vagyoni különbségek ép ez országban legnagyobbak. Mint mondók, a progressiv megadóztatatást sem ítéljük el végképen, hanem óhajtanunk kell, hogy a mennyire lehet az önkénytes adózás jellegét viselje magán, s csak oly helyen alkalmaztassák, hol egyszersmind saját természetes mértékét s határát is felleli, miutánkülönben számarányokban kifejezve s következetesen alkalmazva, képtelenségekre vezet és számos tévedésre szolgáltat alkalmat. Ez utóbbi értelemben a progressivitás hazai adóinknál sem hiányzik így, p. o. a fennálló egyedárusági rendszer mellett a dohányfogyasztási adónál, mely egyszersmind némileg önkénytes adózás jellegével bir; míg más részről a progressives azon körülményben leli természetes határát, hogy a fogyasztási adók felemelése illetőleg progressivitsa egy bizonyos mértéken túl nem a bevételek szaporodását, hanem elenkezőleg csökkenését vonja maga után. A hazánkban fennálló földadó szintén progressiv, miután általában véve a kis birtok jövedelmezőbb mint a nagy, holott e körülmény a jövedelmi becsléseknél számba nem vétetett. Itt azonban a progressivitás ismét a földbirtok természetében leli halálát. A házadó bár helytelenül s hiányosan, jelenleg szintén progressiv. Angolországban mindez másképen van. A dohányfogyasztási adóláb csak két fokozattal bír.t, a földadó sem progressiv, mert a bérösszeg után indul. Azon adók, melyeknél Angolországban adómentes jövedelmi minimumok vannak megalapítva, az összes állam bevételeknek csak mintegy 13—15%-át képezik, holott az állambevételek többi része legnagyobbrészt a vagyontalan osztályt különösen sújtó fogyasztási adók által fedeztetik. Hazánk esetleg egykor kedvezőbb pénzügyi viszonyok közepett célját az adómentes jövedelmi minimumok mellőzésével a só- és húsfogyasztási adó leszállítása által kétségkívül sokkal czélszerűbben érhetné el. A felületes szemlélő az összes adózás természetét s hogy úgy mondjuk, szellemét igen hajlandó egyes adónem módozatai után megítélni, holott az tulajdonkép csak az egész adórendszer s bízvást mondhatjuk az illető állam összes intéményeinek alapos ismerete mailért határozhat meg. S és ez utóbbi okból bátran állítható, hogy bármely állam a progressiv megadóztatást mellőzve,vagy legfeljebb az előadott határok közt alkalmazva, a én nemes czért, mely részben a progressiv megadóztatás elvében rejlik, az által fogja leginkább elérni, ha azon adóösszegért, melyet alattvalóitól elvon, mennél nagyobb mértékben létesiti azon segélyeszközöket, melyek minden társadalmi réteg s különösen a vagyontalan osztály emelkedésének mellőzhetlen s az egyes által meg nem szerezhető előfeltételeit képezik. Az állam a vagyontalan osztály emelkedését gondoskodása tárgyává teheti s ekkor ott sett, hol a segítség legszükséesebb, de a társadalmi vagyoni különbségek eltörlésére nem szabad törekednie, mert ez által az összes emberiség elhaladásának egyik fő mozgató erejével együtt, saját fennállásának jogosultságát semmisítené meg Fb. Tekintetes szerkesztőség! A „Pesti Napló“ folyó havi 86-ik számában Zaránd megyéből, ápril 5-ki kelettel egy közlemény jelent meg, melyben alólírott főispánnak magatartása és eljárása igen indicrét módon megtámadtatik. Névtelen közlő, úgy látszik, a pillanat hatásának embere, mint ilyen, elfogultsággában türelmetlen, látva a kelő napnak első sugarát, rögtön déli hév ragyogványát szeretné elővarázsolni, holott higgadtan meggondolhatná, miként „saltus in natura non datur.“ Türelmetlenségnél nincsen roszabb, főleg a politikában, az ily természetű egyének csakis szenvedélyük szemüvegén át látnak , s ehhez képest cselekszenek, nem gondolva meg, hogy az ily cselekvények a valódi tényálladéknak hű viszszatükrözései nem lehetnek, míg másrészt a helyzet álláspontjánál fogva oly kényes húrokat érinthetnek, amelyek főleg ily vérmérsékletüek előtt „ne nyúlj hozzám virágok“ lehetnének. Nem doctrinair szempontból adom gondolatimnak a fentebbi kifejezést, mert mostani alkotmányosnak tekintett helyzetünkben mindenkinek szabadságában és jogában áll, a megyék termeiben úgy, mint a hírlap irodalom terén véleményi nézetét nyilváníthatni, de ki a szóvivés zászlóját magának vindiálja, legyen higgadtan gondolkozni tudó, előadásaiban eszélyes, hű, s igazságos, ha hogy feladatául tűzte ki a haza s közczél javára tevékenységi adóját leróni ; zarándi közlő azonban e nemes feladatot tévesztett malompolitika szerű modorban s módon teljesíti ; ugyanis. Mindenekelőtt azon kívánságát nyilvánítja közlő, hogy ideje volna már nekem huzamoss ideig Zaránd megyében lakni, és telegdi kényelmemet feláldozni, mert sehol sincsen annyi tenni való, mint ezen megyében; — erre válaszul adhatom, miként ha valaki, úgy bizonyára én tudni fogom és tudom, mi a megyében tenni való, de azt is tudnom kelletik, hogy mit tehetek, legyen meggyőződve közlő, miként akkor, mikor tenni kell, mikor tehetek, addig mig a szükség magával hozandja, mindig Zaránban leendők, de vannak másutt végzendő kötelmek és közhivatások is, mit nemcsak a magány egyén, de a főispán is teljesitni hivatva van. Ami a bizottmányi gyűlést megelőzött magányértekezletre, úgy a bizottmányi gyűlésbeni eljárásomra vonatkozó alispáni hely ett estés iránti közleményt illeti, megjegyeznem kelletik, miszerint közle ez érdemben mellőzendőnek látta felhozni a főbb momentumokat, miáltal csonka előadásának feltüntetett képlete egészen ellenkező más szint nyerend ; — ugyanis az előző szűkebb körű magányértekezletben átalánossá vált azon nézet, hogy csak egy alispán vezesse a megyébeni teendőket, míg a képviselőül megválasztott alispán Hodosiu az országgyűlésen működni fog. Ezen általános nézet ellen magam ellenvetést nem tévén, elfogadhatónak találtam, midőn pedig a gyűlésen felhozatott, hogy a sok teendőket egy alispán el nem végezheti, kivshetőleg a székhelytől többször hivatalos ügyben távol lehet , s ily alkalommal fordulhat elő a székhelyen oly sürgős váltó vagy más ügybeni teendő, amit csak alispán intézhet el, s egy másik alispáni helyettes és tehát ki- s vánatosnak mutatkozik; én az értekezlet nézeteinél fgva oda nyilakoztam, hogy ezen helyettesítést most, ki nem mondandóm, hanem czélszerűtnek találom, ha egy szűkebb körű bizottság kiküldetik, mely a helyettesítés ügyében tanácskozván,véleményét a délután folytatandó bizottmányi gyűlésben adja elő, így is történt; a szűkebb körű bizottság tanácskozás alá vette ezen ügyet, s eszmecsere után a nagy többség nézete szerint egy másik alispáni helyettesítésnek szükségessége elfogadva jön, így aztán ehhez én is hozzájárultam; a délután föltatott gyűlésben a bizottság nézetelvada ott, elfogadtatott, a hozzájárulási nyilatkozatommal a végzés kimondatott. Ily módon folyt le a helyettesei sérdés, mit Zarándi özlő saját-zerem dolu előadásával csorbiva, s igy elferditve juttatott a közönség elé, s ezen csóritás által valóbn nem leyális stilmtikához folyamodott. A mi végre a közgyűlésnek elnapolására, s ez által a főispáni jogok megcsorbítására vonatkozó nézet közlőnek illeti, már a „Pesti Napló“-nak egyik előző számában megcáfoltatván, utóbbi nyilatkozattételnek szüksége fenn nem foroghat. Az olvasó közönség iránti tiszteletből tartoztam a hit tényállás elősorosával, habár a malom-politikusoknak ömlengéseit figyelmen kívül hagyni szeretném. Kelt Pesten, apr. 27-én, 1869. Gr. HALLER SÁNDOR, főispán. Mai sztálunkhoz téli melléklet van csatolva. Országgyűlési tudósítás. A képviselőhöz ápril 30-kán tartott ílése. Korelnök: Pribék Antal, körjegyzők : Radó Kálmán és Zsoly Ferr. Viktor, gróf. A kormány részéről jelen vannak: Andrássy Gyula gr. miniszterelnök, Gorove István, Mikó Imre gr., Lónyay Menyhért, Bedekovics Kálmán és Wenckheim Béla báró miniszterek. Ülés kezdete d. e. 11 órakor. Korelnök bejelentései után a ház áttér a napirendre, melyen az osztályok jelentései vannak. Közöljük azon képviselők névjegyzékét, kiknek választási jegyzőkönyveik kifogástalanok ugyan, de e 1renek kérvény adatott be. I. Osztály (a 2-ik osztály által megvizsgálva) Zichy Nándor gr., Pilisy Lajos, Sümeghy Ferencz, Széky Péter,Várady János, Döry János. II. Osztály: (a 3 ik oszt. által vizsgálva) Csiky Sándor, Kegevich Béla gr., Krajcsik János, Ráday László gr. Pásztély János (mármarosi) Cotta János. III. Osztály (a 4-ik által): Németh Albert, Buttler Sándor gr., Hadász Boldizsár. IV. Osztály (az 5-ik által) : Patrubány Gergely, Theil István, Wodianer Béla b., Eöry Sándor, Somossy Ignácz. V. Osztály (a 6-ik által) : Gaál Endre. VI. Osztály (a 7. által): Drágfy Sándor, Ziinszky György, Dániel Márton, Jankovich Miklós, Jókay Mór, Dobsa Lajos, Oláh Miklós, Keményfy János. VII. Osztály (a 8. által) Török Sándor (soproni), Kauer Gyula, Rimanóczy Ferencz. VIII. Osztály (a 9. által) Huszár Imre, Eszterházy Pál gr., Rákóczy János, Puszky Ferencz, Késmárky József, Miletics Szvetozár, Babos Vincze (torontálm. nagyszent miklósi kerületből.) IX. Osztály (az 1-ső által) Erkövy Adolf, Wodianer Albert b., Csorghe László, Pethes József, Tóth Kálmán, Kollár Antal, Szemcrey Ödön, Szögyény László. A következő képviselők jegyzőkönyvei ellen törvényes kifogás létetett, de ellenék kérvény nem adatott be. III. osztály (A negyedik által megvizsgálva.) Papp Zsigmond. V. osztály (a hatodik által.) Berecz Ferencz. VIII. osztály (a IX-ik által.) Mocsáry Lajos. A második osztály felszólítandónak véli Vukovics Sebőt, ki két helyen választatott meg, jelentse ki, melyik válastókerületet kívánja képviselni. Továbbá a házszabályok 6-ik §-ánál fogva, mely szerint a képviselő, ki személyesen meg nem jelenhek, távollétének okát a korelnökkel tudatja, Kossuth Ferencnét ennek utólagos pótlására akarja felhivatni. V ukovics Sebő kijelenti, hogy a bácsi ■zé-At tartja meg és a becskerekű ellen vé d, L .Ivényi Miksa előadó előterjestvén a 3-dik osztály jelentését a 2 dik osztályúéit képviselők választása iránt, Jelszóal: Tisza Kálmán, kiindulva azon szempotól hogy a képviselők mindnyájának szandika az tartozik lenni, hogy az igazolsi e járás tökéletesen egyöntetű legyen, azon kérdést intézi a Lábhoz, úgy fogja-e föl az osztályok teendőit, hogy azok a megbízó leveleknek csak egyszerűen alaki kiállítására tartozzanak figyelemmel lenni. Ha azon nézetben van a ház, hogy azok tartalmára is figyelmet kell fordítni,a harmadik osztály által előterjesztett jelentésben talál oly választást, mely máshová sorozandó, mint ahová beosztatott. Nevezetesen Pásztélyi János választási jegyzőkönyvében maga az elnök bizonyítja.