Pesti Napló, 1869. augusztus (20. évfolyam, 175–199. szám)
1869-08-07 / 180. szám
180. szám. Szerkesztési iroda: Vneacaiek-tere 7. síim. I. emelet. Sz? szellemi részét illető minden füzlemény a szerkesztőséghez Intézendő.len levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. Ferencsiek tere 7. szám földszint Kiadóhivatal. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadió körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők.PESTI KAPLÓ Előfizetési föltételek Vidékre, postán: »*gy helyben, házhoz hordva: Egész évre . . . 22 frt. Félévre . 11 frt Negyedévre ... 6 „ 50 kr. Két hóra.................. 3 - T0 kr Egy hóra 185 kr. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyesen hírdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyílt-tér : 6 hasiba, petit-sor 76 nj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1 1869-ki julius—deczemberi folyamára. filéfizetési feltételek : Pesten hasiaa hordva, vidékre postán küldve: A julius — deczemberi fél évre A julius septemberi negyedévre Egy hónapra............................. . . . 11 frt. — 5 frt 50 kr . . . 1 frt 85 kr Az „Athenaeum“, Irodalmi re nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiadó. IV, míg. 6 ISOtt. A bíróságok szervezése égető szükség. I. Szánandó fogalma lenne annak az alkotmányos állami közéletről, aki ellenkező politikai nézet nyilvánítása miatt kárhoztatná polgártársát, holott a mondák és regék homályának eloszlásától számítható, s a politikai államélet mozzanataira vonatkozó mintegy három évezred történetének lapjai mindenkit, behatólag meggyőznek az iránt, hogy bármely köztársaság csak addig virágzott, míg annak tagjai a praetoriumokban váltott eszmeisere által nézetben egymástól eltérve, vetélkedő lelkesedéssel találkoztak a közös czélnál, melyre nézve minden érdekelt tisztában lévén, vita tárgyául nem szolgálhatott, — igy a szabad Hellasnak — mely méltán tekintethetik a történeti bölcselet hazájának — a benső jólét s szellemi müveltségbeni culminálás, — Rómának a világuralom utáni törekvés lévén jelszava — mint állami közös czél, — nincs reá példa, hogy amazt a közügyek intézésére hivatott görög, vagy utóbbit valamelyik római polgár politikai ellenfelével szemben is egyéni ambitióból meghiúsítani törekedett volna, — ebbeli állításom igazolásául szabadjon pár példával a történet lapjaira utalni. A democrata érzelmű Pericles határozott politikai ellene volt bár a spártai aristocratiai intézményeket kedvelő Cimonnak, de honfiai fenkölt erényét tiszteletben tartván, hatalma fénypontján eszközlé ki száműzetésébeli visszahivatását, és nem volt féltékeny arra, hogy Athénnek Aegyptusbani megaláztatását általa tétesse jóvá. A szigorú Samnitai erkölcsű Cato Censorius, hazája üdvét rögeszméjénél jobban szeretvén, elvégre is Scipionak politikai ellenének irányához simult, s agg korában tanulmányozta a görög irodalmat, mert belátta, hogy a római már elterjedt álladalomnak változott viszonyainál fogva más kormányszerkezetre van szüksége, mint minőt az akkori korlátolt latin készültség nyujtandott. Ujf'A történet méltán mondatik az „élet legbiztosabb mesterének,“ — annál sajnosabb, — hogy bennünket közügyeink intézése terén nem ezen leczke kalauzol, s talán ennek tulajdonítható amaz aggasztó jelenség, miszerint oly állapot felé látszatunk sodortatni,amely Cicero korában Rómára nehezedett az által, hogy a már akkor lazult honpolgári önfeláldozás és buzgalom akadályul szolgált arra nézve, miszerint a lerontott régi intézmények helyébe, a változott viszonyoknak megfelelő életre való újak alkottassanak, s mely visszavonás aztán csakhamar tehetetlen szolgává tette a világ urát. Állami álláspontunkat elemezve, a nélkül hogy szerénytelenség hibájába essem, találóan vélem azt következőkben körvonalazhatni, — ugyanis: Az ököljog korában, számra vajmi kevesen, az akkori műveltségnek is minden nyoma nélkül, Európának idegen népei között topographiailag tekintve szép ugyan — de reánk nézve eléggé kényelmetlen téren — melyet egy ezredéven át vérünkkel áztatván, joggal nevezhetünk hazánknak — letelepedtünk, az egymást követő hat század folytán voltak ugyan történetünknek több fényes momentumai, melyeket az uralkodásra hivatott, egy magasztosabb szellem teremtett, vas kézzel fentartott, s azzal együtt el is temetkezett, de ettől eltérőleg a szabad királyválasztás harczaiban sokaknak uralkodási vágya miatt, és a török irtó háborúiban — melyeknek nagy részét szintén önmagunk idéztük fejünkre, folytonos belviszályok is hozzájárulván, a nép szilaj erkölcsét féken tartani képes messzelátó Árpádok kimúltával mind inkább elgyöngülve, állami önállóságunk Mohácsnál sírba szállt, nem maradván fenn számunkra más választás annál, mint hogy a drága áron szerzett hazában belszervezetünket egy hatalmas, — s nemzetiségünket tekintve nem ellenséges támpont védszárnyai alatt, mint ha szövetségesek és alattvalók megőrizhessük; — ezen támpontot fellelték ildomos apáink a habsburg-lothringeni ház uralmában, melynek szerződésiül segélye nélkül, valószínűleg a hazát megszállva tartott elemek elleni küzdelem közt kellene vergődnünk ma is; azért nem csodaszerű, sőt természetes az, hogy az 1686-dik év történetével egykorú szint olyeszélyes, mint méltányos őseink 1723-dik évben megalkották a pragmatica sanctiót, részint hálából, de részint az önfentartás szükségétől vezéreltetve, mely az országlásbani örökösödési sorrendnek megállapításán kívül, bennünket belkormányzati alkotmányos intézményeink független voltára nézve biztosítván, kötelességünkké teszi azt, hogy ugyanazon uralkodó alatt elválaszthatlanul egyesülve, az örökös tartományokkal egymást kölcsönösen védelmezzük, mely sarkalatos, kétoldalú, s a nemzet becsülete által garantirozott szerződésnek, az 1790. évi X. törvényczikk csak ismétlése lévén, sanctióját, az európai közrázkódtatás nyomása alatt létesült. 1848-diki törvények sem ingathatták meg; az idézett év III. czikkének 13-dik §-ban nyilván mondatván, hogy „a miniszterek egyike folyvást ő Felségének személye körül lesz, s mindazon viszonyokban, melyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviseli .“se szerint az 1723-ai sarkalatos törvényben körvonalazott személyi, de egyszersmind bizonyos főbb vonalakban dologi egység is az örökös tartományok irányában, a becsület szentségét tisztelő nemzet által 125 év múltával még a forradalom hevében is megerősíttetvén, az avatatlan nép félrevezetésére czélzó szónoklati szóvirágok és indokolatlan pamphlettek ellenére szerencséseknek mondhatjuk magunkat az által, hogy ezen alapon 340 év óta szünetelt közjogainkat, a tűhegyre állított, s lételünket gyökerében fenyegető nemzetiségi ellenséges törekvések közepette is jeleseink közreműködésével az 1867. XII. törvényczikk szabványai szerint biztos révparthoz vezethettük, s melynek tartalmát a nemzeti közakarat már három ízben, mint sarkalatos közjogi alapot jelölvén meg, azt, a haza érdeke elleni bűnbeesés nélkül megingatni, s ellenzéki csatározás tárgyául felhasználni szerény nézetem szerint lehetetlen, s abban rejlik bajainknak és aggodalmainknak fő forrása, hogy ellenzékünk, melynek soraiból többen jeles tehetségüket a cselekvés és alkotmányos szükséges ellenőrzés terén haszonnal érvényesíthetnék, olcsó népszerűség keresés kedvéért alkotmányos existentiánk alapelvét támadják meg meddő vitáikkal, minek a könnyen bekövetkezhető crisis idején a nemzet élete eshetik áldozatul. Nem vagyunk szerencsésebbek ellenzékünkkel a belreform-kérdések keretében sem, mert ahelyett, hogy az időnként előterjesztett ilynemű törvényjavaslatoknak a megalapítva lévő elv szerinti alkalmazását ellenőrizné, magát az elvet támadja meg, mi annál kirívóbb, amenynyiben democraticus ezég alatt feudalisticus rendszerért harczolván, szembeszökő ellenmondásba jő önmagával; elemezzük kissé a dolgot. Magyarország tudvalévőleg nagy Lajos királyig allodialis rendszer szerint kormányoztatván, ezt az Anjouok korában hűbéri állapot váltotta fel, s öt. századig uralkodván, tagadhatlanul sok kényelmet biztosított azon osztálynak, mely az alkotmány szülő sánczai közt hivatva volt kizárólag élvezhetni minden előnyeit, annál maradandóbb érdeme annak az, hogy a kor követelményét felismerve, testvéri karokkal emelte magához polgár társainak millióit, s az osztálykülönbséget önkényét megszüntetvén, a népfelségi jognak democratiai alapon adott kifejezést, az 1848. évi törvények által, a statutarius joggal felruházott, s a passiv ellentállásban már kifáradt megyék helyébe együttesen működő parliamentet, s a zárt ajtóknál sérelmi tárgyakat kovácsoló kormányszékek helyébe pedig felelős magyar minisztériumot léptetvén életbe. Ezen epochalis évet követve voltak sokan, kik csupán a leélt múlt kényelmeiről visszaemlékezéseken merengve, talán a legjobb hiszemm, vészthozónak sejtvén a hazára nézve a municipális mindenhatóság megszüntetését, azt, míg tehették , phönixként, hamvaiból feltámasztani iparzkodtak, de törekvésük az ellenkező irányban nyilatkozó nemzeti közérzület által meghiusíttatván, tisztelettel hajoltak meg a többség által alkotott törvény előtt, s a közös épület körüli munkás napszámosok sorai közé szegődtek, és ezek az oly sokat kisebbített conservativek, kiktől a czélt, az eszközért, az elvet a módért megdönteni törekvő ellenzék sokat tanulhatna. Kétségen kívül bölcs intézmény volt a megyei autonómia addig, míg vele homogén viszonyok szolgálhattak alapjául, tanúsítja ezt nemcsak sok százados kora, de azon eredmény is, hogy annak aégise alatt meg bírtuk őrizni jövőrei életképességünket, és azért méltánylattal, sőt tisztelettel kell viseltetnünk azon kegyeletes érzelmek iránt, melyek annak temetkezésekor a közelebb múlt hetekben hattyúdalként annyi hévvel elszavaltattak , s csakis ez az, amivel ezer bajaink hajdani orvosa, s létezett rendi alkotmányunk egykori palládiuma emlékének áldozhatunk, mert ezen ősrégi feudális intézmény, az 1848. évi III., V-dik törvényczikk világos szelleme, s a XVI. törvénynek sorai közötti értelme által sziverén találva, többé nem élhetvén, nyugodjék tehát örök békében! Ismervék igenis azon számos hírlapi czikkek és röpiratok, melyek a megyei autonómiának, a parlamenti kormányformával, s ebből kifolyó miniszterfelelősséggeli egyeztethetését tárgyalják ; de merem állítani, hogy azok a mélyebben és elfogulatlanul gondolkozók közül proselytát épen oly kevéssé nyerendnek, mint a kör szegleteinek magyarázói, sőt a „nem adózunk, nem katonáskodunk, a papok javait elosztjuk“-féle daemagog glossák által lelketlenül tévútra terelt jámbor köznép is belátja annak igazságát, saját eszejárása szerint akként formulázva, hogy „ha egy szolgának ugyanazon helyen sok gazdája van, egynek sem engedelmeskedik, s az igy szervezett háztartás mielőbb bomlásnak indul.“ Ezen becses lap minapi számában, a bíróságok szervezését tárgyazólag ily czimű czikk volt olvasható: „legyünk méltányosak és óvatosak,“ ez ellen nem forog fenn észrevétel; de én a czimét harmadik kellékül még azzal szeretném kiegészíteni: „és őszinték ,“ ez érdemben kisértem meg a dologra vonatkozó néhány szerény nézetemet előterjeszteni; nem azért, mintha illetékes helyekről hangoztatott nyomós érvek felett súlyt kívánnék csekély szavamnak tulajdonítani, hanem követve honpolgári kötelességem érzetét, mely arra int, hogy miután az első folyamodású bíróságok szervezése iránt közelebb megalakult törvény országszerte több oldalról nyíltan úgy tüntettetik fel, mint az alkotmánynyal, közérzülettel, és az indokolható szükségességgel merőben ellenkező, hivatva van mindenki erejét, ezen valótlan állítás megcáfolsa érdekében tehetsége szerint mérlegbe venni. BENYOVSZKY VINCZE: Szerkesztő úr! Ne csodálkozzék, hogy egy a néposztályból álló nagyobb község közönségétől veszi e sorokat, melyek a küldöttségi tagoknak, a magyar kir. felelős belügyér báró Wenckheim Béla ur általi mikénti fogadására vonatkoznak ; mert a mi népünk feljogosítva érzi magát a szabad sajtót igénybe venni, midőn a néposztálynak a ministereink általi mikénti fogadásáról van szó. Nyitra megyében kebelezett Chinován község közönsége, igen jól tudja, hogy a czímzett minister úrnak nincs szüksége igazolásra alkotmányos érzelmeiről, és a szoros értelemben vett néposztály iránti viseletéről.• Tanúsítja azt kitűnőleg múlja. Mégis kötelességének tartja az igazság érdekében mindenkor és minden alkalommal felszólalni, midőn az ország egyik legnagyobb tisztviselője és képviselője, egyik vagy másik minister vádoltatik oly értelemben, melyből azon következtetést is lehetne kihozni, hogy a minister nem kellő előzékenységgel szokta fogadni a nem aristocraticus küldöttség tagjait. Nézetünk szerint, a törvény előtt nincs többé különbség a nemes és nem nemes közt. Nem is lehet tehát különbség a munkás és más osztály közt. Ha a munkás osztály nagyobb figyelmet és gondoskodást kívánna magára terjesztetni, mint amilyenben más osztályok részesülnek, akkor ő volna az, ki a különbség fentartását óhajtaná. Mi tehát úgy vagyunk meggyőződve, hogy minden osztály — mennyiben osztályok léteznének, — s így nem csak a munkás osztály, de hazánk minden szabad polgára,— különbség nélkül — kiérdemli figyelmét ésgondoskodását. Ezekkel kell szembe állnunk, — ezek mindnyájan a „nagy“ kérdés képviselői. Amint nekünk, azon küldöttség tagjai, a kik két ízben voltak küldve Budára (de nem Bécsbe) a magyar kir. minister b. Wenckheim Béla úrhoz, — visszatértekkor jelentették; — és a mint azok személyesen észlelni szerencsések voltak , báró Wenckheim Béla minister ur, küldöttségünk fogadásánál, — igen is a fentebb kifejtett elvekből indulván — igen szívesen és nagy előzékenységgel fogadta küldöttségünk tagjait, kik meggyőződtek , hogy valódi democrat államférfiúnál voltak. Miért is Chinorán község közönsége csak nagy köszönetet szavaz a belügyér úrnak, ezen — küldöttségünk iránt tanúsított — előzékeny fogadtatásért. Adja az ég, hogy minden országnak mindig oly kitűnő emberbaráti ministerei legyenek, mint a minőt birunk mi b. Wenckheim Béla belügyér urban ! Egyébiránt teljes tisztelettel maradtunk Chinoránt, aug. 1-én, 1869. alázatos szolgái chinoráni község közönsége megbízásából : Terlanda János, biró. Magdalén József, 1. biró. A közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság teljes ülése. (II. ülés.) Bécs, aug. 5. Elnök: Majláth Antal gróf. Jegyzők: Rajner Pál, Bujanovics Sándor. A közös kormány részéről megjelent Orczy Béla báró külügyminiszteri osztályfőnök, Weninger Vincze pénzügyminiszteri osztályfőnök, Zerdahelyi Incze főszáraszéki udvari tanácsos. A magyar kormány részéről Lónyai Menyhért. Az ülés kezdődik d. e. 10.14 órakor. Apponyi Sándor gr. körjegyző és folytatólag Rajner Pál olvassák az első ülés jegyzőkönyvét. Észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök jelenti, hogy Széchen Antal gr. és Radvánszky Antal fölmentetni kívánnak a delegatiobani megjelenés alól, s hogy helyükbe a póttagok közöl gróf Nemes Vincze és ifj. báró Vay Miklós hivattak be. Később báró Bánffy Albert is bejelentvén, hogy betegeskedése miatt nem vehet részt a tanácskozmányokban, ennek nyomán felkérettek az elnök útján gr. Széchenyi Pál és gr. Zsigray urak, mindkettő azonban kijelenté, hogy fürdő használatára lévén utalva a felszólításnak eleget nem tehetnek.Minthogy továbbá gr. Pejácsevich négy heti szabadságot kért, s er vocs póttag, ki meg is jelent, hivatott be helyébe, ezáltal azonban azon nehézség merült föl, hogy most nincs is a főrendi ház részéről behívható póttag. Ily körülmények közt gr. Apponyi fölszóllalására el lett határozva, hogy miután sem gr. Széchenyi Pál, sem gr. Zsigray nem betegek , újabban is a megjelenésre felhivassanak. Ezután elnök felemlítvén, hogy a közös hadkét előterjesztés, melyek egyike az 1868-ki hadügyi költségvetés túlhaladásáról,másika pedig az igénybe vett póthitelről szól, kinyomatott s a tagok közt szétosztatott. Fodróczy következő interpellátiót intézett a külügyminisztériumhoz : Interpellátió a külügyminisztériumhoz. Ez idei vöröskönyvnek negyedik szám alatti köriratából kitűnik, hogy a cs. kir. követségek deczember hó 24-én 1867-dik évben kelt törvények VI. czikk nyomán a tengeri kereskedelmi hajók részére új lobogók behozásáról értesítettek. E káriratban idézett rendelet szerint nincsenek az érintett lobogókba a Horvát, Szlavón és Dalmátországok jelvényei bevéve, ámbár erre nézve az említett VI. czikk azt világosan elrendeli. Az illető törvény igy hangzik magyar szövegben: „Mindkét fél kereskedelmi hajói egy és ugyan azon lobogót használnak, mely az eddigi jelvényekkel a magyar korona alatti országok színeit és czimerét egyesiti.“ A Magyar- és társ-országok közt 1868. évben létrejött kiegyezési törvények 62. § szerint, a magyar korona országai közös ügyeinek jelvénye pedig ez: Magyar-, Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok egyesített czimerei. Figyelembe véve azon igen fontos körülményt, hogy az egész tengermelléken kevés kivétellel csaknem csupán horvát nemzet lakik, s ez csaknem kizárólag a kereskedelmi hajókat építi, bírja, vezeti és népesíti, tekintetbe véve azon körülményt is, hogy a külügyminisztérium emlékiratában (3. czim : Konzulságok költségei rovat) 28.000 forintnyi összeg megszavazásának szükségét érinti a beül- és kereskedelmi képviselet czimerei és pecséteinek a törvény értelmében átalakítására nézve s hogy ennélfogva a lobogók kérdése itt végképen elintézve nem látszik. Miután kétségbe nem vonható, hogy a Horvát-, Slavo- és Dalmátországok Magyarországgal együtt magyar korona országait képezik, felkéretik a külügyminiszter válasza a következő kérdés iránt: Szándékozik-e a kérdésben forgó lobogók, czimerek és pecsétekre nézve, maga részéről az illető helyen, kellő lépéseket tenni, hogy a Horvát-, Slavon- és Dalmátország czimerei Magyarország czimerében felvétessenek, úgy amint azt az idézett törvények elrendelik. Fodróczy Sándor a közös magyar-horvát országgyűlésiizottságának tagja. Ezután Stratimirovics a zenggi hajótulajdonosok és kapitányok hasontárgya, a magy. delegátióhoz intézett kérvényét nyújtá be. Mind az interpelláció, mind a kérvény a külügyminisztériummal lesz közlendő. Kemény Gábor báró erre Bethlen Farkas gr. által is aláírt következő interpellációt intézett : Interpellátió a közös külügyminiszter úrhoz, a bukaresti ev. ref. egyházközség kebelében fölmerült rendetlenségek tárgyában : 1) Minő lépéseket szándékozik tenni a külügyminiszter úr a végre, hogy az eddig az erdélyi ev. reformátusok egyházi főtanácsa vallásos felügyelete alatt állott dunafejedelemségi reformált egyházak nemzetközi jogi állása szabályoztassék. 2) Van-e tudomása azon erőszakos személyes megtámadásokról, melyeknek Koós Ferencz eddigi bukaresti ref. lelkész kitére volt, és hogy ő közelebbről házi fogságba tartóztatott le ? És, micsoda lépéseket szándékozik tenni a külügyminiszter úr a végre, hogy ezen kérdésekben a törvényes igazság büntető keze a bűnösöket és hibásokat elérje! Bethlen Farkas gr. b. Kemény Gábor. A közös kormány részéről az ülés folyamában megjelentek még : Beust gróf külügyminiszter és Beckeb. pénzügyminiszter. Azon interpellációt, melyet Kemény Gábor b. és Bethlen Farkas gr. intéztek a külügyminiszterhez, b. Kemény azzal indokolja, hogy eddig a dunafejedelemségi reform, községek az erdélyi egyházkerület kiegészítő részei voltak, melynek védszárnyai alatt s melynek segélyezése következtében állottak fönn is. Ily viszonyban a bukaresti egyház már 54 év óta állott fön s a mostani rendetlenségek csak Czolder Márton lelkészsége óta merültek fel, kinek czélja úgy látszik az eddigi viszonyt végleg megszakítani s az ottani ref egyházat egészen függetlenül az erdélyi egyháztanácstól igazgatni. Interpelláló a dunafejedelemségi kormánynak közelebbről tett félhivatalos nyilatkozatából azt következteti, hogy ez nem ismeri el azt, hogy a külföld bármily ottani egyházközségre felvigyázói befolyást gyakorolhasson. Ennek ellenében szóló a többi közt a boroszlói egyházkerületre hivatkozik, melynek hatósága külföldi székhelye daczára a magyar osztrák birodalom illető egyházközségeire is kiterjed. Kívánatosnak tartja, hogy azon viszony, melyben a Dunafejedelemségekben levő reform, egyházak álljanak, mielőbb az illető felek közbejöttével rendeztessék és amaz egyházak ügyenem a véletlennek legyen kitéve, nem egyesek erőszakoskodó fellépésének martalékul adva. Végre kívánja, hogy a Káos ellen elkövetett erőszakoskodó megtámadások törvényes uton megvizsgáltassanak , s a vétkesek megbüntessenek. A napirendre áttérve, Kautz Gyula előadó olvassa az albizottsági jelentést a közös pénzügyminisztériumnak 1870. évre előterjesztett költségvetése tárgyban. Zichy Nándor : Miután a jelentés első része az 1868 évi államháztartásról is szól, nem tartja az egész jelentést tárgyalhatnak, mig Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva. Szombat, aug. 7.1869. 20 évi folyam.