Pesti Napló, 1869. augusztus (20. évfolyam, 175–199. szám)

1869-08-07 / 180. szám

180. szám. Szerkesztési iroda: Vneacaiek-tere 7. síim. I. emelet. S­z? szellem­i részét illető minden füzlemény a szerkesztőséghez Intézendő.­­len levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. Ferencsiek tere 7. szám földszint Kiadó­hivatal. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadió körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők.PESTI KAPLÓ Előfizetési föltételek Vidékre, postán: »*gy helyben, házhoz hordva: Egész évre . . . 22 frt. Félévre . 11 frt Negyedévre ... 6 „ 50 kr. Két hóra.................. 3 - T0 kr Egy hóra 1­­­85 kr. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyesen hír­detésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyílt-tér : 6 hasiba, petit-sor 76 nj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1 1869-ki julius—deczemberi folyamára.­­ filéfizetési feltételek : Pesten hasi­aa hordva, vidékre postán küldve: A julius — deczemberi fél évre A julius septemberi negyedévre Egy hónapra............................. . . . 11 frt. — 5 frt 50 kr . . . 1 frt 85 kr Az „Athenaeu­m“, Irodalmi re nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiadó. IV, míg. 6 ISOtt. A bíróságok szervezése égető szükség. I. Szánandó fogalma lenne annak az alkotmányos állami közéletről, a­ki ellen­kező politikai nézet nyilvánítása miatt kárhoztatná polgártársát, holott a mon­dák és regék homályának eloszlásától számítható, s a politikai államélet mozza­nataira vonatkozó mintegy három évez­red történetének lapjai mindenkit, beha­­tólag meggyőznek az iránt, hogy bár­­­mely köztársaság csak addig virágzott, míg annak tagjai a praetoriumokban vál­tott eszmei­sere által nézetben egymástól eltérve, vetélkedő lelkesedéssel találkoz­tak a közös czélnál, melyre nézve min­den érdekelt tisztában lévén, vita tár­gyául nem szolgálhatott, — igy a sza­bad Hellasnak — mely méltán tekintet­hetik a történeti bölcselet hazájának — a benső jólét s szellemi müveltségbeni culminálás, — Rómának a világuralom utáni törekvés lévén jelszava — mint állami közös czél, — nincs reá példa, hogy amazt a közügyek intézésére hiva­tott görög, vagy utóbbit valamelyik ró­mai polgár politikai ellenfelével szemben is egyéni ambitióból meghiúsítani töreke­dett volna, — ebbeli állításom igazolá­sául szabadjon pár példával a történet lapjaira utalni. A democrata érzelmű Pericles határo­zott politikai ellene volt bár a spártai aristocratiai intézményeket kedvelő Ci­­monnak, de honfiai fenkölt erényét tisz­teletben tartván, hatalma fénypontján eszközlé ki száműzetésébeli visszahivatá­­sát, és nem volt féltékeny arra, hogy Athénnek Aegyptusbani megaláztatását általa tétesse jóvá. A szigorú Samnitai erkölcsű Cato Cen­­sorius, hazája üdvét rögeszméjénél jobban szeretvén, elvégre is Scipionak­ politikai ellenének irányához simult, s agg korá­ban tanulmányozta a görög irodalmat, mert belátta, hogy a római már elterjedt álladalomnak változott viszonyainál fogva más kormányszerkezetre van szüksége, mint minőt az akkori korlátolt latin ké­szültség nyujtandott. Ujf'A történet méltán mondatik az „élet legbiztosabb mesterének,“ — an­nál sajnosabb, — hogy bennünket köz­ügyeink intézése terén nem ezen leczke kalauzol, s talán ennek tulajdonítható amaz aggasztó jelenség, miszerint oly állapot felé látszatunk sodortatni,a­mely Cicero korában Rómára nehezedett az által, hogy a már akkor lazult honpolgári önfeláldo­zás és buzgalom akadályul szolgált arra nézve, miszerint a lerontott régi intézmé­nyek helyébe,­­ a változott viszonyok­nak megfelelő életre való újak alkottassa­nak, s mely visszavonás aztán csakhamar tehetetlen szolgává tette a világ urát. Állami álláspontunkat elemezve, a nél­kül hogy szerénytelenség hibájába essem, találóan vélem azt következőkben körvo­­nalazhatni, — ugyanis: Az ököljog korában, számra vajmi ke­vesen, az akkori műveltségnek is minden nyoma nélkül, Európának idegen népei között topographiailag tekintve szép ugyan — de reánk nézve eléggé kényelmetlen téren — melyet egy ezredéven át vérünk­kel áztatván, joggal nevezhetünk hazánk­nak — letelepedtünk, az egymást követő hat század folytán voltak ugyan történe­tünknek több fényes momentumai, me­lyeket az uralkodásra hivatott, egy ma­gasztosabb szellem teremtett, vas kézzel fentartott, s azzal együtt el is temetkezett, de ettől eltérőleg a szabad királyválasz­tás harczaiban sokaknak uralkodási vá­gya miatt, és a török irtó háborúiban — melyeknek nagy részét szintén önmagunk idéztük fejünkre, folytonos belviszályok is hozzá­járulván, a nép szilaj erkölcsét fé­ken tartani képes messzelátó Árpádok ki­­múltával mind inkább elgyöngülve, álla­mi önállóságunk Mohácsnál sírba szállt, nem maradván fenn számunkra más vá­lasztás annál, mint hogy a drága áron szerzett hazában belszervezetünket egy hatalmas, — s nemzetiségünket tekint­ve nem ellenséges támpont védszár­­nyai alatt, mint ha szövetségesek és alattvalók megőr­izhessük; — ezen tám­pontot fellelték ildomos apáink a habs­­burg-lothringeni ház uralmában, mely­nek szerződésiül segélye nélkül, valószí­nűleg a hazát megszállva tartott elemek elleni küzdelem közt kellene vergődnünk ma is; azért nem csodaszerű, sőt termé­szetes az, hogy az 1686-dik év történeté­vel egykorú szint oly­eszélyes, mint mél­tányos őseink 1723-dik évben megalkot­ták a pragmatica sanctiót, részint hálából, de részint az önfentartás szükségétől ve­zéreltetve, mely az országlásbani örökö­södési sorrendnek megállapításán kívül, bennünket belkormányzati alkotmányos intézményeink független voltára nézve biztosítván, kötelességünkké teszi azt, hogy ugyanazon uralkodó alatt elválaszt­­hatlanul egyesülve, az örökös tartomá­nyokkal egymást kölcsönösen védelmez­zük, mely sarkalatos, kétoldalú, s a nem­zet becsülete által garantirozott szerző­désnek, az 1790. évi X. törvényczikk csak ismétlése lévén, sanctióját, az európai közrázkódtatás nyomása alatt létesült. 1848-diki törvények sem ingathatták meg; az idézett év III. czikkének 13-dik §-ban nyilván mondatván, hogy „a mi­niszterek egyike folyvást ő Felségének személye körül lesz, s mindazon vi­szonyokban, melyek a hazát az örökös tartományokkal közö­sen érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviseli .“se szerint az 1723-ai sarkalatos törvényben körvonalazott személyi, de egyszersmind bizonyos főbb vonalakban dologi egység is az örökös tartományok irányában, a becsület szentségét tisztelő nemzet által 125 év múltával még a forradalom hevé­ben is megerősíttetvén, az avatatlan nép félrevezetésére czélzó szónoklati szóvirá­gok és indokolatlan pamphlettek ellenére szerencséseknek mondhatjuk magunkat az által, hogy ezen alapon 340 év óta szü­netelt közjogainkat, a tűhegyre állított, s lételünket gyökerében fenyegető nemze­tiségi ellenséges törekvések közepette is jeleseink közreműködésével az 1867. XII. törvényczikk szabványai szerint biztos révparthoz vezethettük, s melynek tartal­mát a nemzeti közakarat már három íz­ben, mint sarkalatos közjogi alapot je­lölvén meg, azt, a haza érdeke elleni bűn­beesés nélkül megingatni, s ellenzéki csatározás tárgyául felhasználni szerény nézetem szerint lehetetlen, s abban rejlik bajainknak és aggodalmainknak fő for­rása, hogy ellenzékünk, melynek sorai­ból többen jeles tehetségüket a cselekvés és alkotmányos szükséges ellenőrzés terén haszonnal érvényesíthetnék, olcsó nép­szerűség keresés kedvéért alkotmányos existentiánk alapelvét támadják meg med­dő vitáikkal, minek a könnyen bekövet­kezhető crisis idején a nemzet élete eshe­­tik áldozatul. Nem vagyunk szerencsésebbek ellen­zékünkkel a belreform-kérdések ke­reté­ben sem, mert a­helyett, hogy az időn­ként előterjesztett ilynemű törvényjavas­latoknak a megalapítva lévő elv szerinti alkalmazását ellenőrizné, magát az elvet támadja meg, mi annál kirívóbb, a­meny­nyiben democraticus ezég alatt feudalis­­ticus rendszerért harczolván, szembeszökő ellenmondásba jő önmagával; elemezzük kissé a dolgot. Magyarország tudvalévőleg nagy Lajos királyig allodialis rendszer szerint kor­­mán­yoztatván, ezt az Anjouok korában hűbéri állapot váltotta fel, s öt. századig uralkodván, tagadhatlanul sok kényel­met biztosított azon osztálynak, mely az alkotmány szülő sánczai közt hivatva volt kizárólag élvezhetni minden előnyeit, an­nál maradandóbb érdeme annak az, hogy a kor követelményét felismerve, testvéri karokkal emelte magához polgár társai­nak millióit, s az osztálykülönbséget ön­kényét megszüntetvén, a népfelségi jognak democratiai alapon adott kifejezést, az 1848. évi törvények által, a statutarius joggal felruházott, s a passiv ellentállás­­ban már kifáradt megyék helyébe együt­tesen működő parliamentet, s a zárt aj­tóknál sérelmi tárgyakat kovácsoló kor­mányszékek helyébe pedig felelős ma­gyar minisztériumot léptetvén életbe. Ezen epochal­is évet követve voltak so­kan, kik csupán a leélt múlt kényelmei­ről­ visszaemlékezéseken merengve, ta­lán a legjobb h­iszemm­­, vészthozónak sejtvén a hazára nézve a municipális mindenhatóság megszüntetését, azt, míg tehették , phönixként, hamvaiból feltá­masztani iparzkodtak, de törekvésük az ellenkező irányban nyilatkozó nemzeti közérzület által meghiusíttatván, tisztelet­tel hajoltak meg a többség által alkotott törvény előtt, s a közös épület körüli mun­kás napszámosok sorai közé szegődtek, és ezek az oly sokat kisebbített conserva­­tivek, kiktől a czélt, az eszközért, az elvet a módért megdönteni törekvő ellenzék sokat tanulhatna. Kétségen kívül bölcs intézmény volt a megyei autonómia addig, míg vele homo­gén viszonyok szolgálhattak alapjául, ta­núsítja ezt nemcsak sok százados kora, de azon eredmény is, hogy annak aégise alatt meg­ bírtuk őrizni jövőrei életképes­ségünket, és azért méltánylattal, sőt tisz­telettel kell viseltetnünk azon kegyeletes érzelmek iránt, melyek annak temetke­zésekor a közelebb múlt hetekben hattyú­dalként annyi hévvel elszavaltattak , s csakis ez az, a­mivel ezer bajaink hajdani orvosa, s létezett rendi alkotmányunk egykori palládiuma emlékének áldozha­tunk, mert ezen ősrégi feudális intézmény, az 1848. évi III., V-dik törvényczikk vi­lágos szelleme, s a XVI. törvénynek sorai közötti értelme által sziverén találva, többé nem élhetvén, nyugodjék tehát örök békében! Ismervék igenis azon számos hírlapi czikkek és röpiratok, melyek a megyei autonómiának, a parl­amenti kormány­formával, s ebből kifolyó miniszterfele­­lősséggeli egyeztethetését tárgyalják ; de merem állítani, hogy azok a mélyebben és elfogulatlanul gondolkozók közül pro­­selytát épen oly kevéssé nyerendnek, mint a kör szegleteinek magyarázói, sőt a „nem adózunk, nem katonáskodunk, a papok javait elosztjuk“-féle daemagog glossák által lelketlenül tévútra terelt jámbor köznép is belátja annak igazságát, saját eszejárása szerint akként formuláz­­va, hogy „ha egy szolgának ugyanazon helyen sok gazdája van, egynek sem en­gedelmeskedik, s az igy szervezett ház­tartás mielőbb bomlásnak indul.“ Ezen becses lap minapi számában, a bíróságok szervezését tárgyazólag ily czimű czikk volt olvasható: „legyünk méltányosak és óvatosak,“ ez ellen nem forog fenn észrevétel; de én a czimét harmadik kellékül még azzal szeretném kiegészíteni: „és őszinték ,“ ez érdemben kisértem meg a dologra vonatkozó né­hány szerény nézetemet előterjeszteni; nem azért, mintha illetékes helyekről han­goztatott nyomós érvek felett súlyt kí­vánnék csekély szavamnak tulajdonítani, hanem követve honpolgári kötelességem érzetét, mely arra int, hogy miután az első folyamodású bíróságok szervezése iránt közelebb megalakult törvény or­szágszerte több oldalról nyíltan úgy tün­­tettetik fel, mint az alkotmány­nyal, köz­érzülettel, és az indokolható szükséges­séggel merőben ellenkező, hivatva van mindenki erejét, ezen valótlan állítás megc­áfolsa érdekében tehetsége szerint mérlegbe venni. BENYOVSZKY VINCZE: Szerkesztő úr! Ne csodálkozzék, hogy egy a néposztályból álló nagyobb község közönségétől veszi e soro­kat, melyek a küldöttségi tagoknak, a magyar kir. felelős belügyér báró Wenckheim Béla ur általi mikénti fogadására vonatkoznak ; mert a mi népünk feljogosítva érzi magát a szabad saj­tót igénybe venni, midőn a néposztálynak a mi­nistereink általi mikénti fogadásáról van szó. Nyitra megyében kebelezett Chinován köz­ség közönsége, igen jól tudja, hogy a czímzett minister úrnak nincs szüksége igazolásra alkot­mányos érzelmeiről, és a szoros értelemben vett néposztály iránti viseletéről.­­• Tanúsítja azt kitűnőleg múlja. Még­is kötelességének tartja az igazság érdekében mindenkor és minden al­kalommal felszólalni, midőn az ország egyik legnagyobb tisztviselője és képviselője, egyik vagy másik minister vád­oltatik oly értelemben, melyből azon következtetést is lehetne kihozni, hogy a minister nem kellő előzékenységgel szokta fogadni a nem aristocraticus küldöttség tagjait. Nézetünk szerint, a törvény előtt nincs többé különbség a nemes és nem nemes közt. Nem is lehet tehát különbség a munkás és más osztály közt. Ha a munkás osztály nagyobb figyelmet és gondoskodást kívánna magára terjesztetni, mint a­milyenben más osztályok részesülnek, akkor ő volna az, ki a különbség fentartását óhajtaná. Mi tehát úgy vagyunk meggyőződve, hogy minden osztály — mennyiben osztályok léteznének, — s így nem csak a munkás osztály, de hazánk minden szabad polgára,— különbség nélkül — kiérdemli figyelmét és­­gondoskodá­sát. Ezekkel kell szembe állnunk, — ezek mindnyájan a „n­a­g­y“ kérdés képviselői. A­mint nekünk, azon küldöttség tagjai, a kik két ízben voltak küldve Budára (de nem Bécsbe) a magyar kir. minister b. W­e­n­c­k­­h­e­i­m Béla úrhoz, — visszatértekkor jelentet­ték; — és a mint azok személyesen észlelni szerencsések voltak , báró W­enckheim Béla mi­nister ur, küldöttségünk fogadásánál, — igen is a fentebb kifejtett elvekből indulván — igen szívesen és nagy előzékeny­séggel fogadta küldöttségünk tagjait, kik meggyőződtek , hogy valódi democrat államférfiúnál voltak. Miért is Chino­­rán község közönsége csak nagy köszönetet sza­vaz a belügyér úrnak, ezen — küldöttségünk iránt tanúsított — előzékeny fogadtatásért. Ad­ja az ég, hogy minden országnak mindig oly kitűnő emberbaráti minis­terei legyenek, mint a minőt birunk mi b. Wenckheim Béla belügyér urban ! Egyébiránt teljes tisztelettel maradtunk Chinoránt, aug. 1-én, 1869. alázatos szolgái chinoráni község közönsége megbízásából : Terlanda János, biró. Magdalén József, 1. bir­ó. A közös ügyek tárgyalására ki­küldött magyar országos bizott­ság teljes ülése. (II. ülés.) Bécs, aug. 5. Elnök: M­ajlát­h Antal gróf. Jegyzők: R­a­j­n­e­r Pál, Bujanovics Sándor. A közös kormány részéről megjelent Orczy Béla báró külügyminiszteri osztályfőnök, W­e­­n­i­n­­g­er Vincze pénzügyminiszteri osztályfő­nök, Zerdahelyi Incze főszáraszéki ud­vari tanácsos. A magyar kormány részéről L­ó­n­y­a­i Meny­hért. Az ülés kezdődik d. e. 10.14 órakor. A­p­p­o­n­y­i Sándor gr. körjegyző és folyta­tólag Rajner Pál olvassák az első ülés jegyzőkönyvét. Észrevétel nélkül hitelesít­tetik. Elnök jelenti, hogy Széchen Antal gr. és Radvánszky Antal fölmentetni kívánnak a delegatiobani megjelenés alól, s hogy helyükbe a póttagok közöl gróf Nemes Vincze és ifj. báró V­a­y Miklós hivattak be. Később báró B­á­n­f­f­y Albert is bejelentvén, hogy betegeskedése miatt nem vehet részt a ta­­nácskozmányokban, ennek nyomán felkéret­tek az elnök útján gr. Széchenyi Pál és gr. Z­s­i­g­r­a­y urak, mindkettő azonban ki­jelenté, hogy fürdő használatára lévén utalva a felszólításnak eleget nem tehetnek.Minthogy to­vábbá gr. Pejácsevich négy heti sza­badságot kért, s e­r v­o­­­c­s póttag, ki meg is jelent, hivatott be helyébe, ezáltal azonban azon nehézség merült föl, hogy most nincs is a főrendi ház részéről behívható póttag. Ily kö­rülmények közt gr. Apponyi fölszóllalására el lett határozva, hogy miután sem gr. Szé­chenyi Pál, sem gr. Z­s­i­g­r­a­y nem be­tegek , újabban is a megjelenésre felhivas­­sanak. Ezután elnök felemlítvén, hogy a közös had­két előterjesztés, melyek egyike az 1868-ki had­ügyi költségvetés túlhaladásáról,másika pedig az igénybe vett póthitelről szól, kinyomatott s a tagok közt szétosztatott. Fodróczy követ­kező interpellátiót intézett a külügyminiszté­riumhoz : Interpellátió a külügyminisztériumhoz. Ez idei vöröskönyvnek negyedik szám alatti köriratából kitűnik, hogy a cs. kir. követségek deczember hó 24-én 1867-dik évben kelt tör­vények VI­­. czikk nyomán a tengeri kereske­delmi hajók részére új lobogók behozásáról értesítettek. E káriratban idézett rendelet szerint nincse­nek az érintett lobogókba a Horvát, Szlavón és Dalmátországok jelvényei bevéve, ámbár er­re nézve az említett VI. czikk azt világosan el­rendeli. Az illető törvény igy hangzik magyar szövegben: „Mindkét fél kereskedelmi hajói egy és ugyan azon lobogót használnak, mely az eddigi j­elvé­nyekkel a magyar korona alatti országok színeit és czimerét egyesiti.“ A Magyar- és társ-országok közt 1868. évben létrejött kiegyezési törvények 62. § szerint, a magyar korona országai közös ügyeinek jelvé­nye pedig ez: Magyar-, Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok egyesített czimerei. Figyelembe véve azon igen fontos­ körülményt, hogy az egész tengermelléken kevés kivétellel csaknem csupán horvát nemzet lakik­, s ez csaknem kizárólag a kereskedelmi hajókat épí­ti, bír­ja, vezeti és népesíti,­­ tekintetbe véve azon körülményt is, hogy a külügyminisztérium emlék­iratában (3. czim­ : Konzulságok költségei rovat) 28.000 forintnyi összeg megszavazásának szükségét érinti a beül- és kereskedelmi kép­viselet czimerei és pecséteinek a törvény értel­mében­ átalakítására nézve s hogy ennélfogva a lobogók kérdése itt végképen elintézve nem látszik. Miután kétségbe nem vonható, hogy a Hor­vát-, Slavo­­- és Dalmátországok Magyarország­gal együtt magyar korona országait képezik, felkéretik a külügyminiszter válasza a követke­ző kérdés iránt: Szándéko­zik-e a kérdésben forgó lobogók, czimerek és pecsétekre nézve, maga részéről az illető helyen, kellő lépéseket tenni, hogy a Horvát-, Slavon- és Dalmátország czimerei Magyarország czimerében felvétessenek, úgy amint azt­ az idézett törvények elrendelik. Fodróczy Sándor a közös magyar-h­orvát ország­gyűlés­i­iz­ottságának tagja. Ezután Stratimirovics a zenggi hajó­­tulajdonosok és kapitányok hasontárgya, a magy. delegátióh­oz intézett kérvényét nyújtá be. Mind az interpelláció, mind a kérvény a kül­ügyminisztériummal lesz közlendő. Kemény Gábor báró erre Bethlen Far­kas gr. által is aláírt következő interpellációt intézett : Interpellátió a közös külügyminiszter úrhoz, a bukaresti ev. ref. egyházközség kebelében fölmerült rendet­lenségek tárgyában : 1) Minő lépéseket szándékozik tenni a kül­ügyminiszter úr a végre, hogy az eddig az er­délyi ev. reformátusok egyházi főtanácsa val­lásos felügyelete alatt állott dunafejedelemségi reformált egyházak nemzetközi jogi állása sza­­bályoztassék. 2) Van-e tudomása azon erőszakos személyes megtámadásokról, melyeknek Koós Ferencz eddigi bukaresti ref. lelkész kitére volt, és hogy ő közelebbről házi fogságba tartóztatott le ? És, micsoda lépéseket szándékozik tenni a külügy­miniszter úr a végre, hogy ezen kérdésekben a törvényes igazság büntető keze a bűnösöket és hibásokat elérje! Bethlen Farkas gr. b. Kemény Gábor. A közös kormány részéről az ülés folyamá­ban megjelentek még : B­e­u­s­t gróf külügy­miniszter és B­e­c­k­e­b. pénzügyminiszter. Azon interpellációt, melyet Kemény Gá­bor b. és Bethlen Farkas gr. intéztek a külügyminiszterhez, b. Kemény azzal indo­­­kolja, hogy eddig a dunafejedelemségi reform, községek az erdélyi egyházkerület kiegészítő részei voltak, melynek védszárnyai alatt s mely­nek segélyezése következtében állottak fönn is. Ily viszonyban a bukaresti egyház már 54 év óta állott fön s a mostani rendetlenségek csak Czolder Márton lelkészsége óta merültek fel, kinek czélja úgy látszik az eddigi viszonyt végleg megszakítani s az ottani ref egyházat egészen függetlenül az erdélyi egyháztanács­tól igazgatni. Interpelláló a dunafejedelemségi kormánynak közelebbről tett félhivatalos nyi­latkozatából azt következteti, hogy ez nem is­meri el azt, hogy a külföld bármily ottani egy­házközségre felvigyázói befolyást gyakorolhas­son. Ennek ellenében szóló a többi közt a bo­roszlói egyházkerületre hivatkozik, melynek hatósága külföldi székhelye daczára a magyar osztrák birodalom illető egyház­községeire is kiterjed. Kívánatosnak tartja, hogy azon viszony, melyben a Dunafejedelemségekben levő reform, egyházak álljanak, mielőbb az illető felek köz­bejöttével rendeztessék és amaz egyházak ügye­­nem­ a véletlennek legyen kitéve, nem egyesek erőszakoskodó fellépésének martalékul adva. Végre kívánja, hogy a Káos ellen elkövetett erőszakoskodó megtámadások törvényes uton megvizsgáltassanak , s a vétkesek megbüntes­senek. A napirendre áttérve, Kautz Gyula előadó olvassa az albizottsági jelentést a közös pénz­­ügyminisztérium­nak 1870. évre előterjesztett költségvetése tárg­yban. Zichy Nándor­­ : Miután a jelentés első része az 1868 évi államháztartásról is szól, nem tartja az egész jelentést tárgyalhatnak, mig Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva. Szombat, aug. 7.1869. 20 évi folyam.

Next