Pesti Napló, 1870. augusztus (21. évfolyam, 147-175. szám)
1870-07-10 / 155. szám
Bármit határozzon a törvényhozás a megyék ingatlan javairól, annyit kétségtelennek tartok, hogy az erre vonatkozó szabályokat nem fogja a városokra nézve kielégítőknek tekinteni, hanem nagy óvatossággal megszabni az eljárást, mely úgy a városi mint községi javak kezelésére nézve követendő. E tekintetben két főkérdésre kell kiváló gonddal lennünk. Egyik: kik és mikép határozzanak ama nevezetes vagyonnal, mely a városok és községek közbirtokát képzi?Mert e tekintetben város és község közt részemről csak névleges különbséget látok. Másik : mily biztosíték kívántatika végre, hogy a határozók sem a helyi, sem az országos érdekeket ne sérthessék ? E kérdések kellő tekintetbe vétele egészen más világításba helyezi az ügyet, én azon hitben vagyok s kívánom, hogy csalódnom kelljen, miszerint Prim ezen legújabb ármánykodása csupán ellenünk, magyar oppositio ellen van irányozva. Az absolutistikus hajlamú spanyol tábornok el nem viselheti, hogy Európa egy zugában lelkes férfiak találkozzanak, kik a valódi önkormányzat és szabadság mellett beszédjeiket onthassák. Bonyodalmakat sietett előidézni, hogy azok a magyar kormány kezében nyomásul használtassanak, ez életbevágó tárgy hebehurgyán való elintézésére. Én azt hiszem, helyesen cselekednénk, ha a magyar ellenzék Prim ezen incollegiális magatartásáért bizalmas utón bizalmatlanságát kifejezni sietne. (Helyes!) Ez azonban természetesen csak egy lépés, a másik volna, határzatainkat Gorcsakoff, Bismark, Bratiano, Napoleon és Prim urakkal tudatni, értesítvén őket vitánk jelen állapotáról s kijelentvén azon eltökélt akaratunkat, miszerint minden tettüket, mely tárgyalásainkat zavarni képes volna, helytelenítéssel fogadunk, s ez esetben őket egy kitűzendő határnapra — különbeni makacsság terhe alatt — a történet s utókor ítélőszéke elé megidézni nem késnénk.“ Ekkor tért át Simonyi Ernő a tárgyra. Ekkor íratta fel magát a 100-ik szónok. Ekkor ébredt föl a jobboldal is............ azaz hogy fölébredtem én. „Már vége van a gyűlésnek, meddig szándékszik még aludni?“ szólt szomszédom nevetve álmos tekintetemen. Csodálkozva néztem körül az ország házában. Somsich leszállt székéről, a honatyák kifelé siettek, a gyorsírók s tudósítók jegyzetüket hónuk alá dugva, követték. Hát nem a ház aludt, hanem én aludtam ? Álom volt-e az egész tünemény ? Hihetetlen! Valóságnak is beillett volna. Argus Folytatása a mellékleten. Országgyűlés. .. képviselőház ülése jul. 9-én. (Folytatás esti lapunkhoz.) Elnök Sovassich Pál, jegyzők Bujanovics S. Szél K., Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak: Rajner Pál, Horvát B. Tárgy: a municipális vita. A szónokok sorában Csanády Sánd után Hoffmann Pál következett. Hoffmann Pál: T. ház! Minthogy parlamentáris praxisunk szerint a törvényjavaslatok általánosságban való megszavazásának elvi jelentősége van, és annak elfogadása által a törvényjavaslat helyeslése involváltanig igen természetes, hogy azon kérdés, vajjon valamely törvényjavaslat csak általánosságban is elfogadtatik-e a részletes tárgyalás alapjául, komoly megfontolást és érett elhatározást igényel. Mielőtt t. ház, a szőnyegen levő törvényjavaslatra vonatkozólag nézetemet, illetőleg indokaimat, adandó szavazatomra nézve elmondanám, engedje meg a t. ház, hogy elvontan véve, röviden jelezzem azon okokat, melyek valamely törvényjavaslatnak immár általánosságban való el nem fogadhatását, nézetem szerint, indokolják. Mielőtt azonban ezen okokat röviden elmondanám, legyen szabad egy pár észrevételt tennem, melyek nem annyira a törvényjavaslatnak érdemét, mint inkább mellékes körülményeket tárgyaznak. Első ebbeli megjegyzésem vonatkozik a törvényjavaslatnak időszerűségére, illetőleg azon sorrendre, mely parlamentáris tárgyalásainknál nézetem szerint követendő lett volna. A t. ház igen egy éve foglalkozott azon törvényjavaslatokkal, melyek az ezen országgyűlésnek feladatul jutottak s a nagy reform ma első teendőinek mondattak: értem a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvényjavaslatokat. Azoknak legnagyobb és legfontosabb részei, melyek iránt legnagyobb elvi eltérés létezett a ház pártjai között, immár be vannak végezve, csak egy néhány, mondhatni kevésbé jelentékeny részletek vannak hátra ; ezen részletek már az osztályok által meghaladtattak; nézetem szerint ezen törvényjavaslatnak bevégzése lett volna azon teendő, mely ez idő szerint a háznak jutott volna. (Helyeslés balról.) Én t. ház, tavai ugyanazon helyről, akkor elvtársaimnak általam nagyra becsült helyeslésével vitattam e háznak túloldala ellenében, miszerint nem volt akkor időszerűtlen e törvényjavaslatokat tárgyalni, a név szerint az ellenzék részéről akkor felhozott azon állítással szemben, hogy a törvénykezési szervezést a megyék rendezése nélkül nem lehet keresztül vinni, tervbarátaim helyeslése mellett, épen az ellenkezőt vitattam, állítván, hogy a megyék rendezése ezen törvénynek megszavazása által könynyíttetik. (Igaz, balról.) Én nem tudom, t. hát, mi okozta a t. kormány részéről e vélemény változását. Akkor a kormány is méltóztatott helyeselni érvelésünket; nem tudom, mi történt egy évnek lefolyása alatt, ami a t. kormánynak ebbeli meggyőződését megváltoztatta volna ? Talán az, hogy igazságügyünk még egy évig pangott, talán azon sok nyomorúság, melynek napjainkban mindazok, kik az igazságszolgáltatással érintkeznek, ki vannak téve, talán ez azon indok, mely e törvényjavaslatoknak elhalasztását továbbra is indokolja. (Élénk helyeslés balról.) Te hát! Én tudom igen jól, hogy igazságügyünknek, különösen az első folyamodású bíróságok körében, oly sanyarú helyzete sem a kormány, sem bármely pártnak nem bűne, és azért felelőségre vonni nem is lehet. De nyíltan kifejezem azon meggyőződésemet, hogy ezen sanyarú állapotnak további tartama igenis a kormányt terheli, a kormányt teszi felelőssé, hatalmában lett volna a jelen hetekben a még hátralevő törvényjavaslatokat törvény erejére emelni, és már őszre, legfelebb a tél első havában az igazságszolgáltatás alapjait, az első folyamodású bíróságokat felállítani. Ez azonban, tehát, nem vonatkozik a jelen törvényjavaslat érdemére. A másik, amit előzetesen megjegyezni kívánok, vonatkozik a városokra. Elválasztottam szándékosan a városokra vonatkozó nézeteimet az egész törvényjavaslat méltánylásától mert elvégre a törvényjavaslatok tartama a városokra is alkalmazható, nem tagadom. Azonban én is azon véleményben vagyok, melyet több előttem szólott képviselő úr és különösen most Zsedényi Ede képviselő úr, a múltkor, Palstky képviselő úr kifejeztek, hogy a kir. városok rendezése, a törvényjavaslat körébe nem tartozik. Ismét hivatkozhatom, egy precedensre, mely úgy hiszem, elvtársaimra is némi hatást gyakorolt. Szintén egy év előtt egy másik törvényjavaslattal szemközt, t. Iványi Dánielnek a vallásszabadságra vonatkozó törvényjavaslatával szemközt állottunk, és én akkor szintén ezen helyről, szintén elvtársaimnak helyeslése mellett azon ellenvetést tettem, hogy ezen törvényjavaslat úgynevezett „lex satura“, azaz oly törvény, amely heterogén tárgyakat egyesít magában ; erre nézve hivatkoztam, akkor a törvényhozás nagy mestereire, a rómaiakra, akik úgy intézkedtek, hogy ilyen törvényeket még csak indítványozni sem szabad ; oly törvényjavaslat, amelyben heterogén elemek foglaltatnak, nem indítványozandó azért, mert máskülönben úgy kénytelen elvetni az ember azt is, amit elfogadni szeretne, a miatt amit elfogadni nem akar, vagy kénytelen megfordítva elfogadni azt, amit nem akar, azzal együtt mit akar. Ugyanilyen a jelen törvényjavaslat is. Nem vagyunk-e annak tartalma iránt, ha azt a városokra alkalmazzuk.Ugyanazon helyzetben.Nem-e fordulnak elő abban részletek, amelyeket mindnyájan elfogadunk, de a városokra nézve elfogadni semmi áron nem akarunk, és nem állíttatunk- e oly kényszerűségbe ezen szerkezet által, hogy vagy kénytelenek vagyunk elvetni azt is, amit jónak tartunk,vagy pedig elfogadni azt is, amit más környezetben elfogadni nem akarunk. És legyen szabad itt az igen tisztelt belügyminiszter úrnak a discussio elején tett egy nyilatkozatára megjegyzést tennem. Ő azt mondá itten a városok tekintetéből tett kifogásokra vonatkozólag,miszerint ő eredetileg külön törvényjavaslatot dolgoztatott ki a városokra nézve 23. §-ban. Azonban később elvetette ezen törvényjavaslatot azért, mivel meggyőződött arról, hogy az egyes városok között oly nagy különbség forog fenn, minélfogva azokat egyetlenegy törvényjavaslatban rendezni nem lehet. Nagyon sajnálom, hogy a belügyminiszter úr nem követi azon régi példaszót, mely szerint az első gondolatok a legjobbak, saját maga győz meg engem annak helyességéről, mert amennyiben a városokat egymás közti különbségüknél fogva még külön sem lehet czélszerűen szabályozni, akkor, hogy véli a tisztelt miniszter azokat a megyékkel együtt szabályozhatni, amidőn a megyék és városok között még nagyobb a különbség.(Helyeslés balon.) Azon erő, amelyet belügyminiszter úr felhozott, legfeljebb arra indíthatta volna őt, miszerint a városok iránt külön törvényjavaslatban is itt is csak azt, ami városokra nézve közös, állapítsa meg, a többit az egyes városok statutárius jogának tartván fenn. Ezek volnának hát azok, melyeket tüzetesen megjegyezni akarok. Át akarok térni most azon okok rövid előadására, amelyek nézetem szerint a törvényjavaslat elvetését indokolhatják. (Helyeslés balfelől : Halljuk !) Mindazáltal bevezetésül felemlítem azt, hogy ezen indoklásnál szemközt e törvényjavaslattal állásom nehéz. Mert vannak benne részletek, amelyeket én helyeseknek tartok, sőt vannak benne oly elvek, amelyeket kész vagyok megvédeni, amint csak csekély erőmtől kitelik, de vannak viszont olyanok, melyeket semmi áron el nem fogadhatnék. Ezen ellentét, amelybe jutottam és jutnak mindazok, akik velem egy véleményben vannak, nem a mi hibánk, hanem hibája a törvényjavaslatnak, amely egymással ellenkező elveken alapulván, maga idézi elő mindenkiben azon meggyőződést. Legyen szabad már most röviden azon okokat előadnom, amelyek nézetem szerint valamely törvényjavaslatnak általánosságban el nem fogadását indokolják. Nézetem szerint három oka lehet ilyen elhatározásnak : először az intézkedésnek szükségtelen volta, másodszor a törvényjavaslatnak tartalma, harmadszor a törvényjavaslatnak szelleme. Ami illeti az elsőt, t. i. ez intézkedésnek szükségét, arra nézve elismerem, hogy e szempontból kifogás nem tehető, sőt tovább megyek, nemcsak szükségesnek, sőt sürgősnek tartom, kivált a jelen pillanatban, hol Európa politikai láthatárán kívánom, hogy rövid idő múlva eloszló jellegek mutatkoznak; sürgetősnek, hogy a megyei önkormányzat minél előbb szereztessék azért, hogy az országot netán környező veszély idején az önkormányzatból menthető erőre is tehessen szert. De ha elismerem is, hogy a törvényjavaslat sürgetésen szükséges, ebből nem meríthetek okot arra nézve, hogy ezért tartalma iránt is elnéző legyek. Ami sürgetően szükséges, annak nem szabad azért gyengébbnek lenni, és azért mert sürgetően szükséges, abból nem szabad azon következtetést vonni, hogy az része lehet. (Helyeslés.) Az hogy sürgetően szük,séges, nem ment fel azon kötelezettség alól, hogy a törvényt jól készítsük el. Különben ha az állna, akkor a kormány igen könnyen járhatna el a törvénykészítés dolgában. Akkor, hogy vaamely törvényjavaslat elfogadásáról bizonyos egyen, nem kellene egyebet tennie, mint azt jó résen benyújtania, és a késő beterjesztéskor azt mondania, hogy íme, készen a törvényjavaslat, s mert nagyon sürgető, fogadjátok el. Ez annak eljárásához hasonlít, ki midőn rósz ebédhez hívná meg vendégeit déli 12 órára, este 6 órakor tálaltatott azon reményben, hogy a hosszas várakozás által fejlődött nagy étvágy, a rosz ebédet is jónak találná. (Derültség.) Kötelességemnek ismerem azonban azon állításoma, hogy a törvényjavaslatt nem jó, bebizonyítani, s ez nem lesz oly nehéz. Azon tisztelt képviselő urak, kik eddig elé e törvényjavaslatot védték, nagyon megkönnyítették e munkát. Alig találkozott a szónokok közt, kivévén a belügyminisztériumi államtitkár urat, ki a törvényjavaslatra hymnusz zengedezett, és nagyon sajnálom, hogy épen ő tette, kitől e tekintetben némi szerénység lett volna várható, már csak egy ismeretes latin mondás szerint, hogy várta volna be legalább előbb mások dicséretét, minthogy ő maga a dicsért tárgy elkészítésével némi viszonyban áll. Mondom, az eddig szólottak közül mindnyájan elismerték a törvényjavaslat gyengeségét és sok tekintetben hibás voltát. Szükségtelen egyes szónokokra hivatkoznom, csak Kautz Gyula. barátomra hivatkozom, ki a minap mondott beszédében a theória szempontjából igazolatlannak mondá ; hivatkozom más szónokokra, és hivatkozom Pulszky képviselőtársamra, kinek beszéde rám nagy hatással volt, és a törvényjavaslat jövőjére, a részletes tárgyalást értem, szebb reményeket gerjesztett bennem. Azon képviselő urak, kik a törvényjavaslatot eddig védelmezték, annak csak gyenge oldalát emelték ki, és helyesen. De csodákozom azon, hogy e diagnosis után nem jutottak a kellő következtetésre. Nézetem szerint ugyanis annak felismerése, hogy a törvényjavaslat nem jó, azon következtetésre vezet, hogy javítsuk meg hát , de nem arra, hogy fogadjuk el. (Élénk helyeslés balfelől) mert úgy hiszem a magyar törvényhozás nem adott senkinek jogot oly érvelésre, hogy rosz a törvényjavaslat, tehát fogadjuk el, mert ekkor arra jutnánk, mit koszorús költőnk mondott Vörösmarty a „rósz bor“-ról „Czudar besz ez, de ám igyunk, hiszen magyar költők vagyunk.“ Úgy hiszem nem fogjuk azt mondani, rósz besz ez a törvényjavaslat ámde fogadjuk el. (Élénk helyeslés balfelől.) Ha azt láttam volna, hogy a törvényjavaslat javítására — komoly hajlam van, talán én is úgy fogtam volna szavazni, mint ők, de ezt nem látván csak azzal válaszolhatok, hogy el nem fogadom. (Helyeslés. Éljenzés balfelől.) A második, t. hát, mint mondottam, ami e törvényjavaslat elfogadására alapul szolgálhat, annak tartalma. Kijelentem előre, hogy csekély szavaimnak, melyeket mondandó vagyok, ezek képezik gyű pontját, mert ez foglalja magában, nézetem indokolását. Megjelölöm tehát röviden a feladatot, melyet e törvényjavaslatnak meg kell oldania. Én e törvjavaslatot nem fogom fel a hatalom szempontjából, amit minap Éber képviselőtársam igen alaposan helytelennek mondott, — nem fogom fel a hatalomszerzés szempontjából, nem az egyes néposztályok szempontjából, de nem akarom felfogni az öszszes nép, a túlzó demokrátia, vagy épen demagógia szempontjából sem. Én felfogom e törvjavaslatot azon szempontból, melyből taval az igazságszolgáltatásra vonatkozó törv javaslatokat felfogtam, t. i. a czél szempontjából , a jó közigazgatás előállításának szempontjából. T. hát! Azon kérdést teszem, vájjon várható-e miszerint a törv.javaslat alapján jó közigazgatás, jó kormányzat, s mivel itt az önkormányzatról van szó, jó önkormányzat lehetséges lesz ? T. ház! én azt merőben lehetetlennek tartom. (Helyeslés a bal felöl.) Eddigelé t. ház ! két módját ismerjük a kormányzatnak, egyik a büreocratikus centrálisaik, másik az önkormányzat. Ha valaki a háznak akár ezen, akár túloldaláról centralisatiot kíván behozni, én vele polemizálni nem fogok. Én elismerem, sőt mindjárt bővebben meg fogom mutatni, hogy az önkormányzatnak előnye van a centralisatio felett, de mindemellett én a bureaucratikus centralisatiot valami rendkívüli, azaz oly csapásnak nem tartom, melynél fogva egy nemzet élete kockán forogna. Én megengedem, hogy a bureucratikus centralisatio mellett is prosperálhat egy ország, föltévén, hogy a kormány parlamentáris, mert míg a kormány parlamentáris és a parlament népképviselet alapján áll, a bureaucratia a minisztérium kezében, a minstérium pedig a parlament kezében van. Ennélfogva a centralisatiót valami nagy veszélylyel fenyegetőnek nem tartom, és ha valaki bureaucratikus centralisatiót kíván, feltéve, hogy a kormány parlamentáris és népképviseleti; azt valami nagy kárnak, oly kárnak mely mellett a nemzet existentiájáról kellene aggódni nem tartom.Másrészről azonban tartalék nélkül kijelentem, hogy a magam részéről az önkormányzatnak adok elsőbbséget, mégpedig két okból. Egyik az,, miszerint az emberiségnek nem csak arra van joga, hogy a helyes, a jó történjék, hanem arra is, hogy ő általa történjék. Alkalmazván ezt a közigazgatás, a kormányzás kérdésére, így állítom föl: Első cél a jó közigazgatás, a jó kormányzat, de ezen jó kormányzat legyen spontán cselekvőség, saját tevékenység eredménye. Ha itt valaki ezt nem akarná elismerni, ha egyedül mint úgy látszik Tóth Vilmos államtitkár úr, csak azt a kérdést tartaná szem előtt, miszerint kell, hogy jó közigazgatás állítassák elő, akkor nagyon veszedelmes útón haladna, így szoktak t. i. beszélni azok, kik a fejedelmi korlátlan uralmat védik. Azok sem szokták nyíltan kimondani, hogy ők a fejedelem önkényét akarják, hanem azon ürügy alatt, hogy ez után a legjobb közigazgatás áll elő. (Helyeslés balfelől). A „jó“ fogalmának igen relatív jelentőség van. Amit valaki tűrhetetlennek tarthat, a más valakire nézve igen jó állapot lehet, azon állapot, melyet a magyar nemzet életében találunk néhol, másokra nézve megfoghatatlannak tűrhetetlennek látszik, de csak azért, mert nem ismerik. Jó közigazgatás, megengedem, ez az mi itt elérendő, de kívánni kell, hogy a törvényjavaslat, mely e tárgyra vonatkozik, jó önkormányzatot létesítsen, de létesítse ezt spontán cselekvőség által t. i. az által, hogy az illetők önmagukat kormányozzák. (Helyeslés balfelől). A második ok, mely miatt elsőbbséget adok az Önkormányzatnak, az, hogy abban egy nagy garantiát látok és így semmi esetre sem fogad,hatom el azt, amit a minapában a vallás és közoktatási miniszter úr Komárom városa igen. képviselőjének egy megjegyzésére mondott, Komárom város képviselője az egyes nyíl és a nyílcsomónak eltűrésére vonatkozólag mondott hasonlatosságát értem. Erre vonatkozólag a vallás és közoktatási miniszter úr azt jegyezte meg, hogy a szabadság és az ország függetlenségének garanciája nem a megyékben, nem az önkormányzatban, hanem a parlamenti kormányban és a parlamentben van. Ezt elismerem, de nem csak egyedül ebben van az, hanem abban, hogy minden egyes része az országnak az ő szervezete által egy alkalmas mód a nemzeti erő egyesítésére és ezen erők egyesítése által nagyobb hatály kifejtésére. Miként az emeltyű az egyes ember erejének sokkal nagyobb hatást nyújt, úgy hogy például emeltyű segítségével sokkal nagyobb terhet képes felemelni, mint e nélkül bírna, úgy egy nemzet is, mely az önkormányzat alapján van szervezve, sokkal nagyobb erőt és hatást képes kifejteni, mint az, amelynek elemei szétszórvák, s csak individuumokból áll. (Helyeslés bal felől.) Ennélfogva nem fogadhatnám el azt, hogy az ország szabadságának biztosítékait egyedül a parlamentben keressük, igenis, a parlamentben keressük, de keressük másutt is, s mindennek felhasználása által lehet egyedül a nemzetnek szabadságát s függetlenségét biztosítani. (Helyeslés balfelől.) Így lévén meggyőződve, tehát, én nem fognék szavazni oly törvényjavaslatra, mely bureaucraticus centralisatiót hozna be. De mit tesz ezen törvényjavaslat ? e törvényjavaslat t. ház, sem hal, sem hús. (Élénk tetszés bal felől.) sem centralisatió, sem önkormányzat; nem lesz az egyiknek sem előnyeivel, de igenis mindkettőnek valamennyi hátrányaival. (Helyeslés bal felől.) Be fogom ezen állításomat bizonyítani. (Haljuk!) A bureaucraticus centralisatiónak az a nagy előnye, hogy gyorsan hajtatnak végre az intézkedések, a kormány kezében tartván a közigazgatás hálózatát, a legrövidebb idő alatt adhat impulzust; az alárendeltségnél fogva, melyben a bureaucraticus tisztviselők állanak, feltétlen engedelmességre számíthat, nagy erőt rövid idő alatt fejthet ki. Ezen előny a törvényjavaslatban nincs meg. Igen természetesen, a kormánynak nincs ily bureaucratiája, ott állanak a köztörvényhatóságok, részben választott, részben candidált részben kinevezett, részint substituált, helyettes tisztviselői, kik a kormánynyal — akár minő biztosítékot keresett a törvényjavaslatban az engedelmesség iránt — mégis ily szoros alárendeltségi viszonyban nem fognak állani. Nem lesz tehát a törvényjavaslatban semmi esetre azon erő, mely a bureaucraticus centralisatiót jellemzi, de nem lesz a másik sem. Mert ha a megyei kormányzatot bureaucraticusnak nem tarthatni, úgy önkormányzatinak sem lehet azt tartani. A főispáni hatalommal szemközt, amely a törvényjavaslatban felállíttatik, s itt mindjárt megjegyzem azt, miszerint nem fogadhatom el azon állítást, hogy csak azon jogok lennének azok, melyek már előbb is a főispánt megillették, tiltakoznom kell az ellen és kijelentem, hogy a főispáni hatalom, vagy főispáni állás nálunk eddig túlnyomólag méltóság volt, holott most a központi kormány közvetlen közege (Igaz ! úgy van ! bal felől.) Mondom tehát, nem eredményez ezen törvényjavaslat bureaucraticus centralisatiót, de nem is eredményez önkormányzatot, élni — lehet mondani — kevés az önkormányzat számára, mi benne foglaltatik, meghalni sok. (Élénk helyeslés bal felől.) Nem elégítheti ki ezen törvényjavaslat sem azokat, kik a bureaucraticus centralisatio barátjai, de azokat sem, kik az önkormányzatnak barátjai. Megmondom tehát, kiket elégíthet ki. (Halljuk!) Kielégítheti azokat — és ilyenek nagyon sokan vannak — kik jelenleg csak egy interimet akarnak előállítani, s ez sokakra nézve az arriore pensée hid, mely a bureaucraticus centralisatióra vezet. (Igaz! úgy van! Élénk helyeslés balfelöl.) Aki ezen ezért keresi a törvényjavaslatban, az azt eléri, mert szilárd meggyőződésem, hogy azon önkormányzatot, mely ezen törvényjavaslat folytán előálland, nem fogja senki kedvelni, és el fogják később fogadni, csakhogy ettől meneküljenek, a bureaucraticus centralisatiót. (Élénk helyeslés balfelől.) Másik megjegyzésem, mi a törvényjavaslat ártalmára vonatkozik, sarkpontját képezi a törvényjavaslatnak, s ez a bizottságok összeállítása. A javaslat 20. §-ának rendelete szerint a bizottság — amely pedig az önkormányzati hatalomnak alanya, fele részben áll a legtöbb adót fizető állampolgárokból, fele részben a választó közönség választottjaiból. Ezen. képezte a legtöbb észrevétel tárgyát t. ház, és mindazok, kik ezenjavaslatot védték, ezen leginkább megtámadható positióra fordítottak legtöbb gondot, sőt egy egészen új terminológiát is találtak föl, melyet megvallom nagy meglepetésemre hallottam e napokban itt felhozatal, egyes lapok részéről és mondhatom még pedig egy igen tekintélyes pesti német lap initiálta ezen újdonatúj terminológiát és innen inportálták azt ezen házba. Ezzel palástoltatik el a 20. §-nak nagyon is feltűnő, nagyon is nagy megütközést szülő rendelkezése, ezen phrasis t. i. az, hogy itt nem jogokról, hanem kötelességteljesítésről van szó. Legyen szabad erre vonatkozólag észrevételeimet megtenni (Halljuk!) Előre kijelentem, hogy nem lévén politicus a szónak tudományos értelmében és nem oly egyén, ki a politikai tudományokkal tüzetesen foglalkozik, korántsem kívánhatom azon uraktól, kik ezen theóriát felállították, hogy véleményemet tekintélynek ismerjék el; csak mint egyszerű jogász szólok felfegyverkezve azon egyszerű ismeretekkel, melyekkel mint jogásznak és csupán ezen szakmával foglalkozó rendelkezhetem. Azzal védetik tehát a 20-ik §., hogy itt nem jogok gyakorlásáról, nem hatalomról van szó, hanem szó van kötelesség teljesítéséről, azaz, hogy azon jogok melyek ezen §. által a legtöbb adót fizetőknek nyugtatnak, nem is annyira jogok, jogoknak gyakorlása mint inkább egy kötelesség teljesítés. Én mindenek előtt azon kérdést vagyok bátor tenni, méltóztassanak nekem megmagyarázni, micsoda azon kötelesség, melyet itt érteni kell, váljon kötelesség teljesítésnek méltóztatik-e venni azon körülményt hogy néhányan legtöbb adót fizetnek vagy hogy mint legtöbb adót fizetők a bizottmánynak tagjai. Méltóztatnak e érteni a kötelességteljesítés alatt azt, hogy ők sok adót fizetnek, vagy azt, hogy ők e nagy adófizetés következtében a bizottmányoknak született tagjai? Én úgy hiszem tehát, hogy ez az első kérdés, mert különben nem volnék képes felfogni az egész okoskodást. A kötelesség teljesítése lenne tehát az érdem, amiért e jog nyújtazik, mert hogy a bizottmányi tagság csakugyan jog, azt úgy hiszem kétségbe vonni senki sem fogja, hogy azon körülmény, miszerint valaki a bizottmánynak tagja, jogosítmány, és pedig nagy jelentőségű jogosítmány azt úgy hiszem kétségbe vonni senki sem fogja. Hol van tehát azon kötelesség, amelynek teljesítése fejében ezen jogot nyerik, és akkor elfogadom ily alakjában az egész indokolást, sőt még a virilis szavazatokat is, de azt el nem fogadhatom, hogy már a legtöbb adófizetés elég érdem erre. Nem ez, hogy valaki nagyobb vagyonnal bír, és ennél fogva több adót fizet, hanem a nagy vagyon által szerzett intelligencia és ezen nagyobb vagyon segélyével bírt önálló helyzet, mik ingyenes közszolgálatra képesítenek, csak ezek indokolhatnák a virilis szavazatokat. Igen nagy élvezettel hallottam Éder Nándor képviselőtársam beszédét és csaknem minden szavát aláírnám, csak a conclusiót nem. Helyesen hivatkozott Angliára, de nagyon sajnálom, hogy Ő mindazokat, amiket mind theoreticai tanulmányaiból, mind saját tapasztalásából nálamnál sokkal jobban tudhat, hogy nem méltóztatott Angolországra továbbrt is hivatkozni és kijelenteni, miszerint ott is teljesített kötelességnél fogva bírnak a békebírák virilis szavazattal a country-ban, hogy nem méltóztatott kijelölni azon nagy különbséget, mely az angol önkormányzat és ezen törvényjavaslat közt fenforog, mely adófizetésre ruházza azon kiváltságot, és nem úgy, mint Angliában, hol a békebírák képezik a megyei gyüekezetet. Ezen szempontból sem tartom tehát, t. hát, ezen törvényjavaslatot indokolhatónak, hanem azon egész phrasis amely pesti lapokban és utánna itt a házban megpendítettett a kötelesség teljesítésre nézve egy érv a törvényjavaslat ellen, mert ha kötelességteljesítés jogosít a virilis szavazatokra, méltóztassék azt nem a puszta adófizetésre fektetni, és ne méltóztassanak azt mondani, hogy azok bírnak virilis szavazatokkal, akik a legtöbb adót fizetik, hanem azok, kik a legnagyobb adófizetésnél fogva, független állásban lévén, közszolgálatokat ingyen teljesíthetőnek és méltóztassanak akkor mintául Angliát szem előtt tartani. Nagyon gyakran hivatkoznak, hol Angliára, Belgiumra, Francziaországra, más országokra és hol az egyik államból, hol a másikból idéznek a tvjavaslat egyik másik czikkének igazolására. Megengedem tehát hogy ezen után a tvjavaslat minden tétele igazolható lesz, és nem lesz egyetlen egy czikk sem, amelyre külföldi államokból nem lehetne példákat idézni, egyikre Angliából, másikra Francziaországból, harmadikra Poroszországból. És azt fogják a tvjavaslat védői állíthatni, miszerint ezen tvjavaslat merőben a külföldi államokban szerzett tapasztalatokon alapul. Megengedem egyes részletekre nézve, csak azt nem engedem meg, hogy az egészre nézve. Az ily után létesült tvjavaslat minden tételét külföldi példákkal illustrálhatni; de nem lehetne az egészre nézve ugyanazt mondani, ellenkezőleg mondhatni, hogy nincs a föld hátán létező állam hol ezen intézményt egészében véve megtalálni lehetne. Ilyen módon előállíthatni egy polyglott tvjavaslatot, mely az ország javára nem válik. Áttérek a harmadik okra, amiért a tvjavaslatot el nem fogadom s ez ennek szelleme. El nem fogadhatom e tvjavaslatot azért, mert ellenkezik közjogi fejlődésünkkel. E század 3-ik tizedében nemzetünk öntudatosan lépett azon ösvényre, amely végeredményül a 48-iki törvényekre vezetett. Nem meggondolatlan lépés vezette ama kornak férfiait arra, hogy a demokratát proklamálják. (Balfelöl élénk helyeslés!) Én tiltakozom tehát az ellen, hogy a mai kornak törpébb nemzedéke javítást akar véghez vinni azokon, miket a nemzetnek legnagyobb férfiai véghez vittek. (Balfelől élénk helyeslés.) Csak sajnálattal telik el szivem, látván azt, miként azok, miket a nemzet története legbecsesebb lapjainak tekintek, t. i. az 1825-től 1848-ig, történteket, melyeken nemcsak a nemzetnek legdicsőbb tettei vannak följegyezve, hanem melyek képesítették a nemzetet arra, hogy az 1848 után következett nagy válságos időkben fenntálljon, (Élénk helyeslés balfelöl) mert nyíltan kijelentem, hogy ha a nemzet nem proklamálja 1848-ban ezen elveket, azok nélkül nem lettünk volna képesek a bekövetkezett viharokat kiállani. (Viharos helyeslés balfelől.) Én t. hát el nem fogadhatom azt, hogy ezen elvek lerombolásán gyökerezzék a nemzet jövője, pedig t. hát e törvényjavaslat aláássa országos országos alkotmányunknak alapját, a képviseleti rendszert, ezt elvitatni senki nem fogja. (Balfelől helyeslés.) Igaz ugyan, hogy csak a megyékre nézve kísértik meg a népképviselet megtörését, és az mondatik, hogy a parlament választatik; de tehát nekem egy csepp bizalmon sincs az iránt, hogy ha ez elv egyszer megingattatik itt, hogy nem fog-e megszegezni ott is. (Élénk helyeslés balfelöl.) Megvallom t. ház, ez képezi fő okát annak, hogy mert ellenzem az egész törvényjavaslatot. Valóban szomorú kilátásainak vannak a választási törvény reformjára nézve, ha t. ház ezen elvet itt elfogadná. (Balfelöl helyes.) A 48 iki törvényhozás parancsolólag jelentette ki, hogy a megye önkormányzata a népképviselet alapján szerveztessék, ezen rendelkezés a népre nézve konkrét jogosítványokat állapít meg. Nem arról van jelenleg szó, hogy lehet, kell-e részesíteni többeket jogokban, hanem arról van szó, hogy azoktól, kik valójában a törvény rendeleténél fogva jogokkal bírnak, elvétessenek-e. A jelen századnak mostani szakában helyes út-e az, miszerint ahelyett, hogy a jogokat kiterjeszszük, a jogosítványok mindinkább megszoríttassanak, ezt a t. ház minden tagjának megítélésére bízom. (Helyeslés balfelől.) Igen is az szokott mondatni: az egész nép, én, mely alatt mást nem érthetek, mint a nemzetet, és épen azért hibáztatom mindazokat, kik a 48-ai törvényhozás ellenére, mely a nemzetet egygyé forrasztá, a népet ismét osztályokra szakítják, külön választják, én azt értem, hogy ha azt mondja valaki, miszerint nem bízik a nemzet egészébe, nem bízik, hogy a választás jó eredményre vezessen, de álljanak elő az illetők egy biztos arcanummal, hogy azt, mit a nemzet összeségével előállítani nem lehet, ők előállítani képesek. Az mondatik, hogy ha választatik a bizottság és egészen demokratikus elvekre fektettetik — ezt mondta Tóth Vilmos, — hogy ha arra bizatik a választás, nem eredményezne alkalmas közigazgatási bizottságot. Én azt kérdem, mit ajánlanak a t.urak arcamumal ennek helyébe, mitől azt várják, hogy a