Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)
1870-09-12 / 218. szám
218. szám. Hétfő, September 12. 1870 Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Kiadó-Miatal: ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 650 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr. Egy hóra ... 1 , 85 kr. 21k évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyílttéri 6 hasábos petitsor 25 ujkr. FEST, SEPTEMBER 12. A A franczia köztársaság külügyminiszterének, Jules Favre úrnak ismert diplomatiai jegyzéke képezi ma is a politikai discussió leghatalmasabb tárgyát. Főleg a berlini lapok elemzik, bonczolják és kommentálják azt egyre-másra. Ez a legjobb alkalom olcsó hazafiságuk kimutatására. Itt kényük-kedvük szerint bánhatnak el szerencsétlen ellenfelükkel. A keresztes lap szintén visszatér a köriratra. „Példátlan elbizakodás azt követelni, — mondja — hogy egyszerűn haza menjünk, mert e pillanatban Párisban Favre, Gambetta, Rochefort et consortes játszák a kormányt. A radicálisok épen úgy hirdetik a háborút Németország ellen, mint a többi francziák: e pontban mindnyájan egyetértenek. Számoljunk le velük, bárki legyen is szószóllójuk. Amint látszik az urak Párisban nem fognak előbb észre térni, míg csak a német tüzérség a városnak be nem mutatta látogatójegyét.“ A keresztes lap e banális hangját visszhangoztatja a porosz lapok egész dhórusa. Csodálkoznunk ezen egyáltalán nem kéz. A „vér és vas politika“ demokratizáló hatása megmételyezte a német társadalom minden részét, elszédíte azon férfiakat is, kiket a világ előbb büszkén említett a szabadelvűség első bajnokai között. Sajnos, hogy a francziák ezt nem tudták. A dicsőség, a vér által megrészegített porosz praetoriánusokat proclamatiókkal feltartóztatni nem fogják. Hasztalan emlegeti Jules Favre hosszú köriratában, hogy a porosz király már elérte azon czélt, melyet a háború kezdetekor önmaga tűzött ki; hasztalan tart Victor Hugo nagy hangzású beszédeket; hasztalan ir a nemzetközi békeliga s a munkásegylet fölhívásokat; a német nemzet soldatescává változott, mely csak Vilmos király szavára ügyel, pedig ez minden áron Párisba akar nyomulni, hogy ott nemcsak békét diktáljon, hanem a „rendet“ is visszaállítsa. A restauratio Párisban, lesz „az istenfélelmen, jó erkölcsön és valódi szabadságon alapuló új porosz aera első tette. A semleges hatalmak működéséről a béke érdekében igen kevés hallható, noha kétségtelen, hogy legalább Anglia tesz valamit ez ügyben. Azt is beszélik, hogy a franczia kormány már el is fogadta az Anglia által készült békefeltételeket, sok lap már a háború végéről álmodozik. Azonban nem szabad felednünk, hogy ez még nem a béke. Nem Páristól, hanem Bismarck gróftól függ a világ nyugalma s csak ha azt halljuk, hogy ő is csatlakozott az Anglia által ajánlott praeliminarékhez, gondolhatunk a békére, ámbár tagadhatatlan, hogy a praeliminaréktől a végleges békéig is nem kevés idő fog eltelni. A hadiköltség megtérítését Francziaország hajlandó átvállalni s csak az a kérdés , mit ért ő és mit Bismarck gróf „hadiköltség“ alatt! Egy német lapban például a hadiköltség számlája majdnem ötezer millió frtra tétetik. Enynyit aligha fizet Francziaország. Megjegyezzük még, hogy a franczia köztársaság védelmére a nagy német journalisticában még eddig csak egy hang emelkedett. A berlini „Zukunft“ a Jacobi János ismert democrata képviselő lapján kívül, minden közlöny gúny és nevetség tárgyává teszi ezt. Ellenben a külföld, Amerika, Svájcz, Olaszország, Spanyolország határozott rokonszenvvel, Anglia és Ausztria pedig legalább is nem ellenségesen fogadták a köztársaságot. Practicus következményei e rokonszenvnek azonban alig vannak. Olaszország egészen lángban áll. Noha az olasz csapatok bevonulnak a pápai területre, az izgatottság még sok helyen konok zavargásokban tört ki. Számos helyen kikiálták a köztársaságot. Azonban úgy látszik, hogy a kormány elég erős leszen a rend fentartására. Hir szerint 340,000 csatakész katonasága van, s ha e haderővel sem képes magát fentartani, úgy egyáltalán nem bír életképességgel. A franczia Nizza grófságban is lázadás tört ki. Minden franczia hatóság elűzetett, a politikai foglyok szabadon bocsátottak. Az olasz consulatus előtt élénk tüntetések fordultak elő. Montoneban a vámhivatal iratait, továbbá Napóleon császár jelvényeit és mellszobrát elégették. A nép azt kiálta: „mi olaszok vagyunk.“ Nizzából küldöttség ment Garibaldihoz azon kérelemmel, hogy jöjjön oda és kiáltsa ki az olasz köztársaságot. Franczia katonaság jelenleg természetesen nincs a grófságban. A „Pesti Napló“ tározója. K gyári társaság.« Gaboriau E. regénye. XXXI. (Folytatás.) Azon időben, melyről szólok, egy pénztárnok megszökése még igen ritka botrány volt. A pénzügyi vállalatok és a bankárok akkor még nem számították az őket érhető veszélyek közé azt, hogy hivatalnokaik által megraboltathatnak. Mikor a pénztár kulcsa át volt adva oly fiúnak kinek családját és életét ismerték, nyugodtan aludtak. Toly nyugodtan aludt hat hónap óta Chevassat Justin főnöke is, mikor egy vasárnapon bizonyos számadásokra volt szüksége, melyről tudta, hogy Justin íróasztalának egy fiókjában voltak elzárva. Mivel nem tudta, hol lehetne őt találni és igy hiába küldött volna érte, egyszerűen lakatost hivatott, kivel a fiókot felnyittatta. Az első, mi szemébe tűnt, egy nevével aláírt váltó volt, melyről mindenki megesküdött, hogy ő írta alá. . Csakugyan az ő aláírása volt. . . és ha bemutatták volna neki e váltót, aligha vissza merte volna utasítani. Pedig erkölcsileg és physikailag bizonyos volt, hogy nem ő írta, nem ő írhatta e váltóra nevét, és merész, bonyolódott kezevonását. Első megdöbbenését kínzó nyugtalanság követte. Feltörette a többi fiókokat is, keresett, motozott és csakhamar felfedezte egy bámulatosan kigondolt és kiszámított csalás minden részeit, miáltal egy csapással egy millió vagy tizenkét százezer franktól fosztatott volna meg. Ha bizalma még egy hónapig tart, félig tönkre lett volna téve. Kedvencz hivatalnoka egy nyomorult, rémítő ügyességű hamisító volt. Azonnal egy rendőrbiztost hivatott, és hétfőn Chevassat Justin, mikor szokása szerint eljött, elfogatott." Azt hitték, hogy Justin büntette ezen nem sikerült merényletre szorítkozott. Csalatkoztak. Az írások gondos összehasonlítása, nem sokára más gaztetteket is kiderített. Bebizonyult, hogy mindjárt másnap, miután főnöke által egy kiváló helyre állíttatott, ötezer frankot lopott és a lopást hamisítás által takarja el. És azóta nem múlt el hét, melyben bizonyos, többé kevésbé jelentékeny összeget, kétezer és tízezer frank között váltakozót el nem sikkasztott volna. . . És mindezen sikkasztások oly ügyesen utánzott aláírásokkal voltak palástolva, hogy akkor sem vettek észre semmit, mikor egy ízben beteg volt és két hétig más által helyettesittetett. Csalásai összege százhetvennégy ezer frankot tett. Mit csinált a pénzzel ? . . Mindenek előtt ezt kérdezte tőle a vizsgálóbiró. Azt vállaszolta hogy ez összegből már egy centimeje sincs. Magyarázatai és mentegetőzései abból álltak mivel mindazok élni szoktak, kiket más pénzében kotorázva meglepnek, semmit mondó magyarázatok és közönséges mentegetőzésekből. Ha őt hallgatta az ember, senki sem volt ártatlanabb nálánál, noha igen bűnösnek kellett látszania. Ő úgy járt, esküvők, mint az a vigyázatlan, kinek egy gép kerekének foga meg-apták az ujját. Egyetlen hibája az volt, hogy a börzén játszani akart. Hiszen főnöke is játszott! Minthogy vesztett, és helyét féltette, ha a különbséget ki nem fizeti, azon szerencsétlen gondolata jött, hogy a pénztárhoz nyúljon. . .. E pillanattól kezdve csak egy gondolata volt : viszszapótolni azt a mit elvett. .. Csak azért folytatta a börzejátékot, mert mindig remélte, hogy nyerni fog és igy a kárt megtérítheti... de folytonosan rendkívüli szerencsétlenség üldözte. Mikor a hiánylatot mind nagyobbra nőni látta, a félelem és lélekfurdulat szállotta őt meg, egészen megőrült és már nem ismert mértéket. .. Nagyon hangsúlyozta azon enyhítő körülményt, hogy a százhetvennégy ezer frankot mind a börzén játszotta el, és hogy a legutósó gazembernek tekintette volna magát, ha ez öszszegnek legkisebb részét is személye szükségleteire fordította volna. Csak az volt a baj, hogy a fiókjában talált hamis váltók nem igen támogatták e védelmet. A vizsgáló bíró, meg lévén győződve, hogy az ellopott összegeket Justin nem pazarolta el, gyanította, hogy a vádlott szülei rejtették el azokat. Vallatta őket, és annyi terhelő bűnjelt nyújtott ellenök, hogy elrendelhető elfogatásukat. De később elegendő bizonyítékok hiánya miatt kénytelen volt őket elbocsátani, és Chevassal Justin egyedül került az assisek elé. Az eset súlyos volt, de Justin szerencsés volt egy fiatal ügyvédet választani védőül, ki ez ügyben a védelem egészen uj nemét alkalmazta, melyet azóta gyakran utánoztak. Ez nem arra vesztegette fáradságát, hogy védenemét igazolja, hanem egyenesen a bankárt vádolta. .. várjon lehet-e az okos ember, mondá, ki ily jelentékeny összegeket ilyen fiatal emberre tud bízni! . . Nem tette-e ki az által erős kísértéseknek, nem ingerelte-e némileg a lopásra Hogy van az, hogy e bankár nem vizsgálta meg nagyobb figyelemmel könyveit! Micsoda ház az, melyben a pénztárnok tíz hó alatt hetvennégyezer frankot sikkasztathatott el, anélkül, hogy észrevették volna!. . . Végre, mit gondoljon a világ oly fönökről, ki segédeinek az erkölcstelen börzejáték gyalázatos példáját mutatja ! ... Chavassat Justin csak húsz évi kényszermunkára ítéltetett. Mi volt ő a bagnolom, azt most, miután ismerik őt, könnyen elképzelhetik önök. Valósította a „jó rab“ nemtelen mintaképét, ki megbánást színlel, és elvetemült, aljas szolgálatok által pártfogást nyer. Annyi ügyességgel vitte keresztül e magaviseltét, hogy nem egészen négy év múlva kegyelmet nyert. De ő ezen időt nem töltötte haszon nélkül. A legaljasabb gonosztevőkkel érintkezve,kifejlesztette gonosz hajlamait, megszilárdult a gazságban, egy szóval tökélyesbítette magát. Mialatt a gályarab köntösében járt, jövőre nézve egy tervet gondolt ki és érlelt meg, melytől el nem tért. Új személyiséget akart magára ölteni, mely alatt senki se gyaníthassa a régit. Megmondhatom önöknek, miképen tette ezt. Komornik keresztatyjától, ki még elitéltetése előtt meghalt, legkisebb részletét megtudta a Brévan család történetének. Ez igen szomorú történet volt. Az öreg marquis szegénységben halt meg, miután elvesztette öt fiát, kik külföldre mentek vagyont keresni ... Ezen nemes család kihalt, Justin feltette magában, hogy folytatni fogja. Tudta, hogy a Brévan család a Maineből származott, hogy Maus környékén egykor roppant birtokaik voltak, és hogy ott már husz év óta nem látta őket senki. Vissza fognak-e emlékezni reájuk oly vidéken, hol mindenhatók voltak ? Minden bizonynyal. De foglalkoztak-e velük annyira, hogy tudják, mi lett a marquisból és fiaiból ? Ez nem volt valószínű. Chevassat egész terve e számításon alapult. Kiszabadulván, főgondja volt, hogy minden nyomát elenyésztesse, és mikor hitte, hogy az sikerült neki, Mausba ment a marquis azon fiának neve alatt, ki korra nézve legközelebb állott hozzá. Senki egy perczig sem kételkedett azon, hogy ő valóban Brévan Maxime. És kis kételkedett volna rajta, mikor látta, hogy nyolcvanezer frankon visszavásárolta a Brévanok régi házát, egy régi romot, melyet alig lehetett lakni, és egy kis hozzátartozó majort. Mert Justin ennyire terjesztette ki szerepét. Készpénzzel fizetett és ez által bebizonyította előttem, hogy a vizsgáló biró nem csalatkozott, és hogy Chevassaték csakugyan fiuk bűntársai voltak. És annyi álhatatosság volt benne, hogy négy évig lakott e kis birtokán ; falusi nemes életét élve, tárt karokkal fogadtatott a vidékbeli nemesség által, barátokat, összeköttetéseket, támaszokat szerzett és mindinkább beleélte magát Brévan Maxime szerepébe ... Milyen czél felé törekedett ő ezen időben ? Én mindig azt gyanítottam, hogy egy gazdag házasságot keresett és így végleg megszilárdíthatni reméld helyzetét... És ezen reménye közel állt a megvalósuláshoz . . . Egy fiatal mausi leányt készült elvenni, kivel ötszázezer frank hozományt kapott volna, már ki is akarták hirdetni őket, midőn a házasság egyszerre megszakittatott. . . Senki sem tudta meg miért. Ez annyira boszantotta őt, hogy eladta birtokát és elhagyta a vidéket. . . Három év óta lakott Párisban . . . még mindig Brévan Maxime néven, mikor Brandon Sarahval megismerkedett. (Folyt. köv.) A napóleoni dynastiáról. Megerősítik, hogy a császári herczeg Angliába érkezett. Az ostendei postagőzössel Du pé re commandeur, Launne és Ferry őrnagyok kíséretében f. hó 6-án érkezett meg Doverbe, hol a titkolás és a zuhanó eső daczára mintegy száz kiváncsi várta a kiszállónál. A herczeg, ki a körülállók által tiszteletteljesen üdvözöltetett, és ismételten szintén köszöntött, egészséges színben volt és a Lord Warden szállodába kocsizva, fesztelenül társalgott nevelőjével. Rövid ott időzése alatt csak Grammonther- , czeget és a doveri polgármestert nejével fogadta és mikor 4 óra felé Hastingsba készült, minden feltűnést elkerült; egy magán lépcsőt használt, mely a szállodából egyenesen a pályafőre vezetett, de itt is minden elővigyázati rendszabály daczára nagyszámú néptömeg gyűlt össze, mely a fiatal emigránst hurrákkal üdvözölte. Távirati jelentés szerint 5 óra felé Hastingsba érkezett és a tengerészeti szállodában szállt meg, Eugenia császárné a „Times“ levelezője szerint f. hó 4-én déli 12 órakor utazott el Párisból. Egyszerű kocsiban, csak Pietri, a rendőrfőnök által kisérve, egy a városon kívül fekvő állomáshoz ment, és onnan Namurba utazott. Pietri délután már megint a városban volt.Belgiumban a csásárné készen találta fogadtatására az udvari kocsikat, és általában a rangjához illő tisztelgésekben részesíttetett. Mielőtt a tuilleriákból eltávozott, búcsút vett az udvari hölgyektől és uraktól, és szívélyesen megköszönte szolgálataikat. Mit követel Poroszország ? Nem rég közöltük azon alapelveket, melyek szerint egy ismert porosz tudós a Francziaország által fizetendő hadiköltségeket ki akarta számítani. Egy másik porosz tudós ez elvek alapján már a számlát is elkészíti. Olvasóink tájékozására egész terjedelmében ide igtatjuk azt. A tudós doctor négy főosztályra osztja a hadiköltségeket. I. A katonai actio költségei: 1) Mozgósítás, a csapatok felszerelése és elszállítása . . . 100 millió ft. 2) Lóvásárlás ..... 110 „ „ 3) A csapatok fizetményei,zsoldja, élelmezése, lótakarmány, fejenkint és havonkint átlag 40 tallér, hat hóra .......................... 900 „ „ 4) Lőszer, katonai szerek elhasználata és kárpótlása ... 70 „ „ 5) Rendkívüli tengerészeti szükséglet és partvédelem .... 25 „ „ 6) A franczia sebesültek élelmemezése és elszállítása (100,000 ember pr 20 tallér havonkint) 45 „ „ Összesen 1250 m. fr. II. Közvetlen károk. 1. 700.000 ember munkás erejének elvesztése, fél év alatt fejenként pr. 200 tallér . . . 260 millió frt. 2. 1.000 ember (halott és sebesült) elvesztése, mi évenkint 2 millió tallérnyi kárt okoz a munkaerőben, tehát 4 % tőkésités mellett a nemzet vagyon vesztesége..........................190 millió frt. 3. Nyugdijak aggkatonák és özvegyek számára, az elesettek gyermekeinek nevelési dija évenkint 2. m. t., tőkésítve . 190 „ „ 4. Az ostromlás, Kehi és Saarbrücken bombázása által okozott károk.................................... 500 „ „ 5. A porosz csapatok által megszállt német területek (Pfalz, Baden, Rajna tartomány) kárpótlása, továbbá a magánvagyonnak a porosz várakban történt meg károsítása. . . 40 , „ 6. A francziaországból kiutasított németek (70,000) kártalanitása 50 „ „ összesen 1280 „ „ III. Közvetett károk. 1) A szállitó intézetek veszte 100 millió fr. sége................................... 2) A nemzeti jövedelem kára . . 950 „ „ 3) A nemzeti vagyon érték vesztesége .... . . . . 200 „ „ összesen 2250 m. fr. IV. Külön kárpótlás. 1) Elsass és Lothringia visszafoglalt tartományokért, főleg Strassbourgért.... . . 1200 m. fr A négy rovat összege summa summarum ............................... 4930 millió frank. Ez összeg fizetési módozatait illetőleg e számba készítője azt ajánlja, hogy kétezer millió franc aranyban, a többi ingó vagyonban — hadihajók és hadiszerekben — fizettessék, így a francziák is meg lehetnek elégedve. Valóságos nagylelkűség! A Vilmos király s Napóleon császár közötti első összejövetelről Bismarck lapja, a „NI. Alig. Ztg.“-nak, mint mondja, legjobb forrásból“ a következőket írják Bethelből, sept 4-éről. Gróf Bismarck és Molthe tábornok azon este, miután a császár levélben ajánlotta föl kardját a királynak, Doucheri városába, 5 kilométernyire Sedantól mentek, hogy a capitulatió feltételei felett tanácskozzanak, s azért is ott tölték , míg a király visszatért Vendressera. Doucheryban kora reggel kevéssel 6 óra után megjött Reille tábornok, ki azelőtt való estén a levelet hozta, melyben Napóleon császár magát megadá s azt közölte a szövetségi cancellárral, hogy a császár vele szólani akar. Gr. Bismarck azonnal fölöltözött és lóra ült, hogy Sedanra lovagoljon. Az oda vezető úton azonban, Doucheryből 3 kilométerre Frénoisnál találkozott már a császárral, ki két fogatú kocsin jött arra. A kocsiban 3 magas rangú tiszt ült, míg más 3 lovas követé. Ott voltak Reille, Castelnau, Mooskwar herczeg és Vaubert. gróf Bismarck azonnal leszállt a lóról s kérdé, hogy a császár mit parancsol; a császár és tisztjei erre levették lövegüket, a mit a cancellár is megtett. A császár most azt kérdező, hogy nem szólhatna-e a királylyal ? Azt felelték, hogy az lehetetlen, miután a király Vandresseben van, Frenoistól 7 mértföldnyire. Ezután kérdezd, hogy hol maradhat , mi arra mutatott, hogy nem lehetett Sedanba visszatérnie, mert megadása folytán hadseregétől már vagy szenvedett bántalmakat, vagy azoktól tartania kellett. A gróf erre felajánlotta saját lakását Doucheryban, s hozzátéve, hogy azonnal elhagyja. A császár elfogadta az ajánlatot, de néhány száz lépésnyire a várostól megállíttatá kocsiját s kérdezi, hogy nem maradhatna-e ama sárgás házban, mely ott bal felén áll, az úttal átellenben. Bismarck azt felelé, hogy ama ház igen szegényes; de azt nyerd feleletül, hogy az nem tesz semmit, s a császár kíséretével együtt leszállt. A császár erre gróf Bismarckkal felment a hátulsó lépcsőn s egy ablakos kis szobába vonultak meg, hol csak egy fenyő fa asztal és két szék volt. Itt majdnem egy órán át beszélgettek. Gróf Bismarck, kihez rokona, gr. Bismarck-Bohlen is kilovagolt, a közben a városba küldött s Moltket fölkérte, hogy jönne ki. Aztán átkutatták a vidéket, hogy hol lehetne a császár számára kellő tartózkodási helyet találni, s e czélra a Bellevue csinos kis kastélyt szemelték ki Frenois mellett. A császárt ide egy szakasz vértes kisérte, s itt állapíttattak meg gr. Wimpfennel a capitulatió feltételei. Csak ezután történt meg Napóleon császár és Vilmos király találkozása, mit a császár már előbb kért volt. A poroszok Rheimsban. A francziák, kik körülbelül 12090 emberrel állottak Rheimsban Ede a tábornok parancsnoksága alatt, már vasárnap éjjel elhagyták a várost, hogy Páris felé vonuljanak. Először Rheims városát védelmezni akarták, és ez már védelmi állapotba is volt helyezve. Mac Mahon seregének elfogatása következtében megváltoztatták ezen tervet, és még Palikao adta az ez iránti parancsot. A francziák elvonulása után azonnal megérkeztek az első német lovasok, két porosz huszár, és végig lovagoltak a város egy részén. Az alatt a maire összehivatta a községi tanácsot, hogy “annak a franczia seregek kivonulását jelentse, a mi minden védelmet lehetetlenné tett. Még 5 kocsi lőpor, melyet a sereg ott feledett, részint elszállittatott, részint a csatornába bocsáttatott, és a rendőri ügynökök kik a városban maradtak, civil ruhába öltözködtek. Másnap reggel 7 órakor 5 porosz huszár érkezett meg Rheims előtt, de a tömeg bezárta a kaput, és a huszárok ismét visszalovagoltak. 10 órakor jelentették a mairenek, hogy egy század huszár jön. A maire azonnal a Barthelemy kapuhoz ment, és a vezénylő tiszttel kívánt beszélni. Kifejezte azon óhaját, hogy kíméljék a várost, és ne tegyék rajta azon gyalázatot, hogy ily csekély csapattal szállják meg. Ez már ezért sem tanácsos, mivel a munkások igen ingerültek, és ily kis csapatot megtámadhatnának, míg nagyobb számú katonaság nem találna ellentállásra. A tiszt beleegyezését adta, de azon feltétel mellett, hogy a maire mindent elkövessen, hogy a népességet lecsillapítsa. Utóbbi tehát proclamatiót bocsátott ki, melyben felszólíta a lakosságot, hogy ne álljon ellent, miután az úgy sem vezethet czélra a sereg elvonulása után. Déli 12 órakor 4 porosz vágtatott be Rheimsba. A Chérés útra érve egy czukrásznál megállották, süteményt kértek, és azt meg is fizették. Ezen pillanatban egy öregember egyik lovashoz rohant, megfogá lovának zabláját, és kiáltott: Ezt nem fogjátok ti enni! A lovas az emberre ütött pisztolyának nyelével, és miután az nem bocsátotta el lovát, rálőtt és megsebesítő nyakát. A lovasok ekkor gyorsan elhagyák a várost, miközben még egy fiatal ember lőtt rájuk. Végre 3 órakor megjelent az egész század, melynek a maire hivatalosan átadta a várost. Nem sokára megjelent a megszálló sereg zöme, körülbelől 25.000 ember. Rheims városa a Vese folyó, és a Marne-Aisne csatorna mellett fekszik, szőllőhegytől körülvéve. A város 5 vasút gyűlhelye, melyek kettője Epernay és Soissonon keresztül Parisba vezet, míg a másik három Laon-, Rethel-, és Chalonsból jőve, a város északnyugati oldalán az egyetlen pályaudvarban egyesülnek a többi vonalakkal. Rheims Páriától 23 mfnyire fekszik, van 60000 lakosa, az Arondissement főhelye, számos hatóság széke. Rheims a régi franczia királyok koronázási helye és a legrégibb és históriailag legnevezetesebb helyek egyike. Dél felé még most is falakkal van körülvéve, míg észak felé erősítvényei elpusztultak. Történelmi érdekű Rheimsban az 1212 évből származó goth templom, továbbá az 1041 évben épült St. Remy templom, a városháza, az érseki palota, és XV. Lajos szobrával díszített király tér. A sedani csatáról A „Times” csatatéri tudósítója, egy hosszabb jelentés végén a következőket jegyzi meg: És most jegyezzék meg maguknak katonáink és államférfiaink azt, hogy ezen csata sorsa csak is az ágyuk által döntetettek. Nem akarom állítani, hogy a poroszok Hac-Mahori seregeit, a puskával is épugy meg nem verték volna, mert nem állíthatja senki, hogy a franczia sereg azon hálóból, melyet körülötte Moltke Blumenthal, és a királyi kabinet tagjai alakítót