Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-12 / 218. szám

218. szám. Hétfő­, September 12. 1870 Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Kiadó-Miatal: ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6­­­50 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr. Egy hóra ... 1 , 85 kr. 21k évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyílttéri 6 hasábos petitsor 25 ujkr. FEST, SEPTEMBER 12. A A franczia köztársaság külügymi­­niszterének, Jules Favre úrnak is­mert diplomatiai jegyzéke képezi ma is a politikai discussió leghatalmasabb tár­gyát. Főleg a berlini lapok elemzik, bon­­czolják és kommentálják azt egyre-másra. Ez a legjobb alkalom olcsó hazafiságuk kimutatására. Itt kényü­k-kedvük szerint bánhatnak el szerencsétlen ellenfelükkel. A keresztes lap szintén visszatér a kör­iratra. „Példátlan elbizakodás azt köve­telni, — mondja — hogy egyszerűn haza menjünk, mert e pillanatban Párisban Favre, Gambetta, Rochefort et consortes játszák a kormányt. A radicálisok épen úgy hirdetik a háborút Németország el­len, mint a többi francziák: e pontban mindnyájan egyetértenek. Számoljunk le velük, bárki legyen is szószóllójuk. A­mint látszik az urak Párisban nem fog­nak előbb észre térni, míg csak a német tüzérség a városnak be nem mutatta láto­gatójegyét.“ A keresztes lap e banális hangját visszhangoztatja a porosz lapok egész dhórusa. Csodálkoznunk ezen egy­általán nem kéz. A „vér és vas politika“ demokrati­záló hatása megmételyezte a német tár­sadalom minden részét, elszédíte azon férfiakat is, kiket a világ előbb büszkén említett a szabadelvűség első bajnokai között. Sajnos, hogy a francziák ezt nem tudták. A dicsőség, a vér által megrésze­gített porosz praetoriánusokat proclamati­­ókkal feltartóztatni nem fogják. Hasztalan emlegeti Jules Favre hosszú köriratában, hogy a porosz király már elérte azon czélt, melyet a háború kezdetekor önma­ga tűzött ki; hasztalan tart Victor Hugo nagy hangzású beszédeket; hasztalan ir a nemzetközi békeliga s a munkásegylet fölhívásokat; a német nemzet soldatescává változott, mely csak Vilmos király sza­vára ügyel, pedig ez minden áron Páris­­ba akar nyomulni, hogy ott nemcsak bé­két diktáljon, hanem a „rendet“ is visszaál­lítsa. A restauratio Párisban, lesz „az is­tenfélelmen, jó erkölcsön és valódi sza­badság­on alapuló új porosz aera első tette. A semleges hatalmak működéséről a béke érdekében igen kevés hallható, no­ha kétségtelen, hogy legalább Anglia tesz valamit ez ügyben. Azt is beszélik, hogy a franczia kormány már el is fogadta az Anglia által készült béke­feltételeket, sok lap már a háború végéről álmodozik. Azonban nem szabad felednünk, hogy ez még nem a béke. Nem Páristól, hanem Bismarck gróftól függ a világ nyugalma s csak ha azt halljuk, hogy ő is csatlako­zott az Anglia által ajánlott praelimina­rékhez, gondolhatunk a békére, ámbár tagadhatatlan, hogy a praeliminaréktől a végleges békéig is nem kevés idő fog eltelni. A hadiköltség megtérítését Fran­­cziaország hajlandó átvállalni s csak az a kérdés , mit ért ő és mit Bismarck gróf „hadiköltség“ alatt! Egy német lapban például a hadiköltség számlája majdnem öt­ezer millió frtra tétetik. Eny­­nyit aligha fizet Francziaország. Megjegyezzük még, hogy a franczia köztársaság védelmére a nagy német journalisticában még eddig csak egy hang emelkedett. A berlini „Zukunft“ a Jacobi János ismert democrata képvi­selő lapján kívül, minden közlöny gúny­ és nevetség tárgyává teszi ezt. Ellenben a külföld, Amerika, Svájcz, Olaszország, Spanyolország határozott rokonszenvvel, Anglia és Ausztria pedig legalább is nem ellenségesen fogadták a köztársaságot. Practicus következményei e rokonszenv­­nek azonban alig vannak. Olaszország egészen lángban áll. Noha az olasz csapatok bevonulnak a pá­pai területre, az izgatottság még sok he­lyen konok zavargásokban tört ki. Szá­mos helyen kikiálták a köztársaságot. Azonban úgy látszik, hogy a kormány elég erős leszen a rend fentartására. Hir szerint 340,000 csatakész katonasága van, s ha e haderővel sem képes magát fen­­tartani, úgy egyáltalán nem bír életképes­séggel. A franczia Nizza grófságban is láza­dás tört ki. Minden franczia hatóság el­­űzetett, a politikai foglyok szabadon bo­­csátottak. Az olasz consulatus előtt élénk tüntetések fordultak elő. Montoneban a vámhivatal iratait, továbbá Napóleon csá­szár jelvényeit és mellszobrát eléget­ték. A nép azt kiálta: „mi olaszok va­gyunk.“ Nizzából küldöttség ment Gari­baldihoz azon kérelemmel, hogy jöjjön oda és kiáltsa ki az olasz köztársaságot. Franczia katonaság jelenleg természetesen nincs a grófságban. A „Pesti Napló“ tározója. K gy­ári társaság.« Gaboriau E. regénye. XXXI. (Folytatás.) Azon időben, melyről szólok, egy pénztárnok megszökése még igen ritka botrány volt. A pénzügyi vállalatok és a bankárok akkor még nem számították az őket érhető veszélyek közé azt, hogy hivatalnokaik által megraboltat­­hatnak. Mikor a pénztár kulcsa át volt adva oly fiúnak kinek családját és életét ismerték, nyugodtan aludtak. Toly nyugodtan aludt hat hónap óta Chevassat Justin főnöke is, mikor egy vasárnapon bizonyos számadásokra volt szüksége, melyről tudta, hogy Justin íróasztalának egy fiókjában voltak el­zárva. Mivel nem tudta, hol lehetne őt találni és igy hiába küldött volna érte, egyszerűen laka­tost hivatott, kivel a fiókot felnyittatta. Az első, mi szemébe tűnt, egy nevével aláírt váltó volt, melyről mindenki megesküdött, hogy ő írta alá. . Csakugyan az ő aláírása volt. . . és ha bemu­tatták volna neki e váltót, alig­ha vissza merte volna utasítani. Pedig erkölcsileg és physikailag bizonyos volt, hogy nem ő írta, nem ő írhatta e váltóra nevét, és merész, bonyolódott kezevonását. Első megdöbbenését kínzó nyugtalanság kö­vette. Feltörette a többi fiókokat is, keresett, motozott és csakhamar felfedezte egy bámula­tosan kigondolt és kiszámított csalás minden részeit, mi­által egy csapással egy millió vagy tizenkét százezer franktól fosztatott volna meg. Ha bizalma még egy hónapig tart, félig tönkre lett volna téve. Kedvencz hivatalnoka egy nyomo­rult, rémítő ügyességű hamisító volt. Azonnal egy rendőrbiztost hivatott, és hétfőn Chevassat Justin, mikor szokása szerint eljött, elfogatott." Azt hitték, hogy Justin büntette ezen nem si­került merényletre szorítkozott. Csalatkoztak. Az írások gondos összehasonlítása, nem sokára más gaztetteket is kiderített. Bebizonyult, hogy mindjárt másnap, miután főnöke által egy kiváló helyre állíttatott, öt­ezer frankot lopott és a lopást hamisítás által ta­karja el. És azóta nem múlt el hét, melyben bizonyos, többé kevésbé jelentékeny összeget, két­ezer és tíz­ezer frank között váltakozót el nem sikkasz­tott volna. . . És mindezen sikkasztások oly ügyesen utánzott aláírásokkal voltak palástolva, hogy akkor sem vettek észre semmit, mikor egy ízben beteg volt és két hétig más által helyette­­sittetett. Csalásai összege száz­hetvennégy ezer fran­kot tett. Mit csinált a pénzzel ? . . Mindenek előtt ezt kérdezte tőle a vizsgáló­biró. Azt vállaszolta hogy ez összegből már egy centimeje sincs. Magyarázatai és mentegetőzései abból álltak mivel mindazok élni szoktak, kiket más pénzé­ben kotorázva meglepnek, semmit mondó ma­gyarázatok és közönséges mentegetőzésekből. Ha őt hallgatta az ember, senki sem volt ár­tatlanabb nálánál, noha igen bűnösnek kellett látszania. Ő úgy járt, esküvők, mint az a vigyá­zatlan, kinek egy gép kerekének foga meg-­­­apták az ujját. Egyetlen hibája az volt, hogy a börzén játszani akart. Hiszen főnöke is játszott! Minthogy vesztett, és helyét féltette, ha a kü­lönbséget ki nem fizeti, azon szerencsétlen gon­dolata jött, hogy a pénztárhoz nyúljon. . .. E pillanattól kezdve csak egy gondolata volt : visz­­szapótolni azt a mit elvett. .. Csak azért folytat­ta a börzejátékot, mert mindig remélte, hogy nyerni fog és igy a kárt megtérítheti... de foly­tonosan rendkívüli szerencsétlenség üldözte. Mi­kor a hiánylatot mind nagyobbra nőni látta, a félelem és lélekfurdulat szállotta őt meg, egészen megőrült és már nem ismert mértéket. .. Nagyon hangsúlyozta azon enyhítő körül­ményt, hogy a száz­hetvennégy ezer frankot mind a börzén játszotta el, és hogy a legutósó gazembernek tekintette volna magát, ha ez ösz­­szegnek legkisebb részét is személye szükség­leteire fordította volna. Csak az volt a baj, hogy a fiókjában talált hamis váltók nem igen támogatták e védelmet. A vizsgáló bíró, meg lévén győződve, hogy az ellopott összegeket Justin nem pazarolta el, gyanította, hogy a vádlott szülei rejtették el azokat. Vallatta őket, és annyi terhelő bűnjelt nyújtott ellenök, hogy elrendelhető elfogatásu­­kat. De később elegendő bizonyítékok hiánya miatt kénytelen volt őket elbocsátani, és Chevas­sal Justin egyedül került az assisek elé. Az eset súlyos volt, de Justin szerencsés volt egy fiatal ügyvédet választani védőül, ki ez ügyben a védelem egészen uj nemét alkalmazta, melyet azóta gyakran utánoztak. Ez nem arra vesztegette fáradságát, hogy védenemét igazolja, hanem egyenesen a bankárt vádolta. .. várjon lehet-e az okos ember, mondá, ki ily jelentékeny összegeket ilyen fiatal emberre tud bízni! . . Nem tette-e ki az által erős kí­sértéseknek, nem ingerelte-e némileg a lopásra Hogy van az, hogy e bankár nem vizsgálta meg nagyobb figyelemmel könyveit! Micsoda ház az, melyben a pénztárnok tíz hó alatt hetven­­négyezer frankot sikkasztathatott el, a­nélkül, hogy észrevették volna!. . . Végre, mit gondol­jon a világ oly fönö­kről, ki segédeinek az er­kölcstelen börzejáték gyalázatos példáját mu­tatja ! ... Chavassat Justin csak húsz évi kényszermun­kára ítéltetett. Mi volt ő a bagnolom, azt most, miután isme­rik őt, könnyen elképzelhetik önök. Valósította a „jó rab“ nemtelen mintaképét, ki megbánást színlel, és elvetemült, aljas szolgálatok által pártfogást nyer. Annyi ügyességgel vitte keresztül e magavise­ltét, hogy nem egészen négy év múlva kegyel­met nyert. De ő ezen időt nem töltötte haszon nélkül. A legaljasabb gonosztevőkkel érintkezve,kifejlesz­tette gonosz hajlamait, megszilárdult a gazság­ban, egy szóval tökélyesbítette magát. Mialatt a gályarab köntösében járt, jövőre nézve egy tervet gondolt ki és érlelt meg, mely­től el nem tért. Új személyiséget akart magára ölteni, mely alatt senki se gyaníthassa a régit. Megmondhatom önöknek, miképen tette ezt. Komornik keresztatyjától, ki még elitéltetése előtt meghalt, legkisebb részletét megtudta a Brévan család történetének. Ez igen szomorú történet volt. Az öreg mar­quis szegénységben halt meg, miután elvesztet­te öt fiát, kik külföldre mentek vagyont ke­resni ... Ezen nemes család kihalt, Justin feltette ma­gában, hogy folytatni fogja. Tudta, hogy a Brévan család a Maineből származott, hogy Maus környékén egykor rop­pant birtokaik voltak, és hogy ott már husz év óta nem látta őket senki. Vissza fognak-e emlékezni reájuk oly vidé­ken, hol mindenhatók voltak ? Minden bizony­nyal. De foglalkoztak-e velük annyira, hogy tudják, mi lett a marquisból és fiaiból ? Ez nem volt valószínű. Chevassat egész terve e számításon alapult. Kiszabadulván, főgondja volt, hogy minden nyomát elenyésztesse, és mikor hitte, hogy az sikerült neki, Mausba ment a marquis azon fiá­nak neve alatt, ki korra nézve legközelebb állott hozzá. Senki egy perczig sem kételkedett azon, hogy ő valóban Brévan Maxime. És ki­s kételkedett volna rajta, mikor látta, hogy nyolc­van­ezer frankon visszavásárolta a Brévanok régi házát, egy régi romot, melyet alig lehetett lakni, és egy kis hozzátartozó majort. Mert Justin ennyire terjesztette ki szerepét. Kész­pénzzel fizetett és ez által bebizonyította előttem, hogy a vizsgáló biró nem csalatkozott, és hogy Chevassaték csakugyan fiuk bűntársai voltak. És annyi álhatatosság volt benne, hogy négy évig lakott e kis birtokán ; falusi nemes életét élve, tárt karokkal fogadtatott a vidékbeli ne­messég által, barátokat, összeköttetéseket, táma­szokat szerzett és mindinkább bele­élte magát Brévan Maxime szerepébe ...­­ Milyen czél felé törekedett ő ezen időben ? Én mindig azt gyanítottam, hogy egy gazdag házasságot keresett és így végleg megszilárdít­hatni reméld helyzetét... És ezen reménye kö­zel állt a megvalósuláshoz . . . Egy fiatal mausi leányt készült elvenni, kivel ötszázezer frank hozományt kapott volna, már ki is akarták hir­detni őket, midőn a házasság egyszerre megszakittatott. . . Senki sem tudta meg miért. Ez annyira boszantotta őt, hogy eladta birto­kát és elhagyta a vidéket. . . Három év óta lakott Párisban . . . még mindig Brévan Maxime néven, mikor Brandon Sarah­val megismerkedett. (Folyt. köv.) A napóleoni dynastiáról. Megerősítik, hogy a császári herczeg Angliá­ba érkezett. Az ostendei postagőzössel D­u p­é r­e commandeur, La­un­ne és Ferry őrnagyok kíséretében f. hó 6-án érkezett meg Doverbe, hol a titkolás és a zuhanó eső daczára mintegy száz kiváncsi várta a kiszállónál. A herczeg, ki a körülállók által tiszteletteljesen üdvözöltetett, és ismételten szintén köszöntött, egészséges szín­ben volt és a Lord Warden szállodába kocsizva, fesztelenül társalgott nevelőjével. Rövid ott időzése alatt csak Grammont­her- , czeget és a doveri polgármestert nejével fogadta és mikor 4 óra felé Hastingsba készült, minden feltűnést elkerült; egy magán lépcsőt hasz­nált, mely a szállodából egyenesen a pályafőre vezetett, de itt is minden elővigyázati rendsza­bály daczára nagyszámú néptömeg gyűlt össze, mely a fiatal emigránst hurrákkal üdvözölte. Távirati jelentés szerint 5 óra felé Hastingsba érkezett és a tengerészeti szállodában szállt meg, Eugenia császárné a „Times“ le­velezője szerint f. hó 4-én déli 12 órakor utazott el Párisból. Egyszerű kocsiban, csak P­i­e­t­r­i, a rendőrfőnök által kisérve, egy a városon kívül fekvő állomáshoz ment, és onnan Namurba uta­zott. P­i­e­t­r­i délután már megint a városban volt.Belgiumban a csásárné készen találta fogad­tatására az udvari kocsikat, és általában a rangjához illő tisztelgésekben részesíttetett. Mi­előtt a tuilleriákból eltávozott, búcsút vett az udvari hölgyektől és uraktól, és szívélyesen megköszönte szolgálataikat. Mit követel Poroszország ? Nem rég közöltük azon alapelveket, melyek szerint egy ismert porosz tudós a Francziaország által fizetendő hadiköltségeket ki akarta számí­tani. Egy másik porosz tudós ez elvek alapján már a számlát is elkészíti. Olvasóink tájékozá­sára egész terjedelmében ide igtatjuk azt. A tu­dós doctor négy főosztályra osztja a hadikölt­ségeket. I. A katonai actio költségei: 1) Mozgósítás, a csapatok fel­­­szerelése és elszállítása . . . 100 millió ft. 2) Lóvásárlás ..... 110 „ „ 3) A csapatok fizetményei,zsold­ja, élelmezése, lótakarmány, fe­jenkint és havonkint átlag 40 tal­lér, hat hóra .......................... 900 „ „ 4) Lőszer, katonai szerek el­használata és kárpótlása ... 70 „ „ 5) Rendkívüli tengerészeti szük­séglet és partvédelem .... 25 „ „ 6) A franczia sebesültek élelme­­mezése és elszállítása (100,000 ember pr 20 tallér havonkint) 45 „ „ Összesen 1250 m. fr. II. Közvetlen károk. 1. 700.000 ember munkás erejé­nek elvesztése, fél év alatt fe­jenként pr. 200 tallér . . . 260 millió frt. 2. 1­.000 ember (halott és sebe­sült) elvesztése, mi évenkint 2 millió tallérnyi kárt okoz a munkaerőben, tehát 4 % tőkési­tés mellett a nemzet vagyon vesztesége..........................190 millió frt. 3. Nyugdijak aggkatonák és özve­gyek számára, az elesettek gyermekeinek nevelési dija évenkint 2. m. t., tőkésítve . 190 „ „ 4. Az ostromlás, Kehi és Saarbrü­cken bombázása által okozott károk.................................... 500 „ „ 5. A porosz csapatok által meg­szállt német területek (Pfalz, Baden, Rajna tartomány) kár­pótlása, továbbá a magán­va­gyonnak a porosz várakban történt meg károsítása. . . 40 , „ 6. A francziaországból kiutasított németek (70,000) kártalanitása 50 „ „ összesen 1280 „ „ III. Közvetett károk. 1) A szállitó intézetek veszte­ 100 millió fr. sége................................... 2) A nemzeti jövedelem kára . . 950 „ „ 3) A nemzeti vagyon érték vesz­tesége .... . . . . 200 „ „ összesen 2250 m. fr. IV. Külön kárpótlás. 1) Elsas­s és Lothringia vissza­foglalt tartományokért, főleg Strassbourgért.... . . 1200 m. fr­ A négy rovat összege summa summarum ............................... 4930 millió frank. Ez összeg fizetési módozatait illetőleg e szám­ba készítője azt ajánlja, hogy két­ezer millió franc aranyban, a többi ingó vagyonban — ha­dihajók és hadiszerekben — fizettessék, így a francziák is meg lehetnek elégedve. Valóságos nagylelkűség! A Vilmos király s Napóleon császár közötti első összejövetelről Bismarck lapja, a „NI. Alig. Ztg.“-nak, mint mondja, legjobb for­rásból“ a következőket írják Bethelből, sept 4-é­ről. Gróf Bismarck és Molthe tábornok azon es­te, miután a császár levélben ajánlotta föl kard­ját a királynak, Doucheri városába, 5 kilomé­ternyire Sedantól mentek, hogy a capitulatió feltételei felett tanácskozzanak, s az­ért is ott tölték , míg a király visszatért Vendressera. Doucheryban kora reggel kevéssel 6 óra után megjött Reille tábornok, ki azelőtt való estén a levelet hozta, melyben Napóleon császár magát megadá s azt közölte a szövetségi cancellárral, hogy a császár vele szólani akar. Gr. Bismarck az­onnal fölöltözött és lóra ült, hogy Sedanra lo­vagoljon. Az oda vezető úton azonban, Douche­­ryből 3 kilométerre Frénoisnál találkozott már a császárral, ki két fogatú kocsin jött arra. A kocsiban 3 magas rangú tiszt ült, míg más 3 lo­vas követé. Ott voltak Reille, Castelnau, Moosk­­war herczeg és Vaubert. gróf Bismarck azonnal leszállt a lóról s kérdé, hogy a császár mit parancsol; a császár és tisztjei erre levették lövegüket, a mit a cancellár is megtett. A csá­szár most azt kérdező, hogy nem szólhatna-e a királylyal ? Azt felelték, hogy az lehetetlen, miután a király Vandresseben van, Frenoistól 7 mértföldnyire. Ezután kérdezd, hogy hol ma­radhat , mi arra mutatott, hogy nem lehetett Sedanba visszatérnie, mert megadása folytán hadseregétől már vagy szenvedett bántalmakat, vagy azoktól tartania kellett. A gróf erre fela­jánlotta saját lakását Doucheryban, s hozzá­té­ve, hogy azonnal elhagyja. A császár elfogadta az ajánlatot, de néhány száz lépésnyire a vá­rostól megállíttatá kocsiját s kérdezi, hogy nem maradhatna-e ama sárgás házban, mely ott bal felén áll, az úttal átellenben. Bismarck azt felelé, hogy ama ház igen szegényes; de azt nyerd feleletül, hogy az nem tesz semmit, s a császár kíséretével együtt leszállt. A császár er­re gróf Bismarckkal felment a hátulsó lépcsőn s egy ablakos kis szobába vonultak meg, hol csak egy fenyő fa asztal és két szék volt. Itt majdnem egy órán át beszélgettek. Gróf Bis­marck, kihez rokona, gr. Bismarck-Bohlen is kilovagolt, a közben a városba küldött s Molt­­ket fölkérte, hogy jönne ki. Aztán átkutatták a vidéket, hogy hol lehetne a császár számára­­ kellő tartózkodási helyet találni, s e czélra a­­ Bellevue csinos kis kastélyt szemelték ki Freno­­is mellett. A császárt ide egy szakasz vértes ki­sérte, s itt állapíttattak meg gr. Wimpfennel a capitulatió feltételei. Csak ezután történt meg Napóleon császár és Vilmos király találkozása, mit a császár már előbb kért volt. A poroszok Rheimsban. A francziák, kik körülbelül 12090 emberrel állottak Rheimsban E­d­e a tábornok parancs­noksága alatt, már vasárnap éjjel elhagyták a várost, hogy Páris felé vonuljanak. Először Rheims városát védelmezni akarták, és ez már védelmi állapotba is volt helyezve. Mac Mahon seregének elfogatása következtében megváltoz­tatták ezen tervet, és még Palikao adta az ez iránti parancsot. A francziák elvonulása után azonnal megérkeztek az első német lovasok, két porosz huszár, és végig lovagoltak a város egy részén. Az alatt a maire összehivatta a köz­ségi tanácsot, hogy “annak a franczia seregek kivonulását jelentse, a mi minden védelmet le­hetetlenné tett. Még 5 kocsi lőpor, melyet a se­reg ott feledett, részint elszállittatott, részint a csatornába bocsáttatott, és a rendőri ügynökök kik a városban maradtak, civil ruhába öltöz­ködtek. Másnap reggel 7 órakor 5 porosz huszár ér­kezett meg Rheims előtt, de a tömeg bezárta a kaput, és a huszárok ismét visszalovagoltak. 10 órakor jelentették a mairenek, hogy egy szá­zad huszár jön. A maire azonnal a Barthelemy kapuhoz ment, és a vezénylő tiszttel kívánt be­szélni. Kifejezte azon óhaját, hogy kíméljék a várost, és ne tegyék rajta azon gyalázatot, hogy ily csekély csapattal szállják meg. Ez már ezért sem tanácsos, mivel a munkások igen ingerül­tek, és ily kis csapatot megtámadhatnának, míg nagyobb számú katonaság nem találna el­­lentállásra. A tiszt beleegyezését adta, de azon feltétel mellett, hogy a maire mindent elköves­sen, hogy a népességet lecsillapítsa. Utóbbi te­hát proclamatiót bocsátott ki, melyben felszólíta a lakosságot, hogy ne álljon ellent, miután az úgy sem vezethet czélra a sereg elvonulása után. Déli 12 órakor 4 porosz vágtatott be Rheims­­ba. A Chérés útra érve egy czukrásznál meg­állották, süteményt kértek, és azt meg is fizet­ték. Ezen pillanatban egy öreg­ember egyik lo­vashoz rohant, megfogá lovának zabláját, és kiáltott: Ezt nem fogjátok ti enni! A lovas az emberre ütött pisztolyának nyelével, és miután az nem bocsátotta el lovát, rá­lőtt és megsebesítő nyakát. A lovasok ekkor gyorsan elhagyák a várost, mi­közben még egy fiatal ember lőtt rájuk. Végre 3 órakor megjelent az egész század, melynek a maire hivatalosan át­adta a várost. Nem sokára megjelent a megszálló sereg zöme, körülbelől 25.000 ember. Rheims városa a V­e­s­­­e folyó, és a M­a­r­n­e-A­i­s­n­e csatorna mellett fekszik, szőllőhegytől körülvéve. A város 5 vasút gyűl­­helye, melyek kettője Epernay és Soissonon keresztül Parisba vezet, míg a másik három Laon-, Rethel-, és Chalonsból jőve, a város északnyugati oldalán az egyetlen pályaudvar­ban egyesülnek a többi vonalakkal. Rheims Pá­riától 23 mfnyire fekszik, van 60000 lakosa, az Arondissement főhelye, számos hatóság széke. Rheims a régi franczia királyok koronázási helye és a legrégibb és históriailag legnevezete­sebb helyek egyike. Dél felé még most is falak­kal van körülvéve, míg észak felé erősítvényei elpusztultak. Történelmi érdekű Rheimsban az 1212 évből származó goth templom, továbbá az 1041 évben épült St. Remy templom, a város­háza, az érseki palota, és XV. Lajos szobrával díszített király tér. A sedani csatáról A „Times” csatatéri tudósítója, egy hosszabb jelentés végén a következőket jegyzi meg: És most jegyezzék meg maguknak katonáink és államférfiaink azt, hogy ezen csata sorsa csak is az ágyuk által döntetette­k. Nem aka­­rom állítani, hogy a poroszok Hac-Mahori sere­geit, a puskával is épugy meg nem verték vol­na, mert nem állíthatja senki, hogy a franczia sereg azon hálóból, melyet körülötte Moltke­­ Blumenthal, és a királyi kabinet tagjai alakítót

Next