Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-17 / 223. szám

végbefejezése és így az eredményre nézve ott volnánk, hol a jogelmélet szerint. De nem ott, mert az ajánlott mód összeadás számtani műve­let szerint szabná ki a bűnhalmazatnál a­z ítéle­tet, a bűnösség az egyéni roszaság, a bűnöző pá­lyájának ismerete kiesnék az ítélethozatal kö­réből. A kapcsolat a bűntények sorozatában, a fokozatos elvetemülés, az egyéni gonoszság mi­benléte mind mind tekinteten kivel hagyatná­nak. Pedig anélkül ítélni nem k­hét, nem szabad,­­ külömben az ítélet feltételekre, nem tárgyi és alanyi értelemben positív tényekre alapított leend. Az egyedüli helyes eljárás a szegedi bűnté­nyek tárgyalásánál is csak az, mit a tudomány megállapított. És ennek keresztül­vitele nem le­győzhetetlen. Folytattassanak a vizsgálatok tovább, legyen befejezve e szomorú mű, tisztán, teljesen , nem félig és felületesen. Nem a mielőbbi és a min­den ároni eredmény felmutatása az mit az or­szág, az igazságszolgáltatás követel; de az ered­mény, mely az igazságnak és a borzasztó té­nyeknek megfelel. Nem elégséges 4—5 vizsgáló biró­­ ?— nevez­tessék tíz vagy több s folyjon a dolog. Itt nem lehet gazdálkodni. Ha akarjuk, hogy gyorsan vége legyen e szomorú történet legombolyításá­­nak, az erőket kell szaporítani ! Ha azután megvan a vizsgálat, akkor a volt vizsgáló bírák a bűnügyek elágazásai szerint bí­zassanak meg az előadással. Csináljanak ők ma­guknak kivonatokat az egyes bűntettesek bűn­tényeire vonatkozólag s annak alapján tárgyal­­tassék­ le az ügy .A tárgyalás minden ügyben som­más reen, akár vádoltassék az illető főbenjáró bűnténynyel akár nem.Ez ugyan eltér gyakorla­tunktól, de nem a törvények és a gyakorlat szel­lemétől, mert az írásbeli per egyedül a mélyebb megfontolás, a rögtöni felfogásra nem eléggé al­kalmas , bonyolultabb esetekre tartatik fenn, tehát csak mint kivétel alkalmaztatik, melynek elhatározása mindenkor a törvényszéktől függ. Ha már most a törvényszék kijelenti, hogy ezen ügyekben a sommás utat választja, mely által a kívánt czélt, a kellőképi felfogást eléri, mi sem áll útjában, hogy az teljesíthető ne legyen. Azon felül ezen eset kiváló, s igy ha a korlátok, me­lyek rendes körülmények közt üdvösek és jók itt akadályai s a ózdira nézve hátrányul szolgál­nak azok el is mellőzhetők. Már ugyanis maga a vizsgálat sem felel meg a rendes körülmények közt megkívántatóknak, és ha az ellen senkinek sem jut eszébe kifogást tenni, mert nem lehetne eltérni ott, hol még kevesebb nehézség létezik. És végső esetben a ministérium nyert felhatal­mazás útján is megengedheti, hogy ez ügyben a tárgyalások sommások legyenek,amelyek hogy ilyenek legyenek, okvetlen megkívántatik. A sommás tárgyaláson az előadó előadja egyenként a vádlottaknak bűntényeit, melye­ket a jelenlevő­­tettes a törvényszék előtt beis­merve , felette azonnal a törvényszék ítéle­tet mond, 8 társaival egyetemlegesen a kárté­rítésben elmarasztalja, melynek megtérítése vagy meg nem téríthetése szerint az ítélet is módosul. A kimondott ítéletek elleni fellebbezések ese­tében az iratok a perkivonatokkal együtt felter­­jesztettek s az ügy soron kívül felülvizsgáltat­nék vagy úgy, hogy az előadással a feltörvény­széki tagok bízatnának meg, vagy pedig az első bíróságnál alkalmazva volt vizsgáló birák refe­rálnának, kiknek valamint ott, úgy a feltörvény­széknél is szavazatuk nem lenne. így lehetne nézetem szerint a szegedi bűn­ügyet legsikeresebben, leggyorsabban, s egyszers­mind alaposan is elintézni. Kisebb eltérések, sza­bály­ellenességek fordulnának ugyan elő, de az igazság, az elvek és a tudomány követelményé­nek elég lenne téve. Ausztria, Bécs, sept. 16. A képviselőház legközelebbi ülése, melyben az elnökséget meg kell választani, hétfőn lesz. Az „alkotmányhű­“ német képviselők vasárnap ösz­­szegyűlnek és véglegesen határozni fognak az iránt, miképen viseljék magukat e választások­kal szemben.Vasárnapig a német képviselők teljes számban jelen lesznek Bécsben s akkorra a cseh ta­rt­mánygyűlés több kiváló tagját is várják, a­kik a cseh-német elvtársak nézeteit elő fogják adni. Folyton élénk vitatkozás alatt van ama kérdés, vájjon az alkotmánypárt képviselői megtegyék-e az elnapolási indítványt és az indítvány m­ellőz­­tetése esetén részt vegyenek-e tovább is a biro­dalmi tanács tanácskozásaiban? Jóllehet eddig ele a többség határozottan az első mellett van, vég­leges kötelező határozat mégis csak hétfőn fog hozatni. Az elnökválasztást is megbeszélték már. Az „alkotmányos“ párt nop­pent állítja fel elnökjelöltnek, alelnököknek pedig a lengyel Grocholskit e­gy még később megneve­zendő egyént emleget. A jobboldal, mint hírlik Giovanellit elnöknek,Smolkát és Costát alelnököknek a karja.De ez valószínűleg nem egé­szen így lesz, mert p. a lengyelek semmiképen sem akarják Giovanellit elnöknek és inkább sropfenra fognak szavazni. M a a s s e n tan r­ ki a feudálisok és klerikálisok közt nagy szerepet játszik, roppant tevékenységet fejt ki, hogy a különböző elemeket egyesítse és együttes műkö­désre bírja. Az urak háza tegnapi ülése után, e háznak „alkotmány­hű“ tagjai, számra mintegy 20-an összegyűltek egy értekezletre. Doblhoff báró, a­ki elnökölt, ez értekezleten előadta annak szükségességét, hogy az urak há­za a jelen pillanatban hangsúlyozza azon m meg­­győződést, hogy az alkotmányhoz szorosan­ ra­gaszkodni kell. Erre legjobb alkalom fog adatni a trónbeszédre adandó válaszfeliratban, mely­ben az urak házának ki kellene mondani, hogy a múlt évben hozott határozata értelmében törhet­­lenül ragaszkodik az alkotmányhoz. Az értekezletben megjelent urak azon re­ményben ringatják magukat, hogy akkorra midőn az urak háza legközelebbi ülésében Auer­sperg Adolf herczeg megteendi az indítványt a trónbeszédre adandó válaszfelirat iránt,­­ a párt tagjai mindnyájan jelen lesznek és súlyt fognak kölcsönözni az értekezlet által kifejtetett nézetének. A laoni catastrophához, Laon erősségének helyzetéről a citadella föl­­rohanását megelőzőleg a „Figaro“-hoz intézett egy levél következő értesítést hozza: „Szerkesztő Úr! Engedje meg ön, hogy az igazságot a fölött, a­mi Laonban magát előadta kiderítsem. A lakossági és a hatóság úgy viselték magukat, hogy az látszik, miszerint elfeledték franczia voltukat. Theremin d' Hame tábornok folytonos ostromoltságnak volt részekről kitéve. A­maire oly felhívásokat bocsátott ki, melyeket nem akarak nyilvánosságra hozni, s két nappal a poroszok megérkezte előtt föloszlatta a nem­zetőrséget. Sep. 8-án esti 6 óra felé a lakosok a tábornokot fogva tartották a Hermigny-foga­­dóban, hogy a citadella átadására kényszerítsék. Én szabadítottam meg több társam és két csa­pat mozgó őrség segélyével. A mozgó­ nemzet­őrség parancsnoka Cherelles Henrik nem állott küldetésének magaslatán. Az utóbbi tíz nap alatt tétlenül engedte embereit lenni, nem gya­koroltatta s nem oktatta őket Az emberek a legnyugtalanítóbb javaslato­kat tették, a­nélkül, hogy főnökük aggódó szí­veiket csak egyetlen fölemelő szóval is i­yeke­zett volna megnyugtatni, ő maga azt mondta, hogy hiba v­olna egy zászlóalj mozgó nemzetőr­séget föláldozni, hogy megmentsenek oly he­lyet, melynek megtartása épen nem fekszik a nemzeti védelem tervében. Bizonyságot teszek le e mellett, hogy Chezelles úr a tábornok el­határozására nagy nyomást gyakorolt. Ez utób­bi a citadella átadásával annál nagyobb vétket követett el, mert élelemmel és lökészlettel gaz­dagon el volt látva a vár. Volt benne 85 ágyú és taraczk s mind az öt bástyán volt egy egy vontcsövű ágyú. Azt beszélik hogy a tábornok nagyon is el volt fogatva magán érdekei ée csa­ládja javára, mely utóbbi Laon környékén la­kik. Miután a mozgó nemzetőrség parancsnoka Chezelles úr által értesültem, hogy 9-én reg­geli 10 órakor a föladás meg fog történni, élete­met veszélyeztetve, én reggeli öt órakor odahagy­­tam a várost. Hogy utat csináljak magamnak, kénytelen voltam egy uránt, ki Laon és Mons-en-Laonnais közt őrt állott, lelőni. Bátran merem állítani, hogy sem nem Chezelles, sem nem a táborn­ok volt az, ki a citadellát légbe röpítette Minden arra mutat, hogy a tüzérségi őr tette azt. Sem­mi esetben sem volna igazságos, hogy ezen hő­sies és dicső tett érdeme olyanokra háríttassék, kik azt nem vitték véghez. Fogadja sth. Péter százados a mozgó nemzetőrségnél.“ A „France“ Laon citadellájának fölrobban­tására vonatkozólag ezt mondja: Oly ország, melyben ilyen tények történnek, soha sem hajlik meg az idegen invasio előtt. Az ókor nem beszél ennél nagyobbszervről , laoni parancsnok tette legendává fog válni. Ez a példa minden franczia szivet föl fog villany­ózni; sok gyöngeségnek lett ez váltságbérévé; az ellenséget pedig komoly meggondolásra fogja indítani.“ A „L­­­é­c­­­e“ így szól: Tisztelet ezen, Stras­bourg dicső védőihez méltó harczosoknak ! Ők érdemet szereztek a köztársaság körül. Mi raj­tunk van a sor, párisiak, hogy mi is megmutas­suk, mit tudunk. Ragyogó fővárosunknak nem szabad magát megadni. Páris népe utálta ezen akaratja ellen kezdett háborút, de szégyenlené, ha a végsőig ellen nem állana a betolakodónak. Csak jöjjenek azok az alánok; készen állunk. Erődeink jól vannak fölfegyverezve, lőszerrrel gazdagon ellátva s a Sebastopolnál győztes ten­geri tüzérség kitünöleg teljesitendi a szolgálatot. Vannak még fegyelmezett, derék sorhadbeli csa­pataink, bátor mozgó­ nemzetőreink, kitűnő sza­badlövészeink; van még legalább is 120,000 nem­zetőrünk,­mind harczkész férfiak. Torlaszaink mögött elsánczolva, minden házat,minden ablakot megszállva, fogunk lőni a porosz­­hadsereg ka­tonáira, kik az elpusztított, de megbonzult Paris omladékai alatt találandják sírj­ukát. Fazit Deus­ Napoleon találkozása Bismarckkal. A német lapok a háború kezdete óta nem győzik eléggé ostorozni a franczia „arroganti­­át“ és szájhősködést; a német lapok és főleg tu­dósítóik kiváló szerénységének mutatványául közöljük Wachenbusennek a K. Ztg.-­hoz a se­­dani világtörténeti tényről, ismert porosz mo­dorában, írt következő nagyszájú tudósítását: „Mikor September 1-én, a csatanap estéjén Reille tábornok Napóleon részéről a király el­it megjelent, legelőször azon kérdés intéztetett hozzá, várjon a csász­r parancsol e még csapa­tai fölött, mire ez a franczia egész „arrogantiá­­jával“ azt felelte : „Comme L­a Majesté le roi de Prusse.“ De megbocsátották neki, elég el­­nézők voltak a király főhadiszállásán, e válaszra semmi súlyt nem fektetni. Ellensúlyát e válasz másnap reggel találta, mikor Napóleon türel­metlenül és porig alázva a doubheryi kohó előtt várta Bismarck megérkezését. Mögötte kocsija állott, kétfelől mellette tábornokai. Napóleon várt, mindig]csak várt; ő, ki Európát megalázta azon egy állam kivételével, melyet legjob­ban megalázni szándékozott; legalább szivaro­zott még, hogy környezete előtt nyugodtságot színleljen, melylyel koránsem birt! Végre megérkezett a szövetségi kanczellár. Napoleon vonásai aggodalmas feszültséget árul­tak el. Napóleon a legkeserűbben, legsértőbben nyilatkozott mindig a szövetségi kanczellár sze­mélye iránt. A tuilleriák kis körében Bismark mindig a legélesebb gúny tárgya volt és Bismark tudta ezt. Bismark megérkezett türelmetlenül váratva ugyanazon férfiú által, kiről tudta, hogy gyűlöli őt. Táb­­oki sipkájával fején, katonai köpenyébe burkoltan ült Napoleon és közeledni látta ellenségét. Bismark alig volt már 20 lépés­nyire Napóleontól, mikor a „vas“ gróf keze egy mozdulatot tett a revolvere felé. A mozdulatban természetesen nem volt semmi szándékosság. A revolver lovaglás közben előre tolódott, Bismark visszatolta, mert alkalmatlan volt neki. Napó­leon szembetűnőleg elsápadt Bismarknak ezen szándéktalan mozdulatától. Ez látta, mi zavar­ja Napóleont, és egy mosoly vonult át a szövet­ségi kanc­ellár arczán. A világtörténetben már régóta nem volt sa­játságosabb téte-á-téte, mint e két férfin beszél­getése. Bismarck magas, imponáló, beszélgetés közben gyakran vállát vonó alakja, a magas bő lovagló csizma, a „pallasb­on“ nyugvó kéz, a nyakába tolt fehér sipka, a nyugalom és öntu­dat e férfi egész lényében; és vele szemközt Na­póleon alacsony, zömök alakja, a sápadt, bá­­gyadt arcz, s már szenvedett lelki gyötrelmek kifejezésével, az esedező magatartás azon férfiú részéről, ki oly sok ideig Európa nyakára vélte tehetni lábát — ismétlem, a világtörténelemben már emberemlékezet óta nem volt ilyen talál­kozás. És még egyszer kellett várnia Napóleonnak, mig a szövetségi kanczellár teljesíthette óhaját és elhivathatta a királyt. Hosszasan várva ült a Bellevue kastélyban, mig végre az elővágtató táborkari kiséret a király megérkezését je­lenté. A sedani nap.*) (Poron hivatalos jelentés.) Douohery, sept. 2. Eleinte csak September 2-ára volt tervezve a döntő csapás, mert kívánatosnak látszott a szász hadsereg csapatainak az augusztus 3- án és 31- dikén tett gyorsmenetek után pihenési napot engedni. Egy hosszabb értekezleten azonban, melyet ő felsége a király, mikor 31-én délután 5 és 6 óra között Vendresse felé Chémeryn át­ment, Moltke és Blumenthal tábor­nokok jelenlétében a koronaherczeggel tartott, elhatároztatott, hogy a roham Sedania és a Maas és Ardennek közötti franczia homlokra már a következő napon történjék. September 1-jére való éjjel, 1 óra felé eljuttatott a szász koronaherczeghez az indulási parancs. Reggeli 5 órakor kellett a tűznek megkezdetnie. Csatavonalunk következőleg volt alakítva. A jobb szárnyat a szász koronaherczeg hadse­rege képezte. A 12. hadtest az előhadat képezi, mögötte állott a 4. hadtest, azután a testőrhad­test, végre a 4. lovashadosztály, háttal Bernil­­lyre támaszkodva. A­mennyiben e csapatoknak még a Man­on kellett átkelniök, Douzayt (a bal parton) választották hídfőnek. Balfelől az 1. bajor hadtest csatlakozott, a második által kö­vetve; ez Bazailles falu mellett vert hidat; a 11. porosz hadtest még az éj folyamában Dou­­cheryn alul 1000 lépésnyire állította volt fel pontonjait és innen kelt át a Maason, közel hozzá, egy másik hídon az 5. hadtest, még to­­v­áb balra Dom-le-Mesuil falunál a würtember­­giek. A 6. hadtest Antiguy és Le Chene között tartalékban állott. Ezen csapatokkal a követ­kező ellenséges haderők álltak szemben : M­a­c- Mahon, Failly, Canrobert hadtes­tei, a volt D­o­u­a­y hadsereg maradványai és az újabban alakított 12. hadtest. Ezen hadál­lás központja Sedan vár volt, szárnyai Givonne­­től balfelől a vár mögött fekvő Ardennek elő­­hegyei hosszában Meziéresig terjedtek, mely a jobbszárnynak szolgált támpontul. A koronaherczeg reggeli 4 órakor kocsin hagyta el Chémeryt. A Douchery felé vezető úton, közvetlenül Chevenge falu előtt, készen állottak a lovak. Egy hegykapun, mely Dou­chery város fölött a Maas völgye felé kiszökik, egy kis kéjlak, Chateau Douchery közelében, mely a magasról messzire ellátszik, a fővezény­­let foglalt állást. E pontról nemcsak a német hadsereg egész csatavonalát, hanem a harcz­­fejlődését­ is minden irányban jól lehetett látni Sedan a Maas völgye egyik legszebb pontján, fekszik terrasse-szerűen emelkedő, lombfákkal ko­­szorúzott magaslatok között. Jobbfelől a magasla­tokról keskeny rétek visznek le a Maashoz. A fo­lyó bal partján, lenn a völgyben Sedantól balra Douchery fekszik, mögötte és két oldalt a sík­ság terjed, a középen azonban részint erdős, ré­szint agyagos dombok emelkednek, a háttért pedig az Ardenn­ek hatalmas, félkörben elnyú­ló hegyláncra képezi. A völgy közepén, Dou­chery és Sedan között, erdő és bokrok által fé­lig eltakarva néhány tanya látszik. Jobbról a Maas kettős kanyarulattal a síkságba fordul és az alacsony domblánczot középen ketté vágja. Ezen öbölben Iges falu fekszik a mont d’ Iges hegyláncz mögött, balra Viliette falu, jobbra Glaize. Iges és Sedan között a bal parton Floing fekszik, tovább jobbra Givonne. A Douchery és Sedan közötti főországút egy hídnál kezdődik, mely a Maason át előbb nevezett városba vezet, a várig a jobb parton marad, és a Sedanba ve­zető fele után megérinti Frenoy falut. Bazeille, melyet a bajoroknak átkelésükkor először meg­­kellett támadniok, jobbfelől fekszik, délnyugat­ra a vártól. Douzy, hol a testőrhadtest kelt át a folyón, a szélső jobbon. Völgyet, dombot sűrű köd fedett, csak 8 óra­kor jött fel a nap. Nyomasztó, terhes nap volt. A szász koronaörökös serege már öt órakor moz­gásba tette magát. Fél 7 órakor Sedán megett, hol a német sereg jobb szárnya volt felállítva, megdördültek az ágyak. Az ellenség balszárnyon támadtatott meg. Kitűnően volt fedezve. Míg a harcz egy óráig folyt, addig a balszárny az ellenség meg­kerülésére tett utat. A 11. hadtest a magaslatok felé húzódott, az 51 hadtest pedig egy fordulatot tett, hogy az ellenség hátát támadja meg. A csa­taterv azon alapul, hogy a csapatok a balszárny­­nyal (bajorok, szászok, gárda, 4. hadtest) az ellenség bekerítésére csatlakozzanak,úgy,hogy a futás is az Ardennek felé meg volt gátolva. A würtembergiek és a 4. lovasosztály a lapályt védték, azon esetre, ha az ellenség erre akarna kitörni, mi, a legjobb esetben is rája nézve igen veszélyes leendett, miután a Maas átjárásait sem bírták, részben mint p. o. a vasúti hidat Dou­chery és Sedan között maguk rombolták szét. 91/­ órakor áll. hadtest már annyira bekerí­tette a­ francziákat, hogy érintkezni lehetett velük. Ezen pillanatot roppant ágyú­tüzelés jelezte. A szászoknak is kiadatott a parancs, hogy az ellent teljes erővel rohanják meg. Az ellenség a jobb szárnyon már hátrálni kezdett a magasla­tok felé, de oly eredménynyel, hogy a porosz hadtest vaskarjai közé jutott. Azon ponton, hol a 11 -ik hadtest tüzelt az ellenségre, a francziák 11 óra óta már csak gyengén állottak ellent. Azonban Iges falu mellett és a szántóföldeken kétségbeesett harcz fejlődött ki. Minthogy a mai napon a francziáknak leg­­­­többet az ágyuktól kellett szenvedni, e nehéz feladatot a lovasságra bízták. A franczia lovas­ság, különösen a Chasseurs d’ Afrique bámulatos vitézséget és bátorságot tanúsítottak két mérkő­zés alkalmával. A gyalogság már kifáradt, már 12 órakor nagy volt azok száma, kik fegyver nélkül adták meg magukat. Heves harcz fejlődött ki azon öt franczia hadtest azon részeivel melyek az Ardennek felé akartak menekülni. De itt a is németeknek kedvezett a szerencse. Már 1­1 órakor azt jelentették, hogy a franczia tartalék tüzér­ség, melyet Napóleon az 5-ik hadtest ellen me­nesztett, visszavezetett ,és hogy legfeljebb né­hány elszórt csapat menekülhetett belga földre. Miután a menekülés el volt zárva, mind komo­lyabbá lett a középen a sata. 1*/* óra után oly gyorsan közeledtek egymáshoz a bal és jobb szárny tüzelései, hogy már minden pere­ben a hátravonulási vonal bezárását lehetett várni. Fényes látványt nyújtott a testőrhadtest fel­­tartóztathatlan előnyomulása. 100­ óra óta a gárdák balra Sedantól az erdő felé nyomultak, a tüzérség előre ment. A füstoszlopok gyors elő­nyomulásáról meg lehetett ismerni, hogy minden pillanatban több tért nyertünk. Sikeresnek mutatkozott itt a bajorok segítsé­ge. Az 1. bajor hadtest Bazeillet, a francziák szívós ellentállása után, rohammal bevette, Bá­lán falut, délnyugatra Sedantól elfoglalta Dél felé a bajorok egy üteget állítottak fel balra a sedani úttól. E pontról Villettet lődözték, mely­nek tornya azonnal lángba borult. A franczia tüzérségnek itt is hátrálnia kellett, a 1l. és 12. hadtest most­ már akadály nélkül nyomulhatott Sedan falai alá. Az ellenség sűrű csapatokban sietett a vár felé. És még e közben a magasla­tokról tömérdek foglyot lehetett látni, kik na­gyobb csapatokba osztva, a lapály felé indít­tattak. A gárdahadtest e­közben az erdőmagaslatok szélén találkozott az 5. hadtesttel. A német csa­patok most kettős gyűrűt képeztek a francziák hadsereg-maradványai körül, melyek a sedani várra vonultak vissza. Itt ott falvak égtek, több helyen még kisebb csapatok küzdöttek, de az ágyuk bömbölése el­némult ; vártuk, mit fognak a franczia hadsereg vezérei Sedanban határozni, melynek sorsa meg volt pecsételve, ha az ellentállás folytattatik. „Nagy győzelem l­esz" jelentése a koro­naherczeg 4 óra felé a főhadiszállásnak. Mind­járt utána a k­o­b­u­r­g­i herczeggel, több más fejedelemmel és tiszttel a királyhoz indult, ki a nap folyamában Doucherytól jobbra egy hegyen tartózkodott. Mivel a sedani toronyról nem lobo­gott a fehér zászló, 11/­ órára a bombázás ren­­eltetett el. Bajor ütegekből történtek az első lövések. 4*1­ órakor egy pattantyú felgyújtott egy szalmával teli raktárt. Az ellenség azonnal elkezdte az alkudozásokat. A koronaherczeg még a királynál időzött, mikor első híre érke­zett, hogy Napóleon császár Sedanban van. E tényt világosan kifejezte, hogy e tereken nem­csak a franczia hadsereg nagyobb része semmi­­síttetett meg, hanem egyszersmind eldöntetett a háború győzelmes kimenetele. Erre a porosz parlamentár, Brousart al­ezredes, a fogoly császár egy sajátkezű levelét adta át a királynak mely csak e kevés szót tartal­mazta : „Comme je n‘ai pas pu mourir au mi­lieu de mon armée, je rends mon épéé a Votre Majesté.“ Tény, hogy Napóleon, mikor a csata kimenetele iránt többé kétsége nem lehetett, Iges mellett négy óra hosszat állott a gránát, tűzben. A koronaherczeg csak 9 óra felé tért vissza a főhadiszállásra. Mindenütt hangos öröm-riadás fogadta ; a zene a német hymnust játszó, utána egy gyászindulót azon vitézeknek, kik a becsü­let mezején hullottak el. A csatamezőről visszatérő katonák kérdezős­­ködéséről meg lehetett ismerni, hogy a nap vi­lágtörténeti jelentőségétől át voltak hatva. •­ A Napóleon és Bismarck közötti találkozásról a porosz hivatalos jelentést már közöltük és ezúttal a hivatalos tudósítást a sedani napról szóló rajzzal egészítjük ki. (A szerk.) Napoleon császár restaurátiója. A „Norddeutsche Allgemeine“ ma megjött számában ily álláspontot foglal el. Porszország azon kormányt fogja elismerni, mely a béke megkötése körül neki jobb feltételeket ajánl.Úgy látszik, ez csak egy újabb neme azon érvelés­nek,mely Napóleon császár restauratiójára czéloz. A fogoly Napóleon s az öt képviselő régensség bizonyosan tradtabilisabb lesz, mint a köztársa­ság. Halljuk azonban a porosz félhivatalost. „A Francziaországban most beállt eset — így szól, — hogy a háború alatt az ország fővá­rosában egy párt ragadta magához az uralmat, és új kormányra bízta a közigazgatást,oly rend­kívüli, hogy erre hiába keresnénk előzménye­ket, melyek azon bennünket közelebbről érdeklő kérdésre irányadók volnának , hogy melyik kormánynyal kössük meg a békét. Mindazon theóriák, melyek eddig egy új kor­mány nemzetközi elismerésére nézve felállíttat­­tak, természetesen mindig csak azon esettel foglalkoznak, hogy az új kormány országa a másik országgal, melynek el kellene a kormányt ismernie, békében él. De még ezen esetre nézve is áll az, hogy egy állam sem köteles egy de facto felállított kormányt, de jure fennállónak elismerni.Ily kö­telezettségről természetesen még kevésbé lehet szó, ha az új kormány államával háborúban állunk. Továbbá nemzetközileg áll az, hogy a kor­mány egyszerű birtoka magában nem elegendő arra, hogy a kormányzáshoz való jogot meg­adja. Hanem itt is ép úgy, mint a magánjogban arra, hogy a birtok jogossá váljék, előbb más momentumok hozzájárulása szükséges. Azon kérdés megítélése, hogy egy concret esetben forognak-e fenn oly momentumok, me­lyek alkalmasak a birtok tényét a jog tényévé átváltoztatni, ismét azon állam joga, melynek teljesítendő elismeréséről van szó. Ha ebből következik, hogy létezhetik egy­idejűleg egy de jure és egy de facto kormány, akkor magától értetik, hogy az állam, mely azon kettős kormányú állammal háborúban áll, sza­badon megkötheti a békét, a de jure vagy a de facto fennálló kormánynyal, belátása és érdeke szerint. Nekünk tehát, mint a­kik háborúban állunk Francziaországgal, teljes szabadságunk van arra nézve, hogy a gouvernement de la defense na­­tionale-al, vagy a császári kormánynyal akar­juk-e megkötni a békét. Ezen választásnál magától értetik, hogy tisz­tán saját érdekünktől hagyjuk magunkat vezé­reltetni, tehát hogy azon kormán­y­yal fogjuk megkötni a békét, mely egyrészről a békére nagyobb hajlandóságot mutat, más részről pedig nekünk a kedvezőbb béke­feltételeket aj­á­n­l­j­a, és a mely végül a béke fentartására nagyobb biztosítékot nyújt. A köztársasági kormány megtáma­dásában még keveseb­b a „Provincial Corres­­pondent.“ Francziaország kormányzaának mód­­ja igy szól e lap — ez országnak belügye; mi eddig nem avatkoztunk bele s azt ezentúl sem fogjuk tenni; mi győzelmünk dijául nem követeltük , hogy Francziaország változtassa meg kormányát, s ha ezt Francziaország önma­gától tette, ezt mi nem fogadhatjuk el győzel­mi díjai. Bármily jelentőséggel bírjon ugyan Franczia­ország részére a kormány változás, reánk s a világ békéjére nézve mi ebben a nál kevésbé találhatunk biztosítékot, minthogy az utolsó néhány nap már fényesen megmutatta, hogy az uj kormány ugyanazon túlkapás és önteltségtől van áthatva, mely a franczia népet ősi idők óta elvakította. Ha a köztársági kormány, daczára azon pár­jukat ritkító, óriási csapásoknak, melyek a hadsereget tönkre tették, s minden komoly to­vábbi ellenszegülést lehetetlenné tettek, még­is oly szemtelen hangon beszél, mint őt Jules Fav­re teszi: mikép­viselné magát kormány és nép Francziaországban azon esetben, ha m­egszüntet­­nék a háborút, a­nélkül,hogy a franciai nép annak egész súlyát és keserűségét megérezné? Minél döntőbb szerepet játszik még mindig má­­ris,annál inkább szükség Francziaország gőgjét és túlkapását ép e­lőhelyen porba dönteni, hogy végre valahára ott is felébredjen­ az öntudat, miszerint Európa nem lehet továbbra is egy er­kölcsileg elcsengevészedett nép frivolitásának és szeszélyének labdája ! Az önmagához tért Németország nem fog győ­zelmi urában megállani, anélkül hogy e felada­tot is teljesítette volna! Rheims megszállása. Rheimsból írják az „A. A. Zig“-nak. Az utol­só franczia ezredek, melyek Rheims­on keresz­tül vonultak, vasárnap reggel hagyták el a vá­rost. A lakosok hangulata levert és komor volt. Még az előbbi napon is győzelmi reményekben ringatóztak. Midőn a német hadak közelgését hírül hozták, a mailnek egy felhívása jelent meg, melyben a lakosságot nyugalomra szólí­totta fel. Nem sokára megjelent egy ellenséges lovas­sági osztály a város közelében. A maire félvén attól, hogy ily csekély számú ellenség a lakos­ság készültségét nem lesz képes korlátok közt tartani, kiment eléjök és kérte őket, hogy ma­radjanak kívül a városon, míg nagyobb haderő érkezik, különben nem felelhet biztonságukról. A poroszok engedtek. Esti 11 óra felé több po­rosz katonaság is érkezvén, megkezdék a vá­rosba vonulást. Legelöl lovagoltak a dragono­­sok; a place royale közelében Jacquier kávés­házából egy lövés esett a lovasokra. Leirhatlan fölindulás követte e merényletet, melynek áldo­zata egy dragonyos lett. A lakosság azonban éle­sen kárhoztatta e kihívást s folyvást nyugodtan tartotta magát s a bevonulás további tüntetések nélkül folyt le. A csapatok az első éjjel leginkább a nagy szabad tereken s az ezek mellett eső épületek­ben tanyáztak. Hétfőn reggel ismét számos ezred érkezett s a király főhadiszállása Rheimsbe té­tetett át. Délut­án 4 órakor jött meg Vilmos ki­rály s az érseki palotában ütötte föl szállását. A katonák a lakosokhoz szállásoltattak be, kik elég jól fogadták őket. A történt lövés miatt Tümpling tábornok azon parancsot adta ki, hogy a lakosok 24 óra alatt minden közöknél levő fegyverüket szolgáltassák be. A már megtörtént merénylet szigorú lakoltatásától a király egye­nes parancsára elállottak. A maire tudatta a lakossággal, hogy a hadi törvény szerint azon háznak, melyből a lövés történt, földdel egyen­lővé kellene tétetnie ; azonban Vilmos király a nép egyébként nyugodt, békés magatartása mi­att, a maire kérésének engedve, elengedte a büntetést. Tovább is kéri a polgármester a la­­kosságot a legnagyobb mérsékletre. Lapszemle- A szt.­pétervári „Brizsevija Vjedo mostik 11-diki számában biztos abban, hogy a poroszokkal való összeütközés közel van, mert Oroszország az egyetlen birodalom Európában, mely Nagy Károly feltámadó impériuma előtt nem akar térdet hajtani. „A­mit szabad volt a poroszo­kna­k a német egysé­­géért tenni, miért ne volna nekünk a szláv egységért? Ámbár nem vagyunk barátjai azon elvnek, hogy a „czél szentesíti az eszközt“, de azok iránt — kik ezt bálványozzák s kik cinismussal imádják az erkölcstelen doc­­trinát — őszintének és érzékenynek lenni okta­lanság és Don Quixotismus volna. A szt. pétervári „Gorob“ ugyanaz napra így ír: „Mi teremtettük Poroszországot, mi­nt ephemer politikai állapotából háromszor állandó­vá tettük , de ezen esztelen idők elmúltak. Nagy különbség van a mai és I. Napóleon ideje kö­zött : mi akkor Poroszországnak plátói érzelem­ből segítettünk és a német érdekekre pazarol­tuk erőnket; ma pedig oly áramlat uralkodik, mely felkelésre lelkesít, és Európának a Bis­markok igája alóli megszabadítására hiv föl.­ Belföld. A XXX ik honvéd zászlóalj zászlószen­telési ünnepe Kolozsvárott, sept. 12. (Ered. tudósítás.) Kolozsvár, sept. 13. A mai túlságosan anyagi irányú időben vaj­mi bajos valami olyat tervezni vagy létesitni minek erkölcsi alapja van, mi eszmét képvisel és mégis a relegit, vonz és drágád. Ünnepünk olyan volt. Sept. 12-re Kolozsvárnak általános, osztat­lan figyelemmel várt, közösen megszentelt ün­nepe, méltó horfiui lelkesedés tárgya, valód örömnapja vala. Az ily alkalom ritka, csak 1848—49 ben lát

Next