Pesti Napló, 1870. október (21. évfolyam, 237-263. szám)

1870-10-19 / 253. szám

253. szám. Szerda, October 19. 1870 Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. Szerkesztési iroda: E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 50 kr. Két hóra .... 8 „ 70 kr. Egy hóra . . . • 1 „ 85 kr. 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hírdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési fölhívás „PESTI NAPLÓ“ 1870. évi utolsó évnegyedére. Oct. — dec. 10 évre . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint 30 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal czélszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krba kerül. A „P. Napló“ kiadóhivatala. PEST, OCTOBER 18. (Cs.) Ma ötvenhét éve Lipcse síkjain szállott szembe Európa fegyveres hatalma I. Napóleon seregeivel. E napon dőlt el azon világhírű csata, mely négy napon át dühöngve, leütötte az oly sokszor győzelmes császárnak, már előbb a moszkvai északfényben különben is elhomályosult szerencsecsillagát azon kor tetőpontjáról. Az emberiség sorsát azonban, mint a történelem meggyőző példákban tanítja, rendesen nem a véres hadjáratok, nem a harczi szerencse ilyen vagy olyan fordulata határozzák meg és döntik el, hanem azon csöndesen működő hatalom, a kultúrás haladás és általános erkölcsnemesülés azon ereje, mely sokkal lassabban halad elő pályáján napjainkban, mintsem a gőz- és villanyhaladás korától várni lehetne. Ez azon hatalom, melyről a bölcs azt mondja, hogy „tranquilla potestas peragit, quod violenta nequit.“ A kard, a háború csak szétvágni tudja az összebonyolult érdekcsomókat ; ez ellenben kibogozza, megoldja biztosan, de — lassan. Hihetőleg sok idő fog még lefolyni addig, mig amaz erőszakos hatalom helyébe, mely az ágyuk hangjában véli a döntő szót kimondhatni, ez a békésebb, ez az emberibb megoldás eszköze lépend. Ötvenhét év! Egy ember életkora! Az akkor éltek közel aránylag csak igen kevesen működnek ma már a népek cselekvényeinek színterén. Uj emberek, uj fegyverek, talán uj jelszavak is állottak elő, de uj időket, vigasztalóbb viszonyokat ma is hiába keres a földrészünk fölött eltekintő szem. Sőt inkább az ötvenhét évvel ezelőtt fölviradt napra mindenben, ami szomorú, mindenben, ami baljóslatú, nagyon is emlékeztet ez a mai October 18-dika. Csak a szerepkiosztás változott meg. Lipcse térein a lealázott népszabadság eszméit szólították fegyver alá a fejedelmek a franczia császárság erőszakossága ellen. A jelszó hazug volt akkor is, hazugnak bizonyult be azután is. Hiszen nem a szövetségesek hadseregében küzdöttek az elnyomott Lengyelországnak fiai, hanem épen Napóleon sasai alatt, s az Elster hullámai sok ezerrel együtt az utolsó lengyel szabadsághősnek, Poniatowszkynak holttestét is hömpölygették. Azután meg a győzelmek és végleges diadal után nem épen azon három fejedelem sietett-e „szent szövetséget“ kötni egymás között a népszellem minden szabadabb mozgásának lenyűgözésére, kik a lipcsei csata végén térdre omolva mondottak hálát a népszabadító istennek? Igen, az isten akarata, vagy más szóval, a történelemben nyilatkozó örök igazság törvénye volt az, mely akkor I. Napóleon bukását előidézte. De hogy maguk a fejedelmek mily kevés okulást vontak ki azon eseményekből, melyek végbevitelére ők is csak eszközül szolgáltak, mint viszont ők eszközül használták föl a népeket, bizonyították az azután bekövetkezett idők s bizonyítja a jelen is. A párisi kényur, kinek egész uralma hazugságon épült, gyöngébb fővel s erőtlenebb karokkal mert elindulni azon meredélyes ösvényen, honnan még hatalmasabb nagybátyja is leszédült és lebukott. Az eredmény ő nála sem lehetett más ; fölötte hamarabb taposott el az igazság hatalma, mint csak gondolni is lehetett volna. Vilmos király és népe volt az eszköz, mely e feladatot végrehajtotta. De az önnön vaksága következtében megdőlt zsarnok bukása után nem változott-e meg a szerep tökéletesen ? Ki tagadhatná ezt! Bizonyára a sedani események után a vérontásnak, a gyújtogatás és rablásnak és a háború minden iszonyainak minden gyűlölete a porosz főhadiszállásra költözött át; és azzal együtt átköltözött oda a végzet, is, mely a mértéktelen elbizakodást árnyképen szokta kisérni, s előbb vagy utóbb utóléri és torkára fojtja a győzelmi mámort. Igen, kicserélődtek a szerepek, s ezért ma a franczia köztársaság szorongatott fővárosában van a világ rokonszenve; s a királyokra nézve ominosus jelentőségű versaillesi palota jelenlegi lakói ma a szabad köztársaság ellen süttetik el azon ágyukat, amelyekről állítják, hogy ötvenhét év előtt a népek szabadságának ébredőjét dörögték. Tetszik-e e szerepben magának Vilmos király, s beletalálják-e ebbe magukat a németek ? Nincs kétség benne, mert különben nem zárnák be fülüket az egész világ közvéleményének a további vérontás ellen mind hangosabban nyilatkozó szava előtt, s nem utasítanák vissza az épen azon országokból eredő mérséklő figyelmeztetéseket, amely országoknak szövetsége tette akkor csak lehetővé, hogy a mai évforduló általában bejegyeztetett, vagy győzelmes örömmel jegyeztetett be Németország történeteinek könyvébe. Itt van tehát a nagy nap, az ünnepelni való nap! Ha Vilmos király késő aggkorára sem tudott elég okulást merítni a történelemből, és egy fiatal hadnagyhoz illő hetykeséggel megmarad szándéka mellett, hogy még újabb testhalmokon és romokon keresztül megtegye sétalovaglását a tuilleriákhoz, akkor épen a legalkalmasabb nap érkezett el arra, hogy az első ágyút mit Höchsteigener Hand süsse el Páris ellen. Az egykori úgynevezett „szabadsághősök“ utódai a szabadság lakhelyét ostromolva: a köztársaságot, mely a vétkes császársággal való minden összeköttetését napról napra világosabb bizonyságokkal tagadja meg, ezt a köztársaságot szorongatva : milyen magasztos, milyen lélekemelő jelenet lesz ez ma, a lipcsei diadal napján, az ötvenhét évvel megvénült, de okosabbá és nemesebbé nem lett világ szemei előtt! Ott lesz tekintetünk, ott lesz figyelmünk és ott lesz szívünk , és minden golyó, mely a világ legszebb városára hull, és minden rombolás, mely a fölséges emlékeket éri, és minden hang, mely a vészből fölemelkedik, egy-egy arczulcsapása lesz korunk műveltségének, egy-egy fájdalmas megdöbbenése lesz lelkünknek, és mindannyi egy-egy boszos tiltakozást ébreszt föl azok ellen, kik magas helyzetüket arra használják föl, hogy önző hatalmi czéljaik molochjának áldozzák az elvakított, s vérrel elmámorított népeket. És Páris, a szolgaságból kiemelkedett, a részben megifjodott, a szabadság és végső győzelem hitében megedzett Páris feleljen villámolva és dörögve az idegen zsarnok és hódító kihívására, mint egykor saját zsarnokainak tudott feleletet adni. Várjuk és hallgatva hallgatjuk minden szavát. És hadd váljanak büszke emlékei és épületei romladékokká, csakhogy fölötte diadalmas zászlóval álljon meg a részben pihegő szabadság. A népek diadalmának napja lesz az a nap, s azt a Párisi, mely Francziaország szabadságát nem csak meg tudja teremteni, nem csak meg tudja tartani — hanem majd megőrizni is tudja — saját nagy költője szavai szerint — csillagokkal koronázandja meg a történelem! Pest, okt. 18. (B. Eötvös miniszter úrhoz), mostani utazása alkalmával, nem egy helyütt azon kérelemmel fordultak, hogy a hitfelekezeti iskolákat községiekké alakíthassák át, így Csurgóról írják nekünk: „B. Eötvös miniszter úr pet. 9-dikén fordult meg városunkban. D. e. érkezett meg; az összegyülekezett lakosság az állami tanitóképezde és a református collegium előtt várta a minisztert. Megérkezte után a miniszter azonnal a tanítóképezdát vizsgálta meg. Majd a mintaiskola növendékeit hallgatta ki s megtekintette Csurgó városa minden iskoláit. Az izraelita iskolában az üdvözlő beszédre hathatós és gondolatdús beszédeket felelelt. Az iskolalátogatás után fogadta a küldöttségeket. „A községi iskola küldöttsége a városban létező mind a négy hitfelekezetet képviselvén, azon kérelemmel járult a miniszter úr elé, hogy megszüntetve az állami mintaiskola-reformot, felekezeti jellegét,stb.községi iskolává alakíttassa át, felajánlván a többi iskolák is alapvagyonukat. A miniszter úr ígérte, hogy komolyan megfontolja e tárgyat. Bizalommal tekintünk a miniszter úr elhatározásai elé s reméljük, hogy ez nem lehet más, mint K. Eötvös Józsefnek egy a szabadelvűséggel s a tanügy érdekeivel megegyező nyilatkozata. A miniszter úr 3 órai köz ,tünk léte után távozott.“ . . Pest, oct. 18. A poroszok által a múlt hét végső napján nyert kettős diadal eredménye mind nagyobb arányban tűnik szembe. — Soissons bevétele a németeknek Chalonstól egy másik vasútvonalat nyit meg Párisba, a mi annál fontosabb, miután a már birtokukban levő vonal tudvalevőleg csak Meaux-ig terjed. Orleans bevételének pedig máris az a hatása van, hogy a diplomatiai kar Toursról Bordeaux- ra költözik át, mi természetesen csak is úgy történhetik,hogy a Toursban székelő franczia kormány is már alkalmasint útjban van Bordeaux felé. Egyébiránt, ha mind e győzelmek, az élelmezés könnyebbítésével, a német hadsergek állását tetemesen kedvezőbbekké teszik is, mégis bizonyára nem kis mértékű a meghökkenés, hogy a téli hadjárat csakugyan valósággá válik. Bismarck vasvesszeje e tekintetben Németországon lehetetlenné tesz ugyan minden nyilatkozványt, de aki a megcenzúrázott független lapok sorai között olvasni tud, és e mellett számba vesz egyéb jelenségeket szintúgy, mint különben a dolog természetes folyamát, ebben aligha kétkedhetik. A király és törzskara kedvüket lelhetik abban, hogy az ostrom bekövetkeztéig tartó szünóráikban nézik a világhírű versaillesi képeket,játszatják a királyi park csodás vízműveit, de a katonára ott künn a Páris előtti táborhelyeken, különösen a tél folytán, iszonyú nélkülözések és szenvedések várnak, s a háború, a járványok, úgy megapaszták az óriási német hadtömegeket, hogy Páris alá folyvást újabb szállítások történnek. Csak az imént is az 1854-diki landwehr-sorozat fegyver alá hivatott. Poroszország így visszanyúl lakosságának fegyver alá szólítható legvégső törzséig, s ha olvassuk, hogy Metz alatt Bazaine hatalmas kirohanásai közben már csakis csupa családapák vérzettek, ha halljuk, hogy az újabb csapatszállításokban már csakis őszülő fejek vizelnek a mitrailleuseök elé, fogalmunk lehet ama szörnyű rombolásról, melyet a háború ily hosszú tartama Németország soraiban tesz. Páris előtt jelenleg mintegy 200,000 embernyi német had táboroz. Benn a világvárosban körülbelül szint annyi a csatakész katona, s a német főhadiszállásról ma érkezett táviratnak, mely megfoghatlannak mondja, hogy a francziák nem tesznek döntő kirohanást, míg a német megszálló sereg nem gyarapíttatik, kétségkívül igaza volna, ha ilyesmiket a főhadiszállásokról azért távsürgönyöznének, hogy ezzel felkeltsék az ellenség figyelmét. Trochu azonban alig szorult az ellenség ily jó tanácsaira. Ő folyton-folyvást apróbb csatározások által fárasztja a német haderőket, megzavarja hadállásaikat, s Páris külerődjeinek hatalmas tüzelésével lehetetlenné teszi, hogy lőtávolban állíthassanak fel ostromműveket. Döntő kirohanás alkalmasint csak a külsegélylyel összeköttetésben fogna történni, s minthogy valószínű, hogy Páris és a vidék között létezik még földalatti távirdai összeköttetés, Bazaine és Trochu értesülve lesznek egymás hadműveleteiről. S Bazaine még mindig vagy 100,000 begyakorolt katonával rendelkezik, mely hadsereget nem lehet figyelembevétlenül hagyni, ha másért nem, már azért sem, mert a jelen pillanatban is jelentékeny német haderőt tart lekötve Metz alatt. Mindez természetesen még reménynek sem sok, de a porosz dictátori hanggal szemben a szerencsétlen nemzetet még sok-sok sorscsapásnak kell érnie, míg gr. Bismarck parancsai előtt meghajol. S várjon csakugyan azon sors várná Francziaországot, hogy minden feltételt el kelljen fogadnia ? Úgy látszik, hogy ez elől nincs menekvés, ha csak a porosz elbizakodottság nem keresi fel a diplomatiai bárány türelmét. A „Times“ jóakarata tanácsait, hogy Anglia és Ausztria biztosítsák a béke feltételeit, a porosz lapok egész gunykaczajjal fogadják. Sőt úgy látszik,hogy ma már nemcsak Elsass és Lotharingia erog kérdésben. Úgy mellékesen Luxemburgban az annexióra megtesznek minden előkészületet, s Belgiummal úgy beszél Bismarck, mintha holmi porosz general-gouverneur ülne nagy kegyesen Brüsselben. Kire jön majd holnap a sor? A semlegesek magatartása a németfranczia halomban. 1. Bécs, okt. 16. („P. C.“) Egy kitűnő pesti lap ép oly tanulságos, mint érdekes „Megjegyzéseket a poroszfranczia háborúhoz“ tesz közzé. (A „Pester Lloyd“ e czikksorozatára visszatérünk. A szerk.) E czikksorozat szerzője láthatólag a legmegbízhatóbb forrásokból merít és kitűnőleg van értesülve. De épen azért talán bizonyos tekintetek vannak eléje szabva, melyek alkalmasint viszszatartják a himeretlen igazság kimondásától. A mennyiben ez a háborúnak — mely, ezt azonnal kimondjuk, egy kis erély mellett nem csak localisálható, hanem egészen megakadályozható lett volna — közvetlen előtörténetére vonatkozik, talán csakugyan időelőtti volna a teljes igazságot kimondani. De ami a semlegesek határozatlanságát, passivitását a háború alatt, és minden közvetítő lépés gondos kerülését illeti, e fontos pontra nézve már most is nyíltabban lehetne szólni, kivár, miután a magyar osztrák kabinet e tekintetben kiáll minden bírálatot. E helyen néhány tényre szeretnénk mutatni, melyek megmagyarázhatják, ha nem is igazolhatják, hogy egy nagy hatalom sem érdemelte ki a békeszerző dicsőségét. A bécsi kabinet komolyan iparkodott hatásos közvetítést megindítani, tán komolyabban és buzgóbban, mint a háborút megakadályozni,mely igaz, valóban kábító gyorsasággal tört ki és viszszavonhatlanul el is volt határozva. Még mikor a brit kislelkűség folytán az osztrák kabinet által tervezett cselekvő, azaz szükség esetén beavatkozásra kész semleges szövetség az úgynevezett semlegességi ligává hígult, a bécsi kabinet még kétszer tett kísérletet együttes beavatkozás létrehozására. Ezen kísérletek a Sedan előtti korszakba esnek, tehát azon időbe, mikor a császári kormány még az átalánosan elismert tekintély volt Francziaországban, holott a sedani katastropha azon még eddig nem létezett problémát idézte elő, hogy a háború közepette az egyik hadviselő fél helyét egy a szükség peremében rögtönzött, minden felelősségtől irtózó, a nemzetközi érintkezésre egészen alkalmatlan kormány foglalta el. Jelenleg természetesen minden közvetítési kísérlet azon kérdéssel találkozik : kik között történjék a közvetítés ? Ki vállalja el Francziaország helyett az alkudozást és jótállást ? A bécsi kabinet említett kísérleteit Oroszország akadályozta meg, mely a porosz-franczia háború kezdetétől fog a azon feladatot tűzte maga elé, hogy Poroszország számára szabadon tartsa az utat és különösen osztrák démonakatiók ellen biztosítsa azt. Oroszország, midőn Poroszágnak ezen nagy szolgálatot tette, nem kevésbé tartotta szem előtt saját érdekeit és mély békeszükségérzetét. De azért mégis megdönthetően tény az, hogy a szentpétervári kabinet minden egyes úgy, mint együttes közvetítési kísérletet megakadályozott, és egyszersmind maga is absolut tartózkodást tűzött maga elé. Hogy az orosz czár közvetlenül Sedan előtt és után levelet intézett a porosz királyhoz a béke érdekében, az itt figyelembe nem jöhet, hol csak a kormányok politikai és diplomatiai cselekvényeiről van szó. Az orosz kormány Ausztriával és a többi semleges hatalmakkal szemben nem is hivatkozott ezen bizalmas és személyes lépésre, hanem egyszerűen azzal indokolta elutasító magatartását, hogy a hadviselők egyike sem vette igénybe a semlegesek közvetítését, és hogy, amíg ez nem történt, az ilyen lépés inopportunusnak és előreláthatólag sikertelennek tűnik fel. Ez olyan bizonyos, hogy a bécsi kabinet még az utóbbi napokban előterjesztést tétetett Sz.Pétervárott, miszerint úgy az egyes, mint az együttes közvetítés meghiúsítása a saját kezdeményezés egyidejű mellőzése mellett nagyon is egyoldalú részrehajlás gyanánt tűnik fel és nagy felelősséget hárít Oroszországra. Orosz szempontból mindamellett ezen eljárás indokai helyesek. Oroszország egy congressust akar lehetővé tenni, melyen az 1856 -s szerződések revisióját elérheti. De a békekötés előtt Poroszország nem fog beleegyezni a congressusba, mert akkor azon jogot adna a semleges hatalmaknak, hogy a béke feltételei iránt ők is határozzanak. Poroszország kénytelen volna a háborúnak, melynek terheit és áldozatait német szövetségeseivel együtt maga viselte, gyümölcsét Európa döntő ítéletének alávetni. I. Napóleon legyőzetése és a krími háború után másként állottak a dolgok. Ezek nem voltak localisáti háborúk, nem párbajok, és a hadviselők többségénél, valamint a kérdésben forgó érdekek sokféleségénél fogva önként kínálkozott a békekötésre a congressus expediense. Az Oroszország által óhajtott congressus tehát a jelen konstellátiók között csak a békekötés után létesíthető, és ha azután Poroszország akarni fogja a congressust, ez bizonyosan létre is fog jönni. Miután Oroszország e tekintetben Poroszország jóakaratától függ, már ezért is bizonyos tekintettel kell lennie a német nagyhatalom iránt. Francziaország e tekintetben kevésbé vonható figyelembe. Mint támadó hatalom, megbénítva lévén, kénytelen lesz a congressust elfogadni, és el is fogadandja szívesen, hogy állást biztosítson magának az európai hangversenyben. A semlegesek szempontjából a congressus kivánanatosnak, sőt szükségesnek tűnik fel. Azért Poroszország iránti tekintetből őrizte meg Oroszország tartózkodását, midőn a Bismarckkal tartott értekezlet után Jules Favre Európára appellált, és így azon ellenvetés létethetett, hogy legalább egyike a hadviselő felek nek fogadta el a semlegesek interventióját, noha ezzel a „nemzeti védelmi kormány“ illetékes Bége iránti kérdés még korán sincs elintézve. Ez indította az orosz kabinetet arra, hogy ne annyira magatartását, mint hangját változtassa meg, mint ezt egy második czikkben látni fogjuk. A háború. Pest, oct. 18. Gyilkolás, gyújtás, főbelövés, ez jellemzi a poroszok mostani hadviselését. Oly vidékekből, hol a háború már régóta megszűnt, folytonosan jőnek a jelentések a poroszok kegyetlenkedéseiről. Egy sebesült tiszt, ki Elsassból jött, azon hírt hozza — írják egy bécsi lapnak, — hogy I Elsass és Lothringen majdnem a felkelés álláspontján van. Az ifjúság eltűnt, a férfiak a szabad lövészek közé álltak, a női rész elrejtőzött. Ami otthon maradt, az daczos, és azon reményét fejezi ki, hogy a betolakodott ellenséget megsemmisítik, vagy pedig fegyverrel lesben áll. Az utóbbi pár napon nem kevesebb, mint 200 gendarmeot tettek el láb alól, ezért aztán leégetik a falvakat, felakasztatják az ártatlanokat a hibásakért. Ámde ezzel csak roszabbá teszik a helyzetet. Ha máskép meg nem boszulhatják magukat a francziák, tízszeres árát veszik a poroszoktól a közönséges élelmiszereknek. Mühlhausenbe porosz csapatok jöttek, hogy az oct.8-án kivonuló utócsapaton elkövetett sértésért elégtételt vegyenek, 50,000 frank, 30,000 részlet élelem,60,000 flanelling és 60 kétlovas élelmikocsi alakjában ; a szegény városi nép hoszas alkudozással tudta 25,000 frankra szállítani a pénzt, s nagy bajjal ígért egy kis haladékot a többire nézve. A Metz elöl porosz részről közölt rózsás kilátások ellenében ime egy másik, mely szintén porosz kútfőből kerül: Az oct. 7-diki kirohanás alkalmával megsebesült porosz tisztek egyike azt beszélte, hogy Frigyes Károly hg főhadiszállásán és az ottani törzstisztek közt legkisebb reménye sincs annak, hogy Metzet ez év vége előtt kiéheztethessék. Az ostromlók közt már csüggedés, türelmetlenkedés, boszsnkodás mutatkozik. Tiszteket, katonákat a piszok pusztít el, ha a golyó el nem sodorja őket. Nem való az, mit egy berlini lap ist, hogy gyapjúfehér ruhát szállítottak volna a sereg számára. Egy vagy más ezred számára tán küldtek gondos női kezek, de ezer meg ezer kéz nyúl utánuk. Az állam miatt a katonák elpusztulhatnak a hidegben és esőben vízben. A katonák e miatt duzzognak, panaszosak, mindenki hazahajtozik, s kívánják a dolog végét, bár csak megadná magát Bazaine, vagy legalább vága magát keresztül. Daczára annak, hogy a poroszok a lakossággal, mely fegyverrel kezében hatalmukba esik, oly kegyetlenül bánnak, vagy talán épen azért, mert oly kegyetlenül bánnak, a guerilla-háború roppant mérveket öltött. Egy Rambouilletból érkezett jelentés a következőket beszéli: A 16. sz. porosz huszárezred egy osztálya Ramboulletben szállásolt. Mivel pedig már előbb 40 bajor gyalogkatona vonult be a faluba, a lovasparancsnok az a reményben, hogy a bajorok majd állítanak ki előőrsöket, elmulasztó előőrsöket kiállítani. Keserűen megbánta, mert éjjel egy erős csapat önkénytes lövés il megrohanta a falut, felkeresték a házakban egyenként elszállásolt huszárokat, s mivel ezek a sötétben nem voltak képesek oly hamar összegyűlni , hogy tömegesen kivághatták volna magukat, a francziák közülök 60-at, s ezek között 2 tisztet megöltek vagy elfogtak. 50 ember, s ezek között a megsebesült parancsnok is, megmenekült, többnyire nyergeletlen lovakon. Egyes huszárok még később is megszabadultak. A bajor gyalogság, mely egy nagy házban együtt volt szállásolva, nagyobb veszteség nélkül keresztülvágta magát. Midőn ez tudomásra jutott, a mecklenburg-schwerini herczeg azonnal elrendelte az „alattom08“község felgyújtását, s a parancsát természetesen rögtön végrehajtották. Később aztán megtudták, hogy a lakosok ártatlanok s hogy egy más községből való lövészcsapat lepte meg őket, de hiszen már akkor úgy sem lehet segíteni a bajon. St.-Germain Antonyból és más helységekből a lakosság közül sokan állítólag éjjelre elhagyják házaikat, s mint szabad lövészek a szomszéd erdőkbe járnak portyázni. Strassbourgból 13-ról jelentik, hogy az ottani parancsnok, 011 e ch tlk, korábbi koblontzi parancsnok tudatja, hogy a 26. számú házból a Kronenburgstrasseból német szövetségi csapatokra lőttek, — ennélfogva e ház lakóit mind elfogták és hadi törvényszék elé álliták. A nőket a mai ehez küldék, hogy elhelyezésükről gondoskodjék, a házból laktanya lesz. A házakban egyszersmind kutatás lesz lőszer és fegyverek után, s kinél ilyesmi találtatik, hadi törvényszék elé állítják. A utóbbi napokban egy lakatos legény bántalmazott egy őrt, de az lelőtte. Páris védereje. A „Havas Correspondent“-nek October 1-ről a következőt írják : Önök alkalmasint kiváncsiak tudni, mily nagy lehet körülbelül a párisi sorhadi csapatok száma. Jelenleg Párisban van a 13. és 14. sorhadtest, mindenike 3—3 hadosztályból álló. A 13. hadtest Vincy főparancsnoksága alatt, a Mandhuy, Bonchard 63 d’Exen hadosztályokból, a 14. Renaulttbk.