Pesti Napló, 1870. december (21. évfolyam, 289-313. szám)

1870-12-03 / 291. szám

is j­r­zólag külön törvény fog intézkedni, addig , auig a mostani gyakorlat tartatik fenn. Ezen fejezetnek többi szakaszai, csekélyebb módosításokkal elfogadtatván, a holnap d. e. 10 órakor tartandó országgyűlésben mindenekelőtt a pénzügyi törvényjavaslatok, ezek után pedig a birtokrendezésről szóló­­ja­vaslatnak 9-dik fejezete, mely a vegyes intézke­désekről szól, fog tárgyaltatni. (A VI. o­s­z­t­á­l­y) ma az irtványokról szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatta, s annak 3. § át végezte be. Módosítást a categóriák felállí­tásában tett. *A fővárosi közmunkák tanácsa), mint hirlik, lépéseket tett az iránt a magyar kir. igazságügy minisztériumnál, hogy az 1868. LVI. és LV. törvényczikkek, melyek az általános és fővárosi kisajátításokról szólanak, az 1870. évi X. t. czikk szabványaival öszhangzásba hozassanak, illetőleg a kisajátítások közül a fővárosi mun­kák tanácsának nagyobb befolyás, és az eddi­ginél rövidebb eljárás biztosíttassák.—­rr. (Gyári munkások napbére.) A gyár­ipar emelésének egyik főtényezője abban áll, hogy a munkások a folyton gyakorlott munka által mind nagyobb ügyességet, s az illető ipar­ágnak nagyobb lendületet szereznek. Azonban a törvény lehetetlenné tette eddig, hogy eme a te­kintet érvényesüljön, miután a polgári perrend­tartás a bírói foglalások alóli kivételeket tartal­mazó 395—399. §§-okban a gyáripar munkásai­ról nem gondolkozott. Ennek következménye az, hogy az illető munkás, kinek egész heti vagy napibére lefoglaltatott, a gyárt odahagyja, más kereset után néz, s a bírói foglalást kijátszani igyekszik. E bajon segíteni a kormány köteles­sége, és miután ép most készítenek az igazság­­ügyminisztériumban egy új perrendtartást elő, figyelmeztetjük az illetőket, hogy ebben a gyári munkások béreinek a bírói lefoglalással szemben —legalább aránylag — a köztisztviselők fize­téseivel egyenlő kivételes állást biztosítsanak. -rr, Pest, dec­ember 2. Lapunk egyik közelebbi számában, a magyar földhitelintézetről szóló törvény­­javaslat alapeszméjét akarva megismer­­tetni, egy czikket közlünk, melyben rövid vázlatban felmutattuk az intézet szerkeze­tének alapvonásait, elmondottuk alapítá­sának történetét, kifejeztük elismerésün­ket az alapítók önzetlen eljárása iránt, kik haszonra való kilátás nélkül tették le nem koczkáztatás nélkül járó alapítvá­nyaikat; fejtegettük a különbséget, mely ezen „nem nyereményre alapított“ intézet s a részvénytársaságok között, és azon másik különbséget, mely egy ily „ndósok egylete“ és a hitelezők társulatai között található. A „Neuer Freier Lloyd“ választ közöl erre szerdai számában, s czikkünk eg­yes részleteinek c­áfolatába ereszkedik. Ő is hajlandó a magyar földhitelintézetnek megadni a törvényjavaslatban foglalt kiváltságokat, de egyszersmind ki akarja azokat terjeszteni „minden“ földhitel­­intézetre. E nézetének indokolása végett aztán lehetőleg kisebbíteni törekszik a méltánylatot, melyet a magyar földhitel­­intézet mind szervezeténél, mind czéljánál fogva kiválóan érdemel, s melyet mi is múltkori czikkünkben kiemelünk. Azt mondja : azon kifejezés, hogy ez intézet „nem nyereményre van alapítva,“ csak „hangzatos“ (euphemistisch), mert az alapítók már régóta biztos öt perc­entet kapnak, s ez oly jövedelem, melylyel biztos tőkeelhelyezés mellett bárki is megelégedhetik. Igen, Londonban vagy Amsterdamban, de nálunk ugyan nem, hiszen tudjuk, hogy az állampapírok hét százalékot hoznak, az állam által garantí­­rozott vasúti részvények a kibocsátási ár szerint 7,S'/6-ot, a legbiztosabb zálog­levelek is többet 6%-nál, s az oly válla­lat, mely némi koczkáztatással jár, épen nem kap tőkét, ha 12—15 — 20 %ot­­nem helyeznek kilátásba. Ezek nálunk a tőke igényei a legközelebbi időkben. A földhitelintézet alapításakor azonban még sokkal roszabbul álltak a viszonyok. 1863-ban sokkal drágább volt a pénz, s a­mi a „biztos elhelyezést“ illeti, az inté­zet alapítói nemcsak biztosítva nem voltak a befektetett tőkének 5 % kamatáról, de ellenkezőleg, többen voltak azon hitben, hogy ily jövedelmet talán csak évek múlva érhet el az intézet. Egyébiránt jelenleg ez csak historikum. Áldozatkészség volt-e 1863-ban valakitől, ha kezességet vállalt öt, tíz, ötvenezer­ért erejéig egy bizonytalan jövőjű intézetért, mely neki a siker esetében sem ígért tényleg befizetett tőkéje után akkora jö­vedelmet, a­mennyit a legbiztosabb érték­papírokból is megkapott volna: ezt ítélje meg ki-ki saját felfogása szerint. Ez a kérdéshez nem tartozik. Nem az alapítók megjutalmazásáról van a szó, mint a „N. Fr. Lloyd“ feltüntetni akarja, mert jutal­mat emlegetni sem lehet akkor, midőn az forog szőnyegen, hogy jogaiban továbbra is meghagyassék egy intézet, mely a földbirtokos-osztály érdekeinek előmoz­­dítására nagy sikkerrel működik ugyan, de alapítóinak semmi hasznot nem adn­a a nemes törekvések szerencsés sikerének öntudatán kívül. A kérdés csak a körül foroghat : csu­pán a magyar földhitelintézetnek adassa­nak-e meg az általa eddig lirt kiváltsá­g­ok, vagy kimondja-e a törvényhozás ez alkalommal egyszersmind azt is, hogy ugyanezen kiváltságok minden földhi­telintézetre kiterjesztetnek ? Ily alakban e kérdést csak a „N. Fr. LI.“­ veti föl. Mi eddig ehhez nem szól­tunk. Mi­előbbi czikkünkben csak azt a kérdést tárgyaltuk : megadassék-e a ki­váltság a magyar földhitelintézetnek,vagy ne? És csak mellékesen érintők ama má­sik tárgyat a következő megjegyzésünk által: „A­mi azok aggodalmát illeti, a­kik a következményektől félnek s azt hiszik, hogy hasonló kedvezményekre fog jogot tartani más bank vagy pénzintézet is, és ezáltal a kiváltság-osztogatások hosszú sora nyílik meg — mi ettől nem félünk. Nem gyanítottuk, hogy e megjegyzé­sünk valakit érzékeny oldalán találjon, s nem gondoltuk, hogy általában a kérdés azon térre legyen átvihető, melyre a „N. Fr. Lt.“ átvitte. Előttünk az ügy egyszerűen igy állott: A magyar földhitelintézet előterjeszti ed­­dig gyakorlott kiváltságait, s kéri azo­kat megerősíttetni. — A törvényhozás ekkor megvizsgálja az intézet szervezetét. Látja, hogy az intézet nem nyerészkedés­re van alapítva, tehát nem állhat érdeké­ben kizsákmányolni a kiváltság által nyert hatalmat. Látja, hogy egyenesen azon adósok által kormányoztatik, a­kik ellen a kiváltságok szólnak, ebből tehát következteti, hogy a visszaélések elköve­tése nem valószínű. Megérti az alapsza­bályokból, hogy az intézet kölcsönei a félbirtokosra nézve valószínűleg a lehető legolcsóbbak, mert ezen intézetnek nagy jövedelmekre nem kell törekednie. Belát­ja, szintén az alapszabályokból, hogy az intézet m­inden jövedelmét egy tartalék­­tőke képzésére fordítja, melynek nincs egyéb czélja, mint a földbirtoki hitel emelése, s mely idővel képessé fogja ten­ni az intézetet arra, hogy minden kezelési költség felszámítása nélkül adja kölcsö­­neit, csak annyi kamatot kivonván adó­saitól, a­mennyit a tőketulajdonosoknak ő maga fizet. Értesül arról is, hogy az intézet mily szilárd hírben áll a kereskedői körökben épen úgy, mint az adósoknál, akik részé­ről még hét év óta semmi panasz nem került nyilvánosságra az intézet túlságos szigo­ra, kiváltságainak kizsákmánylása ellen. Ezen és egyéb indokok tekintetbevé­tele után a törvényhozás kimondja aka­ratát: igen, vagy nem; vagy­ részben igen, részben nem. De hogy lehessen oly vélemény is, mely így válaszol: „Igen, megadatik a ki­váltság, de egyszersmind kiterjesztetik minden földhitelintézetre !“ — ezt nem gondoltuk, s jelenleg is képtelenségnek tartjuk. Hogyan adjon a törvényhozás kivált­ságokat oly intézetnek, melyet nem ismer, mely nem is kéri a kiváltságokat, sőt mely jelenleg talán még nem is létezik ? Nézetünk szerint ily vaktában hozni a törvényt nem lehet. Nem akarjuk mi a magyar földhitelintézet kizáró jo­gosítását , és oly kevéssé, mint bár­mely más monopóliumot , készek le­szünk mindenkor szót emelni egy hasonló intézetnek ily módon indokolt kérelme mellett. De azt véljük, hogy a törvényhozás nem adhat szigorú kiváltságokat egy is­meretlen hatalom kezébe, s mindenesetre mindig tudnia kell, hogy kinek mit ad. Belföld. „A 25-­ös bizottsági munkálatnak Er­délyre vonatkozó része.“ Hogy valamely állam igazságszolgáltatási rendszere tökéletes legyen, ehhez mindenekfe­­lett két dolog kívántatik meg. 1- szer. Jó anyagi törvények és törvénykezési rendszabályok és 2- szor. Az igazságszolgáltatás közegeinek czélszerű szervezete. Hogy az igazságszolgáltatásnak alapul szol­gáló anyagi és alaki jogalkotásnak terén a ma­gyar törvényhozás minő eredményeket lesz ké­pes felmutatni, azt a közel­jövő fogja megmu­tatni, ellenben, hogy minő szervezettel bírjon igazságszolgáltatásunk, az főleg az országgyűlés­­jelen tárgyalásainak végeredményétől függ. Az állami életben oly sarkkövet képez a­z igazságszolgáltatás, melynek jó vagy elhibá­zott letételétől a polgári közjólét legnagyobb mértékben függ. Epen azért tökéletlen és elhamarkodott tárgy­megoldás sehol sem oly káros a közjólétre, mint a törvénykezési rendnek küszöbön álló szerve­zési kérdései körül. Tagadni nem lehet, hogy ezen kérdések meg­oldását felette megnehezíti nem a létező törté­neti jog, hanem azon túl szigorú kegyelet, mely­­lyel sokan jogtörténeti, nemzetiségi avagy külö­nös szempontokból a múltnak jogtörténetileg bár emlékbecscsel biró, de a jelen kor bírálatát többé ki nem álló maradványaihoz ragasz­kodnak. Ezen körülmény volt az, mit a törvényható­ságok rendezése kérdésénél különösen leküz­deni kelletett, s ez az, a­mit a jelen törvényke­zési szervezés kérdésénél, úgy látszik, a törvény­hozásnak ismétlőleg leküzdeni kell. Az állam igazságszolgáltatási rendszere töké­letességére legnagyobb mértékben foly be az, mikép vannak az egyes joghatósági kerületek alakítva, azok melyik pontjára helyeztetnek a bíróságok székhelyei és utóbbi közül, hogy van­nak távolság és közlekedés tekintetében az ah­hoz tartozó községek csoportosítva. Ezen kérdések megoldása nagyon nehéz ott, hol az igazságszolgáltatás rendszerének alapel­veivel és érdekeivel létező jogtörténeti érdek avagy egyes vidékek, községek, sőt mi több egyes személyes érdekek állíttatnak szemben, azonban legnehezebb és legkevesebb sikerre ve­zető ott, hol az állam avagy egyes pártok még az igazságszolgáltatás szervezéséből is politikai tőkét csinálnak. Ki az állami életnek e téren magasztos hiva­tását felfogni képes s párhuzamot bir vonni an­nak horderejüsége s az általam jelzett mellék­érdekeknek e tekintetben sokkal alárendeltebb jogtermészete között, bizonyára átlátandja, hogy oly államban , hol ily érdekek vétetnek fel kiindulási pontul, jó és tökéletes igazságszol­gáltatási rendszert létrehozni nem lehet. Az állami életben főleg az igazságszolgálta­tás az, mely menten minden más idegen érde­kektől, egyedül azon vezérelv alapján rende­­zendő, hogy az egyes polgároknak az igazság­szolgáltatás csarnokába lépni, és ottan magán jogsérelmeire nézve jogorvoslatot szerezni — semminemű mellékkörülmények által megne­hezítve ne legyen, és hogy az igazságszolgálta­tásnak előnyeiben, valamint elkerülhetlen ter­­heiben — mindenki egyenlően osztozzék! Az igazságszolgáltatásnak ezen egyedül dön­tő alapelve szempontjából bírálat alá véve a 25- fős bizottság munkálatának Erdélyre vonatkozó részét, sajnosan kell kijelentenem, hogy míg a magyarországi részekre nézve ezen munkálatot, kevés és tán ez idő szerint legyőzhetetlen aka­dályoktól eredő kivétellel — az általam érintett alapelvekkel megegyezőnek találom, annak az erdélyi részeket illető része elannyira elhibázott, miszerint az abban javalt bírósági szervezet mellett Erdélyben a törvénykezés kielégítő so­ha sem lesz és nem lehet! Ezen munkálatban Erdélyben 20 törvényszék felállítása czéloztatik. Ezen szám azonban sokkal több, mint meny­nyi egyfelől az igazságszolgáltatás tökéletessé­ge és másfelől mennyi az állami háztartás szem­pontjából elfogadható. Nem az a czél, hogy sok társas törvényszék legyen, hanem hogy a közérdekeknek minden tekintetben megfelelő számú, s az államháztar­tást túl nem terhelő jól rendezett törvényszékeink legyenek! Mitől függ pedig főleg ezen bíróságok jósága ? Egyedül a bírák és bírói személyzet szakképzett­ségi és erkölcsi hivatottságától. Minél több a felállítandó és berendezendő tör­vényszékek létszáma, annál nehezebb azok bí­rósági személyzetét ezen alapelvnek megfelelő­­leg szervezni, főleg oly egyéni szakerők találása, melyekre ezen bíróságok szakképes és minde­­nekfelett lelkiismeretes vezetése bízható. Már ezen szempontból is Erdélyben 12—16 törvényszéknek felállítása túllépése azon meny­­nyiségi határvonalnak, melyen az igazságszol­gáltatás hátránya nélkül túllépni nem lehet. Miért volt az annyira gyűlölt Bach féle kor­szakban a törvénykezés Erdélyben elvontan a bírói személyzet politikai jellemétől, és a törvé­nyek politikai szellemétől annyira, mondhatni, rendezett, mert volt az igaz, csak 10 törvény­szék, de azok értelmi erőkben felszerelése kevés kívánni valót hagyott hátra; ellenben miért oly rész Erdélyben jelenleg a törvénykezés, mert van körülbelül az értelmi erőkben oly hiányos törvényszéke ! De másfelől államháztartási gazdasági szem­pontból is hiányos ezen munkálatnak Erdélyre vonatkozó része-Az igazságszolgáltatás tökéletességéhez töb­bek közt czélszerű s az állam tekintélyének megfelelőleg berendezett törvénykezési épületek és börtönrendszer kívántatik , az államháztar­tásnak jelen helyzetében csak annak rendkívüli igénybevétele mellett remélhető csak az is, hogy Erdélyben 16 törvényszéket oly középületekkel ellásson, minőt a törvénykezés érdekei igényel­nek, még kevésbbé pedig azokat oly börtönügyi kellékekkel felszerelni, minőt az állam tekinté­lye, és mindenekfelett a humanismus szempont­jai méltán követelnek. És ime, mégis az erdélyi törvényszékek sza­porítása czéloztatik, még­pedig oly létszámban, mely ezen közéhajtott czélok elérhetését nagy­ban megnehezíti, és mindenekelőtt hazánk igaz­ságszolgáltatási rendszerének felvirágzását csak­nem lehetetlenné teszi. De ezenkívül Erdélyben 20 törvényszéknek felállítása által elkerülhetőleg szaporíttatnék az államkiadás. Minden tör­vényszékhez az ítélőbírákon kívül kívántatnak elnökök, jegyzők, igtatók, levéltár­nokok, kiadók, irodavezetők, börtönfelügyelők stb. és a szükséges szolgaszemélyzet. Ezenkívül minden törvényszék ellátandó a szükséges irodai helyiségekkel és berendezés­sel és mindenekfelett oly felszerelésekkel,melyet az újabb kor elveinek megfelelő börtönrendszer igényel. Mindezek kisebb törvényszékeknél ép úgy megkívántatnak, mint a nagyobb kerületi tör­vényszékeknél, és azok költségfedezete az állam­háztartásnak kevés különbséggel a kisebb tör­vényszékeknél is csaknem annyiba kerül, mint a nagyobb törvényszékeknél. Holott ha p. o. Erdélyben 16 törvényszék ál­líttatnék fel és nem 20, ezen 16 tehát nagyobb törvényszéknek fentemlített bírósági személyze­te hivatását a törvénykezés minden legkisebb hátránya nélkül és oly pontosan leend képes be­tölteni, mint azon törvényszék kerületének érin­tett személyzete, mely Erdélynek 20 törvény­­széki kerületre osztása esetére — a fenebbi tör­vénykezési teendőket gyakorolná, nemkülönben 16 törvényszéknek senkiemelt irodahelyiségi és börtönügyi berendezése és felszerelése mellett a törvénykezés Erdélyben és oly fenakadás nélkül volna gyakorolható, mintha 20 törvényszéket szerelne az állam Erdélyben fel. Midőn pedig mindez 12—16 törvényszék fel­állításával teljesen elérhető, igen kézzelfogható, hogy ezen számon felül Erdélyben törvényszéket felállítani nemcsak igazságszolgáltatási szem­pontból fölösleges és káros, de káros különösen államháztartási szempontból is, minthogy ezáltal oly czélból szaporíttatnék igen nagy mértékben az államháztartás, mely cnél kevesebb költség­gel és oly czélirányosan elérhető. Ezen bizottsági munkálatnak egy másik, Er­délyre nézve hiányos része az, hogy azok készí­tői úgy látszik, megelégedtek azzal, mikép az egyes törvényhatóságokat egészben az általuk javasolt törvényszéki kerületekbe beoszszák.“ A jelen erdélyi törvénykezésnek főhibája épen abban rejlik, hogy az egyes­ törvényszékek jog­hatósági kerületei a lehető legroszabban vannak kikerekítve, s az egyes közegek a törvényszékek székhelyei körül csoportosítva. Ezen törvénykezési hibákat a munkálat szer­zői átültetni akarják, úgy látszik, az újabban szervezendő igazságszolgáltatás rendszerébe is, mert ezen munkálatban a községek nagyobb ré­sze akként jön a terveit törvényszékek kerületé­be beosztva, miszerint dac­ára, hogy ezen köz­ségektől 1 óra, ’/a óra, 14 óra távolságra, sőt mi több, közvetlen szomszédságába törvényszéki székhely van, azok 5—10 mértföldre eső tör­vényszékek székhelyei körül csoportosíttattak! Ebben nagy igazságtalanság rejlik. Ki a törvénykezéssel ismeretes, tudni fogja, mily nagy mértékben adóztatnak meg a per fo­lyamában azok, kik a­helyett, hogy a legközelebb fekvő törvényszék kerületébe osztattak volna be, egy 10—20 mértföld távolságra eső törvényszék illetékessége alá vettettek. A bírósági jogcselekvényekért járó illetéke­ket azon fél tartozik viselni, kinek érdekében té­tettek, vagy ki ellen azok foganatosíttattak. Ezek a községek rész csoportosítása követ­keztében néha oly l­agasak, hogy egy 3­)—50 fo­rintos perben az egyszeri birói kiszállásnak költ­sége meghaladja magát a követelési összeget, hol­ott ha a legközelebbi bíróság alatt állna az illető fél s a bírói jogcselekvény az által foganosittatnék, a foganosítási költség V4-ről 1/­ 6 -rész oly összeg­re szállíttatnék le. Már kérdem, nem jogellenes megadóztatása ez az egyes polgároknak, midőn egy távol eső törvényszéki kerületbe osztva őket az által meg­tízszerezzük a bírói eljárásokért általuk fizeten­dő perköltségeket ? Szerintem oly igazságtalan teherrovás ez a nép vállaira, melyet épen az igazságszolgáltatás szervezetében megtűrni nem lehet. Minél közelebb esnek az egyes községek az igazságszolgáltatás közegeinek székhelyeihez,an­­nál könnyebben gyakorolhatják egyfelől ezen közegek az igazságszolgáltatást, és másfelől an­nál kevesebb teherrel jár az érdekelt feleknek az igazságszolgáltatás jótékonyságát igénybe venni. Az egyes törvényszéki kerületek kikerekíté­­sénél egyedül azon vezérelvből kell kiindulni, hogy minden község természetszerűleg azon törvényszék keretébe tartozik, melyhez legköze­lebb fekszik, és melylyel legkönnyebben közle­­kedhetik. Mindezen szempontok szigorúan szem előtt tartandók, ha komolyan megóvni kívánjuk Er­délyt oly bírósági joghatósági felosztástól, mely az igazságszolgáltatást rendkívülil­eg megnehe­zítené, annak tökéletességét lehetetlenné tenné, és ezenfelül az államháztartást is túlmértékben megterhelné. A magyarországi részekbe 75 törvényszék fel­állítása bozalik javaslatba, egybe hasonlítva Er­dély területi és népességi viszonyát a magyar­­országi részek területi és népességi állapotával, — ha még annyi földrajzi és etnographiai kü­lönbségek állíttatnak is fel— Erdély részére 16­ törvényszéknél többet kívánni — szerintem bár­mely szempontból indulva ki — túlkövetelés volna! Ez véleményem Erdély elsőbiróságai szerve­zése kérdése körül. És midőn, — azokat a törvényhozásnak ho­zandó határozata és intézkedése előtt közzéten­ni kötelességemnek ismerem — hinni akarom, hogy ezen életbevágó kérdések tárgyában nyil­vánított nézetek —­ habár azok nem is hódol­nak egyes politikai tekinteteknek, vidéki közsé­gi vagy mi több: egyes személyes érdekek, hanem egyedül az állami igazságszolgáltatás­nak magasabb szempontjaira és közönségesen elismert jogi alapelveire támaszkodnak — hiva­tott körökben eredménytelenül elhangzani nem fognak. BENEDEK GYULA: Külföld. A franczia csatatérről. A P­á­r­i­s alatt vívott nagy csatáról Bécs­­ből roppant horderejű részleteket sürgönyöznek nekünk. Mint esti lapunk magántávirata jelen­tette, Ducrot tábornok kirohanását fényes si­ker koronázta. Páris délkeleti részén az ostromöv meg van szakítva s 150,000 franczia áll Páris és Nogent sur Marne közt azon posi­­tiókban,melyeket előbb a németek tartottak meg­szállva. A későbbi sürgönyök azt is mondják, hogy Vilmos király s a porosz főhadiszállás Ver­­saillesból elvonult, a Páris keleti és déli részein álló porosz seregek megverettek s hatvan ágyút vesztettek s Ducrot egyesülése a Loire-hadsereg­­gel, valamint Páris végleges fölmentése igen va­lószínű. Noha ez utóbbi hírekért a felelősséget magunkra nem vállalhatjuk, annyi bizonyos, hogy Páris alatt roppant horderejű események történtek,s Ducrot tábornok sergével legalább egy helyen s egy időre széttépte a porosz ostrom­ö­vet. A toursi kormány a csatáról következő hiva­talos részleteket tett közzé: Tours, decz. 1. d. u. 3 óra. Ducrot tábor­nok 100,000 embernél nagyobb sereggel nagy kirohanást tett, átlépte a Marne-folyót s teljes eredményt vívott ki. Tours, decz. 1. d. u. 4 ó. 30 p. Párisból (nov. 30. este.) Alfred Martin léghajós követ­kező részleteket hozott: Itt a reggeli lapunkban már közöltek emlittetnek,s azután a jelentés igy szólt: A csata főactiója Champigny, Brie-sur- Marne és Villers-sur-Marne közt ment végbe. Csapataink nyolcz hídon lépték át a Marnet s este is megtarták állásaikat. Számos fogoly és két ágyú került kezeikbe. Tro­­chu tábornok mindenkit megdicsért, csak magá­ról feledkezett meg, mert bizonyos pillanatokban ő állíta helyre a csatát, jelenlétével fellelkesít­­ve a sorgyalogságot. E csatát Páris majdnem egész kerületén szakadatlan iszonyú ágyutüzelés kísérte,mely minden ellenséges positiót meginga­tott. Ezen művelettel cooperátióban történt dél­után a támadás E­p­i­n­a­y ellen, melyet L­a­­r­o­n­c­­­e tengernagy hatalmába kerített s ez alkalommal számos fogoly — közöttük egy tá­bornoki szárnysegéd — és két ágyú jutott kezei közé. Renault tábornok, a második hadtest parancsnoka,és Lacharriere tábornok meg­sebesültek. Trochu tábornok kijelente, hogy Ducrot érdemeket szerzett a haza körül. Körül­belül 2000 sebesültünk van. A poroszok veszte­ségei sokkal jelentékenyebbek. Mindezek —­ teszi hozzá a toursi kormány — biztos hírek, melyek Schmetz tábornok táborkari főnöktől érkeznek. Az e jelentésben említett Epaviai St. Denis­­eredtől nyugatra a Szajna jobb partján fekszik. A legújabb hírek szerint Ducrot tábornok nagy serege Nogent-sur-Marne környékén, Páriához mintegy egy mértföldnyire áll, s valószínűleg arra fog törekedni, hogy dél felé nyomuljon s az itt álló porosz csapatokat két tűz közé szorítsa. Ha a francziáknak csak kicsit kedvez a szeren­cse, néhány nap múlva Páris teljesen fel lesz mentve. A franczia főváros alatt végbement ese­mények okozták azt, hogy a porosz seregek mind északi, mind déli Francziágból Páris alá rendel­tettek. Már reggel jelentettük, hogy Monteuffel sergei Amiensből, Frigyes Károlyé pedig a Loire vidékéről visszavonultak. Apróbb küzdelmek is folytonosan fordulnak elő. 30-án a montargisi erdőben franc-tireurök megleptek egy porosz őrcsapatot, mely 5 halot­tat és 6 foglyot vesztett. Ugyanaz napon Evreux táján szintén kisebb csata folyt. 30-án Nuits helység mellett a vogesei szabad­csapatok 13 sza­kasza, támogattatatva a beaumei mozgó nemzet­őrség által, megtámadott egy porosz hadosztályt és teljesen megverte azt. Porosz halottakkal vannak megrakva az utak. 15 közülök elfoga­tott. Végül ismét 30-án a Loire hadsereg egy része is tűzben volt. A németek kétszer megtá­madták Maiziérest, de mindkétszer visszaveret­tek. A francziák egy tisztet s 34 közembert fogtak el. A barcz kilencz óra hosszat folyt, s a franczia veszteségek jelentéktelenek. Csapataink lelke­sedéssel és buzgalommal telvék­ végzi a hivata­los jelentés. Ezen barcz kétségtelenné teszi, hogy a Loire-hadsereg a nov. 28-ki csatában nem veretett meg, különben két nappal később nem állhatott volna előbbeni positióiban. A keleti kérdés: Novikov úr bécsi orosz követ, ki ma váratott a királyi udvarhoz Budára, bir szerint Gorcsa­­koff herczeg válaszsürgönyét is magával hozza, hogy azt személyesen nyújtsa át Beust grófnak, s valószinüleg hozzá Oroszország intenzióiról részletes szóbeli felvilágosításokat csatoljon. Kü­lönben Beust gróf ugyanez ügyben Bécsbe fog utazni. Mint esti lapunkban érintek, Ignatieff tábor­nok orosz követ Konstantinápolyban hivatalosan azon ajánlatot tette a török kormánynak, hogy Oroszország az esetben, ha a porta a fekete-ten­ger semlegesítésének megszüntetéséhez bele­egyezését adja, ellenszolgálatul kész a török ál­lam területi épségének garantiáját magára vál­lalni. A porta még nem válaszolt ez ajánlatra, mely oda látszik mutatni, hogy Oroszország mindenekelőtt a portával akar egyetértésre lépni, hogy így a majdan összeülendő conferen­­tia elé positív ajánlatokkal léphessen. A krakói „Czas“-nak táviratilag már említett leleplezése szerint nem Bismarck gróf, hanem Ignatieff tábornok ösztönzésére lépett elő oly brutális módon követeléseivel a czári kormány, s ezzel a tábornok utolsó pétervári útja is össze­függésben áll. A „Czas” továbbá egy beszélgetés­ről szól, mely Nowikow és Chalil Bey bécsi tö­rök nagykövet között végbement. Mindkettő egy iskolába járt, s ma is igen jó viszonyban áll egymáshoz. Nowikow tréfásan azt mondotta Chalil Beynek, hogy Oroszország a párisi szer­ződés felbontásával tulajdonképen Törökország­nak tesz nagy szolgálatot, miután a porta eddig, mint valami kiskorú, csak Európa védnöksége alatt állt, de az 1856-os béke felbontása által ismét „visszaadatott“ önmagának. Charil Rey ez izetlen tréfát állítólag komolyan visszauta­sította. Bismarck Versaillesben. A „Yeser Zig-“nak írják Versaillesből, nov. 26-dikáról: A német császárválasztás, vagy legalább a diplomatiai előkészítő tény itt azon csendben hajtatott végre, melyhez a hallgatag ostrom ál­tal szoktatva vagyunk. Németországban azért az ünneplés zaja s fénye nem lesz csekélyebb, mihelyt az itteni elöljárókat amott az epilog kö­vetni fogja. A prolog itt csakugyan csendesen folyt le, mert túlhangzó a résről 63 ostromról, a leszerelésről és bombázásról folyt beszélgetés. De a legcsendesebb utczájában is mondatott el Versaillesnek. Az emlékezet örökre a rue de Provenceba fog visszatérni, mikor a német egy­séget ünneplendik. Ott keresett magának a né­met birodalmi kanczellár tusculumot, a város zajától félreeső magányt, hol egy zöld fenyő ágainak susogása kisérte az új német szövet­ség megpecsételését. A rue de Provence össze­köti az Avenue de St. Cloudot, mely a vár­vagy fegyvertérnél kezdődik , a boulevard de la Reinenél, mely a parkból ugyanazon irányban indult és amazzal majdnem egyben fut. Az egyik utczát avenue-nek, a mási­kat boulevardnak nevezik: mindkettő egy jel­leggel bir­­ házak közötti kettős fasorok. A biro­dalmi kanczellár utczája, mely mindkettőt át­vágja, inkább falusi, mint városi külsejű. A há­zak itt már nem függnek össze, csak parkok ál­tal állnak egymással közlekedésben, így szaba­dabban emelkednek, és a kanczellár villája egé­szen nyílt helyen áll, csak a park fái által gyen­gén érintve. Ily magány kell az államférfiunak, ki minden érdeke daczára, melylyel az ágyuk iránt viseltetik, mégis szívesen megóvja idegeit kerekek robogásától, ki más zajt sem szeret, legfeljebb a parlamentben. Ámbár az avenue de Provence töltése egy kertösvény puhaságával bír, úgy hogy ép oly nesztelenül, mint egy bér­kocsi, melyben egy délnémet diplomata vagy egy franczia alkudozó a német szövet­ségi kanc­ellárságot felkeresi, erre egy tü­zérségi dandár is elmehetne. A­ki e men­­hely mellett elmegy, az jól érzi, hogy Varzin némi pótlásául van kiválasztva. Nem tudom, váj­jon Varzin kapuja fölött is leng­e a fekete-fehér­­vörös lobogó; ha igen, ekkor legfeljebb az őr, ki Bismarck tábornok tiszteletére itt áll, vagy csak az itt járkáló­­rendőr különböztetné meg a rue de Provence villáját Varzintól a falusi csend és az idegek kimélése tekintetében. A két épület, a varzini és a versaillesi, bizonyára nem hasonlí­tanak egymáshoz. Francziaországban az építési modor egészen más, mint a keleti tenger vidé­kén. A szövetségi kanc­ellárság egy majdnem

Next