Pesti Napló, 1870. december (21. évfolyam, 289-313. szám)
1870-12-03 / 291. szám
is jrzólag külön törvény fog intézkedni, addig , auig a mostani gyakorlat tartatik fenn. Ezen fejezetnek többi szakaszai, csekélyebb módosításokkal elfogadtatván, a holnap d. e. 10 órakor tartandó országgyűlésben mindenekelőtt a pénzügyi törvényjavaslatok, ezek után pedig a birtokrendezésről szólójavaslatnak 9-dik fejezete, mely a vegyes intézkedésekről szól, fog tárgyaltatni. (A VI. osztály) ma az irtványokról szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatta, s annak 3. § át végezte be. Módosítást a categóriák felállításában tett. *A fővárosi közmunkák tanácsa), mint hirlik, lépéseket tett az iránt a magyar kir. igazságügy minisztériumnál, hogy az 1868. LVI. és LV. törvényczikkek, melyek az általános és fővárosi kisajátításokról szólanak, az 1870. évi X. t. czikk szabványaival öszhangzásba hozassanak, illetőleg a kisajátítások közül a fővárosi munkák tanácsának nagyobb befolyás, és az eddiginél rövidebb eljárás biztosíttassák.—rr. (Gyári munkások napbére.) A gyáripar emelésének egyik főtényezője abban áll, hogy a munkások a folyton gyakorlott munka által mind nagyobb ügyességet, s az illető iparágnak nagyobb lendületet szereznek. Azonban a törvény lehetetlenné tette eddig, hogy eme a tekintet érvényesüljön, miután a polgári perrendtartás a bírói foglalások alóli kivételeket tartalmazó 395—399. §§-okban a gyáripar munkásairól nem gondolkozott. Ennek következménye az, hogy az illető munkás, kinek egész heti vagy napibére lefoglaltatott, a gyárt odahagyja, más kereset után néz, s a bírói foglalást kijátszani igyekszik. E bajon segíteni a kormány kötelessége, és miután ép most készítenek az igazságügyminisztériumban egy új perrendtartást elő, figyelmeztetjük az illetőket, hogy ebben a gyári munkások béreinek a bírói lefoglalással szemben —legalább aránylag — a köztisztviselők fizetéseivel egyenlő kivételes állást biztosítsanak. -rr, Pest, december 2. Lapunk egyik közelebbi számában, a magyar földhitelintézetről szóló törvényjavaslat alapeszméjét akarva megismertetni, egy czikket közlünk, melyben rövid vázlatban felmutattuk az intézet szerkezetének alapvonásait, elmondottuk alapításának történetét, kifejeztük elismerésünket az alapítók önzetlen eljárása iránt, kik haszonra való kilátás nélkül tették le nem koczkáztatás nélkül járó alapítványaikat; fejtegettük a különbséget, mely ezen „nem nyereményre alapított“ intézet s a részvénytársaságok között, és azon másik különbséget, mely egy ily „ndósok egylete“ és a hitelezők társulatai között található. A „Neuer Freier Lloyd“ választ közöl erre szerdai számában, s czikkünk egyes részleteinek cáfolatába ereszkedik. Ő is hajlandó a magyar földhitelintézetnek megadni a törvényjavaslatban foglalt kiváltságokat, de egyszersmind ki akarja azokat terjeszteni „minden“ földhitelintézetre. E nézetének indokolása végett aztán lehetőleg kisebbíteni törekszik a méltánylatot, melyet a magyar földhitelintézet mind szervezeténél, mind czéljánál fogva kiválóan érdemel, s melyet mi is múltkori czikkünkben kiemelünk. Azt mondja : azon kifejezés, hogy ez intézet „nem nyereményre van alapítva,“ csak „hangzatos“ (euphemistisch), mert az alapítók már régóta biztos öt percentet kapnak, s ez oly jövedelem, melylyel biztos tőkeelhelyezés mellett bárki is megelégedhetik. Igen, Londonban vagy Amsterdamban, de nálunk ugyan nem, hiszen tudjuk, hogy az állampapírok hét százalékot hoznak, az állam által garantírozott vasúti részvények a kibocsátási ár szerint 7,S'/6-ot, a legbiztosabb záloglevelek is többet 6%-nál, s az oly vállalat, mely némi koczkáztatással jár, épen nem kap tőkét, ha 12—15 — 20 %otnem helyeznek kilátásba. Ezek nálunk a tőke igényei a legközelebbi időkben. A földhitelintézet alapításakor azonban még sokkal roszabbul álltak a viszonyok. 1863-ban sokkal drágább volt a pénz, s ami a „biztos elhelyezést“ illeti, az intézet alapítói nemcsak biztosítva nem voltak a befektetett tőkének 5 % kamatáról, de ellenkezőleg, többen voltak azon hitben, hogy ily jövedelmet talán csak évek múlva érhet el az intézet. Egyébiránt jelenleg ez csak historikum. Áldozatkészség volt-e 1863-ban valakitől, ha kezességet vállalt öt, tíz, ötvenezerért erejéig egy bizonytalan jövőjű intézetért, mely neki a siker esetében sem ígért tényleg befizetett tőkéje után akkora jövedelmet, amennyit a legbiztosabb értékpapírokból is megkapott volna: ezt ítélje meg ki-ki saját felfogása szerint. Ez a kérdéshez nem tartozik. Nem az alapítók megjutalmazásáról van a szó, mint a „N. Fr. Lloyd“ feltüntetni akarja, mert jutalmat emlegetni sem lehet akkor, midőn az forog szőnyegen, hogy jogaiban továbbra is meghagyassék egy intézet, mely a földbirtokos-osztály érdekeinek előmozdítására nagy sikkerrel működik ugyan, de alapítóinak semmi hasznot nem adna a nemes törekvések szerencsés sikerének öntudatán kívül. A kérdés csak a körül foroghat : csupán a magyar földhitelintézetnek adassanak-e meg az általa eddig lirt kiváltságok, vagy kimondja-e a törvényhozás ez alkalommal egyszersmind azt is, hogy ugyanezen kiváltságok minden földhitelintézetre kiterjesztetnek ? Ily alakban e kérdést csak a „N. Fr. LI.“ veti föl. Mi eddig ehhez nem szóltunk. Mielőbbi czikkünkben csak azt a kérdést tárgyaltuk : megadassék-e a kiváltság a magyar földhitelintézetnek,vagy ne? És csak mellékesen érintők ama másik tárgyat a következő megjegyzésünk által: „Ami azok aggodalmát illeti, akik a következményektől félnek s azt hiszik, hogy hasonló kedvezményekre fog jogot tartani más bank vagy pénzintézet is, és ezáltal a kiváltság-osztogatások hosszú sora nyílik meg — mi ettől nem félünk. Nem gyanítottuk, hogy e megjegyzésünk valakit érzékeny oldalán találjon, s nem gondoltuk, hogy általában a kérdés azon térre legyen átvihető, melyre a „N. Fr. Lt.“ átvitte. Előttünk az ügy egyszerűen igy állott: A magyar földhitelintézet előterjeszti eddig gyakorlott kiváltságait, s kéri azokat megerősíttetni. — A törvényhozás ekkor megvizsgálja az intézet szervezetét. Látja, hogy az intézet nem nyerészkedésre van alapítva, tehát nem állhat érdekében kizsákmányolni a kiváltság által nyert hatalmat. Látja, hogy egyenesen azon adósok által kormányoztatik, akik ellen a kiváltságok szólnak, ebből tehát következteti, hogy a visszaélések elkövetése nem valószínű. Megérti az alapszabályokból, hogy az intézet kölcsönei a félbirtokosra nézve valószínűleg a lehető legolcsóbbak, mert ezen intézetnek nagy jövedelmekre nem kell törekednie. Belátja, szintén az alapszabályokból, hogy az intézet minden jövedelmét egy tartaléktőke képzésére fordítja, melynek nincs egyéb czélja, mint a földbirtoki hitel emelése, s mely idővel képessé fogja tenni az intézetet arra, hogy minden kezelési költség felszámítása nélkül adja kölcsöneit, csak annyi kamatot kivonván adósaitól, amennyit a tőketulajdonosoknak ő maga fizet. Értesül arról is, hogy az intézet mily szilárd hírben áll a kereskedői körökben épen úgy, mint az adósoknál, akik részéről még hét év óta semmi panasz nem került nyilvánosságra az intézet túlságos szigora, kiváltságainak kizsákmánylása ellen. Ezen és egyéb indokok tekintetbevétele után a törvényhozás kimondja akaratát: igen, vagy nem; vagy részben igen, részben nem. De hogy lehessen oly vélemény is, mely így válaszol: „Igen, megadatik a kiváltság, de egyszersmind kiterjesztetik minden földhitelintézetre !“ — ezt nem gondoltuk, s jelenleg is képtelenségnek tartjuk. Hogyan adjon a törvényhozás kiváltságokat oly intézetnek, melyet nem ismer, mely nem is kéri a kiváltságokat, sőt mely jelenleg talán még nem is létezik ? Nézetünk szerint ily vaktában hozni a törvényt nem lehet. Nem akarjuk mi a magyar földhitelintézet kizáró jogosítását , és oly kevéssé, mint bármely más monopóliumot , készek leszünk mindenkor szót emelni egy hasonló intézetnek ily módon indokolt kérelme mellett. De azt véljük, hogy a törvényhozás nem adhat szigorú kiváltságokat egy ismeretlen hatalom kezébe, s mindenesetre mindig tudnia kell, hogy kinek mit ad. Belföld. „A 25-ös bizottsági munkálatnak Erdélyre vonatkozó része.“ Hogy valamely állam igazságszolgáltatási rendszere tökéletes legyen, ehhez mindenekfelett két dolog kívántatik meg. 1- szer. Jó anyagi törvények és törvénykezési rendszabályok és 2- szor. Az igazságszolgáltatás közegeinek czélszerű szervezete. Hogy az igazságszolgáltatásnak alapul szolgáló anyagi és alaki jogalkotásnak terén a magyar törvényhozás minő eredményeket lesz képes felmutatni, azt a közeljövő fogja megmutatni, ellenben, hogy minő szervezettel bírjon igazságszolgáltatásunk, az főleg az országgyűlésjelen tárgyalásainak végeredményétől függ. Az állami életben oly sarkkövet képez az igazságszolgáltatás, melynek jó vagy elhibázott letételétől a polgári közjólét legnagyobb mértékben függ. Epen azért tökéletlen és elhamarkodott tárgymegoldás sehol sem oly káros a közjólétre, mint a törvénykezési rendnek küszöbön álló szervezési kérdései körül. Tagadni nem lehet, hogy ezen kérdések megoldását felette megnehezíti nem a létező történeti jog, hanem azon túl szigorú kegyelet, melylyel sokan jogtörténeti, nemzetiségi avagy különös szempontokból a múltnak jogtörténetileg bár emlékbecscsel biró, de a jelen kor bírálatát többé ki nem álló maradványaihoz ragaszkodnak. Ezen körülmény volt az, mit a törvényhatóságok rendezése kérdésénél különösen leküzdeni kelletett, s ez az, amit a jelen törvénykezési szervezés kérdésénél, úgy látszik, a törvényhozásnak ismétlőleg leküzdeni kell. Az állam igazságszolgáltatási rendszere tökéletességére legnagyobb mértékben foly be az, mikép vannak az egyes joghatósági kerületek alakítva, azok melyik pontjára helyeztetnek a bíróságok székhelyei és utóbbi közül, hogy vannak távolság és közlekedés tekintetében az ahhoz tartozó községek csoportosítva. Ezen kérdések megoldása nagyon nehéz ott, hol az igazságszolgáltatás rendszerének alapelveivel és érdekeivel létező jogtörténeti érdek avagy egyes vidékek, községek, sőt mi több egyes személyes érdekek állíttatnak szemben, azonban legnehezebb és legkevesebb sikerre vezető ott, hol az állam avagy egyes pártok még az igazságszolgáltatás szervezéséből is politikai tőkét csinálnak. Ki az állami életnek e téren magasztos hivatását felfogni képes s párhuzamot bir vonni annak horderejüsége s az általam jelzett mellékérdekeknek e tekintetben sokkal alárendeltebb jogtermészete között, bizonyára átlátandja, hogy oly államban , hol ily érdekek vétetnek fel kiindulási pontul, jó és tökéletes igazságszolgáltatási rendszert létrehozni nem lehet. Az állami életben főleg az igazságszolgáltatás az, mely menten minden más idegen érdekektől, egyedül azon vezérelv alapján rendezendő, hogy az egyes polgároknak az igazságszolgáltatás csarnokába lépni, és ottan magán jogsérelmeire nézve jogorvoslatot szerezni — semminemű mellékkörülmények által megnehezítve ne legyen, és hogy az igazságszolgáltatásnak előnyeiben, valamint elkerülhetlen terheiben — mindenki egyenlően osztozzék! Az igazságszolgáltatásnak ezen egyedül döntő alapelve szempontjából bírálat alá véve a 25- fős bizottság munkálatának Erdélyre vonatkozó részét, sajnosan kell kijelentenem, hogy míg a magyarországi részekre nézve ezen munkálatot, kevés és tán ez idő szerint legyőzhetetlen akadályoktól eredő kivétellel — az általam érintett alapelvekkel megegyezőnek találom, annak az erdélyi részeket illető része elannyira elhibázott, miszerint az abban javalt bírósági szervezet mellett Erdélyben a törvénykezés kielégítő soha sem lesz és nem lehet! Ezen munkálatban Erdélyben 20 törvényszék felállítása czéloztatik. Ezen szám azonban sokkal több, mint menynyi egyfelől az igazságszolgáltatás tökéletessége és másfelől mennyi az állami háztartás szempontjából elfogadható. Nem az a czél, hogy sok társas törvényszék legyen, hanem hogy a közérdekeknek minden tekintetben megfelelő számú, s az államháztartást túl nem terhelő jól rendezett törvényszékeink legyenek! Mitől függ pedig főleg ezen bíróságok jósága ? Egyedül a bírák és bírói személyzet szakképzettségi és erkölcsi hivatottságától. Minél több a felállítandó és berendezendő törvényszékek létszáma, annál nehezebb azok bírósági személyzetét ezen alapelvnek megfelelőleg szervezni, főleg oly egyéni szakerők találása, melyekre ezen bíróságok szakképes és mindenekfelett lelkiismeretes vezetése bízható. Már ezen szempontból is Erdélyben 12—16 törvényszéknek felállítása túllépése azon menynyiségi határvonalnak, melyen az igazságszolgáltatás hátránya nélkül túllépni nem lehet. Miért volt az annyira gyűlölt Bach féle korszakban a törvénykezés Erdélyben elvontan a bírói személyzet politikai jellemétől, és a törvények politikai szellemétől annyira, mondhatni, rendezett, mert volt az igaz, csak 10 törvényszék, de azok értelmi erőkben felszerelése kevés kívánni valót hagyott hátra; ellenben miért oly rész Erdélyben jelenleg a törvénykezés, mert van körülbelül az értelmi erőkben oly hiányos törvényszéke ! De másfelől államháztartási gazdasági szempontból is hiányos ezen munkálatnak Erdélyre vonatkozó része-Az igazságszolgáltatás tökéletességéhez többek közt czélszerű s az állam tekintélyének megfelelőleg berendezett törvénykezési épületek és börtönrendszer kívántatik , az államháztartásnak jelen helyzetében csak annak rendkívüli igénybevétele mellett remélhető csak az is, hogy Erdélyben 16 törvényszéket oly középületekkel ellásson, minőt a törvénykezés érdekei igényelnek, még kevésbbé pedig azokat oly börtönügyi kellékekkel felszerelni, minőt az állam tekintélye, és mindenekfelett a humanismus szempontjai méltán követelnek. És ime, mégis az erdélyi törvényszékek szaporítása czéloztatik, mégpedig oly létszámban, mely ezen közéhajtott czélok elérhetését nagyban megnehezíti, és mindenekelőtt hazánk igazságszolgáltatási rendszerének felvirágzását csaknem lehetetlenné teszi. De ezenkívül Erdélyben 20 törvényszéknek felállítása által elkerülhetőleg szaporíttatnék az államkiadás. Minden törvényszékhez az ítélőbírákon kívül kívántatnak elnökök, jegyzők, igtatók, levéltárnokok, kiadók, irodavezetők, börtönfelügyelők stb. és a szükséges szolgaszemélyzet. Ezenkívül minden törvényszék ellátandó a szükséges irodai helyiségekkel és berendezéssel és mindenekfelett oly felszerelésekkel,melyet az újabb kor elveinek megfelelő börtönrendszer igényel. Mindezek kisebb törvényszékeknél ép úgy megkívántatnak, mint a nagyobb kerületi törvényszékeknél, és azok költségfedezete az államháztartásnak kevés különbséggel a kisebb törvényszékeknél is csaknem annyiba kerül, mint a nagyobb törvényszékeknél. Holott ha p. o. Erdélyben 16 törvényszék állíttatnék fel és nem 20, ezen 16 tehát nagyobb törvényszéknek fentemlített bírósági személyzete hivatását a törvénykezés minden legkisebb hátránya nélkül és oly pontosan leend képes betölteni, mint azon törvényszék kerületének érintett személyzete, mely Erdélynek 20 törvényszéki kerületre osztása esetére — a fenebbi törvénykezési teendőket gyakorolná, nemkülönben 16 törvényszéknek senkiemelt irodahelyiségi és börtönügyi berendezése és felszerelése mellett a törvénykezés Erdélyben és oly fenakadás nélkül volna gyakorolható, mintha 20 törvényszéket szerelne az állam Erdélyben fel. Midőn pedig mindez 12—16 törvényszék felállításával teljesen elérhető, igen kézzelfogható, hogy ezen számon felül Erdélyben törvényszéket felállítani nemcsak igazságszolgáltatási szempontból fölösleges és káros, de káros különösen államháztartási szempontból is, minthogy ezáltal oly czélból szaporíttatnék igen nagy mértékben az államháztartás, mely cnél kevesebb költséggel és oly czélirányosan elérhető. Ezen bizottsági munkálatnak egy másik, Erdélyre nézve hiányos része az, hogy azok készítői úgy látszik, megelégedtek azzal, mikép az egyes törvényhatóságokat egészben az általuk javasolt törvényszéki kerületekbe beoszszák.“ A jelen erdélyi törvénykezésnek főhibája épen abban rejlik, hogy az egyes törvényszékek joghatósági kerületei a lehető legroszabban vannak kikerekítve, s az egyes közegek a törvényszékek székhelyei körül csoportosítva. Ezen törvénykezési hibákat a munkálat szerzői átültetni akarják, úgy látszik, az újabban szervezendő igazságszolgáltatás rendszerébe is, mert ezen munkálatban a községek nagyobb része akként jön a terveit törvényszékek kerületébe beosztva, miszerint dacára, hogy ezen községektől 1 óra, ’/a óra, 14 óra távolságra, sőt mi több, közvetlen szomszédságába törvényszéki székhely van, azok 5—10 mértföldre eső törvényszékek székhelyei körül csoportosíttattak! Ebben nagy igazságtalanság rejlik. Ki a törvénykezéssel ismeretes, tudni fogja, mily nagy mértékben adóztatnak meg a per folyamában azok, kik ahelyett, hogy a legközelebb fekvő törvényszék kerületébe osztattak volna be, egy 10—20 mértföld távolságra eső törvényszék illetékessége alá vettettek. A bírósági jogcselekvényekért járó illetékeket azon fél tartozik viselni, kinek érdekében tétettek, vagy ki ellen azok foganatosíttattak. Ezek a községek rész csoportosítása következtében néha oly lagasak, hogy egy 3)—50 forintos perben az egyszeri birói kiszállásnak költsége meghaladja magát a követelési összeget, holott ha a legközelebbi bíróság alatt állna az illető fél s a bírói jogcselekvény az által foganosittatnék, a foganosítási költség V4-ről 1/ 6 -rész oly összegre szállíttatnék le. Már kérdem, nem jogellenes megadóztatása ez az egyes polgároknak, midőn egy távol eső törvényszéki kerületbe osztva őket az által megtízszerezzük a bírói eljárásokért általuk fizetendő perköltségeket ? Szerintem oly igazságtalan teherrovás ez a nép vállaira, melyet épen az igazságszolgáltatás szervezetében megtűrni nem lehet. Minél közelebb esnek az egyes községek az igazságszolgáltatás közegeinek székhelyeihez,annál könnyebben gyakorolhatják egyfelől ezen közegek az igazságszolgáltatást, és másfelől annál kevesebb teherrel jár az érdekelt feleknek az igazságszolgáltatás jótékonyságát igénybe venni. Az egyes törvényszéki kerületek kikerekítésénél egyedül azon vezérelvből kell kiindulni, hogy minden község természetszerűleg azon törvényszék keretébe tartozik, melyhez legközelebb fekszik, és melylyel legkönnyebben közlekedhetik. Mindezen szempontok szigorúan szem előtt tartandók, ha komolyan megóvni kívánjuk Erdélyt oly bírósági joghatósági felosztástól, mely az igazságszolgáltatást rendkívülileg megnehezítené, annak tökéletességét lehetetlenné tenné, és ezenfelül az államháztartást is túlmértékben megterhelné. A magyarországi részekbe 75 törvényszék felállítása bozalik javaslatba, egybe hasonlítva Erdély területi és népességi viszonyát a magyarországi részek területi és népességi állapotával, — ha még annyi földrajzi és etnographiai különbségek állíttatnak is fel— Erdély részére 16 törvényszéknél többet kívánni — szerintem bármely szempontból indulva ki — túlkövetelés volna! Ez véleményem Erdély elsőbiróságai szervezése kérdése körül. És midőn, — azokat a törvényhozásnak hozandó határozata és intézkedése előtt közzétenni kötelességemnek ismerem — hinni akarom, hogy ezen életbevágó kérdések tárgyában nyilvánított nézetek — habár azok nem is hódolnak egyes politikai tekinteteknek, vidéki községi vagy mi több: egyes személyes érdekek, hanem egyedül az állami igazságszolgáltatásnak magasabb szempontjaira és közönségesen elismert jogi alapelveire támaszkodnak — hivatott körökben eredménytelenül elhangzani nem fognak. BENEDEK GYULA: Külföld. A franczia csatatérről. A Páris alatt vívott nagy csatáról Bécsből roppant horderejű részleteket sürgönyöznek nekünk. Mint esti lapunk magántávirata jelentette, Ducrot tábornok kirohanását fényes siker koronázta. Páris délkeleti részén az ostromöv meg van szakítva s 150,000 franczia áll Páris és Nogent sur Marne közt azon positiókban,melyeket előbb a németek tartottak megszállva. A későbbi sürgönyök azt is mondják, hogy Vilmos király s a porosz főhadiszállás Versaillesból elvonult, a Páris keleti és déli részein álló porosz seregek megverettek s hatvan ágyút vesztettek s Ducrot egyesülése a Loire-hadsereggel, valamint Páris végleges fölmentése igen valószínű. Noha ez utóbbi hírekért a felelősséget magunkra nem vállalhatjuk, annyi bizonyos, hogy Páris alatt roppant horderejű események történtek,s Ducrot tábornok sergével legalább egy helyen s egy időre széttépte a porosz ostromövet. A toursi kormány a csatáról következő hivatalos részleteket tett közzé: Tours, decz. 1. d. u. 3 óra. Ducrot tábornok 100,000 embernél nagyobb sereggel nagy kirohanást tett, átlépte a Marne-folyót s teljes eredményt vívott ki. Tours, decz. 1. d. u. 4 ó. 30 p. Párisból (nov. 30. este.) Alfred Martin léghajós következő részleteket hozott: Itt a reggeli lapunkban már közöltek emlittetnek,s azután a jelentés igy szólt: A csata főactiója Champigny, Brie-sur- Marne és Villers-sur-Marne közt ment végbe. Csapataink nyolcz hídon lépték át a Marnet s este is megtarták állásaikat. Számos fogoly és két ágyú került kezeikbe. Trochu tábornok mindenkit megdicsért, csak magáról feledkezett meg, mert bizonyos pillanatokban ő állíta helyre a csatát, jelenlétével fellelkesítve a sorgyalogságot. E csatát Páris majdnem egész kerületén szakadatlan iszonyú ágyutüzelés kísérte,mely minden ellenséges positiót megingatott. Ezen művelettel cooperátióban történt délután a támadás Epinay ellen, melyet Laronce tengernagy hatalmába kerített s ez alkalommal számos fogoly — közöttük egy tábornoki szárnysegéd — és két ágyú jutott kezei közé. Renault tábornok, a második hadtest parancsnoka,és Lacharriere tábornok megsebesültek. Trochu tábornok kijelente, hogy Ducrot érdemeket szerzett a haza körül. Körülbelül 2000 sebesültünk van. A poroszok veszteségei sokkal jelentékenyebbek. Mindezek — teszi hozzá a toursi kormány — biztos hírek, melyek Schmetz tábornok táborkari főnöktől érkeznek. Az e jelentésben említett Epaviai St. Deniseredtől nyugatra a Szajna jobb partján fekszik. A legújabb hírek szerint Ducrot tábornok nagy serege Nogent-sur-Marne környékén, Páriához mintegy egy mértföldnyire áll, s valószínűleg arra fog törekedni, hogy dél felé nyomuljon s az itt álló porosz csapatokat két tűz közé szorítsa. Ha a francziáknak csak kicsit kedvez a szerencse, néhány nap múlva Páris teljesen fel lesz mentve. A franczia főváros alatt végbement események okozták azt, hogy a porosz seregek mind északi, mind déli Francziágból Páris alá rendeltettek. Már reggel jelentettük, hogy Monteuffel sergei Amiensből, Frigyes Károlyé pedig a Loire vidékéről visszavonultak. Apróbb küzdelmek is folytonosan fordulnak elő. 30-án a montargisi erdőben franc-tireurök megleptek egy porosz őrcsapatot, mely 5 halottat és 6 foglyot vesztett. Ugyanaz napon Evreux táján szintén kisebb csata folyt. 30-án Nuits helység mellett a vogesei szabadcsapatok 13 szakasza, támogattatatva a beaumei mozgó nemzetőrség által, megtámadott egy porosz hadosztályt és teljesen megverte azt. Porosz halottakkal vannak megrakva az utak. 15 közülök elfogatott. Végül ismét 30-án a Loire hadsereg egy része is tűzben volt. A németek kétszer megtámadták Maiziérest, de mindkétszer visszaverettek. A francziák egy tisztet s 34 közembert fogtak el. A barcz kilencz óra hosszat folyt, s a franczia veszteségek jelentéktelenek. Csapataink lelkesedéssel és buzgalommal telvék végzi a hivatalos jelentés. Ezen barcz kétségtelenné teszi, hogy a Loire-hadsereg a nov. 28-ki csatában nem veretett meg, különben két nappal később nem állhatott volna előbbeni positióiban. A keleti kérdés: Novikov úr bécsi orosz követ, ki ma váratott a királyi udvarhoz Budára, bir szerint Gorcsakoff herczeg válaszsürgönyét is magával hozza, hogy azt személyesen nyújtsa át Beust grófnak, s valószinüleg hozzá Oroszország intenzióiról részletes szóbeli felvilágosításokat csatoljon. Különben Beust gróf ugyanez ügyben Bécsbe fog utazni. Mint esti lapunkban érintek, Ignatieff tábornok orosz követ Konstantinápolyban hivatalosan azon ajánlatot tette a török kormánynak, hogy Oroszország az esetben, ha a porta a fekete-tenger semlegesítésének megszüntetéséhez beleegyezését adja, ellenszolgálatul kész a török állam területi épségének garantiáját magára vállalni. A porta még nem válaszolt ez ajánlatra, mely oda látszik mutatni, hogy Oroszország mindenekelőtt a portával akar egyetértésre lépni, hogy így a majdan összeülendő conferentia elé positív ajánlatokkal léphessen. A krakói „Czas“-nak táviratilag már említett leleplezése szerint nem Bismarck gróf, hanem Ignatieff tábornok ösztönzésére lépett elő oly brutális módon követeléseivel a czári kormány, s ezzel a tábornok utolsó pétervári útja is összefüggésben áll. A „Czas” továbbá egy beszélgetésről szól, mely Nowikow és Chalil Bey bécsi török nagykövet között végbement. Mindkettő egy iskolába járt, s ma is igen jó viszonyban áll egymáshoz. Nowikow tréfásan azt mondotta Chalil Beynek, hogy Oroszország a párisi szerződés felbontásával tulajdonképen Törökországnak tesz nagy szolgálatot, miután a porta eddig, mint valami kiskorú, csak Európa védnöksége alatt állt, de az 1856-os béke felbontása által ismét „visszaadatott“ önmagának. Charil Rey ez izetlen tréfát állítólag komolyan visszautasította. Bismarck Versaillesben. A „Yeser Zig-“nak írják Versaillesből, nov. 26-dikáról: A német császárválasztás, vagy legalább a diplomatiai előkészítő tény itt azon csendben hajtatott végre, melyhez a hallgatag ostrom által szoktatva vagyunk. Németországban azért az ünneplés zaja s fénye nem lesz csekélyebb, mihelyt az itteni elöljárókat amott az epilog követni fogja. A prolog itt csakugyan csendesen folyt le, mert túlhangzó a résről 63 ostromról, a leszerelésről és bombázásról folyt beszélgetés. De a legcsendesebb utczájában is mondatott el Versaillesnek. Az emlékezet örökre a rue de Provenceba fog visszatérni, mikor a német egységet ünneplendik. Ott keresett magának a német birodalmi kanczellár tusculumot, a város zajától félreeső magányt, hol egy zöld fenyő ágainak susogása kisérte az új német szövetség megpecsételését. A rue de Provence összeköti az Avenue de St. Cloudot, mely a várvagy fegyvertérnél kezdődik , a boulevard de la Reinenél, mely a parkból ugyanazon irányban indult és amazzal majdnem egyben fut. Az egyik utczát avenue-nek, a másikat boulevardnak nevezik: mindkettő egy jelleggel bir házak közötti kettős fasorok. A birodalmi kanczellár utczája, mely mindkettőt átvágja, inkább falusi, mint városi külsejű. A házak itt már nem függnek össze, csak parkok által állnak egymással közlekedésben, így szabadabban emelkednek, és a kanczellár villája egészen nyílt helyen áll, csak a park fái által gyengén érintve. Ily magány kell az államférfiunak, ki minden érdeke daczára, melylyel az ágyuk iránt viseltetik, mégis szívesen megóvja idegeit kerekek robogásától, ki más zajt sem szeret, legfeljebb a parlamentben. Ámbár az avenue de Provence töltése egy kertösvény puhaságával bír, úgy hogy ép oly nesztelenül, mint egy bérkocsi, melyben egy délnémet diplomata vagy egy franczia alkudozó a német szövetségi kancellárságot felkeresi, erre egy tüzérségi dandár is elmehetne. Aki e menhely mellett elmegy, az jól érzi, hogy Varzin némi pótlásául van kiválasztva. Nem tudom, vájjon Varzin kapuja fölött is lenge a fekete-fehérvörös lobogó; ha igen, ekkor legfeljebb az őr, ki Bismarck tábornok tiszteletére itt áll, vagy csak az itt járkálórendőr különböztetné meg a rue de Provence villáját Varzintól a falusi csend és az idegek kimélése tekintetében. A két épület, a varzini és a versaillesi, bizonyára nem hasonlítanak egymáshoz. Francziaországban az építési modor egészen más, mint a keleti tenger vidékén. A szövetségi kancellárság egy majdnem