Pesti Napló, 1871. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

1871-04-20 / 91. szám

91 k*. ' i ! • Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám, I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Csütörtök, április 20. 1871 22. évi rokVaus. Hirdetmények dija: Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 ,­50 kr. Két hóra . . . . 3 ,­70 kr­ Egy héra ... 1 ,, 85 kr­ 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. PEST, ÁPRILIS 19. Magyarország délkeleti szélein iparos városok, jólétnek örvendő, műveit helysé­­gek­ fedte területen nyúlik el a Király­föld, ősi telepe a még II. Endre által 1224. évben királyi adományokkal és szabadalmakkal felruházott szász nemzet­nek, mely elzárkózó, kasztszerü élete és — bureaucratiája daczára —mint iparos, fáradhatlan, és a kultúrában igen előha­ladt nép maga iránt rokonszenvet éb­reszthet, s mely mint ilyen, teljesen meg­érdemli, hogy hivatalos titulaturája értel­mében is — „prudens et circumspecta natio“-nak neveztessék. A Király földnek ősi időktől fogva kü­lön igazgatást biztosítottak királyaink szabadalmai, melyeknek megőrzésében a szász nemzet páratlan politikai szívósság­gal és ösztönnel fáradott, maga hasznára fordítván minden kormányzati rendszert, minden politikai fordulatot. Lesznek talán, kik azt fogják mondani, mit törődjék a modern állam, a XIX. szá­zad a középkor privilégiumaival? Söpör­­tessenek el, — hisz a mai állam fogalmá­val minden ily különjog ellenkezik. — Bátorkodunk állítani, hogy ezek igen té­vednek. A modern állam fogalma ugyan kizár­ja, hogy valamely terület lakói úgy a tör­vényhozási, mint más polgári jogok te­kintetében több joggal bírjanak a haza más lakóinál, — hogy mentesek legyenek az állam köztörvényei alól, és hogy ne legyenek alárendelve a közös állami vég­rehajtó hatalomnak, — de nem zárja ki, hogy a történetileg alakult hatóságok azon különjogaikat, melyek e térre nem tartoz­nak, szabadon élvezhessék, sőt a józan elmélet sem ellenezheti azt, ha ily jogosult különszerűségek szabad kifejtése által az egyedi kifejlődés biztosíttatik, és ezáltal a haladás, a szabadság előmozdíttatik, mert ez nem a mindent egyesítő nivellírozás­­ban, hanem a mint korunk legkitűnőbb államtudósai: Tocqueville,Laboulay mély belátással állítják,­­ épen a helyzetek kü­lönféleségében áll. Erdély azon különjogait és szokásait, melyek a jogegyenlőségnek és a közsza­badságnak kedvezők, már az 1848-as uniótörvény is késznek nyilatkozott fen­­tartani — az 1868 XLIII. t. sz., mely az uniót ezen alapon szabályozta, a Király­föld szervezete megállapitását későbbre halasztó, szintúgy a megye­rendezési tör­vény is elrendelte, hogy a Királyföldről annak közege, az egyetem meghallgatása mellett alkotandó külön törvény fog in­tézkedni. Íme látjuk, hogy mily nagy volt törvényhozásunk kimélye a szász nem­zet intézményei iránt, és e bizalmat le­helő eljárása nem is tévesztett czért, mert ezen evidens tények eléggé megc­áfolha­­tók azon feketét látók aggályait, kik csak nemrég a most duzzogva félrevonulni kezdő ó­szász búsvitézek credoját vallot­ták és a magyar törvényhozás felé bizal­matlan szemekkel tekintettek. Az egyetemben is az ifjú szász munká­lat nyert többséget, és az ó-szász különvé­lemény, mely vele szembe állíttatott, csak arra leend hivatva, hogy az egyetem eset­leg az országgyűlés levéltárában a fel­használatlan ad­ók számát növelje. Nem tartjuk azonban érdektelennek az elfoga­dott munkálatot és a különvéleményt főbb vonásaiban megismertetni. A munkálat szerint a Királyföldön ed­dig fennállott 9 szék és 2 vidék a bennök levő városokkal együtt 11 önálló mu­ni­c­i­p­i­u­m­o­t képeznek, épúgy, mint a magyar törvényhatóságok, mint ilyenek önkormányzati jogokkal élnek, közvetítik az állami közigazgatást és más országos érdekű ügyeket is megvitathatnak, meg­állapodásaikat az egyetemmel vagy köz­vetlenül a kormánynyal, kérvény alakjá­ban a parlamenttel is közölhetik, kebli ügyeikben önállóan alkotnak statútumokat megválasztják tisztviselőiket, megállapí­­tandják önkormányzati költségeiket. Azon municipiumokban, melyekben szabad ki­rályi városok vannak, a törvényhatóság egészét illető kiadások csak is a falvakat és mezővárosokat illetőktől elkülönítve szedetnek be és a városok csak is a kö­zös kiadásokhoz járulnak. Íme látjuk, hogy a munkálat a királyföldi municipá­­lis élet súlypontját a 9 szék és 2 vidék önálló belkormányzatában keresi. E mellett azonban tekintettel van arra, hogy a Királyföld egysége fenntartassék. Ezen egység kifejezést lel a király által kinevezendő comesben, ki úgy az egyetemnek, mint a 11 municipiumnak elnöke és a nemzeti egyetemben, melyet a munkálat a következő jogokkal ruház fel: a) kezeli a nemzeti vagyont, b) országos dolgokat megvitathat, c) joga van tiltakozni. Épen ezen egyetem jogállása az, mi a két munkálat közt a sarkkülönbség­et ké­­pezi. Míg az ifjú szászoké a 11 munici­­piumira helyezi a súlyt, melyek törvény, szokás és kiváltságaik értelmében a tör­vényhatósági jogokat századok óta kü­lön­­külön épen úgy, mint a székely székek gyakorolták, az erdélyi kormányszékkel mint önálló törvényhatóságok közvetle­nül leveleztek és két-két követet küldöt­tek az erdélyi országgyűlésre, addig az ó-szász különvélemény ezeket nyilván e joguktól fosztja meg, midőn a nemzeti egyetemet „ös­s­zmu­ni­ci­p­i­um“ -m­á kíván­ja tenni, melynek joga lenne a hely­­hatósági szabályalkotás mindazon ügyek­ben, melyek az egész municipiumot ille­tik , így tehát az egész Királyföld keleli igazgatásának meghatározása, tanácsko­zás és végzéshozatal azon eszközök és in­tézkedések felett, melyekkel az összmuni­­cipium területén a gazdászatot, ipart, ke­reskedelmet és közlekedést emelni lehet, íme mindezen jogok az egyes municipiu­mok jogkörébe vágnak, azt csorbítják meg, míg az elfogadott munkálatban e két jogkör bölcsen külön van választva, mert az egyetemnek csak a vagyonkeze­lés és a véleménynyilvánítási jog van biztosítva. De az ó-­szászok azon ellenvetéssel ál­lanak elő, hogy nemzeti egyetemüktől jog és igazság szerint csak nem lehet meg­tagadni azon municipális jogélvezetet, melyben egy magyar vármegye része­sül, holott a munkálat ezt az egyetemtől jog- és indoktalanul megvonni törekszik. Nem nehéz megvizsgálnunk ezen ellen­vetést. Bár, mint kifejeztük, a minden kü­lön egyediséget elérő nivellírozásnak nem vagyunk barátai, annyit mégis megkí­vánhatunk, hogy összes helykormányzati alakulatainkon a magyar közjog e két fogalma : község, törvényhatóság dom­borodjék ki, és az államkormányhoz való viszonyban minden helyi szervezet e két fogalommal conform ido­zatot foglaljon el, mert a törvényhatóságnál magasabb fogalmat a helyi közigazgatásban közjo­gunk nem ismer. És itt azonnal kelepczébe kerülnek az ó-szász különvéleményezők az általuk felállított „összmunicipium“ fogalommal. Mert ezen összmunicipium rangra nézve vagy egyenlő a többi 11 helyhatóság­gal, melyek a történet tanúsága szerint minden ha municipális jogokkal éltek, vagy rangra nézve azoknál magasabb. Ha egyenlő, úgy az egyenlő jogkör foly­tonos illetékességi összeütközésre vagy bitorlásra fog alkalmat szolgáltatni, ha magasabb, úgy először ezek fölé jogtalan gyámkodást öl­ít, és másodszor egy, a törvényhatóságnál magasabb fogalmat construál, tehát nem is municipium többé, hanem ezen elnevezés alá csak azért bú­vik, hogy a Provinzial-Landtag eszméjé­nek tetszetős,­­ a mag­yar alkotmányos fogalmaknak megfelelőbb csalékony kül­­szint kölcsönözzön. És oly helyzetbe jönnénk ezen össz­­municipiummal, minőben egykor a hor­­vát tartománygyűléssel állottunk. Jól tudjuk, hogy Horvátország államjogi vi­szonya Magyarországhoz egészen más természetű, de tény az, hogy régibb tör­vényeink értelmében a horvát tarto­­mánygyűlés csak municipális statútumokra volt jogosítva. Ámde az egyes megyék, melyek ide követeket küldöttek, maguk is muniicipiumok vol­tak, és így a horvát tartománygyűlés szükségkép a municipális jogkörnél ma­­gasb fokú, országos jogokat ragadott ma­gához. Egészen analóg helyzet az, mely­be az ó-szászok a királyföldi egyete­met csempészni kívánják, így remélvén, hogy az egyetem látszólag munici­pális, valójában azonban tarto­­mányszerű különállást fog kivív­hatni magának. De még közjog-történeti támpontjaik sincsenek, melyek által az egyetem e gyámkodását a kiskorúaknak declarált törvényhatóságok felett igazolni tudhat­nák. A szász egyetem 1848 előtt ugyan más irányban igen fontos jogokkal bírt, de azokat talán maguk az ó­szászok sem kívánnák föleleveníteni. Első joga volt a törvényhozási részvétel, mely a szász nemzeti pecsét felett való rendelkezésben nyilvánult, e pecsét 1848 előtt az erdélyi törvények jogérvényességét föltételezte. További joga volt a jogélet önálló kifej­lesztése, mi önálló alaki és anyagi ma­gánjog képzésében és a törvénykezési jog gyakorlatában állott. E jogok a souverain államra visszaszállottak, a törvénykezés­nek a közigazgatástól való szétválasztása után pedig a törvénykezési jog fenntar­tását ki sem kívánhatja. E szerint gya­korlatinak csak a legutolsó jog — a nem­zeti vagyon feletti rendelkezés mond­ható, melyet a munkálat valóban fenn is tart az egyetemnek. E vagyon kezelésében azonban jövőre remélhetőleg nem fog azon igazságta­lan eljárás követtezni, mely szerint a Ki­rályföldön létező magyarok és románok azok élvezetéből kizárassanak, és óhaj­tandó az is, hogy e vagyon nemcsak a szászok nemzeti közművelődése és a jóté­konyságügy, hanem a közigazgatás költ­ségeinek fedezésére is fordittassék és igy az állam terhei megkönnyíttessenek. E főkülönbségen kívül az ó szász kü­lönvélemény a comes királyi kinev­zé­sét sem ismeri el, h­anem igen reservált módon azt rendeli, hogy az egyetemen a „törvényesen beállított,“ „gesetzlich eingestellt” comes elnököl. E fogalmazás eléggé rugékony, és úgy látszik, csak arra c­éloz, hogy fedezze az ú­szás­ok vissza­vonulását, kik 1868-ban azt írták a ki­rályhoz és a parliamenthez felterjesztésük­ben, hogy e hivatal törvényes betöltési módja választás, mert „e hivatal a nem­zet egységét, történelmi politikai egyedi­ségét képviseli.“ Ma talán értelmesbjeik belátják, hogy comes nem leh­et más, mint a Királyföldön az állami végrehajtó hata­lom képviselője. Az ifjú szászok munkálata számba ve­szi azon jogosult különlegességeket, me­lyeknek megfigyelését a Ki­­­lföld az államtól megvárhatja, tovább azonban nem megy. Ezen kereten belül tág tér kínálkozik szász testvéreinknek egyedi­ségük biztosítására, kifejlesztésre. Bír­ják szabadon továbbra is azon­ földet, me­lyet királyaink bölcsesége és bőkezűsége az állam oltalmára — ad retinendam Corona­m —ajándékozott e munkás, serény népnek, és Magyarországnak eme legkeletibb határán fekvő földjük legyen továbbra is a nyugoti műveltségnek biz­tos erődje. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az alcsuthi ásatások. (1870 és 1871-ben.) Az alcsuthi kert, Magyarország boldogult ná­dorának egykori kedvencz lakhelye és kertészi tevékenységének ritka szép teremtménye, húsz évi magára hagyatás miatt, a végpusztuláshoz közel állva, tökéletes gyökeres átalakítást követelt. Ennek következtében meg kellett ujitani a már kihajtott termőföldet, mi is 1869-ben elkez­­tetett és 1870-dik júniustól 1­871-dik martiusig­­ kastély és tó közötti téren folytattatok, mely olkalommal 1870-dik év junius 9-én egy csont­vázra bukkantunk. A munkálat ezentúl, a régészet érdekének megfelelőleg, keletről nyugat felé rendszeresen fátott árkok által folytattatok, egyszersmind Jómer Flóris királyi tanácsos, volt kedves ta­nárom, fölkéretvén a helyszínen való személyes megjelenésre, adott utasításai a mellékelt terven itható leleteket eredményezék. Megjegyzendő, hogy a kastély homlokzata előtt talált tárgyak négy­vennyoler centimétre k­astély déli oldalán (az új üvegház alapásatá­­s alkalmával) leltek pedig 2,54 métre mélység­en feküdtek a föld színe alatt Sajnos, hogy ez még nem deríti ki, hogy ere®­etileg mily mélységben nyugodtak, mivel a kas­­tlyra vonatkozó építkezési tervekből nem ve­­tte ki, mennyivel szállíttatott le már akkor a cmb. Azon öreg munkások állítása szerint, kik it működtek, ezen leszállítás néhány ölre rug­­atott, de nem emlékeznek vissza semmiféle lé­tre. A térképbe pontosan be vannak rajzolva a­sontvázak és a mellettük talált tárgyak, feh­­ísük szerint, miből kiviláglik, hogy a sirkert indes sorokra volt felosztva. Egyedül a­z ott talált csontváz tér el a rendes fekvéstől. Alcsuthon, martius hó 12 én. 2871. József, főlig.* Az „Arch. Értesitő“, honnan e levelet vész­ük, közli az abban említett tervet, térképet, annak magyarázatát, s végül a következő soro­kat a szerkesztő Rómer Flóris tollából: Tudom, hogy nemcsak hazánk régészei, de minden tudományos férfi is büszkeséggel látja azon feherczeget tevőleges munkakörünkbe lép­ni, kit a legmagasabb bizalom a magyar hon­védség élére állított. Ez nem ritka példa, hogy a felséges uralkodóház magas tagjai szabad óráikat a tudománynak, a művészetnek , az ipari gyakorlatoknak szentelik. — József nádo­runk József fia, már leggyengébb korában a dicsőült oldalán be lön vezetve a természet ma­gasztos titkaiba, úgy hogy a bő anyagot nem gyarapitni, csak rendszerezni kellett. A 12 éves főherczegnek kedvencz tanulmányi közé tarto­zott, a mennyiségtan minden ágaiban — ez könnyíti jegeeztani és vegytani kutatásait, me­lyeknek behatóbb nyomozásait előmozdíták a rendszerezett gyűjtemények, a kísérleti készle­tek. A­mit a főherczeg ekkor tanult, azt nagy részt gyakorlatilag is űzi, és katonai állomásai­nak környékét rendesen felhasználó tapasztalati kirándulásokra, gyűjteményei bővítésére ! Sop­­rony vidékén a margitai kőbánya volt kedvencz kirándulási pontja — a legszebb kövületekkel külföldön számkivetésben élő szeretett bátyjá­nak, István főherczegnek kedveskedett. Velen­­czében majd naponkint rándult ki a Lidóra, h°gy a gyönyörű tengeri moszatokat gyűjtse, szárítsa ; az óriás teknőczöket, tengeri halakat elkészítse, és alcsuthi múzeumába bekeblezze; linczi tartózkodása alatt nagy kedvvel és fárad­sággal gyűjté és kertjében növelé a havasi páf­rányokat, melyeknek csiráikból való tenyész­­hetését a természettől ellesé.­­ Mióta a fensé­ges ar Alcsuthon mulat, a hajdan oly hires, de elhanyagolt diszkertet egészen átalakitá és újra teremtés; maga is élénk részt vevén a mun­kákban, a vidéknek jótevőjévé lesz, nemcsak az által, hogy munkát ad a szegényeknek, de hogy őket jobb és okszerűbb kertészetre és földmive­­lésre oktatja. Mint kertésznek, természetesen, gyakran kell bukkannia arra, mit az anyaföld századok óta számunkra elrejtett, és a fenséges urban az if­júkorában atyja alatt észlelt ásatások, a saját jó­szágain található régiségek felébreszték az ön­kutatási vágyat, melynek a fentebbi érdekes vezérczikket, a főherczeg­öt magától szakértő­­leg­ készített rajzzal együtt köszönhetjük. Ő fenségének szerénység­ét le kellett győznöm, hogy e téren fellépjen ; most midőn a kezdet meg van, hiszem, hogy t. olvasóim néha-néha fognak­ nagybecsü tudósításaival találkozni. R. FI. Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva. Dante Flórencze. — Két közlemény. — I (II.) Flórencz szabadságának romlása nemes­­­­ségét terheli. Az olasz városokra csak oly ve­­­­szélyes volt, ha a nemesek falaikon kívül lak­tak, mintha azokon belül ütöttek tanyát. Saját rablóváraikon, saját udvarházaikban valódi os­torai voltak a kalmárnak, ki várfalaik előtt vitte el áruszekerét. Florenez is, mint a többi olasz város e feudál urak várait lerombolni, s uraikat arra birni volt kénytelen, hogy polgári községükbe vonuljanak. E nemesek polgári fél­tékenység által, bölcsen-e vagy bátorul, a köz­ségi kormányzás minden részvétéből kizárva, magas palazzo-ik erődök gyanánt emelkedtek a város minden negyedében. És bennök tanyázott a nemes úr, mint valami szűk ketreczbe zárt vadállat, régi ízléseivel, gyülölségeivel, elősze­reteteivel, melyeket nem tudott kioltani a városi élet, a régi ellenségeskedésben nemestársaival, kikhez csak az őket környező polgárság és pol­gári élet gyűlölete kapcsolá, mély haraggal a közügyekből való teljes kizártsága miatt, sötét, keserű boszúérzettel, egy gyermek szeszélyes­ségével, arczátlan, kétszínű és elvtelen. A welf és ghibellin küzdelem Flórenczben való kitörése táján egy történet éles és regényes világot vet az akkori nemességre. Buondalmonte, Oderigo Giantrufetti leányá­nak jegyese, a Donáti család palotája előtt megy el, melynek ablakánál Madonna Aldruda áll két szép leányával. Megpillantván az ifjat, Aldruda, a két mellette álló leányra mutatva, hangosan kiáltja : „Kit akarsz feleségül venni közülök ? Ezt jelöltem ki számodra.“ A leány tetszett az ifjúnak, de hite kötötte, s azt felelé : „Én most jegyesemen kívül mást el nem vehetek.“ — De igen, kiáltá Aldruda, mert én érted kifizetem a bánatpénzt. — „Akkor leányodat veszem el,“ feleié Buondalmonte. „Cosa fatta capo ba,“ *) v­olt a sértett Giantrufetti ház hires válasza és jelszava, a a mint Dino Lhite egyked­ten hoz­záteszi, „elhatározták, hogy az nap ö­­k meg, melyen a kisasszony­nyal esküdnie kellett volna, s azt meg is cseleked­ik.“ „Halál, ölési“ a visz­­o­ng, mely a florenc-i nemesek történetén átvo­nul. A gyilkolás mindennapi dolog. Cor­so Do­nati gyilkos­okat küld, kik a Cerchi családhoz tartozó egy­ik ellenségét megölték. Guido Cavalcanti a költő tőrrel hátba akarja döfni Corsot Hova a tőr nem­ hal el, ott méreggel próbálják. Legjobbjuk megtagadják egy gyil­kosságban való részvétüket, úgy mint akár egy alföldi magyar paraszt­ember valami kis lólopás kalandjában való részvétét, mi azonban nem zárja ki, hogy bizonyos udvariassággal és kész­séggel szemlélje a dolog történetét. Midőn az arezzoi püspök halálát határozzák el, Guiglielmo da Pazzi, ki a tanácsban volt, kinyilatkoztatja, „hogy ő jobb szerette volna, ha tudtán kívül történik a dolog; ha tőle függne, ő nem szeretne vérével (a püspökével) terhelt lenni.“ Ily em­berek közt még Corso Donati is bizonyos ma­gasságban kiválik. — Nagy vitéz és hírneves lovag vala — mondja Dino — nemes, vérre és viseletre nézve, még vén korában is igen szép testű vala, délereg magatartásu, finom ábrázattal és fehér arczszinnel; tetszetes, okos és ékesszAVU szónok; oly ember, ki mindig nagy czélokra tö­rekszik vala; nagyurak és nemesek barátja és hive. E fensége a népnek és vezetőinek ; kedves a katonák előtt; telve gonosz szándékokkal, gonoszszivü és ravasz.“ Ez volt a férfi, ki szám­űzetésbe hajtotta Dantét. Ama férfi, kit büszke­sége miatt „Il Barone“-nek neveztek, úgy hogy mikor járna az országban, sokan kiabálják „Viva il Barone!“ s az ország övé látszott lenni.“ Dino nemcsak a florenczi nemesség feje volt, hanem egyszersmind feje ama nagy welf szö­vetségnek, mely városról városra terjeszkedett Toskanán át, szövetség, melynek saját vezére, saját serege, saját kincstára volt. Egy harcz­­kisérletben, melyet a polgárság azon czélból *) Ez olasz mondat értelme itt körülbelől ez: a ki­meghalt, annak nem kell feleség.­től, hogy e kincset az állam számára lefog­lalja, a legkedveltebb flórenczi népvezér Gi­ano della Bella legyezetett és száműzetett. — Egy másik kis h­et, melyben Corso és barátai ha­talmát akarták megtörni, Dante száműzeté­sét vonta maga után. Pedig a nemesek el­len való küzdelem és sikere élet halál kérdés volt magára az államra nézve. Az új cziviliza­­czió, az új szabadság és hurmanistikus szellem egy paránya sem hatott soraikba. Városkasté­lyaik sötét falai mögött egy durva feudalismus gyilkos zsarnokai maradtak. „Tanács­om, urak, hogy szabadítsuk fel magunkat e szóig járom­tól“, kiálta Berto Trescobaldi a Sz.-Jakab egy­házban nemesi társainak, a szolgask­ora alatt az állampolgárzati törvényt értve: „fegyverkez­zünk fel, rohanjunk a piazzára, s öldössünk ott barátot s ellenséget egyaránt, hogy sem mi, sem gyermekeink többé alattvalók ne legyünk.“ Valóban azok, kik mint Sismondi, megróvják az olasz városok törvényeinek szigorát a neme­sek irányában, felejtik, hogy mily vad, zabolát­lan elem békéntartására hozattak e törvények. Mikor alóluk egyszer kiszabadult ez elem, mint­ha gonosztévők féktelen kitörését látnók. Ilyen volt azon győzelem, mely Dante­s a jó­zanabb polgárok leveretését követte. Valódi vér­nász, gyújtogatás, fosztogatás és teljes anarchia, mely Dunot csak oly keserű átkokra fakasztja, mint az Inferno költőjét. A florencziek bölcsebb és hazafiasabb része végre belátta, hogy az egyes elszigetelt város ereje nem elegendő e viszálykodó, különszaka­­dó elemek fékezésére, egyesítésére, s azért két­ségbeesésük e napjaiban a császársághoz fordul­tak. Dante belátta, hogy welf és ghibellin, pá­­pai vagy császárpárti oly nevekké lőnek, me­lyek elveszték régi értelmüket. A XII. században a császár egyaránt ellene volt az egyháznak s a városok ébredő szabad­ságának. A XIV. században e szabadság már túlzásai által múlt ki, vagy mint Flórenczben elég erős volt még a császár támadásainak is ellentállani. A pápaságot kezdek nem egynek tekinteni az egyházzal és vallással, kivált oly pápa alatt, mint VIII. Bonifácz. Bármilyen lehetett volna sikere szerencsésebb körülmények közt, a szó- Pest, április 19. (A 25-és bizottság) ma esti tanácskozá­sában az ülés megnyitása után Rézszaárky in­dítványának azon része, mely szerint a társas bíróságoknak a bizottság, az egyes bíróságok­nak pedig a miniszter jelölné ki számát és szék­helyét, elejtetett. A bizottság bele­mp­nt a dolog érdemébe és megkezdé munkálatát. Erdély felől indult ki és Erdélyre nézve 4 új törvényszék felállítását állapíta meg, névszerint Hátszegen, Abrudbányán, Szamos­újvárott és Kézdivásár­­helyt. Tanácskozását holnap folytatni fogja. (D­ö 1 1­i n g­e­r­r­e,) mint a távirda tudatja, a müncheni érsek kimondotta az egyházi átkot. Ama sok nemes szív, ama sok fényes elme sorá­hoz,kiket az egyház excommunicatiójával sújtott, Döllingerben nem dicstelen tag sorakozott, s csak erre volt szükség, hogy az egész műveit világon, s nevezetesen Németországon forrongó kedélyek­nek egy uj egyház ef­ormatiója a döntő lökés megadassák. Ma egyenest beláthatatlan, mire fog ezen ügy vezetni, de annyi kétségtelen, hogy a válság mind szélesebb arányokat ölt, s köz­vetlenül Bajorországban, közvetve egész Német­országra zivataros jelenetek lesznek következ­ményei. Döllingernek egyházi átok alá vettetése közelről érdekli a bajor királyt is, ki­ a tudós egyháztanárt, a szabad kutatót kizárólag oltal­mában részesíti, s miután az egyház tanai szerint ez által tettleg a bajor király is egyházi átok alatt van, ez ügy aligha fog viszont megtor­lások nélkül lefolyni. Ekközben a Döllinger melletti tüntetések egymást érik,­­ Bajororszá­gon kívül, különösen Ausztriában élénk a vész­­hangja amaz ovatióknak, melyek a szabad tu­domány férfiát ünnepük Az egyház ezzel szem­ben régi fegyvere: az átokhoz nyúl, de kit fog az ma visszariasztani ? (4 román új belügyminiszter) kör­levelet intézett a praefectekhez, melyben az uj minisztérium állását és viszonyát a feloszlatott kamara m­­tiatásához, ismerteti. E körirat érde­kes világot vet a romániai ál­lapotokra, s bukaresti level­­zőnk közleményei alapján a következés­ben adjuk több pontjait. „Csak t­omoly, az ország előtt ismeretes h­aza­­fiság vezette a minisztereket arra, hogy a feje­delem bizalma folytán reájuk háramló kor­mányzási terhet elvállalják. Másfelől azonban remény lettek a miniszterek.

Next