Pesti Napló, 1871. május (22. évfolyam, 100-124. szám)

1871-05-30 / 123. szám, Esti kiadás

123. szám. Kedd, május 30. 1871. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek esek ismert kezektől fogadtatnak el. Kiada­tai Antal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 1 , 50 fa. Két hóra .... . . 70 kr­ Egy hóra ... 1 , 85 kr Hirdetmények dijai 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyílttéri 5 hasábot petitsor 25 njkr. Pest, május 80. A küzdelem Pak­sban véget ért. A­ rend katonái tegnapelőtt a lázadó csapa­tok utolsó maradványait, kik a Père-la- Chaise temetőben s Belleville mögött sánczolák el magukat, megsemmisítették. Újólag 3000 lázadó fogatott el, a nem­zetőrség általános lefegyverzése minde­nütt nehézség nélkül hajtatott végre, s most ismét a törvényes kormány tekinté­lyének hódol Pár is, nem ugyan a fényes, szemkápráztató szépségű világváros, ha­nem egy végtelen romtenger, melyben a dühöngő elem kegyelme vagy a véletlen hagyott egy-egy ép palotát, hogy gyá­szoló környezete közepett az egykori fény szomorú emléke maradjon. A mai hírek újabb égésekről nem tesznek jelentést. Azért-e, mert nincs többé égni való, vagy pedig azért, mert a versaillesiak diadala nemcsak a lázadást, hanem a tűz­tengert is kioltotta, arról a hírek nem adnak fel­­világosítást. A versaillesi sürgönyök szerint a fő­város lakossága „örülni látszik,­ hogy a Commune iszonyú uralmától megszaba­dult. Szegény lakosság! Drága ez a győ­zelem, mert ezer és ezer családok vagyo­nát emésztette fel, s a franczia koldusok számát ónásilag szaporította. Tegnapelőtt Thiers is meglátogatta a nyomor váro­sát. A lakosság a Trocaderon nagy lelke­sedéssel fogadta s az elyséei mezőkön vé­gig kisérte őt. A lázadók nemcsak az élettelen há­zakkal, hanem a kezeik között levő fog­lyokkal is iszonyú módon bántak el. Ezen foglyokat nem a csatamezőn ejtet­ték, hanem a szerencsétlenek házaikból minden ok nélkül börtönbe czipeltettek, hogy túszokul szolgáljanak azokért, kik a harertéren a versaillesiak fogságába jutottak. A végső pillanatban ezen fog­lyok jelentékeny része szívtelen módon lemészároltatott. A meggyilkoltak közt van Darbois párisi érsek is, több pap, 35 csendőr s Jecker nevezetű bankár. A párisi érsekek felett általában szo­morú fátum uralkodik. Darbois elő­dét is gyilkos kezek fosztották meg az élettől. Különben az igazság bün­tető karja már megkezdő szomorú tevé­kenységét. Eddig Dombrowsky tábornok, Cournet Billioray, Vermorel és Rigault lövettek főbe. Courbet festész pedig a börtönben maga mérgezte meg magát. Ezek mindnyájan a commune tagjai vol­tak. Gaillard pedig a párisi torlaszkészítő fogságából menekülni akarva, az utczán lövetett agyon. Ranvier és Eudes lázadó tábornokok élve a versaillesiak kezébe jutottak, s tegnapelőtt vasra verve szállít­tattak Versaillesba, hogy ott a törvény szigora sújtsa gonosz lelküket A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Markó képei Bécsben. *) Csak egy kis figyelmet kérünk. Nem száraz képbirálat, nem koldulás. Csak tessék tovább olvasni! E vásári „végeladási“ felszólításhoz azért kell­ folyamodnunk, mert periculum in mora. 18 válogatott ma van kiállítva a mi elhunyt kitűnő művész­ hazánkfiától, 18 darab mű, me­lyek mindegyike helyet foglalhat bármely kép­tárban. Markónak e jeles művei j­u­n­i­u­s 1-sején árverezés alá jutnak, s ki tudja, a világ micsoda részébe szállanak szét. E képek Kotzián udvari tanácsos hagyatéká­ból valók. A jó öreg úr Markót nehéz napjaiban, melyeket ez Appeggiben élt — bár csak hiva­tala után járó fizetésére volt szorítva — képei megvásárlásával gyakran segítgeté, hisz a mű­vésznek a műpártoló támogatása adja az éltető meleget, mert az igén kívül kenyérrel is kell él­nie. És a jó öreg Kotzián most itthagyta ked­­venc­eit, gyönyörűségét, a szép Markókat, s ezek, ha erőnket meg nem feszítjük, elszéled­­nek, megtanítani minden népeket a real-idealis­­mus szép tanára, mi pedig itthon sopánkodha­tunk a kirepült aranyos tollú gyönyört madár­kák után*. Kotzián u udvari tanácsos hagyatéka 60 darab müczikkből áll, melyek közt 42 kép, a többi azobormű-faragvány és díszes asztalkák már­ványból vagy palisanderből. E műcsoport fény­pontja a Márkaképekben van. A realizmus korát éljük, rideg képeivel mind­untalan előáll a való, és mégis oly jól esik néha, sőt épen ezért esik jól átcsapongani a költészet, a képzelet, az eszményi szép világába. Ki e ket­tőt egyesíteni tudja, miscuit utile dulci. A valódi művész a való jelenségeiből fűzi virágait, s fonja össze a re­l-idealismus kapcsával. Kit ne ragadott volna bámulatra azon utolsó részletig menő hit utánzása a természetnek, me­lyet Markó művein találunk, s ki ne élvezné benne a való tükre mellett a művészileg alakí­tott költőit ? Milyen szép költészettel dolgozta fel Pivoli gazdag motívumait, melyeket méh­­szorgalommal gyűjtött; milyen mesterileg hoz változatosságot bele, bár nem nagy körben, de mindig üde élettel, bájjal; mily örömmel legel a a szem­e kies tájakon, s száll néha méla hangu­latba a művészszel ! Markó művészete ritka jelenség, s méltán ta­lált dicsőítőkre: ő az újabb kor egyik legjelesebb tájfestésze volt. Markó a legapróbb részletekbe mélyed, parányszerűen festi lombjait a legutolsó lapuig, s azt hinnéd, hogy az, ki így fest, töme­gest adni nem képes. Csalóddl! A részletet úgy tekinti, mint gondosan tanulmányozandó részét az egésznek, s úgy is festett. Arnytömegeket nem­csak használ, de ritka művészettel alkalmazza előtereire, oldalt vagy kézből, úgy, a­mint fő­tárgyát ki akarja emelni. Teljes és biztos tudat­tal kezeli ecsetét, s világos nyelven beszél. A mi művein különös ellentétben látszik lenni a ha­ladó kor természetével, abban áll, hogy későbbi műveiben, az ötvenes években, hovatovább mind behatóbban részletezett, míg a negyvenes évekből származó művei szélesebb kezelést mu­tatnak, mi későbbi műveinek hátrányára épen nem szolgál ugyan, de azon feltevésre vezet, hogy ha Markó művészete ifjabb éveiben kez­dődött volna, s ha a művészet szeretete és haj­lama korább vezeti vala a száraz mérnöki ta­nulmányok helyett hivatása útjára, midőn a mű­vészet szent szerelmét a genius lángja hevíti: a korlát, mely a szellem csapongását a kor halad­tával nyűgöző, leesve, bizonynyal sokkal na­gyobbat, sokkal merészebbet teremtett volna. Művein azonban így is megtalálhatja még a jellemzetes imádója is azt, a­mit óhajt, mert a jellemzetes itt csakugyan izről-izre megvan. E tan csekély számú hívei közül némelyek a szépet, mint irányadót kizárják, nem gondolva meg, hogy a jellemzetesnek, ha kellemes, már eo ipso szépnek, eszményizettnek kell len­nie. Mert a rideg, keresetlen való, a puszta na­­turalismus nem művészet, hanem mázolás, után­zás, és igy vallott elveikkel önmaguk ellenke­­zésbe jönek azok alkalmazásában. Nem czélunk s helyén sincs ezúttal e kérdést itt bővebben fejtegetni, nem is térünk ki az újabban elharapózott s igazi tehetségeken kívül, csak a félismeretet vagy tunyaságot dédelgető átalános kifejezésére a természetszemléletének, mely sokat mondani, még többet gyanittatni akaró széles kezeléssel ágaskodik a nagyszerű után s hajhászsza az eredetiséget. Nem is kívá­nunk itt Markó művei részletes bírálatára kitér­ni, írtak és mondtak erről sok szépet és he­lyeset. Csak azt akarjuk ismételni, hogy Markó mű­vei reánk magyarokra nézve, mint ilyenekre, különösen nagy becsesei bírnak, s ha lehetne, valamenynyit együvé, a múzeum Markó-képtá­­rába kellene összpontosítanunk, hol számra már több, de jelesebb műveiből alig van valami. Szeretünk dicsekedni jeleseinkkel, büszkén valljuk magunkénak Markót, de minő arczczal mutogathatjuk a cultur-világnak Markó-gyűj­­teményünket, midőn a legjelesebb művek ide­gen kezekben vannak, s jelesünk művészetének mivoltáról csak megközelítő tükrözetet birunk nyújtani ? A Kottrán-féle művek megszerzése a Markó képtárt legalább oly helyzetbe tenné, hogy fo­galmat adhatnánk az idegennek, de fogalmat hazánkfiainak, szép számmal és jelesen fejlő ifjú művészeinknek arról, mi volt Markó művészete a maga valójában. Az idő már rövid egyetemes működésre, de azért még mindig lehetne valamit tenni leg­alább arra nézve, hogy e művek hazánkba visszakerüljenek. Miképen gondoljuk ezt megejthetőnek, alább elmondjuk. Most elősoroljuk a műveket és a fel­­kiáltási árat, milyen árverezésre kerülnek. A bécsi Kunstverein műlajstromában a 13. számtól a 30-ig bezárólag a Markó-művek fog­lalnak helyet, és a következők : 13. sz.. Venus és Adonis, festette Appeggiben 1853. Ára 3000 forint. 13. sz. Eszményi tájkép, János prédikál a pusztában, több alakkal, szép árnytömegekkel, vízzel, mesteri háttér, festette Appeggiben 1859. Ára 4000 frt. 15. sz. Eszményi tájkép, készülődés a Jeru­zsálembe való bevonuláshoz, több alakkal, fes­tette Appeggiben, 1855. Ára 4000 frt. 16. sz.­ Krisztus lecsillapítja a vihart, több alakkal. Ára 1500 frt 17. sz. Hylast a nagádok elrabolják, nagyobb kép, szép, üde táj, tivoli-i motívumok, gazdag részletek. Ára 5000 frt. 18. sz. Apollo születése Delos szigetén, gaz­dag déli növényzet, a nagyobb képek egyike, több alakkal, köztük tánczoló nymphák. Ára 5000 frt. 19. sz. Páris ítélete, szintén nagyobb kép, kissé hosszúra nyújtott alakokkal, szép háttér. Ára 3000 frt. 20. sz. Diána és Endymion, holdas táj, nagyobb kép, szép hangulat, tömegek, ködös háttér, szép ég, ára 3000 frt. 21. sz. Venus a fürdőben, eszményi tájkép, szép alakokkal. Ára 1800 frt. 22. sz. Európa elraboltatása, kisebb kép, az előbbi párja, apró alakokkal. Ára 1800 frt. 23. sz. Tóbiás az angyallal, mély árnytöme­­gekkel, vízzel, kisebb kép. Ára 1000 frt. 24. sz. Találkozás Ruthtal, aratási jelenet, kisebb kép, több alakkal, festette Pisában. Ára 1000 frt. 25. sz. Ábrahám megvendégli az angyalokat, középnagyságú, meleg színezet. Ára 1000 frt. 26. sz. Emm­ausba menetel, meleg színezetű kisebb kép. Ára 900 frt. 27. sz. Eurydice halála, szép előtér, sötét árny­tömegek, szélesebb kezelés,­festette Florenczben 1847. Ára 900 frt. 28. sz. Fürdő nymphák, több alakkal, kisebb kép, festette Appeggiben 1854-ben. Ára 800 frt. 29. sz. Aratási jelenet, kisebb kép, több alak­kal, melyeket félárányban tartott, festette Appeg­giben, 1855. Ára 500 frt. 30. sz. Susanna a fürdőben, bevégzetlen kis kép, ára 150 frt. Összesen tehát 38,350 frt valamennyinek fel­­kiáltási ára. És most lássuk, mit lehetne tenni e rövid idő alatt, hogy a művek magyar birtokba jussanak. Nézetünk szer­int itt főuraink, vagyonosabb földbirtokosaink és bankáraink vannak hivatva tenni, még­pedig gyorsan. Válaszszon ki magának kiki a lajstromból egy vagy több darab képet, melyre árverezni szándékszik, bízzon meg Pesten vagy Bécsben egy-egy műkereskedőt vagy műértőt, a vétel­árak biztosítása mellett — mert ezek egyszerű levélre, természetesen mit sem adnak — és vá­sároltassák meg e műveket addig is, míg kor­mányunk intézkedéseket tehet e képeknek a nemzeti múzeum számára való megvásárlására. Minthogy pedig a magyar állam pénzügyi vi­szonyai ezúttal nem épen a legkecsegtetőbbek, indítsunk országos aláírást községeknél, hatósá­goknál, magánosoknál, és váltsuk be az össze­gyűlt pénzen a magánosok kiadásai s netalán a kamatok megtérítése mellett e müveket nemzeti mügyüjteményünk számára. Dúsgazdag főuraink, bankáraink (vannak-e magyar bankárok ? Szerk.) és földbirtokosaink megtehetnék ez áldozatot, hisz úgyis alig lá­tunk kiállításainkon feliratot a müveken, melyek e varázsszavakat tartalmaznák : „megvásárol­tatott X. Y. ur számára.“ Míg a bécsi kiállításo­kon minden alkalommal 10—15 mű jut egy mű­­bar­átok kezére, nálunk 10-15 kiállításon is alig, fordul elő egy-egy hasonló eset. Ébredjünk és tegyünk, mer­t nemzeti kultu­­ránk haladását segítjük elő, s tegyünk gyorsan, mert az idő rövid ! Maszák Hugó. *) Ez ügyről már többször volt lapunkban is szó, azonban ez újabb felszólalást is közöljük, — vajba nem sikertelenül s elkésve ! Szerk. Pest, május 30. (A vöröskönyv) okmányait bírálva, több lap s különösen a „P. Lt.“ azt jegyzi meg, hogy több kiváló okmány hiányzik e gyűjteményből, mely okmányok igen lényeges kiegészítő részét képezik a legutóbbi napok történetének. E tárgy­ban Bécsből következőket írják nekünk: A la­pokban különösen három kihagyott okmányról van szó. Az egyik gr. B­e u s­­ körsürgönye volna a Hohenwarth-minisztérium kormányra ju­tásáról. Ez mindenesetre hiányzik, mert ily körsürgöny nem is bocsátta­tott ki. Másodszor hiányoznék a gyűjte­ményből az Oroszországgal, Orocholsky kineveztetése tárgyában folytatott sür­gönyváltás. Ez is azonban csak azért hiányzik, mert ily sürgöny­váltás nem fordult elő. Végül azt panaszolják, hogy nincs meg a gyűj­teményben a berlini cabinet vála­sza gr. Beustnak decz. 24-től kelt sürgönyére. E sürgöny létezik, de a külügyi hivatal nem kö­zölhető a nélkül, hogy igen érzékenyen sértő il­letlenséget ne kövessen el. A kérdéses sürgöny ugyanis nem a monarchia egyik külföldi képvi­selője, hanem egyenesen egy külkorm lánytól (Bismarcktól) származik, s ily okmányokat nem szokás közölni, ha csak az illető kormány, mely a sürgönyt írta, ezt nem kezdeményezi. — A berlini kabinet nyilvánosságra hozhatja e sürgönyt, mert ő írta; a közös kormány azonban nem teheti ezt a nélkül, hogy a fen­­álló diplomatiai szokással ellentétbe ne helyezze magát. Ez a tényállás azon sürgönyökre vonatkozólag, melyeket a lapok a vörös­ könyv­ben keresnek, de nem találnak. Hozzátehetjük azonban, hogy a gyűjteményből még néhány más okmány is hiányzik, és­pedig az olasz kor­mánynyal váltott okmányok. Ezek kihagyatásá­­nak is megvan azonban a maga alapos oka, és­pedig a következő : ez okmányok ugyanis ki­zárólag a Rómában levő nemzeti alapítványokra vonatkoznak, melyek ügye e lapokban is többször említtetett, s mely ügyben a külügyi hivatal a magyar és osztrák kormányoknak mintegy levelező hivatala volt, a mennyiben a mindkét kormány által megállapított utasításo­kat Florenczbe juttatá, hol azokat, mint tudva levő, nagy előzékenységgel fogadták. A külügyi hivatal azt hitte, hogy ez okmányok nem vonat­koznak a külviszonylatokra, ezért hagyta ki azokat a vörös­ könyvből. Bővebb felvilágosítás­sal az orsz. kormányok kétségkívül szívesen szolgálnak. (Horvát Boldizsár) volt igazságügymi­niszterről a „P. Lt.“ egyik vezérczikkében a következő adatokat közli: „Midőn a miniszter lemondását benyújtó, gr. Andrássy miniszterel­nök 4000 frt nyugdíjt helyezett számára kilá­tásba. Horvát B. azt nem fogadá el, kijelentve, hogy ilyesmiben csak akkor nyugodhatnék meg, ha azt orsz. törvény szabná meg“. Horvát B. ur, mint tudva van, az általános földhitelintézet el­nökségét fogadta el, 12.000 frt fizetéssel. (A határőrvidék polgárosításá­ra), mint a „Drau“ jelenti, Rosenweig al­­tanagy neveztetett ki k i r. b i z t o s u r. A hor­vát országgyűlés elnapolásáról szóló hir — ugyane lap szerint, — teljesen alaptalan. (A k­é­p v. III. oszt.) máj. 31. d. u. 4 óra­kor ülést tart. Id. gr. Bethlen János, elnök. Külföld. Pária pusztulása. Páris pusztulásáról s az utóbbi küzdelmek folyamáról következő részletes­ tudósitások ér­keztek : Május 24. 72/i óra este. Néhány órát az egykor pompás városban töl­töttem, melyet a lángok és bombák óriás sebes­séggel nagy és formátlan romhalmazzá változ­tatnak. A remek építmények füstben és lángban állanak, minőt Moszkva égése óta látni nem le­hetett, s összedőlnek az ágy­uk dörgése, a rob­banó lövegek pattogása, a mitrailleuse-ök recse­gése, a minden oldalon valóban fülhasgató puskztűz közepett. Kedvesebb napot nem gon­dolhatni , szokatlan tiszta ég, a napnak még Párisban is szokatlan fénye van, s alig egy szel­­lőcske hullámoztatja a Szajnát. Ama nagy épületek, melyeket a tűz eddig megkímélt, a legvilágosabb reliefben látszanak, mintha még egyszer — utószor — teljes szépsé­gükben akarnának mutatkozni, míg a híd mind­két oldalán egyszerre tizenkét helyen is lángok és füstoszlop szállanak ég felé, s a nap világát majdnem elhomályosítják. Ezen sorokat a Tro­caderon írom. Közvetlenül velem szemben a rok­kantak palotája áll aranyos kupolájával, a leg­teljesebb fényben; a katonai iskola esplanadja majdnem épen alatta, fegyveres katonákkal, ágyukkal és lovakkal majdnem egészen tömve van. Cissey tábornok hadállásából, Montrouge­­ból majdnem minden pillanatban bombák esnek a Pantheon magas kupolájának közvetlen kö­zelébe. Ez­t a Val de Grace szép épülete valószínű­leg a versaillesiak lövegei által fognak elpusz­­títtatni, még mielőtt a gyújtogatók tüze elérné azokat. Egészen a St.-Sulpice közelében sűrű füst vehető észre, most a láng tör ki a füstből, s az egyház két tornya úgy ki van világítva,mint azt semminemű villanyos fénynyel kivilágítani nem lehetne. Valami nagy épület áll ott lángban, min­denki kérdezi, hogy melyik lehet , de senki sem mert a városrészhez közeledni, hogy kérdésére feleletet nyerjen. Könyvek elégett lapjai repül­nek hozzánk, s mindenütt azon nézet uraló, hogy a Sorbone és könyvtára ég. Még mintegy tizen­két más égés vehető észre azon pont s a Szajna közt. Senki sem kétkedik, hogy az igazságügyi palota a tuilleriák és a Louvre sorsára jutand. A tuilleriák palotája majdnem egészen eltűnt. A középső kupola ledőlt, épen úgy az egész te­tőzet is. Az alsóbb emeletek közül néhány még ég, mert füst és lángok vadon törnek ki, mintha barlangokból jönnének, onnan, hol ma reggel még ablakok voltak láthatók. A Louvre még nem pusztult el egészen, s talán a tűz nem min­den udvarát éri el. A­mennyire a lángokból és füstből ki­vehetjük, melyek a tuilleriák kert­jén túl emelkednek, a tűz immár a Pa­­lais­ Royalt is elérte. Mindenki azt kiáltja: „A Palais Royal ég!“­s meggyőződünk, hogy való­ban úgy van. A Notre-Dame és Hotele Dieu láthat­­lanok. Valószínűleg óriási gyorsasággal válnak hamuvá. Egy pillanat sem múlik el robbanás nélkül. Kövek, fadarabok és vas repülnek a levegő­ben, s iszonyú zajjal hullanak a földre. Maguk a fák is lángban állanak. A házak a Concordia­­téren visszatükrözik a lángokat, s ennek minden köve úgy ragyog, mint a tiszta arany. A tü­kör még eddig Montmartret el nem érte, de a cse­kély szél csak e pillanatban támadt, a füstöt oda felviszi, s feketén, mint Milton Pandameona, száll itten a tiszta ég felé. Az új operaház még eddig ép maradt, de máris füst veszi azt körül, s csodáknak kellene történni, ha megmenekülne. Most világosan láthatjuk, hogyan égnek az igaz­ságügyi palota, a szent kápolna, a rendőrfőnök­­ség s a vár­osháza, s pedig mindnyájuk oly tűz­­tengerben állanak, hogy legkisebb részüket sem lehet megmenteni. Az „Ind. Beige“ közvetlen híreket hoz oly egyénről, ki Párist csütörtökön, 25-én hagyta el. Szerinte nemcsak a nagy, monumentális középü­leteket pusztította el a tűzvész, hanem ez minden ház ellen dühöng, mely könnyen felgyújthat­nak látszik. Az égés következő, ép oly egysze­rű, mint iszonyú módon idéztetik elő: a nyílá­sokon át petróleumot öntenek a pinezébe, s a fo­lyó anyagra égő gyufát vetnek. Nők támogat­ják a banditákat, ki ezen leirhatlan pusztítási munkát végezik. E fúriák közül néhány mun­kája közben meglepetve azonnal főbe lövettek. Ezen, mindenütt szervezett s ugyanazon módon végrehajtott pusztítási művel szemben parancs lett kiadva, hogy a házak pinczei és minden nyí­lásai, melyek az utczával egy magasságban van­nak, befal­aztassanak vagy bezárassanak. Szerencsétlenségre ez intézkedést csak na­gyon későn lehetett alkalmazni. A tuilleriák alapjuktól egész a tetőig elpusztultak. A Louvre­­nak azon egész része, mely a Rivoli-utczában fekszik, tehát az, mely a Louvretól az Echelle­­kapuig terjed s az egykori államminisztérium, továbbá egykori császári ház minisztériumának különböző részei szintén romban hevernek. Az átellenben eső rész, a legértékesebb, mely a gyűjteményeket tartal­mazza, szerencsére megmen­te­tett, mit csak a tuilleriák új pavillonának új­bóli történt fölépítése tett lehetségessé. Az óriási épület ezen része vasból és kőből épülve, mintegy gátul szolgált a lángok dühé­nek, melyek előtte égési anyag hiánya miatt megállapodtak. A Palais-Royalnak azon egész része, mely Napóleon herczeg egykori palotáját és lakhelyét képezte, továbbá a Valois-utczára támaszkodó jobbszárny csak romhalmaz. A Ga­lerie de. J­leans s a kertet környékező más házak megmentettek. A Royal- és a du Bac-utcza egy­­egy része is elpusztult. Hugo Victor a párisi lázadásról. Hugo Victornak az „Ind. Beige“ szerkesztőjé­hez intézett és táviratilag már jelzett levele így hagzik: Brüssel, máj. 26. , Uram! Én tiltakozom a belga kormánynak a párisi legyőzőitekre vonatkozó nyilatkozata ellen. Bármit mondjanak, bármit valljanak, e le­győzőitek politikai egyének. Én nem voltam velük. Elfogadom­ a commune alapelvét, de nem embereit. Tiltakoztak tetteik, a túszokat illető rendsza­bályaik, zsarolásaik, önkényes elfogatásaik, sza­badság­sértéseik, a hirlapok elnyomása, foszto­gatásaik, rombolásaik s az oszlopnak ledöntése ellen, melyek mindmegannyi támadások a jog, támadások a nép ellen. Erőszakosságaik engem felindítottak és úgy, a­mint felindítottak az ellenfélnek erőszakos­ságai. Az oszlopnak ledöntése nemzet­sértési bűn­tett, a Louvre lerombolása bűntett a polgá­rosodás ellen. De e vad tettek, miután öntudatlanok, nem bűntények. Az őrültség betegség,és nem gazság. A tudatlanság nem bűne a tudatlanoknak. Az oszlop ledöntése szomorú pillanat volt Francziaországra, a Louvre lerombolása minden népre nézve örök gyász leendett. De az oszlop helyre fog állíttatni, és a Louvre megmentetett. Páris e pillanatban vissza van foglalva. A nemzetgyűlés legyőzte Párist. Ki idézte elő a mart. 18-ikát? Vájjon a nemzetgyűlés avagy a commune-e, melyik igazán bűnös ? A történet fogja megmondani. Páris felgyújtása szörnyzett, de vájjon nem két gyújtogató volt-e ? Állapodjunk meg, és ítél­jünk. En Billioray-t soha sem fogtam fel, és Rigault­­tól boszankodással fordultam el; de Billio­ray-t főbe lőni bűn, de Rigaultot főbe lőni bűn. Johannard és La Cécilia a commune-ból, kik egy tizenöt éves gyer­meket főbe lövettük, bűnö­sök ; a nemzetgyűlés részéről azok, kik egy Jules Vallést, Bosquet-ot, Pariséit, Amouroux-t, Lefrangaist, Brunet-ot és Dombrowskyt főbe lö­vették, szintén bűnösök. A boszankodást ne egyetlen fél ellen irányoz­zuk. A vétek úgy terheli a nemzetgyűlést, mint a communet, a vétek mindkét részen szembe­tűnő. Legelőször is azért, mer­t minden polgáro­­sult nemzet elveti a halál­büntetést, másod­szor pedig azért, mert az elítélés nélküli kivég­zés gyalázatos. Az első már nem jogos többé, a a második pedig soha sem volt az. Tehát előbb ítéljetek, azután kárhoztassatok, azután végezzetek ki! Ha ítélet nélkül végeztek ki, úgy gyilkoltok! És most áttérek a belga kormányra. Nincs igaza akkor, midőn a menedékjogot megvonja. A törvény ezt ugyan megengedi neki, de tiltja a jog-Én, ki önnek e sorokat írom, azon elvet val­lom : Pro jure, contra legem! A menedékjog, régi jog, a szerencsétlenek szent joga. A középkorban azt az egyház még az atya­gyilkosoknak is engedélyezte. A­mi engem illet, én kinyilatkoztatom : azon menedékjogot, melyet a belga kormány elutasít, én felajánlom. Hol ? Belgiumban. Ezzel tisztelem én meg Belgiumot. Én Brüsselben menedékhelyet nyitok. E menedékhely Barrikád-tér 4. sz. a. van. S ha egy párisi legyőzött, ha egy valaki azon gyülekezetből, melyet commune-nak neveznek, melyet Páris választott, s melyet én soha sem helyeseltem , habár személyes ellenségem le­gyen is, zörgetni fog ajtómon, én azt megnyitom. T) az én házamban van. Ő sérthetlen. Minden esetben azon menekült, ki nálam lesz, legyőzött lesz egy számkivetettnél. A mai nap legyőzöttje a múlt számkivetettjénél. Nem tartózkodom kimondani, hogy mindkettő tiszteletreméltó. Két szerencsétlenség, mely egymást gyá­­molítja. Daczolni fogok azzal, ki a hozzám menekülőt elragadni kívánja. Ha a commune menekültjét elfogni jönnek hozzám, úgy engem is elfognak ; ha őt kiadják, én is követni fogom. Megosztom vele fek­helyét. És a jog védelmére a commune embere és a ver­saillesi nemzetgyűlés legyőzöttje mellett ott látandják a köztársaság emberét, ki Bonaparte száműzöttj­e vala. Megteendőm kötelességemet minden körül­mények közt. Még csak egy szót! Biztosan lehet állítani.

Next