Pesti Napló, 1871. augusztus (22. évfolyam, 175-200. szám)

1871-08-04 / 178. szám

178 szám Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám, X. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Péntek- augusztus 4 1871 Kiadó-hivatal Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 i­r. Félévre .... 11 Irt. Negyedévre ... 6 9 50 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr­ Egy hóra ... 1 ,­85 kr 22. évi folvam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyílt tér 1 9 hasábos petitsor 25 ujkr. Pest, aug. 4. A franczia külügyminisztériumban rég jelentett változás immár tényleg vég­bement. Jules Favre, kit az 1870. szep­tember 4-ki vihar állított a külügyi kor­mány élére, kilépett Thiers cabinetjébő­l, helyét R­e­m­u­s a­t Károly képviselő­nek engedte át. Favre kormányzása ide­jén Francziaország felett a sors súlyos keze nyugodott; a nemzet a történelem­ben példátlan csapásokat szenvedett, meg­mentésére irányzott törekvései sikertele­nek voltak, összerogyott s a győző ké­nyelmére volt utalva. Hogy Favrenak milyen része volt e szerencsétlenségek­ben, hogy nélküle kisebbek vagy na­gyobbak lettek volna a csapások, mind­ezt csak a jövendő fogja kideríteni. A­mennyire a viszonyok ma már átte­kinthetők, csak az valószínű, hogy Favre nem illett ama helyre, melyre őt a vélet­len állitá. Nem volt diplomata, nem szok­ta meg az új légkört, melybe jutott, nem ismerte a viszonyokat s igy nyárspolgá­rinak nevezhető erkölcsiségével, philister­­szerű becsületességével nem mérkőzhetett meg a modern Macchiavellivel, ki vele szemben állt. A szeptemberi kormánynak ma már csak egy képviselője van Thiers kabinetjében, Jules Simon. Nemsokára őt is kiütik a nyeregből az ellene irány­zott cselszövények s akkor a nehéz har­­czok férfiai közül egy sem lesz többé a kormányon. Az uj idők uj embereket igé­nyelnek. Vajha ezek szerencsésebbek len­nének mint elődeik! Tegnapi szemlénk kimerítően foglal­kozott azon eszmével, mely szerint Thiers három évre a franczia köztársaság elnö­kévé proclamáltatnék, s egy köztársasági alelnök bízatnék meg a miniszterelnöki teendők vitelével. A mai hírek szerint e terv megvalósításához közelg. Az eszme a nemzetgyűlés baloldalától indul ki, melynek különböző frac­iói egyesültek annak megvalósítása végett. De a jobb­oldal sem ellenzi azt, s miután úgy lát­szik maga Thiers is belenyugodott, az ideiglenes államforma úgy látszik a jövő héten el fog intéztetni. Még egy harmadik igen érdekes hírt hoz Párisból a távirda. A franczia pénz­ügyminiszter a hadisarca első milli­­árdjait lefizette, más ötszáz milliót pedig még augusztus hó 25-ig napjáig készül törleszteni. Hogy Poroszország ezen ese­mény következtében ki fogja-e a Seine, Seine-et-Marne és Seine-et-Oise megyé­ket s Páris északi erődeit üríteni, az még nem bizonyos. Jogilag erre csak 1871. január 1-én van kötelezve, de a méltá­nyosság megkívánná, hogy ha már nem is előbb, azon összeg lefizetése után, me­lyet a franczia kormánynak csak az év végén kellett volna lefizetni, de melyet már most lefizetett, megszüntesse ezen te­rületek occupatióját. Ez lényegesen csök­kentené a franczia nemzetre súlyosodó pénzügyi terheket. Július végéig Francziaország 500,000 német katona ellátási költségeit viselte. E hóban a szám 150,000 katonára és 50,000 lóra csökkent. Mihelyt azonban az occu­py­tió csak a Champagnera s a Franczia- Lotharingiára szorítkozik, franczia költ­ségen csak 50,000 német katona fog el­láttatni. A megtakarított pénz tehát igen jelentékeny mennyiséget képvisel. A frankfurti nemzetközi bizottság, mely a békeokmány részleteinek szabá­lyozásával foglalkozik, 8 —10 napra fel­­függeszti üléseit és munkálkodását. E váratlan elnapolás okául azt hozzák föl, hogy az értekezlet összes tagjai a több heti folytonos és megfeszített munkában annyira kifáradtak, hogy a pihenésre mélhatlanul szükségük van. Az új párisi k­özségtanács egészben véve 45 conservativ s 35 radicális tagból fog állani. Két-három pótválasztás is le­szen. A választók részvéte ez alkalom­mal még csekélyebb volt, mint vasár­nap egy hete. A legnagyobb számot — 3151 — Lecroy nyerte a La Roquette negyedben, a legkisebbet — 273 — Du­puis La Villetteben. Ily szavazás még a commune idején sem történt s a conser­vativ sajtó nem kevéssé ijedt meg e jelen­ségtől. „Mi sem sajnosabb — írja a „Journal des Debats — mint honfitársaink közönyössége minden választás iránt, mely nem föltétlenül és kizárólag politi­kai jellemmel bír. Ha a községtanács, melynek helyes megválasztására sem vettek maguknak fáradságot, jól veze­­tendi az ügyeket, úgy a párisiaknak több szerencséjük van, mint mennyit megérde­melnek. “ A „Paris Journal“ rendőrlap pedig kö­vetkező brutális szavakban tör ki: Ti minden áron a megvertek akartok lenni, ti meg nem javult és javíthatlan párisiak! Most örülhettek, a tegnapi nap a leg­szebbek közé fog tartozni, melyre átkos indolentiátok büszke lehet. Páris, a muni­­cipium, megszületett, Páris a főváros nem létezik többé.“ A helyzet Ruméniában, mióta a kamrák a vaspályakérdésben végleg ha­tároztak, ismét igen válságos lett. A fej­delem nem akarja a két kamra határoza­tát szentesíteni, minek folytán a minisz­térium visszalépni készül. Károly fejede­lem állása tehát újból meg van ingatva s hir szerint lemondani készül. Ellenségei merészen működnek, s nemrég Jassyben egy „Plebejul“ czímű lap ,,éljen I. Sán­dor János!“ kiáltással végző felségsértő czikkét. A pénzügyi helyzet is bonyolult. A 78 milliomos kölcsönt senki sem akarja realizálni, miután az utóbbi események Roménia nemzetközi hitelét igen megin­­gaták. A kormány 15 nap előtt nyitotta meg a közaláírást, de a 78 millióra eddig csak 8 milliót írtak alá. A török birodalom egyes részeiből is leverő tudósításokat veszünk. Albániá­ból juh 27-ről következőket írnak: Itt komoly dolgok készülnek. Skutari, a tar­tomány fővárosa, véres események szín­helyévé lön. Ismail basát, a főkormány­zót több nap óta hivatalos helyiségében formaszerűen ostromolják. Minden kor­mányzás megszűnt, nincs rendőrség, nincs törvényszék, nincs bárminemű közhata­lom. Lázadó csoportok vonulnak át a városon s a keresztyének­­ nagyobbára üresen álló házait fosztogatják. A főkor­mányzó minden közlekedési eszköztől el van zárva, mert a lázadók a távirda-össze­­köttetést megszakíták. Ismail basa házá­ban kis helyőrséggel s 2 ágyúval védi magát, de az alsóbb hivatalnokok közül sokan már a lázadók dühének áldozatául estek. Hir szerint 10,000 török katona van útban Skutari felé, hogy a főkor­mányzót kényes helyzetéből kimentse. A vidéken szintén roppant nagy az izga­tottság. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Úti levelek. III. Olaszországba. (Éjjel a Brenner-en, Vicenzától Paduáig. Olaj- és eperfa, cyprusok. Petrarca és Olaszország határai. A páduai indóháznál. Olasz utczai typusok. A ven­déglőben.­ Innsbruckban a tavaszi esők mutatkoztak. Azt jósolták, hogy szép napokat élek majd Olaszországban, mert az innsbrucki időjárás mindig ellenkezik az olaszszal. Örültem a kilá­tásban levő szép olasz napoknak, de sajnáltam, hogy a Brenner vidékében nem gyönyörködhe­tem. Időt nyerendő, és az esős napot kikerülen­dő, este felé hagytam el Innsbruckot. Az utazók hangos társalgása s az erős do­hányfüst nem hagytak aludni. Az éjszakról jövő coupé­kban igen fáztam. Izgatott voltam. A jég­gel bevont ablakot leheletemmel felengesztet­­tem, kilátást nyertem. Alig hagytam el Inns­bruckot, pompás idő mutatkozott. A hold azon bizonyos varázsfénynyel birt, mely félig látni, félig sejteni hagy. Minden hóval borítva volt, véghetetlen hóanyagok a földön, a völgyekben, a hegyeken, egy szóval hó és ismét hó; a hóval bevont fenyvesek éjjel igen grotesk alakokat mutattak, mintha a tyroli hegyóriások az ösme­­retes tyroli kalaptól egészen a talpig csak egy fehér lepedőbe lettek volna burkolva. így mu­tatkozott a vidék Bozenig hol elaludtam. Midőn felébredtem Vicenzaban voltunk, eső­nek vagy hónak még nyoma sem. Távolról a hegyek, de a vidék maga róna sikság, sok víz­zel telt árkoktól körül vonva. Olaszország kitűnő öntözési rendszere első jelei. Ezen árkok menté­ben nagy rut kinézésű, szürke, nagyon elágazott olajfák, vagy pedig eperfák voltak. Néha cyprusok is voltak vagy mint határfák vagy mint fasorok. A sötét zöld cyprusok mint régi jó barátok nevettek felém, ezen gulaalaku meg­nyirbált fák egészen úgy néztek ki mint azon kis faminták melyek kis fiuk számára készített katonajátékokhoz szoktak mellékeltetni. Ezen visszaemlékezés a régi gondtalan időre mely csak még álomképen áll előttem,a legjobb össze­hasonlítási anyagot nyújtja. A cyprusok azon fákhoz tartoznak melyek zöld díszüket télen át is megtartják, van még számtalan más fa, mely szintén mindig zöld maradt. Ezek a mi tűlevelű fáinkat is jellemzik és azért örök­zöld fáknak is neveztetnek. Ezen felső olasz tájkép különben nem külön­bözik nagyon a magyaroktól, habár egyes ide­­genszerű tüneteket már előbb említettem. Dél­felé a jelleg egészen más és sokkal idegensze­­rűbb. De a felső olasz vidék nem is mutathat kifejlődött déli típust, mert a Alpesek nagy közelsége még mindig nyomasztó súlylyal ural­kodik. Olaszország természetét csak az fogja véghetetlen gyönyörrel felfoghatni, a­ki saját tapasztalatából meggyőződött Petrarca szavairól. — — — — — il bel paese Che Apennin parte, il mare circonda e l’Alpe, de igaz is, szép ország ez, melyet az Apennin hosszában két részre oszt, a tenger és az Alpe­sek körülölelik. A conducteur Paduát jelezte és én örültem, hogy végre olasz földre léphetek. Az indóháznál borzasztó lárma, több hordár (sacchina) rohan felém. A villámgyors szókiejtés lehetetlenné teszi, hogy csak egy árva szót is megértenék. Intek kezemmel, nincs szükségem reájuk, annál szemtelenebbek lesznek. Nyugal­mamat el nem vesztve a lehető leg legnagyobb phlegmával mondom olaszul: Nem vagyok an­gol! Nem hittem volna, hogy ezek varázszavak tolakodó olaszok ellen. Mind eltűntek. Siettem a kimenet felé, a kocsiba ültem, mely a városba vitt. A bérkocsik Olaszországban általjában ol­csóbbak, mint a vendéglőbeli omnibuszok és , azon előnynyel bírnak, hogy az embert a ven­ I­déglős zsarolásaitól megmentik. A­ki Olaszországban utazni akar és nem pa­zarolhat sok pénzt el, egy szóval, nem akar an­golosan utazni, tanulja meg a legszükségesebb olasz társalgási kifejezéseket a lehető leg leg­jobb olaszias kiejtéssel, ez nem nehéz, de a ko­csisok, vendéglősök és ciceronekkel sokkal előbb czélt ér. Tehát kocsiba ültem. Martius hó kezdete volt, a jég oly kellemes, mint nálunk szép májusi napokon, az ég gyö­nyörű kékszínű. Szűk utczákon át kocsiztunk. A házak előtt mindenütt porticusok voltak, úgy mint Pesten a redoute-épület előtt, ezen porti­­cusokat használják a gyalogmenők, úgy hogy a tulajdonképeni uttat csak a kocsik használják. Az olaszok két kerekes kocsikat használnak, melyek igen hasonlítanak a postataligákhoz, az olaszok sediola-nak nevezik, ezen picziny kocsik előtt rendesen szamár van befogva. A férfiak széles karimája, alacsony fekete kalappal a fe­jükön, kék vagy fekete posztóköpenyegbe be­burkolva, mélabúsan ülnek a kocsin. A szamár gyakran türelmét veszti, ha ura sokat mulat a korcsmában és maga megy tovább a taligával. A magas ódonszerű házak, a román stélben épült templomok igen idegenszerűek az éjszak­ról jövő előtt. Kocsim megállt egy nagy téren, ott volt az általam kijelölt vendéglő épen átellenében a pá­­duai szt. Antal díszes templomával. A vendég­lő majdnem kís­érte­ttelj­esnek látszott, egy öreg ódonszerű épület volt! Csengettem, miután a portást nem láttam, csengettem másodszor, egy lélek sem volt a ház­ban, a kocsis azt tanácsolta, várjuk csak, majd jön valaki. Megnéztem a kapu bejárat falait, itt nagy fekete emléktáblák voltak befalazva, tudtul adván latin nyelven az olvasóknak, hogy számos fejedelmi vérből származott vendég volt itt szállva, közöttök II. József, II. Lipót és II. Fe­­rencz római császárok és német királyok. Sajnál­tam már, hogy idejöttem, mert nagyon drágának és mégis nem a szükséges kényelemmel ellátottnak véltem, épen a kocsiba akartam ismét ülni, mi­dőn a főpinctér hazajött. Kértem tőle szobát, mindjárt be akarta vinni a pogyászomat is, de én előbb a szobát akartam látni, megütközött de mindjárt ravasz előzékenységgel vezetett az első emeletre. Megegyezvén az ár miatt, felhoz­tam csekély podgyászomat. Szobám mindenben az olasz typuszt mutatá. A szoba igen nagy volt. A bútorzat a múlt századokból. Magas szekrény nem volt, csak egy ócska fiókszekrény. A falon köröskörül ki­csin fekete keretekkel ellátott arczképek valá­nak, ezen rézmetszetek velenczei dolgokat ábrázoltak. A szoba közepében egy roppant széles ágy, mely szélesebb mint hosszú, sapkák, székek és asztalok. Olaszországban a szobapad­­lózatok tisztasági szempontból nem használtat­ván, vagy téglafalazat, vagy utánzott mosaikok fedik a szobaföldet és egy mindenkor egy sző­nyeggel volt bevonva. IV. Padua.­ ­„Il Santo“. Gattamelata szoborműve. A füvészkert. Füvészkert és udvari hölgyek. Goethe pálmája és a növények metamorphosisa. Pratto della valle. Tudor felavatási szokás. Az egyetem történetéből. Tanár ki hallgatói számára a leczkét a táblára irja és hallgatok, kik a velenczei dogek szobrainak rajzáinal bajuszokat csinálnak.) Szobámban csend volt, nagyobb mint kíván­tam. Kimentem; a paduai Sz. Antalról elnevez­tett basilikát néztem meg; a nép egyszerűen S il Santo (a szentnek) nevezi. A templom előtt áll egy majdnem egészen zöld érczszobor. Eras­­mo de Narni a velenczei köztársaság tábornoka (1440 körül) ki Gátta melata név alatt inkább ismeretes, van itt lóháton ábrázolva. Becses ezen szobor, mert a tizenötödik században készülvén, az első nagyobb érczöntvénye az újkornak. Ké­szítője a híres Donatello. A templomban sok és igen becses emlékszobrok vannak, a legszebbek az ezen városban működött egyetemi tanárok emlékének van szentelve. A piaczon átmenvén egy utczán a füvész­kerthez jutottam. Van nagyobb, szebb és gazda­gabb füvészkert Európában, de nincs ennél hí­resebb. Leghíresebb füvészkert ez két oknál fogva, először mert a legrégibb és a tudomány emelésének volt kezdettől szentelve, másodszor, mert ezen kertben fogamzott meg Goethe agyá­ban a növények metamophorsisa, mely egy egész újabb füvészet alapját képezi. Mind a két állí­tásomat pár szóval bővíteni akarom. A velenczei köztársaság 1545 ben Francesco Buonarede ajánlatára alapította ezen kertet, melyet több kertek felállítása követett. A feladat abban állott, hogy orvostanulók az orvosi nö­vényekkel megismerkedjenek. A párisi füvész­kertnek, mely azután a 18-dik századtól azon nagyszerű történeti szerepet játszotta, melyet a tizenhetedik század végéig az olasz füvészker­­tek és egyetemek mutattak, sokkal kalandosabb a története. Az udvari hölgyek nem csak a virá­gokat csokorban, hanem a cserépben is akartak, a növényárusok ily módon veszélyeztetni hitték jövedelmüket, még magas áron sem akarták odaadni a cserépnövényeket, a királyok azonban galansok s a nők kívánságának eleget teendők a kert felállítását elhatározták és XIII. Lajosé azon kétes érdem, hogy Páris füvészkertet nyert. Goethe olaszországi utazása alkalmával meg­látogatván a füvészkertet, itt észre vett egy pálmát a Chamaerops humilis­­, mely az egyet­len vadonnövő Dél-Olaszországban és így nyi­latkozik erről: „Egy pálma legyezőalakú leve­lekkel vonta figyelmemet magára; szerencsémre az első még egyszerű lándzsalakú levelek még alól voltak, ezek mindinkább változnak, még végre egészen legyezőalakúak lesznek, végre egy tokból jöttek ki a virágok egy ágon.“ Ezen növény még mindig a paduai kertben van. Goethe a levelek egyikére felírta nevét és az évszámot (1786.) mikor látogatta ezt meg. A Goethe metamorphosis tana azért oly fontos, mert a növények alaktana illetőleg fejlődésére nézve a legfontosabb alapot szolgáltatta; bátran mondhatni, ha Goetha munkáját nem irja, ki Pest, aug. 4. (A gasteini császári találko­zás) mindinkább veszt politikai fontosságban, összhangzásban azon tudósítással, melyet mi néhány nappal azelőtt közöltünk, ma az összes hírek azt jelentik, hogy e találkozásnál a vezér­­államférfiak nem is lesznek jelen. A „Kreuz­zeitung“ ma azt írja, hogy Bismarck herczeg tengeri fürdőbe utazik. Egy bécsi lap ma a kö­vetkező hírt hozza: A német császárnak Salz­burgba érkezése néhány napi halasztást szen­ved, így valószinüleg 12-dikén vagy 13-dikán lesz a sokat emlegetett találkozás. (A Hohenwarth-féle rö­pirat) melyet a bécsi alkotmányhű lapok egyhangúlag visz­­szautasítottak, mint látszik Prágában is rész­vért csinál. Ily tervekkel — azt írja a „Pok­­rok“ — a kormány Csehországban nem jut majd messzire. A „Narodni Listy“ azt mondja, hogy Hohenwarth gróf maga ássa kormányza­tának és politikájának sírját. A „Politik“ meg­­foghatatlannak tartja, mikép uralkodhatik az osztrák kabinetben az eszmék és felfogások ily zűrzavara. A német nyelven megjelenő cseh lap szerint Riegernek, a cseh pártvezérnek semmi köze a röpiratban kifejtett politikához. Ezzel szemben áll azonban egy másik hír, mely sze­rint Rieger tökéletesen helyesli az osztrák kor­mányelnök békítő és hívogató eljárását az al­kotmányhű táborral szemközt. Ez alatt Hohen­­wa­rth gróf folyton alkudozik T­abomirszky her­­czeggel, Clam­ Martinitz gróffal, a Rieger dok­torral. Ki hoz rendet e h­apsba? Külföld A versaillesi haditörvényszékek. A commune férfiai ellen megindítandó eljárás ügyében a „Journal des Debats“ Versaillesből következő közleményt hoz, mely kétségkívül a türelmetlen közvélemény megnyugtatására íra­tott : Látom - írja levelező , hogy Párisban csodálkoznak s türelmetlenkedni is kezdenek azon lassúság miatt, melylyel a vizsgálat folyik. Mégis e lassúság oly határozat következménye, melyet annak idején nem rászallással fogadtak, főleg pedig a radicális lapok által meg nem tá­­madtatott, melyek most a legkeserűbben nyilat­koznak a per elhalasztásáról. Ez ama határozat­­ volt, melyet a kormány Páris bevétele előtt ki-­­ hirdetett, hogy a lázadók a közönséges jog alap­ján fognak elítéltetni. A lázadókról szóló közönséges jog szerint kik vádoltatnak, hogy fegyveresen, vagy más módon a törvényes kormány ellen oly megyében, mely ostromállapotba volt helyezve, polgárháború részesei voltak, a haditörvényszékek hatásköré­hez tartoznak. A közönségben ezen joghatóság eljárása felől bizonyos tévedések igen el vannak terjedve, sokan azt képzelik, hogy a bíróságok igen gyorsan ítélnek, mert azon sommás igaz­ságszolgáltatással tévesztik azt össze, melynek alapján a h­arcz idején vagy a csatatéren fegy­veresen elfogott lázadókat per nélkül elítélhetni. Ezen megfélemlítési és büntető eszköz a ka­tonákat illeti, a­meddig ők maguk ki vannak az ablakokból vagy torlaszokról jövő lövések­nek téve. Mihelyt azonban a küzdelem véget ért, a lázadó oly vádlott lesz, ki rendes törvény­szék elé tartozik, akár polgári, akár katonai törvényszék elé. Ezen utóbbi, törvényeink által elismert joghatóságnak meg­van a maga szer­vezete és eljárása, melytől­ eltérni nem szabad. A hadi törvényszék egy elnökből (ezredes vagy alezredesből) és hat bíróból, és pedig egy zász­lóaljparancsnokból, két kapitányból, egy had­nagyból, egy alhadnagyból s egy altisztből áll. Az eljárás majdnem egészen a polgári tör­vényszékekéhez hasonló s se nem egyszerűbb, se nem gyorsabb. Itt mint ott, vizsgálati parancs kell; a vizsgálatot azután egy tiszt-előadó vezeti, rendesen egy kapitány, ki a tanukat, a vádlot­tat kihallgatja s az esetről jelentést készít. A befejezett vizsgálat után a vizsgáló tiszt az ira­tokat a köztársaság biztosához (rendesen zász­­aljparancsnok) küldi, ki azokat a zárj­avaslatok­kal a tábornokhoz meneszti. (Ez esetben ez Ap­port tábornok, ki a parancsnokoló tábornokot delegátió alapján képviseli. A tábornok a szabadon bocsátást vagy a ha­di­törvényszékhez való utasítást rendeli el. Az iratok ekkor ismét a köztársaság biztosához mennek, ki három­­nappal a haditörvényszék összeülése után a vádlottal a határidőt, a vád tárgyát, az idevonatkozó törvény szövegét s a tanuk neveit tudatja s egyszersmind értésére adja, hogy ha nem választ magának védőt, szá­mára hivatalból fog ilyen kirendeltetni. A vád­lotthoz intézett kérdések csak öt szóval kettő ellen dönthetők el, enyhítő körülményeket egy­szerű többséggel lehet elfogadni. A büntetés is­mét öt szóval kettő ellen mondandó ki. Ha egy büntetésre sem kerül össze a szavazatszám, vádlott a reá nézve legenyhébb büntetés alá esik. A határozatok a vádlottra enyhébbek, mint a polgári törvényszékek hason eljárása. Ha meggondoljuk, hogy ez eljárást 30.000 em­berre kell alkalmazni, a vizsgálat lassú folyama még nem lephet bennünket. De azt is kérdezik: Mért nem ítélték már rég el legalább a vezető­ket, kiknek bűne flagrans, a commune tagjait, kik csak a jövő hetekben jönnek bíráik elé? Kétségkívül kézzelfogható, hogy nem volt hosszú vizsgálatokra szükség, hogy mihelyt azonosságuk megállapíttatott, reájuk a törvény alkalmaztassák. De talán igen hosszú és beható vizsgálatra volt szükség, hogy mindenkinek sze­repe pontosan kimutattassék, a papírok meg­vizsgáltassanak, s ezen férfiak viszonya egymás­hoz s a külvilághoz kideríttessék. Ha ez elére­tett, ha e per a commune valódi és titkos törté­­ nő városi ügyek. A rendőri büntetések felebbezésérő 1.*) A rendőri büntetéseknek fellebezés esetében való végrehaj­tása iránt Pest városa egy helyha­tósági szabályt alkotott, s azt jóváhagyás végett a belügyminisztériumhoz felterjesztvén, ez azt az igazságügyminisztériu­­mát közölte s azzal egyetértőleg következő megállapodásra jutott; azt mondja ugyanis, hogy teljesen áll a város közönségének azon állítása, hogy az iránt váljon a rendőri büntetéseket tárgyazó ügyekben a fellebezés megakasztja-e az ítélet végrehajtha­tóságát vagy nem ? sem a törvény, sem a gya­korlat biztos irányt nem nyújtván, a kérdésnek megoldása a nagy városokra és így különösen a fővárosra nézve égető szükséget képez. Az il­letőség tekintetében sem lehet kétely az iránt, hogy ezen egyébként a dolog természete szerint a törvényhozás elé tartozó kérdésben, a tényle­ges viszonyok szempontjából a kormány meg­erősítése mellett statutárius után történhetik az intézkedés. A­mi azonban a város közön­sége által ajánlott szabályt illeti, erre néz­ve nem állhat meg a város nézete. A vá­ros közönsége ugyanis a rendőri bíróság ál­­tal megállapított fogságbüntetésekre nézve azon szabályt állítja fel, hogy a város területén állandó lakással bíró önálló egyének által köz­bevetett felebbezés, a rendőri bíróság által ki­mondott fogság végrehajtását akadályozza, míg más egyének ellen a rendőri ítélet a feleb­bezés daczára is végrehaj­tatik. Nem osztja továbbá a belügyminiszter azon nézetét, hogy a jogbiztonság szempontjából szükséges jogor­voslat legfőbb haszna, t. i., a végrehajtás felfüg­gesztése kizárólag csak pesti állandó lakosok részére tartassék fenn s ebből bárki más ki legyen rekesztve. Ezen szempont igen kor­látolt, mely a törvény előtti egyenlőség el­vével határozott ellentétben áll. A munici­­pium szempontján kívül nincs elv, legalább nincs törvénykezés tekintetében elfogadható elv, mely ezen megállapítást támogathatná, mert ha a­mint látszik, azon értelem rejlik a kérdéses határozat hátterében, hogy a pesti lakosok ellen az elszökés és az ítélet végrehajthatlanságának félelme nem forog fenn , úgy az ebből származó azon folyományt, hogy a félelem az ország többi lakosai tekintetében csakugyan fennforog, a kormány nem fogadhatná el. A jogerejű ítéletek végrehajthatók az ország bármely részén és úgy, mint Pesten, s a kormány feladatához tartozik oly törvényhatóságot, mely a törvényes bíróság által hozott jogerejű ítélet végrehajtását megta­gadná, vagy a végrehajtást hanyagságból elmu­­lasztaná,ebbeli kötelességének tejesítésére kény­szeríteni. Alanyi tekintetben a különbség nem a szerint volna teendő, hogy valaki pesti lakos-e vagy nem,hanem aszerint, hogy magyarországi honos-e vagy nem. De ezen különbség is másod­rendű , és első rendben a felebbvitel hatálya megállapításánál a különbféle rendőri büntetése­ket kell szemügyre venni. Ezek lehetnek: a) pénzbüntetés; b) bizonyos tárgyak el­kobzása, c) fogság.­­ A pénzbüntetésre nézve nem forog fenn veszély, ha az azonnal végre­hajthatóvá válik, igen természetesen csak azon értelemben véve, hogy a rendőri bíróság jogá­ban áll a pénzbüntetést az ítélet kimondása után, végrehajtásilag behajtani, nem pedig hogy va­n) Tárgyhalmaz miatt maradt ki reggeli lapunkból. Szerke­zetét, a­mennyiben azt kideríthetni, fogja nyúj­tani, úgy az ily vizsgálatra fordított időt, mely nemcsak a perre, hanem az egész ország jövő­jére a legnagyobb érdekkel bír, nem lehet saj­nálni.

Next