Pesti Napló, 1871. szeptember (22. évfolyam, 201-225. szám)

1871-09-12 / 209. szám

209. szám. Kedd, September 12.1871 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencsiek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panazszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán T­g7 helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 . 50 kr. Két hóra .... 3 . 70 kr­ Egy hóra ... 1 .­85 kr Hirdetmények dija: 5 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PISTI ÉPLba. Előfizetési árak : Egész évre . . . . . . 22 ft. Fél évre..................................k­ft. Negyed évre............................5 ft 50 kr. 9. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt az „Athenaeum“-hoz Pest, ferencziek­ tere,7. sz. alá küldendők !___­ ■ ^ Pest, sept. 11. „Mazuranics megválasztatásához kü­lönböző botrányos combinátiókat fűznek az emberek — de alaptalanul. Avagy tán Andrássy gróf nem tüntette-e ki magát, más rendszert szolgálván ? Vagy Thiers mindig köztársasági volt-e? Avagy ki­rályunknak fényes nevéhez nem fűzdőd­­nek-e különféle rendszerek ? Ki tarthatná Mazuranicsot oly rövid­látónak, hogy időt időtől nem tudna megkülönböztetni s nem tudná megkülönböztetni s nem birná meg­ítélni, mi lehetséges, és mi nem? Azon út­ról, melyen az egész nép halad, nem fog letérni Mazuranics Iván sem!“ Minden netaláni tévedés kikerülése czéljából mindjárt kinyilatkoztatjuk, hogy nem az „Ellenőriből, hanem a zágrábi „Obzor“-ból idézünk. A délszláv szélsők lapja ily módon mutatja be a világnak pártja legújabb vezérét. Az „Ellenőr“ még eddig nem nyilatkozott azon várat­lan nyereményről, melyet a balközép Mazuranics Iván ő excellentiája szemé­lyében a legutolsó napokban nyert. Mi már látjuk Mazuranics urat kezet szorítani Tisza Kálmánnal — mert hisz e derék úri­embert csak elküldik a horvá­­tok Pestre — közvetlen közelében he­lyet foglalni. Miért ne tenné, mikor oly szívesen, oly barátilag hívogatták? Az el­lenzéki lap nem kérdezte a horvátoktól: voltaképen hát mit akartok ti ? Mi nyomja sziveteket? Akarjátok-e föntartani a ma­gyar korona egységét, integritását, elis­meritek-e a magyar állam souverainitá­­sát, s ha igen, mily formák között akar­játok politikátokat érvényesíteni ? Az „El­lenőrnek“ eszébe sem jutott ily kérdést intézni Zágráb felé, ő csak kitárta kar­ját, hogy dobogó keblére ölelhesse az oly sóvárogva várt új pártfeleket ? Ki fog még sokat kérdezősködni, s ku­­fár módon alkudozni akkor, mikor annyi ,,fővel“ szaporodhatik egyszerre a párt? Itt csakugyan fölösleges minden szó. Ezeket a horvátokat csakugyan külö­nös szerencse kezdi kisérni. Megtettek ők eddig is minden lépést, de hiába. Régi összeköttetéseikre és érdemeikre hivatkoz­va, fordultak segélyért a katonai reactió­­hoz. A katonai reactió azonban körülnéz­vén s látván, hogy roszul állanak a dol­gok, azt felelte nekik, hogy­­ szivesen, de nem lehet. Kopogtattak azután egy főherczeg aj­taján, ki még nem rég Jellachich bán em­léke előtt tüntette ki érzelmeit, és a ma­gas állású férfiú a szentesített törvények­re utalta a délszláv kérelmezőket. Innét Strossmayer úr Prágába zarán­dokolt. Segíts Samiel, hol vagy Rieger és Palaczky ? Rieger és Palaczky azonban úgy vélekedtek, hogy elég bajuk van ne­kik a németekkel, őrültség volna tehát még a magyarokba is belekötniök. Magánál a fejedelemnél, a­kit ők „csá­szárjuknak“ neveznek, is meg akartak tenni minden lépést. Még odáig sem ju­tottak, hogy kívánságaikat szóval előter­jeszthették volna. És most, welche Wendung durch Got­tes Fügung! Kerestek mindenütt, a­hol józanul egyáltalán csak kereshettek se­gélyt, s nem találtak. Csak egy helyen nem kerestek, csak egy ajtón nem ko­pogtattak, csak egy oldalra nem kínálták a szövetséget, s ez az egy hely magától kínálkozik, ez az egy ajtó önkényt nyí­lik, ez egy szövetséges maga hívja őket! Ez a magyar ellenzék ! Csakugyan nem tudjuk, min csodálkozzunk jobban: a hor­­vátok szerencséjén, vagy a mi ellenzé­künk­­ jószívűségén! Hanem egy szerény megjegyzésünk volna nekünk e szövetségajánlatra, mely­elannyira momentuosus, hogy a mikor csak szerit ejthetjük, vissza kell rá tér­nünk, nehogy a „magyar“ ellenzéknek e tette időnek előtte feledésbe menjen. A magyar ellenzék kitárta karját, a testvéri csókra hegyezte ajkait. De o­ csodák­­cso­dája, Zágrábból még mindig nem érke­zett válasz, a hívogató szó nem vett föl viszhangot! A pártlapok némák. A vezé­rek hallgatnak. A sok programmbeszéd közül egy sem emlékszik meg azon aján­latról, melytől ellenzékünk valószínűleg politikájának egy új korszakát szeretné datálni. Mit jelent ez? Avagy csakugyan azt kell-e majd meg­érnünk, hogy a horvát „testvérek“ vona­kodnak belépni oly lúgosba, melynek ajtaját az „Ellenőr“ őrzi? Ők, kiket oly szépen hívogattak, s kiktől az ajánlott „szállásért“ semmit, de épenséggel sem­mit sem kértek? Nem hiszszük, mert hisz a Strosmayerék nem igen válogatták ed­dig sem szövetségeseiket, vagy azokat, kiket ilyenekké akartak tenni; de ezért e sik­ hallgatás gondolkodóba ejthetné az „Ellenőr“-t s azokat, kiknek nevében ő édes szavakkal fogadta azokat, a kik még meg sem érkeztek, s kikről még azt sem tudhatja, hogy egyáltalán jöhetnek-e majd vagy nem ? A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Tárcza Valenciából. Sept. 2. Megérkeztem valahára a 300 tornyú Valen­ciába, de mivel a spanyolt még a magyarnál is jobban bántja a czimborság, mielőtt belépnénk, mutassuk be egész czímében : „La muy noble, inclita, antiqua real, insigne, magnifica, illustre, salza, coronades y janas acabado de celebrar ciudad Valencia del Cid.“ *) Ezt az egy utat rögtönöztem Granadából a programmon kívül, és ez volt a legkedvesebb. A granadai úttól igen féltem, mert Granada, mint az útleírók említik, el van zárva a világ­tól, és 7 órai postautat kell tenni Artegreától Lojáig meredek hegyek között. Kellemesen csa­lódtam azonban, mert a vasút már Salinasig ki lévén építve, csak két órai postautat kell tenni, no de ezt is megemlegeti az ember, mert a ki­­lencz öszvér vonta fregatt, egyaránt rohan he­gyen, völgyön, árkon, vizen; igen, vizen is, mert kevés híd van Andalusiában, és így a vizeken gázlólag kell átmenni. Spanyol utazásom legszebb része a valencziai volt, kivált Jativától Valencziáig. Utaztam én már eleget olaj- és narancsfák között, de ezek soha nem tettek valami mély benyomást reám, mert e fák többnyire elszórva voltak. Carga­­gente körül azonban meglep a táj szépsége, ez Spanyolország éden kertje; itt az olajfák mesz­­sze elnyúló erdőt képeznek, a narancsfák sötét leveleikkel, egész rengeteg erdők összehajlanak, úgy hogy a vasút órahosszakig illatos árnyak között megy, mely sehol meg nem szakad; min­den egyes kert telve pálmákkal, valóságos par­kot képeznek, gránitalma, aloe, a déli égöv min­den növénye buján van itt,­­ majd minden kert­hez gyönyörű nyárilak van építve, melyek a hegyek oldalain mintegy lovagvárakat képez­nek, egynémelyike még a móroktól származik. Egyáltalában kedélyes ez az egész spanyol­­országi utazás, ennek sehol sincs párja, csak hogy touristára azért költséges, hogy első he­lyen kell folyvást utaznia, a kissé előkelőbb (büszke) spanyolok kivétel nélkül ezen utaznak és csak úgy lehet ismerkedni. A második hely rendesen üres, a­mit nem is csodálok, mert épen nem különbözik a mi vasutaink harmadik he­lyétől, óriási fabárka 50—60 üléssel, fapadok­kal, azzal a különbséggel, hogy az ülés szalmá­val kitömött kanavászszal, néhol bőrrel van be­vonva; a harmadik hely ép ilyen, csak hogy itt a fapadoknak nincs hátsó támasztéka, csupán egy szál odaszegezett lécz; azonban a harmadik helyen valóságos commune uralt, és csakis itt lehet a népéletet tanulmányozni, én megkísér­­tem az első helyről a harmadikra átszállni. Cor­­dovától Sevilláig igen jól mulattam, de ez telje­sen elég is volt A spanyol vasutak nem ponto­sak, mintha ezek nem is óra szerint mennének, minden vonat 2—3 órával rendesen elkésik, az utolsó állomásokon azután rohan keresztül, úgy hogy legkedvezőbb esetben másfél órát késik, de ezt már oly bizonyosnak veszik, hogy a fel­szálló utasok már ehhez alkalmazkodnak- de meg kell gondolnunk, hogy a spanyol vasutak legnagyobb része még új intézmény, a spanyol­nak ehhez még bele kell szoknia. A spanyol in­­dóházak dísztelenek, a legtöbb apró viskókból áll, némelyikén ablak sincs, mert az indóház kis szerepet játszik a közlekedésnél, miután Spanyolországban azon helyes intézkedésre ta­láltam, hogy minden valamire való városban van a szállításra egy magán despacto, a­mi egész napon át nyitva van. Itt az ember azután kényelmesen válthat jegyet a legtávolabb he­lyekre is, nyugtát kap, a­melylyel beszáll, és minden vonat változtatáskor az előre már hiva­talosan értesített vezénynek átadja az azon útra szóló vasúti vagy postaj­egyet, és így az indó­­háznál sem tolakodni nem kell, sem nem kell futkosni és tudakozódni a sok indóház között, mert a despachotól minden vonathoz félórával előbb társaskocsi indul. (2 reál.) Ez meghonosítandó intézkedés lenne, de an­nál helytelenebb az, hogy a nagyobb állomások közelében megállítják a vonatot, és a vezénynök előbb összeszedi a jegyeket, a­mi néha félórába is belekerül, és csak úgy hajtanak az állomás­hoz, pedig azt ott is megtehetnék. A spanyol vasúti mutatóban (Guya) külön meg van nevezve azon állomási hely, hol ven­déglő (Fonde) van. Rendesen öt-hat órányi tá­volra van egy, itt az utazónak társas reggelivel vagy ebéddel szolgálnak, borral együtt 12—14 reál, a­mi általános ár egész Spanyolországban, még a legnagyobb szállodákban, és magában Madridban is. A spanyol azonban inkább maga magát élelmezi az utón, egész élelmi raktárt hord magával, és az egész utón folyvást telített asztal van, és úgy a második, mint a harmadik helyen. A harmadik helyen utazó főkép megtölti ott­hon az alforját, ez egy óriási tarisznya, mit a vállon hordanak, a szája fel van vágva és ezt vetik a vállra, a lelógó egyik vége az élelemtár, a másik a pincze, no de a vendégszeretetben és kinálgatásban túltesznek a magyaron; a spanyol közönségesebb nép nem eszik meg egy darab süteményt, hogy azt legalább 8—10 részre (a bányán be­n ülnek) ne oszsza és kikit meg ne kínáljon , ép igy jár sorba a bota is, bőrkulacs, melynek szája fából van, s a legnagyobb meg­sértés a visszautasítás; a cigarilla pedig egész communistice járja; még a vasúti vezénynököt is folyvást kinálgatják, hanem azután nem is csi­nálnak valami lelkiismeretes dolgot belőle, a salámi héjat, gyümölcs hulladékot a vagyonok­­ban szétdobálják, még a második helyen is. Az állomásoknál a vezénynök nem kiabálja az állomások nevét, kiki maga vigyázzon, az ajtók sincsenek bezárva, kiki ott ugrik le és fel, a­hol neki tetszik, a jegyeket sem nagyon né­zik, az állomásoknál kiki siet le vízért és éle­lemért, van azután dolga a vezénynököknek, kiabálnak, négyszerötször is csengetnek még az utasok behelyezkednek, legnagyobb része pedig csak akkor ugrál fel, midőn már megy a vonat. Az indóházakhoz szabad a bemenet, és így minden vonatot körülvesznek a vízhordók, gyü­mölcs­árusok, de leginkább a koldusok: ez igazi spanyol állapot. Valencziáról kevés újat írhatnék, mi a na­gyobb földrajzokban benne ne lenne, egyedül tisztaságát óhajtom megdicsérni, valamint bika­viadal körét, mely legnagyobb egész Spanyol­­országban, a város szélén, épen az indóház mel­lett van építve, két emeletes, valóságos amphi­­teátrum szerű massiv kőépület; holnap, vasár­napra világhírű bikaviadalra készülnek, melyen mint hirdetik, maga Amadeo király fog elnö­kölni és vezényelni. A spanyol nép eddigelé jóformán csak a la­pokból tudta, hogy neki királya is van, az egész ország mély közönynyel van iránta. Iz. Zorilla tehát azon ügyes tanácsot adta e királynak, hogy utazza be országát és igy a király minisztere kíséretében, megindult az útra, holnap várják ép ide. — Nyilvános dolog, hogy a király mennyi­re idegenkedett kezdetben a bika viadalok iránt; ezt fel is használták ellenei, annak bebizonyításá­ra,hogy az olasz származású király mennyire el­lensége a spanyol erkölcsök (?) és szokásoknak és ime most elnökölnie kell a viadalon. Egyéb­iránt fogadtatása mindenütt lelkes lesz, erről már gondoskodott Zorilla, az egész spanyol had­sereget csaknem talpra állítá, az egész vonalat, melyen a király átutazand, megtöltő katonaság­gal, úgy hogy utam alatt az országúton csaknem minden századik lépésen 2—4 fegyveres kato­nát láttam, s a­merre csak elnéztem, még a he­gyekről is lecsillámlott fegyvereik fénye, a vi­dék telve van carlista érzelműekkel, sőt tünteté­sekről is beszéltek. Zorilla tehát valóságos ostromállapotba helyezte a király által megláto­gatandó helyeket. Ebből ítélhetők meg majdan a hírlapok hírei, melyek mindenütt e király lelke­sült fogadtatásáról fognak szólni, s ebből ítéld meg Sz. Zorilla politikáját, ki hivatalos lapjában a felmerült carlista mozgalmi híreket „őrült elmék szüleményének“ nevezé, s egyik félhivatalos lapjában ki is jelenté, hogy ha Don Carlos elfogatnék, mint lázadó nyomban főbe is lövetnék. A spanyol lapok csaknem kivétel nélkül bel­politikájukkal foglalkoznak, még a francziának szentelnek pár sort, de a többi nemzetekről alig emlékeznek meg, legfeljebb egy-egy rövid sür­gönyben, és így Ausztria-Magyarországról mit sem olvasok, jól esett tehát tegnap a „Tiem­­pót“ kapnom kezembe: ebben kivételesen egy czikk volt Ausztriáról, melyben erősen hangsú­lyozzák, hogy Bismarck herczeg még Ausztria belügyeiben is mily döntő hatást gyakorol, hogy Hohenvwarth gróf egyenesen az ő ajánlottja, sőt hogy a foederalistikus mozgalmakat is maga a herczeg szítja, csakhogy az osztrák németeket elidegenítse a Habsburgi tróntól, hogy Ferencz József császár mennyire hajlik e képmutató su­­galmazásokra, melyek harmadik kézen át jut­nak hozzá, annak fényes tanújelét adta el az Ischli találkozáskor, és akkor szentesitá a reichs­­rath feloszlatását, mely nyílt döfés az osztrák németek szivébe, kiket Bismarck gróf igy óhaj­tana megnyerni. Már oly rég távol lévén, s nem ismervén az eseményeket, véleményemmel nem kisérhetem e czikket, de sokkal érdekesebbnek tartom még­is, semhogy elhallgassam. Milassin Vilmos. *) Magyarul hát igy fordithatnám le : A kitünő­leg nemes, tekintetes, ősi, hűséges, jeles, nagyságos, mél­­tóságos, bölcs, koronázó és a dicséretben kimerü­ltet­­len Valencia, Cid városa. M. Ha a szép ajánlat nem fogadtatnék el! ! Ha Zágrábban úgy okoskodnának, hogy vásárra vitt barátságnak nem lehet nagy az értéke ! Ha az ellenzék itt is kosarat kapna ! Még gondolni is borzasztó!! Fest. sept. 11. (M­a délben teljes miniszterta­nács) tartatott, melyre, a „Reform“ s az „Ung. Lloyd“ szerint Jekelfalusy székesfehérvári püspök megidéztetett. Az összegyűlt miniszterek előtt itt ő Felségének kézirata olvastatott fel, melyben a király a nevezett püspök eljárását a csalhatlansági dogma kihirdetése és a tetsz­­vényjog­­figyelmen kívül hagyása miatt határo­zottan kárhoztatja, s ezért őt megdorgálja. Je­­kelfalusy püspök a felolvasott legmagasb kézirat után, mely különben az összes magyar katholi­­kus episcopatushoz van intézve, kijelenté, hogy a királyi hatalomnak aláveti magát, és ahhoz alkalmazkodik. — Reméljük, hogy e kir. kéz­irat, ha az csakugyan létezik, nyilvánosságra is hozatik. (Belügyminiszter úr)a közelebbi napokban Csongrád, Békés, Somogy, Doboka, Zemplén, Szepes, Bars, T­e­m­e­s megyék és Fogaras vidék szer­vezési munkálatait intézte el. (Külföldi aláírások hitelesí­tése.) Többször fordult elő azon eset, hogy első folyamodású bíróságok, okmányok aláíra­tása és az aláírásoknak bíróság által leendő hi­telesíttetése végett Angolországban az ügy sür­gőssége miatt közvetlenül a közös császári és királyi külügyminisztériumhoz fordultak. A meg­keresett közös külügyminisztérium az ily sür­gős megkereséseket a legnagyobb készséggel teljesítette ugyan oly mérvben, mint azt az an­gol törvények megengedik, de hogy a mindig ismétlődő kérdezősködés és felvilágosításnak vége szakadjon, az igazságügy minisztériumhoz fordult azon kérdéssel, várjon tekintve azon kö­rülményt, hogy az angol tör­vények törvényszéki hitelesítést nem ismernek, hanem azt a köz­jegyző által végeztetik, nem volna-e tanácsos és a felekre nézve hasznosabb az aláírásoknak törvényszékileg leendő hitelesítésétől eltérni. A­mennyiben azonban a törvényszéki hitelesítés helyébe a közjegyzői hitelesítés lépne, akkor mindenekelőtt a költség volna biztosítandó, és azután csak megfontolandó, minő hitelesítés vol­na kívánatos a közjegyzői aláírást illetőleg, míg a londoni osztrák-magyar nagykövetség azon helyzetig jut, hogy az okmányt hitelesítési zá­radékával elláthassa. A közös külügyminiszté­rium vélekedése szerint ezen hosszadalmas eljá­rás az által rövidíttetnék meg, ha az említett okmányokat a felek az ottani nagykövetség vagy főügynök előtt köteleztetnének aláírni, mely esetben az aláírások az ottani hitelesítéssel azonnal elláttathatnának, fr. aBBairechi ity Páris decapitalizatiója. Pest, sept. 11. Három nap óta Páris nem Francziaország fő­városa többé. A nemzetgyűlés szembetűnő több­­séggel törvényerőre­ emelte Ravinel és társai­nak azon indítványát, mely szerint a nemzet­gyűlés, a kormány és a minisztériumok székhe­lye ne többé Páris, hanem Versailles, a régi franczia királyok egykori székvárosa legyen. A kamra maga jónak látta e határozatot némileg elburkolva tálalni az ország elé, mert akként szövegezte azt, hogy csak a statusquo fentartá­­sát mondotta ki, csak a tényleges állapotot szentesítette. De midőn minden oly indítványt visszautasított, mely a kormánynak Párisba való visszaköltözésére hosszabb-rövidebb határ­időt tűz ki, először bizalmatlansági szavazatot adott a fővárosnak, másrészt a jelen állapotnak állandósítására irányuló szándékát is elárulta. Különben a határozat az előzmények után nem lephet meg senkit. A monarchikus többség már Bordeauxban szent borzadályt mutatott Páris iránt, Versaillesba költözött, állítólag mert Pá­riában tanácskozási szabadságát a porosz ágyuk korlátolták, valójában pedig, mert neheztelt reá és remegett a főváros lakosságának democrati­­kus eszmeáramlatától. A commune lázadása a a szakítást Páris s a nemzetgyűlés többsége közt a végletekig fejleszté. A nemzetgyűlés biztosíta­ni akarja magát a forradalmi eruptiók ellen, és pedig akként, hogy elvonul a vulcanicus talaj­ról. Ez az önbiztosításnak igen sajátságos neme Forradalmak ellen egyedüli biztos szer a for­radalom okainak eltávolítása, de a­helyett, hogy a kamra ezen munkára adná magát, úgy tesz, mint az üldözött struczmadár, a porondba rejti fejét, behunyja szemét s azt hiszi, ha ő nem látja a vadászt, ezt sem láthatja meg őt. Ha a nemzetgyűlés folyton tápot ad az elégedetlen­ségnek, lesz Párisban forradalom, akár­hol tar­­tózkodjék is a kamra. A forradalmakat nem gyártják, a viszonyokból nőnek ki azok s mig ez utóbbiak kedvezőkké nem alakulnak, Páris for­radalma­inak évkönyvei nem rekeszthetők be. A legújabb határozat csak a közelégedetlenségnek ad táplálékot. S Párist degradálva, a jövendő invasiot fölmentik azon a kötelezettség alól, hogy a franczia világváros iránt kíméletet tanú­sítson. Sept.6-án kezdé meg a kamra az illető törvény­­javaslat tárgyalását. Ez oly rögtönözve történt, hogy az ellene följegyzett szónokok nem készül­hettek a beszédre s igy kissé „fésülhetlen“ szó­­noklatokat­ tartottak. N­aglet Alfred mindenek előtt pénzügyi szempontokban ellenezte a Ver­saillesba költözködést. Ez 10 millióba kerülend, nem számítva"a párisi házak és telkek várható nagy értékveszteségét. A dolog politikai oldalá­ra térve át, Spanyolországra utalt,hol nem a fő­város," hanem a vidék az örökös lázadások fész­ke, mi sokkal veszélyesebb, mert az országot sohasem engedi nyugalomra j­utni. Páris csak azon forradalmak végrehajtója volt, melyeket az egész ország kívánt és sürge­tett. 1792-ben megbuktatta a külfölddel össze­esküdött monarchiát, de nem bánta a nemzet­­gyűlést. A forradalommal járó kihágások, gyil­kosságok sat. pedig a vidéken és oly mérvben előfordultak, mint a fővárosban. A sept. 4-ki for­radalom egy­idejűleg minden nagyobb város­ban végbement. Különben a legtöbb forradalom Páris jogérzetének kitörése volt. 1851-ben ma­guk a legitimisták lázadásra hívták föl a várost. Szerencse, hogy oly országban, mely gyakori forradalmi kitörésekre van kárhoztatva, van vá­ros, mely a forradalmat maga végezi el. Páris­ban a forradalom három napig szokott tartani; Barcellonában három hónapig s alig ér véget itt, újból kitör Malagaban s végig járja a vi­déket. Szónok a társadalmi rend nevében köve­teli a Párisban maradást. R­abvi ne­, az indítványozó, ezek ellenében csak azt tudta fölhozni, hogy maga Páris fog biztonság tekintetében nyerni a rendszabály által. Dreo Páris nagyszerű áldozataival akarta az odavaló visszatérés kívánságát indo­kolni. Ezek a September 6-ki vita főmozzanatai. Másnap tovább folyt s véget ért a részben igen általános vita. C é­s a n n e bizottsági elő­adó a többség által megtapsolt s Páris elleni tá­madásokkal teli beszédben védte a javaslatot. Kiemelte, hogy Párisban a szenvedélyesen fel­izgatott nép folyton fenyegeti a nemzetgyűlést, mert minden pillanatban megtámadhatja azt, mig Versailles távol van s ide nem egy köny­nyen hatolhatnak a felizgatott tömegek. Más or­­országokban is sikerrel vitték keresztül a fővá­ros áttételét, mint például Oroszországban. Blanc Lajos képviselő kiemelte, hogy nem szabad Európával elhitetni, miszerint a párisi s a vidéki lakosság közt antagonismus létezik. Tudják meg Francziaország ellenségei, hogy Csak franczia polgárok állanak velük szem­ben. Mit fognak oly kormányról gondolni, mely csak a távolból képes a rend fentartására irá­nyuló kötelességeinek eleget tenni ? Nem fog-e a megalázott, decapitalizált Páris a lázadás fő­városává válni ? A Brumaire 18-ha nem Ver­­saillesban ért véget ? Páris nem bűntársa, ha­nem színhelye a lázadásoknak. Pénzügyi szem ■­pontokból is ellenzi a Versaillesba költözést, mi nem 10, hanem 30—50 millióba fogna kerülni. M­e a­u­x clericalis képviselő rövid beszéde után Say Leo, a Seine megye praefectje emelt szót a főváros érdekében, mire az általános vita csak­hamar berekesztett. A törvényhatóságok rendezéséhez, Belső-Szolnok megye, szervezési munkálata, mely tudósítónk közlése szerint ép oly alapos és kimerítő, mint a törvény szellemének megfelelő terveket foglal magában, már beterjesztetett a kormányhoz. A munkálatból közöljük e rövid kivonatot: Belső-Szolnokm. lakossága 138,307, lélek,területe 58 □ mfld, az eddigi 10 szolgabi­­rói járás helyett 9 járásra osztatott s a megye­beli községek helyirati fekvéseik tekintetbe vételével ezekbe már beosztattak. A választó­kerületek száma 16, melyekben 6400 választó íratott össze, a­kik 133 bizottsági tagot fognak választani. A tisztikar létszáma azon legalsóbb fok­ban állapitatott meg, melyen alól a jóadmi­­nistratió koc­káztatása nélkül menni nem lehe­tett, mint új állomások terveztettek, alszámvevő és útbiztos. A fizetések megállapításánál a me­gye figyelemmel volt azon összegre, me­lyet a pénzügyminiszter az egye­nes államadókból leütött és igyeke­zett költségvetését a takarékosság elvére alapí­tani, így az alispán fizetése 1500 frt, főjegyz­ő 1000 frt, ügyészé 500 frt, árvaszéki elnök 900 frt, szolgabiró 790 frt stb. állapíttatott meg. Különben e megye is óhajtja, hogy a tör­vény 11. §, akként módosítta­s­­sék, hogy a törvényhatósági tisztviselők is kellően jav­a­­dalmaztassanak, és hogy a 90. §-ban érintett adóleszállítás ne az összes, hanem csak a személyes kereseti adóból történjék. A hatáskör és munkaelosztás iránt e megye kimerítő és tüzetes szabályrendeletet alkotott. Az állandó választmány részére, mely 21 tag­ból fog állani, szintén tüzetes eljárási uta­sítás készíttetett. A választók névjegyzékébe az 1848. II. t. ez. 4. §. értelmében, és az 1868. évi deczember 23-án kelt miniszteri utasítás 2 pontja b. és c. betűje szerint a községek képviselői és az erkölcsi személyek is felvé­tettek. Az árvaszék szervezése s munkaköre tárgyá­ban szintén kimeritő tervezetek készítettek. Virilis szavazattal bíró egyéneknél a legma­gasabb adóösszeg 2250 frt, a legkisebb 82 frt. Bars vármegye szervezési munkálatából a következő adatokat emeljük ki. E megye 137,191 lelket számlál, 5 közigazgatási kerületre oszta­­tik; a választó­kerületek száma 26, a választó­ké 853, a választandó bizottsági tagok szá­ma 124. A szolgabirák mellé alszol­gabirák is alkalmaztatnak. A fizetések ekként állanak: alispán 2000 frt, 300 úti átalány, főjegyző 1600

Next