Pesti Napló, 1871. szeptember (22. évfolyam, 201-225. szám)
1871-09-17 / 214. szám
214. szám. Vasárnap, September 17. 1871. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőiéghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kisdia körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... B „ 50 kr. Két hóra .... 3 . 70 kr Egy hóra ... 1 „ 85 kr Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: B hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI WLIKi Folyó September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyedeit. előfizetőink felkeretnek megrendelésük minél előbbi megújítására. Előfizetési árak : Egész évre.............................22 ft. Fél évre . 11 ft. Negyed évre................................5 ft 50 kr. IT Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt az „Athenaeum“-hoz Pest, ferencziek tere,7. sz. alá küldendők Pest, sept. 16. A képviselőház a legnagyobb csendben, a tetszés vagy nem-tetszés legcsekélyebb nyilatkozata nélkül hallgatta ma végig Kerkapoly miniszter budget-előterjesztését. S e beszédben valóban nincs semmi részlet, mely arra volna számítva, hogy a hatást provokálja. Száraz számok egyszerű, világos csoportozata az egész, oly világos és egyszerű, hogy minden kommentár majdnem felesleges, s oly hang vonul át rajta, mintha Kerkapoly saját modorának mintegy bravourját akarta volna bemutatni. Az európai pénzügyminiszteri exposék között a mainak nincs sok párja. A házat nem rémizgette az előterjesztések egész könyvtára, holmi szám labyrinthusban sem tévedt el, a szónok elsorolásai által kifárasztott figyelem, s a hallgató önkénytelenül érzé, hogy a hang, melyen ezúttal vele szólnak, őszinte s a szónoknak nincs semmi szüksége arra, hogy mindjárt első pillanatra ne kívánjon megértetni. A beszéd annyira minden ezre réma nélküli, hogy ott, midőn Kerkapoly a rendes bevételek tetemes szaporodását csoportosítja, nincs más kifejezése, mint az, hogy e gyarapodás „örömére válik,“ midőn pedig a rendkívüli bevételek apadása és a kiadások valóban aggasztó növekedéséről szól, azt mondja, hogy „isten segélyével“ majd csak áthatolunk ezen a bajok is. Egy rövid böjti prédikáczió az eddigi vasútgazdálkodás felett, s a kedvezőbb jövőben való hit kifejezése zárja be a beszédet, melynek classikus nyugodtságából mindenki megérthette, hogy a kormánykörében is már nagyon kezd derengni sejtelme annak, hogy itt a sürgető per ez, mely arra int, hogy a törvényhozás összes nemzetgazdasági fejlődésünk apró és nagy érdekeit gyümölcsözőbb módon, reformáló irányban karolja fel. A költségvetés részletezése még nincs előttünk, a sommázat pedig késő esti órákban jut kezünkbe, úgyhogy egyelőre csak azon tételekre kell szorítkoznunk, melyeket maga az exposé tartalmaz. Bevalljuk tehát, hogy nem áll hatalmunkban Kerkapoly előterjesztését nyomrólnyomra követni, s csak azon általános áttekintéssel foglalkozhatunk, melyet előadása nyújt. Ebből látjuk, hogy a jelen budget az első, mely a katonai határőrvidéket is magában tartalmazva, az eddigieknél teljesb jellegre tarthat számot. Látjuk továbbá ebből azt is, hogy a katonai határőrvidék polgárosítása mily tetemes öszszeget igényel, de miután nem vagyunk értesítve a részletekről , nem tekinthetjük át, hogy a határőrvidéken nyert államvagyon ez áldozatokat mennyire csökkenti, s miként aránylik ehhez a határőrvidékért fizetendő quota-többlet, e részben tartózkodnunk kell még minden megjegyzéstől. Az összeg, melylyel a rendkívüli kiadások és bevételek mérlege az idei költségvetésben a múlt évinél kedvezőtlenebb, 37 millió. A tényleges deficit ennél, természetesen, tetemesen több, de ma még alig határozható meg bizonyosan. Tudnivaló ugyanis, hogy budgetünknek egy, bár nem épen jelentékeny tétele, a megyék czímén levont 4 millió, miután a megyei házi adó tárgyában újabb rendelkezés fog történni, alighanem újabb módosulást szenved; tudnivaló továbbá, hogy a pénzügyi bizottmány múlt évi határozata nyomán is a képv.ház valószínűleg több tételt módosít, s mindezen és még más tényezők a budget alterálására annyira befolynak, hogy ma még határozott számokban alig fejezhetjük ki azt, hogy háztartásunkban a határőrvidék polgárosítása és belviszonyaink újabb alakulása folytán melyik kiadási összeg felel meg az ország productivitásának, s mely összeg az, melynek előteremtésére okvetlenül a hitelt kell igénybe vennünk. De ennek daczára végtelenül tanulságos már az is, amit Kerkapoly beszédében összecsoportosítva látunk. A miniszter a legnagyobb szerénységgel említi fel a tényeket, melyek a rendes bevételek meglepő folytonos növekedéséről s arról szólnak, hogy e bevételek és kiadások egyensúlya már ma is körülbelül helyre van állítva. E tény roppant hordereje oly szembetűnő, hogy alig kell erre utalnunk. Eddigi budgeteinknél az volt a minduntalan ismétlődő kifogás, hogy a kiadások a lehető alacsonyra vannak szorítva, míg a bevételek sorában képzeleti számok foglalnak helyet. E kifogás alaptalansága ezúttal a legfényesebben tűnt ki. A törvényhozás a múlt évben a kiadásokat tetemesen szaporítá, s mint a miniszter mar megjegyzi, a bevételek ismét nevezetesen felülmúlják a preliminált összegeket. Az ország gyarapodó jólétének, az „isten segélyével“ való előhaladás örvendetes tanúsága ez, s ha az „isten“ mellett kormány és törvényhozás nagyobb mértékben felkarolná anyagi érdekeinket, ha kivitelünk nem akadna fel minduntalan, ha vasútkezelésünk észszerűbb alapokon nyugodnék, ha megfelelő adóreform igazságosabban osztaná fel a terheket, ha és még más egyéb számtalan „ha“ valósulna, ugy tán nagyon valószínűleg akkor sem válnék feleslegessé a ma tervezett kölcsön, de a nemzeti élet száz meg száz ágazatában nagyobbszerű felpezsdülés s örvendetesb verseny hirdetné a lendületet, melyet a visszanyert önrendelkezési jog czélszerű felhasználásával a nemzet felmutatni birt. E futólagos, rövid reflexiókat nem zárhatjuk be a nélkül, hogy ki ne emeljük ama lelkiismeretes pontosságot, melylyel Kerkapoly, mint exposéjéből kitetszik, a költségvetést összeállíttatá. Kimerítő adatokat ígért ő ebben az összes hitelműveletekről is, s ha tekintetbe veszszük, hogy a határőrvidék tárgyában létrejött egyezmény a budget összeállítását mennyire késleltetheti, csak legteljesb elismerésünket fejezhetjük ki a felett, hogy ez még oly időben előterjesztetett, hogy a rendes budgetkezelés életbeléptetésére ez által alapos reményünk lehet. Reméljük azt is, hogy a zárszámadások bemutatása nem sokáig fog késni, s ha majd a budget tárgyalásra kerül, Kerkapoly úr meg fog ismertetni amaz adóreform-tervekkel, melyeket tőle joggal megvárhatunk, s melyeket ha ezúttal tárgyalni nem is, de előkészíteni mindenesetre lehet. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Díszelőadás. — A rendezés. — A sugólyuk. — A láz megszűnte. — September 14-ke. — Magyar humor. A tűzoltó-gyűlésre tervezett színházi előadás pompásan sikerült. A gondolat kivitele bármily költséges volt, maga az eszme, finomság, gyöngédség és lelemény tekintetében páratlan s kétségkívül maradandó emléket biztosít azoknak, kiknek ügyáben az eszme megfogamzott. Valóban, képzelhető-e gyöngédebb figyelem az egybegyűlt tűzoltók iránt, mint hogy egy színház tiszteletükre lángba borul ? Mily kicsinyes marad e mellett a közönséges s megszokott díszelőadások egész osztálya, melyek mind egy kaputáról valók — végül ismeretes képletekkel, koszorúzó leánykákkal s dicsénekes karral ? A nemz.-szinház új s eredeti eszmét karolt fel — fennállása óta tán első eredeti s új eszméje volt ez, hanem annál tökéletesebb minden részletének kivitelében. Mily kitűnő rendezés! A gyúlékony anyagok felséges öszcsoportosítása egy tömegben — a felhalmozott forgácsanyag gyújtó elhelyezése — a kormos és kiégett kályhacső, mely az összegöngyölt díszletek közt vonul fel — minden felügyelet gondos elhárítása, — a házi oltószerek végzetes elkésése — a színpadra vezető nevezetes fa-folyosó s azon nevezetes fordulat, hogy a döntő perekben a tűz feltartóztatására számított vasajtó fából való!......... Paulay tanulhat tőlük, így tudjon rendezni ő is. Ez előadás azon ritka esték egyike, melyekről barát s ellenség egyaránt bevallani kénytelen, „hogy semmi kívánni valót sem hagyott hátra.“ Sajnos, hogy Széchenyi derék tűzoltói nem érték meg a nemzeti intézet gyöngédségét s a díszelőadás tökéletes lefolyását közbejöttükkel megakadályozák. A gyönyörűen tervezett tragoediának csattanós élét vették s a közönség egy a párisi napokra emlékeztető nagyszerű képlettel szegényebb. No de mindegy! ha díszletek oda is vesztek, meg van mentve a legfontosabb, a legelkerülhetlenebb, legszükségesb kellék : a sugólyuk nem égett el, minélfogva az összjáték ezentúl is a tökély eddigi fokán fog maradni. Mitszerető körökben e bit általános megnyugvással fogadtatott. E szükséges kellék csodálatos megmentéséről egyébiránt különféle hírek keringenek, a legvalószínűbbnek látszó monda szerint egy pompás művészünk — míg az összes személyzet jajveszékelve a sugólyukat kereste a bútorok közt — azt megtalálván — mint Aeneas apját Anchisest Trója lángjaiból,vállain vitte ki a tűzvészből. Megindító jelenet volt — a néző közönség szemébe könny tolult, midőn a derék művészt zsákmányával rettenthetlenül látta a felcsapkodó lángokkal s fojtó füsttel küzdeni — és később ujjongó kitörésekben nyilvánitá lelkesültségét, midőn Thespis derék utóda megmenekülve, az ő kedves lyukas barátját zokogva átkarolá. A lelkes személyzet esküt jön a megmentett lyuk felett, hogy ha szerepeiket el is — de ezt a tettet soha sem fogják felejteni. E tűz — melyről óhajtandó, hogy némi nyomokat hagyjon hátra művészeink játékában — épen kellő közepébe csapott a meginduló Benzaláznak. E betegség, mely rendesen koszorúk mértéktelen hajigálásában, költemények polyvaszerü szórásában, ló ki- és ember befogásában jelentkezik, épen támadóban volt, midőn a tűz Faust kedvesének pompás kertjeit, egyházait, vidékeit lepörzsölvén, megfoszta Margit bujának élvezetétől azokat, kiket Valentine megrendített. Annál megfoghatatlanabb, hogy a t. művésznő, ezen szélben ismert gyújtogató — azon szörnygondolatra jöhetett, hogy egyszer oltani fog. Megragadta a szivattyút, hogy oltson, holott — a közvélemény szerint — lángok támasztására van hivatva. A kísérlet nem is sikerülhetett. (Utólag megjegyezzük, hogy a kedves csalogány, ki sikertelenül oltott, annál sikeresebben oldott — t. i.kereket Sz.-Pétervár felé.) Az országúti tűzvész egy nappal elkésett, különben Molnár okvetlenül felhasználja képletül a népszínház évfordulójára. Ha t. i. Molnár még igazgató volna, ha t. i. még színház volna, ha t. i. még megünnepelnék September 14-két, mint évek előtt, mikor Molnár falragaszai nagy érzékenységgel hirdeték a főváros t. ez. közönségének, hogy ez a nagy nap országos ünnep, mert ezen a nagy napon nyíltak meg az ismert hazafisági s nemzetiségi csarnokok. Oh világ folyása ! Ma már nem virulnak az utczasarkokon tarka molnári felragaszok; hórihorgas betűk nem kiabálják a nap emlékezetét; nem adatik a szent deszkákon „Sz. István,“ végül angyalokkal, Rákóczyval, nemzeti czimerrel és „bengáli görög tűzzel. — Többé nem tolong a népség pilulázni és bémapózni át,lánczhidi és alaguti jegyszedők szörnyű bosszúságára, kik ilyenkor azt gondolták, hogy sz. István napja van, mert csak akkor megy annyi nép Budára és többé nem vonatik be a Gellérthegy, a Sashegy, a Csimborasszó és az Alpesek... no meg a Ganges folyója dekoráczióul az előadásba a színpad hátuljának kinyitása által, mint anno Bém apó! És többé nem tüntetünk abban a kis kalitkában, mint mikor „ismét viseltük hát azt a ruhát“ és Garnier Pages-t megmarseilléztük, horvát testvéreket megzsióztunk és míg a budai várból Coronini borzasztó haraggal nézett le ránk, mi a francziát vállunkra vettük, tollasan, sarkantyusan, attilásan végig mentünk a budai színháztól a lánczhídon át Pestre s éljeneinktől megrengett a Dunasor. Ott aztán letettük a francziát és egy „Szózat“-tal könnyítve keserű szivünkön, gyönyörűséget leltünk a „policzás“ mérges ábrázataiban . . . (Vájjon igaz-e ez egyáltalában, vagy csak olyan képtelen álom ?) Akkor ismerte mindenki a népszínházát és mikor pilulákon nevetni vagy a „hatalom“ ellen tüntetni kellett, csarnokai megteltek. Akkor tényező volt ez intézet, sokkal gyöngébb ugyan, hogy komolyan megtámadtassék, s mégis erős arra, hogy hatalmát éreztesse. Akkor tudta is Pesten minden gyerek September 14-ének nagy jelentőségét, mert fejébe verte azt Molnár falragaszain és hajnaltól késő estig úgy bombáztatott és mozsaraztatott, mintha Moltkeként Párist víná vagy legalább is tabáni búcsú volna. Ma már senkinek sem jut eszébe September 14-ének nagy jelentősége s csak egy egy megszorult tárczaszó, ki tárgyat keres, bukkan reá és örül neki, mert kitelik belőle, mondd: egy tárczahasáb. És vájjon nem ünnepli-e meg semmi szept. 14-ikét? Van egy emlékköve. Budán magyar szó hangzik a deszkákon, a 61 ki mag belegyökerezett és kihajtott a budai talajban s kiirthatlanul — elültette a pesti népszínház eszméjét. Ez szeptember 14-ének néma ünnepe. Miután Molnárral foglalkoztunk, természetes, hogy képletek, tableaux-k, műveletek, evolutiók jutnak eszünkbe. Hiszen ő maga is egy megtestesült pathetikus képlet. Az a képlet azonban, —amelyről szólani akarunk — nem Pesten van, hanem Pest alatt, czime lesz : „A gödi csata.“ Szegény Molnár! ha ő később születik, most okvetlenül belevonja a váczi hadgyakorlatokat (hisz mi neki Vácz? egy macskaugrás) Bém apóba. Kinyittatja a színpadot s hátul látni az uj honvédeket, amint a gödi magaslatokat megrohanják, dörg az ágyú, pitteg-pattog a szőrlöveg, recseg a hátultöltő, reng a talaj, zúgnak a hadoszlopok, üvölt a diadalmas tömeg, szikrázik a szurony__Milyen tableaux ? Okvetlenül belehozta volna. Mily czimet lehetett volna kibigygyeszteni! ! Látványos hazafiság! !! Uj és régi honvédek !! !!! Andrássy gróf és Bém apó!!! vagy Szeben ostroma s a gödi csata. Végül Klapka-, Kossuth-, Hunyady-, Losonczi-induló, Szózat és Kölcsey hymnusza. Kéjvonatok érkeznek Cavalaghiriből és Patagoniából. Az amerikai postahajó kétutasokkal indul 5 óra 2 perczkor. Szegedről s Kecskemétről 6000 ember érkezik!!! Milyen czim lehetett volna ez ? Miután azonban „elháríthatlan akadályok jöttek közbe“, a gödi csata sept. 24-én minden szinpadi segédlet nélkül fog végbe menni s a gödi csárda mellől minden fővárosi ember megszemlélheti. Csupa tűz, tűzveszély és tüzelés, még csak tüzelgés kellett, hogy a szótárnak „tűz“ rovata ki legyen merítve. Ezen szükséglet födözésére megnyitók az országházat, s nehogy a kivánt portékára sokáig várakozzunk, fölkelt és megszólalt rala Madarász József. Madarász a „köztudomásom“, „tudatos“, „a ház asztalára letett elvtársak“ s egyéb kelendővé vált szavak halhatatlan teremtője, a hazai humort e beszédében is egy becses gyöngygyes gazdagító, melyet, stylistikai ügyességének kétségtelen jeléül, a feledéstől meg akarunk óvni. Ez a gyöngy nem egyéb, mint a „megkezdett szónok“ féle kifejezés. Mennyi nedély, enyelgés, legyesség e kifezésben! Mily fölséges kezelése a nyelvnek! Páratlanul állana irodalmunkban, ha egy hasonlóan jeles styliszta a „mellékelt szolgabírónak jelentésével“ már néhány év előtt nem ajándékozta volna meg meddő humorunkat. Madarász úr megkezdi a szónokot, mint ahogy az ember a kenyeret kikezdi. Ezt a szónokot ő egy más alkalommal hihetőleg be is fogja fejezni. S miért ne ? Az ő csodálatos nyelvérzékének semmi sem lehetlen. Remélhetőleg fog áldozatkész honfi találkozni, ki Madarász összes műveit kiadja s nemzeti hódolatul a kiadást Révay és Kazinczy sírján — elégeti! Élvezetesb hekatombában elköltözött nagyjaink nem gyönyörködhetnének! Árgus. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Fest. sept. 16. (Kerkapoly és a románok.) Kerkapoly pénzügyminiszter legközelebbi erdélyi utazása alkalmával Brassóban az erdémi román értelmiség számos előkelő tagjával is értekezett. Több izbeni beszélgetésében a pénzügyminiszter a kormány intenzióira nézve oly megnyugtató nyilatkozatot tenő őszintesége, valamint szívélyes modora annyira megnyerte a párt vezéreit, hogy ezek saját részükről azon fontos ígéretet tettek, miszerint oda fognak működni, hogy az erdélyi románok a legközelebbi megyei és képviselői választásokban tevékeny részt vegyenek. Az ígéret annyiban a már ma megvalósításához közeleg, amennyiben a románokhoz felhívás intéztetett egy Brassóban tartandó nagy értekezlet ügyében, mely a románok magatartására nézve végleges megállapodást hozni lesz hivatva. Részünkről csak örvendünk e nagy horderejű eseménynek s óhajtjuk, miszerint ez értekezletet is az engesztelékenység és bizalom azon szelleme vezesse, melyet a miniszterrel szemben a párt vezérei mutattak. (Fiume megye és a kormány.) Esti lapunk fiumei magántáviratunk kissé homályos tartalmának megvilágosítására szolgáljanak a következők : Fiume vármegye székhelye és központja eddig Fiume városa volt. Miután azonban e város Magyarországhoz visszacsatoltatott, a város és a megye között előbb létezett viszonynak is meg kell szűnnie. A kormány tehát felhívta a vármegyét, hogy székhelyét Fiuméból más — előtte e ezért a legalkalmasabbnak látszó helyre tegye át. E végből Szuszak Fiume külvárosa, Buccari, Portore, Fascine város ajánltattak. A megye azonban a kívánságnak eleget tenni nem akart, s továbbra is minden áron Fiuméban kívánja székhelyét tartani, sőt legújabban — s ide vonatkozik mai táviratunk — kijelenté, hogy csak az erőszak elől fog Fiuméból távozni, sőt követeli székhelyéül azt a palotát, melyben gr. Zichy kormányzó lakik. A megye e makacssága tehát egy kellemetlen viszályt szült közte s a kormány közt, mely végre is az ő vereségére fog vezetni, mert a kormány kétségkívül fog annyi erélylyel bírni, hogy a renitens megyét, ha máskép nem lehet, karhatalommal kitegye Fiume városából- A megyei háziadó. Ghyczy Kálmán mai interpellátiója, mely a megyei háziadó kérdését illeti, oly viszásságokat érintett meg, melyeket mi is már többször fölemlítettünk. Kerkapoly pénzügyminiszter válaszából kitűnt, hogy a kormány körében ez ügyre nézve már oly megállapodás jött létre, mely a törvényt megváltoztatja, s mi úgy vagyunk értesülve, hogy eme megállapodás a kisebb megyék túlságos megterheltetésén gyökeresen fog segíteni. Bár így, mint látszik, az ügy méltányos megoldása biztosan várható, az e kérdést tárgyazó következő czikknek, melyet pártunk egyik kiválóbb tagjától vettünk, mégis helyet adunk, miután ez a kérdéses dolgot minden oldalról megvilágítja : Pest, sept 16. A 11. és 90. szakasz a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény leghiányosabb részei közé tartozik. A felfogás, melyből a törvényhozás az alsó fokú közigazgatás költségei kiszolgáltatásánál kiindult, hibás volt. E fogalom szerint a megyéket a jog a területeiken felszedett közadóhoz nem szükségeik, hanem kiterjedésük és népességük arányában illeti. E jog az álllamjogok legeminensebb egyike. Magasabban áll ez azon jognál, melylyel az állam az iránt bir, hogy polgárait a jogosnak elismert közköltségek,és csakis azok arányában megadóztassa, valamint magasabb az egyes polgárok azon jogánál, hogy ők a kikerülhetlen legfontosabb okok nélkül a közköltségekre csak egyenlő mértékben, vagyonuk arányában adóztathatnak meg. A fentebbi felfogás szerint továbbá a megyei közigazgatás egyedül a megyék hatásköréhez tartozik, s a megye teendőit végzi. E nagyon is hibás fogalom nem veszi figyelembe a megyei közigazgatásnak az országos kormánytól átruházott teendőit. A fonák felfogásnak s a rajta alapult rendszabálynak, miként rendesen történni szokott, az alkalmazási kísérletnél legott világosságra jöttek káros következményei. Nem kétség többé, hogy ha a múlt évi 42. törvény említett szakaszai a célzott értelemben hajtatnak végre, az ország számos megyéi vagy azon nemcsak kellemetlen, hanem jogtalan helyzetbe jönnek, hogy különböző adók által máris túlterhelt lakosaikat újabb tetemes adóval terheljék, vagy pedig hivatalnokaikat kívánt szolgálataiknak meg nem felelő csekély mérvben lesznek kénytelenek díjazni.Másrészről pedig lesznek számos oly megyék, melyek annál is, mit keblekben az alsófokú közigazgatás igényel, jóval több jövedelem birtokába jutnak. A helyzet kétségtelenül kellemetlen s annál sajnálatosabb, minthogy a figyelmeztetések e rendelkezés és annak következményei káros voltára nem hiányoztak. E figyelmeztetések nemcsak meg nem cáfoltattak, de megvitatásra sem méltattak. E figyelmeztetések táblabírói classicitással lőnek agyonhallgatva. Van mindazáltal a jelen helyzetben valami előnyös, s ez az, hogy miután a többször említett rendszabály káros következményei is egész nagyságukban előttünk állanak, a helyreigazodás könnyebb leend, s a túlbuzgó municipalisták is talán kevésbé fogják azt ellenezni, mint régebben tették volna. Jelenleg a kérdés alig forog egyéb körül, mint visszafordulni a hínárból, melytől már térdig ázunk, vagy nem figyelve erre, majd később nyakig ázva térnünk vissza. Ez utolsó eljárás annál helytelenebb volna, minthogy a visszatérés most is kevés nehézséggel jár. A törvénycikk szerkezete kétségkívül jobb, mint azon elvek, melyek alapjául szolgáltak.Ez elvek a szerkezetben hiányosan, csak félig nyertek kifejezést. A 11-dik szakasz a kulcs alkalmazására csak annyit mond, hogy a háziadó, az egyenes-, a föld-, a házjövedelem, személyes és kereseti államadó után százalékokban vettetik ki. A 90-dik szakasz a törvényhatósági közigazgatás költségeinek az egyetemes országos adótól való elválasztására nézve azon szabályt foglalja magában, miszerint a pénzügyminiszternek a belügyminiszterrel egyetértőleg még a múlt év folytán törvényjavaslatot kellett volna előterjeszteni a föld-, ház-, jövedelem- és személyes kereseti adó oly mérvű leszállításáról, hogy a leszállítás lehetőségig megfeleljen azon főöszszegnek, amelyet az állam a folyó évben a közigazgatási czélokra az összes törvényhatóságoknak kiszolgáltat. A törvény említett szakaszaiban világos határozat legkevésbé sem foglaltatik arról, hogy a törvényhatóságok közigazgatása összes költségeire a kijelölt adónemekből kiszakasztandó egyetemes összeg, az egyes törvényhatóságokra mily kulcs szerint, például szükségletük, vagy pedig területük és népességük arányában kell-e, hogy kiosztassék, sőt miután a 90-ik szakasz azt rendeli, hogy az említett adónemek leszállítása lehetőségig azon főösszegnek feleljen meg, melyet az állam folyó évben közigazgatási czélokra az összes törvényhatóságoknak kiszolgáltat, e praemisiából, természetesen, azon következtetésnek kellene folyni, hogy az ekként előállott főösszegből a törvényhatóságokra egyenként annyi ossztassék ki, mennyi megfelel azen öszszegnek, melyet az illető törvényhatóság folyó évben közigazgatási czélokra elköltött. A törvény logikailag egyedül következetes e keresztülvitelének azon nehézség áll ellent, hogy annak következtében minden megyében külön kulcsot kellene felállítni az egyenes adóból való részesedésre nézve, mi tetemes bonyodalommal járna. Nincs tehát más mód, mint vagy a múlt évi 42-ik törvényt a törvényhozás szándéka szerint hajtani végre, de egyszersmind törvényt hozni, hogy a nagyobb megyék azon jövedelmeket, melyek a felelős minisztérium helybenhagyásával megállapított költségeiket túlhaladják, szol-