Pesti Napló, 1871. szeptember (22. évfolyam, 201-225. szám)
1871-09-26 / 221. szám
221. szám Kedd, September 26.1871. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám, I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, pestra, helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 „ 50 kr. Két hóra . . . 3 , 70 kr Egy hóra ... 1 „ 85 kr. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Pest, sept. 26. Érdekes tudomásul venni, hogy a porosz lapok mint nyilatkoznak az osztrák alkotmányzavarokról, így a „Nordd. Alig. Ztg.“ Bismarck lapja, a többi között így szól: „A német elem oly sokszor bizonyult be az osztrák állameszme és egységi gondolat legfőbb képviselőjének, hogy a monarchia belmegszilárdulását illetőleg nem lehet aggodalom nélkül a lehetőségre gondolni, hogy épen ez elem lenne visszanyomva, hogy épen ez nem gyakorolna döntő befolyást hazája sorsára . .. s általános érdek, egész Európa szempontjából, melyben az osztrák monarchia oly fontos helyet foglal el, az ottani zavarok békés megoldása oly' nagyon kívánatos, hogy a komor előjelek daczára senki se akar ennek reményéről lemondani. S mily örömmel üdvözölnék azt Németországon, miután Gastein és Salzburg a német birodalom s a Habsburg-monarchia közötti viszonyt oly barátságossá s kedvezővé tette.“ A „Schlesische Ztg.“ pedig így ír: „Az igény, melylyel a németek Ausztriában az állam életében való teljes részesülésre birnak, sokkal mélyebb alapokon nyugszik, mint azt bármely alkotmánydiploma czikkelyei képezhetik. Ez az osztrák német elem számán, értelmiségén, szorgalmán és gazdagságán alapszik, történelmi jelentőségén, melylyel a császári állam kifejlődése kerül ki és lakhelyei földrajzi helyzetén. Ez igény eltörölhetlen; ezt nem nyomhatja el a csehek és lengyelek által kifundált bármily alkotmány.“ A leleplezések sora ismétegy érdekes okmánynyal gyarapodott. A Württemberg államminiszter, Warnbüler úr ugyanis a „Swis. Merkur“-ban a következő nyilatkozatot teszi közzé : Gróf St. Vallier a volt franczia követ a würtembergi udvarnál, a lapokban kilátásba helyezte, hogy be fogja bizonyítani, miszerint 1870-ben könnyű dolog lett volna a délnémet államokat Németország ügyétől elválasztani. Be kell várnom, hogy gróf St. Vallier valósítja-e ezen szándékát s ha igen, elő fogom tüntetni hitelesen a háborút megelőzött tárgyalásokat. Most egyelőre azonban, miután a lapok St. Vallier egy állítólagos sürgönyét közük, kénytelen vagyok azt kinyilatkoztatni, hogy nem igaz, miszerint a würtembergi kormány késlekedett Francziaország ellen fegyvert ragadni; hogy semmi sem jogosít fel azon föltevésre, hogy a würtembergi kormány a semlegességre lett volna hajlandó, s hogy csak a bajor kormány eljárása sodorta be a háborúba, s végül nem igaz, hogy az én eljárásomat gr. Bray határozta volna meg. A würtembergi kormány egy pillanatig sem kétkedett, hogy a háború kitörésekor Francziaország ellen tettlegesen fegyvert fogjon. Én tudvalevőleg ezt már jul. 13-dikán határozottan kijelentettem a franczia követnek. Hemmingen, szept. 22. 1871. B. Warnbüler, államminiszter. — Egyébiránt most már természetesen felesleges az ilyent bizonygatni. Ha a franczia hadsereg kellő időben megjelenhetett volna a délnémet államokban, a délnémet államok eljárása is bizonyára más jelleget ölt. Francziaországból nem sok az új hír. Figyelmet érdemel azonban a porosz kereszteslap következő nyilatkozata,melyben tudtul adatik, hogy Poroszország mint védi a Francziaországban levő németeket. Az officiosus lap így ír : „Gróf Arnimann látta magát indíttatva, hogy a franczia kormánynál komoly módon reclamáljon német honfitársainak azon tettleges bántalmaztatása ellen, mely Francziaországban e czélra alapított lapok és egyletek által tervszerűn foganatosittatik. Erre különös alkalmat adtak a személy és tulajdon ama durva megsértései, melyek legutóbb Lyonban fordultak elő.“ Jellemző, hogy amint a keresztes lap további közleményéből kitűnik, gr. Arnim a franczia kormánytól a lyoni „Anti- Prussien“ czimű lap elnyomatását is követelte, mely lap rendszeresen izgat Poroszország ellen. Remélheti, hogy a franczia kormány egész erélylyel fogja viszszautasítani e jogtalan beavatkozást, és pedig annál inkább, miután van elég német lap is, mely a legnagyobb raffinirtsággal folytonosan izgat Francziaország ellen. Az orleansi herczegek készek a választást elfogadni a megyei tanácsokba, így Aumale herczeg a többi között igy ír az oise-departementbeli Clermont canton választóihoz: „Az oisebeli választók ismét megnyiták előttem hazám kapuit, midőn egyik képviselőjüknek megválasztottak. Tisztességnek tartanám, ha egy oly departement nyilvános életében résztvehetnék, melyhez a hála valódi tartozása köti stb. — Mint ebből látszik, az Orleans herczegek nagyon rajta vannak, hogy lépésről-lépésre minél nagyobb tért foglaljanak. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Bikaviadal Cadiz-ban.*) Két közlemény. II. Első felvonás: Vörös fekete bika száguld be. Egész nap ütlegelték künn, s most csak úgy fú a dühtől. Az első jelenés a picadoroké. A bika először kürülfutja a kört s hirtelen az egyik ingerlőnek ront, hogy felnyársalja. Ez eléje tartja a vörös köpenyt s a bika belebök, ő pedig félreugrik. A közönség belejátszik, éljenez, kiabál, az izgalom fokozódik. A bika a vörös köpenyekre még jobban megvadul, nekiront az egyik lovasnak, ki elölről rádöfi lándzsáját, a vér elfutja a bika egész hátát, a lovas féleugrik. A szegény, kínzott állat dühe határt nem ismer, s még dühösebben ront a második lónak; ez, be lévén kötve a szeme, visszaugrik s hátsó lábával úgy fejbe rúgja a bikát, hogy ezt azonnal vér önti el, de nekiront újra, és hátulról hasába döfi éles szarvait; a ló összerogy, a lovag alá esik, s a bika megy a lovagnak. Azt hittem, már vége ! De a közönség csak mosolyog. Ott terem az ingerlő a köpenynyel, s a bika ezt űzi, otthagyva a lovagot. A közönség új lóért kiabál, de a picador nem tágít, mert az a ló — bár igen nagy sebe van — 63 belét már a földön húzza, kiállhat még egy szúrást. Azonkívül érdekesebb, ha benn esik össze a ló. Legalább a közönség látja kimúlását, s annál érdekesebb a viadal, minél több ló hever a fövényen. A bika tehát újra nekiront a tántorgó lónak, s most torkát döfi keresztül; a lovag újra alá esik, s a bika már-már övébe szúr, midőn ismét ott terem az ingerlő s fölszabadul a lovag, ki csakhamar uj lovon űzi a bikát. Ez már négy lovat döfött keresztül, három a földön vonaglik, a negyedik pedig még tántorog. A bika hátán kilenczseb van. A hatóság jelt ad, a zene fölharsan, vége az első jelenésnek! A picadorok kivonulnak. A második jelenés a nyilazóké. A vérző bika vadul száguld, az ingerlők folyvást vörös köpenyeikkel űzik, s jönnek a nyilazók. Ezeknél posztó sincs. Ügyes tornászmódra ugrik az egyik a bika szarvai fölé, és két horgos botot akaszt a vérző sebbe. Erre a bika száguld, s csakhamar öt nyíl van a hátán. A közönség közül a ki közel van, kikap egy vérző nyilat a bika hátából, zsebkendőjét törli bele és elteszi emlékül. Az egyik hős véletlenül oldalt tűzte be a nyilat. „Ugyan miért nem tűzöd a farkára?,“ kiabálják neki. A titkár újra zenét int, s következik a harmadik jelenés, midőn az espada leveti köpenyét s a hatóság erkélye elé lép. A bika még száguldozik, s ő kalapját megemelve, szónoklatot tart és kéri a hatóság engedélyét, hogy ő a bikát — ősei szokása szerint :a szent szűz tiszteletére — megölhese. Az elnök föláll és kezével inti a beleegyezést. Az espada eldobja barette-jét. „Viva el rey!“ kiáltja, s a küzdtérre lép. Nyugodtan mosolyog, mintha csak egy ballerot kellene eljárnia, pedig ekkor már a bika fékevesztett, de az espada nem döfi le egyszerre, játszik vele, eléje terítve a posztot, újra félreugrik, úgy hogy a bika belefárad a dühbe és midőn száguldva ront neki s szarvát bedőli a vörös posztóba, ekkor egy másodpercz alatt a tőr markolatig van a bika hátában. A közönség éljenez, de a bika még egyre fut, az ingerlők űzik, egyszerre a szegény állat tántorogni kezd és összerogy. Ekkor kiáltja el csak a közönség egy szívvel, egy lélekkel az eget verő éljent. Az espada meghajtja magát újra a hatóság előtt, s mint eljátszott szerepe után minden hős, fogadja a közel állók üdvözlését. Némelyek sapkáikat, kalapjaikat dobálják be, borral, szivarral látják el, ünnepük. A zene az espada egész szereplése alatt játszik. Most bejönnek a csörgő öszvérfogatok, s előbb a három lovat húzzák ki, végre a bikát. Ennek nyakára kötik a kötelet, körülhordozzák a földön, az egész körön és úgy hurczolják ki, hol a nép már várja, mert húsát rögtön kiosztják, olcsóbban, mint a mészárszékben adják, ez ősi kiváltság, ettől nem kell illetéket fizetni. Miután a vértócsákat fölmosták, három perc múlva a hatóság jelt ad újra a zenének, s kezdődik a második felvonás: „Egy róka vörös bika.“ A második felvonás is az előbbi renddel foly; csak hogy ez a bika sokkal vadabb, öt lovat nyársal föl, az egyik picadort is véresen vitték ki, az espada pedig — az ujoncz — oly ügyetlen volt, hogy szurás közben, amig ő a tőrt döfte a bika hátába, az alatt a bika fölhasita mellét szarvával, s neki is rontott, és bizonyára összenyársalja, ha az ingerlők be nem takarják a sárga köpenynyel, a bikát pedig félre nem csalják a vörössel. A szegény hőst egy lélek sem szánta, sőt fütyülték, s vérszomjazva kiabáltak új espadáért. E gyalázat azonban nem történt meg, mert a bika a kapott szúrás után még csak két kört csinált, s akkor összerogyott. E perezben a közönség figyelme egy páholy felé fordult. Ott ült a tulajdonos herczeg. Tomboló, viharos éljenekkel üdvözlők, s ő alig győzött elég spanyol grandezzával hajlongani mindenfelé. A harmadik felvonásban a harmadik bikánál az a véletlen történt, hogy az espada nem elég mélyen szúrt, s a tőr a bika hátában maradt. S most kezdődött csak a legnehezebb feladat. Más tőrt hozni nem szabad, s a bedöföttet magának az espadának kell kivennie. Ki is vette és letömte a bikát. A negyedik bika igen élesen öklözte a picadorokat, de ezek is ügyesen működtek, s e jelenet annyira tetszett, hogy midőn a kivonulásra zenéztek, a közel ülők egy része — megfeledkezve a bikáról — a küzdhomokra ugrott s levett kalappal kérték a hatóságot a picador-jelenet folytatására. Folytatták is. Az ötödik felvonásban a bika feldöfött vagy három lovat, de az ő hátán is volt vagy tíz szúrás, s ez úgy elgyöngítő, hogy a szegény állat csak a földet túrta kínjában, és sehogy sem volt kedve támadni; már pedig ha a bika háromszor nem támad, joguk van a banderillerosoknak a bor 108 par ez át vagy a zászlót meggyújtani, de ez nagy szégyen a bika tulajdonosára nézve. St. Marquettit ugyancsak fütyölték J is már, midőn a bika hátán, a vérző sebben meggyújták a botot, mely csak úgy lobogott, kínosan égetve a vérző sebet. Valami idegrázó látvány volt ez. A közönség azonban ujjongott örömében, mert a bika most már úgy neki vadult, hogy a korlát egy részét is ledöntő, a közönség pedig lobogó kendőkkel (s volt vagy hatezer kendő) még jobban ingerlő. Az espada nem is sokáig játszott vele, mert a bika úgy nekirontott, hogy általános rémület fogta el szomszédjaimat. Veszve hittük az espadát. De Molina Lagartijo nem azért cordobai, hogy ne remekeljen. Úgy szívén döfte a bikát, hogy rögtön vége lett. Oly ujjongásról, minő e jelenetet követte, még fogalmam sem volt. Vagy ezer sapka és kalap röpült a hős lábaihoz, s órák, gyűrűk, pénztárczák, virágok. A nők zsebkendőiket is mind bedobálták. Egy angol a nyakkendőjét oldta le és doba be gyémántos tűvel. — Hát ön nem dobja be kalapját? — kérdé tőlem egy szép senora. — Látszik, hogy nem spanyol. Mit volt mást tennem, hórihorgas fehér czilinderemet én is bedobtam a porondra. Egyetlen volt a maga nemében, s hatást csinált: megtapsolták. A kalapokat az espada aztán visszadobálja, más egyebet is, de amit akar, megtart. Nekem is minden véremet fölkorbácsoló évad viadal. — Ah! — sobastá a senora, — hajdan, nem ilyenek voltak e viadalok! Akkor királyok is vívtak, s a lovag egy szép nő mosolyáért oroszlánok közül is fölhozta a leesett keztyűt. A senorának oly szép szemei voltak, hogy ezekből egy hálás tekintetért magam is leugortam volna. Meg kell még említenem, hogy midőn az utolsó bika is elterült, a közönség mind a porondra futott, átölelték, vállaikra emelték az espadát, és ki-ki ajándékot adott neki. A viadalok jövedelme jótékony czélé. Ez az apáczáké volt, s lehetett vagy 150 ezer reál, de a költség több a felénél. Íme, ilyen egy spanyol bikaviadal, e nemes mulatság, a hatóság engedélyével s a szent szűz tiszteletére. A bikaviadalt követő nap átrándultam a két mértföldnyire fekvő (vasuton két óra) Xerezbe, hogy hires dómját megtekintsem, s világhírű borát a helyszínen megizleljem. Rövid pár órát óhajtok csak itt tölteni; érdekelt múzeumának hires pénzgyűjteménye is, mely a világon ritkítja párját; épen ezt megtekintve a társas ebédre siettem haza, midőn vendéglősünk egy aranyos meghívót kézbesített, melyben San Lorenzo herczeg és neje Carmen Gonarez de Leon herczegné nyári lakukban az nap este tartandó népünnepélyre hívnak meg. Ritka példánya a spanyol vendégszeretetnek! a herczeg a xerezi mindkét nagyobb vendéglő összes külföldi vendégeit meghívta házához, és csakugyan ritka ünnepélynek voltunk tanúi, mely a tegnapi nap eseményeivel oly szorosan összefüggött. A herczeg a tegnap küzdött egész quadrille tiszteletére adott népünnepélyt, kik herczegi czimerét tegnap uj fénynyel áraszták el, mindezek tegnapi díszruhájukban jelentek meg, és megjelent az egész város népsége is a gyönyörű kertben, mely tündöklőleg volt kivilágítva, itt láttam igazi spanyol néptánczot a gyepen, mely csakugyan egyetlen a maga nemében, van ebben valami a lengyel mazurból, a régi sváb landlerből, sőt itt-ott csárdásszerű is, csakhogy a vége castagnettekbe megy át, és egész színpadiassá válik, amit az a körülmény is okoz, hogy még a spanyol köznép is szereti utánozni a grandezzát. A fasorban három hosszú asztal volt gazdagon felterítve félkör alakban, igazi színpadi látvány. Az asztalfőt maga a herczeg foglalta el, azonban alig ült itt tíz perczig, ezzel eleget vélt tenni a háztúri tisztségnek, és az első helyet a tegnapi hős, a cordobai Rafael Molina Lagaritjónak engede át, ki az estély királya volt; a herczeg igazi grandként viselte magát, a herczegnő pedig alig jött le pár perczre a mulatók közé; az előkelőbb vendégek számára a pavillonban volt felteritve, én azonban csakhamar újra a mulató nép közt termettem, feszélyezett a társaság némely tagjának feszes gőgje, mely a mi hétszilvafás földesuraink gőgjén is túltesz ; itt herczegi asztalnál még az is majmolta azt, ki otthon, mint szomszédom mondá, a legbarátságosabb házigazda, pedig meg kell val- *) Az anyag összetorlódása miatt csak itt fejezhetjük be lapunk 218-ik . számú reggeli kiadásában megkezdett tárczát. A szerk. Hírek a diplomatia köréből. (Saját levelezőnktől, Bécs, sept. 25. r.— Az itteni franczia nagykövet Bonneville marquis a köztársasági elnök beleegyezésével Párisba utazott. Távolléte alatt a követség első titkára Ring fogja az ügyeket vezetni. A konstantinápolyi cs. és kir. nagykövet, báró Prokesch, a pfaffersi fürdőből ide érkezett, hogy állomás is helyére menjen. Híreim szerint, ez állomáson a már régebben jelzett személyváltozás most fog bekövetkezni, de a választás természetesen nem lesz könnyű. A hivatali rangfokozat szerint Kübeck bárón lenne a sor, de ez soha sem szolgált keleten. Az újonnan kinevezett athéni követ, Haymerl, szintén Bécsben időzik, hogy innen haladéktalanul állomására menjen. Pest, sept. 26. (Ausztriából.) Öszhangzó jelentések tudatják, hogy a német alkotmányos párt a landtagokban nem fogja megtagadni a reichsrath-választásokat, de a megválasztottak ki f°gják jelenteni, hogy a belépést attól teszik függővé, váljon a reichsrath alkotmányszerű-e vagy nem? — A német párt ez eljárásával bonyolódottabb lesz az ügy, mintha a kormány a direct választások útján oly német képviselőket választatott volna, kik a kiegyezés barátjai. (A váczi táborozás.) Azon külföldi katonatisztek, kik kormányaik megbízásából vesznek részt a váczi honvéd táborozásban, a következők : Poroszország részéről jelen vannak: Brozowski alezredes, a I. gárdadragonyos- ezred parancsnoka, K. Buddenbrook őrnagy a gárda- tüzér-dandártól, Lindequist százados a gárda törzskarából, Svájcz részéről :Vögeli és Sinner ezredesek . Ha 1wy 1 őrnagy; Belgium részéről: Goetthara tábornok; Anglia részéről: Goodenough ezredes; Olaszország részéről: Mocerri lovag, törzskari őrnagy. — Ez urak az egész táborozás alatt ő felségének vendégei. (Az orosz czár) e hó 12-én hadseregéhez napiparancsot bocsátott ki, melyben több ezrednek, melyek e napon ünnepük fennállásuk százados évfordulóját, feliratokkal ellátott zászlókat ajándékozott. E zászlókon a csaták vannak felírva, melyekben az illető ezred résztvett, és pedig három ezred zászlóján e felirat van : „A forradalom elnyomatásáért Erdélyben 1849 ben.“ Az erdélyi honvéd-gyakorlatok. (Saját levelezőnktől.) Nagy-Szeben, sept. 20. A mi nem sokára Váczon nagy mérvben fog történni t. i. a honvédség és a hadsereg együttes gyakorlata, az itten kis mérvben tegnap már befejeztetett. A nagy szebeni VII. honvéd-dandár 4 zászlóalja (19., 20., 21. és 22.) a 12. és 36. lovas század, egy szerlöveg osztály itt f. hó 13-tól egész 19-éig összpontosítva vala, vegyes fegyvernemmel való dandár-gyakorlatok véghezvitelére. Ezen gyakorlatokhoz a cs. és k. hadsereg részéről egy 4 fontos, 4 lövegből álló ágyu-üteg osztatott be; ezen tény által valósággá vált az ország és a honvédség azon hő óhaja, hogy a honvédség is tüzérséggel legyen ellátva. Az üteg parancsnoka t. i. ép oly szoros viszonyban állott Edényi alezredes-dandár úrhoz, mint dandára akármely másik osztálya. Köszönet azoknak, kik annyi akadályok daczára rövid idő alatt ily — soknak meg nem fogható — vívmányt kiküzdeni tudtak a nélkül, hogy az eredmény most már csak feltűnést is okozna! A csapatok 13 án este érkeztek állomásaikra, és pedig Bolcza, Kis-Nagy-Talmács, Czód, Kis és Nagy-Disznódra ; itt volt a dandár-hadiszállás eleinte elhelyezve, de lovag Graef tábornok, kerületi parancsnok úr megérkezte után N.Talmácsra, mint a dandár központjára tétetett át. 14- én a nagy eső miatt nem volt gyakorlat. 15- én N.Disznód nyugati részén volt a hadozat (manövre). Egyik fél dandár egy magaslatot védelmezett, a másik fél dandár pedig a magaslat alatt fekvő erdőkből szabályszerűen kifejlődött, és heves támadást intézett a magaslatra, mialatt egy zászlóaljnak a védő bal szárnyát meg kellett volna kerülni. A védő azonban észrevévén a támadó aránylag csekély erejét, neki rohant és visszanyomta, mielőtt a megkerülésre rendelt zászlóalj hatását éreztethette volna. A győzelem a védőnek ítéltetett. 16- án Veszény és N.Talmács közt volt a gyakorlat , két féldandár állott szembe, egyik mint elő — másik mint utóvéd; ennek kellett egy hadtestnek a verestoronyi szorosba való visszavonulását fedezni, a másiknak a visszavonulást akadályozni. Veszénytől délre fekvő ölnyi magasságú, de ritka nyiressel fedett fensíkon csaptak össze az ellenfelek. A csata az erdei harcz jellegét öltötte magára. A védő közepe keresztültöretett, balszárnya bekeríttetett, nyíltabb helyen a szárlövegek recsegtek, míg az ágyuk a védőt hoszszában fogták, a lovasság pedig a síkságon működött. Az első vonalban küzdők közt a rend fel volt bomolva; a szenvedélyek mint az igazi harczban magasabb fokra kezdettek hágni, itt ott kézi tusára is került a dolog; az összhangzó vezetés már a terep fedezete miatt megszűnt, minden parancsnok önállóan vezette csapatják A támcsapatok és a tartalék azonban rendben vala is helyesen alkalmaztatott. 18-án hasonló feltételezés, mint 16-án, csak, hogy a védő N.-Talmács és Bolcza közt foglalt állást és pedig a „Landskron“ hegyén. A támadó széles arczczal nyomult N.-Talmács felé; ebben eltűnt és minekutána rajai a védőt a helység kimenetele elől visszanyomták, a helységből gyorsan kijött, kifejlődött, ágyúit jól felállította, galogságával pedig — a szerlövegek tüze alatt ugyan, de a terep jól felhasználásával a Landskron hegy alját elérte, itt pihent és azután a rohamot megkisérlette. Ezen perezben 3-szor lefújtak és az idei őszi gyakorlat befejeztetett. Graef tábornok úr ezután köszönetét fejezte ki a tiszt uraknak fáradozásukért és a honvédek kiképezésében tapasztalt nagy előhaladásért. És valóban meg kell vallanunk hogy haladunk: ezen dandár honvédeinek nagy részét románok és szászok képezik, magyar aránylag kevés van köztük, de azért a vezényszavat egyformán értik, és nemzetiségüktől eltekintve, kiképeztetésre, edzettségre, magaviseletre, egyetemre nézve alig van különbség köztük. Valóban, ami a fáradalmak elviselését, engedelmességét, jó magaviseletét illeti: nincsen bármely ország csapataival való összehasonlítástól tartani! A véghezvitt hadózati gyakorlatok nem csak a honvédek kiképeztetéséről adtak tanúságot, hanem egyszersmind arról is, hogy a parancsnokok a csapatokat a feladat és a terep viszonyaihoz mérten vezetni értik, miről több jelen volt magasabb rangú hadseregbeli tiszt ar elismerőleg nyilatkozott. Különösen feltűnt a csapatoknál uralkodó nyugodtság és a vezénylők higgadtsága. A különböző fegyvernemek helyes alkalmazása még kívánni valót hagy hátra ; sajnáljuk, hogy a délczeg 12. és 36. század huszárjai nem száguldozhattak kedvükre a kínálkozó terepen, alig várták, hogy egymással, vagy a gyalogsággal összetűzhetnének, de alkalom erre nem adatott nekik. Szárlövészeink olyan pedantériával és komolysággal kezelték lövegeiket, mintha a mitrailleussel jöttek volna a világra; a tüzérség pedig úgy látszott, hogy e legifjabb test rece nővérére igen neheztel, mert ahol csak hallotta ennek recsegését, nem célzott akkor már másra, mint ezen vértezett öldöklő szüzekre. Valóban, megelégedhetünk az eddigi eredménynyel, de óvakodnunk kell az elbizakodástól; láttuk hogy múlt év ótahaladtunk, hanem éreztük is hiányainkat, éreztük hogy még Soltnak kell különféle irányban történni, miszerint a király és a haza várakozásainak ne csak jó akarattal, de eredménynyel is megfelelhessünk. Per ardua ad astra ! Az ó-katholikusok congressusa. (Saját levelezőnktől.) München, sept. 23. Schulte elnök e 110 órakor nyilván meg a gyűlést, Németország különféle vidékeiről és a külföldről érkezett üdvözlő iratokat olvasta föl. Továbbá arról értesítette a gyülekezetét, hogy Michelis tanár a Szt.Miklós templomban holnap (24-én) isteni tiszteletet fog tartani, melyhez a városi tanácstól már megkérte az engedélyt (az engedély a gyűlés tartama alatt meg is érkezett.) E hírt a gyülekezet nagy lelkesedéssel fogadta. Erre a mozgalom fölötti tanácskozmány folytattatott. E tekintetben három indítvány nyújtatott be. Az első Cornelius és Stumpf tanároktól, a második dr. Zimgiebltől eredt, a harmadik az ismeretes Schulte-féle négy pontból álló indítvány (melyet tegnapi esti lapunk már közlött.) Rövid és csak általános eszmék körül forgó vita után az elnök ajánlatára a dr. Zimgiebl által fogalmazott indítvány ellen fogadva. A határozat így szól : „A jelenlegi gyülekezetből választassék meg korlátlan cooptatioval egy állandó bizottság, melynek feladata egy rendszeres katholikus mozgalmat szervezni. A gyülekezet nyilvánítsa ki egyszersmind e bizottság irányában bizodalmát, ruházza reá a szervezés terén az őt megillető tekintélyt és biztosítson számára mindennemű anyagi és szellemi támogatást. A bizottság tagjai a kath. congressus elnöksége és a müncheni bizottság két elnöke. Most Windscheid tanácsos elnöklete alatt a már közlött Schulte-féle határozati javaslat került tárgyalás alá. Schulte alaposan indokolta javaslatait, különösen azt emelte ki, hogy e gyülekezetnek kell határozatot kimondania. A vitában részt vett Döllinger, ki azt indítványozta, hogy a Schulte-féle határozati javaslat egy bizottságnak adassák ki bővebb tanulmányozás végett; azonban ez indítvány ellen Reinkens, Florencourt, Liano (Spanyolországból), Huber és Friedrich tanárok, Stauffenberg, Völk és Michels szólottak, végre pedig a javaslattevő Schulte, ki azt a kérdést intézte a gyülekezethez: van-e bátorságunk, azt, mit a programmban elméletileg megállapítottunk, gyakorlatilag is érvényesíteni? Majdnem egyhan-