Pesti Napló, 1871. október (22. évfolyam, 226-251. szám)
1871-10-10 / 232. szám
mának egyenlővé tételéhez szükséges. Sorshúzás határozza meg, ki tartózkodjék a szavazástól. 15. A két delegatió teljes ülése nyilvános. A jegyzőkönyvet a két fél jegyzői két nyelven vezetik s közösen hitelesítik. 16. A közös minisztérium felelősségre vonásának jogát a delegatiók gyakorolják. A közös ügyekre nézve felálló valamely alkotmányszerű törvény megsértése esetén minden delegatió a másik delegatióval közlendő indítványt tehet, hogy a közös minisztérium vagy annak egy tagja vád alá helyeztessék. A vád jogérvényes, ha minden delegatió külön, vagy a két delegatió közös ülésben elhatározza azt. 17. Minden delegatió az általa képviselt országok független és törvényismerő polgárai közül huszonnégyet ajánl, kik közül tizenkettőt a másik delegatió elvethet; a vádlott vagy ha több vádlott van mindnyájan közösen azon joggal bírnak, hogy az ajánlottak közül tizenkettőt visszautasíthatnak, de csak oly módon, hogy az egyik vagy a másik delegáció által ajánlottak közül egyenlő számúak utasítandók vissza, az ezután megmaradó bírák képezik a törvényszéket a fenforgó perben. 18. A közös minisztérium felelőségéről szólló külön törvény fogja a vádra, eljárásra és ítéletre vonatkozó részletes határozatokat megállapítani. A Magyarországgal kötött kiegyezés elismerése. 6. ez. A cseh királyság hozzájárul a magyar királysággal kötött egyezményhez, mely szerint az 1. czikkelyben a monarchia minden királyságai és országai közt közöseknek elismert ügyek költségeinek fedezésére a magyar korona országai 30%, a többi országok és királyságok 70%-kal járulnak. E költségekből a magyar királysággal utólag kötött egyezmény értelmében a határőrvidék successiv polgárosítása alkalmából az egyedül a magyar királyság terhére számított, ez idő szerint 100-ot tevő s 2%-ig emelkedő quota mindenek előtt levonandó. A közös bevételnek nyilvánított vámjövedék tiszta jövedelméből mindenek előtt a közös vámból kivitt, megadóztatott tárgyak utáni adórestitutiók teljesittetnek, s a maradék a közös ügyek költségeinek fedezésére fordítandó s ezért a közös ügyekre szükségelt összegekből előre levonandó. Ezen megállapodás szerint Magyarország koronájának országai egyfelül s a többi királyságok és országok másfelől kötelezvék, illetékeik fedezésére minden jóban havi bevételeikből bizonyos quótát levonni, mely azon bevételekhez oly arányban áll, mint az illetékek összege a folyó év kiadási költségvetésének főösszegéhez s ezen királyságok és országok azon esetben, ha a havi qvóták főösszege illetményeik összegét el nem éri, kötelesek a különbséget tekintet nélkül a bevételekre s oly időszakokban lefizetni, hogy a közös pénzügyi háztartás megakadást ne szenvedjen. Ezen határozatok 1877. decz. végéig érvényesek. 7. sz. A cseh királyság továbbá elismeri azon egyezményt, mely a magyar korona országainak az általános államadóssághoz való járulékára vonatkozik s mely egyezmény ezen czikkelyben hitelesített másolatban van mellékelve. 8. ez. A cseh királyság nem kevésbé elismeri a magyar királysággal kötött kereskedelmi szövetséget, mely ezen czikkelyekhez szinte hitelesített másolatban mellékeltetik, azon időtartartamra, melyre nézve köttetett. Az osztrák közös ügyek. 9. ez. Minden a cseh királyságra vonatkozó ügyek, melyek nem nyilatkoztattak ki a birodalom valamennyi királysága és országára nézve közöseknek, elvileg a cseh tartományok törvényhozásához, illetőleg Csehország közigazgatásához tartoznak. 1 10. sz.[Mivel azonban az egész birodalomra tartozóknak kijelentett közös ügyeken kívül még olyanok is vannak, melyeknek közös tárgyalása a birodalom érdekében tanácsos és kívánatos, különben a magyar királysággal kötött és a cseh királyság által elfogadott egyezményben bizonyos ügyek olyanoknak nyilatkoztattak ki, melyek bár nem közösek, de időről időre meghatározandó elvek szerint intézendők, úgy elismeri az országgyűlés annak szükséges voltát, hogy az ily ügyek tárgyalásáról eleve gondoskodva legyen. 11. ez. Ily ügyeket kinyilatkoztatnak: 1. A kereskedelmi ügyek, különösen a vámtörvényhozás, a kereskedelmi, tengerészeti és váltójog, a mérték, súly és privilégium, a védjegy és minta, a szellemi tulajdonjog és végre a jegybankok fölötti törvényhozás, mely az egész birodalomban egyenlő elvek szerint intézendő. 2. Az ipar termeléssel egyenes összeköttetésben levő adók, azután egyedáruságok, regálék, végre a bélyeg és illetékek fölötti törvényhozás. A bélyeg- és illeték fölötti törvényhozás azonban nem változtathatja vagy csökkentheti az országgyűlés törvényhozási hatalmát az igazság ügyében. 3. A pénzverési ügy és a pénzláb megállapítása. 4. Ama közlekedési ügyekre (vasutak, posta, távirda, hajókázás) vonatkozó intézkedések, melyekre nézve a közös ügyek elintézésével megbízott képviselő testület elismeri, hogy az egész birodalmat, vagy több tartományt érintenek, vagy melyek több ország közigazgatási határát egybekapcsolják.Továbbá a távirda, posta és vasút ügyeinek törvényhozása és igazgatása, amennyiben azok a fennebb elintézett közös közlekedési intézményekre és azok üzletére vonatkoznak, és amennyiben az egyenlő elvek megtartása a közlekedési eszközök üzletére nézve ama célból szükséges, hogy azoknak egyöntetű a katonai és kereskedelmi szükségletnek, valamint a biztonsági rendőrségnek megfelelő használat minden irányban biztosítva legyen. 5. A védrendszer megállapítása, továbbá azok az ügyek, melyek a hadkötelezettségnek módozatára, valamint annak rendje és tartamára vonatkoznak, különösen az állítandó legénység számának mindannyiszor ismétlődő megajánlása, az állandó hadsereg, tartalék számára a népesedés mértékének szemmeltartásával, az előfogatok, élelmezés és elszállásolás beosztása és a katonai kincstárból nyújtandó kárpótlások, végre mindazon törvények, melyek a hadsereg egységének és hadképességének fenntartására kívánatosak, mint: A szabadságosok és tartalékosok nyilvántartására, az altisztek eltartására, a lovakra, a katonai büntető törvényre stb. vonatkozó törvények. Ha a beosztás mértékában változtatásról van szó, úgy az ország beleegyezése is kivánatos. A törvényhozásnak a honvédségre vonatkozó s. He mily ügyei fognak az ország közigazgatásának föntartatni, az a további rendezéstől függ. 6. A pénzügy köréből : A. Az állami adósságok névleg a magyar királysággal kötött egyezmény kezelése és ellenőrzése, továbbá egy új kötendő kölcsönhöz a beleegyezés oly esetekben, midőn a Magyarországgal fönálló egyezmény következtében egy közös kölcsönről a birodalom közös ügyeinek költségi fedezetéről van szó, vagy ily esetekben, midőn a Magyar Királysággal a birodalom közös ügyeinek fedezetére nem közös kölcsönről van szó, annak elhatározása, vájjon a szükséglet quótaszerű elosztás vagy közös hitelműtét által fedeztessék , és végre eshetőleg egy lebegő adósság fölvételéhez a hozzájárulás rendkívüli pénzügyi szükségletek ideiglenes fedezetére, de annak nem szabad az azon évi rendes költségvetés negyedrészét túlhaladni. B. Az ingatlan közös államvagyon nem tekintve a királyságok és tartományok birtok vagy egyéb jogczimeit. C. A jelen czikkben emlitett ügyek kezelési költségének és azok fedezetének előirányzata és arról a számadolás. Végre fontos okokból 7. Az idegenek állampolgársága, tartózkodása és ideiglenes megtelepedése fölötti törvényhozás ez ügyekhez számittatik. A congressus. 12. sz. A 10. czikkben elismert szükséglet következtében a cseh királyság kész a magyar korona királyságai és tartományaihoz nem tartozó országokkal megegyezni a czélból, hogy míg szabad megegyezés folytán más rendszabály nem lép életbe, a cseh királyságot a 9-ik czikk által illető törvényhozói hatalom értelmében az előbbi czikkben emlitett ügyek egy az országgyűlések által választandó delegátusok congressusára bízassanak. (Folyt. köv) Különfélék. Pest, oct. 9. (Személyi hrek.) gróf Andrássy Gyula miniszterelnök és Kerkápoly Károly pénzügyminiszter tegnap reggel 8 órakor a ro. kir. államvasuton Terebesre utaztak. Gróf Lónyay Menyhért közös pénzügyminiszter ma reggel Bécsből Pestre érkezett. — Tóth Vilmos belügyér tegnap délután Tarnóczra utazott. (Változás a consulságokban.) Ő felsége 1. évi September 3-tól kelt elhatározással, a közös külügyminiszter indítványa folytán, az eddigi császári és királyi bombay-i tiszteletbeli consulságnak tiszteletbeli főkonsulsággá és a Calcuttai, colomboi és port-elisabethi consuli ügynökségnek tiszteletbeli consulságokká való fölemelését, továbbá az eddigi point de galle-i tiszteletbeli consulságnak Ceylonban consuli ügynökséggé átalakítását, valamint Melbourneban egy tiszteletbeli consulságnak és Adenben egy tiszteletbeli alcosulságnak felállítását legkegyelmesebben helybenhagyni és egyszersmind Schulze Vilmos colomboi, Thonemann Emil melbournei, Kumerer Rudolf sydney-i kereskedőket, és Adler Nathanael port elisabi consuli ügynököt, végre Dickmann kingstoni kereskedőt Jamaikában, ugyanottani fizetésnélküli consulokká, mindnyájukat a szabályszerű consuli illetékek húzására való joggal kegyteljesen kinevezni méltóztatott. (Csömöri gr. Zay Károly), az ág0staiak volt egyetemes felügyelője, e történelmi nevezetességű férfiú, rövid betegség után, e ha 8 dikán meghalt. Temetése oct. 10 én, d. u. 2 órakor történik, s hűlt tetemei a bucsányi családi sirboltba fognak letétetni. (Helyreigazítás.) Több lap s igy a “P. Napló “-ban is az volt közölve, hogy Vörösmarthy Mihály költőnk leánya, Ilona k. a. a polgári házassághoz szükségeltető okmányokért a pert városi tanácshoz folyamodott. A király alakban teljesen valótlan. Vörösmarthy Mihály költőnk Ilona leánya ugyanis már négy év óta Széll Kálmán képviselő neje. Tény azonban hogy — mint helyi tudósítóink állítják — a pestvárosi tanács előtt csakugyan egy Vörösmarthy Ilonának a polgári házasság kötéséért, Lechner ügyvéd ur utján benyújtott folyamodása fekszik, s minthogy a folyamodáshoz csatolt anyakönyvi kivonat szerinte Vörösmarthy Ilona k.a.alyául egy Vörösmarty Mihály ur van megnevezve, ez okozta a névcserét. (C h o t e r a ü gy.) A magyar kir. belügyminisztérium tudomásul adja, hogy a rudtsuki császári és királyi alügynök távirati jelentése szerint, Várnán a cholera miatt tíznapi vesztegidő rendeltetett el a Konstantinápolyból érkező utazókra nézve. Az áruk szállítása azonban akadálytalan. Sulinában a Konstantinápolyból érkező szállítmányok orvosi vizsgálat alá vettetnek, és cholera-esetek megállapításánál a veszteglőé rendeltetett el. (Öngyilkosság.) Október hó 5-kén délután egy fiatal ember látogatta meg a losonczi fürdőt, s egy asztal mellett helyet foglalt s bort és vizet parancsolt magának, mit elfogyasztván, fizetés nélkül eltűnt az erdőben. Hosszas elmaradása feltűnvén a korcsmáros s több a fürdőben levő egyén előtt keresésére indultak, s meg is találtak a pelsőczi út mellett egy fa alatt, arczával a földön fekve. Jobb lábáról a czipő le volt húzva. Gondolták, hogy alszik. Kezdték költögetni, s midőn erre fel nem ébredt, megfordítottak s ime az illetők nagy rémületére a fiatal ember agyon volt lőve, s alatta félig aludt vértócsa, mellette finom kétcsövű fegyver Kirner gyárából. A szerencsétlen, mint a nála talált levélből kitűnt, szerelmi bit miatt lett öngyilkossá. (Természet.) Népszerű lap természettudományi és földirati ismeretek terjesztésére, szerkeszti és kiadja Berecz Antal. 1871. évfolyam 3. füzet. A kiváló gonddal szerkesztett folyóirat, mely heti lap alakjában is megjelenik, a természettudományok népszerűsítését tűzte ki feladatául s mint az előttünk fekvő füzet mutatja, e feladatát meg is oldja. A jelen füzet tizenhat kisebb értekezést tartalmaz, van benne továbbá számos közérdekű természettudományi különféle s egy külön képmelléklet. Kiállítása igen szép , a folyóirat a természet minden barátjának figyelmébe ajánlható. Előfizetési ára fél évre 2 frtot. Helyi hírek. (A pesti lö vész-egyet) nagy disz- és szabadlövése holnap, vasárnap, oct. 8-án veszi kezdetét és oct. 11-ig esti 5 óráig tart. A lövés vasárnap délután kezdődik és tart naponta reggeli 8 órától déli 12 óráig és délután 1 órától estig. Szerdán délután 5—7 óra közt osztatnak ki a jutalmak. Különféle czéltáblák lesznek felállítva és pedig 6 álló czéltábla 6'/a hüvelyknyi feketével, és egy versenyczéltábla 9’/a hüvelyk átmérőjű tíz körre elosztva. A dijak : a legjobb lövésért 10—1 aranyig, 4 ezüst fttól 2 ezüst ftig ; a versenytáblán a dijak 4—1 aranyig, 4 ezüst írttól 2-ig. Összesen 70 dij van kitűzve (A zenekedvelők egyletében a rendes ének- és zenegyakorlatok 1.évi október hó 4-dikén kezdettek meg az egylet termében (bálvány-utcza 10. sz. I. emelet), a gyakorlati órák pedig a férfiénekesek részére minden szerdán este 72 órakor, a nő-énekesek rászóró minden csütörtökön d. u. 3 órakor, a zenekari tagok részére ellenben minden pénteken esti 7 órakor az illető zenes énekkar-igazgató urak vezénylete alatt tartatnak. Az újonnan belépőtagok felvétele az említett órákban a titkári hivatalban eszközöltetik. (Öngyilkosság.) Szombaton este fél 8 óra tájban a lánczhídról egy ismeretlen, tisztesen öltözött nő a Dunába ugrott és a hullámok között nyomtalanul eltűnt. A nő egészen fekete ruhába volt öltözve. Kiléte eddig ismeretlen. A P. Napló magántáviratai. (Ered. sürg.) B.-Gyarmat, oct. 9. Tegnap este B.-Gyarmat város község elöljárói a helybeli esperes plébossal élükön, több ezer lakos személyes részvéte mellett fáklyás menetet rendeztek Fridetzky Lajos megyénk érdemdús alispánjának a királyi törvényszék elnökévé lett kineveztetése alkalmából. (Ered. sürg. N. Kanizsa, oet. 9. Wlassics Antalnak nagykanizsai törvényszéki elnökké való kineveztetése nagy örömmel és kiváló lelkesültséggel fogadtatván, tegnap vasárnap este fáklyás zenével és szónoklattal tisztelték meg. London, oct. 8. Legközelebb meetingek tartatnak, melyek a franczia-angol kereskedelmi szerződésben tervezett módosítások felett fognak tanácskozni. Az „Observer“ a következőket közli. A bonapartista üzelmekről keringő hírek folytán szükségesnek látjuk ismételve kijelenteni, hogy sem Napóleon császár sem családjának bármely tagja nem szít bonapartista mozgalmat. A császár hívei talán türelmetlenek, de a császár maga nem tud semmit ily mozgalomról, mely a néphez való felebbezést czélozná. Páris, oct. 8. Lambrecht belügyminiszter ma délelőtt 9 órakor szívbaj következtében meghalt. Róma, oct. 7. Ma reggel a kormányközegek daczára a zárdapapság s az egyházi hatóságok ellenszegülésének birtokukba vettek 2 zárdát. Florencz, oct. 7. Az „Opinione naz.“ egy czikkben mondja, hogy a parlament valószínűleg november második felében új ülésszakra összehivatik és egy trónbeszéddel megnyittatik. Madrid, oct. 7. A gyarmatminisztérium átvételével Balaguer Cuba és Puerto Rico kormányzóihoz intézett távirataiban mondotta, hogy ő mint spanyol és cataloniai magasan lobogtatja a spanyol zászlót, ígéri, hogy a kormányzókat minden szükségessel el fogja látni, s oda fog működni, hogy a nemzeti integritás fenntartassék. Balaguer továbbá üdvözlő a hadsereget, tengerészeket és az önkényteseket. Balaguer jelenleg Barcellona és a philippini szigetek közt egy gőzhajó összeköttetést tervez. — Pieltam Madrid főkapitányjává, és Merelo kormányzóvá neveztetett ki. Ameller a gyalogság igazgatójává, Maliequer a belügyminisztérium titkárává, Castell-Pous a földmivelés igazgatójává neveztetett ki. Balugier ideiglenesen megbizatott az államminisztérium vezetésével, melyet Cantelpiedro nem fogadott el. Az utóbbi azonban megígérte a minisztériumnak támogatását. Madrid, oct. 7. A progressista tertulia tegnap este tartott ülésén Zorilla nyilatkozatokat tett. Azt mondá, hogy a helyzet igen komoly, meg kell fontolni, mily állás foglalandó el ez eseményekkel szemközt. Elemzi a dynastikus pártok alkatát, lehetetlennek tartja egy középpárt létezését a conservativok s a valódi alkotmányosok között, végül békülékeny politikát javasol, de figyelembe kell venni, hogy aki nincs velünk az ellenünk van. Dicsérve a királyt, azt mondja, hogy ő csak törvényes harczba akar bocsátkozni. A progessista párt szervezetének változtatását nem tartja tanácsosnak. Ma este a progessista képviselők és senatorok gyűlést tartanak. Páris, oct. A haditörvényszék mai ülésében hosszabb tanácskozás után 6 szóval 1 ellenében ismét halálra ítélte Rosselt. Brüssel, oct. 8. Az „Etoile beige“ jelenti, hogy Genfben 300 gépgyárbeli munkák és 360 szövőgvárbeli munkás beszüntette a munkát. 10 órai munkaidőt követelnek a bér leszállítása nélkül, ezenkívül az előbbiek a külön munkaidőért kettős bért kérnek. München, oct. 7. A pápai nuncius a passaui püspököt eltiltotta a hitszónoklástól. Berlin, oct. 8. Az orosz kormány a tulai fegyvergyár nagyobbítására 3 millió rubelt utalványozott. Brüssel, oct. 8. Versaillesi hírek jelentik, hogy az egykori császári testőrsereg magatartása aggodalmakat kelt. Bécs, oct. 9. A „Presse“ Bukarestből jelenti: A törvényhozó testület f. hó 29-ére hivatott öszsze. A kormány a vasúti ügyben hozott határozat megsemmisítését fogja követelni, ellen esetben feloszlatja a kamarát. Páris, oct. 7. Párisi bankárok emlékiratot nyújtottak át a kormánynak, melyben hangsúlyozzák, hogy a francia terület további megszállása előnyösebb, mint a berlini követelések teljesítése, melyek szerint a franczia részről kibocsátott váltók leszámítolhatók. Róma, oct. 7. Az itteni theologiai kar bezáratott. Belgrád, oct. 7. A montenegrói fejedelem Szerbia képviselője előtt Milan fejedelem iránti ragaszkodását és azon reményét tudatta, hogy vele együtt a szerb nemzet felszabadításán közreműködni fog. Dresda, oct. 8. Egy liberális gyűlés határozatiig rokonszenvét nyilvánította az ausztriai németek iránt. Berlin, oct. 8. Hiteles értesülés szerint b. Arnim táviratilag idehivatott. Pouyer Quertier kíséretében van ennek veje, Feneion gróf is. Berlin, oct. 8. Pouyer Quertier ma reggel 8 órakor Ozene államtanácsos, Feneion gróf és Valón kíséretében ma ideérkezett és a botéi royal- ba szállt. Még délelőtt elment a franczia követségi palotába. Madrid, oct. 8. A tüntetések a tartományokban megszűnnek, mindenütt nyugalom uralkodik. A Lagasta, Zorilla, Gamende és Hevia közt folytatott tanácskozás alkalmával szóba jött az is, várjon a kormány nyújtson-e be törvényjavaslatot az Internationale ellen? Candau belügyminiszter elismeri annak szükségességét, hogy az Internationale haladása által felriasztott társadalmi osztályt meg kell nyugtatni, és megígéri, hogy a törvények alkalmazásában szigorúan fog eljárni. Konstantinápoly, oct. 7. Hideg időjárás állott be. Tegnap csak három cholera eset fordult elő, ma egy sem. A járvány megszűntnek tekinthető. Körülbelül 150 ember lett áldozata. Lyon, oct. 8. Dobrowolsky (lengyel) mint a németek ellen intézett kihágások főbujtogatója 2 havi fogságra és 100 frank pénzbírságra ítéltetett. Warnsdorf, oct. 8. Itt elhatározták egy ókatholika templom alapítását. Berlin, oct. 8. A franczia pénzügyminiszter ideutazásának oka az, hogy a német kormánytól kieszközölje, miszerint a 4-ik félmilliárd váltót ne hozassanak a piacra, mert ez Francziaországban pénzválságot idézhetne elő. Frankfurt, oct. 8. A németországi és ausztriai közjegyzői egyletet tegnap nyitották meg. Bécs, oct. 9. (Előbörze ) Hitelr. 287.80, államvasut 383.50, lombard 197.40, 1860-i 98. —, 1864-i 136.25, napoleond’or 9.44’/*, anglo 251.20, franco 118.80, tramway 218.75, Magy. földhitlintézet —.—. Bécs, oct. 9. (Megnyitás.)Hitelrészv.287.80, Északvasp. —.—, Allamvasp. —.—, Lombard 198.40, 1860-ki —.—, 1864-ki —.—, Napoleond’oi 9.48—, M. hitelrészv.—.—, Galicziai —.— Anglo-ausztriai 250.—, Franco-auszt. —.— Tramway —.—, Magy. földh.int —. —. Frankfurt, oct. 8. (Zám.) Váltóárf. Bécsre 99.—, Amerikai 1882-re 95.50,1854-es 77.50, 1864-es 136.—, Lombard 194. —, Évjáruléki papír —.—, Osztr. bank részv. 750.—, Osztr. hitelrészv 284 —, Osztr. államvasp. részvény 377.50, 1860-ks 84.75, Ferencz József vaspálya 203.—, Galicziai 256.—, Évjárulék ezüst —.—, Györ-Gráczi 80.50. Magy. sorsj. —. n U Közlekedési vállalatok részvényei. Adva Tartva Adva Tartv ' ^ 0 rSI ry O Alföld-fiumei pálya 200 frt ezüst.......................... 179.50 180— Osztrák Llyrd 100 frt................................................... ...___________ mL/Dl % 1 i rVl. Osztrák Duna gőzhajózási társulat........................... 5*?5 567.— felső erdély pálya 200 frt. ezüst.............................. 8»!B0 «9 ~ UV/wA “*■ Erzsébetpálya 200 frt. p. p.......................................... 234.50 235. Állampálya 500 frank........................................**TMS‘„ Ferdinánd-északi pálya 1000 frt p. p................... 2092.— 2097.— „ 1867-diki................................................ 137.— 139 _ Oct. 7. Ferencz József pálya 200 frt. ezüst.......................... 205— 265.50 Déli pálya 500 frank ............................................. 109.25 109 7 Pécs-barcsi pálya 200 frt. ezüst................................... 171.60 172.2 „ „ 200 frt. 5%.............................................. 89*80 na’_ — " i 1 1 1 " " 11 ...... "" Lajos-Károly pálya 200 frt. p. p................................ 260.-- 260.50 Tiszai „ 100 „ . ...............................................................................* . . .. . . Adva Tartva Kassa-oderbergi pálya 200 frt..................................... 183 25 183.75 Magyar keleti pálya 800 frt. ezüst.............................. 84.80 85 A. Államadósság 100 frt. _______________Lembergi-czernowitzi pálya 200 frt............................. 1T125 171 75 » nL. 85' _ . ...... k6 68— 6810 Osztrák Llyod 500 frt. p. p......................................... 378. 380 — 1 ,n"b »USOrS jegyek. Egysége, járadék, jegyekben más nov. 5 . 58._ £10 Első erdélyi pálya 100 PfrtPez081.......................... «».7» 173.25 Hitelintézet «»,4........................................................ ,83 50 18. ” ” ap/° «8 10 68.20 Állampálya 200 frt. p. p................................................ 385 -- 388. Clary 40 lit. u. ...................................................... . 88. !! " " ” april—oct 5°/n * 68.10 68.20 Székesfehérvár-györ-gráczi pálya 200 frt. ... 168 — 168.50 Dunagőzhajoz~t 100 frt. p. p....................................... _ — 96~ A t * , » , » ‘p!V; °Ct- 5/0 * * __ __ Déli pálya 200 frt............................................................ 199.10 199.30 Keglevich 10 frt. .... ........................................ So«^L 183» b“l p' P .. • »85% 287% «szai pálya «00 frt......................................................... 239. 240. Buda váró. kiszva. 40 frt.............................................. 3*% g®'' Sorsolással 1839 bol egész sorsj. p. p. 2 85— 287. Bécai Tramway 200 frt............................................... 219.75 220 Pálffy 40 frt. p. p...........................................................8 49 -” 1854-ből 250 frtoa 4%” ” % % 89% 90. Magyar-gácsorsalgi pálya.......................................... 159. 189.50 Rudolf-alapitvány 10 frt............................................... 14% 155 " 1860-ból 500 5% . 98. 0 98.50 a észak-keleti „ 200 frt. ezüst .... 159.50 10.- Salm 40 frt. p. p............................................................. 41.-“'6 ” 1860-ból 100 . 5% . . . 110.50 111.50 . keleti pálya 200 frt......................................... 112 76 113.25 St. Genoi. 40 frt. p. p................................................... 31. s^_ „ •...................... “1 *5? F. Iparvállalatok raaivtajel. «» & Compjáradék 42 líra darabja.................................... • * K ♦ • paa " ........................................... ^ 60.Állami domániás jelzáloglevél 120 frt .... 122.50 123.-- Donau, osztrák biztositó 200 frt................................ —.— —^^ í°° *2» L P* P............................................ 21— Salgótarjáni kaszén 100 frt......................................... 121.— 122-• Windischgrácz. 20 frt..................................................... 23.— B. Földtehermentes 100 frt p. p. Securitás viszontMzt sop frt......................................... ——•— Váltók (három hóra). Horvát-tótországi 50/„................................................... ——■■— Q. Záloglevelek. Amsterdamra 100 frt. hollandi 4%......................... 100 — ..,--» Temesi^bánsági ^ ! '. ?t- -- Osztrák földhitelintézet sorsj. 5%.......................... 104.7» 105.35 ( j j *. j [ Temesi 1867-diki sorsolási záradékkal .... 76.75 77.25 „ 33 éven visszfizetendő 5% ...... 86.— 86.50 fjoroazi5 jaa írt .„nia- 50/ ____ Magyar 5%.................................................. 19.50 80.— Nemzeti bank pp. 5% sorsolás —.— 95.50 Brigsel 5%, _ ................................................ — » 1867-diki sorsolási záradékkal . . ..- ------ » _ «■■í-*0/V' „.......................................... Frankfurti 100 frt délnémet 4% 10090 ,777 r M is kö/kölesiülök Magyar raidhiireUnté.et 5'/,«. . . . 8_8.75 ^ ~ Hamburgra 100 márk. b. 8% . ............................... 87 70 l/. Mas KO/KOICSOVOK. » 6 a • • • • •_ Londonra 100 font sterling 8V,°/o.......................... 118 70 n«'. Magyar vasúti kölcsön 120 frt darabja .... 107.75 108.2» » kereskedelmi bank 23 év alatt sors. . . . ..— • Ily0nra 100 frank 6%................................................... ......... _ . sorsjegy-külcsön 100 frt ........................... 97.25 97.50 jelzálogbank 5%% sors..................................... 84. 84.50 Milano 100 frank 5%....................................- 7. szállődézsma-váltság 100 frt .... . —.— —_ ... Marseille 100 frank 600.............................................. —.— 7 H. Elsőbbségi kötvények. páris 100 frank 6'/,%............................................. 45 73 4/8 D. Bankok részvény-d. Alföld-fiumei pálya 200 frt. ezüst.......................... ...86 92.— Pénzek árfolyama. Angol osztrák bank 200 frt. 75% befizetés . . . 251.50 251.25 Osztrák Dunagőzhajózási társulat 100 frt. p. p* . —.— __ Angol-magyar bank 200 „ 40% „ ... 91— 91.50 Erzsébet pálya 200 frt. p. p........................................ 94 _ 95" Arany ....................................................................... 5,79 5 7 Osztrák földhitelintézet 200 frt 40% befizetéssel . 270.— 275.. . % ezüst 100 frt......................................... 93._ 94._ Napoleon dsdor............................................................... 9.46 9.4 „ hitelintézet 160.frt...................................... 288.80 289.— „ „ 1862-diki ... .......................... 1000 100.75 1v0?2 ?np,etile„......................................................... —.— — Magyar „ 200 „ 40% befizetéssel . . 1u9.— 109.56 n n 1869-diki................................... 101.— —.— ^an*Terezia-taller.................................................... —.— — Pesti kereskedelmi bank 500 frt........................... —.— —.— „ „ 200 frtos.............................................. .... __. Egyleti taber ............................................................ —. — Alsó-ausztriai beszámitoló bank 500 frt. . . . 935.— 938.— Ferdiánd északi pálya 100 frt. p. p.......................... 89. 89% Sí?3.1 • • •’ ......................................... 118.— 118.5 Osztrák-franczia bank 200 frt ezüst..................... 119.25 119.50 » na 1°0 , o. é.......................... —,— —. Váltó leszámitolás.........................................' • * —.— 4,Magyar „ , 200 ..................................... 93.25 93 75 , 100 „ ezüst 5% . . . 104.75 105.25 Vanto Altalanos bank Bécsben 200 frt 50% befizetés . —.— —.— Ferencz József „ 200 „ 98.10 98.80 ’* 1 u i a. Nemzeti bank................................................ . . 767.— 768.— Pécs-barcsi , M . „ . . . . Arany al marka ........................................................................................ Egyleti bank 200 frt, 40% befizetés.................... 111 50 111.75 Károly Lajos „ 300 „ .......................... 105.— Friedricher.................................................................. L_ Forgalmi bank 230 frt 60%..................................... 189.cO 181.b0 » . „ II. kib..................................... 100.50 101.-- Louis d’or....................................................................... __ Bécsi váltóbank 200 frt 40° 0..................................... 172.25 172.75 Lemberg-czera. jassyi pálya 300 frt. ezüst ... .. —.— Angol sovereigns.................................................... U S5 119 „ váltó üzleti társaság 200 frt 40% . . . 92.56 93.50 „ „ „ , 1. kib. 1865. . . 77.75 78.50 Porosz pénztári utalvány......................................... 1% ,'j „ bank 200 frt 40% befizetés...................... —— — „ „„ „IL„ 1867. . . 90.25 90.59 Ezüst szelvény............................................................. 18.— lfa.fr » bankegylet 200 frt 40% befizetés , ■ . 216.— 217.— , » » a Hl , 1868. . . 79.20 79.50 Orosz papiimber........................................................ 1.586 NEMZETI SZÍNHÁZ. Ma, hétfőn, October 9-én adatik : TARTUFFE. Vígjáték 5 felv. Irta Moliére. Fordította Kazinczy G. SZEMÉLYEK: Pernellené asszony, Orgon anyja — Szathmáry L.-né Orgon, Elmire férje — — Szilágyi Elmire, Orgon neje — — Prielle Corn, Damis, Orgon fia — — Náday Mariána, Orgon leánya — Helvey L. Valéré — — — Nagy Cleant, Orgon sógora — — Komáromy Tartuffe, szenteskedő — — Benedek Dorina, Mariának komornája — Lendvayné Nyomatik[a kiadótulajdonos „Athenaeum irodalmi jósnyomdai részvénytársulat nyomdájában (ezelött Emich G.) Barátok tere 7. Loyal ur, törvényszolga — Sántha Rendőrbiztos — — Pintér A színhely Párisban, Orgon házánál. Kezdete 7 órakor, vége 9 után. BUDAI VÁRSZINHÁZ. Ma, hétfőn, October 9 én adatik: FIGARO LAKODALMA. Víg opera , felv. Zenéjét szerzette Mozart Auu Forditotta N. F. Karnagy , Huber Károly. Kezdete 7 órakor, vége 10-edfélkor. Az áru-68 értéktőzsdéről. Pest, odt 9-kén. E héten a gabnaüzlet csekély, a fogyasztók keresik a gabnát. Ez értéktőzsdén a hangúat kedvező.M. sorjegyek 97.25, bordézsma 72.71 adatik. M. biztositó 780, Unió visszbizt. 250 fizettetik. M. hitelek 101, franco-magyar báni 92.75 adatik. Pesti közúti 300 kináltatik. Pannonia malom 505 keresett. Takarék- és hitel egylet 57.50 kel. Első m. serfőzde 510 frtd kel. Készpénz és váltó emelkedik. Napalem 9.48, arany 5.70, tallér 1.77%. Ezüst 118.50 kel Magásjegyzések, melyek az árhullámzást mutaják. Pest, oct 9. Államadósság. A megállapított hivatalos jegyzést reggeli kiadóunk közli. *) Szelvény nélkül. Főszerkesztő : B. KEMÉNY ZSIGMOND. Felelős szerkesztő : URVÁRY LAJOS. Magyar vasutak....................................... 108.26 . 108.5 Széllőváltság kötv....................................7S.75 ' 74Magyar sorsjegyek...........................’ 97.25 97.7 Biztosítási papírok. I. Magyar........................................... 730.— 1 786.Pannonia............................................ 38n._ „ 385.. Sino............................................. 215 . 220-Haz.l ........................................... 115.- „ 118-Bizt- int..................................................... 270 — „ 276-Takarékpénztárak. Óbudai.....................................p. _ £___ Gödöllői............................................. ........ .... 1J‘ s.i • ’..................................... 3400.— „ 3600— Terézváré '..................................... 48.50 , 49-Külvárosi ..................................... 78.__ 79.. Ferencz-Józsefvárosi .... 56.__ ” 56.Iparbank........................................... 23.50 , 29-Takarék és hitelegylet .... 56.__ 57.. Fővárosi........................................... 173.600, 174-Kőbányai............................................ 36._ ^ 35 6 Ujpesti............................................ 41.— , 42-Malmok. Árpád.................................................p. 156.— , 10.— Concordia*) ..................................... 365.— , 876-Lujza....................................... 122.— „ 124-Unio .................................„ 200.— , 206-Hengerm.*)............................................., 680.— 685-Gyárudvar............................................„ 59._ ^ 60.Erzsébet............................................, 100.— , 106- Blum-féle............................................„ 180.— , 190- Király.................................................. 340— , 360-Sütök*) ..........................................., 150.— , 160-Victoria . . ...............................„ 155.— . , 160-I. Budapesti*)..................................... 470.— , 480-Pannonia........................................... 505.— „615-Vasutak. I. Magyar-kel. vp....................................„ 113.— „ 114 -Pécs-barcsi............................................„ —.— „ ____ Budai közúti vp.................................., 90.— „ 95.. Pesti . . . . l-il. ..„ 298.— „ 800-Hegyi „ 80.— , 85-Alföld-Fiumei .................................„ 178.—',, 180-Különféle. Hajórakm. köles I. kib. . . . „ 73.— £ 74.. n r> II- n ■ • • n —•— , — Borgv r .................................. 101.- , 103- Fiumei hajógyár................................„ —._ __.. Athenaeum ..............................., 1H3._ 185. Gsehwindféle 198. — „ 200- Borszesz finom .... . „ —.— _ Orsz. gözhajóz................................ 28. — , 31-Bankok. Anglo-Hungaria......................p. 91.— , 92. Franco-magyar ................................ 92.50 „ 93.Pesti népbank ............................... 47.— „ 47.1 Pesti keresk. bank . . . „ 676.— , 618. Szerb bank ..................................... —.— Magyar hitelbank............................... 109.—*109.1 Magyar jelzálog ............................... —.—, Záloglevelek. Magyar földb. 6'/..................... 88.23 , 88.' . , 6% .... ..- , Magyar jelz............................................ 84.26 „ 84 I Kereskb................................................... 90.— _ 90.1 Váltó folyam. Augsburg..................................... p. 100 25 * 100. Hamburg............................................ 88.— _ 88. Mailand......................................„ —.— . . Frankfurt............................................ 100.50 * 101. London ............................... . . 118.50 „ 119. Paris................................................. 45.80 „ 46. Valuták. Arany................................................. 5.70 â 45. Napoleon........................................... 9.48 . 9. Ezüst................................................. 118. , 118.