Pesti Napló, 1872. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1872-02-14 / 36. szám
36. szám Szerda, február 14.1873. 23. évi folyam. Szerkesztési iroda: timnnsteltef* 7. mo. L «meist. Skp nellsmi részit illet« minden haleményr * »erketzttnéhes tetézendő, terelek eezk lémért tenektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferenesiek tere 7. szém földszint. A lap anyagi részét élet közlemények (előfizetési pénz , kisdia körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-himtelkes intésendek. Előfizetési föltételek: Vidékre, pesten, helyben, házhoz hordvat Egész érre . . . fi írt. Félévre . . . . U fii Negyedén* . . . 0 . 60 kr. Két hóra .... 0 . 70 krígy hóra ... 1 t If kr REGGELI KIADÁS. Hirdetmények dijat hasábos petitsor egyezett kire tetéznél 9 ajkr. Bilyegdij killte W zjkr Nyiktér i 0 hsaikér petitaet M njkr. Pest, február 13. A nagy vatikáni zsinat határkövet képez az egyház és állam közötti viszony történetében. Ami előtte volt, az sem nevezhető a zavartalan béke korszakának, de az, mi utána következik, folytonos öszszeütközés, valóságos harcz mindenütt. Latin és germán államok közt e tekintetben nincs különbség, s ha a földre sújtott Francziaországban az egyházi kérdés még ma a haza tengernyi más bajai előtt háttérbe vonul, Olaszország, részben Spanyolország legújabb története az állam és egyház közötti viszályok folytonos lánczolatát mutatja. Van baj mindenütt, van összeütközés minden országban. Az egyház mozgósította hadait, az állam ellenrendszabályokra, önvédelemre készül, s általános hadüzenet előestéjén állunk, sőt az előőrsi küzdelem már mindenütt megindult. A germán államok közül Németország az, hol a két nagy szervezet, az ifjú birodalom s a régi egyház egy év óta elkeseredett harcában állanak. Az egyik pezsgő, fiatal életerejét, a másik ősrégi organisatióját veti latba; az egyik a polgárság, az intelligentiából, a másik a nagy tömeg vallásos szenvedélyéből meríti eszközeit. Az egyház a társadalom, az állam a kormányhatalom tényezőit hozza mozgásba, s különösen a nagy birodalom déli részei, azután Poroszország katholikus tartományai képezik az új háború színhelyét. E vidékeken az egyház egészen az ecclesia militans alakját ölte magára ; minden püspök egy tábornok, minden falusi lelkész egy törzstiszt, ki mögött egész hadsereg áll, a hívők egy része, mindennemű katholikus egyletek, casinók, népgyűlések s főleg egy, a népre számított sajtó, mely szenvedélyesség tekintetében messze túlhaladja az Internationale emberevő közlönyeit. Elsass és Lotharingia megszerzésével a háború színpada ismét megnagyobbodott. Az 1801-ben Bonaparte consul által Francziaország s a szent szék közt az egyház és állam viszonyainak szabályozása végett kötött concordatum — Antonelli bíbornok január 3-án kelt nyilatkozata szerint — a curia által Elsass-Lotharingiára nézve érvénytelennek tekintetik ama pillanat óta, melyben a két tartomány kiszakittatott a franczia állam testéből, így itt sincs többé a két nagy hatalom közötti viszony törvényesen szabályozva, mi egyjelentőségü az összekocczanással, az örökös viszálylyal. Itten a franczia érzelmek fogják a küzdelmet élesbíteni, fokozni, amint fokozzák azt a déli államokban a particularisták, Hanno Verában a wuelfek, Poroszország keleti vidékein a lengyelek anti-német érzelmei. Ezen elemek csatlakozása folytán a katholikus mozgalom valóságos politikai mozgalommá, a katholikus párt jelentékeny politikai párttá alakult, melynek célzatai nemcsak az egyház régi jogkörének visszaállítására, hanem közvetve a német egység, a mai német birodalom szétbontására irányulnak. Hogy az ifjú császárság nem nézi öszszetett kezekkel a küzdelmet, arról tanúskodik a német parliament s a porosz országgyűlés utolsó évi üléseinek története. A porosz politika, melyen a német egység fölépült s mely a nagy birodalomnak ma irányt ad, soha sem szokta volt az államellenes insusok nyilvánulását békésen eltűrni. A porosz politika nem abban culminált, hogy az állam és a társadalom minden elemét, minden intézményét saját hatalmi tényezőjévé alakította át. Nem a liberalizmus, nem az elmélet s a rideg politika képezték a porosz kormány vezéreszméit, nem is az ultramontán vagy conservatív hajlamok, hanem a kormány hatalmának öregbítése, mely mögött minden más tekintet háttérbe vonult. így lőnek az egyház, hadszervezet, az iskola s községi élet a kormány hatalmának egyegy oszlopává. Az intézmény, mely e szerepre vállalkozni nem akart, vaskézzel leszoktatott. így tett Poroszország mindenkor, midőn az állam egyik hatalmi tényezőjét valamely oldalról csorbítani akarták; így tett például a harminczas években a kath. mozgalommal, midőn vezetőjét, a kölni érseket fogságra vettette; igy tőn a hatvanas évek elején, midőn az állandó hadseregre vonatkozó terveit A nemzet minden ellenzése daczára keresztülvitte, és igy tesz Porosz-Németország ma is, midőn alapjait a katholikus mozgalom megtámadni merészli. Az állam részéről maga Bismarck herczeg áll a küzdelem élén, nem a szabadelvű eszmék, a fölvilágosodás iránti különös előszeretetből, hanem önvédelemben, saját művének megvédése végett. A német egyház megalkotásában őt illeti az oroszlánrész; ő a megtestesedett porosz politika, s mivel a katholikus töredék mindkettő ellen irányul, ő saját művének, saját eszméinek védelmére kel. Az ellenzék az egyházi szószékről kezdé mérges nyilait szórni a német egység ellen s Bismarck azonnal megalkottatá a törvényt, mely a szószéken elkövetett bűntetteket a közönséges büntettek sorába iktatja s megfelelő büntetésekkel sújtja. Az ellenzék az iskolába helyezte át a csatatért, miután azon régi szabály, hogy a lelkész képezi az iskola „született“ felügyelőjét, az iskolák nagyrészét a katholikus párt hatalmába juttatta, s Bismarck herczeg azonnal elmozditá Mahler minisztert, ki a clericális izgatásokat elnézte s törvényt terjesztetett az országgyűlés elé, mely az iskolafelügyelet jogát az állam kezeibe teszi le. A háromnapi heves vitában, mely a múlt hó végén a porosz képviselőházban a javaslat felett lefolyt, paedagógiai szempontok épen nem, jogi érvek csak keveset szerepeltek; a vita kiválólag politikai volt, s ama heves küzdelem, mely ma Németország nagy területén vitatik, kicsinyben a berlini parliamentház négy falai közt játszódott le. Bismarck vezette a küzdelmet, s az ő állítását, hogy a katholikus párt a német állam ellen működik, a javaslat védői csak új szavakban ismételték, új érvekkel támogatták. A clericalisok a szabadság nevében tiltakoztak az ellen, hogy az iskolába „állami mandarin“-ok ültettessenek; a többség erre azt felelte, hogy az ellenzék szabadsága a tudatlanság, az elbutítás szabadsága, azon szabadság, hogy a tanító ne tanítson, a gyermek pedig ne tanuljon semmit. Falck miniszter legjobban fejezte ki a napirenden álló törvény intenzióit. „Az állam nem akar szenvedni“, e szavai híven kifejezik az egész porosz-német politikát, mely meghajtja vagy saját eszközévé teszi a közélet minden tényezőjét. Tudjuk, hogy a képviselők többsége elfogadta a javaslatot s ha törvénynyé emeltetik, új eszköze lesz az államellenes izgatások elfojtására. A porosz kormány ez újabb diadala azonban nem a liberalizmus diadala. A szabadelvű pártok legfölebb azon reményt meríthetik e küzdelemből, hogy a tett tapasztalatok után a porosz-német politika irányzói végre átlátandják, hol vannak valódi barátaik és hol ellenségeik, s így az egységes Németországot lassankint nemcsak a nemzetközi béke, hanem a valódi alkotmányosság és józan haladás zászlóvivőjévé teendik Európában. A Deák-kör szerdán délután 6 órakor értekezletet tart. Tárgya : A bank-ügy. Justh József: A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Visszaemlékezés szerkesztői pályámra. SZILÁGYI SÁNDOR-tól. (Lásd a „P. N.“ febr. 9-iki számát.) III. Az „Emléklapok“ többi füzetei. Az „Emléklapok“ következő négy füzete pontosan a kitűzött időben jelent meg. Más cenzura még mindig nem volt, mint hogy az illető nyomtatvány bemutattatott a katonai parancsnokság fő rendőri osztályának. Kisebb nyomtatványt, ha a bemutatás napjától számítva 3, nagyobbat ha 8 nap alatt nem jött lefoglalás, ki lehetett adni. Ha jött volna, az a haditörvényszék elé állítást vonta volna maga után. Mondom,vonta volna — mert az alatt még Macchio volt a budapesti térparancsnok, tudtomra csakugyan egyetlen elkobzási eset sem fordult elő. A Ilik füzet márczius 30-kán adatott ki. Ez még a pesti erőkből telt ki, s a dolgozó társak számát kettővel szaporitá . Vahot Imrével, kinek „Huszár mint dragonyos“-a népszínművé feldolgozva, a színpadon is fentartá magát s Kopasz Lászlóval, kinek nevét a „Hölgyfutárban közlött apróbb vigkedélyű tréfás dalaiból ismerte a közönség, s ki nem volt más, mint a múlt évben elhunyt derék és kitűrő tanár Fekete Mihály. Akkor Pesten lakott, s a vig kedély, mely dalain elömlött, társalgását is jellemzé. Nem ismerve csüggedést, híve, remélve a közes felszabadulásban, kis irói körünknek egyik lelkesítője volt Első vers, amit tőle kiadtam, „Jaj már minekünk“ versbe foglalt anecdota volt, azon aggódó szászokról, kik Szeben bevétele után fiaikat a besorozástól féltették s kiket Bem azzal nyugtatott meg „hogy drágább neki annál a kenyere, hogy sem azt tenné.“ Egy más vers Vándortól volt — Szász Károly — „Beranger mellett“ borongó dal, melyben a költő küzd a kedélyére nehezülő bánattal, s hogy lelke vidámságát fentartsa, Berangert veszi elő, ki eszébe juttatja a szabadságot: „Hejh a szabadság! ne említsük e szót, Szememből a köny csordulóban áll ... — Eh, ha kicsordúl, majd letörlöm onnan, Szivembe szebb jövő reménye száll. A költőknél még él a szabadság, és Fog élni, bármit mond a hatalom !“ ... Ha már e költemény félreismerhetlen czélzást foglalt magában a jelen viszonyokra, egy más épen abból vétetett, sőt azok közé tartozott, melyeket a hatalom utóbb „politische Lyrik“ elnevezéssel illetett, s mely legkevesebb pardonra számíthatott akkor, mikor Heyntzl és Prottmann, e két irodalmi Karafa basáskodásainak ideje következett be. A költemény Gyulaitól volt: „Mit írjak?“ . . . czím alatt. A költő töprenkedik, hogy mit Írjon. Az első versszak eredetileg így hangzott : „Ostromállapotban élünk, Mit Írjak hát ugyan mit ? Szabadságról és hazáról Hegedült már szent Dávid.“ Akkor igaz volt. De így mégis igen keménynek tartottam. Utoljára is, olyan hatalomnak, mely könyörületet semmiben sem ismert, bebörtönzéseket, elítéléseket fokozott szigorral folytatta, mely már egy lapot elnyomott, s egy pártot, az ó-conservativeket — mely erre legkevésbé lehetett elkészülve — még a szólhatás teréről is leszokta, s mely épen e kettőt, a szabadságot és hazát tűzte ki a megsemmisítés első áldozataivá, szemébe mondani ezt az igazságot nem mertem. Hogyan fejezze ki azt Gyulai akkép, hogy a magyar ember megértse, az Oszwaldház betű kutatói előtt pedig föl se tűnjék, az az ő dolga volt. Utoljára is szoknunk kell úgy írni tanulni, hogy a hadi törvényszék elé állítás veszélyét kikerüljük s a közönség mégis megértse azt, a mit mondani akarunk. így lett aztán a sor helyett: „Erről, arról s egyebekről“ — a közönség aztán megértette, hogy mi az az ez az s egyéb,miről szent Dávid hegedült. Megértette vele azt a vers egész hangulata, a keserű humor, melylyel a költő elmondta, hogy nem énekel a szerelemről, mert őt senki sem szereti — különben ily formán vannak most sok ezeren (hogy kik — azt úgy is értette akkor minden ember). Nem énekel a tánczról, mikor a lányok nem tánczolnak, úgy is van a magyarnak elég táncza. Nem énekel a fájdalomról mely most mindennapi , hanem énekel a télről, melyben szép nótákat „odtrohoz“ a zugé szélvész, s mely milyen szép volna, ha örökös volna ! mert megfagyna előbb a szegény, azután a gazdag, S meg nem háboritná senki A közrendet, nyugalmat, még a hírlapiró sem, még a historicus sem. De nem lett örökös tél, nem fagyott meg elébb a gazdag, azután a szegény s a közrendet is háborító és épen ezen füzetben a historicus Temes „Egy magyar hadsereg“ felbomlásának leírásával, és a hírlapíró Sajó : „Erezleány“-nyal. Ez a a forradalomnak egy ragyogó lapját ragyogó színekkel festé. Egy mysticus rajz, a fantasia élénk színezetű játéka, egy kép a regevilágból, egy mythologiai jelenet, mely igen jól megfelelt annak, ami akart lenni: ébren tartani a lelkesedést, a bámulatot az iránt, amit csak nem rég láttunk szemeink előtt. Hadd adjon tápot egy-egy ilyen kép a fásulni kezdő kebelnek, hadd álmodozzék a színek e pompája mellett az, kinek oly sivár, oly borús jelenje van — oly alkalmas ez arra. E dolgozatokkal hát egy lépéssel tovább haladt a vállalat a kísérlet mezején: hogy mit merhet a sajtó viszonyaink közt ? Ez alatt gyűlt az anyag a harmadik füzethez. Bár a czél azon része, hogy régi irodalmi erők támogatását megnyerje, részben el volt érve, de a régi nagy nevek közül még sokan hiányzottak. E néhány nap többeket meghozott. Első Csengery volt, ki közreműködését egy nagy becsű dolgozat átadásával bizonyitá, a ki az Emléklapokkal egyidőben megindult Ismeretek Tára számára dolgozva, tanulmányai közé temetve, családjának élve, egészen visszavonulva élt. Nem mindennapi öröm volt az nekem, midőn tőle Beöthy Ödön jellemrajzát átvevém a füzetek számára, mert vele a vállalat a régi nagyok egyikét nyerte meg. Aztán Tompának kaptam levelet Kelemérről márcz. 11-ről : „Kedvetlen körülményeim — bárs elfoglaltatásom nem engedik, hogy dolgozatokat küldjék kegyednek. E pillanattól azonban már szabad leszek. S most elkezdvén, fogok kegyednek írni, még pedig folytonosan . Néhány nap múlva első küldeményem kezében leszen . . . Adjon Isten agyon tiport irodalmunknak felvirulást, kegyed buzgalmának sikert.“ A küldeményt csakugyan nemsokára megkaptam. Néhány nap múlva Szalontáról Arany válasza is megérkezett, ő is akadályozva volt eddigelé írni, de ezután fog. Legközelebbi levele nem ígért a forradalomból semmit, mert arra még a visszaemlékezés is fájdalmas. Örvény az és midőn fölötte átvezet. Szédelgve szemet huny az emlékezet. Még az elegiáig sem higgadt meg, s nincs is meg nála a művészi nyugalom, s addig mig az nincs meg, ne vegyen az ember tollat kezébe, vagy ha vesz, oly tárgyat válaszszon melynél szabadon átadhatja lelkét képzeteinek s nem vicsorog rá örökké a való sceletonja. S amit küldött, az egy hosszabb költői beszély volt — de pár nappal utóbb már egy fenséges ódát tett postára, a „Leteszem a lantot“ czíműt. Aztán Vachot Sándor dalaiból is kaptam néhányat — szóval lehető volt egy az eddigieknél is jobb füzetet adni sajtó alá. Ez volt a III-ik füzet, mely ápril 10-én állta ki a sajtó bírói vesztegzárt, s három olyan dolgozatot hozott, melyek túlélték e füzetek rövid pályáját s irodalmunkban állandó életet vivtak ki: „Leteszem a lantot.“ Aranytól egy elégiai hangulatú oda, visszatekintés a múltra, midőn „versenyben égtek a költő húrjai, s fájó pillantás a jelenre, midőn árva éneke Himzett virágos szemfedél, Szó, mely kiállt a pusztaságba. A másik: „Az Özvegy s fiai“ Tompától, ballada a forradalomból, tragoedia (az özvegy aszszony két fiáról, kik közül az egyik régi katona az osztrák csapatok közt, a másik honvéd s kik a csatatéren egymás ellen küzdve hullanak el s csak haldokolva ismerik föl egymást. Az özvegy asszony is meghal... s most feltalálja fiait, kiket „a halál fehér paripája“ visz hozzá. A harmadik Beöthy Ödön jellemrajza, mutatvány egy nagyobb munkából, mely Magyarország szónokait s státusférfiait ismertetendi. Szerző nem akar történetet írni, csak egyszerű arczképet ad, s azt nem bizhatni egészen a késő történet ecsetére. Az ilyen rajzokat a jelenből kell átvenni, melyek elenyésznek, ha közte és a jelen ivadék közt a sir emelkedik. S mennyi becsest mentett meg a gyűjtemény, melyből e rajz vétetett, a jövő történet írásának ? E füzet hozta még Keledtől (Vachott Sándor) „Honfi dala 1848“, „Pál gazda“ Gyulaitól, ballada, a Hadnagy uram genrejára írva. A „Tarczali kápolna“ Jókaitól, novella a forradalom eseményeiből, Alföldi népdalok Bernát Gáspártól, Szürkületkor Mentovichtól: az elesettek árnyai feljárnak s elmondják a költő kérdésére, hogy csak akkor fognak visszatérni sírjaikba, ha a szabadság napja felsüt. Addig nem ismer nyugtot véres árnyunk. A nagy világon, a szegény hazában ijesztve és biztatva szerte járunk. Lesz, a ki szellemek láttára felriad, lesz, a ki haragra lobban s tettekre gyűl. De a hajnal fényére vissza fognak térni sírjaikba. Obernyik egy sikerült novellája: „A gyötrelmek szigetei“ nem volt a forradalomból véve, míg Szász Károlynak, Tóth Kálmánnak, Tóth Endrének, Zalárdnak költeményei e korszakból vétettek. Két történeti rajz is volt Temestől s a szerkesztőtől. Két nappal e füzet megjelenése előtt újabb meghívást kaptam a hadparancsnokság rendőri osztályához. Igen udvariasan hangzott : Euer Wohlgeboren werden ersucht zur gefälligen Ertheilung einer Auskunft am 9-ten d. M. um 10 Ubr Vormittags bei der Polizeisektion des k. k. Armee-Oberkommados zu erscheinen. Das Bureau befindet sich in Pesth im Oswaldischen Hause, gegenüber des Neugebäudes.“ Messze sem volt az új épülettől, ha letartóztatnak, meszsze se kellett volna mennem. De ez a veszély nem forgott fenn : jelentéktelen felvilágosításomkat kellett adnom a folyóiratot illetőleg. (Vége következik) „Szabadságról és hazáról“ Pest, február 13. (A nap eseményeit), a magyar miniszterelnök részéről tegnap ő felségének tett előterjesztéseket tudattuk már esti lapunkban. E jelentéshez kevés hozzátenni valónk van. Mi a horvát orsz. főhivatalokban történő változásokat illeti, ezeket már régebben tudattuk. Bedekovics bán még a bécsi értekezletek alkalmával jelente ki lemondási szándékát és Suhaj is kifejezte kérelmét, hogy a politikai pályáról visszaléphessen. A magyar kormány teljesíti e kérelmeket s így ennyiben kész eleget tenni a horvát nemzetiek részéről a személyváltozást illetőleg kifejezett kivánatoknak. Midőn azonban másrészt a báni méltóságot egyelőre betöltetlenül hagyja, világosan kifejezi, hogy semmiben sem szándékozik az országgyűlésen várható pártalakulásoknak eléje vágni. Az uniópárttól függ most, hogy minél nagyobb erélylyel vegyen részt a választásokban és biztosítson magának az országgyűlésen oly számarányt, melynek mennyisége nemcsak az elveket (hisz a két párt most már körülbelül egy álláspontot foglal el), hanem a személyiségeket illetőleg is tekintetbe vételt parancsol. Fontos volt Lónyay grófnak a szerb egyházi ügyben tett előterjesztése is. A szerb congressus közelebb ismét egybe fog hivatni, és kormánykörökben nagy hajlandóság uralkodik arra, hogy a szerb bizalmi férfiak által kifejezett óhajokat tekintetbe vegyék. Nem kevésbé fontosak voltak végül a bankügyben tartott előleges értekezletek. Kormányférfiaink — mint hírlik — azon tapasztalatot tettek, hogy az osztrák pénzügyminiszter a legkevésbé sem osztja amaz animositást, melyet ez ügyben bécsi lapok tanúsítanak. Az osztrák nemzeti bank igazgatóságával annyiban történt érintkezés, hogy tudósittatott, miszerint a képviselőházi tárgyalások után a kormány az intézettel alkudozásokba fog bocsátkozni s némely előleges lépés is megbeszéltetezt. úgy látszik, hogy míg a bankprivilégium tart, bizonyos provisorium fog létesittetni, mely a bank kezelésében is a dualizmust lépteti életbe, ennek minden következményeivel s az osztrák kormánynyal, a valuta helyreállítására, részletes stipulatiók állapíttatnak meg. (Vasúti tárgyalások.) A nagy vasúti üzlet, mely régi alakjában eltemettetett, újabb — úgy látszik — javított kiadásban ismét felmerül. A combinatióba vett apróbb vonalak, mint hallatszik, elejtettek s csak a két fővonal: a zimony-buda-bécsi és a szlavóniai vonalak képezik a combinatió tárgyát. Hogy váljon e vonalok külön, vagy együttesen fognak-e kiépíttetni, aziránt definitive határozat még nem jött létre. A zimony-buda-bécsi vonalt illetőleg azonban a miniszterelnök és a pénzügyminiszter legközelebbi Bécsben léte alkalmával állítólag határozott egyezmény köttetett. Az építési költségeknek, értesülésünk szerint, 1/3-ra államilag biztosított elsőbbségi kötvények kibocsátása által fedeztetnék. Ezeknek emissiójára nézve 84% van stipulálva s 2% mint provisió a vállalkozó consortiumnak. Ami ezenfelül bejön, az feleztetik az állam és a consortium között. Az építési költségek kétharmadára részvények fognak kibocsáttatni, melyeknek felét az állam tartja meg. De a részvények közt semmi különbség sem lesz a jövedelemben való részesülést illetőleg. Nagy fontosságú tény az, hogy a török és szerb vasutakat képviselő pénzhatalmakkal teljes megállapodás történt az iránt, hogy e vasutak administratiója a zimony-buda-bécsi vonal administratiójával összeköttetésbe hozassák, éspedig oly módon, hogy az egész adminisztratió súlypontja Magyarországba jöjjön. Ez azért bír nagy horderővel Magyarországra, s közvetve Ausztriára nézve is, mert ezáltal biztosítva van az, hogy a világforgalmi fontosságú Salonikkikötő és Nyugat-Európa közt oly összeköttetés teremtetik, mely Magyarországon vezet keresztül s eleje van véve azon veszélynek, hogy e forgalom, mely a Suez-csatorna megnyitása következtében nagyon jelentékeny, más irányba töröltethessék. Egyébiránt Bécsben még egy más, szintén internationális jelentőségű vasúti összeköttetésről is volt szó, melynek célja nem csekélyebb, mint az adriai és balti tenger közti összeköttetés kulcsát Magyaroszág kezébe adni. A szlavóniai és horvát vonalak kiépítése, mely e nagyszerű combinatiónak egy részét teszi, különben is elkerülhetlen feltétele annak, hogy a Fiuméban befektetett milliók gyümölcsözőkké válhassanak s igy csak óhajtanunk kell, hogy a kormány ez irányban tett lépései minél hamarább kellő eredményre vezessenek. (A bankügyi 10-es bizottság ma este értekezletet tartott a Deákkör helyiségében, melyen a miniszterelnök és pénzügyminiszter is jelen voltak. A bizottság a holnap este 6 órakor tartandó értekezleten tesz jelentést megállapodásáról. (A 80 millió adósság.) A „N. freie Presse“ ma szintén bevallja, hogy a 80 millió bankadósság előfordult egy sorozatban, mely a Magyarország által fizetendő államadóssági járulék megállapításánál szerepelt, de azt teszi hozzá, hogy e sorozat nem volt hivatalos okmány s hogy a 80 millió a nem-kamatos államadósság rovatába vétetett fel.Bajos azt meghatározni,hogy mit tart a „N. fr. Pr.“ hivatalos okmánynak. Annyi tény, hogy a küldöttség tagjai egy előttük levő sorozat nyomán a 80 milliót beszámíták, s hogy minden kétely elmellőztessék, a magyar pénzügyminiszter a házban erre vonatkozólag részletesebben fog nyilatkozni. (Csengery-utcza.) Nagy-Kanizsán azt tervezik, hogy a város egyik legszebb utczáját Csengery Antal tiszteletére Csengery-utczának nevezzék el. A város így is ki akarja fejezni tiszteletét és elismerését nagyérdemű országos képviselője iránt, kinek a város felvirágzása is oly sokat köszönhet. Az építendő országház. Promissum cadit in debitum. Most, midőn az országgyűlés az építendő országház ügyében küldöttséget fog választani, tán nem lesz érdektelen, ha emlékeztetek egy ügyre, melyről — mint látszik — mindenki megfeledkezett. Az országház építésének ügye ugyanis oly módon tárgyaltatik, mintha az egész nyílt kérdést képezne; mintha az új országháznak hová és mikép leendő építtetése iránt országgyűlési határozat még egyáltalán nem léteznék. Pedig igenis, létezik. Az 1843 — 44. pozsonyi országgyűlés ugyanis teljhatalommal felruházott országos küldöttséget választott még tartama alatt, ide Pestre gr. Keglevich János barsi főispán elnöklete alatt, hogy ez az alkalmasnak mutatkozó helyek