Pesti Napló, 1872. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1872-02-21 / 42. szám
42. szám. Szerda, február 31.1873. 33. évi folyam. Hirdetmények dija Szerkesztési iroda: 0 haeaboe petiteor egyitti hirdetésnél • ojkr. Bélyeg«) kflHn Majkr. IfawteaUkitu» T. aim. Limilit S btp nellemi részét illeti minden köslemdny » sieikoutteeighee inUsead#. levelek esek máért is fogad Ütnek el. Ferencdek-tere V. leám (Oldiaink A. lap anyagi tálcát illető közlemények (előflaetán páne , kiadóa körflli penaeeok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhez ínténendök. Kiadó-hivatal: REGGELI KIADÁS. Elölvetési föltételek: Yidékre, peetén helyben, háahes hordva: Ef á*a évre ... n írt. Félévre .... I ki Negyedévre ... I , Hb. Két hóra .... • . 70 kf. Egy héra ... 1 86 kr Nyistér: • haeéhm petitM« SO «jkx. Pest, február 20. A képviselőház holnap nagyfontosságú, életbevágó ügy felett indítja meg a tárgyalást. Ez valószínűleg a legkomolyabb kérdés, mely a jelen parliamentet még foglalkoztatni fogja. Az új választási törvény a jelen képviselőháznak oly hagyatéka leend, mely emlékét meg fogja őrizni a jövő parliamentekben, mely szellemileg túléli őt, s kihat a jövő törvényhozásokra. Hő óhajunk, hogy a képviselőház minden tagja a megoldandó feladat magaslatán álljon. Most, midőn a parlament rendelkezésére álló idő már csak néhány rövid hétre szorul, fokozódott hatása van mindennek, amit tesz és amit mulaszt. A szellemekben már él és működik a jövő választások mozgalma, s izgékonyabbakká, érzékenyebbekké teszi a kedélyeket. A kiejtett szónak jelenleg kettőzött a hatása, a hozott határozatnak hatványozott a foganatja. E helyzet komoly kötelezettségeket ró az egész parlamentre úgy, mint annak egyes pártjaira. A többség nem fogja szem elől téveszteni, hogy utolsó nagy művének hatása a legközvetlenebb s a jövő nagy mozgalmakban a legélénkebb. A többség e tudatnak hatása alatt már előre mindent megtett, hogy ne kelljen tartania attól, hogy majd alkalmazni fogják reá a bibliai mondást: gyümölcseiken ismerhetitek meg őket. A kormány tán még nem lépett elő törvényjavaslattal, mely a pártkonferenciákban, az osztályokban oly élénk, beható, mindenre kiterjedő discussiónak lett volna tárgya, mint a szóban levő törvényjavaslat. Kormány és többség között a legtüzetesebb eszmecsere után oly megállapodás jött végre létre, mely fenntartva az eredeti törvényjavaslat alapgondolatait s a revisió alá került pontok legfontosabbjait, egyszersmind magába öleli az eszmecsere menetében felmerült jogos igényeket. A többségnek álláspontja tiszta és egyszerű. A mi disharmonikus volt a javaslat egyes pontjai feletti ítéletben, az az előzetes vitákban teljesen kiegyenlíttetett. Jelenleg pártnak és kormánynak a teljes nézetegység oly képét kell nyújtani, amely annál örvendetesebb hatás gyakorlására van hivatva, minél közelebbek a választások, s minél viszásabban hatna ép ennek folytán ily fontos kérdésben még a csekélyebb differencia is. Ha a többség remélhető magatartásának jellemzésétől az ellenzék álláspontjának latolgatására térünk át, erőszakot kell tennünk érzelmeinken, nehogy túlságosan keserűek legyünk. Csakugyan éreznie kell már magának a balközépnek, hogy belsejében a bomlás férge rág, máskülönben nem ragadtatná magát oly túlzó, minden tekintetben indokolatlan határozatokra, mint amilyet a szóban levő törvényjavaslat ügyében hozott. A balközép pártconferentiája ugyanis elhatározta, hogy a javaslatot még az általános vita alapjául sem fogadja el. És mivel indokolja azt a clubhatározat, amint azt a párt közlönye nyilvánosságra hozta, e drastikus végzését ? Általános szóvirágokkal és apró részletekkel, melyek épenséggel nem engednek következtetést a javaslat egészére. Íme egy fontos, életbevágó reformmű, melynek elodázhatlanságát maga az ellenzék is elismeri. A baloldalnak nincs oly megcsökönyösödött tagja, mely nem látná be, hogy az 1848-diki törvényhozás műve, sebbel-lábbal fogantva, sok tekintetben revistót sürget. Ezt az ellenzék előkelőbb tagjai maguk is elismerték nem egy ízben, országgyűlési beszédekben úgy, mint hírlapi nyilatkozatokban. A belügyminiszter megfelelni akarván a közodajnak, előterjeszt egy törvényjavaslatot. A többség lelkiismeretes komolysággal belebocsátkozik a javaslat vizsgálatába, minden egyes pontot hosszú vita tárgyává tesz, s végre a kormánynyal egyetértve, megállapodásra jut. Mit határoz ezzel szemben az ellenzék? Egyszerűen félreveti a törvényt. Neki még annyira sem jó, hogy hibáin és fogyatkozásain egyáltalán segítni lehessen. Túlzást követünk-e el, ha ily bámulatos magatartásból azt következtetjük, hogy az ellenzéknek csak azért rész a javaslat, mivel neki egyáltalán nem kell az 1848-diki törvény revisiója? Politikai czéljainak úgy felel meg a régi törvény, amint az van, összes hézagosságaival, kétértelműségeivel és fogyatkozásaival? A baloldali pártconferentiának e határozata a priori rányomja a bélyeget e párt kitűnőségeinek minden nyilatkozatára, melyekhez a megindulandó viták menetében szerencsénk leend. Előreláthatólag sok szép szót fogunk hallani, kongó phrasisokat haladásról, szabadelvűségről, reformról.E határozat pharistismusnak bélyegzi már előre e nyilatkozatokat egytőlegyig. Álcra az a szabadelvűség, kendőzött az a reformvágy, mely ily javaslattal szemközt az absolut tagadás álláspontjára áll. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Az idealistikus vígjáték. (A Kisfaludy-Társaság által koszoruzott „Komédia elméletéből.) II. A romantikus regevígjáték. Az idealistikus vígjáték, melyben főelem gyanánt a phantastikumot tanultuk ismerni, saját alakot ölt a romantikus költészet úgynevezett regevngjátékaiban. A képzelem merész játéka, mely kedves, tarka álomképekben vezeti elénk az egybeolvadt természeti és szellemi világot, itt is a phantastikumot teszi uralkodóvá, csak hogy a romantikus világkérlet annyiban határozott lépést tesz előre, amennyiben e képzelmi világ középpontjává is az embert, annak egyéni sorsát tette, miáltal a fejleményekben, vonatkozásokban gazdagabb, s lélektani érdekeltségünkre nézve kielégítőbb cselekvénye lön a komédiának. A romantikus regeköltészetet általában azon üdeség és közvetlenség jellemzi, mely egyedül a népképzelemre támaszkodó, abban leledző költői genius sajátja. Mily hatással alkalmazza Shakespeare tragédiáiban a csodálatos elemet, mely költőileg hivő lelkébe a középkor képzelmi életének mágikus szürkületéből szállt át hagyománykép ! És phantastikus vigjátékaiban, a „Viharban“, „Téli regében“ s legfőkép a „Szentivánéji álomban“ mily kimondhatatlan báj, ellenállhatlan varázs vesz körül bennünket, midőn az elfek, gnómok s egyéb szellemek tarka játéka és játszi üzelme a csodák világát tárja fel bámuló szemeink elől. S tagadhatjuk-e, hogy a varázsnak egyik fő oka abban rejlik, miszerint Shakespeare a néphit, vagy ha akarjuk, a babona elemeit használta fel, de volt ereje mind e csodát a dráma szervezetébe úgy belefonni, hogy a való és képzelt világ egybeolvad, s bár csak a költemény közvetlen szemlélete alatt, a legkedvesebb csalódás karjain érezzük magunkat a phantastikus humor ez örökszép országában hordoztatni. A „Szent-ivánéji álom“ a legbevégzettebb minta e nemben, mely Shakespearet és oly magasra helyezi a vig , mint a világbámulta komoly művei a tragikai múzsa felkentjei között. A romantikus regevigjátékok és az aristophanesi komédia közti különbség sok pontban feltűnik. Hestner néhány vonásban így jellemzi az elsőt: „E regevigjáték egy üde, derült idyll, tavaszillatú és álomszerű, mint ez a nyájas regevilághoz illik. A képzelem kényelmesen engedi át magát álomszülte képei kedves játékának, boldogan ringatózik s enyeleg önmagában. Azért itt nincs ama szándékolt megsértése a költői csalódásnak, mint Aristophanesnél; ellenkezőleg, e szellős regevilág szabad, tisztán határolt saját világ, s a költő gondosan figyel arra, hogy az esetlen valóság durva szele szét ne dúlja e könynyed álmok verőfényes vidámságát. A jellemek és helyzetek illatos rajzolása, az egymást keresztülvágó események kalandos tarkasága, a komikai fénysugarak, melyek a valóságból átlövellnek, hogy az álomvilág mint igaz és észszerű, a valóság azonban mint természetellenes és zavart tükröződjék le, a beszőtt dalok álomszerűen elmosódó hangjai, mindez csak arra szolgál, hogy a néző teljesen elbűvöltessék, s csalfa játékkal hit ébresztessék benne ezen természetfeletti világfolyás igazsága iránt.“ És mi hiszünk, mindaddig, mig a költő akarja. S midőn elvonja szemünk elől a kaleidoskopot, a valóságra ébredve is fennmarad lelkünkben a látottak felett érzett ideális derültség, s ennek édességét könnyebb kebellel viszszük magunkkal a mindennapi élet zűrzavarába. A regevigjátékban kétségtelenül Shakspeare adta a legtökéletesebbet, de az olasz és német irodalom e nemű termékei közt is van több, melyek igazi ihlettel, tiszta humorral, a népies elem szerencsés felhasználásával írva, valódi kecsesei bírnak. Az olaszok közt Carlo Gozzi volt, ki 1761-ben a velenczei dajka mesén alapuló „Fiaba dell' amore delle tre melarance“ czímű darabjával ez iránynak megkezdője lett, s abban folytonos siker közt állandóan megmaradt, daczára ama befolyásnak, melyet Goldoni csel- és családi vígjátékaival a közönség francziás ízlésű részére gyakorolt. A németek közt Tieck L. közelíte meg leginkább az idealistikus vígjáték magaslatát. Sok van költészetében, ami Aristophanesre és Shakspearere emlékeztet, de a színszerűség elhanyagolása, s gyakran túlzó phantastikuma okozák, hogy művei már születésük korában is inkább csak irodalmi érdekkel bírtak. Platen és Prutz sem voltak szerencsésebbek. Tisztán irodalmi és politikai viszonyokra czélozván, s a satyriai elemet az ideális komikum rovására egész metsző erejével alkalmazván, tárgy és styl miatt elmaradtak a sikertől. Eredménydúsabb volt Raymond munkássága, aki a németeknél Gozzi szerepét vállalta el, s a népmondák felhasználásával egy új fajnak, az úgynevezett „Zauberposse“-nek jön megteremtője, mihez a theoretikusok a jövőre nézve is sok reményt kötnek. A mi vígjátékunkban a phantastikus iránynak igen gyér nyomai vannak. Alig tudnánk mást nevezni, mint a tiszta humorú „ Aesoptist“ Rákosi Jenőtől, és Északi Károly „Cydoni almáját“, melynek alapeszméje, a szerelem hatalmának dicsőítése, sikerülten van egy symbolikus, de életteljes cselekvény képébe öltöztetve. Még néhány észrevételt, melyek egy egészen új térre vezetnek bennünket. A komikum főforrása a való élet lévén, az idealistikus vígjáték minden nagyszerűsége és bájai mellett sem vonhatja el érdekeltségünket azon iránytól, mely nem a világhumor phantastikus képeiben, hanem a közönséges lét jelenségeiben tárja fel a nevetségest, egyszermind megeszményítvén a realitást. Szükségét érezzük annak, hogy a költészet alkotásaiban azon tényezőket szemlélhessük, melyek saját külső és belső életünket meghatározzák. A költő maga a kor behatása alatt állván, hódol az egyetemes világnézetnek, s oly eszméknek fog kifejezést adni, melyek uralkodó joggal foglalták el a szellemeket. Az ember tud lelkesülni, képes magát időközönként az idealizmus szárnyain magasabb, a valóság feletti régiókba emelni, de sohasem fogja magát annyira megtagadhatni, hogy egészen ellökje magától érzéki élete alapját, a valóságot. Ehhez van tapadva lénye,ettől veszik irányukat mindazon eszmék, melyek a földi lét kérdéseiben vezérelvesül szolgálnak... E helyzet teremté a realistikus vígjátékot Közvetlen Aristophanes után már a görögöknél megjelenik az újnak nevezett komédia, mely a magánéletben, egészen reális életviszonyok közt játszván, határozott ellentétet képezett tárgyban, szerkezetben és stylben az aristophanesi vígjátékkal. Nem akarván azon meddő kérdést taglalni, vájjon visszaesés vagy haladás volt-e a komédiában e realistikus irány feltámadása, csak arra akarunk itt utalni, hogy a phantastikum mellőzése, s az arczképező, egyénítő komédia nemcsak a görög nép hanyatlási korának, a nyilvánosságtól visszavonuló, s a közönséges lét medrében haladó élet elemeinek felelt meg, hanem egyetemes jogérvényt követelt mindenütt, ahol a tisztán emberi művelődés, emelkedésben és sülyedésben képezi a népélet fő mozgató elemét Az ez által teremtett körben fogja a vígjáték azon anyagot találni, melyben a kort erkölcseivel hűn adhatja vissza, s elhagyván a mythost, a családélet változatai közt, s egyetemes emberi tulajdonokból alakult jellemeket rajzolhat Névy László. Fest, február 20. (Országgyűlési időszakunk) vége felé jár, s ha a húsvéti szünidőkre csak négy napot számítunk is, s leszámítjuk az utolsó 8—9 napot, melyet a két ház között, egyes javaslatok tárgyában váltandó üzenetek és a törvények kihirdetései bizonyára igénybe vesznek, tulajdonképen a munkanap alig van 45. Vessünk pedig csak egy pillantást arra a nagy munkahalmazra, melyet ez idő alatt el kellene végezni. Ott a választási, incompatibilitási s a képv, mandátumokat meghosszabbító javaslatok; ott a cataster kérdése; ott a főváros és a Királyföld rendezése ; ott az utonorozási visszaélések megszüntetését s az altisztek alkalmazását illető javaslatok; ott a Lloyd és a gőzhajózási társulati kérdés, ott lesz alkalmasint még néhány vasút s más ügy, miután sorozatunkat korántsem tartjuk teljesnek. Hogy jut-e mindezekre idő, azt ma még bajos lenne megmondani; annyi azonban bizonyos, hogy csakis a leglelkiismeretesb munkabeosztás, és az idővel való takarékoskodás mellett juthat; különösen ha figyelembe veszszük, hogy húsvét után alkalmasint a képviselőknek csak egy része jön fel Pestre, a többit házi gond és a választási mozgalmak valószínűleg otthon marasztja. Oly nagyfontosságú tárgyak lévén napirenden, minek az elősoroltak, természetes, hogy sürgetnünk kell azok legbehatóbb megvitatását. De midőn ezt sürgetjük, különösen a Deák-párt tagjait az ügy érdekében kell kérnünk, hogy a vitákat a lehető rövidre vonják össze. A balközép, mely egyáltalán nem fogadja el a választási törv-javaslatot, remélhetőleg tán csak nem fogja minden egyes részletnél azt bizonygatni, hogy ezt meg azt sem fogadja el, hanem megelégszik bizonyos általános kijelentésekkel. A választási törvjavaslat általános vitájára különben már ma 20 szónok volt följegyezve, reményük azonban, hogy a vita két hét alatt véget ér. (A 80 millió bankadósság tárgyában) "a „N. Freie Presse“ ma felel múltkori czikkünkre.A bécsi lap semmi ujabb érvvel sem állván elő, viszon válaszunk igen rövid lehet. A „N. Fr. Pr.“ először is azt mondja, hogy épen azon körülmény folytán, mert az 1867. XVI t. sz. hallgat a 80 millióról, épen ez bizonyítja, hogy amaz adósság függőben hagyatott. Argumentatiónak ez bizony nem a legjobb. Hisz a XV. t. sz. részletesen elősorolja mindazt, ami az §§. „eddigi államadósságok“ kifejezése alatt nem értetett, s miután kihagyja a 80 milliót, világos, hogy ez amaz „eddigi“ kifejezés alatt értendő és Magyarország a 80 millióért semmi különös köteleztetést nem vállalt. Különben részletesen elmondtuk már az okmány történetét, mely a 80 milliót világosan tartalmazta. A „N. Fr. Pr.“ erre azt feleli, hogy „ez írásra“ nem ad semmit, s idézi Brestl osztrák pénzügyminiszter nyilatkozatát, melyet 1868 oct. 20-án a reiebsrath képviselőházában tett, s melyben azt mondta, „hogy felszólította a magyar pénzügyminisztert tárgyalásokra a 80 millióból Magyarországot illető részre nézve, de a magyar pénzügyminiszter (az általunk idézett okmányra hivatkozva,) azt jelentéki, hogy Magyarországot emez adósság nem illeti.“ A „N. Fr. Pr.“ ez adatot, Breszl szavait maga mellett idézi, holott bizonyításra sem szorul, hogy ez is, amennyiben Lónyay nyilatkozatát tartalmazza, a „P. N.“ álláspontját erősíti. Végül még csak egy megjegyzést kell tennünk. Miután a „N. Fr. Pr.“ kijelenti, hogy ez ügyben nem csak egyéni nézetét fejezi ki, részünkről biztosíthatjuk, hogy mindazon magyar államférfiak, kik a kiegyezési tárgyalásoknál közreműködtek, e kérdésben az általunk elfoglalt álláspontot vallják a magukénak. (Az erdélyi képviselők emlékiratáról) már esti lapunkban emlékeztünk meg. Újabban ugyanez ügyben a következő tudósítást vettük : Úgy látszik, hogy az emlékirat, melyet közelebbről nyújtottak be az erdélyi képviselők Lónyay gróf miniszterelnökhöz, és melyről a „Napló“ már többször szólt, a kívánt sikert fogja eredményezni. Mint biztos kutforrásból értesülök, amaz emlékirat egy minisztertanácsban beható tanácskozmány tárgyául szolgált és a kormány megállapodásai, talán az egy bányászati kérdés kivételével, az emlékirat szellemének megfelelőleg ütöttek ki. Mint első gyakorlati és nem csekély fontosságú eredményét eme határozatoknak fölemlíthetem, hogy az úrbéri kárpótlási visszatérítésekre vonatkozó tárgyalások felfüggesztettek. Reméljük, hogy ezúttal a gyors első lépést a többi pontokra nézve is erélyes intézkedések fogják követni, melyek Erdélyt és képviselőit alkalmasak lesznek megnyugtatni. Fest, február 20. Míg a képviselőházban ma a bankügyi vita menetében Trefort Ágoston párbeszédén kívül főleg Ghyczy Kálmán ama vádja vonta magára a közfigyelmet, melyet inkább szónoki hévvel hangoztatott, mint érvekkel védett, hogy t. i. a Deák-párt egyáltalán nem akarja az önálló magyar bankot, a főrendi ház rendszerint csendes üléstermét nagyobb szabású emotió foglalkoztatá. Pauler minisztert az a megtiszteltetés érte, hogy megtámadta Haynad érsek, gr.Cziráky János és b.Wenckheim László. Az utóbbi annyira, hogy nem is fogadta el a költségvetést. A kormány vallásügyi politikáját melegen helyeslő gr. Erdődy Sándor, míg b. Prónay kijelenté, hogy az iskolai ügyben Haynald érsekkel egy álláspontot foglal el. B. Vay Miklós a napirendre futatta a méltóságos főrendeket, báró Sennyey Pál pedig egy finom elmeélű, békítő és nem is békítő beszédet tartott, melyet azonban, minthogy bőven akarjuk ismertetni, csak közelebb mutathatunk be. Őszintén bevalljuk, hogy sok tekintetből amaz irányzat nyílt fellépését, melyet ma a főrendiház néhány tagja documentált, összes haladásunkra csakis kedvezőnek tarthatjuk. Fölösleges munkát végeznénk, ha ma bizonyítani akarnék a placetumnak és sajátságos viszonyaink közötti jogosultságát, vagy ha a főrendeket arra figyelmeztetni, hogy az általános vallásszabadság oly proclamálása, mely a placetumot fölöslegessé tenné, szükségkép feltételezi azon privilégiumok eltörlését, melyeknek a kath. hierarchia birtokában van. Az sem fog eszünkbe jutni, hogy a közös és felekezeti iskolákról írjunk dissertatiókat, vagy hogy a cultusminisztert védjük, mert megtámadták azért, amit tett, midőn nekünk oly sokszor kell őt támadnunk azért, hogy nem teszi azt, amit tennie kellene. Nagyobb, általános szempontból akarjuk tekinteni a mai főrendiházi vitát, s nekünk úgy látszik, hogy ezt is az idő ama nevezetes jelei közé kell számítanunk, melyekben csak a legutóbbi napok is oly gazdagok voltak. Az ellenzéki körökből hangoztatott jelszó, hogy tegyen le az ellenzék a közjogi vitáról, nem találhatott jobb feleletet, mint néhány conservatív kormánypárti azon nyilatkozatát, hogy ők a vallásügyi kérdések terén nem vallják magukénak a Deák párt álláspontját. Figyelemre méltó találkozása ez az idők jeleinek. Nem vagyunk ugyan még ott, hogy a liberalizmus barátjai töltögessék a Victoria-lövésekre az ágyukat; nem ismerjük félre a küzdelmek nehézségeit, melyek előtt állunk; de miután kétségtelen, hogy ép a conservativ urak sorakozása a liberális elemeket szükségkép felrázza tétlenségéből, s miután az általuk provocált harcz eredménye a nemzet nagy zöme, közérzülete és meggyőződésénél fogva kétes nem lehet, majdnem kívánnunk kell, hogy emlékeztessék minduntalan a kormányt és Deák-pártot a régi lobogók régi színeire. Nem tartunk attól, hogy a nemzet e színeket meg ne ismerje. Ott van feljegyezve e lobogón a főrendiház reformja is, s a ház a haladásnak nem tehet jobb szolgálatot, mint amidőn fellépései által csakis arra figyelmeztet, hogy a reform mily sürgetőn szükséges. A mai leczke sokkal újabb, semhogy elfelejthetné a következő törvényhozás. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 20-kán, I. (Folytatás esti kiadásunkhoz.) Elnök: Perczel Béla. Jegyzők: Széll Kálmán, Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak: Lónyay M. gr., Pauler Tivadar, Simonyi Ernő . A bankbizottság javaslata és a Trefort határozati javaslata közt lényeges különbség van, de csak a szavakra nézve, a lényeg mindkettőben ugyanaz, az, hogy egyedül és kizárólag az osztrák nemzeti bankkal kell alkudozni. A miniszter ugyan azt mondta, hogy három lehetőség van a bankügy kérdésében, de szóló meg van győződve, hogy a miniszter a bécsi bankkal fog alkudozni, mert más utat követnie nem szabad. Miután a szólók közül mindenki elismerte, hogy Magyarországon mélhatlanul szükséges egy önálló bank, s miután az általa benyújtott határozati javaslat által azt biztosíttatni kívánja, ajánlja annak elfogadását. (Helyeslés a szélső balon.) Trefort Ágost: Midőn jogommal akarok élni, nem fogok a t. ház türelmével visszaélni. (Halljuk!) Nem fogok kihívó hangon beszélni, miáltal előadásom talán érdekben nyerne, hanem követem azon száraz modort, melyben t. barátom Móricz Pál és Horn képviselő úr szerint szegény és szerény javaslatomat motiváltam. Megvallom, e modort a bankügy kérdéséhez illőbbnek tartom, mint azon szóbeli gazdagságot, mely némelykor igen kórságos állapotokra emlékeztet. Ami szerénységemet illeti, eleget éltem, már ősz vagyok, és volt alkalmam tapasztalni, hogy a pöffeszkedő nemzetek és emberek legtöbbnyire épen azért szenvedtek nagy vereséget, és pedig épen azért eelatáns módon bűnhődtek. Ha egyéni hajlamomat szabad volna követnem, megvallom, szerettem volna hallgatni, mert azon beható s érdekes beszédek után, melyeket itt hallottunk, számomra csak érvelési és szónoklati morzsák maradtak. De miután nekem volt szerencsém a határozati javaslatot benyújtani, kötelességem azt még egyszer indokolni és elfogadását a t. háznak ajánlani. E czélból szorítkozni fogok némely megjegyzésekre az ellenjavaslatra vonatkozólag. De miután az ellenzéki szónokok e kérdésben nem szorítkoztak épen a dolog lényegére, de egész eljárásunkat kárhoztatták, azokat nem mellőzhetem hallgatásssal. Különösen Simonyi Ernő képviselő urat kénytelen vagyok figyelmeztetni, mint volt tagját a bankügyi bizottságnak, mikép e bizottságban igen gyakran adtunk kifejezést sajnálatunknak, hogy az ellenzék nincs több tag által képviselve és különösen nagyon sajnáljuk, hogy Ghyczy Kálmánt. barátom nem volt köztünk. De valóban ez nem volt a mi hibánk; távol volt tőlünk minden szándék, a kérdésből pártkérdést csinálni és épen azért, ha az ellenzék talán több tagja által lett volna képviselve, találhattunk volna oly közös pontot, melyben nézeteink összhangzásba jöttek volna. De mondom, ez nem a mi hibánk volt, hogy pedig Simonyi Ernő képviselő úr mégis a felett panaszkodott, hogy nem képviselte erősebben az ellenzék bankpolitikáját a bizottságban, ez valóban csak magának tulajdonítható, mert közülünk senki sem tett neki a legcsekélyebb nehézséget. S épen azért szerfölött csodálkoztam, hogy ő, kit mint műveit férfiút ismerek, bizonyos insinuatiókkal s kifejezésekkel élt, melyekre élesen tudnék felelni, ha őt akarnám e téren követni. Felelnem kell ezúttal még azon insinuatióra, hogy én, ki ezen határozati javaslatot beadtam és mindnyájan, kik azt pártolják, ezáltal a bankkérdést elodázni akarjuk, vagy pedig hogy kötött kézzel és lábbal akarjuk magunkat az osztrák nemzeti banknak átadni. Ez állítás, hogy más kifejezéssel ne éljek, légből kapott s alaptalan. Horn képvo ur szintén egész eljárásunkat roszalja. Szerinte a bankügyi bizottság jelentését és véleményét senki sem védte, mi azt mindjárt elejtettük és egy új javaslattal léptünk fel, mely sokkal homályosabb s kevésbé őszinte. Igaz, hogy mi a bankügyi bizottság jelentését és véleményét, ha akartunk volna — compediát