Pesti Napló, 1872. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1872-02-25 / 46. szám

46. szám. Vasárnap, február 35.1873. 33. évi folyam Szerkesztési iroda: Vunun­k-tan T. síim. L ■ kp nellemi r­uit illető minden koaiemin/ t­uerkeeeten­ghea taraende. MkMBMlni terelek eenk lémért Smrfrtíl fogadtatnék el. Kiadó-hivatal: IWneeiek-tere 7. eaám ftlduint ▲ lap anyagi réseit illető kőele­­mények (előflaetin­ pint, kiadta körüli pannenok, hirdetmények) a kiadd-hi re telke« intdaendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, poétánt «17 helyben, hiebe« hordra­ n írt » in. Egin irre Filirre Negy­ed évre Kit hóra . egy hóra 60 ki. 70 tar- 86 kr Hirdetmények dija * • haaákee petitkor egyttwi ktr ieti­nil » ajkr. Bilyegdij kfiUc M ajkr. Xyik­tér i 6 baeákee peth­ee» *6 ajkr Fest, február 24. Azon különböző irányú pártmozgalmak között, melyek legújabban megindultak, az iparosok mozgalma is méltán igényt tarthat a publicistika figyelmére. Sőt, nem vonakodunk kimondani, hogy, ha helyes irányt veend, épen ez a mozgalom az, mely leginkább megfelel korunk rea­­listikus irányzatának, és szemben a „re­formpárt“, „középpárt“ s más efféle hatá­rozatlan jelszavakkal, a legkonkrétabb, leggyakorlatibb s ennélfogva a legjogo­sultabb mozgalomnak tekinthető. Az iránt Széchenyi óta tisztában van a magyar közvélemény, hogy az ország szabadságának s fenállásának legbiztosabb feltétele az anyagi felvirágzás, a vagyoni megizmosodás. Hogy pedig ez lényegesen összefügg, mondhatni azonos az ipar fel­virágzásával, az sem szenvedhet kétséget. Az ipar nemcsak magában véve, mint a nemzetgazdasági szervezet egyik ága, bár roppant fontossággal, hanem legalább is oly fontos tényező azon visszahatás kö­vetkeztében, melyet a többi termelési ágakra gyakorol. Fejlett műipar nélkül virágzó földmivelés s általában intenzív módon űzött nyerstermelés nem képzelhe­tő. Ott, hol az ország gazdasági élete abban áll,hogy nagy tömegű,de aránylag csekély belértékű nyerstermények szállíttatnak külföldre, de viszont az ország magasabb szükségleteit kizárólag, vagy majdnem kizárólag külföldről hozott ipartermékek­kel kell kielégíteni, nem lehet gazdag a nemzet összege, nem lehet sűrü és művelt a népesség, nem lehet gyors és biztos a tőkeképződés s nem fejlődhetik ki a vá­rosi élet, a civilisatiónak e hatalmas mo­tora s a modern alkotmányosság ez erős alapja. Ritka, kevésbé művelt, kevésbé vagyonos, nehézkes és általában röghöz kötött conservativ hajlamú agricol népes­ség képezi ott a társadalom alapját, mely­ből egy számra csekély, de hatalmas és latifundiumainak birtokában mindig me­rev, büszke aristokratia emelkedik ki. Polgári osztály, igazi polgári, azaz nagy tömegeket átható műveltség, jólét, sza­badság csak a műiparral karöltve fejlőd­hetik ki. Azért a világtörténet összes kor­szakainak tanúsága szerint a világművelt­­ség és hatalom hegemóniája rendszerint csak magas fejlettségű műiparral bíró or­szágok kezében volt. Legyen elég e pár vonás azon, külön­ben most már meglehetősen felismert sze­rep jellemezésére, melyet az ipar és az ipa­ros osztály a politikában játszik. Ha volt va­lami, mi nálunk a haladást lényegileg las­sította, úgy ez hazánk iparának eddigi fejletlensége volt. Az egy védegyleti moz­galmat leszámítva, mely azonban mester­kélt alapon indulván meg a gyakorlati élet próbáját megállani képes nem volt, s virágházi növényeket, nem pedig élet­erős, viharral daczolni képes élőfákat te­remthetett , ezen egyetlen védegyleti moz­galmat leszámítva, az iparos­ osztály ha­zánk politikájában eddigelé jelentéke­nyebb szereplésre nem vergődhetett. Par­lamentünkben , kormányunkban, egész közéletünkben praedominált az úgyneve­zett „landed interest“ — a földbirtokos­­osztály befolyása, mit egyébiránt annál kevésbé csodálhatni, mert hisz még a vi­lág első iparos államában, Angliában is csak a legújabb időben töretett meg az agricol elemek majdnem kizárólagos uralma. Úgy látszik azonban, hogy azon gyors fejlődés, mely az utolsó négy-öt év alatt gazdasági viszonyainkban észlelhető volt, gyorsan megtermi nálunk az iparos­ osz­tály azon emelkedettebb önérzetét, mely magát a politikai téren is érvényesíteni törekszik. Első jelentékenyebb symptoma e tekintetben azon u. n. iparpárti gyűlés, mely Pest városában az iparosoknak az ország minden részéből összejött képvi­selői által megtartatni fog. Nem akarunk ítéletet mondani e lépés horderejéről, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy min­den politikai mozgalom jelentőségét csak a későbbi fejleményekből ítélhetni meg, s nem egyszer történt meg, hogy egy igénytelenül fellépő új irány később nagy jelentőségű faktorrá vált a közéletben, míg viszont sok nagy remények közt vi­­scenirozott terv csakhamar sajnálatra­­méltó véget ért. Hogy melyik kategóriába fog tartozni az u. n. iparpárti mozgalom, az attól függ, mily alapon indul az meg, minő elemek által s mily irányban fog vezéreltetni. Teljesen elhibázottnak volna tekintendő az u. n. iparpárt egész működésének alap­ja, ha az feladatát abban vélné felismer­hetni, hogy magát ellentétbe helyezze or­­szággyűlésünk eddigi működésével. Azon országgyűlésről, mely az újabbkori ipar­törvények legkitűnőbbikét megalkotó, nem állíthatni azt, hogy az ipar érdekeit ignorálta. Midőn az iparpárt az ipari ér­dekeket a legislatió terén kiválólag hang­súlyozni igyekszik, ez józanul nem jelent­het egyebet, mint az eddigi irányban folytatandó, az eddiginél talán hathatósb, de egyáltalán nem az eddigivel ellentét­ben álló törekvést. Az iparos­párt, midőn egy, kiválólag az ipar érdekeinek elő­mozdítására irányzott programmot for­­muláz, nem tekintheti magát egy az ed­digi pártoktól hermetice elzárt külön párt­nak, hanem csak az eddigi pártok egyik árnyalatának, és pedig azon párt ár­nyalatának , melynek politikája az ipar fejlődésére nézve legtöbb garantiát nyújt­hat. Az iparpárt — magában tekintve — soha sem bírná egy kormányképes párt feltételeit, mert egy specifikus érdek kép­viselői soha sem tarthatnak igényt arra, hogy egyoldalú politikájukat az egész or­szágra oo­rogálják. Az iparpárt természe­ténél fogva kell, hogy támaszkodjék a meglevő pártok egyikére, s jövője s egész szereplése attól függ, mennyire lesz ké­pes különleges irányzatát egy egyetemes politikai párt összes működésének kere­tébe beilleszteni s azt ez utóbbival kellő öszhangzásba hozni, így fogjuk mi fel az iparpárti mozgal­mat. Ha e párt az exclusiv kasztszellemet honosítaná meg soraiban, s az u. n. érdek­­képviselet eszméjét akarná egyoldalúan s túlzott mértékben érvényesíteni, kevés sikert jósolhatnánk működésének. S ha már most azt kérdezzük, melyik párt az, melyre az iparos­pártnak, hogy jövője le­gyen, támaszkodnia kell, s melyik politi­kai irány az, melylyel az ipari érdekek benső harmóniába hozhatók , úgy a fele­let, nézetünk szerint, épen nem nehéz. Az ipar érdekeinek csak az a politika felel meg, mely a békét úgy ki, mint befelé biztosítani, a rendet és békés haladást az országban megszilárdítani képes. Az ipa­ros­párt csak azon párttal szövetkezhetik, mely a monarchia erejét kifejteni,­­ vi­szonyaink consolidatiója által tekintélyét emelni s megszilárdítani egyik fő felada­tának ismeri. A­mi a belpolitikát illeti, itt az iparosok, ha érdekeiket helyesen fogják fel, nem szövetkezhetnek oly párt­tal, mely a­helyett, hogy a meglevő ala­pon kitartó munkássággal tovább építene, erejét épen ezen alap felforgatására fordít­ja. Az egészséges iparviszonyoknak alap­ja a bizalom, a közállapotok tartóssá­ga, a haladás rázkódás nélküli folyto­nossága. Azért az iparpárt nem csatla­­kozhatik oly pártokhoz, melyek elérhe­tetlen ábrándok után indulva, képzelet­alkotta ködképekért koc­kára készek ten­ni azt, ami megvan. Az iparos­ osztály so­ha sem foghat kezet azon elemekkel, me­lyeknek vezérelve ugyanaz, a­mi a szeren­csejátékosoké: vagy mindent, vagy sem­mit, mert az ipar életeleme, a becsületes, kitartó munka és a szerencsejáték egy­mással ki nem békíthető ellentétek. Nem tudjuk még, mily irányt veend az iparos-mozgalom. Talán a holnapi gyűlés után világosabban látunk majd egész jel­legét s czélpontjait illetőleg. Annyit azon­ban e pillanatban már bátran ki merünk mondani, hogy ha az iparpárt azon irány felé hajlana, mely politikánknak szeren­­csejátékszerű jellemet akarna adni s azok­hoz csatlakoznék, a­kiknek elve nem az épí­tés, hanem a rombolás, nem a nyugodt, tervszerű alkotás, hanem az üres negatíó , akkor hiába küldötték hazánk iparosai képviselőiket Pestre. Őszintén óhajtjuk, hogy az iparpárti mozgalomnak ne ily eredménye legyen. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Heti tároza. (Thalia hadai. — Szerelmes és cselszövő. — Ham­let. — Y.­ur története. — Szer a baloldal ellen.) Thalia magyar hadseregének első schema­­tismusa megjelent. Most látjuk első ízben ma­gunk előtt a két magyar hazának összes masz­­tixos hadcsapatait egybefoglalva és méltó meg­lepetéssel tapasztaljuk e seregnek — ha nem is erejét, legalább számát. Ezer komódi is! azaz bocsánat : ezer művészt akartam mondani. Kinek hála ne borsóznék e szám hallatára, ha elgondolja, mily óriási pusz­títást viszen ez végbe koszorúkban, szalagok­ban, „értékes ékszerekben,“ jutalomjátéki mell­űikben, gyűrűkben, billikomokban, festékben és­­ borokban ? Ezer darab művész az orszá­gos fő-főkebélzet fő-főkormányzósága alatt és szépen beosztva társulatokba, melyek igazgatói hol századosoknak mondhatók, hol bizony csak tizedeseknek, a szerint, ahány művésznek paran­csolhatnak. A Schematismus — vagy hivatalos czimén : a magyar színészet országos névtára — azonban nemcsak a sereg számát mondja meg, hanem tartalmazza a rangfokozatot is, melyet ki-ki eb­ben a különös seregben elfoglal. A­mily külö­nös ez a sereg a világ többi hadseregeivel ösz­­szehasonlítva (félférfi, felnő, változó egyenruha stb), oly különös rangokat is viselnek benne az egyes harcrosok. Mindjárt a 2-dik oldalon p. szemünkbe ötlik „Homokay-Kocsis László, sze­relmes,“­míg alatta a hajlékony hangzatú Nyiry Lajos név mint „intrikum és társalgási“ mu­tatja be magát. Félre ne értse a színészi hierar­chiában járatlan olvasó e kifejezéseket s valamiképen azon gyanúperrel ne éljen, hogy Homokay-Kocsis László úr neve mellett a „szerelmes“ szó szívbéli állapotára vagy az „intrikum“ Nyiry Lajos ur magánjellemére vonatkozik. Legkevésbé sem, a „szerelmes“ épen oly rang,­­mint p. a tiszteletbeli segédfo­­galmazóság és az intrikum oly állás, mint a hadnagyság vagy főhadnagyság. Azért tehát abból, hogy valakinek neve mellett e minősít­­vény áll, hogy: „apa“ vagy „anya“ vagy „szende“ vagy „szeles“ vagy „hős“ vagy „fia­tal hősnő“, még legkevésbé sem lehet arra kö­vetkeztetni, hogy mint „apa“­­ezen állapot örö­meiben részesült, mint „anya“ egy életet adott a hazának, mint „szende“ nem a legházsártobb természet, mint „szeles“ nem a legtotyagosb, mint „hős“ az árnyéktól meg nem fut vagy — mint „fiatal hősnő“ — az 50 évet meg nem haladta. E minősítések azonban nem állnak mindig egyedül és magukban, tehetséges­ művészek a rangok legkülönösb combinatióit egyesítik ma­gukban, s hogy p. egy kétségkívül roppant nagy lángelme (afféle Garrick vagy holmi Talma le­het szűk nadrágban) neve után egyszerűen és röviden csak azt biggyesztő, hogy: „minden“ — csupán ezen Talmának rendkívül szerénysé­gét mutatja, mert ha a szerénység tekintetei nem korlátozzák, ugyan mi gátolhatta volna abban, hogy valamennyi minősítést el ne sorol­jon ? Akkor lett volna legalább is oly hosszú czíme, mint egy spanyol grandnak, vagy egy minden kereszttel és érdemrenddel díszített ka­tona-diplomatának. Mások azonban nem adják oly röviden, mint Talma­ur, és a rangok és czímek összerakásából aztán oly sajátszerű eredmények fejlődnek, me­lyek megfejtésén sok érdemes ember törné fejét hiába. Ki magyarázza meg p. a 6­ik oldalon ol­vasható azon roppant ellenmondást, hogy: „Sztupa Andor,jellem és cselszövő?“ Ki hidalja át azon űrt, mely „Szabó Bandi“ két egymástól homlokegyenest elütő foglalkozása közt létezik, midőn olvassuk, hogy: „tenor és szinlaphordó ?“ Ki érti meg azon rejtélyes befolyást, melyet va­lakinek szinpadi képességeire a honvédviseltség gyakorol, pedig hogy e két dolog egymással összefüggésben áll, azt azon mohóságból látjuk, melylyel a ki csak teheti, egyéb qualificatiói után odaragasztja hogy: 48­­ honvéd? A fenn nevezett Talmával ellenkezőleg talál­koznak elegen, kik a részletesség nagyobb ba­rátai s igy p. ifj. Bács Károly csak ennyi: „első rendű lyrai szerelmes, hős és jellem, operette, solo, tenor, Ir­od rendező, kartanító.“ Ez sem elég ? Nem ám, van még egy képesítése: „gyer­meksége óta a színészetnél van.“ Hasonló sok­oldalúsággal lep meg Ruber Antal, a­ki „2-ed­­rendü burleszk komikus, jellem, tenor, fr­od­­festő, diszi­ó, tűzmester és nyomdász.“ — Pri­­mus-Becsei József úr pedig azon exoticus ízlés­sel kelt figyelmet, melylyel foglalkozásai ágait összeválogatta, ő t. i. „czigány, másodrendű apa és szertárnok.“ Rajta tehát bátor hadsereg, te tarkán össze­­toborzott had, ti királyok, herczegek, czigányok, kovácsok, bárók, szerelmesek, őrültek s mit én tudommik, most már szervezve vagytok végre ti is; a kuczorgás hajdankora tűnőben van, nyugdíj gyűl a ti számotokra is, (mert vol­na-e Kelemen valaha erről álmodozni ?) é­s minden meglesz idővel, ti csak tanuljatok és haladjatok és ne vigyetek kisértetbe oly elő­adásokkal, mint a pénteki „Hamlet“ volt. Egy­ben különbözzetek mindenesetre a rendes kato­naságtól , ne tekintsétek feladatotokul az ellen­séget megugrasztani. * * # S most hallgassunk meg egy kis történetet a múlt hétről — a párt bomlás, reformpárt,iparpárt hetéről. A helyzetet legjobban fogja jellemezni ez a doma. X. urnak neje van. Y. urnak nincs neje. Mi természetesb, minthogy Y. az X.ur társasá­gában keresi az élveket, melyekkel rideg ott­honja nem kinálja meg ? Hisz a nőtársaság fino­mítja, műveli a férfit! Csupán ezen szempontból lárogatott a nőtlen Y. a nős X-hez. X. azonban a férjek egy igen civilizálatlan fajtájához tartozott, t. i. azon felekezethez, mely a „ki ki a maga párjával“ elvének rideg, nyárs­polgári alkalmazásától nem borzad vissza. Van­nak ilyen kicsinyes emberek! „Ez a magyar vendégszeretet ?“ kiálta fel bo­­szosan Y. ur, mikor egy este X-től hazajött. „Ez az ember ki akar a házából nézni. Engem úgy­se, elköltözöm Grönlandba, az odavaló férjek udvariasabbak. —• Menjek-e,oda ? Még­sem me­gyek. Nem vonulok vissza. Én ha baloldali va­gyok s mi nem hátrálunk addig, a­mig meg nem vertek. .. Ah ! mit is mondok — azt akartam mondani, a­mig kormányra nem jutunk.“ S Y­­ur lefeküdt. Másnap azonban nem mehetett el X-ékhez, harmadnap sem, mert Y. úr nagy politikus lé­vén, az épen akkor beütött baloldali desertiók teljes valójában megrázták. „Oh ! ti reformerek! hálátlanok, emlőinkön felcseperedett viperák! Szívemre szorítok ezentúl minden jobboldalit, kuszipajtás leszek minden széljobbal, Sennyey­­ékkel pajtásságot iszom keresztben, előfizetek a „Magyar Politikára“ és visszavonok minden ál­dást, amit rájuk öt éve a legkülönbözőbb alak­ban mondogattam, szóval elkövetek mindent, csak hogy ezt az átkozott reformpártot meg­verjük !“ E magánbeszéd után Y. ur szórakozni iparko­dott. A szórakozás legkülönfélébb nemeihez for­dult — hasztalan. Mikor az ember unatkozik, akkor rendesen eszébe szokott jutni a más fe­lesége is. Ily eszmelánczolatnak tulajdonítható X. ur Y. urnak belépését. X. ur nem örült a lá­togatónak, nem is mutatta, mintha örülne. Y. ur leül s a társalgás elkezdődik a megszokott, ki­járt társalgási országúton, hanem csak döczög­ve, mert mint látszott, a férj elveit végre a nő is elfogadta. Néhány percz múlva a házigazda távozik. Ajánlja magát, dolga van. Y. urnak nincs ellenvetése. Öt percz elmúlik. „Ön ma igen szép“! — mond végre Y. ur. — Nagyon szép, nagyon szép, — felel a nő, — én is el voltam ragadtatva. „Mi tetszik?“ — No hát a reformpárt programmja, vagy nem arról beszélt ? Y. ur hüledezve mered a nőre. — Önnek nem tetszik a reformprogramus ? (Y. ur arcra vonaglik.) Oh! sajnálom, mi testes­­tül-lelkestül reformpártiak vagyunk. (Y. ur jobbik szeme körül rángatózik.) Én azt hiszem, csak ennek a pártnak van jövője, és más nem is győzhet. (Y. ur sápad.) Férjem egy reform­kort fog alakítani, az alapszabályokat már ki is dolgozta, csupa kitért baloldaliból fog állani, aláirási íveket is köröztet, itt is van egy (Y.­ur fakó) — írja alá, — szépen, szépen kérem, irja alá és gyűjtsön és álljon be... (Milyen kaczér lágysággal tudta ezt mondani, s aztán csintalan tréfával hozzátévé ) : különben nem lehet ám házunk vendége, mert hozzánk csak reformerek lesznek járatosak... És oly birólag, oly kecsesen, annyi jóindulat­tal tekint­v. arra, mintha az igen ártatlan dolog volna, a­mit mond, nem pedig fülbe csöpögtetett méreg, a legirtóztatóbb vesztőszer, melyet valaha a baloldal ellen feltaláltak. Y. ur nem felelt. Y. ur mosolygott, de kínosan. Y. ur aztán fölkelt és Y. urnak sürgős vég­­zendője akadt, és Y. ur házában többé nem mu­tatkozott. A ki tehát baloldalit ki akar marni, ugrasz­tani, el akar veszteni, ajánltatik csalhatlan szerül a­­ reformpárt. Argus. Mű számunkhoz egy iv mellékút van csatolva. Fest, február 24. (Ő felsége a király) Bittó István igaz­ságügyminiszter urat folyó hó 26-kán délutáni egy órakor fogadja magánkihallgatáson, mely­nek bevégeztével az igazságügyminiszter a bu­dapesti kereskedelmi és váltó-, továbbá a pesti, pestvidéki és budai királyi törvényszékek el­nökeit és bíráit mutatandja be a felségnek. (A Deák-kör mai esti ülésében) a párt a következő megállapodásokat létesíti : Tekintettel a jelen országgyűlés üléseinek rövid tartamára és azon sok fontos tárgyra, melyek ezen ülésszak alatt még elintézésre vár­nak, abban történt megállapodás, hogy a kép­viselőház ülései már a jövő hétfőtől kezdve 10 órától 3 ó­r­á­i­g tartassanak. A telepítvényesekről szóló törvény­­javaslatra nézve a párt a főrendek üzenetének elfogadását határozta el. A Lloyd-t­ár­sasággal kötött szerződést a párt el nem fogadja. A párt magáévá teszi a tanügyi bizottságnak a kolozsvári egyetemre vonatkozólag tett jelen­tését. (A Ráday-ügyben­ a következő közle­ményt vettük : „A Ráday-féle conflictus meg­szűnt. A tegnapi miniszteri tanács tárgyalta Rá­day gróf memorandumát, melyben Ráday con­­statálta, hogy oly conflictusról, mely közte és az igazságügyminiszterium közt személyes kér­dések miatt fenforgott volna, szó sem volt. A gróf elé nehézséget az újabb bírósági és ügyész­ségi törvények gördítettek. Ezeknek merev al­kalmazása ellen szólalt fel, s azt kérte, hogy a bűnvizsgálat teljesen az ő közegeire bizassék s a törvény ellenkező rendeletei fölfüggesztesse­nek, és hogy a birák és ügyészek ez értelemben utasittassanak. A m. tanács ezt nem fo­gadhatta el, s Ráday gr. biztosi jogkörének ha­tárait szabatosan kijelölte s a rendészeti teen­dőkre, nevezetesen a rendőri előnyomozásokra, kutatásokra szorította. Miután épen ez ama tér, melyen a teljhatalom ideiglenes gyakorlása meg­engedhető, s tőle üdvös eredményeket csakis itt várhatni, Ráday gróf a kérdés ilyetén meg­­világosítása után bejelentett lemondását vissza­vonta.“ Fest, február 24. A Természettől áldott, s a sorstól is ke­gyelt hazánk nemcsak a búzát repczét,de a frásist is legbujábban tenyészti a kerek földön. Társadalmunk szelleme mostanság aristocrataibb, mint Spanyországé; de azért a democratiáról ékesebb és szapo­rább frásisok Amerikában sem termenek, mint nálunk, főleg a választási időszak közeledtével. Ne essünk mi magunk is e hibába, s elhangzó panasz és czifra szóczafrangok helyett keressünk gyakorlati módot, mely által e bajon, ha nem is gyökeresen, de legalább annyiban segíteni lehetne, hogy az egyelőre tovább ne harapózzék. Legczélszerűbb lenne általán, ha a közönség föltenné magában, hogy a frá­­sisokkal nem elégszik meg, hanem szavu­kon fogja az embereket, s minden előfor­duló alkalomnál és esetnél követeli a democratia elvének gyakorlatba vételét. Jelöljük meg a speciális eseteket, me­lyekben a tett ellenkezésben áll a szóval, s e részben ne szabjon elénk korlátokat a pártszempont, mert hiszen különben is a democratia elve az főleg, mely ellen „a falakon kívül és belül egy iránt vétkez­nek. “ A Deák párt tette le az alapot, melyen a jelen parlamentáris kormány áll. Azt hiszszük, e párt sajtója nem cselekszik fel­adata ellen, ha a fölött őrködik, hogy e kormány úgy járjon el, mint a­hogy ezt a Parlamentarismus természetéből folyó de­mocratia elve követel. Rójuk meg az anomál eseteket és el­járásokat, melyek e részben társadalmunk és közkormányzatunk terén fölmerültek. Ilyen anomáliának tartjuk mi egyebek közt a figyelem azon csaknem bántólag csekély mérvét, melylyel szakügyérsége­­ink nagyobb része a­­kihallgatások határ­napjainak megtartására nézve a közön­séggel szemben eljárni szokott. Hogy minisztériumunk nagy része, az elnökség, a bel-, pénz-, had-, cultusmi­­nisztérium egy magas, meredek hegyen fekvő középkori várban székel, ez a mun­kás­ipar, a békés polgárosodás korában, melynek főelve, hogy „az idő pénz,“ már magában oly anomália, hogy­ ne mondjuk: barbarismus, mely a középkorból maradt ránk, és a melyen, megengedjük, hogy ha nem lehetetlen, de egyelőre s azonnal mindenesetre nehéz segíteni. Nyugat-Európa valamely munkás fő­városa egy óráig sem tűrné, hogy kor­mánya ily feudal fészekben székeljen, melylyel a közlekedés éven át annyi köz­veszteséget okoz, mely ama minisztériu­mok évi tartásának költségét bizonynyal többszörösen fölülmúlja. E vár legfölebb királyi széknek s oly intézetek és nyugdíjas magánosok helyi­ségének való, kiknek foglalkozása a vi­lággal való gyakori érintkezést nem igé­nyel. De ha e bajon most hamarjában nem segíthetni, ez csak egygyel több arra, hogy a nehézséget az ott székelő minisz­terek ne növeljék oly eljárással, mely — mint megjegyzők — a közönség által s an­nak kebeléből választott parlamenti ügyér­­­ség köteles democratikus elvével merően ellenkező. A miniszter, sőt államtitkár urak heten­­kint egy napot s órát szánnak a közönség számára, midőn az egyes polgárokat ma­gán, de olykor fontos ügyekben is kihall­gatni ígérik. A polgár, kinek egy vagy k­ét percz alatt elintézhető beszéde van a miniszter­rel, elhagyja műhelyét vagy íróasztalát, fölutazik és Buda várába és bejegyezteti magát az előteremben. Ez már legkeve­sebb elvett tőle egy félnapot. A kihall­gatás napján újólag fölkészül és fölrobog drága bérkocsin vagy fölfárad a várba, és az előteremben leül. Az óra elérkezik. A miniszter vagy államtitkár még nincs je­len, vagy ha jelen van, valamely fogalma­zója vagy titkárja foglalja el órahosszat. Mi dolga lehet? Bizonyosan igen fontos, sürgős, melyet halasztani nem lehet. Ki tudja, talán valamely szomszéd hatalom háborút üzent, vagy összeesküvés fedöz­­tetett föl az állam léte ellen ? A kihallgatandók száma annyira gyűlt, hogy már az előterem nem fogadhatja be. Közöttük láthatók igen tisztességes ala­

Next