Pesti Napló, 1872. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1872-02-25 / 46. szám
46. szám. Vasárnap, február 35.1873. 33. évi folyam Szerkesztési iroda: Vununk-tan T. síim. L ■ kp nellemi ruit illető minden koaiemin/ tuerkeeetenghea taraende. MkMBMlni terelek eenk lémért Smrfrtíl fogadtatnék el. Kiadó-hivatal: IWneeiek-tere 7. eaám ftlduint ▲ lap anyagi réseit illető kőelemények (előflaetin pint, kiadta körüli pannenok, hirdetmények) a kiadd-hi re telke« intdaendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, poétánt «17 helyben, hiebe« hordra n írt » in. Egin irre Filirre Negyed évre Kit hóra . egy hóra 60 ki. 70 tar- 86 kr Hirdetmények dija * • haaákee petitkor egyttwi ktr ietinil » ajkr. Bilyegdij kfiUc M ajkr. Xyiktér i 6 baeákee pethee» *6 ajkr Fest, február 24. Azon különböző irányú pártmozgalmak között, melyek legújabban megindultak, az iparosok mozgalma is méltán igényt tarthat a publicistika figyelmére. Sőt, nem vonakodunk kimondani, hogy, ha helyes irányt veend, épen ez a mozgalom az, mely leginkább megfelel korunk realistikus irányzatának, és szemben a „reformpárt“, „középpárt“ s más efféle határozatlan jelszavakkal, a legkonkrétabb, leggyakorlatibb s ennélfogva a legjogosultabb mozgalomnak tekinthető. Az iránt Széchenyi óta tisztában van a magyar közvélemény, hogy az ország szabadságának s fenállásának legbiztosabb feltétele az anyagi felvirágzás, a vagyoni megizmosodás. Hogy pedig ez lényegesen összefügg, mondhatni azonos az ipar felvirágzásával, az sem szenvedhet kétséget. Az ipar nemcsak magában véve, mint a nemzetgazdasági szervezet egyik ága, bár roppant fontossággal, hanem legalább is oly fontos tényező azon visszahatás következtében, melyet a többi termelési ágakra gyakorol. Fejlett műipar nélkül virágzó földmivelés s általában intenzív módon űzött nyerstermelés nem képzelhető. Ott, hol az ország gazdasági élete abban áll,hogy nagy tömegű,de aránylag csekély belértékű nyerstermények szállíttatnak külföldre, de viszont az ország magasabb szükségleteit kizárólag, vagy majdnem kizárólag külföldről hozott ipartermékekkel kell kielégíteni, nem lehet gazdag a nemzet összege, nem lehet sűrü és művelt a népesség, nem lehet gyors és biztos a tőkeképződés s nem fejlődhetik ki a városi élet, a civilisatiónak e hatalmas motora s a modern alkotmányosság ez erős alapja. Ritka, kevésbé művelt, kevésbé vagyonos, nehézkes és általában röghöz kötött conservativ hajlamú agricol népesség képezi ott a társadalom alapját, melyből egy számra csekély, de hatalmas és latifundiumainak birtokában mindig merev, büszke aristokratia emelkedik ki. Polgári osztály, igazi polgári, azaz nagy tömegeket átható műveltség, jólét, szabadság csak a műiparral karöltve fejlődhetik ki. Azért a világtörténet összes korszakainak tanúsága szerint a világműveltség és hatalom hegemóniája rendszerint csak magas fejlettségű műiparral bíró országok kezében volt. Legyen elég e pár vonás azon, különben most már meglehetősen felismert szerep jellemezésére, melyet az ipar és az iparos osztály a politikában játszik. Ha volt valami, mi nálunk a haladást lényegileg lassította, úgy ez hazánk iparának eddigi fejletlensége volt. Az egy védegyleti mozgalmat leszámítva, mely azonban mesterkélt alapon indulván meg a gyakorlati élet próbáját megállani képes nem volt, s virágházi növényeket, nem pedig életerős, viharral daczolni képes élőfákat teremthetett , ezen egyetlen védegyleti mozgalmat leszámítva, az iparos osztály hazánk politikájában eddigelé jelentékenyebb szereplésre nem vergődhetett. Parlamentünkben , kormányunkban, egész közéletünkben praedominált az úgynevezett „landed interest“ — a földbirtokososztály befolyása, mit egyébiránt annál kevésbé csodálhatni, mert hisz még a világ első iparos államában, Angliában is csak a legújabb időben töretett meg az agricol elemek majdnem kizárólagos uralma. Úgy látszik azonban, hogy azon gyors fejlődés, mely az utolsó négy-öt év alatt gazdasági viszonyainkban észlelhető volt, gyorsan megtermi nálunk az iparos osztály azon emelkedettebb önérzetét, mely magát a politikai téren is érvényesíteni törekszik. Első jelentékenyebb symptoma e tekintetben azon u. n. iparpárti gyűlés, mely Pest városában az iparosoknak az ország minden részéből összejött képviselői által megtartatni fog. Nem akarunk ítéletet mondani e lépés horderejéről, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy minden politikai mozgalom jelentőségét csak a későbbi fejleményekből ítélhetni meg, s nem egyszer történt meg, hogy egy igénytelenül fellépő új irány később nagy jelentőségű faktorrá vált a közéletben, míg viszont sok nagy remények közt viscenirozott terv csakhamar sajnálatraméltó véget ért. Hogy melyik kategóriába fog tartozni az u. n. iparpárti mozgalom, az attól függ, mily alapon indul az meg, minő elemek által s mily irányban fog vezéreltetni. Teljesen elhibázottnak volna tekintendő az u. n. iparpárt egész működésének alapja, ha az feladatát abban vélné felismerhetni, hogy magát ellentétbe helyezze országgyűlésünk eddigi működésével. Azon országgyűlésről, mely az újabbkori ipartörvények legkitűnőbbikét megalkotó, nem állíthatni azt, hogy az ipar érdekeit ignorálta. Midőn az iparpárt az ipari érdekeket a legislatió terén kiválólag hangsúlyozni igyekszik, ez józanul nem jelenthet egyebet, mint az eddigi irányban folytatandó, az eddiginél talán hathatósb, de egyáltalán nem az eddigivel ellentétben álló törekvést. Az iparospárt, midőn egy, kiválólag az ipar érdekeinek előmozdítására irányzott programmot formuláz, nem tekintheti magát egy az eddigi pártoktól hermetice elzárt külön pártnak, hanem csak az eddigi pártok egyik árnyalatának, és pedig azon párt árnyalatának , melynek politikája az ipar fejlődésére nézve legtöbb garantiát nyújthat. Az iparpárt — magában tekintve — soha sem bírná egy kormányképes párt feltételeit, mert egy specifikus érdek képviselői soha sem tarthatnak igényt arra, hogy egyoldalú politikájukat az egész országra oorogálják. Az iparpárt természeténél fogva kell, hogy támaszkodjék a meglevő pártok egyikére, s jövője s egész szereplése attól függ, mennyire lesz képes különleges irányzatát egy egyetemes politikai párt összes működésének keretébe beilleszteni s azt ez utóbbival kellő öszhangzásba hozni, így fogjuk mi fel az iparpárti mozgalmat. Ha e párt az exclusiv kasztszellemet honosítaná meg soraiban, s az u. n. érdekképviselet eszméjét akarná egyoldalúan s túlzott mértékben érvényesíteni, kevés sikert jósolhatnánk működésének. S ha már most azt kérdezzük, melyik párt az, melyre az iparospártnak, hogy jövője legyen, támaszkodnia kell, s melyik politikai irány az, melylyel az ipari érdekek benső harmóniába hozhatók , úgy a felelet, nézetünk szerint, épen nem nehéz. Az ipar érdekeinek csak az a politika felel meg, mely a békét úgy ki, mint befelé biztosítani, a rendet és békés haladást az országban megszilárdítani képes. Az iparospárt csak azon párttal szövetkezhetik, mely a monarchia erejét kifejteni, viszonyaink consolidatiója által tekintélyét emelni s megszilárdítani egyik fő feladatának ismeri. Ami a belpolitikát illeti, itt az iparosok, ha érdekeiket helyesen fogják fel, nem szövetkezhetnek oly párttal, mely ahelyett, hogy a meglevő alapon kitartó munkássággal tovább építene, erejét épen ezen alap felforgatására fordítja. Az egészséges iparviszonyoknak alapja a bizalom, a közállapotok tartóssága, a haladás rázkódás nélküli folytonossága. Azért az iparpárt nem csatlakozhatik oly pártokhoz, melyek elérhetetlen ábrándok után indulva, képzeletalkotta ködképekért kockára készek tenni azt, ami megvan. Az iparos osztály soha sem foghat kezet azon elemekkel, melyeknek vezérelve ugyanaz, ami a szerencsejátékosoké: vagy mindent, vagy semmit, mert az ipar életeleme, a becsületes, kitartó munka és a szerencsejáték egymással ki nem békíthető ellentétek. Nem tudjuk még, mily irányt veend az iparos-mozgalom. Talán a holnapi gyűlés után világosabban látunk majd egész jellegét s czélpontjait illetőleg. Annyit azonban e pillanatban már bátran ki merünk mondani, hogy ha az iparpárt azon irány felé hajlana, mely politikánknak szerencsejátékszerű jellemet akarna adni s azokhoz csatlakoznék, akiknek elve nem az építés, hanem a rombolás, nem a nyugodt, tervszerű alkotás, hanem az üres negatíó , akkor hiába küldötték hazánk iparosai képviselőiket Pestre. Őszintén óhajtjuk, hogy az iparpárti mozgalomnak ne ily eredménye legyen. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Heti tároza. (Thalia hadai. — Szerelmes és cselszövő. — Hamlet. — Y.ur története. — Szer a baloldal ellen.) Thalia magyar hadseregének első schematismusa megjelent. Most látjuk első ízben magunk előtt a két magyar hazának összes masztixos hadcsapatait egybefoglalva és méltó meglepetéssel tapasztaljuk e seregnek — ha nem is erejét, legalább számát. Ezer komódi is! azaz bocsánat : ezer művészt akartam mondani. Kinek hála ne borsóznék e szám hallatára, ha elgondolja, mily óriási pusztítást viszen ez végbe koszorúkban, szalagokban, „értékes ékszerekben,“ jutalomjátéki mellűikben, gyűrűkben, billikomokban, festékben és borokban ? Ezer darab művész az országos fő-főkebélzet fő-főkormányzósága alatt és szépen beosztva társulatokba, melyek igazgatói hol századosoknak mondhatók, hol bizony csak tizedeseknek, a szerint, ahány művésznek parancsolhatnak. A Schematismus — vagy hivatalos czimén : a magyar színészet országos névtára — azonban nemcsak a sereg számát mondja meg, hanem tartalmazza a rangfokozatot is, melyet ki-ki ebben a különös seregben elfoglal. Amily különös ez a sereg a világ többi hadseregeivel öszszehasonlítva (félférfi, felnő, változó egyenruha stb), oly különös rangokat is viselnek benne az egyes harcrosok. Mindjárt a 2-dik oldalon p. szemünkbe ötlik „Homokay-Kocsis László, szerelmes,“míg alatta a hajlékony hangzatú Nyiry Lajos név mint „intrikum és társalgási“ mutatja be magát. Félre ne értse a színészi hierarchiában járatlan olvasó e kifejezéseket s valamiképen azon gyanúperrel ne éljen, hogy Homokay-Kocsis László úr neve mellett a „szerelmes“ szó szívbéli állapotára vagy az „intrikum“ Nyiry Lajos ur magánjellemére vonatkozik. Legkevésbé sem, a „szerelmes“ épen oly rang,mint p. a tiszteletbeli segédfogalmazóság és az intrikum oly állás, mint a hadnagyság vagy főhadnagyság. Azért tehát abból, hogy valakinek neve mellett e minősítvény áll, hogy: „apa“ vagy „anya“ vagy „szende“ vagy „szeles“ vagy „hős“ vagy „fiatal hősnő“, még legkevésbé sem lehet arra következtetni, hogy mint „apa“ezen állapot örömeiben részesült, mint „anya“ egy életet adott a hazának, mint „szende“ nem a legházsártobb természet, mint „szeles“ nem a legtotyagosb, mint „hős“ az árnyéktól meg nem fut vagy — mint „fiatal hősnő“ — az 50 évet meg nem haladta. E minősítések azonban nem állnak mindig egyedül és magukban, tehetséges művészek a rangok legkülönösb combinatióit egyesítik magukban, s hogy p. egy kétségkívül roppant nagy lángelme (afféle Garrick vagy holmi Talma lehet szűk nadrágban) neve után egyszerűen és röviden csak azt biggyesztő, hogy: „minden“ — csupán ezen Talmának rendkívül szerénységét mutatja, mert ha a szerénység tekintetei nem korlátozzák, ugyan mi gátolhatta volna abban, hogy valamennyi minősítést el ne soroljon ? Akkor lett volna legalább is oly hosszú czíme, mint egy spanyol grandnak, vagy egy minden kereszttel és érdemrenddel díszített katona-diplomatának. Mások azonban nem adják oly röviden, mint Talmaur, és a rangok és czímek összerakásából aztán oly sajátszerű eredmények fejlődnek, melyek megfejtésén sok érdemes ember törné fejét hiába. Ki magyarázza meg p. a 6ik oldalon olvasható azon roppant ellenmondást, hogy: „Sztupa Andor,jellem és cselszövő?“ Ki hidalja át azon űrt, mely „Szabó Bandi“ két egymástól homlokegyenest elütő foglalkozása közt létezik, midőn olvassuk, hogy: „tenor és szinlaphordó ?“ Ki érti meg azon rejtélyes befolyást, melyet valakinek szinpadi képességeire a honvédviseltség gyakorol, pedig hogy e két dolog egymással összefüggésben áll, azt azon mohóságból látjuk, melylyel a ki csak teheti, egyéb qualificatiói után odaragasztja hogy: 48 honvéd? A fenn nevezett Talmával ellenkezőleg találkoznak elegen, kik a részletesség nagyobb barátai s igy p. ifj. Bács Károly csak ennyi: „első rendű lyrai szerelmes, hős és jellem, operette, solo, tenor, Irod rendező, kartanító.“ Ez sem elég ? Nem ám, van még egy képesítése: „gyermeksége óta a színészetnél van.“ Hasonló sokoldalúsággal lep meg Ruber Antal, aki „2-edrendü burleszk komikus, jellem, tenor, frodfestő, diszió, tűzmester és nyomdász.“ — Primus-Becsei József úr pedig azon exoticus ízléssel kelt figyelmet, melylyel foglalkozásai ágait összeválogatta, ő t. i. „czigány, másodrendű apa és szertárnok.“ Rajta tehát bátor hadsereg, te tarkán összetoborzott had, ti királyok, herczegek, czigányok, kovácsok, bárók, szerelmesek, őrültek s mit én tudommik, most már szervezve vagytok végre ti is; a kuczorgás hajdankora tűnőben van, nyugdíj gyűl a ti számotokra is, (mert volna-e Kelemen valaha erről álmodozni ?) és minden meglesz idővel, ti csak tanuljatok és haladjatok és ne vigyetek kisértetbe oly előadásokkal, mint a pénteki „Hamlet“ volt. Egyben különbözzetek mindenesetre a rendes katonaságtól , ne tekintsétek feladatotokul az ellenséget megugrasztani. * * # S most hallgassunk meg egy kis történetet a múlt hétről — a párt bomlás, reformpárt,iparpárt hetéről. A helyzetet legjobban fogja jellemezni ez a doma. X. urnak neje van. Y. urnak nincs neje. Mi természetesb, minthogy Y. az X.ur társaságában keresi az élveket, melyekkel rideg otthonja nem kinálja meg ? Hisz a nőtársaság finomítja, műveli a férfit! Csupán ezen szempontból lárogatott a nőtlen Y. a nős X-hez. X. azonban a férjek egy igen civilizálatlan fajtájához tartozott, t. i. azon felekezethez, mely a „ki ki a maga párjával“ elvének rideg, nyárspolgári alkalmazásától nem borzad vissza. Vannak ilyen kicsinyes emberek! „Ez a magyar vendégszeretet ?“ kiálta fel boszosan Y. ur, mikor egy este X-től hazajött. „Ez az ember ki akar a házából nézni. Engem úgyse, elköltözöm Grönlandba, az odavaló férjek udvariasabbak. —• Menjek-e,oda ? Mégsem megyek. Nem vonulok vissza. Én ha baloldali vagyok s mi nem hátrálunk addig, amig meg nem vertek. .. Ah ! mit is mondok — azt akartam mondani, amig kormányra nem jutunk.“ S Yur lefeküdt. Másnap azonban nem mehetett el X-ékhez, harmadnap sem, mert Y. úr nagy politikus lévén, az épen akkor beütött baloldali desertiók teljes valójában megrázták. „Oh ! ti reformerek! hálátlanok, emlőinkön felcseperedett viperák! Szívemre szorítok ezentúl minden jobboldalit, kuszipajtás leszek minden széljobbal, Sennyeyékkel pajtásságot iszom keresztben, előfizetek a „Magyar Politikára“ és visszavonok minden áldást, amit rájuk öt éve a legkülönbözőbb alakban mondogattam, szóval elkövetek mindent, csak hogy ezt az átkozott reformpártot megverjük !“ E magánbeszéd után Y. ur szórakozni iparkodott. A szórakozás legkülönfélébb nemeihez fordult — hasztalan. Mikor az ember unatkozik, akkor rendesen eszébe szokott jutni a más felesége is. Ily eszmelánczolatnak tulajdonítható X. ur Y. urnak belépését. X. ur nem örült a látogatónak, nem is mutatta, mintha örülne. Y. ur leül s a társalgás elkezdődik a megszokott, kijárt társalgási országúton, hanem csak döczögve, mert mint látszott, a férj elveit végre a nő is elfogadta. Néhány percz múlva a házigazda távozik. Ajánlja magát, dolga van. Y. urnak nincs ellenvetése. Öt percz elmúlik. „Ön ma igen szép“! — mond végre Y. ur. — Nagyon szép, nagyon szép, — felel a nő, — én is el voltam ragadtatva. „Mi tetszik?“ — No hát a reformpárt programmja, vagy nem arról beszélt ? Y. ur hüledezve mered a nőre. — Önnek nem tetszik a reformprogramus ? (Y. ur arcra vonaglik.) Oh! sajnálom, mi testestül-lelkestül reformpártiak vagyunk. (Y. ur jobbik szeme körül rángatózik.) Én azt hiszem, csak ennek a pártnak van jövője, és más nem is győzhet. (Y. ur sápad.) Férjem egy reformkort fog alakítani, az alapszabályokat már ki is dolgozta, csupa kitért baloldaliból fog állani, aláirási íveket is köröztet, itt is van egy (Y.ur fakó) — írja alá, — szépen, szépen kérem, irja alá és gyűjtsön és álljon be... (Milyen kaczér lágysággal tudta ezt mondani, s aztán csintalan tréfával hozzátévé ) : különben nem lehet ám házunk vendége, mert hozzánk csak reformerek lesznek járatosak... És oly birólag, oly kecsesen, annyi jóindulattal tekintv. arra, mintha az igen ártatlan dolog volna, amit mond, nem pedig fülbe csöpögtetett méreg, a legirtóztatóbb vesztőszer, melyet valaha a baloldal ellen feltaláltak. Y. ur nem felelt. Y. ur mosolygott, de kínosan. Y. ur aztán fölkelt és Y. urnak sürgős végzendője akadt, és Y. ur házában többé nem mutatkozott. A ki tehát baloldalit ki akar marni, ugrasztani, el akar veszteni, ajánltatik csalhatlan szerül a reformpárt. Argus. Mű számunkhoz egy iv mellékút van csatolva. Fest, február 24. (Ő felsége a király) Bittó István igazságügyminiszter urat folyó hó 26-kán délutáni egy órakor fogadja magánkihallgatáson, melynek bevégeztével az igazságügyminiszter a budapesti kereskedelmi és váltó-, továbbá a pesti, pestvidéki és budai királyi törvényszékek elnökeit és bíráit mutatandja be a felségnek. (A Deák-kör mai esti ülésében) a párt a következő megállapodásokat létesíti : Tekintettel a jelen országgyűlés üléseinek rövid tartamára és azon sok fontos tárgyra, melyek ezen ülésszak alatt még elintézésre várnak, abban történt megállapodás, hogy a képviselőház ülései már a jövő hétfőtől kezdve 10 órától 3 óráig tartassanak. A telepítvényesekről szóló törvényjavaslatra nézve a párt a főrendek üzenetének elfogadását határozta el. A Lloyd-társasággal kötött szerződést a párt el nem fogadja. A párt magáévá teszi a tanügyi bizottságnak a kolozsvári egyetemre vonatkozólag tett jelentését. (A Ráday-ügyben a következő közleményt vettük : „A Ráday-féle conflictus megszűnt. A tegnapi miniszteri tanács tárgyalta Ráday gróf memorandumát, melyben Ráday constatálta, hogy oly conflictusról, mely közte és az igazságügyminiszterium közt személyes kérdések miatt fenforgott volna, szó sem volt. A gróf elé nehézséget az újabb bírósági és ügyészségi törvények gördítettek. Ezeknek merev alkalmazása ellen szólalt fel, s azt kérte, hogy a bűnvizsgálat teljesen az ő közegeire bizassék s a törvény ellenkező rendeletei fölfüggesztessenek, és hogy a birák és ügyészek ez értelemben utasittassanak. A m. tanács ezt nem fogadhatta el, s Ráday gr. biztosi jogkörének határait szabatosan kijelölte s a rendészeti teendőkre, nevezetesen a rendőri előnyomozásokra, kutatásokra szorította. Miután épen ez ama tér, melyen a teljhatalom ideiglenes gyakorlása megengedhető, s tőle üdvös eredményeket csakis itt várhatni, Ráday gróf a kérdés ilyetén megvilágosítása után bejelentett lemondását visszavonta.“ Fest, február 24. A Természettől áldott, s a sorstól is kegyelt hazánk nemcsak a búzát repczét,de a frásist is legbujábban tenyészti a kerek földön. Társadalmunk szelleme mostanság aristocrataibb, mint Spanyországé; de azért a democratiáról ékesebb és szaporább frásisok Amerikában sem termenek, mint nálunk, főleg a választási időszak közeledtével. Ne essünk mi magunk is e hibába, s elhangzó panasz és czifra szóczafrangok helyett keressünk gyakorlati módot, mely által e bajon, ha nem is gyökeresen, de legalább annyiban segíteni lehetne, hogy az egyelőre tovább ne harapózzék. Legczélszerűbb lenne általán, ha a közönség föltenné magában, hogy a frásisokkal nem elégszik meg, hanem szavukon fogja az embereket, s minden előforduló alkalomnál és esetnél követeli a democratia elvének gyakorlatba vételét. Jelöljük meg a speciális eseteket, melyekben a tett ellenkezésben áll a szóval, s e részben ne szabjon elénk korlátokat a pártszempont, mert hiszen különben is a democratia elve az főleg, mely ellen „a falakon kívül és belül egy iránt vétkeznek. “ A Deák párt tette le az alapot, melyen a jelen parlamentáris kormány áll. Azt hiszszük, e párt sajtója nem cselekszik feladata ellen, ha a fölött őrködik, hogy e kormány úgy járjon el, mint ahogy ezt a Parlamentarismus természetéből folyó democratia elve követel. Rójuk meg az anomál eseteket és eljárásokat, melyek e részben társadalmunk és közkormányzatunk terén fölmerültek. Ilyen anomáliának tartjuk mi egyebek közt a figyelem azon csaknem bántólag csekély mérvét, melylyel szakügyérségeink nagyobb része akihallgatások határnapjainak megtartására nézve a közönséggel szemben eljárni szokott. Hogy minisztériumunk nagy része, az elnökség, a bel-, pénz-, had-, cultusminisztérium egy magas, meredek hegyen fekvő középkori várban székel, ez a munkásipar, a békés polgárosodás korában, melynek főelve, hogy „az idő pénz,“ már magában oly anomália, hogy ne mondjuk: barbarismus, mely a középkorból maradt ránk, és a melyen, megengedjük, hogy ha nem lehetetlen, de egyelőre s azonnal mindenesetre nehéz segíteni. Nyugat-Európa valamely munkás fővárosa egy óráig sem tűrné, hogy kormánya ily feudal fészekben székeljen, melylyel a közlekedés éven át annyi közveszteséget okoz, mely ama minisztériumok évi tartásának költségét bizonynyal többszörösen fölülmúlja. E vár legfölebb királyi széknek s oly intézetek és nyugdíjas magánosok helyiségének való, kiknek foglalkozása a világgal való gyakori érintkezést nem igényel. De ha e bajon most hamarjában nem segíthetni, ez csak egygyel több arra, hogy a nehézséget az ott székelő miniszterek ne növeljék oly eljárással, mely — mint megjegyzők — a közönség által s annak kebeléből választott parlamenti ügyérség köteles democratikus elvével merően ellenkező. A miniszter, sőt államtitkár urak hetenkint egy napot s órát szánnak a közönség számára, midőn az egyes polgárokat magán, de olykor fontos ügyekben is kihallgatni ígérik. A polgár, kinek egy vagy két percz alatt elintézhető beszéde van a miniszterrel, elhagyja műhelyét vagy íróasztalát, fölutazik és Buda várába és bejegyezteti magát az előteremben. Ez már legkevesebb elvett tőle egy félnapot. A kihallgatás napján újólag fölkészül és fölrobog drága bérkocsin vagy fölfárad a várba, és az előteremben leül. Az óra elérkezik. A miniszter vagy államtitkár még nincs jelen, vagy ha jelen van, valamely fogalmazója vagy titkárja foglalja el órahosszat. Mi dolga lehet? Bizonyosan igen fontos, sürgős, melyet halasztani nem lehet. Ki tudja, talán valamely szomszéd hatalom háborút üzent, vagy összeesküvés fedöztetett föl az állam léte ellen ? A kihallgatandók száma annyira gyűlt, hogy már az előterem nem fogadhatja be. Közöttük láthatók igen tisztességes ala