Pesti Napló, 1872. április (23. évfolyam, 76-97. szám)

1872-04-20 / 92. szám

92. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Szombat, április 20.1872. 23. évi folyam Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra . . 1 frt 85 kr. 3 hónapra . . . 5 „ 50 „ 6 hónapra . . . 11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldé­­séért felülü­zetés hav­onkint 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 uj kr. Bélyegdíj külön Nyílttér: 5 hasábos petitsor 26 uj kr. Előfizetési felhívás „PISTI MPLO“-ra. Előfizetési árak: Egész évre.........................22 ft. Félévre.............................11 ft. Negyedévre......................5 ft 50 kr ■V* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 sz. alá küldendők. A „Festi Napló“ kiadó­hivatala. Pest, április 19. Még eddig csak a bécsi sajtónak a trón­beszédről tett nyilatkozatait ismerjük. Az osztrák főváros journalistikája kivétel nél­kül a legmelegebb hangon szól ez állam­okmányról. Egytől egyig helyeslik a la­pok annak egész tartalmát, s a parliamen­­táris élet nagy értékű nyilatkozataiként fogadják a trónbeszéd minden egyes té­telét. Nincs közlöny, mely a trónbeszéd ellen bárminemű kifogást emelt volna. Mi e nézetegységre nagy súlyt fektetünk, s azt mint közviszonyaink egyik ép oly érdekes mint jelentékeny symptomáját örvendve registrálhatjuk. Még nagyobb fontosságot tulajdonítunk azonban az ér­dekegység azon nyilatkozatainak, melye­ket ez alkalommal a legelőkelőbb bécsi lapok a rokonszenv meleg hangján tet­tek. Mi e nyilatkozatokat az osztrák-néme­tek s a magyarok közötti barátság érté­kes nyilatkozataiként fogadjuk. S ennek így is kell lenni. A két nem­zet csak is a dualizmus alapján fejtheti ki állami életét, s biztosíthatja kölcsönös jó­akarattal jogos hatalmi állásának alapfelt­tételeit. Mi tudtuk s éreztük, mit jelentett azon politika, mely meggondolatlanul al­katelemeire akarta fölbontani Ausztriát, s az osztrák-németek teljes joggal saját állami életük veszélyeztetését láthatják abban, ha Magyarországban a visszavi­­­vott alkotmány alapjait bármi oldalról ostromolják. Abban a perecben, melyben a két nemzet minden utógondolat nélkül a jelenlegi államrendszer alapjára állt, egyszersmind megvetette az érdeksolida­­­ritás azon alapját, melyen állva Ausztriá­ban már visszavertek egy erős ostromot, s melyen sikeresen fogjuk visszaverni el­leneink összes rohamait. A bécsi sajtó ma­gatartása fényes bizonyságtétel a mellett, hogy az osztrák alkotmányhű párt, mely e hírlapokban politikája képviselőit bírja, a helyzet teljes magaslatán áll. Nem ok nélkül fektetünk mi súlyt e körülményre. Jelentőségteljes mozzanat­nak tartjuk mi azt, ha oly ünnepélyes al­kalommal, mint a jelenlegi, a magyarok és németek teljes nézetegysége s érdekso­­lidaritása nyilvánul. Az osztrák-németek, kik a monarchia nagyhatalmi állását s az ebből folyó következményeket leg­erősebben hangsúlyozták , ezzel elisme­rik, hogy az a mű, melyet a Deák-párt hosszú küzdelem után létrehozott, a mo­narchia állását kifelé teljes mértékben biztosította. Az alkotmányhű pártnak ta­lálkozása Magyarországban és Ausztriá­ban ; ez találkozása mindazon érdekeknek, melyek az államot állammá teszik. Sta­­tistikai adatokkal ki lehetne mutatni, hogy az osztrák-németek s a kiegyezkedés alap­ján álló magyarok mily óriási túlsúl­lyal bírnak, ha mindazon nagy érdekeket veszszük tekintetbe, melyek egy állam erejét és nagyságát képviselik, ha tekin­tetbe veszszük a kultúra és műveltség, a fekvő birtok, a vagyon, a kereskedelem s az ipar államfentartó nagy érdekeit. Ez érdeksolidaritás kitüntetése azon perezben, melyben Európa figyelme Ma­gyarországra van lekötve, előttünk annál inkább nagy értékkel bír, minthogy az egészen önként, s majdnem várakozásun­kon kívül történt. Ez érdeksolidaritás már eddig is jó szolgálatot tett s ha isten is úgy akarja, mint magunk, még nem egyszer fogja meghozni a várt gyümölcsöket. Ha ezek nem is állnának egyébben, mint azon erkölcsi nyereségben, hogy a monarchia legintelligensebb, legvagyonosabb, az ál­lami élet legfőbb érdekeit képviselő ele­mei találkoznak egy közös kincsnek, az alkotmánynak megbecsülésében , már erre magára is nagy súlyt fektetnénk. De érvényesíteni fogja magát ez érdek­solidaritás nemcsak erkölcsi, hanem nagy értékű practicus következményekben: ez a mi meggyőződésünk, s e meggyőződés vezérelte lépteinket eddig, s fogja vezé­relni jövőre is. Nem az önzés s a politikai önérdek szól belőlünk, ámbár nagy politikai párt, ha érdekét hangsúlyozza, ebben mindig legalább az ő hite és meggyőződése sze­rint a haza érdeke foglaltatik, — ezt Bécs­­ben a­nélkül is fogják tudni, hogy ezút­tal különösen kiemelnék. Magyarország államhajóját jobbról, balról ostromolják ugyan a hullámok, hanem azért a nem­zetnek a kiegyezkedés alapján álló túl­nyomó nagy többsége azon szilárd hitben él, hogy révpartra érünk, s nem vesz el most sem a hajó értékes terhe: Magyar­­ország államisága. A viszonyok Ausz­triában is úgy fordultak, hogy az al­kotmányhű elemek szintén önmaguk­ban elég erősek, hogy minden külső szö­vetség nélkül csak 13 az alkotmány se­gélyével győzelmesen visszaverhetik el­leneik minden támadását. A­mi Csehor­szágban jelenleg történik, a harcz, melyet az alkotmányhű elemek azon coalitió ellen folytatnak, mely nem csak az alkotmány­nak, hanem magának az alkotmányosság­nak is ellensége, fényes tanuságtétel az alkotmány alapján álló párt megerősödé­sének, consolidatiójának. Az a melegség tehát,melylyel Bécsben állami életünk leg­újabb fasisa fölött nyilatkoztak, és oly kevéssé a pillanatnyi szükség követelte önérdek következménye, mint a­hogy nem az ama köszönet, melylyel mi e nyilatko­zatokat fogadjuk. Két nagy párt kézszo­­ritása az, melyek vállvetve a monarchiát ki fogják ragadni az azt környező minden veszélyből! A „PESTI NAPLÓ“ T­ÁRCZAJ­A. Az egyetlen tudományról. A nőképző-egylet estélyén 1872. ápril 14-én olvasta Greguss Ágost. HL­ltalában az erkölcs a materialisták rendsze­rében szintoly felesleges, mint az isten. Elisme­rik ugyan, hogy a fejlődés örök szüksége való­sítja egyik-másik szervezetben az erkölcsösség kisebb-nagyobb hajlamát is, sőt egy aesthetikus hazánkfia nem­rég a művészi érzék megjelené­sét is összeegyeztette a darwini elmélettel, de azért mind a művészet, mind az erkölcs alá van rendelve a létért való küzdés irányeszméjének, s önállásra, vagy épen uralkodásra egyiknek sem lehet igénye er­a szükség, senki más. A materializmus ennélfogva következetesen jár el, midőn az emberi akaratnak szabadságát tagadja, bennünk szükségszerűen támadnak a határozatok s mi azokat szolgai kénytelenséggel teljesítjük. Annál következetlenebb azonban a materialismus, legalább mai korunk materialis­­musa, midőn még is a szabadságot, a demokra­tát írja zászlajára. Hogyan­ ez a tan, mely min­den szabadság alapfeltételét, az akarat szabad­ságát csalódásnak bizonyítja, merészli magát a polgári szabadság bajnokának hirdetni ? Mily meghazudtolás! Vagy ő is arra szorul, hogy léha és ámító népszerűséghajhászással szaporítsa hí­veit ? Beteg férfiasabb és őszintébb legény volt az angol materialista Hobbes, ki a szolgaság tanát nem hazudta a szabadság tanának, hanem bátran kivonta belőle a vég­következést, a fe­jedelmi absolutismust. Nem ugyan következetlen, de hasonlóképen alaptalan a materialismusnak az a hiúsága, melynél fogva magát valami új világnézet evan­géliumaként szereti bemutatni. Pedig alig van korszak, melyben ez a nézet föl ne ütögetné fe­jét. A görög Leukipp már harmadfél ezer éve tanította a parány-rendszert, melyet a mai tu­dósok csak részletesebb ismeretekkel fejteget­nek. Lukrecz hat könyve a természetről ugyan­azt verseli. A sinaiak meg épen már Konfucsé előtt materialisták voltak, s ugyanők, minden műveltségök mellett, máiglan a tisztátalanság, gyávaság, hazugság és szivtelenség példányai. S itt eszembe jut, hogy a socialismus — mely örömest csatlakozik a materialismushoz s mely­nek az Internationale-ban kormánya is van — szintén az újkor tüneményéül jelentkezik, holott ezzel is találkozunk mindenütt, hol a népesség túláradása a megélhetést nehezíti: a vagyonta­lanok szövetkezései ugyancsak Sinában és idők óta divatoznak, s tudjuk, hogy a párisi prévot des marchands, még a hűbériség századaiban, örökösen bajlódott a munkátlan munkásokkal. Az ég alatt a föld szinén az emberek viszontag­ságai és véleményei, nagyjában, ismétlődnek : a tárgy rendesen régi, csak a neve új. Ha tehát a materialisták azzal is dicseksze­nek, hogy övék a jövő , ebben nincs okunk ké­telkedni, de csak oly értelemben, mint a­hogy Lessing egy rész költő verseit halhatatlanoknak nevezte, mert — úgymond — mindig fognak akadni kontárok, a­kik olyanokat írnak. Elis­merjük, hogy a materialismusnak is van jövője, mert mindig lesznek, a­kik az anyag vizsgála­tában elfogadva, rajta kívül minden egyebet agyrémnek nyilvánítanak, és mindig lesznek még többen, a­kik ezt nekik hűségesen el­hiszik. Hogy azonban ez a jövő egyszersmind bizo­nyítványa legyen a materializmus igaz voltának, azt már tagadjuk. Sokkal lényegesebbek a benne lappangó ellenmondások s elégteleneb­­bek az általa nyújtott magyarázatok, hogysem a tudomány végleges törvénykönyvéül fogadhat­nék ; de saját táborában is sokkal számosabbak az egymással ellenkező föltevések, hogysem azt önön hívei is teljesen magukévá tehetnék. Robin mikrológiai fölfedezései az élettanban megc­áfolják Virchow egyszerű sejtjeinek el­méletét, a­mely Haeckel teremtési rendsze­rének alapul szolgál. Blanchard a dar­­winismus vezérelvét fenyegeti megsemmisí­téssel, mutogatván, hogy nem a foglalkozá­sok és ösztönök különbségei szülnek külön­böző szervezeti módosításokat, hanem épen megfordítva, a szervezeti különbségek idézik elő a különböző ösztönöket és foglalkozásokat. Egyik tudós a francziák legutóbbi vereségeit tökéletlenebb agyképződésekből magyarázza ki, megfeledkezve, hogy néhány évtizeddel ezelőtt ugyanez a faj mindenütt győzelmeskedett; egy másik tudós viszont a németek dúlásait, neveze­tesen Páris bombázását is, abból az anthropoló­­giai tényből származtatja, hogy a poroszok ősei kerekfejűek volnának. Egy akadémiai tagunk, Clausius nyomán, kifejtette a physikai világ communista irányát, mely is abban állana, hogy a mindenség izeg-mozog, nyugtalankodik, ké­nyel­metlenkedik, a­míg nagy sokára sikerül egyensúlyba helyeznie magát, megnyugodnia, kényelembe jutnia; ez az egyensúly pedig, ez a megnyugvás, ez a souverain kényelem a halál; e szerint az egyeseknek a fenmaradásért hi­ába folytatott küzdelme valamennyinek kimúlásában érvényesülne, az egész létezési mulatságnak vég­c­élja az elenyészés volna. Mire nézve igen ter­mészetes a megjegyzés, hogy ezt a czélt a min­denség sokkal egyszerűbben elérné, ha dolgát mindjárt az elenyészésen kezdené. Minek ennyi hű­hó, semmiért? Tant de bruit pour moins qu'une omelette ! Mások azonban, a fejlődési elmélet fonalán, épen ellenkező eredményre jut­nak: ezek a szakadatlan tökéletesedést látják a világban; az alsóbb rendű lényekből lassan kint felsőbb rendűek válnak ki, s mind felsőbb meg felsőbb rendűek ; az átlátszó ős nyálból millió évek alatt ember idomul; sőt a haladás elérheti fő fokát, és az isten, a­ki jelenleg még nincs, kis fiók, trilliók múltával maga is lehetővé lehet. Dem Mann kann geholfen werden. A materialismus, ime, a metaphysika terüle­tére is kirándul, s bár saját birodalmában sem tud bizonyosságot, de csak egyetértést sem léte­síteni, hivatva érzi magát szomszédjai között is teljhatalmúlag igazságot szolgáltatni, ő az egyet­len tudomány. Allah nem allah, s a materializ­mus önmagának csalhatatlan prófétája, uj Mo­hammed, kinek koránja minden bölcseség forrása lévén, az alexandriai könyvtárak bátran fölégethetők, a korhatag társadalmak bátran fölforgathatók: rendet tesz ő egymaga mindenütt. Az egész philosophiát is csak ő alakíthatja át sikeresen, mert hisz ehhez is ő ért legjobban. Voltak, igenis, a philosophiának is ily hatal­maskodó hóbortjai — legutóbb Fichte, Schelling, és Hegel idézték elő — midőn magát nevezte ki egyetlen tudománynak, az emberiség minden baja ellen közös óv- és gyógyszernek: merész ábrándjait a tényleges vizsgálat, különösen a természettudósoké, eloszlatta. Most a természet­­tudomány jutott az elkapatás ama végletéhez, hol azt hiszi magáról, hogy csak ő lehet a min­denség tolmácsa, lesz pedig mindössze a materia­­lizmus tolmácsa, egy istentelen dogmatika szol­gálója, miként a középkorban a bölcsészet egy istenes dogmatika szolgálója volt. Se a bölcsé­szetet, se a természettudományt, és átalában semmiféle tudományt nem illet az, hogy vala­melyik társának szolgálója legyen ; mindnyájan csak az egy igazságnak szolgáljanak, azt ke­resse mindenik a maga tárgyában a maga mód­ja szerint, mindenesetre fölhasználva társainak szerzeményeit, de épen hogy fölhasználhassa,nem háborgatva egy a más köreit, mint a római ka­tona, ki Syrakusa tudósát megölte. Éljenek az ismeret két szerével, a tapasztalással és az okos- s kodással, kizárás nélkül, mert a kettő hivatva van egymást kiegészíteni és megigazítani: a bölcsészet ne higye, hogy az okoskodás az ő szabadalma, se, hogy ellehet tapasztalás nélkül, a természettudomány fogadja el az okoskodás­nak tényektől nem függő érvényét s ne tartsa magát a tapasztalás egyedüli mesterének. Óva­kodjunk a post hoc és propter hoc összezavará­sától. Miképen történik minden ? a tapasztalás utján igyekezzünk megtudni, de miért? azt eszünktől kérdezzük. Az okok, a törvények, az eszmék nincsenek a puszta tényekben, csak az látja bennök, a­ki már kieszelte. Négy alma egy rakáson még nem jelenti azt az igazságot, hogy kétszer kettő négy, csak annak, a­ki már tudja. Kövessük a vizsgálódás terén is a munkafel­osztás elvét, melynek mind a természetben, mind a társadalomban oly bámulatosak hatásai, s az egyes tudományágak föl ne cseréljék egymással szerepöket. A melyik a láthatóval foglalkozik, ne ítéljen a láthatatlanról, a melyik mér, latra ne vesse a mérhetetlent, különben eltéved, hogy úgy mondjam, szűrtelenné lesz, mint a kép, mely elmélkedni, vagy a zene, mely festeni akar. S az eltévedő tudomány nem képes többé az igazsá­got a maga nyomán keresni, átcsapva ha­tárain szerte barangol s kölcsönös útmuta­tás helyett kölcsönös tájékozatlanságot ered­ményez, így keletkezik a roszul tudás állapota, mely pedig gonoszabb az egyszerű nem tudásnál, mert az embert elhízottá teszi s alaptalan állítá­sokra és tagadásokra csábítja. Ha a materialismus állításait és tagadásait, kivált a matéria határain túl, alaposaknak is­­mernek, bármi kedvetlenül, de helyeselnünk kellene gyakorlati következéseit is, a művészet­ben az eszmétlen realismust, a ledérség, fásult­ság és kétségbeesés költészetét, a társadalomban az erkölcsi nihilismust s a merő siker politiká­ját ; azonban látva, hogy az utolsó kérdésekre a materializmus teljességgel meg nem felelhet, lát­va, hogy ez az úgynevezett egyetlen tudomány minden tudást csak az anyag tünékeny és csaló­ka szüleményének, tehát magában semminek nyilvánít, vajon okszerű volna-e mindezért a bizonytalanságért, mi több, ezért a bevallott semmiségért, oda dobnunk azokat az eszméket, melyek úgy belső tapasztalásunkkal, mint okos­kodásunk törvényeivel összehangzanak s a me­lyekről való meggyőződésnek köszönhetők az emberiség legmagasztosabb tényei, okszerű vol­na-e oda dobnunk egy mindenható értelmiség, saját lelki tételünk, szabadságunk, felelőssé­günk, kötelességeink eszméjét? — Soha! Pest, április 19. (Választási mozgalmak.) A Közép­­szolnok megyei Deák-párt, mint nekünk írják, e hó 21-dikén tartja értekezletét a képv. választási eljárásra vonatkozólag s az ezt kö­vető napon a megyei középponti bizottság­ alakul. Somogy tabi kerületének jelöltségét illetőleg Zichy Antal úrtól a következő sorokat vet­tük : „Meglepetéssel olvastam a „Pesti Naplódnak az én állítólagos követjelöltségemre vonatkozó rövid tudósítását, s a lapoknak erre tett, bár irántam jó­indulatú, megjegyzéseit. Jó idővel ezelőtt több régi személyes és elvbarátimnak kijelentettem, hogy fölléptetésemet a tabi vá­lasztó­kerületben nem tartom ez idő szerint sem indokoltnak, sem a Deákpárt érdekében kívá­natosnak. Miután pedig a kerületben a pártok immár megalakultak, s tisztelt barátom Svas­­tics József úr jelöltnek kikiáltatván, e felhívás­nak engedett is, nincs egyéb hátra, mint azok­nak, a­kik netalán felém fordítanák tekintete­ket, e nagybecsű bizalmakért köszönetemet, de egyúttal visszalépésemet, illetőleg visszavonu­lásom folytatását nyilvánítanám ki. Teszem ezt hivatkozással nagy vezérünk Deák Ferencz nemrég mondott intő szavaira, s miután három országgyűlést kiszolgáltam, az utóbbi alatt pe­dig a közigazgatás terén igyekeztem valamit lendíteni, most már — „ut satur­a mensa con­­viva“ — állok félre, s mint közember és sza­vazó fogom teljesíteni könnyebb, de erőm­nek jobban megfelelő kötelességeimet. Zichy Antal:“ Megvalljuk, hogy nagy sajnálattal vettük e nyilatkozatot, mely írójának oly kitűnő párt­buzgalmáról tanúskodik, s a legmelegebben óhajtjuk, vajta e visszavonulás meg ne való­suljon. Zichy Antalban pártunk oly kitűnő fér­fiút bír, kit nem szabad a „visszavonultak“ so­rában hagyni. A Deák-párti választó­közönség karolja fel jelöltségét, válaszsza meg a házba, s ezzel pártunknak szintúgy, mint az ettől el­­választhatlan közügynek fényes szolgálatot tett­ A tabi kerületben különben, mint halljuk, dr. Balogh Tihamér is, e kitűnő pesti orvos, kit ott ellenzéki jelöltül emlegettek, a jelöltségtől visszalépett s igy az ellenzéknek egyelőre nincs jelöltje. A nyitrai kerületben Tóth Vilmos belügy­miniszter a képv. jelölt. Egy kis ellenzéki tö­redék b. Baldaccit lépteti fel. Az érsek­újvári kerületben b. Wodia­­n­e­r Albert a jobboldali jelölt; ellenzéki jelölt nincs. A nagy-tapolcsáni kerületben­ a jobboldal dr. J­a­n­k­ov­ics Jánost candidálja. Ellenzéki jelölt, kinek azonban a megválasztásra semmi reménye sincs, ha Odescalchi Arthur. A zsámbokréti kerületben: Z­s­á­m­b­o­kréthy és Tarnócz­y jelöltek. Mindkettő deákpárti. A privigyei kerületben Brogyányi Vin­­cze eddigi képviselő a Deák-párt jelöltje, ellen­zéki jelölt nincs. A vágvecsei kerületben: Turcsányi és Szulovszky Ignácz jelöltek, mindkettő deák­­párti. A galgóczi kerületben: Gr. S­z­a­p­á­r­y Gyula mellett O­c­s­k­a­y jelöltségét is emlege­tik, mindkettő deákpárti. A pest megyei baloldal holnap (szombat) d. u. 5 órakor tanácskozmányt, vasárnap pedig nagy értekezletet tart. Ugyan­ekkor tart értekezletet a pest megyei jobb­oldal. A csengeri ellenzéki választók e hó 28-án d. e. 11 órakor tartnak értekezletet Csen­­geren. A tasnádi kerületben Guthy Benő (szél­sőbal) Tasnádon e hó 28 án d. e. 11­­. teendi képv.­jelentését. Az országos baloldali központi bizott­mány Pesten május 15-én nagy értekezletet tart, melyre minden baloldali kerületből fölhi­­vatik néhány tag. A verbói kerületben Kosztolányi a Deák-párt jelöltje­ ellenében a panszlávok ké­szülnek egy jelölttel szerencsét próbálni. Csallóközben Apponyi Albert gróf készül fellépni a Deákpárti S­z­ü­ct­ő Géza ellenében. Aradon máj. 9-dikén nagy „román értekez­let“ tartatik, melyre Mocsonyi Antal hívja össze az „összes román értelmiséget.“ Itt fog megál­­lapittatni a „román nemzeti programmá, és Mo­­csonyi felhívja a román nemzetiségi képviselő­ket, hogy ez értekezlet megállapodásáig tartóz­kodjanak minden ígérettől. A „P. Napló“ levelei. A Deák-párt köréből. M­i­s­k­o­l­c­z, ápril 18. (A Deák-párt győzelme.) Miskolcz közönsége nehéz, de dicsteljes na­pokat élt át tegnap és tegnapelőtt. Megválasz­totta a városi képviselet választás alá eső 100 tagját Aggodalommal néztünk e választás elé. Városunk mint község igen szegény város. Éle­tkér­d­és reánk nézve, hogy megnyíljanak mindazon jövedelmi források, melyekhez a kor­mány jóakaratú hozzájárulásával, a községi tör­vény alapján igényünk van. De e források megnyitása után is csak akkor remélhetjük városunk korszerű és biztos fejlő­dését, ha olyan lesz képviselő testületünk, mely a községi törvényben körülírt hivatásának ma­gaslatán áll. Hála a gondviselésnek, s pártunk bámulatos erélyének, a megejtett választás eredménye tel­jesen kielégítő. Bátran letehetjük képviselőink kezébe szeretett városunk sorsát. Lesz jó tisz­tikarunk, meg fog honosulni városunkban a rend és tisztaság, fejlődni fog az ipar és keres­kedelem, lendületet nyerene a közművelődés elhanyagolt ügye, s biztosítva van a város jo­gainak s érdekeinek sikeres védelme minden irányban. A választás eredménye következő: A választó­közönség — 3676 lélek — 11 vá­lasztókerületben gyakorolta jogát. 8 kerületben a Deák-párt győzött, megvá­lasztván 76 képviselőt, 3 kerületben az ellenzék, megválasztván 24 képviselőt. Választott 2887 választó­polgár. Ebből : Deákpárti jelöltekre 1673, ellenzéki „ 12­*9, vegyes „ 5. Összesen: 2887. Ha a választóközönség együtt és nem kerüle­­tenként választ, a Deák-párt 464 szótöbbséggel valamennyi jelöltjét megválasztja. A pártok számaránya a képviselőtestületben következő : Deákpárti választott képviselő 76, „ legtöbb adótfizető 72, ellenzéki választott képviselő 24, „ legtöbb adótfizető 28, összesen: 200. A Deákpárt többsége 96. , B. Gyula, ápril 18. (Hajóasy Ottó képv. jelöltsége.) A gyulavárosi Deák-párti választó­polgárok, e hó 14 én a „Korona“ vendéglő­­helyiségeiben értekezletet tartottak a közelgő képviselővá­lasztás tárgyában, mely alkalommal a párt ré­széről egyhangúlag s közlelkesedéssel H­a­j­ó­s­­sy Ottó megyei főjegyző kiáltatott ki képvise­lőjelöltül. Ezután egy száz tagnál többet szám­láló bizottság alakittatott gr. Wenckheim Frigyes, O­r­m­ó­s János és Kliment Gyula elnöklete alatt; e bizottság feladata leend a ki­tűzött czél érdekében a­­szükséges intézkedése­ket megtenni. Az értekezlet rendkívül népes volt, mely körülmény örvendetes tanúságot tett arról, hogy az ügy iránti érdeklődés nem kis mértékben foglalkoztatja a gyulai Deák-párti közönséget. Ideje is volna már, hogy a különben nagy számmal levő Deák-pártiak levetkőzve az eddigi tétlenséget, fokozott erélylyel s elszánt akarat­tal igyekeznének magukat s elveiket diadalra juttatni; s Gyula város értelmes lakói bizonyá­ra sietni fognak sorakozni a végre, hogy a bal­párt terrorizáló és hatalmaskodó szájhősei ural­mát magukról lerázhassák. Előre tehát a megkezdett után , erély és bá­torság a küzdelemben. Éljen elveink képviselő­je, éljen követjelöltünk ! r. 1. Pozsony, apr. 18. (Válasz a „Hon“ és „Ellenőrinek.) A „Hon“-nak f. h. 17. számában „Szólunk Pozsony városához és Lónyay gróf fogantásá­­hoz “felirat alatt a pozsony városi választókerület új kijelölésének a polgármester által történt ja­vaslata úgy mutattatik be a közönségnek, mintha a városnak új választókerületekre való osztása által nemcsak a Deák-párt erősbítése czéloztat­­nék, hanem Pozsony még a kormánynak ked­veskedni is akar. — A „Hon“-nak sorait meg­jegyzés és szó nélkül nem hagyhatjuk; köteles­ségünk önmagunk iránt, és kötelességünk L­ó­­n­y­a y gró£iránt ez ügyet a maga valóságában bemutatni, »nehogy a nagy közönség felőlünk balul ítéljen.— Választási kerületeink mos­tani határai még 1841-ben vonattak, tehát oly időben, mikor a politikai események gyors és rohamos folyamata alatt csak a lehető leggyor­sabb, de nem a legtermészetesb felosztás történ­hetett , aminek aztán csakhamar azon káros és félszeg kinövése mutatkozott, hogy az úgyneve­zett külvárosiak, mind többnyire protestáns val­­lásnak, a képviselői jelöltséghez egyszersmind azon „conditio sine qua non“-t is csatolták, hogy a külváros képviselőjének eo ipso protestáns­nak kell lennie, főkép ha a belvárosi képviselő

Next