Pesti Napló, 1872. augusztus (23. évfolyam, 176-200. szám)

1872-08-02 / 177. szám

szonyainknak megfelelőbbet alkalmazan­dónak vélem. A szóbeli eljárás sajátságaihoz tarto­zik, hogy a felebbezési fórum előtt az első bír­óságnál előadott tény­körülmény­eken és használt bizonyítékokon kívül új tény­körülmények és bizonyítékok is felhozat­hatnak. Vannak, kik ezt jelenlegi eljárá­sunkkal szemben hátránynak,a szóbeli eljá­rás egyik árnyoldalának tekintik.Én pedig azt ellenkezőleg nagy előnynek, sőt a szóbeli eljárás nélkülözhetetlen kelléké­nek tartom. Az írásbeli rendszer merevsége, forma­­lizmusa uralmát következetesen a felleb­bezési eljárásra is kiterjeszti, természete­sen ugyanazon hátrányokkal, melyek az első bíróság előtti­­eljárástól is elvárhat­­hatlanok. Miként itt az elleniratban, illetőleg el­lenbeszédben elmulasztott nyilatkozatok és bizonyítékok a viszonválaszban többé nem pótoltathatnak, úgy amott figyelmen kívül hagyatnak oly előadások és bizo­nyítékok, melyekkel a felebbező az első bíróságnál nem élt f elvetendők azok még oly esetben is, midőn az új tény­körülmények és bizonyítékok azt mu­tatják , hogy az igazság a fellebbező részén van. A felső bíró ezt átlát­ja, s még­sem mondhatja ki, hanem kénytelen a felebbezőt merő formalizmus­­ból el-illetőleg­ a perújításra, tehát tetemes idő és költség­veszteséggel járó új perre utasítani. Nincs ez által az igazságszolgál­tatás lényege a formának feláldozva? A forma-e az igazságszolgáltatás czélja, vagy a lényeg ? Csak ez utóbbi lehet a czél,mely­nek elérésére a forma csak eszközül szol­gál. Elvetendő azon eszköz, mely a czél elérésére alkalmatlan; túl kell magát ten­ni a formán, ha az csak a czél feláldozá­sával fentartható, illetőleg oly formákat kell felállítani, melyek a czél elérését elő­segítik a­helyett, hogy azt gátolnák. Ezt tesszük, midőn a szóbeli rendszert s azzal kapcsolatos szóbeli felebbezési el­járást behozzuk, melynek lényege abban fekszik, hogy míg az eddigi eljárás mel­lett a per a felek által már az első bíró­ságnál befejeztetik, a mennyiben a felső biró a pernek mint ítéleti alapnak, érin­tetlen hagyásával csak annak kimondá­sára szoritkozhatik, vájjon az első bíró­ság ítélete a periratoknak s a törvénynek megfelel-e, az új eljárás szerint az első bíróságnál a fellebbező sérelmével befeje­zett per a felső biróságnál folytattatik, mely a feleket — szükség esetében elő­­készítő periratváltás után — újból kihall­gatja, s általában mindazt illetékesen megteheti, mi az igazság kiderítése tekin­tetéből az első biróság hivatásszerű köte­lességében áll. S épen ez képezi az új rendszer fényoldalát, mely mellett az igazságszolgáltatás kétségkívül alaposabb és gyorsabb, mint eddigi eljárásunk mel­lett , mely a feleket számtalan esetben a valamennyi fórumokon sok bajjal és költ­séggel keresztülvitt per megújítására kény­szeríti. De épen mivel az ügynek tárgyalása a felső bíróságnál is ily alapos és kimerítő, sem szükségesnek, sem idő és költségkí­mélés tekintetében czélszerűnek nem mu­tatkozik, az ügyet még egy harmadbíró­­ság által is ily kimerítően tárgyaltatni , annak két bíróság általi alapos és kime­rítő tárgyalása egy igazságos végítélet hozatalára nézve elégséges biztosítékot nyújtván, kivált ha az azok fölébe állított semmitőszék hatáskörét a franczia tör­vényhozás példájára akkér szabályozzuk, hogy az ne csak alaki formasértések, ha­nem­­ általában a törvény vilá­gos megsértése, a bírói hatáskör áthágása és egy és ugyanazon perben tett ellenmondó intéz­kedések felett határozni illetékes legyen. Egy második fellebbezési fórumnak, il­letőleg egy harmadbíróságnak felállítása a perlekedő felekre nézve már annál fog­va is felette terhes volna, mivel a szóbeli eljárás folytán a felek, képviselőik, tanuk és műértők az ország legtávolabb vidékei­ről is a harmadbíróság székhelyére jönni kényszeríttetnének. Ezen szükség a fran­czia modor szerint felállított semmitő­­széknél nem forog fenn, melynél ugyanis a határozatot megelőző felszerelés — in­struction — egyszerű kérvények vagy emlékiratok — memoirs — által történik, melyek a törvényszéki irodában leté­tetnek. Az érdemleges határozathozatal ugyan­is a szóbeli eljárás alapelveihez képest még a harmadbíróságnál is főkép a szóbeli előadásra volna fektetendő, míg a semmi­­tőszéknél a szóbeli előadások szükségesen nem forog, mert a semmiségi panasz csak azon egyszerű kérdést tárgyazván, vájjon a panaszolt semmiség esete felforog-e? az ez iránti tényálladék írásbeli beadvá­nyok útján is könnyen tisztába hoz­ható. Hogy a másodbíróságot képező főtör­vényszékek oly számban lesznek felállí­­tandók, hogy a felek könnyen hozzájuk férhessenek, ez a szóbeli eljárás természe­tében fekszik, és bővebb igazolásra nem is szorul. És minthogy úgy ezen, mint az instan­tiák számának és minőségének kérdése helyesen csak a végleges perrend beho­zatala alkalmával oldathatnak meg: a je­lenlegi semmitőszék fentartásának vagy megszüntetésének, és a királyi táblák gyakran emlegetett feloszlatásának kér­dései felett már most határozni idő­szerűnek semmikép sem tarthatom. KÜLLEY EDE. BELFÖLD, Újvidék, júl. 30. (A szerb népiskolák szabályzatáról.) Ha már önök körében, Pesten, megdöbbentő volt a halás, mit a f. évi július 2-án legfelsőbb elhatározással jóváhagyott szerb népiskolai sza­bályzat közzététele okozott; százszorosan leverő, hogy ne mondjam : kétségbeejtő volt az nálunk a magyar alkotmányosság itteni hívei közt Időközben olvastuk azon himező-hámozó le­velet is, melyet valaki szükségesnek tartott, a „Pesti Napló“ 170-dik számában e tárgyra vo­natkozólag megjelent igen mérsékelt, de méltán panaszos vezérczü­k ellensúlyozásául írni; mi­dőn tehát ime mi is tollhoz nyúlunk, hogy ez állami tényt a legközvetlenebbül érdekelt dél­­magyarországi honpolgárok közvéleményéhez híven megvilágít­sik, nem mondhatja senki, hogy „Audiatur et altera pars!“ Meghallgattuk. Midőn már minden igaz és jó hazafi azt hitte, hogy a délmagyarországi, főleg az utóbbi idők­ben c­áfolhatlanul bebizonyított államveszélyes izgatások folytán, mely izgatások a szerb nem­zetiségűek között leginkább az iskolai és vallási autonómia védve alatt váltak lehetővé, hogy tehát kormányunk a salus reipubliaae elvéhez képest ezen autonómiát saját szigorú és közvet­len ellenőrzése alá fogja, és a Miletica-féle üzel­mek forrásait bátor kézzel betömi, akkor áll elő Pauler az ő szerencsétlen szabályzatával, s államiságunk ellenségeinek predentálját megerő­síti jobban, mintsem azt ez ellenségek maguk valaha csak rem­élni merték volna is; törvényes alapot nyújtott ahhoz, hogy a szerb ajkú ma­gyar polgárok valódi magyar polgárokká soha, de tiszta vizű szerb nemzetté fejlődhesse­nek Magyarország területén, e bábeli állam al­kotmányának védelme alatt. Ez mér többé nem autonómiai jog, és mond­jon bármit a miniszteri levelező úr, ez lemondás a magyar államiság elengedhetlen követelmé­nyeiről ; államalapítás az államban, minek ke­serű vége lesz! De várjon, kérdhetik önök, mi c­élja lehetett kormányunknak azzal, hogy e szabályzatot, mely csekély módosítással a Mileticsek terve­zete, épen most erősíttette meg és téve közzé ? Érdekelt tanácsosok félre­vezették Ján Pau­­lert s általa egész kormányunkat, hogy eme szabályzat kibocsátása által lefegyverzik és megnyerik — a karloviczi congressus választási idején s a patriarchai szék betöltése közeledté­vel a renitens szerbeket — néhány kiengesz­­telhetlen kivételével ? Ha ilyesmit hittek, óriásilag csalódtak, s csa­­csalódásukról pár hét múlva már maguk is meg lesznek győződve. Mert Miletics egész párt­ja, főleg miután eddig a kormány elnézése és engedékenysége megerősödésüknek legfőbb esz­köze volt, ezután szép szóra nem fog hajtani semmit. Elismerés és hálára számítani e pártnál a legnagyobb tévedés. A mérsékelt szerbek pedig folyton és folyton privilégiumot nem kizárnak, nem kívánhatnak, mert az pillanatnyi, látszólagos előnyökön kívül csak későbbi veszélyeket rejt magában, midőn logikai következetességgel megboszulja magát az elhibázott állampolitika. Erre nézve nem fölösleges, hogy legalább hi­vatkozzunk azon örök­ igazságokat tartalmazó, remek beszédre, melyet 1790. September 9-ikén a temesvári congressuson Tököli Száva, ezen talpig becsületes magyar-szerb mondott, s mely fel van jegyezve, valóban korán elhunyt történészünk Szalay Lászlónak „A magyaror­szági szerb telepek jogviszonyáról az államhoz“ czimű 1861-ben irt pragmatikus munkájában. E rövidke füzetet egyébként is ajánlván újra átolvasás és tanulmányozás végett épen kormány férfiaink és képviselőink számára. Heckenast még úgy tudom szolgálhat példányokkal! Tököli Száva már akkor — 82 évvel ezelőtt — megmondd magyarországi szerb fajrokonai­nak, hogy szemben a nagylelkű magyarok té­­nyeivel, melyek szerint a török által kiűzött szerbek hazánkban ötödfél század óta nemcsak mindig menhelyet, de birtokot is kaptak s ké­sőbb a magyarokéval mindenben egyenlő pol­gári jogokban részesítettek; mondom, hogy szemben e nagylelkű tényekkel és az I. Lipót alatt nyert, s később is tágítani iparkodott k­i­­váltságok voltak azok, melyeknek foly­tán ellenséges tendentiák, ellenséges tekintetek fejlődtek ki az ország politikai nemzete , a be­fogadott később már polgárokká vált szerb ajkú népség közt. S kormányunk ma habozás nélkül tovább halad azon sikamlós pályán, melyet I. Lipót tu­datlan, avagy könnyelmű, hogy ne mondjam gonosz tanácsosai nyitottak meg, úgy a ma­gyarság kisebbítése végett, mint azon hiú re­ményben , hogy a törököt Európából i­l­y móddal fogják legbiztosabban kiszorítani, s hatalmukat a Boszporusig megerősíteni. Vagy nem több-e a magyarság által élvez­hető minden jognál az a legújabb kivált­ság, melyet a most panaszolt szerencsétlen szerb népiskolai szabályzat 49. §. nyújt a g. n. e. szerb aj­ku polgároknak, midőn mondja: „A szerb gyermekek, kik idegen, különösen elemi nyilvános vagy magániskolákban tanít­tatnak, a tantárgyakon kívül saját anyanyelvükben és val­lásukban is oktatandó­k.” Hol van a magyarságnak ily nagymérvű jog népis­kolai törv­ényünkben biztosítva; hol van a viszo­nosság ? Ám kísértsék meg magyar gyermekek vegyes községekben, a g. n. e. szerbajkúak is­koláiban a magyar nyelvet követelni, majd meg­látják mily ledorongolólag utasíttatnának el. Nem világos-e tehát, hogy annak, a­ki még csak névleg sem akar lenni magyar, nálunk saját kor­mányunk, megfoghatlan vakságból, több jogot ad, mint magának a magyarnak! A szabályzat 18-dik §-a nem éri be azzal, hogy szerb nyelven Magyarország történelme taníttassék, hanem k’isön hozzáteszi „és a szerb nép történelme“, mintha’ez a speciális történelem nálunk joggal helyt foglalhatna egyebütt, mint az egyetemes világtörténelemben. — Ám a 97. §., mely a g. n. e. tanítóképezdék kötele­zett tantárgyait adja elő, a 4-dik pontban a magyar nyelvet is fölemlíti, de mindjárt hozzá­­tévén : „mely azonban csak a magyarhoni ké­­pezdékben tanítandó.“ Ugyanezt az 5-dik pont német nyelvéről nem jegyzi meg. Hol itt a po­litikai, az állami méltóság és bölcseség ? És még tehetnénk több ily kifogást is, de elég. Ilyesminek csak árnyékát sem fogja látni kor­mányunk sem Roméniában, hol pedig államalapí­­tó elem volt a már politikailag leolvasztott csán­­góság, ily czéltalan önmegadást nem fog találni Szerbiában és sehol sem a világon, nemzetek közt, kiknek államiságuk és a hazafiatlan tö­rekvésű nemzetiségek miatt biztositlan. De elég, mert félünk, igen keserűek találnánk lenni. Ám a hibát, ha lehet, tegye jóvá a jövő or­szággyűlés a népiskolatörvény és a felekezeti iskolák igazságos, de állampolitikai igényű és egyenlő intézkedésű reviziójával! Pest, jul. 31. (Vadászati jog a korona uradalmakban.) Becses lapjának 169.számában,a „Különfélék“ rovata alatt azon meglepő hírt olvastam, hogy a kincstári vadászat jövőben való értékesítése tárgyában eltérő nézetek merültek fel, minthogy némelyek a vadászati jognak gyakorlását, a mostani szokástól eltérőleg, nyilvános árverés útján bérbeadandónak vélik. Az ügy jelenlegi állásáról tudomásom nincs, mindazonáltal bizton állíthatom azt, hogy a va­dászat rendezése és értékesítése ügyében illeté­kes helyen eltérő nézetek nem merülhettek fel, minthogy a vadászati jogot a kincstári érdekei­nek koc­káztatása nélkül nyilvános árverés út­ján bérbeadni nem lehet. Magyar-, Erdély- és Horvátországban nem­csak a kincstári, hanem a magánerdők is a nép által még mindig közös birtoknak tekintetnek,­­ nem egy eset fordult elő, hol a népet az er­dőbe való bejárástól erőhatalommal kitiltani kellett. Minden erdőbirtokoso k. érdekeit ismeri s birtokát az erdőgazdaság alapelvei szerint ke­zelni igyekszik, mindenekelőtt arra törekedik, hogy erdeje a szolgálmányoktól mielőbb meg­­váltassék, s hogy az erdőbe való szabad bejá­rás lehetőleg megszorittassék; már pedig a va­dászatnak árverés útján való bérbeadása által a haszonbérlő vadászainak vagy albérlőinek s ezekkel együtt számtalan más egyéneknek az erdőbe való szabad bejárás oly tágas értelem­ben engedélyeztetnék, hogy a vadászatért befo­lyó pénzösszeg a nagyobb őrizeti és felügyeleti költségeket, nemkülönben az erdőben elköve­tett károkat fedezni képes nem lenne. A­z erdőőri személyzetnek, melynek egyedüli feladata az erdőt őrizni s a kezelésnél felügyele­tet gyakorolni, a vadászati jog bérbeadása foly­tán a vadászatra s a vadászati törvények értelmé­ben felügyelnie kellene; hogy pedig ezen szolgá­lat által az erdőőr főfeladatától nagy mérték­ben elvonatnék, s hogy az erdőőri és vadászati személyzet között gyakran előfordulható kelle­metlen súrlódások és ellenségeskedések által a kezelés nagy mértékben hátráltatnék, ezt bizo­nyítani felesleges. De nem tekintve ezen, a kezelést nagy mér­tékben akadályozó körülményt, a vadászat bér­beadása még azon okból is veszélyes, mert ez által a vadak tökéletes kiirtása valószínű. Nevezzen meg nekem valaki oly haszonbérlőt, ki bérletét biztos haszonra való kilátás nélkül elvállalni igyekeznek. A vadászati törvény meghatározza a vadá­szati időt, de a vadaknak a vadászati időben való végleges kipusztítását meggátolni nem ké­pes, s hogy­ a bérlő haszonbéri szerződésének lefolyása előtti időben a vadakat kímélni s utódjának dús vadállományt hátrahagyni nem fog, — ez véleményem szerint­­bizonyítást nem igényel, s miután a vadállományt meghatározni s a bérlet lefolyása után a vadászterüle­ten hagyandó vadak számát szerződésileg biztosítani nem lehet, — úgy bizton állít­hatom azt, hogy a vadászat bérbeadásával a vadak már az első bértartam lefolyása után véglegesen kipusztítva lesznek. Bejártam több sz. k. város és magánosok er­dejét s alkalmam volt meggyőződni arról, hogy ott, hol a vadászat bérbeadás utján értékesítte­tett, egynéhány kis éneklő madárkán kívül egyéb vad nem fordul elő. Hallottam és meggyőződtem az erdészeti és vadászati személyzet közötti ellenségeskedésről s a vadászok által okozott károkról, melyek kö­zül csak azon egy esetet hozom fel, hogy a bér­lő vadászai és emberei vigyázatlansága követ­keztében kiütött erdei tűz rövid idő alatt a vadászatért fizetendő haszonbérből meg nem téríthető károkat okozott. Ha a t. olvasóban állításom valódisága ellen kétely merülne fel, úgy késznek nyilatkozom speciális eseteket megnevezni s kimutatni azt, hogy oly helyeken, hol a vadászat a vadászati tilalom­­betartása mellett­­adatott bérbe, a jelen­legi bértartam alatt 30000 holdnyi vadászterület után a legfölebb 70—100 frtnyi haszonbért hoz be, mely összeg jóval csekélyebb, mint azon átalány,melyet a kincstári erdészek a reájuk bí­zott pagonyokban gyakorlandó vadászati jogért fizetnek. Ha azonban a vadászati jog jövőben is a most fennálló szokás szerint fog gyakoroltatni, úgy a vadak kiirtásától annál kevésbé kell tartanunk, minthogy az illető erdész, ki a vadászatot köte­lességből és a fennálló törvény alapján kezeli, túlhágások és visszaélések miatt az ellene indít­ható fegyelmi vizsgálattól tartván, állását és jövőjét egy-két vád miatt kockáztatni nem fogja. Mindezek alapján azon biztos meggyőződésem van, hogy a pénzügyminisztérium, mint a kincs­tári uradalmak kezelője a vadászati jogot,­­ az első években elérhető nagyobb jövedelem végett bérbe adni nem fogja, s hogy tekintettel a fon­áké viszonyokra, ezen jog gyakorlását továbbá is az erdészekre bízza. KÜLÖNFÉLÉK. Pest aug. 1. (Albrecht főherczeg) most az egyszer Pest-Budának összes helyőrségét a szem­lével váratlanul meglepte. A vérmezőn teg­napelőtt tartott szemlében Pest Budának összes helyőrsége, úgymint „József főherczeg“, „Báró Allemann,“ „Főherczeg Lajos Victor,“ „Báró Mollináry“ ezredek és a „Ferdinand d’Este“ ez­red depótban levő zászlóalja részt vett,az ezred­parancsnokok által vezérelve. Minden ezredből teljes számú zászlóaljak képeztettek.A főherczeg az összes csapatok mozdulatai felől kedvezően nyilatkozott. A szemle bevégeztével a főherczeg kocsira szállt s a krisztina­városi helyőrségi kórházat látogatta meg, honnan hazaindult. Egy órakor József főherczeg kiséretében meglátogatta a Margit szigetet, s annak minden részét és épületeit József főherczeg magyarázata mellett szemügyre vette.Két órakor volt az ebéd, mely után H­u­y­n gróf által kisérve Vörösvár­ra ment, hogy az ott táborozó „főherczeg Salva­tor Lajos“ és „B. Rlnoldy“ két ezredet megszem­lélje. Innen Esztergomon keresztül Komáromba veszi útját. Várjon a főherczeg az augustus vége felé megtartandó hadgyakorlatokon jelen lesz-e, jelenleg nem tudatik. (Vilmos főherczeg) múlt hó 13-án (é. n. szerint) újólag meglátogatta Kronstadtot. A félig déltáján érkezett oda „Alexandria“ császári yachton, mely osztrák lobogó alatt vitorlázott és egy császári saluppot tartott uszály­ban. Mikor a yacht a révre ért, egy saluppon a kronstadti kikötő ideiglenes parancsnoka, Schott ellenadmirál több más magas tiszttel oda érke­zett. Az ellenadmirál jelentést tett a fégnek Kron­stadt állapotáról és azután bemutató kísérőit. A főherczeg kíséretében voltak Lessovsky tábor­nok a tengerészeti minisztériumtól, továbbá herczeg Mentechikoff tábornok, gróf Degen­­feld osztrák vezérőrnagy, valamint több más orosz és osztrák tiszt. A yacht erre a nagy rév felé vette irányát és a Constantin­­erőd előtt állapodott meg, melyet a félig tü­zetesen megvizsgált, és különösen a vaspánc­é­­lokat, a lőporraktárakat és a laktanyákat tekin­tő meg. Az erőd megtekintése után a yacht a most épülő 3. sz. erőd felé vette útját, mely mozgó vastorny­ocskákkal fog felszereltetni. A főhg nagy figyelemmel kísérte eze­n neve­zetes építmény terveit és a felszerelésére rendelt ágyuk rajzait. A főhg utolsó látogatása a Pál erőd iszonyú ütegeinek volt szánva. Délutáni 3 órakor be volt fejezve a szemle, mire a félig búcsút vett a kronstadti hatóságoktól és onnan Peterhofba tért vissza. (A fiumei munkászavarokról) a zágrábi „Obzor“-ból a következőket veszszü­k át. A károlyváros-fiumei vasútvonalnál Pon­­grácz fővállalkozó úgy, mint alvállalkozói a munkások kifizetésében nagy önkény és pon­tatlanság által tűnnek ki. Az egyik ilyen alvál­lalkozó, valami Rotondi nevű, ki Plase mellett vezeti a munkálatokat, közel 1000 munkását már 20 nap óta nem fizette Múlt hó 12-én Fiu­méba ment azon ígérettel, hogy másnap pénzt fog hozni, a pénzt fel is vette, 10,000 ftot, azon­ban visszatérvén Plaseba, azt hazuda a szegény nélkülöző munkásoknak, hogy útközben kirabol­ták, és így nem fizethet. A munkások nem igen hittek szavának, mire késznek nyilatkozott új­ra más pénzért elmenni Fiuméba. A mun­kások közül mintegy 400-an, okulva már több ízben kivált olasz vállalkozók részéről tapasztalt hasonló csaláson, nem hagyták ma­gára, hanem bekísérték Fiuméba. Ide érkezvén, felállottak az „Európa szálloda“ előtt, melybe Botondi, állítólag pénzt hozandó bement. A munkások, eltekintve hangos panaszaiktól, me­lyekkel a fiumeieknek bajukat elbeszélték, egé­szen csendesen viselték magukat.Ennek daczára K­u­s­a­r, a fiumei államügyész a városi rendőr­ség mellőzésével megparancsolta a fogházőrség­nek, hogy a tömeget erővel kergesse szét. A ka­tonák Kusar személyes vezénylete alatt megtá­madták a néptömeget és minden előleges felszó­lítás nélkül szuronyszegezve szétűzték azt, mely alkalommal többen megsebesültek, 17-en pedig az államügyész parancsára elfogat­tak. A megsebesültek egyike, 6 gyermek atyja, időközben sebei következtében már meghalt. Az államügyész megdorgáltatott ugyan, a 17 munkás pedig szabadon bocsáttatott, de ezt igen enyhe s elégtelen eljárásnak kell tekintenünk az ilyen flegráns hatalmaskodás ellen. Minde­­nekfölött pedig a munkák sikeres folyama ér­dekében óhajtandó volna, hogy az ilyen Pon­­grácz-féle vállalkozók a munkások iránti köte­lezettségeik lelkiismeretes teljesítésére szorít­­tassanak. (Az országos honvédegylet­ köz­ponti bizottmánya legközelebbi ülésében az 1848/9-iki honvédeknek idei 7-ik országos gyű­lése megtartásának határideje augustus hó 19-ről f. évi September hó 28-ra tétetett át, — legin­kább azon okból, hogy a menház akkor már tel­jesen felszerelve átadathassák rendeltetésének. — így tehát az idei honvédközgyűlés f. évi Sep­tember hó 28-án a menház ünnepélyes megnyi­tása, és az építő bizottság általi átadása pedig f. évi September hó 29-én fog megtörténni, a mit is azon hozzáadással teszek ezennel hirlapi­­lag közzé, hogy az érdekeltek erről külön kör­levélben is fognak értesittetni. Pest 1872. évi jul. hó 31. Kühnel Ignácz, főjegyző. (Értesítés.) A kir. József-műegyetem az országos törvényhozás határozata következ­tében Pestre költözvén, az érdekelteknek tudo­másukra hozatik, hogy a kir. József műegyetem rectori irodája is f. é. aug. 2-tól kezdve pesti helyiségébe (két nyúl utcza, Nagel-féle ház) té­tetik át. Budán, 1872. jul. 31. A kir. József­­műegyetem rectora. (A kecskeméti kiállításban­ részt­vevő kiállítók pénteken f. évi augusztus 2-án d. u. 6 órakor az orsz. m. iparegyesület helyiségé­ben (országút 7. sz. I. emelet­­ értekezletet tar­tanak, melyre az illetők megjelenni kéretnek. (Czigányaink a külföldön.) Koppenhágából érkezett hírek szerint Horváth Marczi nemzeti zenekara, mely Budáról Ameri­kába utaz,nagy feltűnést okozott. Az ottani ud­var előtt kétszer játszott. Jelenleg már Stock­holmban van.Ezen országokban magyar czigány­­zenekart még soha sem láttak. (Színház, művészet.) A nemz. szin­ti­á­gnak Aradon vendégszerepelt tagjai tegnap este érkeztek vissza Pestre. Aradon mindig telt házak előtt játszottak, és színészeink egy­általában nem győzik eléggé dicsérni a pártfo­gást és rokonszenvet, melyet Aradon találtak. A nem az aradi társulattal elutazott szinházi ta­gok közül sok­ még nincs Pesten. A próbákat hol­nap megkezdik. Helyi hírek. (Népiskolai vizsgálatok.) A pest-ferenczvárosi népiskolákban f. hó 20-kan kezdettek meg a közvizsgálatok, s 31-én értek véget. Az eredmény általán véve teljesen kielé­gítő, több osztályban pedig kitűnő volt. Az is­kolaszéki tagok — dicséretükre legyen mondva — buzgalommal vettek részt a vizsgál­tokban, s mintegy 100 frtot gyűjtöttek maguk között a szorgalmas tanulók megjutalmazására; az elnök (Nasztl­ur) 40 frtot adott. Új tanfelügyelő, Bója Gergely úr egészen váratlanul jelent meg a templomtéri főtanoda Il-ik fiosztályában tartott vizsgálaton, s örömét fejezi ki az ott tapasztalt siker s magyar szellem fölött. Dicsérettel kell megemlékeznünk a terézvárosi I. tankerület iskolaszaki azon tagjairól, kik a kereszt-utczai tanoda vizsgálatain elnököltek, mint: Schaffer, Schmiedlechner,Breitner, Breuer és Sik urakról, kiknek mindegyike 5—6 ezüst frtot osztottak ki a legjobb tanulók között; Schmiedlechner pedig ezenkívül a legjobb tornászt egy értékes rajzeszközzel lepte meg. Ugyanezen iskola szá­mára Vajdafy Béla zongoramester egész ruha­kosárral vásárolt össze különféle emléktárgya­kat. A vizsgálat eredménye itt is igen sikerült volt. (A pest-józsefvárosi reáltanoda) zárünnepélye m. hó 31-én tartatott meg, mely alkalommal B­a 11 a­g­­ Mór mint tanbizott­­mányi tag képviselte a város hatóságát. Az ün­nepélyt az ifjúság által Langer János tanár vezetése mellett előadott kardal nyita meg. Ezt sikerült magyar, német és franczia szavalatok követték, melyeket ismét ének fejezett be. Erre következett 14 kitűnő tanulónak a városi tanács által ajándékozott díjkönyvek- és rajzeszközök­kel való jutalmazása, mely díjakat az elnöklő képviselő úr buzdító szavakkal személyesen kéz­besített az illetőknek. A dijosztás után Fels­­m­a­n­n József igazgató intézett hosszabb beszé­det különösen azon ifjakhoz, kik az intézetet elhagyva, gyakorlati pályára lépnek, és azok­hoz, kik tanulmányaikat folytatandók, magasb tanintézetekbe készülnek. Lelkes éljenek hang­zottak a hazára, koronás királyunkra és Pest szab. kir. város hatósága és képviselőjére, végül a nagylelkű közönségre. Majd B a 11 a g­i Mór szólt a tanuló ifjúsághoz és a szép számmal jelen volt szülőkhöz, fejtegetvén a munkásság és mun­kamegosztás hasznát és szükségességét, mely­nek előmozdítására kiválóan reáliskoláink hi­­vatvák ; végül a tanuló ifjúságot élteté. Az ün­nepélyt a hymnus elzengése fejezte be. A köz­szemlén kitéve volt mértani, épitészeti és sza­badkézi rajzok elismerést és dicséretet arattak. (Jótékonyság.) Weisz Bernát, kir. tanács­os és vár. képviselő ma, mint születésének 71-dik évfordulóján a városi tanácshoz 200 ftot küldött, hogy annak fele a tanítói nyugdíjalap, másik fele pedig a városi és iskolaalap javára fordíttassék. (A budapesti magyar gyors­ír­ó e­g­y­­­e t) Pesten egy hat hétig tartandó gyorsírászati tanfolyamot fog nyitni felnőttek, főkép pedig közigazgatási tisztviselők számára, melyre dr. Fayer László egyleti elnököt küldte ki. A tandíj 5— 6 forint lesz. (Új helyhatósági lap.) Bakos Gábor és Barth László, a „Közigazgatás“ czimű heti szakközlöny szerkesztői folyamodványt nyúj­tottak be Pest városához, melyben felkérik a várost, nyújtana nekik erkölcsi és anyagi támo­gatást arra nézve, hogy oly közigazgatási napi­lapot adhassanak ki, mely mint a hatóság hiva­talos lapja kizárólag a főváros ügyeit registrálná, s ez­által a közigazgatást a főváros hatóságánál könnyen kezelhető­vé és jól áttekinthetővé ten­né. A tanács belátva egy ilyen lap szükségét, a kérvényt pártolólag a közgyűlés elé fogja ter­jeszteni azzal, hogy a kérvény és progr­amm a további módozatok meghatározása végett külön kinevezendő bizottságnak adassák ki. (T o 1 v­a j 1­á s.) Farkas Orbán Zsófia, ki a Sándor­ utcza 25. sz. alatt lakó Korisánszky La­jos földbirtokosnál mint szakácsnő szolgált, ju­lius hó 3- án ura távollétében a szekrényeket feltörte, s abból 900 frt értékű ékszereket s 200 frt készpénzt ellopván, megszökött. A ka­pitányság még az nap nyomára jött, hogy a tol­vaj Győrbe ment és azért két biztost küldött oda, kik a tolvaj szakácsnőt másnap el is fogták és Pestre hozták. Itt töredelmes vallomást tett, melynek folytán a lopott tárgyak nagyrésze egy bizonyos Szőnyegi Zsófia nevű mosónőnél megta­láltatott. (A közvágóhídon­ ma volt az első ünnepélyes vágás, öt ökör került ezen alkalom­mal tagla alá. (A közvágó híddal­ való közlekedés fentartása végett ezentúl a kapitányság által meghatározandó ponton 2 omnibus fog kiren­deltetni. (Rejtélyes eset.) Feiler Antal, ki a Ganz-féle vasgyárban dolgozott, jul. 22 én el­tűnt holttetemét jul. 27-én a Blum-féle malom alatt vetették ki a Duna hullámai. Nem tudni, várjon fürdés alkalmával történt baleset vagy szándékos öngyilkosság okozta-e a szerencsét­len halálát ? (Kifogott holttetemek.) Tegnap délután a tábori kórház irányában a Dunából egy alig pár hetes gyermek holttetemét fogták ki. Ma reggel pedig a földm­űsoron a vízveze­téki épület irányában fogtak ki egy hullát, mely egészen meztelenül úszott alá. A szeren­csétlen körülbelül 12 éves gyermek. Hihetőleg fürdés közben fuladt a vízbe. (Egy fiatal udvarné). Holzschuh József egy 17 éves inas, ki a Gschwind-féle gyárban már évek óta szolgál, kötelességében állván na­ponként az osztrák államvaspályára élesztőt szállítani, feladni, s a szállítási díjat kifizetni. Hosszú időn át főnöke teljes megelégedésére tel­jesítette e megbízást, utóbbi időben azonban fel­tűnt, hogy a ficzkó sokat költ s gyöngyéletet él, mely semmi arányban sem áll az általa hú­zott csekély fizetéssel; sőt rájöttek arra is, hogy az inas szive a gyermekszinház primadonnája iránt lángra lob­ant s a primadonna, kinek sze­me úgy látszik korán felnyílt, értékes ajándéko­kat rakott zsebre fiatal imádójától. Ezen körül­mény felkelte a főnök gyanúját, s az inas által vezetett könyvet összehasonlítván a vasúti köny­vekkel, meggyőződött, hogy Holzschuh úr őt már másfél év óta csalja.Valamennyi üzletköny­vet meghamisított, álpecsétet készített, s ezen rövid idő alatt 3200 ft kárt okozott.

Next