Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-21 / 218. szám

218. szám, Szombat, September 21.1872. 23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal. jy Előfizetési feltételek: Hirdetések Ferencziek-tere 7. szám. 1. tmdat. f'erencziek-tere 7.8*. földeim ""BbT TkSTr JA háate hSfcpj^ áTrttTfcr! SZÜK­Ugy mint előfizetések A lap kellem­i részét Mold mind«» A Up anyagi részit illető kösU- B I I BlWm* B' m KJ B - 1 frt 86 fa. ^ FT |H ll FF-' TTr Pl- W* ■•‘••l'l-l !SX wwAsmsu*». kwm . jfa JLJ »SJ Jmm V 1. ... Bírmentetlen levelek csak ismert idjidá-ravatalhoz tatárén dőL. }{E G GF LI KIADÁS küldendők. defrektftl fogadtatnak el. j . * titán­l Af náaltétel. Előfizetési felhívás. Octóber 1-sején új évnegyed kezdőd­vén, felkérjük azon t. előfizetőinket, kik­nek megrendelése st­bt.. végén lejár, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek. Élői vetési árak: E*ée» évre..........................22 ft. Félévre................................11 ft. Negyedévre.........................6 ft 60 kr MT Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­tala“ czím alatt Pest, ferencziek­ tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, sept. 20. Okunk van hinni, hogy a közös bud­get összeállítására vonatkozó azon közle­mények, melyek a bécsi „Presse”-ből esti lapunkba átvett pesti­­levélben foglaltat­nak, hitelesek. E közlemények szerint a közös budget összeállítása következőleg ment végbe : A hadügyminiszter (csak róla szólunk, mert hisz az Ő tételei alkotják a közös budget legnagyobb részét) az 1873-diki költségvetést a milliók egész tömegével nagyobbra tervezete az 1872-dikinél. Ezt azzal indokolta, hogy folytatni, illetőleg befejezni akarja a hadügy reformjának harmadéve megkezdett munkáját s azt oly sokra juttatni, hogy a hadsereg rög­tön, minden körülmény között harczké­­pes legyen. Ez a budget előter­jesztetett a közös minisztertanács, valamint a két országos kormánynak s e fórumok mintegy húsz milliót töröltek. A had­ügyminiszter ebben nem akart megnyu­godni s csak ő Felsége határozott paran­csa előtt hajolt meg, ki szintén azt tartá, hogy a jelenlegi kedvező külpolitikai kö­rülmények megengedik, „hogy a hadse­reg csak oly mértékben fejlesztessék, hogy a reformmű fokozatosan előhaladjon és 1873. végén ne legyen ott, ahol 1872-ben megállapodtak.“ Így jött létre a delega­­tiók elé terjesztett budget, melyért az összes miniszterek (s nevezetesen gróf Andrássy) szavatosságot vállaltak. A levelező még megjegyzi, hogy az ő forrása szerint mily balgaság az, ha a de­­legáció feladatát csak abban találják, hogy az a költségvetésből töröljön, s hogy nem kevésbé balgaság az is, ha e törléseknél csak bizonyos általányösz­­szeget emlegetnek. Ha e közleményeket az ő Felsége ál­tal a delegáció tisztelgésénél mondott sza­vakkal egybevetjük, azt találjuk, hogy a közös kormány a budget e bemutatásával oly merész kísérletet tesz, melyet csak oly népszerű, s terhetlen bizalomnak ör­vendő kormányférfin koczkáztathat, minő gr. Andrássy. Andrássyn kívül —nincs a monarchiá­ban államférfin, kiben ilyesmi ajánlására az erő,bátorság s önbizalom volna ; s nincs, kinek ily tervét, annak első megpendité­­sekor, a miniszterséggel együtt a közvé­lemény felzúdulása fel nem döntené. Vizsgáljuk, mi is az, a­mit ő felségének a trónról a delegátiókhoz intézett nyilat­kozata tartalmaz, s az említett közlemé­nyek bővebben megmagyaráznak? Az oly mellékes dologra, a­minő az ál­talány­törlés kárhoztatása, nem igen re­­flectálunk. Az úgy is végtelen gyönge lábon áll. A budgetnél t. i. első­sorban veendő figyelembe, várjon a terhek ö­s­z­­szegét elbírj­a-e az ország ? Ha e kérdésre tagadólag felelünk, valószínű­leg megjelöljük az összeget,melyet elbirha­­tónak tartunk s a budget egyes tételeit aztán e szerint mérsékeljük. Senki sem ajánlja, hogy a delegátió ezúttal is csak bi­zonyos általány összeget körüljön s ezután a törlések beosztását, szóval az egész bud­­getet a faképnél hagyja. Ez egyszerűn mennyiségtani feladat megoldása lenne, s az ily intenzió c­áfolgatása legalább is fölösleges. Nem fölösleges azonban kiemelni,hogy a közös kormány, illetőleg gr. Andrássy kiindulási pontja a közös budget előter­jesztésénél, mint állíttatik, egyes egyedül az, hogy mi kívántatik meg a kö­zös hadsereg „legszükségképe­­ns“ reformjára és — tekintet nélkül minden más szempontra — csak ehhez szabják a költségvetés egyes tételeit. És szabják ehhez úgy, hogy ebbeli meggyő­ződésük,­el vagy el nem fogadtatását, mint kabinet-kérdést tüntetik fel s a de­­legációknak tulajdonképen csak azon fel­adat jut, hogy ratifikálják ez állítólagos meggyőződéseket. Ezt tartalmazza ő felsége nyilatko­zata , ezt az említett magyarázó közlemé­nyek. Nem tagadjuk, hogy ebben van vala­­mi, a­mi imponál, mint mindenben, a­mi­ből az erőre és szilárd meggyőződésekre lehet következtetni. Gyönge, elhatározásaiban kapkodó s csak tárczáját féltő miniszternek soha se fog eszébe jutni ily alternatívával lépni a képviselet elé.Nagyon megjárhatná. A kép­viselet valószínűleg azt találná, hogy a két dolog közötti választás nem oly na­gyon nehéz s ha egy csapásra megszaba­dulhatni egy nem kedvelt miniszter, s egy nagy költségvetéstől: ilyesmi az is­teneknek nem mindennapi adománya szo­kott lenni. Nem tagadjuk azt sem, hogy ránk ked­­vezőleg hat az,hogy gr. Andrássy,mint szin­tén állíttatik, nem akart­ fogáshoz nyúlni, s nem engedte úgy pro forma néhány mil­lióval följebb emeltetni a költségvetést, melyet aztán a delegáció törlési dühének odavetettek volna áldozatul. Ez méltatlan játék, mely a komoly, alkotmányos el­lenőrzési tisztet rész tréfává degradálja. S végre bevalljuk azt is, hogy a­mi a hadügyi­­költségvetést il­leti, mindnyájan meg vagyunk győződve, hogy a hadügyi reform nem olyan dolog, melyet évről-évre halogathatunk, s nem nagy baj, ha halogatunk. A hadügyi re­formot mi úgy képzeljük, hogy az or­­ganikus egész, melynek fejlesztésében év­ről-évre kell előhaladnunk, míg el nem érjük azt a fokot, melyben csak a fentar­­tás lesz kötelességünk. Ettől azonban Ausztria-Magyarországon meglehetősen távol vagyunk. De mindezek daczára az érem másik lapjára is kell utalnunk. Bármennyire állítsák is fel kabinet­kérdésül a költségvetést, attól a köteles­ségtől, hogy az egyes tételek szükségét ne csak állítsák , hanem be is bi­zonyítsák, nem oldhatja fel senki se a közös minisztereket. A delegátióra súlyos felelősség hárul, midőn terheket s­zavaz meg, melyek na­gyobbak, mint az 1872-dikiek, hol­ott ugyane terhek mellett is mérlegünk felbillen, s nagyon al­kalomszerűnek találtuk volna, ha pénz­ügyminiszterünk és pénzügyi bizottsá­gunk a rendkívüli költségvetésünkben mu­tatkozó hiány fedezésére már biztos tám­pontokkal bírna. A­mi továbbá a közös budget egyes tételeinek megvitatását illeti, részünkről a kabinet­kérdés felállítását, (ha ennek már meg kell történnie), jobban szerettük vol­na a vita végén, mint a vita előtt hallani, mert az ilyesminek előleges beje­lentése nem nagyon fokozhatja a bírálat alaposságát. Végül ki kell emelnünk még egy kö­rülményt. A feltétlen bizalom igénylése, az ugyanazzal való viszonzást tételezi fel. Mindenki meg van győződve, hogy ezzel nem gr. Andrássyra czéltünk, hanem a hadügy­kezelésre. A delegáció határoza­tainak föltétlen respectáltatását követeljük; az államra nézve káros szerződések fel­bontását; a virementok önkényes valósí­tásától való tartózkodást, s ha a hadügy­miniszter majd előadja,, hogy az általa előterjesztett tételek helybenhagyása nél­kül nem haladhat elő a hadsereg reform­jában, delegációnk sorolja fel a miniszter amaz intéz­kedéseit és mulasztásait, melyek a reformot sokkal nagyobb mértékben fel­tartóztatják, mint a néhány milliónak ajánlott törlése. Andrássy gróf a tárcza-kérdés felállí­tásával roppant felelősséget vállal el. De ne feledje, ha oly jogos, s a monar­chiának tett nagy szolgálatain alapuló népszerűségével sikerülni fog az említett tervet valósí­ttatni, hogy reá fogunk appel­­lálni, reá, s csak egyedül reá fog hivat­kozni mind Magyarországon, mind Ausz­triában a közvélemény, ha hadügyünk állapota, a reá költött roppant milliókhoz kötött várakozásoknak nem felel meg. Az ország csak akkor nem riad vissza újabb áldozatoktól ha tudja, hogy azokat állami biztonsága, szabadsága és alkotmányáért hozza, s ez áldozatok czélszerűen, a sikerre jogosító módon használtatnak fel. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. A természettudományok legújabb előhal­adása. (Dr. Róza úi József felolvasásából, tartatott a mehá­­diai nagygyűlésen sept. 16.) A természettudományok művelése, a dolog lé­nyege szerint, csak oly korban vergődhetett túl­súlyra, mely a tudományosság bizonyos fokáig eljutott. Előbb fel­világosodá­s, a képzelet féke­zése szükséges és csak azután nyílik tágabb tere a valódi természettudományoknak. Ezek ki­fejlődése az egyes tények felhalmozása által történik, melyek szaporodása idővel roppant tömeget képez. A további fejlődés mozzanata abban áll, hogy a tények észszerű összefüggésbe hozatnak s azon kérdés merül fel, hogy e vagy ama tüneménynek mi oka és mily öszhangzás­­ban vannak az egyes észleletek egymással. Nem tagadhatni, hogy azon követelmény, miszerint előbb a tények, mint olyanok fürkésztessenek, ez idő szerint nagy mértékben ki van elégítve. Ilyen volt a tudomány állása már e század ele­jén is. De hiányzott egy nagyfontosságú dolog, mely nagy hézagot pótol, és ez nem volt egyéb, mint kikutatása annak, hogy mily viszonyban állanak a természetben élő lények egymással, szóval kérdésben forgott a teremtés igaz , vagy nem igaz volta, a kifejlődés mibenléte. A gondolkodó ember mindig fő czélnak tar­totta a dolog okainak fürkészését. Azért a ke­letkezés okai főszerepet játszanak a tudományos­ság történetében. Minél nagyobb valamely kor műveltsége,annál kevésbé kielégítők a lények ke­­letkeztét illető felvételek. A régi egyptomiak,in­dusok, perzsák, zsidók és egyéb népek nézetei a mindent alkotó istenségre utaltak ; hasonlót látni az újabb népeknél is azon különbséggel, hogy ezek fölvételei szerint a teremtenek teremtmé­nyeiben bizonyos czélok lebegtek szemei előtt. E hit sokáig maradhatott fenn, mert kielégítette a képzelmet, és nem voltak ismeretesek oly té­nyek, melyek a teremtéssel ellentétben állottak. Ilyenek különösen a földtan és földőslénytan által nyújtott adatok. A fejlődő emberi szellem, Huxley szép hason­lítása szerint, vedlő rovarhoz hasonlít, mely időnkint leveti felhámát, mintegy újjászületik, más-másképen alakul a külvilág irányában, míg végre új takaróját ismét elveszti, hogy újabb öltönyt vegyen fel. Magától értetik, hogy ily vedlések a szellemi fejlődésben bizonyos rend­ellenességekkel járnak, melyek csak akkor múl­nak el kár nélkül, ha azalatt káros befolyások nem hatottak közre. Ez áll különösen az újabb időben annyiszor és annyiszor megpendített teremtés kérdéséről­; és jogosan jegyzi meg Huxley, hogy e kérdést a kérdések kérdésének kell nevezni. Hogy hon­nan ered nemzedékünk, jegyzi meg a híres an­gol búvár, mily erőkkel rendelkezünk e világon, hova czéloz fejlődésünk, azok ama problémák, melyek minden embert gondolkodásra serkente­nek. A múlt századokban a felelet ezekre az ál­talános bölcseleti és vallásos nézpontok szerint adatott; a lények és különösen az emberi nem keletkeztét illetőleg általában transscendentális nézetek uralkodtak. És ezekből az emberi nem csak lassan bír kibontakozni. Ha igaz volt a te­remtés föltevénye, úgy az ember ennek koroná­­ját képviseli; központját képezi a világnak, az ő kedvére van alkotva minden. Ezen elavult hypothesist anthropomorphismusnak nevezzük. Copernicusig a geocentrismus uralkodott, a földet a bolygók központjának tartották. Eléggé ismeretes, hogy mily befolyással jön annak tu­data, hogy e föltevény nem való, hogy a föld mozog, nem pedig a nap. Nézetem szerint az anthropomorphismus megdöntésének hasonló forradalmat kell elődézni az emberi viszonyok felfogásában, mint Copernicusnak világ­rendítő tana. Hogy a folytonos átváltozás, melyen át a lények a föld különböző geologicus időszakain keresztül mentek, hogy e változás tudata mily befolyással birt és bir a természettudományokra, kifejlődésükre, azt eléggé bizonyítja azon szép haladás, melyet az állat- és növénytan, neveze­tesen e tudományok általános részei az utolsó években tettek. ......i—1 ............... A folytonos átváltozás tanát Lamarck és Darwinnak köszönhetjük. E két búvár tudományos működésének összehasonlítása elég­gé mutatja azt, hogy egy ember vívmányai csak akkor bírnak nagy h­tással, ha a társadalom azok felfogására és feldolgozására képes. Azért Lamarcknak kevés, Darwin működésének rop­pant volt a hatása. Az utolsó évtized és különö­sen az utolsó évek, nagyszerű természetbúvárok­ban valóban gazdagoknak mondhatók. Azok száma, kiknek főmunkája abban áll, hogy a Darwin által felállított elméletet támogassák és részletesen bizonyítsák, tömérdeknek nevezhető. Kevés már jelenleg a természettudós, ki Darwin tanait nem vallani, melyek két főelven nyug­­szanak: 1) Hogy folytonos átmenet létezik az egymásután keletkezett lények közt. 2) Hogy a legtöbb esetekre nézve a jelen-­­­e­g létező lények közt is van átmenet. Ily ösz­­hangzásba hozni az állat-növénytan által egy­részt, a földtan által másrészt szolgáltatott té­nyeket, Darwin előtt senkinek sem sikerült. De e kitűnő búvárban nemcsak a lángészt kell csodálni, mely ily messzire ható elméletet bírt felállítani, hanem Darwinban csodálni kell a roppant nagy szorgalmat, mely lehetővé tette elméletének egyes szakait, tételeit roppant szá­mú és terjedelmű észleletek által bebizonyítani és kétségkivülivé tenni. És ki tudná csodálko­zását megtagadni azon számos tudóstól, kiknek a Darwin által felállított tant fejleszteni, új té­nyekkel bizonyítani és támogatni sikerült. Első helyen találjuk W a 1t a c e-t, a híres angol bú­várt, a tudományért mindent áldozni kész ter­mészettudóst, ki majdnem egy és ugyanazon időben ugyanazon elmélkedésekre vezettetett a kifejlődés mozzanatait illetőleg; ki ne csodál­ná L y e 1 1-t, a leghíresb angol geologot. Dicsé­rettel említendő itt még a németek közül H­a­e­­ck­el, ki „az általános alaktan“ czimű nagyter­­jedelmű művében a Darwinismust az állati és növényi morphologiára alkalmazta és a terem­tésről szóló munkája által a műveltebb, nem szaktudós közönséget is Darwin elméletének meghódította. Említendő Gegen­bau­r, Vogt, Cotta. — Különösen kiterjeszkedni akarok azon búvárok munkálkodására, kik az őslénytan művelése által segítették a folytonos átmenet és fejlődés tanát támo­gatni. Említendő e téren Rütimeyer, Tathusius, és itt látjuk H­e­e r-t, a híres sváj­­czi botanikust. E tudósoknak mindegyike nagy lendületet tudott adni a természettudományok­nak, de legkihatóbb sikerrel tette ezt H e e r, ki „Die Urwelt der Schweiz“ czímű munkájá­ban a földnek egy kis és földtani,állat-növény és őslénytani tekintetben egyaránt érdekes terüle­tét tette kutatásai tárgyává. Heer munkájára Svajcz valóban büszke lehet. Nemzeti tudo­mányemléknek mondható az, mely a geológia, különösen az őslénytan tekintetében oly saját­ságos ország viszonyait minden, a legújabb ter­mészettudományi irányokra vonatkozó tekintet­ben, kitűnő tudományossággal és alapossággal tárgyalja. Mily eredménynyel történtek e búvárkodá­sok ? - Mondhatni, a Darwinismus által megnyi­tott eszmeirány alkotta főleg az attól várt si­kert. Itt csak kettőre akarok figyelmeztetni. Az egyik tény, melyet az újabb búvárlatok, neve­zetesen Haeckel kutatásai kiderítettek az, hogy vannak lények, melyek mintegy átmene­tet képeznek az élő és nem élő egyének közt; vannak kifejlődő és tengődő e­g­y­e­d­e­k, me­lyek egész teste egyszerű fehérnyetömeg, min­den burok és mag nélkül. E lények fenhangon látszanak szólani az ősnemzés , generatio aequivova, mellett. Alig van tény, mely nagyobb előnyére szolgálna Darwin theoriá­­jának, mint ezen, a tenger fenekén milliomon­­ként egy négyzet hüvelyknyi téren létező lények sajátságai. De van még egy má­sik lény, melyről pár évvel ezelőtt álmodni sem mertek, s mely átmenetet mutat oly lények kö­zött is, melyek a kifejlődés magas fokán álla­nak, átmenetet oly lények közt, melyek elhatá­rozottsága erélyesen szólott a systematica mel­lett és Darwin ellen. Eddigelé a gerinczes és gerincztelen állatok között semmi átmenet sem észleltetett és nagyon is megkülönböztető jel gyanánt tűnt fel a ge­rinc­z­búr (chorda dorsalis) létezése, vagy nem léte a gerinczes és gerincztelen állatok kö­zött. Jött Kowalevski, egy orosz termé­szetbúvár és kimutatta, hogy a gerinczes és a gerincztelen állatok közt van vérrokonság, léte­zik átmenet az amphyoxus lanceolatus és az as­­cidiák között, hogy ezen puhánynemű állatok kifejlődésök bizonyos korszakában hasonlóké­­pen,mint a gerinczes állatokéban,van chorda dor­salis, azon csekély k­ülönbséggel, hogy az ascidi­­áknál a kifejlődés további menetében a gerincz­­húr teljesen felszívódik, megszűnik nyom nélkül, míg az amphyoxusnál, a gerinczesek legalsóbb rendű állatjánál, egész életen át megmarad és a többi, magasabb rendű gerinczeseknél a gerincz­­oszlop alapjává válik, s ez által helyettesít­­tetik. Az ásvány- és a földtan az utolsó években feltűnőleg haladott Az újabb vegytan óriási ha­ladásai mellett az ásványtanban sem lehetett már a régi elmélet szülte képletek mellett ma­radni, melyek sok esetben semmi biztosat nem mondanak s legtöbbnyire helytelen felfogást is nyújtanak az ásványok összetételéről. Ram­me­r­s­b­e­r­g, az újabb ásványtan kitűnő mive­lője, iparkodott a régi vegysúly-elméletre ala­pított képleteket az újabb tömecselmélet sze­rint átalakítani, de ez természetesen csak rész­ben sikerülhetett. Különösen sok nehézséget okoznak a kovasavas vegyületek, melyeknek bonyolódott összetétele és nagyrészt hiányos vegyelemzése még igen sok kívánni valót hagy fenn.A górcsönek alkalmazása által az ásványok megvizsgálásánál kitűnt, hogy alig lehet tiszta anyagot kapni az elemzésre, miután minden ásvány, még a legtisztább kristályok is, nagy mennyiségű idegen zárványt tartalmaz, melyek az elemzés eredményét változtatják. Mai nap szükségessé vált már, hogy minden ás­ványelemzést annak górcsői vizsgálata előzze meg. Százakra megy azon ásványok száma, melyek górcsői vizsgálatából kitűnt,hogy tulaj­­donképen keverékek két, vagy még több ás­ványból, és így jogosan nem is tartoznak az egyneműeknek tartott ásványok közé, hanem föltéve, hogy nagyobb tömegekben fordulnak elő, a kőzetek közé. Fest, sept. 20. (A c z i m k é r d e a.) Ausztriában, mint lát­szik, a monarchia s a monarchia két felének czimkérdésével még mindig nincsenek tisztában, vagy nem is akarnak tisztába jönni s a magyar kormány is nagy mulasztást követ el, midőn az ügyre nem fektet kellő sulyt.Ma a képr.­ház osz­tályai a többi között a Montenegróval kötött postaszerződést tárgyalták s elcsodálkozva vet­ték észre, hogy e szerződés magyar fordításában e kifejezés is előfordul: „osztrák-magyar biro­dalom,“ a­mi nem létezik; minthogy azonban az eredeti franczia szövegben e szó áll: „m o­­n a r c h i­a,“ ezen a hibán, a magyar fordí­tás correctiója által, segíteni lehet. Botrányo­sabb a kormány-kép­viselő aláírása, mely így hangzik : „Adolphe chevalier de Lama, Conseil­­ler superieur et directeur des i. r. postes en Dal­­matie, comme representant du gouvernement i. etr. austro-ho­ngrois.“ Mint ez aláírás­ból kitűnik, Láma úr tulajdonképen nem tudja, kit képviselt. A közös kormányt-e, az osztrák, ▼agy pedig a magyar kormányt, vagy az osz­trákot és a magyart ? Az osztályok nagy része, s a közö. bizottmány ennek folytán vissza­­u­t­a­s­í­t­a am a javaslat elfogadását, míg ezen ügy nem rendeztetik. (A képviselőház VI. osztálya) va­sárnap d. e. 10 órakor ülést tart. (A képviselőház tanügyi bi­zottsága) hétfőn d. e. 9*12 órakor ülést tart, melyben hitelesíti a kolozsvári egyetem felállítására vonatkozó jelentését. (A VII-ik bíráló bizottság) f. hó 17-én és 20-én tartott ülésében a hozzáutasított kérvények tárgyalásának következő sorrendjét állapította meg. László Imre Szentes városi kép­viselő választása f. hó 24 én és eshetőleg 25-én. Hammersberg Jenő Tolna megye színi kerülete képviselőjének választása sept. 3- án és eshető­­leg oct. 1-én. Tarnóczy Béla nyitramegyei vá­lasztása oct. 3-án és eshetőleg oct. 4-én fog a bizottság országházi helyiségében tárgyaltatni. A tárgyalás mindig reggeli 8 órakor kezdődik, igazgatási évre megszavaztatott. E kiadá­si többlet 322,853 ft kivételével, a rendes szükséglet rovására esik. Maga a közös hadügyminisztérium rendes szükséglete 7.183.704 ftnyi szaporodást mutat. E sza­porodás okai általában két főosztályba sorolhatók. A nevezett összeg egyik felét az egyes igazgatási ágak költségeinek növekedése, így például a központi kor­mányzat (184,608), katonai földrajzi inté­zet (53,380), a katonai egészségügy (134,538), katonai vaspálya-testület szer­vezése (84,914), s más apró tételek emel­kedése nyeli el. A nagyobb részt azonban maga a hadsereg békeállomá­nyának szaporítása veszi igénybe. Egyedül azon c­élra, hogy a sorgya­logság és a vadászcsapat évi jutaléka a törvényes három évi sorszolgálatot tettleg is kiszolgálhassa, a közös hadügyminisz­térium összesen 3.761.511 fttal kíván töb­bet, mint a­mennyi a tettlegesen szolgáló hadsereg számára ez évben megszavazta­tott. Ezen tételt a minisztérium bővebb in­dokolással kíséri.A tettleges szolgálati idő ügye nálunk sajátságos gyakorlati meg­oldást nyert. A törvény kimondotta a tettleges három évi szolgálatot, s miután az évi újoncz-illeték körülbelül 0­­­92.000 főre van előirányozva, három év múlva az egész hadsereg békelétszámának mint­egy 270,000 főre kellejutnia. Miután azonban az eltartási és felszere­lési költségek csak mintegy 210,000 fő­nyi békeállomány számára vannak meg­szavazva, a minisztérium, hogy a meg­szavazott többséget túl ne lépje, kénytelen nagymérvű szabadságolásokhoz folya­modni,mi azután a tettleges szolgálati időt három évről tényleg két évre szállít­ja le. Még figyelemre méltóbbak e tekintet­ben azon adatok, melyeket a sorgyalog­ságra és vadászcsapatra vonatkozólag in­dokolásában a minisztérium felhoz. E fegyvernemek legénysége 580,000 főnyi hadi és 141,691 főnyi békelétszám mellett általában nem is két évi tettleges szolgálati időt végez, mig évenkint 9600 főnyi ujonczjutalék általában csak nyolcz hetet szolgálhat s igy a kezdetleges kato­nai ismereteket sincs alkalma elsajátítani. Egyedül ezen egészen hiányos kiképzést nyert katonák száma a tíz év szolgálati idő mellett 60,106 főre fog emelkedni anél­kül, hogy szükség esetén megtehesse ama szolgálatokat, minekre számánál fogva alkalmas lehetne. A tettleges szolgálati erőnek fentebb említett szükségképein megrövidítése, eltekintve a legénységre háruló bajoktól, azon rész következmény­nyel is jár, hogy még a békelétszámhoz megkivántató altiszteket sem lehet kiké­pezni, s igy mind a legénység, mind az altiszti kar nem lesz olyan szakavatott. Pest, sept. 20. Az 1873. évi közös költségvetés elői­rányzata csaknem kilencz millió írttal nagyobb, mint azon összeg, mely a folyó

Next