Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-04 / 203. szám

többször átölelte és megcsókolta, felhiván a ko­zákokat, hogy annak is oly hiveit szolgáljanak, mint neki és elődjeinek. Pest, sept. 3. „Igazságszolgáltatási reformaink“ czime alatt folytatta K. N. ur a „P. N.“ 192— 195. számaiban divergens, de— meg kell vallani — különben ragyogó elmefutta­tásba burkolva észrevételeit, e lapok 175 — 178. számaiban megjelent czikksoroza­­tomra, felelvén egyúttal a 181. számban közlött észrevételeire a 188. és 189. szá­­mokban megjelent válaszomra. Miután amazokra válaszolni még alkal­mam nem volt, legyen szabad, ezt jelen soraimban tévén, a szőnyegen forgó kér­dés iránt még egyszer nyilatkoznom, elő­re kijelentvén, hogy ezzel jelen polémia részemről befejezettnek fog tekintetni. A 192. számban azt mondja K. úr, hogy „egy általános korhadt írásbeli el­járást képzelni, és olyannal szembeállí­­tani a szóbeliség ragyogó eszményét, és ennek azután a győzelmet kivívni, nem nagy dicsőség, hanem vegyünk szem­­ügyre egy jó, illetőleg a legjobb írásbeli eljárású perrendtartást, és állítsuk azt szembe a szóbeliséggel, akkor lássuk az előnyöket.“ Én nem a mi perrendtartási szabályain­kat,hanem általában az írásbeli eljárást ál­lítottam szembe a­ szóbelivel,mely írásbeli eljárás kivonásaiban mindenütt ugyanaz. Megengedem, hogy a mi eljárási szabá­lyaink a lehető legroszabbak,és hogy azok­ az írásbeli rendszer fentartása mellett is, annyira javíthatók és tökélyesbíthetők, hogy ez által egy, a mostaninál ha­­sonlíthatlanul kedvezőbb jogállapot vol­na előidézhető; de tagadnom kell, hogy még a legjobb írásbeli eljárás is a helyes elvekre fektetett szóbeli eljárással a ver­senyt kiállhatná. A holt betűk soha, de soha sem fognak az ítéletho­zatalára oly biztos alapot szol­­gáltatni, mint a bíró előtt köz­vetlenül kimondott élő­szó. A 188. számban azt mondottam, hogy: „a perrendtartásnak czélja más nem le­het, mint a bírónak a kellő formák meg­­határozásával alkalmas eszközt szolgál­tatni arra, hogy az ügy mibenlétét, a tár­gyilagos tényállást tisztába hozza.“ „Ha a perrendtartásnak ez a czélja“, — mondja erre K. ur — „a­k­k­o­r a s­z­ó­­beliség és közvetlenség beho­zatala a törvénykezés, illetőleg jogszolgáltatás életkérdése." Örülök, hogy t. pályatársam is e kö­vetkeztetésre jut. Itt teljes közöttünk az öszhang; baráti kezet nyújthatunk egy­másnak, és önként megszűnik közöttünk minden további polémia , mert hogy a perrendtartásnak más czélja nincs, ez oly bizonyos, mint hogy kétszer kettő négy, és K. úr sem c­áfolja meg ezen állítást, midőn azt mondja, hogy „a perrendtar­tást nemcsak azon alaki eszköznek tekin­ti, melylyel a bíró az ügy mibenlétét, a tárgyilagos tényállást tisztába hozza, h­a­­nem azon szabályok összegé­nek, melyek az igazságszolgál­tatásnál a feleket és képviselői­­ket épen úgy kötelezik, mint a bírót.“ Ezen utóbbi passusban nem az én állításom c­áfolata, hanem egészen más fogalom definitiója foglaltatik. Én azon kérdésre feleltem, hogy mi a per­­rendtartás czélja? K. úr pedig ez ellené­re magának a perrendtartásnak defínitió­­ját állítja; ő nem a perrendtartás czélját, hanem azt magyarázza meg nekünk, hogy mi a perrendtartás ? Ez két, egymást ki nem záró, de egymástól lényegesen kü­lönböző fogalom. Én helyesnek találom az ő defininitióját, ő viszont helyesnek találja az én állításomat. Szent tehát kö­zöttünk a béke, quod erat demons­trandum ! K. ur kétségbe vonja, hogy polgári perben a bíró köteles volna a jogi tény­állást tisztába hozni. „Hogy erre a bírót kötelezhessük, szerinte módot is kellene hozzá nyújtanunk, már­pedig ez még a bűnvádi eljárásban is gyakran sikerte­len és sok vádlott bizonyítékok elégte­lenségéből mentetik fel.“ Folytatólag pedig mondja, hogy ez által a bíró mind az alak­jogszolgáltatásért, mind pedig a tárgyilagos­ igazságszolgáltatásért felelőssé tétetnék, ennyire pedig nem mehetünk. Végre a perrendtartás definitiójára és czél­­jára nézve az írásbeli és szóbeli eljárás közt különbséget tesz, különösen hangsú­lyozván, hogy : „a­ki a szóbeliség és köz­vetlenségnek barátokat akar szerezni, meg kell különböztetnie az alaki bírót az ítélő bírótól.“ Válaszom ezekre a következőkben pon­tosul össze: A bírónak két főhivatása van. Az első az: iparkodni, hogy az Ügyállást megértse, hogy tisztán lásson, mi nélkül igazságos ítéletet nem hozhat; a másik pedig az: az anyagi törvé­nyek rendeleteihez képest ítéletet hozni. Ámannak gyakor­lása körül természetesen nem önkényesen, hanem az e czélból alkotott szabályok szerint jár el. Ezen szabályok összesége a perrendet képezi, mely úgy az írásbeli­ség, mint a szóbeliség elveire fektetve lehet. Ezen perrend természetesen első­sorban alfelek, illetőleg képviselőiknek, de második sorban a biró teendőit is meg­határozza, hova különösen az afeletti őr­ködés is tartozik: vájjon a felek, illetőleg képviselőik a perrend által előírt köteles­ségeiket teljesítették-e ? Az ügyállás kide­rítésére, vagy ha jobban tetszik, megérté­sére c­élzó további teendőit a bírónak a különböző perrendek különbözően hatá­rozzák meg. Az írásbeliségre fektetett né­mely perrend a birónak ez iránt tett­leges közreműködését egészen kizárja. Szerinte a biró a felek előadásain és bizonyítékain túl nem mehet, és ha ezek által az ügyállás fel nem deríttetik, a biró ez irányban mit sem te­hetvén, ennek constatálása mellett termé­szetesen csak elutasítólag határozhat. Ilyen körülbelül a mi jelenlegi peres eljárásunk, és hogy ez jó, az igazságszolgáltatás ma­gasztos czéljainak megfelelő nem lehet, mert megengedi azt, hogy sok perlekedő fél még a legigazságosabb ügyben is a tudatlanság, járatlanság avagy hanyagság áldozatává válhassék, ez — úgy hiszem — bővebb igazolásra nem szorul. Jobb már azon, habár szintén az írásbeliségre fektetett perrend, milyen például az osz­trák, mely megengedi azt, hogy a bíró a fent érintett hiányokat hivatalos intézke­déssel, például homályos pontok felderíté­sére szolgáló póttárgyalással, vagy a tanuk­hoz intézendő bírói kérdésekkel pótolhassa. De még ily perrend sem felelhet meg telje­sen a jogszolgáltatás czéljainak,mert a bíró itt is csak holt betűkből kénytelen meg­győződését meríteni, és ítéletét tettle­­leges közreműködése nélkül, értékei kö­rén túl létrejött jogcselekményekre fek­tetni ; meggyőződése, ítélete tehát nem lehet oly alapos, mint a szóbeli eljárás birájáé, kinek a perrend megengedi, hogy a feleket és képviselőiket, a tanukat és szakértőket saját szemével láthassa, saját fülével hallhassa, és hogy a felek kérdésein kívül az ügy kiderítésére szük­ségeseknek talált kérdéseket önállóan és korlátlanul megtehesse. Hogy ily per­rend a lehető legjobb, legtökéletesebb, ez előttem kétséget nem szenved, és én csak azon csodálkozom, hogy vannak, kik e felett kételkednek. Noha egyébiránt a bíró teendőire néz­ve a különböző perrendek különböző sza­bályokat tartalmaznak, abban mégis va­lamennyi megegyez, hogy az ügyállás kiderítése tekintetéből nemcsak a felekre és képviselőkre, hanem a bíróra is bizo­nyos kötelmeket ró. Ezen kötelmeknek megfelelni a biró — igenis — tartozik. A módot hozzá a perrend szolgáltatja. Ő tesz, mit a perrend határain belül tehet; isteni művet tőle senki sem vár, és fele­letre csak oly esetben vonatkozik, midőn a törvény világos megsértésével valamely félnek kárt okoz. Ez áll minden perrend­tartásra nézve , nincs itt különbség az írásbeli és szóbeli eljárás közt, és nem értem, miért kelljen ez utóbbinál az alaki bírót különösen hangsúlyozni, mintha bizony az írásbeli eljárásnak alaki bírója, ki ugyanis az ügyállás kiderítésére c­élzó jogcselekményeket eszközölteti, illetőleg maga eszközli, és ez irányban határoz, szüksége nem is volna. A­mi egyébiránt a tisztelt pályatársam által említett fele­lősséget illeti, a fennmondottak minden kétséget kell, hogy eloszlassanak a felett, hogy a szóbeli eljárás bírája az általa szolgáltatott igazságért mindenesetre nyu­­godtabban vállalhat felelősséget, mint az írásbeli eljárás bírája azon jogszolgálta­tásért, melyet az írásbeliség korlátain belül a feleknek adhat. Sokkal inkább szólhatnánk itt azon felelősségről, mely magára a törvényhozásra az által háram­lik, ha oly eljárási szabályokat megalkot, melyek a jogi tényállás kiderítését, egy alapos bírói ítélet ezen első feltételét, megnehezítik, sőt sok esetben lehetetlenné teszik. KÜLLEY EDE. Klika elméletével. Az amerikai alkotmány a tervhozási­ rendszerre van alapítva tisztán, mely a végrehajtó hatalmat is magában foglalja; az európai államok alkotmányai a végrehajtó ha­talom elméletén fejlődtek ki legnagyobb részt; az amerikaiak nevelési és oktatási rendszere kezdettől fogva a hasznos és gyakorlati ismere­tek megszerzésére volt irányozva, az európai nevelési rendszer a szépművészetek, tudományok és költészet karjain haladt és­időktől fogva. Ná­luk a kormány részese mindenki. Európában a kormány gyakran monopólium, náluk a társa­dalom erkölcsi őre a törvény, Európában na­gyobbára tekintély. A háború náluk csak akkor népszerű, ha anyagi haszonnal jár; nálunk elég, ha az dicsőséget szerez. Szóval az amerikai él azért, hogy dolgozzék, nekünk európaiaknak dolgoznunk kell azért, hogy élhessünk. A munka, minden képzelhető nemében, a tár­sadalom minden terén, a társadalmi osztályok mindegyikében, ez képezi az amerikai társada­lom alapját, az egyén és nemzet szerencséjének és boldogságának okát és motorát. Az amerikai alkotmány a nép jólétének, tár­sadalmi és erkölcsi életnézletének kifolyása, eredménye, s az amerikai alkotmánytörténelem igen érdekes adatokat nyújt a figyelmes szem­lélőnek azon kérdés megfejtésére, vájjon minő az eredmény: ha a nemzet erkölcsi önérzete és műveltsége hozza létre alkotmányát, vagy ha az alkotmány teremti meg a nép kebelében a társa­dalmi és politikai erkölcsöket. Az Egyesült­ Államok hatalmi állása népei­nek sociális fejlődéséről feltételeztetik. — Nálunk a társadalom újjá­al­kotására volna szükség leg­első elemeiben, ha valaha el akarnék érni a fejlődés azon fokát és sajátszerűségét, mely az amerikai politikai viszonyokat jellemzi Kecskeméti iparmű­kiállítás A tegnap reggeli számban kissé bőveb­ben ismertettük a két első teremben elhelyezett kiállítványokat. Szemlénket folytatva, bejutunk a harmadik terembe: festészet, szobrászat és ritkább művek. Itt Egger, S. és társa pesti czég ismert reconvék szerein és Széchenyinek Bartsch pesti ezüstműves által kiállított ezüst dombormivű mellképén kívül V­a­r­g­a­y Mihály honvédszázados faragványai vonják magukra a figyelmet: egy legyező és egy levélnyomó; mindkettőt Vargay a forradalom utáni fogsága idején, elsajátított művészettel, a legprimitívebb eszközökkel — melyek szintén láthatók — ké­szített , és hallomás szerint József főherczegnek és fenséges nejének akarja felajánlani. K­u­g­­­e­r szobrász egy nagy Krisztus-szobrot állított ki, melyet már Pestről is ismerünk. E teremben van kiállítva a kecskeméti kollégiumnak kép­tára is, máshonnan festészeti mű nem érkezett. A főteremtől, honnan kiindultunk, jobbra ta­láljuk L­ö­v­i­n­g­e­r Károly bőráruit különösen uti-bőröndjei és úti- toilette-erszényei tűntek ki comnjok által. A czipóezek között számos pesti iparos elegáns lábbelit állított ki. Egy kecs­keméti csizmadia, Horváth Gergely egy darab bőrből készített magyar csizmát mutatott be. A sebészeti eszközök kitűnően vannak kép­viselve Fischer Péter műszerész által, ki számos, saját találmányu műszert állított ki, melyek közül egy — birkalékelési készülék — Londonban már ki is jön tüntetve. Késműves­­árukat D­r­é­h­e­r Ignácz késestől lehet látni. Szikrásy pesti kardműves fegyvereket állított ki. Sekunda V. J. kitűnő hangsze­reit sokan ismerik ; egy gonddal és kiváló csín­nal készült czimbalmát azonnal megvette Né­meth J. osztálytanácsos. A folyosón B­a­k­a­y Nándor szegedi kötél­gyártó kitűnő munkái, melyek között különösen az erős sodronykötelek tűnnek kitalálnak sok bá­­mulót. Ezek előtt elhaladva belépünk­ a bádogo­sok termébe.Z­ellerin, Schlick és Wein­er pesti iparosok a legkülönfélébb bádogművek nagy választékát állították ki. Csinos műveket látunk Golyásy Gusztáv szegedi érczművestől is. Az első emeleten meg vasbutor és szövetne­­műek vannak kiállítva. Feivel Lipót ízlés és elegáns könnyedség által kitűnő vasbútorai mel­lett Zombory István szegedi iparos olcsó és szi­lárdan dolgozott vasbútort és vasruganyu ágya­kat mutatott be. Kollerich Pál rostástól igen szép sodronyszövedékek vannak kiállítva. A második emeleten nagyobb a változatosság. A főcontingenst itt is a pesti kiállítók képezik de a szücs-ruhaáruk, gyapjú- és szőrművek, és kisebb ipartermékek között a vidék is figyelem­re méltó módon van képviselve. A nagyterem nagy részét szeszgyári készítmé­nyek foglalják el. Középen pompás állványon a Gschwindt - féle szeszgyár minden­nemű likőrjei vannak finom csiszolt üvegek­ben, üveghordókban felállítva. A készítmé­nyek kitűnőek s a vendégek nem is voltak res­tek azok ízlelésében, és Adler úr, a gyár igazga­tója sem volt fukar a töltögetésben. Mint hall­uk, a gyár arany éremben fog részesittetni. Képviselve volt továbbá Felmayer Antal szege­di likőrgyára is, mely csak 4 hó óta működik, de már meglehetősen kiterjedt üzletkörrel bír. Bort kevesen állítottak ki. Pergőboraival nagy tetszést aratott Gráner Károly özv. és uno­kája czég, magyar pezsgőjére csak franczia czirclapot kellene ragasztani, és e kellemes ital pontos ismerőjét is tévedésbe lehetne hozni vele. Az újvidéki borkereskedő rész­vény­társulat igen kellemes szű­szerémségi borokat állított ki, melyek már szép kivitelnek is örvendenek. Unschuld és Kiszel a­ pesti puskaművesek pompásan dolgozott fegyverei körül sok néző csoportosult. Strobentz test­vérek festék- és keményitő-gyára (képviselő Bárvárt) kitűnő minőségű árui igen kelendők voltak; kitűnő minőségű kristály-keményitője feltűnést okozott,­­ a h n J. S. pesti üveggyáros szép üveg árukat állított ki. E teremben a főérdek Fischer Ignácz ta­tai porczellángyárának igazán szép és nagy müszléssel készült munkái, melyek mindemel­lett olcsóságuk által tűntek ki és nagyban el­keltek. Különösen kiválók a gyárnak chinai utánzatai, melyek findzsákon, virágedényeken, tálakon stb. vannak alkalmazva és a legtisztább chinai stylt tükrözik vissza. Éz oly kitűnőek az üvegfestmények. A következő teremben Posner E. L. ismert kitűnő iparosunk pompás könyvkötész művei voltak kiállítva, melyek közül két album kiállí­tásának csínja és müszlése által különösen ki­tűnt; az egyik gr. Zichy József fiumei kor­mányzóé, négy sarkában medaillon acrczképek­­kel, dúsan aranyozva; a másik Szlávy miniszter albuma, apró rubin és törökkő sorokkal és kö­zépen a miniszter czimerével díszítve. Szomszéd­ja Beinfeld Sándor könyv-és kőnyomdája volt, melynek czikkei hasonló figyelemben ré­szesültek. K­r­á­­­i­k Samu pesti kitűnő inga­órái közül küldött le több példányt, melyeknek aranyérmet is szánt a bírálóbizottság.) Sto­­wasser budai hangszerésztől egy czimbalom volt kiállítva. Brausewetter szegedi órás egy 3 súl­lyal ellátott órát mutatott, mely­nek mind a három súlya egyszerre és bármikor húzható föl. Egyebek között még felemlítendő­­nek tartjuk Rottenstein Mór műszerész­nek saját találmányú férfiöltönyrajz és szabá­lyozógépét. Azonkívül még különféle díszmű­­vek, esztergályos munkák voltak kiállítva. A terem falait G é­s a y jeles fényképei disziték. A gazdasszonyi készítmények és női munkák termében Szél Zsuzsánna k. a. és Tóth An­­talné tésztái vonták magukra a figyelmet szép­ségük és finomságuk által. Különféle női kézi munkákon kívül két pesti iparos munkát is e teremben foglaltak helyet. Deutsch Manó mttvirágkésalló pompás virágutánzatokat muta­tott be, melyek természethűségük és helyes raj­zuk által lepik meg a szemlélőt F­r­e­und Gá­bor szép női divatczikkeket állított ki. (Vége következik.) BELFÖLD. Vidékről, aug. végén. (Néhány szó a kincstári vadászatok tár­gyában.) *) Folytatom megszakított czikkemet. Hogy mily kiterjedésűek legyenek a tegnap említett vadászkerületek, azt a helyi vadászati viszonyok helyes ismerete határozza meg, és ha e tekintet­ben sem a kincstári jószág igazgató — kitől egyébiránt nem is várom — sem pedig az er­dészeti személyzet nem tudná magát tájékozni, kérdeztessék meg bárm­ely vidéki vadász­em­ber, hogy melyik szomszédos kincstári birtok­testeket kellene oly vadászkerületbe összefog­lalni, hogy abban meg legyenek a vadnak ked­­vencz tartózkodási és szükséges menhelyei, vize stb. úgy, hogy az a szomszéd határokba át ne váltson, hanem a mondott kerületben maradan­dó vadállományt — Standwild — képezzen, és ő meg fogja azt mondani. Általánosan az ily ke­rületek 3 — 4000 holdnál kissebb térségekre csak kivételesen, vagy térhiány végett szorítha­tók le, ellenben több vidéken - nézetem sze­rint— 40 —50000 holdnyi kiterjedésben is jó si­kerrel bérbeadhatók lennének. Megjegyzem itten, hogy a nyúl- és fogoly­va­dászatok bérbeadásánál, melyek honi vadásza­tainknak legjelentékenyebb contingensét képe­zik, az erdőségeknek a mezőktől való elválasz­tását és külön bérbeadását a leghelytelenebb eljárásnak tartanám, mert az említett vadnemek, különösen őszszel, és télen, igen gyakran a mező­ket környező erdőket választják tömegesen tar­tózkodási helyükül. Ha már most ezen erdők­ben a vadászatot más birná és nem a mezei va­dászat bérlője, úgy meg lenne adva a bérlőknek az indok a vadak pusztításában való verseny­zésre, s a vad állomány kimérését és tenyészé­­sét mindegyik feleslegesnek tartaná, mivel az csak a másik bérlőnek szolgálna előnyéül. Elkülönített erdei vadászatok tehát csak­is azon vadnemekre nézv­e lennének létesítendők, melyek a mezőkön tartózkodni nem szoktak. A bérleti időtartamot rendesen hat bérleti évben vélném megállapítandónak. A rövidebb bérleti időtartamot azért nem tar­tanám czélszerűnek, mivel a vad a kincstári birtokokon általánosan nagyon meglevén tize­delve — az erdészeti személyzet kezelése mel­lett — szükséges, hogy az okszerű vadászbérlő­nek, a vad állomány felszaporítására idő és al­kalom nyujtassék. Ily módon ő tetemesen na­gyobb bérösszeget fog ígérhetni, arra számítván, hogy a bérlet utolsó éveiben a felszaporított vadállomány neki mind a jövedelem, mind az élvezet tekintetében kárpótlást fog nyújtani. Az említettnél rövidebb időtartamot soha sem kötnék ki, de hosszabbat igen és pedig kivéte­lesen oly esetekben, midőn az illető vadászatért oly nagy bérösszeg ajánltatnék, melynél na­gyobbat a felszaporított vadállománynál sem lehetne várni. A megtartandó árverések időpontjának meg­választása, feltéve, hogy ily módon adatnak a kincstári vadászatok bérbe, az új vadásztörvény életbeléptetése után történendő első bérbeadás alkalmával egészen közönyös. Nem így a követ­kező új bérbeadásoknál. Ekkor már gondoskod­ni kell arról, hogy az illető árverésen a vadá­szat további használatától esetleg elütött bérlő a törvény által a vadászat gyakorlására enge­délyezett időszak alatt a vadászat birtokában ne maradhasson, mert ellenesetben tudván azt, hogy a vadászat úgy is más birtokába fog át­menni, nemcsak hogy a vad további fentartásá­­ra semmi gondot nem fordítana, hanem a létező vad­állományt egyszerűen kipusztítaná. Ennélfogva az árveréseket legczélszerűbben ápril havában vélném megtartandóknak azon czélból, hogy az új bérletek legkésőbben aratás előtt kezdetüket vehessék. Ily eljárás mellett a vad pusztításának csak akkor nem lehetne elejét venni, ha a bérlet már maga a bizonytalanság, ha várjon meg fogja-e a vadászatot továbbra is tartani, a vad kiirtására indítaná—mi azonban alig feltételezhető— vagy pedig különösen akkor, ha a bérlő a vadászatról önként lemondani szándékoznék, mely esetben a bérlet megújításával járó ezen káros követ­kezménynek megakadályozására csakis a szer­ződés kikötései maradnának fenn, melyek azon­ban a gyakorlatban bizonyára nem mutatkoz­nának elégségeseknek. A mondott esetekben te­hát a vad pusztítást gátolni egyáltalán nem le­hetne. A megkötendő bérszerződésnek bővebb elemezésébe, hely­szűke miatt nem bocsát­kozhatván, e tekintetben csak annyit tar­tok megemlítendőnek, hogy a vadász­bérlő által d­íjazandó kellő számú felügyelő személyzet­nek előre kikötött tartását a szerződés oly sine qua non-jának tekinteném, mely nélkül vadá­szatot bérbe nem adnék, sőt megengedném azt, hogy a kincstári erdővédők a felvigyázó sze­mélyzet segítségére legyenek, a­mennyiben ez kötelességeik teljesítésével összeegyeztethető. Ezen szerződési feltétel gyakorlati kivihető­sége tekintetében, hiszem, hogy sok kételyek merülhetnek fel. Én ellenkezőleg a legtöbb esetben kivihetőnek tartom azt. Az okszerű vadász nem fog magának vadászatot bérelni, a­nélkül, hogy a felvigyázat iránt is egyidejűleg ne gondoskodjék. És épen abban lenne a kivett vadászatok czélszerű bér­beadásának egyik főbiztosítéka, hogy azok csak oly egyéneknek engedtessenek át, kik azokat a kellő felügyelet alá helyezik. Ott, hol ily egyé­nek nem akadnának, az okszerű vadászati bér­beadások egyszerűen nem lehetségesek — ottan csakis a kincstári birtokon létező vadnak pusz­títására lehet néhány forintért az illető vállalko­zóknak kizárólagos kiváltságot adni. Ily esetek­ben ezen mulatságra egyébiránt a kincstári uradalmak hivatali személyzete is vállalkoz­­hatik. A legtöbb esetben, sőt talán kivétel nélkül kikerülhetőnek tartom a vadászatok ilynemű gyakorlását több vadászkerületek egyesítése és igy a kincstári vadászatnak 4—5000 holdas területen való bérbeadása által. Az agarászat- és par force vadászatot pedig csakis az igen nagy kiterjedésű p. o. 20,000 holdon felüli vadászkerületek némely szerződé­s) Lásd »Pesti Napló« múlt szombati reggeli szá­mában sileg meghat­ózandó részein tartanám megen­gedhetőnek. Lássa már most ezek után a szakértő olvasó közönség, hogy értesülésem szerint, az illető mérvadó körökben miként vélik a kincstári va­dászatokat rendezendőnek. A következőleg: Az erdőkben való vadászatot egyszerűen­­meg kell hagyni az erdészeti személyzet használatában, mert hiszen az így szép jövedelmet hoz s a vad is, mint a gyakorlat mutatja, szépen felszaporo­dott. Idegen vadászokat pedig nem lehet az er­dőkbe bebocsátani, mert ők azokat vigyázatlan­ságból felgyújthatnák. A mezei vadászatok használatát egyszerűen át kell engedni a bérlőknek egy pár forintért. Minden bérlő vadászszon saját bérterületén. Az indok erre nézve az, hogy bizonyosan egyik bérlő sem látja szívesen, ha földjén idegen em­berek barangolnak s talán kárt is okoznak. A kincstári vadászatoknak az erdészeti sze­mélyzet használatában való további meghagyá­sáról már fentebb nyilatkoztam , tehát csak a mezei vadászatok bérbeadásának ezen módoza­táról akarok néhány megjegyzést tenni. Ha a vadászatokat úgy lehetne bérbeadni, mint p. o. egy darab rétet, melyen a termés le­kaszálását valakinek átengedem, vagy egy da­rabka szántóföldet, melyet valakinek használa­tába bocsátok, akkor még csak volna a fennem­­lített bérbeadásnak értelme és akkor a vadász kerületek(Jagdreviere)5 holddal kezdődnének és végződnének — kevés, még nagyobb bérbirtok kivételével—­­000 holddal. Ámde minden szak­értő vadász tudja, hogy oly vadászkerületek, melyeket az azokon található vadak létszáma és lehető tenyésztése végett érdemes bérbevenni, az imént jelzett kiterjedésű kincstári bérbirtokok térfogatát, különösen honunkban , hol a vadál­lomány oly gyér, messze túlhaladják és csak igen kedvező körülmények közt kivételesen len­nének azok egynémely 1000 holdas bérleten feltalálhatók. A vad tenyésztéséről pedig, természetesen, szó sem lehetne, mert hisz melyik bérlő vállalkoznék arra, midőn a vad, mely ma talán az ő bérbirtokán tartózkodik, holnap már a szomszéd bérlő által bérben tartott terü­leten található. Ellenben a vad elpusztítása biz­tosítva lenne; minden bérlő igyekeznék a bér­­területen mutatkozó vadat lelőni, nehogy az, el­­hagyván esetleg ideiglenes vagy rendes tartóz­kodási helyét, a szomszéd által ejtessék el s a versenyzés e tekintetben kétségkívül élénk len­ne. Annál kevésbbé gondolhatna bármelyik bér­lő a vad megvédésére vagy tenyésztésére. Azon­ban a legtöbb esetben a bérlő nem is vállalkoz­nék a vadászat kibérlésére, miután abban ked­ve nem telik, hasznot pedig az ilyen vadászat, vagy helyesebben vadpusztítás, vagy éppen nem vagy oly csekélyet hozna, hogy az figyelmet nem érdemelne — ha pedig vállalkoznék, mi okból záratnék ki az esetleg akár árverés, akár alku útján elérhető nagyobb ajánlat? Ha tehát az említett mérvadó körökben ezt tekintik a kincstári vadászatok rendezésének — ám le­gyen, történjék az intézkedés ily értelemben. Következménye a vadnak a kincstári birto­kokon való végelpusztulása és minden e czimen befolyó jövedelemnek megszűnése lesz, különö­sen a most divatozó s oly annyira tökélesbített gyors lőfegyverek kitűnősége mellett. Sokat lehetne még a­z itt szóban levő tárgy­ról mondanom, azonban a hely szűke miatt zá­radékul csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy én, mint tapasztalt vadász, a kincstári va­dászatok czélszerű és olyatén rendezésének, mely az államnak nem megvetendő és tartós jö­­vedelmet hozzon, a dolog természeténél fogva más módozatát nem látom, mint azt, melynek főbb alapvonásait az előrebocsátottakban meg­említettem. Ajánlom tehát az itt mondottakat a pénzügy­minisztérium igen tisztelt erdészeti osztályának szives figyelmébe, mely,hallomás szerint,a kincs­tári vadászatokat szabályozó rendeletek terve­zésével megbízva van. B. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, sept. 3. (A képv. ház első ülése) nem nélkü­lözte a­­ comicus mozzanatokat sem. Gu­­body korelnök azon gyanúperrel élt, hogy a ház több tagja szántszándékosan fiatalabbnak akar feltűnni és­­ nem vallja be igazi korévét. Az illetők hasztalanul tiltakoztak ez ellen, Gubody egyre ismételte e vélekedését, míg Deák Fe­­rencz azon felszólalása nem vetett véget a per­patvarnak, hogy hisz nem a fiatalok, hanem az öregek szokták eltagadni éveiket. A korelnök­nek ezután még azon eredeti ötlete is volt, hogy miután „több körjegyző jelentkezett, mint a­mennyire szüksége van,“ — menjenek ki az il­letők „a corridorra“ s ott döntsék el maguk kö­zött, ki legyen jegyző. Ezt az indítványt azon­ban a ház nem fogadta el, é­s a körjegyzők ezután felkiáltás által jutottak helyeikhez. Mind 24—25 évesek. (Molnár Aladár) orsz. képviselő, mint halljuk, lemondott a cultusminisztériumban el­foglalt osztály tanácsosi állomásáról. T. barátunk ezután a képv­­áltás és az irodalomnak szenteli tehetségeit, s e mellett egyleti téren igyekszik majd ama nemes humanitási és közoktatási re­­formeszméket megvalósítani, melyeknek oly buzgó apostola. (Superintendens-installatió.) A bá­nyakerületi superintendents újonnan választott superintendensének, Szeberényi Gusztávnak székfoglalása nem f. h. 13-án B. Csabán,mint kez­detben terveztetett, hanem e­z­ő utolsó napjain a kerületi convent alkalmával Pesten fog meg­történni. Szeberényi ellenjelöltje Sárkány pilisi plébános volt. A választás kifogástalanul történt , így minden alapot nélkülöz azon korábban szélnek eresztett hír, mintha Szeberényi nem volna installálható. (F­estimre, a kereskedelmi minisztérium államtitkára) ma búcsúzott el a minisztérium összes hivatalnokaitól, kik teljes számmal gyűl­tek össze a kereskedelmi minisztérium nagy üléstermében. Fest erek körében megjelenvén, lelkes s szívélyes éljenzéssel fogadtatott s meg­hatott hangon búcsúzott el néhány szóval volt pályatársaitól, megköszönvén azon kitartó s erélyes támogatást, melyben őt öt évi működése alatt, sokszor nehéz körülmények közt, részesí­­ték. Megrendült egészségi állapota nem engedi meg, úgymond, hogy hivatalos kötelességének teljes erővel megfelelhessen, s midőn e miatt elhagyni kénytelen hivatalos állását, arra kéri az egybegyűlteket, hogy őt emlékükben megtör.

Next