Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)
1872-09-04 / 203. szám
többször átölelte és megcsókolta, felhiván a kozákokat, hogy annak is oly hiveit szolgáljanak, mint neki és elődjeinek. Pest, sept. 3. „Igazságszolgáltatási reformaink“ czime alatt folytatta K. N. ur a „P. N.“ 192— 195. számaiban divergens, de— meg kell vallani — különben ragyogó elmefuttatásba burkolva észrevételeit, e lapok 175 — 178. számaiban megjelent czikksorozatomra, felelvén egyúttal a 181. számban közlött észrevételeire a 188. és 189. számokban megjelent válaszomra. Miután amazokra válaszolni még alkalmam nem volt, legyen szabad, ezt jelen soraimban tévén, a szőnyegen forgó kérdés iránt még egyszer nyilatkoznom, előre kijelentvén, hogy ezzel jelen polémia részemről befejezettnek fog tekintetni. A 192. számban azt mondja K. úr, hogy „egy általános korhadt írásbeli eljárást képzelni, és olyannal szembeállítani a szóbeliség ragyogó eszményét, és ennek azután a győzelmet kivívni, nem nagy dicsőség, hanem vegyünk szemügyre egy jó, illetőleg a legjobb írásbeli eljárású perrendtartást, és állítsuk azt szembe a szóbeliséggel, akkor lássuk az előnyöket.“ Én nem a mi perrendtartási szabályainkat,hanem általában az írásbeli eljárást állítottam szembe a szóbelivel,mely írásbeli eljárás kivonásaiban mindenütt ugyanaz. Megengedem, hogy a mi eljárási szabályaink a lehető legroszabbak,és hogy azok az írásbeli rendszer fentartása mellett is, annyira javíthatók és tökélyesbíthetők, hogy ez által egy, a mostaninál hasonlíthatlanul kedvezőbb jogállapot volna előidézhető; de tagadnom kell, hogy még a legjobb írásbeli eljárás is a helyes elvekre fektetett szóbeli eljárással a versenyt kiállhatná. A holt betűk soha, de soha sem fognak az ítélethozatalára oly biztos alapot szolgáltatni, mint a bíró előtt közvetlenül kimondott élőszó. A 188. számban azt mondottam, hogy: „a perrendtartásnak czélja más nem lehet, mint a bírónak a kellő formák meghatározásával alkalmas eszközt szolgáltatni arra, hogy az ügy mibenlétét, a tárgyilagos tényállást tisztába hozza.“ „Ha a perrendtartásnak ez a czélja“, — mondja erre K. ur — „akkor a szóbeliség és közvetlenség behozatala a törvénykezés, illetőleg jogszolgáltatás életkérdése." Örülök, hogy t. pályatársam is e következtetésre jut. Itt teljes közöttünk az öszhang; baráti kezet nyújthatunk egymásnak, és önként megszűnik közöttünk minden további polémia , mert hogy a perrendtartásnak más czélja nincs, ez oly bizonyos, mint hogy kétszer kettő négy, és K. úr sem cáfolja meg ezen állítást, midőn azt mondja, hogy „a perrendtartást nemcsak azon alaki eszköznek tekinti, melylyel a bíró az ügy mibenlétét, a tárgyilagos tényállást tisztába hozza, hanem azon szabályok összegének, melyek az igazságszolgáltatásnál a feleket és képviselőiket épen úgy kötelezik, mint a bírót.“ Ezen utóbbi passusban nem az én állításom cáfolata, hanem egészen más fogalom definitiója foglaltatik. Én azon kérdésre feleltem, hogy mi a perrendtartás czélja? K. úr pedig ez ellenére magának a perrendtartásnak defínitióját állítja; ő nem a perrendtartás czélját, hanem azt magyarázza meg nekünk, hogy mi a perrendtartás ? Ez két, egymást ki nem záró, de egymástól lényegesen különböző fogalom. Én helyesnek találom az ő defininitióját, ő viszont helyesnek találja az én állításomat. Szent tehát közöttünk a béke, quod erat demonstrandum ! K. ur kétségbe vonja, hogy polgári perben a bíró köteles volna a jogi tényállást tisztába hozni. „Hogy erre a bírót kötelezhessük, szerinte módot is kellene hozzá nyújtanunk, márpedig ez még a bűnvádi eljárásban is gyakran sikertelen és sok vádlott bizonyítékok elégtelenségéből mentetik fel.“ Folytatólag pedig mondja, hogy ez által a bíró mind az alakjogszolgáltatásért, mind pedig a tárgyilagos igazságszolgáltatásért felelőssé tétetnék, ennyire pedig nem mehetünk. Végre a perrendtartás definitiójára és czéljára nézve az írásbeli és szóbeli eljárás közt különbséget tesz, különösen hangsúlyozván, hogy : „aki a szóbeliség és közvetlenségnek barátokat akar szerezni, meg kell különböztetnie az alaki bírót az ítélő bírótól.“ Válaszom ezekre a következőkben pontosul össze: A bírónak két főhivatása van. Az első az: iparkodni, hogy az Ügyállást megértse, hogy tisztán lásson, mi nélkül igazságos ítéletet nem hozhat; a másik pedig az: az anyagi törvények rendeleteihez képest ítéletet hozni. Ámannak gyakorlása körül természetesen nem önkényesen, hanem az e czélból alkotott szabályok szerint jár el. Ezen szabályok összesége a perrendet képezi, mely úgy az írásbeliség, mint a szóbeliség elveire fektetve lehet. Ezen perrend természetesen elsősorban alfelek, illetőleg képviselőiknek, de második sorban a biró teendőit is meghatározza, hova különösen az afeletti őrködés is tartozik: vájjon a felek, illetőleg képviselőik a perrend által előírt kötelességeiket teljesítették-e ? Az ügyállás kiderítésére, vagy ha jobban tetszik, megértésére célzó további teendőit a bírónak a különböző perrendek különbözően határozzák meg. Az írásbeliségre fektetett némely perrend a birónak ez iránt tettleges közreműködését egészen kizárja. Szerinte a biró a felek előadásain és bizonyítékain túl nem mehet, és ha ezek által az ügyállás fel nem deríttetik, a biró ez irányban mit sem tehetvén, ennek constatálása mellett természetesen csak elutasítólag határozhat. Ilyen körülbelül a mi jelenlegi peres eljárásunk, és hogy ez jó, az igazságszolgáltatás magasztos czéljainak megfelelő nem lehet, mert megengedi azt, hogy sok perlekedő fél még a legigazságosabb ügyben is a tudatlanság, járatlanság avagy hanyagság áldozatává válhassék, ez — úgy hiszem — bővebb igazolásra nem szorul. Jobb már azon, habár szintén az írásbeliségre fektetett perrend, milyen például az osztrák, mely megengedi azt, hogy a bíró a fent érintett hiányokat hivatalos intézkedéssel, például homályos pontok felderítésére szolgáló póttárgyalással, vagy a tanukhoz intézendő bírói kérdésekkel pótolhassa. De még ily perrend sem felelhet meg teljesen a jogszolgáltatás czéljainak,mert a bíró itt is csak holt betűkből kénytelen meggyőződését meríteni, és ítéletét tettleleges közreműködése nélkül, értékei körén túl létrejött jogcselekményekre fektetni ; meggyőződése, ítélete tehát nem lehet oly alapos, mint a szóbeli eljárás birájáé, kinek a perrend megengedi, hogy a feleket és képviselőiket, a tanukat és szakértőket saját szemével láthassa, saját fülével hallhassa, és hogy a felek kérdésein kívül az ügy kiderítésére szükségeseknek talált kérdéseket önállóan és korlátlanul megtehesse. Hogy ily perrend a lehető legjobb, legtökéletesebb, ez előttem kétséget nem szenved, és én csak azon csodálkozom, hogy vannak, kik e felett kételkednek. Noha egyébiránt a bíró teendőire nézve a különböző perrendek különböző szabályokat tartalmaznak, abban mégis valamennyi megegyez, hogy az ügyállás kiderítése tekintetéből nemcsak a felekre és képviselőkre, hanem a bíróra is bizonyos kötelmeket ró. Ezen kötelmeknek megfelelni a biró — igenis — tartozik. A módot hozzá a perrend szolgáltatja. Ő tesz, mit a perrend határain belül tehet; isteni művet tőle senki sem vár, és feleletre csak oly esetben vonatkozik, midőn a törvény világos megsértésével valamely félnek kárt okoz. Ez áll minden perrendtartásra nézve , nincs itt különbség az írásbeli és szóbeli eljárás közt, és nem értem, miért kelljen ez utóbbinál az alaki bírót különösen hangsúlyozni, mintha bizony az írásbeli eljárásnak alaki bírója, ki ugyanis az ügyállás kiderítésére célzó jogcselekményeket eszközölteti, illetőleg maga eszközli, és ez irányban határoz, szüksége nem is volna. Ami egyébiránt a tisztelt pályatársam által említett felelősséget illeti, a fennmondottak minden kétséget kell, hogy eloszlassanak a felett, hogy a szóbeli eljárás bírája az általa szolgáltatott igazságért mindenesetre nyugodtabban vállalhat felelősséget, mint az írásbeli eljárás bírája azon jogszolgáltatásért, melyet az írásbeliség korlátain belül a feleknek adhat. Sokkal inkább szólhatnánk itt azon felelősségről, mely magára a törvényhozásra az által háramlik, ha oly eljárási szabályokat megalkot, melyek a jogi tényállás kiderítését, egy alapos bírói ítélet ezen első feltételét, megnehezítik, sőt sok esetben lehetetlenné teszik. KÜLLEY EDE. Klika elméletével. Az amerikai alkotmány a tervhozási rendszerre van alapítva tisztán, mely a végrehajtó hatalmat is magában foglalja; az európai államok alkotmányai a végrehajtó hatalom elméletén fejlődtek ki legnagyobb részt; az amerikaiak nevelési és oktatási rendszere kezdettől fogva a hasznos és gyakorlati ismeretek megszerzésére volt irányozva, az európai nevelési rendszer a szépművészetek, tudományok és költészet karjain haladt ésidőktől fogva. Náluk a kormány részese mindenki. Európában a kormány gyakran monopólium, náluk a társadalom erkölcsi őre a törvény, Európában nagyobbára tekintély. A háború náluk csak akkor népszerű, ha anyagi haszonnal jár; nálunk elég, ha az dicsőséget szerez. Szóval az amerikai él azért, hogy dolgozzék, nekünk európaiaknak dolgoznunk kell azért, hogy élhessünk. A munka, minden képzelhető nemében, a társadalom minden terén, a társadalmi osztályok mindegyikében, ez képezi az amerikai társadalom alapját, az egyén és nemzet szerencséjének és boldogságának okát és motorát. Az amerikai alkotmány a nép jólétének, társadalmi és erkölcsi életnézletének kifolyása, eredménye, s az amerikai alkotmánytörténelem igen érdekes adatokat nyújt a figyelmes szemlélőnek azon kérdés megfejtésére, vájjon minő az eredmény: ha a nemzet erkölcsi önérzete és műveltsége hozza létre alkotmányát, vagy ha az alkotmány teremti meg a nép kebelében a társadalmi és politikai erkölcsöket. Az Egyesült Államok hatalmi állása népeinek sociális fejlődéséről feltételeztetik. — Nálunk a társadalom újjáalkotására volna szükség legelső elemeiben, ha valaha el akarnék érni a fejlődés azon fokát és sajátszerűségét, mely az amerikai politikai viszonyokat jellemzi Kecskeméti iparműkiállítás A tegnap reggeli számban kissé bővebben ismertettük a két első teremben elhelyezett kiállítványokat. Szemlénket folytatva, bejutunk a harmadik terembe: festészet, szobrászat és ritkább művek. Itt Egger, S. és társa pesti czég ismert reconvék szerein és Széchenyinek Bartsch pesti ezüstműves által kiállított ezüst dombormivű mellképén kívül Vargay Mihály honvédszázados faragványai vonják magukra a figyelmet: egy legyező és egy levélnyomó; mindkettőt Vargay a forradalom utáni fogsága idején, elsajátított művészettel, a legprimitívebb eszközökkel — melyek szintén láthatók — készített , és hallomás szerint József főherczegnek és fenséges nejének akarja felajánlani. Kuger szobrász egy nagy Krisztus-szobrot állított ki, melyet már Pestről is ismerünk. E teremben van kiállítva a kecskeméti kollégiumnak képtára is, máshonnan festészeti mű nem érkezett. A főteremtől, honnan kiindultunk, jobbra találjuk Lövinger Károly bőráruit különösen uti-bőröndjei és úti- toilette-erszényei tűntek ki comnjok által. A czipóezek között számos pesti iparos elegáns lábbelit állított ki. Egy kecskeméti csizmadia, Horváth Gergely egy darab bőrből készített magyar csizmát mutatott be. A sebészeti eszközök kitűnően vannak képviselve Fischer Péter műszerész által, ki számos, saját találmányu műszert állított ki, melyek közül egy — birkalékelési készülék — Londonban már ki is jön tüntetve. Késművesárukat Dréher Ignácz késestől lehet látni. Szikrásy pesti kardműves fegyvereket állított ki. Sekunda V. J. kitűnő hangszereit sokan ismerik ; egy gonddal és kiváló csínnal készült czimbalmát azonnal megvette Németh J. osztálytanácsos. A folyosón Bakay Nándor szegedi kötélgyártó kitűnő munkái, melyek között különösen az erős sodronykötelek tűnnek kitalálnak sok bámulót. Ezek előtt elhaladva belépünk a bádogosok termébe.Zellerin, Schlick és Weiner pesti iparosok a legkülönfélébb bádogművek nagy választékát állították ki. Csinos műveket látunk Golyásy Gusztáv szegedi érczművestől is. Az első emeleten meg vasbutor és szövetneműek vannak kiállítva. Feivel Lipót ízlés és elegáns könnyedség által kitűnő vasbútorai mellett Zombory István szegedi iparos olcsó és szilárdan dolgozott vasbútort és vasruganyu ágyakat mutatott be. Kollerich Pál rostástól igen szép sodronyszövedékek vannak kiállítva. A második emeleten nagyobb a változatosság. A főcontingenst itt is a pesti kiállítók képezik de a szücs-ruhaáruk, gyapjú- és szőrművek, és kisebb ipartermékek között a vidék is figyelemre méltó módon van képviselve. A nagyterem nagy részét szeszgyári készítmények foglalják el. Középen pompás állványon a Gschwindt - féle szeszgyár mindennemű likőrjei vannak finom csiszolt üvegekben, üveghordókban felállítva. A készítmények kitűnőek s a vendégek nem is voltak restek azok ízlelésében, és Adler úr, a gyár igazgatója sem volt fukar a töltögetésben. Mint halluk, a gyár arany éremben fog részesittetni. Képviselve volt továbbá Felmayer Antal szegedi likőrgyára is, mely csak 4 hó óta működik, de már meglehetősen kiterjedt üzletkörrel bír. Bort kevesen állítottak ki. Pergőboraival nagy tetszést aratott Gráner Károly özv. és unokája czég, magyar pezsgőjére csak franczia czirclapot kellene ragasztani, és e kellemes ital pontos ismerőjét is tévedésbe lehetne hozni vele. Az újvidéki borkereskedő részvénytársulat igen kellemes szűszerémségi borokat állított ki, melyek már szép kivitelnek is örvendenek. Unschuld és Kiszel a pesti puskaművesek pompásan dolgozott fegyverei körül sok néző csoportosult. Strobentz testvérek festék- és keményitő-gyára (képviselő Bárvárt) kitűnő minőségű árui igen kelendők voltak; kitűnő minőségű kristály-keményitője feltűnést okozott, a h n J. S. pesti üveggyáros szép üveg árukat állított ki. E teremben a főérdek Fischer Ignácz tatai porczellángyárának igazán szép és nagy müszléssel készült munkái, melyek mindemellett olcsóságuk által tűntek ki és nagyban elkeltek. Különösen kiválók a gyárnak chinai utánzatai, melyek findzsákon, virágedényeken, tálakon stb. vannak alkalmazva és a legtisztább chinai stylt tükrözik vissza. Éz oly kitűnőek az üvegfestmények. A következő teremben Posner E. L. ismert kitűnő iparosunk pompás könyvkötész művei voltak kiállítva, melyek közül két album kiállításának csínja és müszlése által különösen kitűnt; az egyik gr. Zichy József fiumei kormányzóé, négy sarkában medaillon acrczképekkel, dúsan aranyozva; a másik Szlávy miniszter albuma, apró rubin és törökkő sorokkal és középen a miniszter czimerével díszítve. Szomszédja Beinfeld Sándor könyv-és kőnyomdája volt, melynek czikkei hasonló figyelemben részesültek. Kráik Samu pesti kitűnő ingaórái közül küldött le több példányt, melyeknek aranyérmet is szánt a bírálóbizottság.) Stowasser budai hangszerésztől egy czimbalom volt kiállítva. Brausewetter szegedi órás egy 3 súllyal ellátott órát mutatott, melynek mind a három súlya egyszerre és bármikor húzható föl. Egyebek között még felemlítendőnek tartjuk Rottenstein Mór műszerésznek saját találmányú férfiöltönyrajz és szabályozógépét. Azonkívül még különféle díszművek, esztergályos munkák voltak kiállítva. A terem falait G és a y jeles fényképei disziték. A gazdasszonyi készítmények és női munkák termében Szél Zsuzsánna k. a. és Tóth Antalné tésztái vonták magukra a figyelmet szépségük és finomságuk által. Különféle női kézi munkákon kívül két pesti iparos munkát is e teremben foglaltak helyet. Deutsch Manó mttvirágkésalló pompás virágutánzatokat mutatott be, melyek természethűségük és helyes rajzuk által lepik meg a szemlélőt Freund Gábor szép női divatczikkeket állított ki. (Vége következik.) BELFÖLD. Vidékről, aug. végén. (Néhány szó a kincstári vadászatok tárgyában.) *) Folytatom megszakított czikkemet. Hogy mily kiterjedésűek legyenek a tegnap említett vadászkerületek, azt a helyi vadászati viszonyok helyes ismerete határozza meg, és ha e tekintetben sem a kincstári jószág igazgató — kitől egyébiránt nem is várom — sem pedig az erdészeti személyzet nem tudná magát tájékozni, kérdeztessék meg bármely vidéki vadászember, hogy melyik szomszédos kincstári birtoktesteket kellene oly vadászkerületbe összefoglalni, hogy abban meg legyenek a vadnak kedvencz tartózkodási és szükséges menhelyei, vize stb. úgy, hogy az a szomszéd határokba át ne váltson, hanem a mondott kerületben maradandó vadállományt — Standwild — képezzen, és ő meg fogja azt mondani. Általánosan az ily kerületek 3 — 4000 holdnál kissebb térségekre csak kivételesen, vagy térhiány végett szoríthatók le, ellenben több vidéken - nézetem szerint— 40 —50000 holdnyi kiterjedésben is jó sikerrel bérbeadhatók lennének. Megjegyzem itten, hogy a nyúl- és fogolyvadászatok bérbeadásánál, melyek honi vadászatainknak legjelentékenyebb contingensét képezik, az erdőségeknek a mezőktől való elválasztását és külön bérbeadását a leghelytelenebb eljárásnak tartanám, mert az említett vadnemek, különösen őszszel, és télen, igen gyakran a mezőket környező erdőket választják tömegesen tartózkodási helyükül. Ha már most ezen erdőkben a vadászatot más birná és nem a mezei vadászat bérlője, úgy meg lenne adva a bérlőknek az indok a vadak pusztításában való versenyzésre, s a vad állomány kimérését és tenyészését mindegyik feleslegesnek tartaná, mivel az csak a másik bérlőnek szolgálna előnyéül. Elkülönített erdei vadászatok tehát csakis azon vadnemekre nézve lennének létesítendők, melyek a mezőkön tartózkodni nem szoktak. A bérleti időtartamot rendesen hat bérleti évben vélném megállapítandónak. A rövidebb bérleti időtartamot azért nem tartanám czélszerűnek, mivel a vad a kincstári birtokokon általánosan nagyon meglevén tizedelve — az erdészeti személyzet kezelése mellett — szükséges, hogy az okszerű vadászbérlőnek, a vad állomány felszaporítására idő és alkalom nyujtassék. Ily módon ő tetemesen nagyobb bérösszeget fog ígérhetni, arra számítván, hogy a bérlet utolsó éveiben a felszaporított vadállomány neki mind a jövedelem, mind az élvezet tekintetében kárpótlást fog nyújtani. Az említettnél rövidebb időtartamot soha sem kötnék ki, de hosszabbat igen és pedig kivételesen oly esetekben, midőn az illető vadászatért oly nagy bérösszeg ajánltatnék, melynél nagyobbat a felszaporított vadállománynál sem lehetne várni. A megtartandó árverések időpontjának megválasztása, feltéve, hogy ily módon adatnak a kincstári vadászatok bérbe, az új vadásztörvény életbeléptetése után történendő első bérbeadás alkalmával egészen közönyös. Nem így a következő új bérbeadásoknál. Ekkor már gondoskodni kell arról, hogy az illető árverésen a vadászat további használatától esetleg elütött bérlő a törvény által a vadászat gyakorlására engedélyezett időszak alatt a vadászat birtokában ne maradhasson, mert ellenesetben tudván azt, hogy a vadászat úgy is más birtokába fog átmenni, nemcsak hogy a vad további fentartására semmi gondot nem fordítana, hanem a létező vadállományt egyszerűen kipusztítaná. Ennélfogva az árveréseket legczélszerűbben ápril havában vélném megtartandóknak azon czélból, hogy az új bérletek legkésőbben aratás előtt kezdetüket vehessék. Ily eljárás mellett a vad pusztításának csak akkor nem lehetne elejét venni, ha a bérlet már maga a bizonytalanság, ha várjon meg fogja-e a vadászatot továbbra is tartani, a vad kiirtására indítaná—mi azonban alig feltételezhető— vagy pedig különösen akkor, ha a bérlő a vadászatról önként lemondani szándékoznék, mely esetben a bérlet megújításával járó ezen káros következménynek megakadályozására csakis a szerződés kikötései maradnának fenn, melyek azonban a gyakorlatban bizonyára nem mutatkoznának elégségeseknek. A mondott esetekben tehát a vad pusztítást gátolni egyáltalán nem lehetne. A megkötendő bérszerződésnek bővebb elemezésébe, helyszűke miatt nem bocsátkozhatván, e tekintetben csak annyit tartok megemlítendőnek, hogy a vadászbérlő által díjazandó kellő számú felügyelő személyzetnek előre kikötött tartását a szerződés oly sine qua non-jának tekinteném, mely nélkül vadászatot bérbe nem adnék, sőt megengedném azt, hogy a kincstári erdővédők a felvigyázó személyzet segítségére legyenek, amennyiben ez kötelességeik teljesítésével összeegyeztethető. Ezen szerződési feltétel gyakorlati kivihetősége tekintetében, hiszem, hogy sok kételyek merülhetnek fel. Én ellenkezőleg a legtöbb esetben kivihetőnek tartom azt. Az okszerű vadász nem fog magának vadászatot bérelni, anélkül, hogy a felvigyázat iránt is egyidejűleg ne gondoskodjék. És épen abban lenne a kivett vadászatok czélszerű bérbeadásának egyik főbiztosítéka, hogy azok csak oly egyéneknek engedtessenek át, kik azokat a kellő felügyelet alá helyezik. Ott, hol ily egyének nem akadnának, az okszerű vadászati bérbeadások egyszerűen nem lehetségesek — ottan csakis a kincstári birtokon létező vadnak pusztítására lehet néhány forintért az illető vállalkozóknak kizárólagos kiváltságot adni. Ily esetekben ezen mulatságra egyébiránt a kincstári uradalmak hivatali személyzete is vállalkozhatik. A legtöbb esetben, sőt talán kivétel nélkül kikerülhetőnek tartom a vadászatok ilynemű gyakorlását több vadászkerületek egyesítése és igy a kincstári vadászatnak 4—5000 holdas területen való bérbeadása által. Az agarászat- és par force vadászatot pedig csakis az igen nagy kiterjedésű p. o. 20,000 holdon felüli vadászkerületek némely szerződés) Lásd »Pesti Napló« múlt szombati reggeli számában sileg meghatózandó részein tartanám megengedhetőnek. Lássa már most ezek után a szakértő olvasó közönség, hogy értesülésem szerint, az illető mérvadó körökben miként vélik a kincstári vadászatokat rendezendőnek. A következőleg: Az erdőkben való vadászatot egyszerűenmeg kell hagyni az erdészeti személyzet használatában, mert hiszen az így szép jövedelmet hoz s a vad is, mint a gyakorlat mutatja, szépen felszaporodott. Idegen vadászokat pedig nem lehet az erdőkbe bebocsátani, mert ők azokat vigyázatlanságból felgyújthatnák. A mezei vadászatok használatát egyszerűen át kell engedni a bérlőknek egy pár forintért. Minden bérlő vadászszon saját bérterületén. Az indok erre nézve az, hogy bizonyosan egyik bérlő sem látja szívesen, ha földjén idegen emberek barangolnak s talán kárt is okoznak. A kincstári vadászatoknak az erdészeti személyzet használatában való további meghagyásáról már fentebb nyilatkoztam , tehát csak a mezei vadászatok bérbeadásának ezen módozatáról akarok néhány megjegyzést tenni. Ha a vadászatokat úgy lehetne bérbeadni, mint p. o. egy darab rétet, melyen a termés lekaszálását valakinek átengedem, vagy egy darabka szántóföldet, melyet valakinek használatába bocsátok, akkor még csak volna a fennemlített bérbeadásnak értelme és akkor a vadász kerületek(Jagdreviere)5 holddal kezdődnének és végződnének — kevés, még nagyobb bérbirtok kivételével—000 holddal. Ámde minden szakértő vadász tudja, hogy oly vadászkerületek, melyeket az azokon található vadak létszáma és lehető tenyésztése végett érdemes bérbevenni, az imént jelzett kiterjedésű kincstári bérbirtokok térfogatát, különösen honunkban , hol a vadállomány oly gyér, messze túlhaladják és csak igen kedvező körülmények közt kivételesen lennének azok egynémely 1000 holdas bérleten feltalálhatók. A vad tenyésztéséről pedig, természetesen, szó sem lehetne, mert hisz melyik bérlő vállalkoznék arra, midőn a vad, mely ma talán az ő bérbirtokán tartózkodik, holnap már a szomszéd bérlő által bérben tartott területen található. Ellenben a vad elpusztítása biztosítva lenne; minden bérlő igyekeznék a bérterületen mutatkozó vadat lelőni, nehogy az, elhagyván esetleg ideiglenes vagy rendes tartózkodási helyét, a szomszéd által ejtessék el s a versenyzés e tekintetben kétségkívül élénk lenne. Annál kevésbbé gondolhatna bármelyik bérlő a vad megvédésére vagy tenyésztésére. Azonban a legtöbb esetben a bérlő nem is vállalkoznék a vadászat kibérlésére, miután abban kedve nem telik, hasznot pedig az ilyen vadászat, vagy helyesebben vadpusztítás, vagy éppen nem vagy oly csekélyet hozna, hogy az figyelmet nem érdemelne — ha pedig vállalkoznék, mi okból záratnék ki az esetleg akár árverés, akár alku útján elérhető nagyobb ajánlat? Ha tehát az említett mérvadó körökben ezt tekintik a kincstári vadászatok rendezésének — ám legyen, történjék az intézkedés ily értelemben. Következménye a vadnak a kincstári birtokokon való végelpusztulása és minden e czimen befolyó jövedelemnek megszűnése lesz, különösen a most divatozó s oly annyira tökélesbített gyors lőfegyverek kitűnősége mellett. Sokat lehetne még az itt szóban levő tárgyról mondanom, azonban a hely szűke miatt záradékul csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy én, mint tapasztalt vadász, a kincstári vadászatok czélszerű és olyatén rendezésének, mely az államnak nem megvetendő és tartós jövedelmet hozzon, a dolog természeténél fogva más módozatát nem látom, mint azt, melynek főbb alapvonásait az előrebocsátottakban megemlítettem. Ajánlom tehát az itt mondottakat a pénzügyminisztérium igen tisztelt erdészeti osztályának szives figyelmébe, mely,hallomás szerint,a kincstári vadászatokat szabályozó rendeletek tervezésével megbízva van. B. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, sept. 3. (A képv. ház első ülése) nem nélkülözte a comicus mozzanatokat sem. Gubody korelnök azon gyanúperrel élt, hogy a ház több tagja szántszándékosan fiatalabbnak akar feltűnni és nem vallja be igazi korévét. Az illetők hasztalanul tiltakoztak ez ellen, Gubody egyre ismételte e vélekedését, míg Deák Ferencz azon felszólalása nem vetett véget a perpatvarnak, hogy hisz nem a fiatalok, hanem az öregek szokták eltagadni éveiket. A korelnöknek ezután még azon eredeti ötlete is volt, hogy miután „több körjegyző jelentkezett, mint amennyire szüksége van,“ — menjenek ki az illetők „a corridorra“ s ott döntsék el maguk között, ki legyen jegyző. Ezt az indítványt azonban a ház nem fogadta el, és a körjegyzők ezután felkiáltás által jutottak helyeikhez. Mind 24—25 évesek. (Molnár Aladár) orsz. képviselő, mint halljuk, lemondott a cultusminisztériumban elfoglalt osztály tanácsosi állomásáról. T. barátunk ezután a képváltás és az irodalomnak szenteli tehetségeit, s e mellett egyleti téren igyekszik majd ama nemes humanitási és közoktatási reformeszméket megvalósítani, melyeknek oly buzgó apostola. (Superintendens-installatió.) A bányakerületi superintendents újonnan választott superintendensének, Szeberényi Gusztávnak székfoglalása nem f. h. 13-án B. Csabán,mint kezdetben terveztetett, hanem ező utolsó napjain a kerületi convent alkalmával Pesten fog megtörténni. Szeberényi ellenjelöltje Sárkány pilisi plébános volt. A választás kifogástalanul történt , így minden alapot nélkülöz azon korábban szélnek eresztett hír, mintha Szeberényi nem volna installálható. (Festimre, a kereskedelmi minisztérium államtitkára) ma búcsúzott el a minisztérium összes hivatalnokaitól, kik teljes számmal gyűltek össze a kereskedelmi minisztérium nagy üléstermében. Fest erek körében megjelenvén, lelkes s szívélyes éljenzéssel fogadtatott s meghatott hangon búcsúzott el néhány szóval volt pályatársaitól, megköszönvén azon kitartó s erélyes támogatást, melyben őt öt évi működése alatt, sokszor nehéz körülmények közt, részesíték. Megrendült egészségi állapota nem engedi meg, úgymond, hogy hivatalos kötelességének teljes erővel megfelelhessen, s midőn e miatt elhagyni kénytelen hivatalos állását, arra kéri az egybegyűlteket, hogy őt emlékükben megtör.