Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-12 / 210. szám

210. szám­.___________________________Csütörtök September 12.1872. _______________23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó­hivatal: ___ ______ ___ ____ ____ ____ Előfizetési feltételek:­­ Hirdetések Ferencziek-tere 7. szám. L emelet: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. g| || B |a jjj j|j |jl M M ■ A 1 házhoz hordva reggeli 4* esti ki- Szintúgy mint előfizetések A lap szellemi részét illet/J minden A lap anyagi részét illetfi közle B | |a| JjE B | I | 3 h£apra * G W| ITT A iWI WTV A m A T P A közlemény a szerkesztőséghez mények (*»&*« pA,, kiadás H I “ | I 1 £ R | Vpj fj« R I 11 I 6 hónapra . . . ti „ — „ KIADÓ-HIVATALBA intézendő. T ■■ifíflLgirn» __ Az esti kiadás poetAi különkfildé-­ferencziák­ tftre 7. «as ______ körüli panaszok, hirdetmények) a mmmam w Mnw mn&anm mw gefrt ffelülfizetés h&vonktat 80 kr. lmW" “*k ESTI KIADÁS.­ as^SittiSt'SS “Vül*' kezektől fogadtatnak el. ................. _ ____ a.pjA.01 ft* «Amitumi. ____ in..........—TTnrrrmn ' ...................- — ................................................................................................. Pest, sept. 12. A baloldali lapok ma egyhangúlag azt variálják, hogy a jobboldal nem akarja a „fusio­t.“ Azt természetesen elfelejtik megjegyezni, hogy a jobboldalnak csak azon fusio ellen lehet kifogása, mely az­­■Itala alkotott mű megrendítésével járna, míg Tisza Kálmán s illetőleg a baloldal­nak, mint Ghyczy javaslatára hozott ha­tározatából kitűnik, csak az ilyen fusio kellene. Ez áthidalhatlan ellentét, de ezt az ellentétet nem a jobboldal „makacs­sága“, hanem komoly elvi differenciák okozzák. Meg vagyunk győződve, hogy a Deák­párt egyes tagjai ebbeli meggyőződései­ket a képv­­házban is ki fogják jelenteni. A felirati vita alkalmával Ghyczy Kál­mán valószínűleg fel fog szólalni, s ha eszméit a képvi­hárban is szóba hozza, a Deákpárt részéről azokra mindenesetre felelet fog adatni. Addig a sajtó tárgyalja ez ügyet, s jól fogja tenni, ha minél tüzetesebben és mi­nél tárgyi­lagosabban szól hozzá. S nehogy oly prófétáknak látszassunk, kik mást tanítunk és mást teszünk, a magunk részéről is bevallunk egy „mea culpát.“ Kijelentjük t. i., hogy a lapunk reggeli számában megjelent első czikk fejtegeté­seinek lényegét e lapok vezető-szer­kesztője mindenben osztja, de egy kifeje­zést, ha módjában lett volna, a czikkből kitöröl. Mi ugyanis részünkről nem két­kedünk abban, hogy Ghyczy lépése ha­tározott közeledés, s így azt hiszszü­k, hogy abban nincs semmi „affectatio.“ Vagyunk és akarunk is maradni oly ellenfelek, kik a velünk ellenkező táborban levők inten­­zióit nem gyanúsítják, s alapos okok fog­nak csak arra bízhatni, hogy azokban kétkedjünk. A kérdéses kifejezés csak úgy jelenhetett meg, hogy a szerkesztői, elha­­laszthatlan családi ügy egy félnapra Pest­ről elszólíta. Egyszersmind megragadjuk az alkal­mat, hogy ugyan­ e czikk­ben előforduló egy kellemetlen sajtóhibát helyreigazít­sunk. A harmadik hasáb végén ugyanis ennek kellene állani: „Egyébiránt tudni kell, hogy Németországban senki sem kétkedik abban, hogy azon apró s csekély jelentőségű sajátosságok, melyek Bajor­­országnak kényszerűségből még meghagyattak , nem sokára el fognak enyészni;“ a lapban pedig „Bajorország­nak“ helyett ez áll: „Magyarországnak“, a minek természetesen semmi értelme sincs. A berlini ünnepélyek véget értek s a vendégek ma és holnap odahagyják n­émet császárság fővárosát, mely oly ünnepélyesen fogadta őket. Ma természe­tesen mindenki a császári találkozás, vagy a­mint legújabban nevezik „congressus“ horderejéről és következményeiről elmél­­k­dik. A sok nyilatkozat közül kétségkí­vül legtöbb figyelmet érdemelnek Bis­­m­a­r­c­k herczeg szavai, ki — mint táv­iratilag már említik — Berlin főváros küldöttsége előtt,mely a díszpolgári okle­velet adta át neki, könnyed modorában, de azért igen határozottan körvonalazta az entrevue horderejét. A herczeg azzal kezdi beszédét, hogy a három uralkodó találkozása alkalmából a közönség köré­ben igen sok hamis hír kering, azután kö­­rülbelül ezeket mondá . Csak valahogy azt ne gondolják önök,uraim, hogy a császári entrevuenál nagypolitikai okok forognának játékban; mi sem lenne tévesebb, mint ez. A találkozás a három monarchának tisztán barátságos adtusa, sem több sem keve­sebb ; kérem e nézetet a lehetőleg elterjeszteni. Ez mindenesetre, mi reánk nézve fölötte örven­detes, magában foglalja az új német birodalom elismertetését teljes mértékben oly hatalmas két uralkodó részéről, mint az osztrák és orosz csá­­szár.Ezt mi igen sokra becsüljük. De itt semmine­mű megállapodások nem hozatnak, az entre­­vuenek semmi más politikai szándék nem szol­gál alapjául. Kérem önöket, uraim, beszéljék el mindenütt azt, a­mit én mondtam, s akkor önök az egyedül igazat fogják elbeszélni. Épen nincs okunk kételkedni abban, hogy Bismarck herczeg nem az igazat mondotta volna el akkor, midőn a berlini polgárság előtt a császári találkozás okai­ról és horderejéről nyilatkozott. A félhi­vatalos „Wiener Abendpost“mai szemléje élén körülbelől hasonló szellemben nyi­latkozik. „A német, s különösen a berlini sajtó — írja a nevezett lap — élénken vi­tatja a lefolyt fejedelmi találkozás czélja­it.Nagy öszhangzattal jut kifejezésre azon meggyőződés, hogy az entrevue czélja ki­váltképen arra irányul, hogy a három ál­lam közt az őszinte békepolitika szüksé­ge iránti egyetértést minden irányban megszilárdítsa. A több oldalról terjesztett azon értelmezést, mintha a találkozás al­kalmával az egyes államok különböző megoldatlan kérdéseit szóbahozni szán­dékoztak volna, és oly határozottan meg­­c­áfolják, mint ama hírt, hogy politikai megállapodások tényleg alkottattak volna. Egy előkelő porosz államférfiú szavát idézik, ki következőleg nyilatkozott vol­na: „A congressus czélját és eredményét egyszerűen következő pontokban restim­­málhatni: először a három monarcha ba­rátságos találkozására, mi a kérdés sze­mélyes oldalát képezi , s másodszor az európai béke kezességeire.“ Mint látható, ez a porosz államférfiú is mindenekelőtt az entrevue személyi moz­zanatát állítja előtérbe, melyből a három kormány közötti szívélyesebb érintkezés önkényt következik, mi ismét a béke fen­­tartásának egyik kiváló tényezőjét képe­zi. Ez eszmét a berlini „National Liga következőleg indokolja. A jól értesült sajtó minden nyilatkoza­ta — mondja legújabb számában — meg­egyez abban, hogy valami közösen for­­mulázott program, nem lesz eredménye a berlini fejedelmi és diplomata-találko­zásnak. Ezt a tények állása is teljesen in­dokolja. Az értekezleten képviselt három állam belügyeivel oly annyira el van fog­lalva s oly sokféle feladattal bir, hogy már maga a politikai egoismus sem mu­tatja tanácsosnak, hogy külügyi kérdése­ket kényszerűség nélkül közösen vegye­tek elő. A találkozás előnye ab­ban fekszik, hogy Európa leg­hatalmasabb államai közt min­den feszültséget eltávolított, külügyi kérdések érintése ezen előnyt rögtön kérdésessé tette volna s ez annál szükségtelenebb, mert Európa soha sem volt oly szegény „kérdésekben“, mint ma. Hogy pedig a belügyekben közös cselekvés állapíttassák meg, erre a három állam tényleges és alkotmányos viszonyai nagyon különbözők. A haladópárt egyik berlini közlönye, az igen elterjedt „Volks-Zig“ tegnapi számának czikkét királyunknak, Ferencz Józsefnek szenteli. Elmondja, hogy az osztrák-magyar monarchia feje már egy­szer volt Berlinben,és, pedig akkor, midőn a nagy népmozgalom tönkrejutása után Európában a reactio ünnepelte orgiáit. Akkor IV. Frigyes Vilmos császári vendégét a brandenburgi kapun át ve­zette a királyi palotába , de a menet a mellékutczákon haladt, nehogy az osz­trák császár Nagy Frigyesnek szobrát, mely a főutczát díszíti, lássa, miután Fri­gyes lázadó volt a német császár ellen. Mi mások a viszonyok ma! ,,A császári vendéget — írja a „Volks-Zig“ — ma oly államférfiu kiséri, ki a tévedések ama korszakától távol áll. A magyar Andrássy az osztrák államképződés két főtörzsének egyikét képviseli, melyek mindketteje a reactio-kornak nyomását súlyosan érezte. Amint a clericalis uralom a német osz­trákokra, úgy nehezedett a katonai ura­lom Magyarországra. Ezen két főtörzs, melyek tényleg az osztrák állami lét alappontját képezik, csak akkor szabadult föl az elnyomás alól, midőn az olasz, azután a német há­ború a reactió-korszak minden őrjöngé­seit elűzte. Ezen államférfia­k Andrássy, oldalán a császári vendég bizonyára nem fogja félreérteni, ha ez alkalommal Nagy Frigyes szobrát elfogulatlan tekintete elől el nem vonják.“ Patrici bíbornok a pápa titkára aug. 27-én hosszú levelet intézett Lanza olasz miniszterelnökhöz, melyben a felől pa­naszkodik, hogy Róma színházaiban az erkölcstelenség nagyban lábra kapott, hogy az előadásra kerülő darabokban az egyház, a papság stb. durván bántalmaz­­tatik. Felhívja tehát az olasz kormányt, hogy ezen bajon mielőbb segítsen. Ezen nem igen udvarias hangon írt levélre Lanza­ur sept. 6-án válaszolt. „Engedje meg, mondja a többek közt, hogy az olasz kormány ellen emelt ezen ke­mény és igazságtalan vádat visszautasít­sam, miután a kormány a törvényes ha­tárokon belül mindent megtesz, hogy a színházi féktelenséget korlátolja, s azt hi­szi, hogy Európában alig van ország, mely szigorúbb színházi kritikát gyakorol, mint ő. Különben a miniszter nem akarja a római színházi előadásokat védeni; sok visszaélés történik ottan is, de a szabad intézményekben a sok előny mellett némi kényelmetlenség is rejlik; különben ígéri, hogy a kormány minden adott bűnesetben alkalmazni fogja a törvény szigorát. “ A „PESTI NAPLÓ" TÁRCZÁJA. G­emma. Regény. Irta Turgenjew Iván. XVI. (Folyt.) Elitber úgy tette magát, mintha sem Sanin eltávozását, sem annak értekezését a tisztekkel észre nem vette volna. A kocsist, ki befogott, foly­ton siettette, s borzasztón haragudott lassúsága miatt. Gemma szintén nem szólt Saninhoz, nem is nézett reá; összehúzott szemöldeiből, egybeszo­­rított ajkairól, melyek halálsápadtak voltak, könnyen le lehetett olvasni kedélyállapotát. Csu­pán Emil törekedett Saninnal beszédbe eresz­kedni, s őt kikérdezni; ő látta, midőn Sanin a tisztekhez közeledett, s azoknak valami fehér papírdarabot — névjegyet — nyújtott át ... . A szegény fiú szive hangosan dobogott, arcra égett, Sanin mellére borult volna, hogy kisírja magát, s kész lett volna vele együtt a tiszteket, kik ott voltak, agyonverni. De visszatartotta gát, s megelégedett azzal, hogy Sanin min­­­­den mozdulatát éber figyelemmel kisérhette. Végre a lovak be voltak fogva , s mindnyá­jan a kocsiba ültek. Emil Tartaglio után fel­ugrott a bakra, é­s ott jobban is érezte magát, mert legalább Klübert nem látta, kire közönyö­sen nem tekinthetett. Az egész út alatt Klüber úr minden tehetsé­gét felhasználta, hogy a társaságot mulattassa, — csakhogy senki sem felelt neki egy árva szót. Folyton azt rebesgette, minő kár volt, hogy reá nem hallgattak, midőn azt indítványozta, hogy az udvari teremben költsék el az ebédet. Ez esetben nem történt volna semmi kellemetlen­ség , azután néhány éles, sőt szabadelvű meg­jegyzést koc­káztatott, hogy a kormány a tisz­teket mindenütt előtérbe helyezi, nem ,elég szi­gorúan ügyel a fegyelemre, s nem tartja kellő tiszteletben a polgári elemet — ezáltal pedig — úgymond — idővel növekszik az elégedetlen­ség, ettől pedig a forradalomig csak egy lépés van, a­minek szomorú példáját látjuk,(s itt részvéttel, de némi szigorral sóhajtott). — Francziaország­­ban. — Rögtön hozzátéve azonban, hogy ő a maga részéről meghajol a tekintély előtt, és so­ha, — de soha sem lenne forradalmár, — de nem tehet róla, hogy ily rendellenességgel szem­ben elégedetlenségének kell kifejezést adnia. Végre pedig az erkölcsről s erkölcstelenségről, az illem és becsületérzésről koczkáztatott né­hány általános megjegyzést. Klüber urnak előadása közben Gemma­ a­ki már a kirándulás kezdete óta nem igen látszott megelégedve lenni vőlegényével, — s azért meglehetős távolban tartá magát folyton Sanin­­tól s jelenléte még fokozta rész kedvét — vőle­génye miatt csakugyan szégyenleni kezdé ma­gát. Midőn a kocsi a városba ért, láthatólag szenvedő állapotban volt a kedves leányka, s a­nélkül, hogy Saninhoz egy szót szólott volna egy csengő pillantást vetett reá. — Sanin a maga részéről sokkal inkább sajnálta Gemmát, mint a minő mértékben nem tetszett neki KI . - bér. A történtek után belsőleg az örömnek bizo­nyos nemét kezdé érezni, noha holnapra kihí­vást várt. Ezzel véget ért a szerencsétlen kirándulás. Sanin Gemmát a kocsiból kiszállni segítvén, a rózsát kezeibe csúsztatá, a­nélkül, hogy egy szót szólt volna. Gemma elpirult, megszoríta Sanin kezét, s elrejte a rózsát. Sanin nem akart Roselliékhez bemenni, noha alig volt még este,­­ Gemma nem is hívta őt. E mellett az ajtóban álló Pantaleone jelenté, hogy Leonora asszony alszik már. Emilio elfogultan búcsúzott el Sanintól;­­úgy csodálta ezen embert, hogy félni látszott tőle. Klüber úr Sanint a vendégfogadóba kiséré­s feszes modorában búcsúzott tőle. Az oly rendes kedélyállapotú német is meg­lehetősen roszul érze magát. A többiek sem érez­ték magukat jobban. Saninnál azonban e kellemetlen érzés csak­hamar eltűnt. Valami határozatlan, de kellemes érzés váltotta fel elfogultságát. Szobájában fel s alá járkált, nem gondolt semmire, közbe-közbe fütyölt s nagyon meg volt önmagával elé­gedve. XVII. 10 óráig fogok várni a tisztre, gondolá magá­ban másnap reggel öltözködése közben, akkor azután kereshet! De a németek korán kelnek. Még nem volt 10 óra, midőn a pinczér jelenté Saninnak, hogy Richter hadnagy úr kívánna vele szólani. Sanin rögtön felölte kabátját, s kész­nek nyilatkozott a tiszt urat elfogadni. Richter úr nagyon fiatal ember volt, majd gyermek. Hasztalan erőlködött bajusz- és szakáltalan ar­­czának tekintélyes kifejezést adni — ez semmi­kép sem akart sikerülni, sőt még zavarát sem tudta elpalástolni. Midőn leült, úgy bele­bonyolódott a kardkötőbe, hogy majd el­esett. Hebegve, s vontatva jelenté Saninnak rész franczia kiejtéssel, hogy barátjának Dönhof bá­rónak megbízásából jött, e megbizás pedig ab­ból áll, hogy Sanint megkérje, miszerint a teg­nap általa használt sértő kifejezésekért bocsána­tot kérjen Dönhoftól, s azon esetben, ha Sanin ezt tenni vonakodnék, kijelente, hogy barátja elégtételt követel. Sanin erre azzal felelt, hogy semmi szín alatt sem vonja vissza tegnap használt kifejezéseit, de kész elégtétellel szolgálni. Erre azután Rich­ter megkérdő tőle, kivel, hol és mely órában kezdheti meg ezen ügyben a szükséges előleges értekezéseket. Sanin megkérte a hadnagyot, hogy két óra múlva legyen szíves ismét hozzá fáradni, addig törekedni fog egy segédet szerezni. (Ki az ör­dög lesz majd segédem? gondolá magában, mi­dőn ezt mondá.) Richter felkelt s búcsúzni akart, de az ajtó küszöbén megállt, mintha lelkiismeret furdalá­­sokat érezne, és Sanin felé fordulva kijelenté, hogy barátja Dönhof báró, a maga részéről leg­­kevésbbé sem titkolja,­­ hogy bizonyos tekin­tetben ő is oka volt a tegnapi kellemetlen ese­ménynek, s hogy épen azért valami kis ment­séggel, des exghizes léd­eres megelégednek. Erre Sanin azzal válaszolt, hogy ő nem hajlan­dó sem kis, sem nagy mentségeket maga mellett felhozni, a­mennyiben épen nem lát erre okot. „Ez esetben“, mondá Richter, s e közben még vörösebb lett, „barátságos lövést kell váltani önöknek, de goups de bisdolet a l’amiaple.“ „No ezt még kevésbé értem,“ jegyző meg Sanin, „talán a levegőbe fogunk lőni?“ „Dehogy­­nem azt akartam mondani,“ he­begd a teljesen megzavarodott hadnagy, csak azt gondoltam, hogy miután az ügy becsületes emberek közt megy végbe,... majd beszélni fogok az ön segédével“ és ezzel félbeszakítván a mit mondani akart, eltávozott. A­mint a hadnagy betette maga után az aj­tót, Sanin leült egy székre, s a padlóra szegezd szemeit. (Folyt, kör.) Pest, sept 12. (Lónyay és Ghyczy.) A „Magyar Újság“ ma,­­minden fentartás nélkül, positive mondja“, hogy Ghyczy nyilatkozatának közzé­tett szövegéből, (nem tudni, tévedésből-e, vagy szándékosan) kimaradt egy passus, melynek ér­telme az volt, hogy ő a jelen kormányt s külö­nösen annak fejét veszélyesnek tartja a ha­tár­a . (A baloldali kör felirati bizott­sága.) Ellenzéki lapokban olvassuk. A balol­dali kör tegnap este 5 órakor tartott ülésében a felirat elkészítésére következő 12 tagú bizottsá­got választotta meg: Ghyczy Kálmán, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Várady Gábor, Simonyi Lajos báró, Csernátony Lajos, Tisza László, Győrffy Gyula, Nikolics Sándor, Péchy Tamás, Gulner Gyula, Horánszky Nándor. — .Olvasva e névsort, méltán kiváncsiak lehetünk, várjon Ghyczy Kálmán kapacitálja-e a „többit“, vagy a „többiek“ Ghyczyt, — vagy pedig Ghyczy is külön javaslatot terjeszt-e elő s a többiek is különt ? A delegátiók határozatai az 1872-ki hadügyi költségvetésre nézve. Az 1872-iki delegatió által megegyezőleg ki­fejezett határozatok és óhajokra hadügyminiszter a „N. Fr. Presse“ szerint a következőket vála­szolja: Az első határozat a hadügyminisztériumot a katonai bíróságok reformjának alkotmányos uton való mielőbbi keresztülvitelére figyelmez­teti. A miniszteri expozé erre azt jegyzi meg, hogy jelenleg is ugyanazon nehézségek forog­nak fenn, mint a múlt évben; a késedelmet ne­vezetesen a magyar igazságügyi minisztérium okozta, mely a múlt országgyűlési időszak alatt sem adta be törvényjavaslatát a katonai bírósá­gok hatáskörét illetőleg. Eközben, hogy az ille­tékességi viták Magyarországon elkerültessenek egyetértésben a magyar igazságügyi miniszté­riummal a polgári ügyekben gyakorolt katonai bíráskodásnak megszüntetéséről szóló 1869. évi osztrák törvény ideiglenesen Magyarországra nézve is életbeléptettett. Ezen intézkedések folytán a budai, zágrábi, temesvári és nagy-szebeni országos katonai bí­róságok megszüntethetők voltak , miáltal 20 hadbiró disponibilis lett és az 1873-iki költség­­vetésben a rendes kiadások közé nem is véte­tett fel. A­mi a katonai bűnügyi eljáráshoz való pót­törvényt illeti, a birodalom két kormánya kép­viselői közti megállapodás, mely már az előbbi expozében említtetett, még most sem jött létre, a még fintorgó nehézségek elhárítását c­élzó tárgyalások azonban most is folyamatban vannak. Az osztrák delegátió egy, a két törvényhozó testület által kiküldendő enquete egybehívását kívánta, „hogy a kiadások a termény­árak, a katonai élelmezés, a sereg ruházata és ágyne­műje költségeinek kiszámítására egy minden irányban helyes alap állapíttassék meg.“ Ha­sonló határozat hozatott a magyar delegatió ál­tal , ez azonban csak egy „független“ bizottság egybehívását kívánta,­­a­melynek feladatául, szintén, eltérőleg az osztrák delegatió határoza­tától, „a hadsereg élelmezése kérdésének tanul­mányozását tűzte ki.“ A hadügyminisztérium most azon megjegyzést teszi, hogy mind a ta­nácskozási tárgy eltérő meghatározása, mind a bizottság­ különböző összeállítása megnehezí­tette azon határozatok végrehajtását, azonkívül az osztrák delegáció elmulasztotta egyezkedni a magyarral az enquetenek a két törvényhozó testületből való kiküldését illetőleg. A magyar delegáció által kívánt „független bizottmány“ egybehívása ellen azonkívül még a miniszter­nek alkotmányos felelőssége tekintetéből is aggályok fejeztetnek ki. Egy új enquete szintén csak zavarná az eddig megkezdett mű­ködést, és­­ eredménynyel csak „a legújabb időben foganatba vett változtatások és javítások teljes keresztülvitele után működhetnek.“ A ka­tonai ruházás és ágynemű költségének kiszámí­tásánál azonban új módozat a Skene-féle con­­sortiummal kötött szerződés negyedik pontjánál fogva nem alkalmazható. A két delegátió által kívánt lóösszeírási törvényre vonatkozólag az exposé az osz­trák honvédelmi minisztérium által előterjesztett és a birodalmi tanács által el is fogadott,ilynemű törvényre utal, míg magyar részről ily­­törvény még nem­­létezik. A helyettesítési és minden nem magán­természetű alap­nak a közös pénzügyi minisz­térium kezelésébe való átadá­sára vonatkozólag az expozé követke­zőket mond: Az előbb említett fölszólításnak megfelelőleg a katonai helyettesítési alap, az általános kórházi­ alap, egy a bécsi második helyőrségi kórház építésére szolgáló alap, és az állatgyógyintézeti alap bizottmányilag már a közös pénzügyminisztérium kezelése alá adat­tak.­­ Miután a határvidéki birtok­­­alap, a határvidéki nevelési alap és a ludo­­viceumi alap ez idő szerint már nincsenek a közös hadügyminiszter kezelése alatt, tehát itt már csak az általános rokkant alap és a józsef­­akadémia könyvtári alapja jöhetnek tekin­­tett alá. Az elsőre nézve megjegyeztetik, hogy az nem bírván kizárólag „nyilvános katonai alap“ jelle­gével, egyelőre bizottság lett kiküldve a magán­természetű alapítványok elkülönítésére; ha az megtörtént, akkor ezen alapok is át fognak adatni. A józsefakadémia pénztári alapját a had­ügyminisztérium saját kezelése alatt akarja tar­tani,hogy ezen akadémia végleges megszüntetése után eredeti rendeltetésének megfelelőleg tudo­mányos czélokra, nevezetesen az újonnan fel­állítandó katonaorvosi tisztfolyam dotatiójára fordítsa. A hadügyminisztérium kezelése alatt levő ösz­­szes ingóságok leltárát illetőleg az e tekintetben a legfelőbb államszámszékkel folytatott tár­gyalások eredménye a delegációknak bemutat­­tatik. A hadügyminisztérium felhatalmaztatott, hogy a szárazföldi hadseregnek 1869-ik évi rendkí­vüli költségvetéséből fenmaradt 488,511 forint és 20 krajczárnyi hitelösszeget még 1871. vé­géig azon czélokra fordítsa, a melyekre szánva volt. Mint az exposé kifejti, az 1870-iki zárszá­madásban is számos kiadási kereslelet mutatko­zott, mi onnét van, mert az 1870-iki póthitelek csak 1871. év február 20-án lettek megszavaz­­va, úgy hogy 1871-ik évi junius végéig nem lehetett azokat felhasználni és róluk szá­mot adni.­­ Az e szerint 1871-dik évi junius végével fenmaradt hátralékok az 1870-ki zárszámadásban a rendes költségvetés megfelelő tételei közt, melyekkel szoros egybefüggésben voltak, számíttattak fel. A hadügyérség most ismét felhatalmazást kér, hogy a hadsereg rend­kívüli költségvetéséből újólag fenmaradt 347,757 ft és 34 krajczárnyi hátralékot 1873-ik évi jú­nius végéig felhasználhassa és beszámíthassa. A delegációk továbbá megengedték, hogy az 1869-ki póthitelek fedezésére a hadügyminisztérium pénzkészletéből 910.777 ft fordíttassék. A közös pénzügyminisztériummal az 1869 évre történt főleszámolás után kitűnt, hogy ez utóbbinak az év folyamában adott előlegek fe­jében még hátralék követelése van, melynek kiegyenlítésére a hadügyérség ama 910,777 ftot fordította. Az osztrák delegátió által egyedül hozott ha­tározatokra vonatkozólag az exposé következő­ket tartalmazza. Az osztrák delegátió gyak­rabban adott kifejezést azon óhajának, hogy egy normális­ békebudget dolgoztas­sák ki. Erre vonatkozólag megjegyeztetik, hogy a békebudget a létszám tekintetében a hadse­reg számára fenálló szerves intézkedések alap­ján, és a pénztételek tekintetében a fennálló kezelési szabályzatok alapján minden évben ösz­­szeállíttat­ó, és hogy ez képezi a költségvetés „normale“-ját. Minthogy a hadügyminisztérium ettől soha ok nélkül el nem tér, azért visszauta­sítja a normális kötségvetés kidolgozása czéljá­­ból kívánt bizottság megalakítását, mely meg­rázkódtatná az imént keresztül vitt hadseregi szervezkedést. Az osztrák delegáció továbbá azon óhaját is nyilvánította, hogy a hadipénztári­­üzlet Magyarországban is a polgári pénztárak által teljesítessék. A magyar kormány beleegyezett abba, hogy a pozsonyi, kassai, temesvári és nagy­szebeni hadipénztá­rak üzletei az ottani adóhivatalokra ruháztas­­sanak. A delegáció azon óhajának, mely szerint a lerombolás­i, illetőleg kárpótlás-lemon­dási térítvények alkotmányos úton szü­n­­tettessenek be, a hadügyérség kész megfelelni azon módosítással, hogy oly építkezésekért a­melyek az építkezési tilalomkörön belül történ­nek, leromboltatásuk esetén a közönséges hadi kárpótlás fizettessék. Azon határozat ellenében, mely azt követeli.

Next