Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-12 / 210. szám

210. szám,___________________________Csütörtök September 12.1872._______________________23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: _____ JF Előfizetési feltételek: Hirdetések Ferencziek-tere 7. szám. L emelet: Ferencziek-tere 7. u. földszint Ék­en! ’r^fcSi SZÜlinKy mint előfizetések A lap szellemi részét illető minden Alap anyagi rész.ét illető köale- SHf _ ff |§ 1 M j® B n 1 M 1 ff***** * ‘ ' * ** In , _____ k8.Wv a szerkesztősig!*, mények pén,, ^ g Pl I IlJ M | Ilii • A •’ •' ~ N­ HXAD6*HIVATAXBA ^ Zell' körüli panaszok, hirdetmények) a MBB ■Ui oJLb OhILb «JLs 1 wJL BbLi mL «BIB •».. Bérmentetlen levelek csak ismert kiadhavatalhoz intézendSfc. T'» T? P P F T T IT TA Hii S fcta^jSe* «mm* küldendők, kezektől fogadtatnak el. ^ ■*-* G vJT Sfi Sj X JX A A. SJ JA. Ot * h* Előfizetési felhívás „PESTI RUPID“«. Előfizetési Arak: Egész évre..........................22 ft. Félévre...............................11 ft. Negyedévre........................5 ft 60 kr UHf Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­tala” czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 az. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, sept. 11. Ha valaki rósz társaságba keveredik, idővel elsajátítja e társaság tévtanait, bal­­itéleteit s rész szokásait, így járt Ghy­­c­z­y Kálmán is öt éves baloldaliaskodása alatt. Legújabb beszédében, mely az utób­bi napok főeseményét­­képezte, úgy lát­szik, mintha törekedett volna igazságos és objectív lenni; de ha szavait közelebb­ről vizsgáljuk, úgy találjuk, hogy utó­végre is alig tett egyebet, mint hogy fi­nomabb modorban ugyanazon locus com­­munisokat, ugyanazon ráfogásokat ismé­telte, melyeken az ellenzéki sajtó nagy része évek óta lovagol. Egész beszédének összbenyomását te­kintve, Ghyczy Kálmán, — daczára annak, hogy a jobboldalhoz némi közele­dést czéloz, vagy legalább affectál — még mindig azon sajátságos felfogás­nak hódol , mely szerint a baloldal számára vindi­álja a szabadelvű­ség, ha­­zafiság és becsületesség bizonyos pri­­vilégiumát. Minél figyelmesebben, s mi­nél többször olvassuk G­­h­y­c­z­y beszé­dét, annál világosabbá lesz előttünk, hogy Ghyczy úr a gyanúsítások egész légióját tudjta a Deákpárt ellen, melyek csak­is modoruk által különböznek a baloldali lapok szokott expectoratióitól. Mindjárt beszéde elején azt mondja, hogy a Deákpárt a reactió ösvényén ha­lad, s a reactió elemeivel szövetkezik. De elfelejti kimutatni, miben áll ez a re­actió, s nem meri elismerni azt, hogy a legfontosabb reformok kérdéseiben, me­lyekkel eddig törvényhozásunk foglal­kozott, mint pl. a megyei és bírósági szervezet, a baloldal volt az, mely a czop­­fos traditiókhoz mereven ragaszkodott, mig a jobboldal mindenkor az európai civilisatió elismert nagy elveinek zászla­ját lobogtatá. Általában furcsa eljárás, mikor Ghy­czy úr pártunkat azzal vádolja, hogy a reactióval és a papokkal szövetkezett, ho­lott épen neki, s a pártnak, melyhez ed­dig tartozott, bizonyára alig fekhetik ér­dekében a „szövetségesek“ emlegetése, mert a baloldal volt az, mely a Mileticsek és Babesek szövetségét bőven kizsákmá­nyolta, s az e fajta embereket, midőn megválasztattak, nagy diadalérzettel so­rozta az ellenzéki képviselők lajstro­mába. Emlegeti aztán a visszaéléseket a vál­lalkozási s administratív téren; panasz­kodik a kormány „törvényszegései“ mi­att, melyeket szerinte a jobboldal le­­gyezgetett s takargatott. Tudva van azonban, hogy Ghyczy úr nemcsak a képviselőháznak, hanem a vasúti és pénzügyi bizottságoknak leg­szorgalmasabb tagjai közé tartozott. Tud­nia kellett tehát az állít­ólagos visszaélé­sekről,­­ miért nem szólalt fel, miért nem nyújtott be különvéleményt? Mi­nek gyanúsít általánosságban, miért nem formulázza s bizonyítja be vádjait ? A­mi pedig a „törvényszegéseket“ illeti, saját­ságos, hogy Ghyczy úr, mint képvi­selő és pártvezér még soha sem indítvá­nyozta a kormány vád alá helyezését. Hogyan panaszkodhatik a miatt, hogy — miként állítani méltóztatik — a jobboldal a törvényszegések védelmére kel, holott ő, mint ellenzéki vezér, nem tartotta szükségesnek, miszerint ama „törvény­­szegő“ kormány ellen a törvény szigora alkalmaztassék ?! Jellemző Ghyczy felfogásában a nagy ellentét azon szempontok közt, me­lyekből a kül- és belpolitika kérdéseit te­kinti. A külpolitikában hiú ábrándok után futkos, „az európai események oly csoportosulását reményű és képzeli,a me­lyek Magyarország fokozott jólétét és függetlenségét idéznék elő. S míg e cso­portosulásban irigylendő ártatlansággal gyönyörködik, addig a belügyekben nem lát egyebet hanyatlásnál, sülyedésnél. A corruptió terjed, a visszaélések szaporod­nak, az ifjúság a servilismusra neveltetik, az ország pénzügyei évről évre hanyatla­­nak ! — ez Ghyczy véleménye bel­­állapotainkról. Ám keseregjen a corrup­tió, a visszaélések és a t­erjedő servilismus felett, e tekintetben végre is sok függ a subjectív hangulattól, de azt már csakugyan elvártuk volna Ghyczytől, hogy az ország jó hitelét alaptalan aggó­dásaival ne rontsa; elvártuk volna annál is inkább, mert épen most halljuk, hogy a múlt évi zárszámadások az előirányzat­nál tíz millió forinttal kedvezőbb mér­leget tüntetnek fel az ország pénzügyei­ben. Egyébiránt mindenki, kiváltképen pedig Ghyczy Kálmán úr jól tudja, hogy az ország adóképessége a kiegyezés óta majdnem megkétszereződött, az ipar és kereskedés szép lendületet vett, s épen szóban forgó beszédjében fejezi ki azon nézetét is, hogy a legközelebbi quota­­megállapítás alkalmával Magyarország­tól valószínűleg nagyobb quota fog követeltetni. Hogyan tartja ezt G h­y­­c­z y az lehetőnek, ha az ország pénzügyei annyira hanyatlanak? hisz a quota a törvény szerint az adó­képesség arányában állapíttatván meg, nagyobb quota csakis nagyobb adóképességnek, tehát magas­ fejlettségű pénzügyeknek lehet eredménye. Íme, Ghyczy úr az ország pénzügyeit ott, hol a tényekből indul ki, emelkedőknek, ott, hol hangzatos frázisra van szüksége, sülye­­dőknek látja! Egy nyilatkozatért azonban Ghyczy úrnak mégis köszönettel tartozunk. Azt állítja beszédének egy helyén, hogy az ellenzéki képviselők túl­­nyomólag a kis házak birtoko­sainak, s a kisiparosoknak vá­lasztottjai. Bevallja tehát Ghyczy úr maga is, hogy a nagy házak birtoko­sai, s a nagy iparosok többnyire a jobb­oldalhoz tartoznak, vagyis, hogy a jobb­oldal az ország vagyonos és művelt pol­gárainak túlnyomó többségét foglalja magában. Ghyczy beszédének azon részeit, melyek a jövőnek véleménye szerinti al­kotásaival foglalkoznak, homályosság és határozatlanság jellemzi. A legeclatánsabb példa erre az, a­mit a hadsereg miként leendő szervezéséről mond. Előrebocsátja ugyan, hogy nem szakértő, de ez távol­ról sem menti ki a tájékozottság azon hiá­nyát, melylyel óriási horderejű problé­májának megoldásához fogott. Mindazt, a­mit a közös hadsereg kettéválasztásáról mond, a német birodalom katonai szerve­zetének félreértésére alapítja.Ajánl­juk Ghyczy úrnak, olvassa el kissé figyelmesebben azon conventiókat, me­lyek a délnémet államok viszonyát a német birodalomhoz katonai tekintetben szabá­lyozzák, s csak miután világos fogalmat szerzett magának az ottani állapotokról, akkor vonjon azokból következtetéseket. Ghyczy úr mostani következtetései na­gyon alkalmasak arra, hogy Németor­szágban derültséget idézzenek elő, de nem tarthatnak igényt arra, hogy miattuk a Deákpárt nagy művét felforgassa s a mon­archiát kiszámithatlan rázkódásoknak tegye ki. Nem szólunk Szászorsz­ágról (!), Würtembergről, Hessenről, me­lyeket Ghyczy úr szintén felhozott; csak is Bajorországot említjük, mely leg­többet tartott meg egykori katonai önálló­ságából. S miben áll ez az önállóság ? Egy­szerűen abban, hogy a bajor király béke idején tiszteletbeli névleges főparancsnoka a „bajor contingensnek“ , mely azonban minden lényeges dologra nézve a német császár által kinevezett katonai inspec­tor hatalma alatt áll. Ez a katonai in­spector jelenleg senki más, mint maga a porosz koronaherczeg. Mi természetesen, miután közös uralkodónk van Ausztriá­val, nem gondolhatunk arra, hogy a ma­gyar csapatok ő­felségének csupán tisz­teletbeli parancsnoksága alatt álljanak. A­mi pedig a bajor hadseregnek meghagyott dynasticus sallangokon túl még e sereg sajátosságait képezi, minden lényegben el lenne érve az által, ha a delegátiók által is tervezett territoriális divi­­s­i­ó­k rendszere életbe lépne. Egyébiránt tudni kell, hogy Németor­szágban senki sem kételkedik abban, hogy azon apró,­* csekély jelentőségű sajátossá­gok, melyek Magyarországnak kénysze­rűségből egyelőre még meghagyottak, nem sokára el fognak enyészni. Ily analó­giákra, — melyek nem is analógiák — egy új politikai rendszert építeni nem szabad. Mert hisz még a mennyiben azon analógiák alkalmazhatók volnának is, azoknak eredménye nem lenne más, mint csillogó szappanbuborék. Ezért rendít­­sük-e meg 67-diki vívmányaink szilárd alapját ? Nem, soha! A Deákpárt teljes tudatá­val bír azon nagy századokra kiható szolgálatoknak, melyeket a hazának a 67-ki kiegyezés létrehozatala által tett. A Deákpárt szilárdan megmarad azon ala­pon, melyet helyesnek ismer ma is. A Deákpárt nem kapkod chimerák után s nem emeli fel kezét saját műve ellen csak azért, hogy ennek, vagy annak a képvise­lőnek, ennek, vagy annak a fractiónak tetszését megnyerhesse. A Deákpárt nem alkuszik a haza érdekei, a haza békéje és nyugalma felett oly férfiakkal, kik midőn maguk be kezdik vallani eddigi csalódá­saikat, régibb ábrándképeiket újabbakkal cserélik fel. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Főbb­ nevezetességek. Sept. 5-dikén. Tisztelt szerkesztő úr! Ce n’est que le premier pas qui coute. Minek­utána némi küzdéssel, megírtam önnek első le­velemet, a negyedikhez már minden erőltetés nélkül fogok. Harmadik levelemmel ugyan be­­végeztem volna, szándékom szerint, fürdői tu­dósításaimat , hanem azóta két kirándulást tet­tem, melyek tapasztalatai, azt hiszem, nem ér­dektelenebbek annál, a­mit már megírtam, s így a tárgyilagos igazság megkívánja, hogy szintén följegyezzem. Azzal az egygyel szerény­telenség nélkül kecsegtethetem magamat, hogy a magyar ember szívesebben fogja olvasni, mint a­hogy olvasta legközelebb a belgrádi és kar­­lóczi tudósításokat, mert a­miről én szólok, ha­zánkra nézve teljesen ártalmatlan, sőt kissé hasznos is lehet, a­mennyiben múzeumunk kin­cseinek némi gyarapítására szolgálhat. Föhr szigetén ugyanis számos magángyűj­temény van; itteni régiségek, különféle ritkasá­gok, állatok és kövületek gyűjteményei, a­me­lyekből akár csere, akár vétel útján a mi mú­zeumunk számára is jó volna egyet-mást meg­szerezni. S kitalálná-e nyájas olvasóm, kik e gyűjtemények szerzői és tulajdonosai? Vissza­vonult tengerészek, egyszerű mesteremberek, vendéglősök, falusi tanítók. A legnevezetesebb s legrendszeresebben összeállított gyűjtemény Kertelhein tanítóé Nieblumban, s ide volt irá­nyozva egyik kirándulásom. Nieblum — ha általában regényesnek mond­hatunk oly vidéket, melynek hegye nincs — re­gényesen fekszik, vagy inkább regényesen van építve. Nincsenek egyenes, se szak­adatlan vo­nalú utczái, az egyik ház künnebb, a másik bel­jebb áll, az egyik párhuzamosan társaival, a másik félrefordulva, de csaknem mindenik egy sor lombos fa mögé bujtatva, mi az egész hely­ségnek bizonyos rejtelmes és otthonias szint ad. Azonkívül itt őrizték meg az ősi építkezést a maga eredetiségében. A fríz ház földszintes épület, melynek homlokzatát emeletes ormós középtest választja két felé. Mintegy kis torony két szárnynyal. Ez ormós részen van a bejárás: többnyire keskeny és alacsony, tetejében félkö­rös ajtó, mely födött tornáczba nyílik, honnan aztán szolgálnak az ajtók a szobákba, konyhá­ba, udvarba, valamint a lépcső is az emeletre s a padlásra. Figyelemreméltó, hogy az ormós középrész nem áll az épület közepén s a hom­lokzat egyik oldala legalább egy ablaknyival hosszabb a másiknál. Maga a ház ajtaja sem szokott az ormós rész közepén állani, tehát nem esik az orom csúcsa alá, hanem kissé oldalt, olyformán , hogy egy ablakkal együtt képezi a ház igazi közepét. Keskenyebb házak csakis az ormós részből állanak s az ajtó ezeken is oldal­vást esik. A szobák falai fényes cseréptáblákkal vannak bélelve, rajtok bibliai történeteket áb­rázoló képek. A födél rendszerint nád vagy ho­­mokfa, ritkán cserép. Wykben a villaszerű épü­letek, kivált a fürdővendégek számára rendel­tek, nagy részben háttérbe szorították már az eredeti fríz modort, de a vörös tégla nyers színét s az ormát többnyire megtartották. A templomok is vörösek és kopasz dísztelen­­ségekben inkább hasonlítanak magtárakhoz; tornyaik idoma olyan, mint a lakházak ormaié, csakhogy természetesen magasabbra nyúlik.Fehr szigetének 3 temploma van 20 község számára : kettő a szabad mezőn áll, lehetőleg egyenlő távol­ságban a hozzá tartozó községektől; csak egyik, a Sz.­János temploma, áll bent egy községben, illetőleg közvetlenül a község szélén, nevezete­sen Nieblum szélén, de ennek birtokában is osztozik Nieblum a szomszéd falvakkal. A nieblumi templom legnagyobb, legszebb s legérdekesebb a szigeten. Van egy keresztelő medenczéje, melyet némelyek hajdani pogány oltárnak szeretnének tartani, melynek azonban — igaz, hogy durva — vésetei keresztyén ere­detét bizonyítják. A szószék fafaragványai, Já­nos evangélista természetinél nagyobb szobra, festve és szintén fából, egy másfél lábnyi magas ülő Krisztus, szintén festve és fából, csak régi­ségüknél fogva, meg azért nevezetesek, hogy fríz készítmények. János arcza, mint mondják, egyszersmind hű kinyomata a fríz jellegnek. A kis Krisztust, a közízlés javára, most zár alatt tartják s helyét az oltáron egy gyönyörű szob­rocska foglalja el, carrarai márványból, Thor­­waldsentől, szintén Krisztust ábrázoló. Az ízlés érdekében Szent János eltávolítása is nagyon óhajtandó volna. Érdekes még a nieblumi tem­plomban egy, különben művészileg értéktelen oltárkép, melyet az 1634-iki borzasztó úr haj­tott oda, nem tudni honnan, nyugat felől, s mely most a templomnak egyik oldalfalán van felfüg­gesztve. Legérdekesebb azonban Nieblumban reánk nézve — mert kedvező alkalmat nyújt a múze­umunk gyarapítására — Kertelhein úr gyűjte­ménye. Vannak különféle szerszámai a bronz és kőkorszakból, kivált az utóbbiból egy-két igen csinos példány, melyeket itt részint közvet­lenül a földből ástak ki, részint sírokban, az úgynevezett hünengräberekben találtak. Van­nak nagy számmal megkövesült tengeri állat­kái. Vannak továbbá — s tán leginkább ez igényelheti múzeumunk figyelmét — szép ma­darai kitömve, az éjszaki tenger­ szárnyas fauná­jának képviselői. Egy pompás tengeri sas és egy szinte­s nagyságra egyaránt kitűnő sirály külö­nösen leköti a néző figyelmét. Kertelhein úr szívesen érintkezésbe tenné magát a nemzeti múzeummal, s a miből neki több példánya van, vagy a miből itt szerezhet többet, név szerint madaraiból — melyeknek kitömése ő maga — kész volna átengedni a múzeumnak, akár cse­rébe, akár pénzért. Jegyzékét majd közlöm a múzeum igazgatójával. Másik kirándulásom tárgya, tisztelt szerkesz­tő, egy úgynevezett vogelkéje volt. A vogelkéje annyi, mint madárfogó, még pedig ruczafogó. Ilyen ruczafogó Föhr szigetén három van, mint a­hány templom.S valamint a templomok egyen­­kint több község tulajdonai, úgy osztoznak a madárfogók birtokában is többen, lévén azok részvénytársulatok tulajdonai. És ha Nieblumot regényesnek mondjuk, a regényesség jelzője még inkább megilleti e vadásztelepeket; oly ár­nyas, honos, oly merengésre csábitó rejtekek, az ember el sem akarja hinni, hogy nyár utóján s ősz elején tömeges gyilkolások szinhelyei.Pedig úgy van: szegény égi vándoroknak, midőn itt pihenni megszállanak, az ármányos emberi el­me mindennap egy-egy Bertalan-éjt rendez. A végelkejő fő helyét egy édesvizű medencze, jó­kora mesterséges tacska képezi, sűrűen, tömöt­ten beszegve lombos fákkal, s tükrén csábítólag megszelídített kacsák úszkálnak. E medencze­.......................................................................... -i­dől mind a négy világtáj felé csatornák vezet­nek, partjaik szintén lombbal benőve, az a csatorna pedig, a melynek irányában épen a szél is leng,falni valóval van beszórva.Mily hívogató enyhely a seregesen utazó s a tengerek felett röptükben eltikkadt ruezáknak. Le is ereszked­nek nagy óvatosan társaik mellé, s csak­hamar az étkes csatornába bocsátkoznak : ek­kor a csatorna torkolatában, a tó felől, egyszerre kibukkan a fegyvertelen vadász, ki addig a lomb alatt lappangott. A ruezák felröppennének, csak­hogy a csatorna felölről be van hálózva. Vissza­­úszhatnának a medenczébe, s ekkor semmi ba­juk sem lenne, megmenekülnének, mert az em­ber, ki őket megriasztva eléjök áll, egészen fegy­vertelen s egyedül is van; a szelíd ruczák az ember láttára csakugyan vissza is úsznak a medenczébe, mert hiszen ott és attól az embertől kapnak enni; a vad ruczák ellenben csak minél távolabb húzódnak az ijesztő jelenségtől, azaz mind beljebb haladnak a csatornába; e csatorna pedig, hálójával együtt, mindinkább keskenye­­dik, míg végre oly szűk hálóban végződik, mely­ben a szegény állatokat puszta kézzel összefog­­dossák s megöldősik, százával, néha ezrivel. A megölt vadat nagy mennyiségben szállítják min­denfelé, s az e szigeteknek egyik legnevezetesb áruczikke. Két fajta rucza van; a kisebbik, a kirekente, a becsesebb. Most pedig fogadja tisztelt szerkesztő az im­már honvágyban szenvedő honfitársának hatá­rozott biztosítását, hogy ez már igazán utolsó fürdői levele. GREGUSS ÁGOST, Pest, sept 11. (A vörös könyv tartalmáról) a „ P. Lt.“ következő közleményt hoz : Első ré­szében meglep Andrássy gróf hivatalba lépte­kor kibocsátott körsürgönye,valamint azon köz­lemények, melyek e sürgönyre vonatkozólag ér­keztek, továbbá a párisi, londoni és­­berlini ú­­j­onnan kinevezett nagykövetek jelentései első kihallgatásukról. Ezekhez a keleti ügyekre vo­natkozó sürgönyváltás fog csatlakozni, míg a többi közzéteendő iratok — mint már előbb mi is kiemeltük — kiválóan k­ereskedelmi s politi­kai tartalmúak lesznek. Közülök igen tanúságos Calice főconsul terjedelmes jelentése Sziámból és Japán­ból, a­melyben kimerítő felvilágosítást nyújt ama nagy piaczról, mely azon országok­ban az osztrák-magyar productiónak nyílik. A kereskedelmi és hajózási ügyekben Francziaor­­szággal váltott sürgönyök valószínűleg a vörös könyv végén találnak helyet. A berlini találko­zásr­ól a vörös könyvben még nem lesz említés, miután egyűjtemény még a találkozás előtt elké­szült. (A fusionális alkudozások­ folya­máról reggeli lapunkban közlött közleményünk­re vonatkozólag Jókai Mór, ki egy napra Pest­ről elutazott, Siófokról következő sürgönyt intézett a „Hon”-hoz : „Útközben olvasom a jobboldali lapok közle­ményét. Erre nézve kijelentem, hogy az ellen­zéki szerkesztő, kit Lónyay hivatott, én voltam; beszéltünk a külpolitikára vonatkozó napi kér­­désről. Kaas nekem Lónyaytól s­e­m­m­i i­z­e­­netet nem hozott, sem tőlem Lónyay­­hoz semmi izenetet nem vitt, sem Ghyczy Pestre érkezte s Lónyayhoz irt levelének kelte közti idő alatt velem sehol nem találkozott.“ (A szászsebesszéki választáshoz.) A „Telegrafulu Romanu“ 69-dik számában a szászsebes széki és városi képviselőválasztásról következőket ir: A szászpárt nyomást akart gyakorolni a ro­mán pártra, s százával törölte ki a román sza­vazatokat, hogy többségre jusson. A románok ezen erőszakoskodás ellen a magyar kir. mi­nisztériumhoz folyamodtak,honnan igazságos és kedvező végzést nyertek. Most már a románok így okoskodtak: ha a román értelmiségből választanak képviselőt, az a gyula­fehérvári határozat folytán nem fog be­menni a pesti országgyűlésre, nekik pedig oly képviselőre van szükségük, ki az országgyűlés tanácskozásaiban részt vegyen, erélyt fejtsen ki a románok érdekében, különösen a Királyföld újj­ászer­vezésénél. Választottak tehát két magyar képviselőt- ifj. Groiaz Gusztáv és Máriássy Béla személyében, kik a pesti országgyűlésen részt veendnek. Láthatják­ ebből passivista testvéreink,mit épí­tettek ők Gy.­Fehérvárit? s hogy a román nem­zet kebelében léteznek még józan felfogásúak, kik a hazafias és helyes gondolkodásban túl tesznek az úgynevezett kiváltságos értelmi­ségen. • Pest, sept. 11. A középbal nem első conservativ párt, mely példáját nyújtja a szabadelvűség színes viselése előszeretetének. Az ír-ka­­tholikusok, a franczia ultramontánok, a cseh feudálisok, sőt az angol toryk, vala­hányszor ellenzéket képezni kénytelenül­tek, mindig szívesen fogadták még az el­lenkező szélsőség részéről is kínálkozó szövetséget, és kivált a sajtó- és tansza­badságnak és a bővebb szavazati jognak igen gyakran váltak szószólóivá mindad­dig, míg maguk hatalomra nem kerültek. Nincs tehát min csodálkozni, ha néha eme­s hasonló ügyek tárgyalásánál az elméleti liberalizmust hangoztatja azon párt, melynek vezérei nem egyszer koc­­­káztatták népszerű következetességük hí­rét, a védvámok, a közvetett választások, a nevelési felekezetesség érdekében tett nyilatkozataikkal. Egyébiránt e kérdések mellékesek, s nem az ezek iránti vélemények adják meg a baloldaliak politikai színezetét, mely mindenütt csak azon középosztályét tük­rözi vissza, a­mely 1848 előtt a belkor­­mányzatban fő befolyású volt, s még pe­dig ennek is azon részeét, a mely azóta megmerevülten, változatlanul régi nézetei mellett megmaradt. S ennek felel meg maga a balközép közjogi programmja, midőn az országot, mint a jelenlegi nagy­hatalmi állásnak s politikának mindig részesét, gyakran intézőjét félti, s a közös hadsereg megosztása által pusz­tán védelemre képessé , kényszerül­ten semlegessé kívánja átalakítani, a bi­rodalom másik felének hasonlag kül­ügyi közönyösségre lehangolt idomzata mellett. Emez eszmény pedig szükséges kiegészítése ama felfogásnak, a­mely a belügyi haladást az elismert jogok bizto­sítékainak felhalmozásában látja, s a cosmopolitikus kérdések megpendítését, mint a nemzet szellemi megerősödésére kétséges hatással bírót, s a hagyományos parlamenti taktikától eltérőt, óvatosan kerüli. Magában e párt alapjában rejlik tehát az ok, melyből a jobboldal két szél­sőségét képező, gyökeres átalakulásra tö­rekvő elemeivel összeférhetlensége, s ve­lük való bárminő fusio tarthatatlansága következik. Annál kevésbé vonható pedig kétség­be ez állítás helyessége, minél inkább szembetűnő, hogy a középbal vezéreinek eddigi eljárása teljesen megfelelt az em­lített polgári conservativ érzületnek, s leg­jelentékenyebb akadályául szolgált mind az aristocraticus, mind a szabadelvű radi­calisms kifejlésének. Közhelylyé vált már politikai életünk méltatásában, hogy a közjogi kérdés feletti vita képezi az ál­landó nehezéket, mely államunk hajóját

Next