Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-26 / 222. szám

222. _________________Csütörtök, September 26 1872. _____________ 28. évi folyam. ^ Szerkesztési iroda: Kiadó­hivatal: F Előfizetési feltételek* Hirdetések F’^vezien­­ter» 7. 1zkm. i. emelet. Ferencziek-fcere 7. m. földszint | || ■■ Jk! 'ko U^s »fflintagy mint «leÉKCtéseV á. t*p ««.nemi rearetiUete minie* Alap anyagi rfa* Met« kfcfe- Mad* H _ '«p 1^1 Ijk BT B’* I fl 1 *«5» • • ff S^* ITT AOC WTV 4T ft»P »• intézendő. E -J8L— W — A- -JA— r,JPL. , frjfl X» «•« Wadi» partid kftttakflld*- ferciiea2civ.le.rv ■?. ns. ______ ' körüli p&u&Asok, hirdetmények) a w m felül£x«ti? havo^kfat 30 kr. . tv . .* jri m t? AB •ttiaotáa *x év folytán minta kflU^Udtk rkestW« (elSfintjei pén*. kiadás 1 ifi 1 I ».'iW Kim B 1 11 I * Umigm . . kezektől fogadtatnak el. . Q UJJUU JJU1 IX 1 Wi Sglttl HrtrtW Bírmentet,«. ].T*lok ottk­­.mert REGGELI KIADÁS. Előfizetési felhívás. Octóber 1-sején új évnegyed kezdőd­vén, felkérjük azon t. előfizetőinket, kik­nek megrendelése sept. végén lejár, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek. Előfizetési árak: Esési évre..........................22 ft. Félévre...............................11 ft. Negyeüévr®........................5 ft fig kr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük h­asznál­ni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. • Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, ferencziek-tere­z­dus­ alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. Pest, sept. 25. Az osztrák delegatió költségvetési bi­­zottságának tegnapi ülésében Andrássy Gyula gróf legfényesebb parliamenti di­adalainak egyikét aratta. A külügymi­niszter csaknem másfél órán át szólt a monarchia politikai helyzetéről; beszéde a higgadt nyugalommal ítélő, elfogulatlan államférfin nyilatkozata, mely nagy, de világos és félremagyarázást kizáró voná­sokban rajzolja a monarchia álláspontját s feladatait általában s viszonyait az egyes államokkal szemben. E beszéd nagyfontosságú politikai esemény, való­ságos békemanifestatio, mely egész Eu­rópában annál megnyugtatóbb hatást fog kelteni, mert a nyíltság és őszinteség, melyet minden szava lehelt, szükségké­pen el fogja oszlatni azon kételyeket is, melyek gyanakvó kedélyekben az osz­­­trák magyar monarchia külpolitikai czél­­zatai iránt netalán még fenmaradtak. A külügyminiszter első nagyszabású politikai enunciatiójára egy pikáns körül­mény nyújtott alkalmat. A mi osztrák barátaink kíváncsiságának köszönhető az, kik úgy látszik, minden áron s mie­lőbb kertsék az alkalmat, hogy külügyi hivatalunk fejének szónoki tehetségében gyönyörködhessenek. Egymásután kilép­tek a vita küzdterére, hogy a „begom­bolt“ minisztert nyilatkozatra bírják.Van der Strass kérdezte őt legelőször, mikor lesz kedve nyilatkozni. Hasonló kérdést intézett hozzá dr. Giskra, mire a minisz­ter azt válaszolta, hogy az általános kér­désekre legföljebb keveset mondó általá­nosságokban felelhet. A­ki, mondá, felvilágosításokat kíván, határozottan formulázott kérdésekkel áll­jon elő. Dr.Giskra úr, úgy látszik,az ilyen válaszra is előre elkészült, s rögtön a kér­dések egész hosszú sorával állott elő.Ezek legtöbbje fölötte kényes természetű; né­melyik úgy van fogalmazva, mintha egye­nesen arra lenne számítva, hogy a mi­nisztert lépre vigye, s őt hamis helyzetbe juttassa, s valóban csak Andrássy gróf genialitásának sikerülhetett válaszait ak­ként formulázni, hogy min­den egyes kér­désre lovagias nyíltsággal megfeleljen, a nélkül, hogy e nyíltsága bármily irány­ban kényelmetlen következményeket von­jon maga után. A külügyminiszter beszédében, mint a szó mestere, mint a nagy eszmék embere jelenik meg előttünk, ő nála a beszéd te­hetsége nem arra való, hogy eltitkolja a mit gondol. Nem gyakran beszél, de ha a szólás ideje elérkezett, szavainak meg­gy­őződtető ereje, eszméinek magas röptű, de nagyon is practicus conceptiói döntő hatást gyakorolnak mindenkor. Szónoki tehetsége egész nagyságában nyilatkozott tegnap is. Nem ijedt meg a kérdések la­­byrinthjétől, melyet eléje állíttattak ; ge­­nialitása volt ama fonal, mely őt kive­zette. Mindenekelőtt a monarchia életfel­adatait körvonalazta s ebből b­olgájának vaskövetkezetességével vonta le a külpo­litikának szükségképen előirt czéljait s azon eszközöket, melyekkel e czél elér­hető. A monarchia a múlt évtizedek harczai­­ban egymásután területi vesztesége­ket szenvedett, mert a terület oly nagy volt, hogy consolidatióját lehetetlenné tette. Elvesztette mindazt, mi fejlődését akadályozhatta, a­mi fejlődésében szük­séges nem volt. Jelenleg a monarchia egy kikerekített egészet képez. Ezt kell minden áron fentartani, fejleszteni. A már meglévőből ép oly kevéssé sza­bad vesztenie, mint új szerzeményekre gondolnia. A területi nagyobbodás a mo­narchiára ma már nemcsak teher, hanem valóságos csapás lenne , mert közjogi szervezeténél fogva azt sem tudná, melyik feléhez csatolja a szerzeményt. Minden növekedés alterálná, kiforgat­ná az egyensúlyt a dualismusban, mely­ben a monarchia ereje és fenállásának biztosítéka rejlik. Így tehát m­a­g­a a dualismus biztosíthat­ja szomszédainkat minden terjeszkedési szándékunk ellen, mert a területi növekedés — bármely felet érne­k is, — szükségképen a dualisticus közjogi rend felforgatására ve­zetne. Fejleszteni saját erőit, fentartani a már meglevőt, nem gondolni területi na­gyobbodásra — ez a monarchia külpoli­tikájának alapja, ez az alapgondolat, me­lyen Andrássy gróf egész tevékenysége nyugszik. Ez eszmét a gróf már múlt évi nov. 23-ki hivatalba léptét jelentő sürgö­nyében kifejezte, s hogy azt akkor a kül­­hatalmak az osztatlan megnyugvás jelei­vel fogadták, arról a vörös könyv el­ső része kétségbevonhatlan tanúságot tesz. A monarchia ezen életszükségleteinek körvonalazásából, külpolitikájának fel­adatai is önként következnek. Andrássy gróf valóban elragadó ékesszólással kör­vonalazta e feladatokat. Fentartani a bé­két, a béke állandósága iránti hitet meg­gyökereztetni a társadalom minden osz­tályában, a földmivesben, mint a keres­kedőben és tőkepénzesben, hogy minden polgár megnyugvással folytathassa napi munkáját, s a harczi viharok Damocles kardját ne lássa minduntalan feje fölött lebegni, fentartani a társadalomban az erős és nagy alkotásoknál nélkülözhetlen hitet,hogy a szorgalom eredményeit kalan­dos tervek nem veszélyeztetik; ezt tekin­ti Andrássy gróf külpolitikai feladatá­nak. Ez volt eddigi tevékenységének czélpontja, s joggal mondhatjuk, hogy nem fáradt hasztalan. A közös monarchia népei teljes bizalommal látják erős ke­zeibe letéve a külügyek vezetését; ő a tartalék nélküli, az őszinte békepolitika személyesitője, kinek minden tette, min­den szava a béke fentartásának újabb zá­logául szolgál. Andrássy gróf e külpolitika eszközeit is találóan jellemezte. Meg kell győznünk a világot, hogy mint barátok megbízha­tók, mint ellenfelek veszélyesek tudunk lenni. De mivel mindaddig, mig nem kényszerítenek reá,senkinek sem akarunk ellenségei lenni, egyelőre csak arról lehet szó, hogy régi barátainkat megbízhatósá­gunkról meggyőzzük s uj baráti viszonyo­kat alkossunk. Az őszinteség politikája, melyet Andrássy gróf inaugurált, határo­zottan és sikerrel törekszik e czélra. A külállamokkal már előbb fennállott jó viszonyok eddig legalább nem za­vartattak meg, sőt egyik-másik jobban megszilárdult, ezenkívül új viszonyokat kötöttünk, melyek a legszebb reménye­ket nyújtanak a jövőre nézve. Andrássy gróf az egyes államokhoz való e viszo­nyokat specializálta, s különösen azok után, miket Oroszországról mondott, két­ségtelen, hogy végkép eloszlatnia sikerült a múltakból maradt ama feszültséget, mely köztünk és északi szomszédunk között régóta fennállott. Ezek az eddig elért eredmények a kül­politika terén. Andrássy előde is azt mondta, hogy e feladatok képezik törek­véseinek végczélját, de míg ő csak mon­dotta, addig utóda tettekkel igazolta azt s a monarchia és a külállamok közt oly viszonyokat alkotott, melyek min­­denkiben megszilárdítják a nemzetközi béke állandóságába vetett bizalmat. An­drássy gróf szavai még a kissé hitetlen osztrák delegatió költségvetési bizottságo­­ban is megerősitették e meggyőződést, melyet azok a rendelkezési alapra kívánt összeg csonkítatlan megszavazásával fé­nyesen manifestáltak. Fest, sept. 25. (Gr. Andrássy Gyula külügymi­nisztert), mint halljuk, a szultán a legna­gyobb kitüntetésben részesítő, a­mely rendelke­zésére áll. A szultán ugyanis gr. Andrássynak a nagy Osmanie-rendet brillántokban adomá­nyozta. (A magyar delegátió­ hadügyi al­bizottságában Ürményi Miksa interpellációt in­tézett a hadügy­miniszterhez az iránt, várjon az altiszteknek a szolgálati idő­ eltelte utáni újjá­­szerződését c­élzó rendszer kielégítőnek mutat­kozik-e ? A hadügyminiszter válaszában érinti, hogy a lajtántúli tartományokban ez iránt 2 év óta törvény létezik, Magyarországon ily törvény nincsen, mindazonáltal a rendszer czélszerűnek bizonyult be és jelenleg a tényleges állomány­ban 12.000, a tartalékban 14.000 újjászerződött altiszt van; továbbá kijelenté, hogy ép a ma­gyarországi csapatoknál nagyobb a hajlandóság az újjá­szerződésre. (A magyar delegatió­ hadügyi albi­zottsága ma délután 5 órakor ülést tartott, mely­ben a határozatok fölötti bírálatot folytatta és a hadügyminiszter felvilágosításait legnagyobb részben megegyezőknek találta a múlt delegatió határozataival. Behatóbb tárgyalás és hosszabb eszmecsere támadt a múlt delegátiónak a csa­patoknak hadkiegészítő kerületeibe, vagy azok közelébe való elhelyezése és az azon elhelyezés alapján készített területi divisió fölött. Az al­bizottság határozata előtt a hadügyminiszter az általa előterjesztett szó éli felvilágosításon felül részletes kimutatást adott : 1. Az állandó elhelyezési tervről; 2. A magyar újonczoknak az egyes ezrede­k és fegyvernemekhez való beosztásáról. 3. A tartalékintézeteknek és fölszerelési tár­gyaknak a területi divisiók eszméjével összefüg­gő decentralisatio érdekében eddig tett és még teendő lépéseiről.­­ A magyar delegatió meggyőződött arról, hogy a hadügyminiszter a megszavazott pénz erejéhez képest a delegatió határozatait foganatosította. Ugyanazon időben a magyar delegatió kül­ügyi albizottságában ma Andrássy gróf több fel­világosítást adott, melyek érdemlegesen nem különböznek azoktól, melyeket tegnap a német delegatióval közlött. A költségvetés vizsgálata csak a holnapi ülésben veendi kezdetét. (A delegatiok befejezése.) Hiteles helyről vett értesülés szerint remélik, hogy a delegátiok október 15-kéig befejezik munkála­tai­kat. (Az osztályok köréből.) A köz­­onti bizottság ma d. u. 4 órakor tartott ülés­­­en vette tárgyalás alá az osztályok által dél­előtt elfogadott hat jelentését a pénzügyi bizott­ságnak. Az 1869. évi közösügyi költségekre a magyar korona országai által pótlólag fizetendő összeg fedezéséről, — a közös pénzügyminiszter által 1870-ben létesített előlegszési hitelművelet költségeinek fedezéséről, — a közös hadügymi­nisztériumnak 1871-re engedélyezett 300,000 frtnyi póthitel Magyarországra eső részének fedezéséről, — az osztrák-magyar Lloyddal kö­tendő szerződésről és a Ludovica-Akadémia föl­szerelésére és az intézet 1872. évi fentartására pótlólag megajánlott összegek fedezéséről szóló jelentéseket a pénzügyi bizottság szerkezete szerint változatlanul elfogadtatott és erre nézve előadóul Széll Kálmánt választotta a bizottság. A kolozsvári egyetem felállítására s annak 1872 évi fentartására megszavazott póthitelről szóló jelentés tárgyalása elhalasztatott, miután az egyetem felállításáról szóló­­javaslat az osztá­lyok által nem tárgyaltatott. Az I. osztály a kolozsvári egyetemre vo­natkozón kívül valamennyi jelentését elfogadta a pénzügyi bizottságnak. A Lloydra vonatkozó czímére nézve azt ha­tározta, hogy a „magyar-osztrák birodalom“ kifejezés „magyar-osztrák monarchiává“ vál­­toztattassék át a óhajtását fejezi ki, hogy az va­­lahára állandóan használtattassék. A IV. osztály szintén nevezetesebb módo­sítások nélkül fogadta el a­­javaslatokat. A Ludovica­ Akadémiára szükséges póthitel tár­gyalása alkalmával, Lukács Béla indítványá­ra, elfogadta az osztály, hogy a Ludovica­ Aka­démia alaptőkéjéről s általában egész vagyon­­ról az inventárium, illetőleg átadási okmány előterjesztessék, továbbá, hogy a tőkék keze­lése, az országgyűlés, egy korábbi határozata értelmében, a pénzügyminisztériumra bizassék. A VII. osztály a Ludovica­ Akadémia pénzalapjait illetőleg szintén kimutatást óhajt. A VI. és IX. osztály szintén lényegtelen módosításokkal fogadta el a­­javaslatokat. Előadók: I. o. Wodiáner Béla, IV. o. Kvassay László, VI. o. Molnár Aladár, VII. o. Eötvös Károly, IX. o. Hedry Ernő. Az L, IV., VII. és IX. osztályok holnap a nyilvános ülés után összeülnek , és pedig az I., IV., VII. és a VIII. is a kolozsvári egyetem tár­gyában. (A III-ik bíráló bizottság­ a követ­kező kérvényeket szokott helyiségében mindig 9 órakor nyilvános ülésben ügy érdemlegesen tárgyalni fogja : 1-er Buda város I-ső kerületé­ben megejtett választás ellen beadott kérvényt f. évi September hó 28-án. 2-ér Mármaros megye Huszt kerületi választás ellen intézettet f. évi September 30-án. 3 or Az aranyosszéki válasz­tások ellen beadottat f. évi október hó 1 -jén. Kvassay László bíráló bizottsági jegyző. A balközép a főrendiházban. if ,-í ■ ̇ • i ■ ' Λ V­­. Pest, sept 25. A­mire az ellenzék legvérmesebb reményei közepett nem számított, az neki véletlenül, úgy szólván, küzdelem nélkül sikerült. Mert ki hitte volna Tisza Kálmán táborában, hogy a balkö­­zép felirati javaslatának egy nevezetes tétele ő­felsége színe elé kerüljön ? Pedig annyi már, mint megtörtént dolog. S ezen sakkhúzás sike­rült a balközépnek nem a képviselőházban, a­hol a kormánynak kisebb fontosságú esetekben leszavaztatása nem egyszer esett meg, hanem sikerült a mindig hű, de nem mindig éber fe­­j rendűházban. Hasonlítsák össze olvasóink a balközép fel­irati javaslatának végpontját, a­mely a külpo­litikáról szól, Keglevich Béla gr. módosítványá­­val ugyancsak a kül­viszony­ok tárgyában, és azt fogják találni, hogy a főrendek által elfoga­dott eme módosítvány, lényegileg egészen, nagy részt pedig szavaiban is egyezik Tisza Kálmán ide vonatkozó fel­rati passusával. Ettől csak azon kardcsörtető emphasisban különbözik, mely gr. Keglevich Bélát jellemez­heti, s mely a dynastikus érzelmekben áradozó némely főrendi tagot a módosítvány elfogadá­sára csábíthatá. Afféle „vitám et sanguinem“ hangzik át e módosítványon. Ilyen lélektani okok nélkül alig képzelhető,hogy a főrendek minden gyanakodást félretettek volna a tisztavérű baloldali tag indítványa irányában. Parlamentáris fölfogás mellett még így sem menthető, hogy nyomások nélkül magának a fölirati bizottságnak több tagja a fölirat szerke­zete ellen szavazott. Várjon mit szólnak most, ha megtudják, hogy­­ Tisza Kálmán javaslatára szavaztak? Fest, sept 25. A vöröskönyvről, melylyel gr. András­sy most először fellépettt, több lap, már t. i. úgy látatlanban, igen kicsinylőleg beszélt. A mennyiben a hírlapíró és az oly ol­vasó közönségnek, mely mindig pikáns anyagot kér,álláspontja az egyedül mérv­adó volna, annyiban ama gunyoros meg­jegyzések jogosultsága ellen nem sok el­lenvetés tehető. Mind akettőt az előbbi időkben nagyon elkényeztették.Sokat és mindenfélét nyúj­tottak azelőtt nekik; lehet mondani, hogy akkor úgy látszott, hogy a vöröskönyv szerkesztésénél a birlapírói álláspontnak több engedményt tettek, mint a­mennyi tisztán politikai szempontból — a diplo­máciai czélszerű álláspontról nem is szól­va — indokolva volt. Még nem feledtük el, hogy a piroskötésű füzetek majdnem mindegyikének közzététele után hírek támadtak, hogy egyik vagy másik kabi­net panaszkodott valami indiscretia vagy compromised felett, hogy reclamátiók vagy reeriminatiók hangoztattak , me­lyek valamely már papirosra tett ered­ményt még utólag is gyengítettek. Ezen egészen történelmi reminiscentia által gr. Beustnak azon érdeméből, hogy parlia­­mentáris saldocontónkba ezen intézményt behozta, mitsem akarunk levonni. De az igazság még a hírlapírót is azon vallo­másra kényszeríti, hogy a vöröskönyv múlt évfolyamai sokkal többet tartalmaz­tak,mint akármelyik diplomatiai levelezés­­gyűjtemény, melyeket London, Florence, vagy Párisban közzétettek.Mindenütt,a­hol meghonosult e szokás, csak annyiban gyakoroltatott, hogy a kabinetek arra szorítkoztak, hogy nem tekintve a chro­­nológiai rendet, mindazon diplomatiai le­velezéseket,melyek a külpolitika valamely teljesen megoldott kérdésére vonatkoztak, teljes számban a törvényhozótestület elé terjesztették. Re bene vagy male gesta, előterjesztetett az anyag, mely valóságban ugyan történelmi értékkel bírt csak, de a törvényhozásra nézve eszköz volt arra, hogy megítélhesse, váljon a külügyi vég­rehajtó hatalom megfelelt-e feladatának és méltó-e a bizalomra ? És ezen elvet tar­totta szem előtt gr. A n­d r­á­s­s­y is, mi­dőn elődének intézményét adoptálta. A vörös köny­v szerkesztésénél tehát mérvadó volt az, hogy mit sem hallgassanak el, a­mi egy oly megoldott nemzetközi kérdés­re nézve, melynél az osztrák-magyar birodalom directe részesítve van, a bírá­­lathoz szükséges, de még más részről mit sem vegyenek föl, a­mi még függő­ben levő tárgyalásokra vonatkozik vagy kizárólagos összefüggésben áll egy szomszéd állam belügyeivel, melyeknek visszahatása a mi érdekeinkre, kötelessé­gévé teszi kormányunknak, hogy bizal­masan, barátságosan jó szolgálatait fel­ajánlja. Hogy ilyen közbelépés békés jellegét, a siker reményét azonnal elvesz­tené, ha a nagy dobra üttetnék, hogy az ily üvegház-diplomatia a kak­abineteket az indiseret szomszéddal való közlekedés­ben kétszerezett tartózkodás és elővigyá­­zatra kényszerítené, az oly tiszta dolog, hogy ezt bővebben fejtegetni felesleges. Biztos lehet tehát mindenki abban, hogy ha a vöröskönyvben nincsenek érdekfe­­szítő, „pikáns“ leleplezések, úgy ennek oka csak abban rejlik, hogy a külügyi hivatal főnöke nem tudja alkotmányos felelősségével megegyeztetni, hogy mi­nisztériuma levéltárából oly okmányokat tegyen közzé, melyek a­mint nyilvános­ságra hozatnak, a miniszter által képvi­selt ügynek nem használnak többé, ha­bár a miniszter részére dicséretet is sze­rezhetnek. Ezenkívül még két dolgot akarunk megérinteni. Gróf Andrássy ügyvezetése alatt egy oly „nagy politikai kérdés“ sem oldatott meg alakilag, mely a birodalmat paran­­csolólag szólította volna sorompóba; egy­szerűen azon okból, mert szerencsére egy ily­en kérdés sem merült föl. A­hol köz­vetlenül belevont érdekeinkről volt szó, mint a franczia kereskedelmi politikát il­letőleg ; a­hol a monarchia tekintélyének megóvásáról volt szó, mint például a ro­mániai zsidókérdésben, vagy a tengerjogi kérdésben, ott a szükséges fölvilágosítá­­sok megadattak. Ez az egyik dolog. Másrészről meglehet, hogy Andrássy ügyvezetése alatt, mely most már közel egy évet számít, elég mozzanat volt, mely­ben diplomatikai képviselőink a külföld­ről fölszólíttattak, hogy az illető udva­roknál a bécsi kabinet tanácsainak és előterjesztéseinek meghallgattatást és nyo­­matékot szerezzenek, vagy hogy a szom­széd hatalmak kormányai, saját kezde­ményezés folytán, kikérték külügyi hi­vatalunk nézeteit vagy közbenjárását. De ezen ügyek egyike sem — mert az ügyek nem alkalmazkodnak a delegációk egy­­behívási határnapjaihoz — lépett azon stádiumba, hogy megszűnnék az illető kormány belügyi­hez tartozni, és egyiék­­ben sem — azt bátran lehet kimondani — vállalt el kormányunk olyan kötele­zettséget, mely kötelességévé tenné, a tör­vényesen hivatott képviselőtestületek be­leegyezését. Hogy az, ami itt átalánosság­­ban mondatik, teljesen világos legyen, csak néhány politikai napi kérdést kell tekinteni, mint pl. a bolgár egyházi vitát, a római zárdakérdést, a Zvornik-ügyet, és meg­van a mondottak illustrációja. Mindezen ügyekben a bécsi kabinet bizo­nyára szintén mondott bizalmas szót, de honnan vegye magának a jogosultságot, hogy ma, midőn ezen ügyek közül egyik sem érinti felelősségét, a közvetlenül ér­dekeltek rovására oly nyiltságot tanúsít­son, mely további befolyását megbé­nítaná ? Ha ezeket meggondoljuk, arra jutunk, hogy a vöröskönyv „nem pikáns“ vol­tában kifelé való viszonyaink rendezett­ségének és sikerességének örvendetes visszatükrözését láthatjuk. Andrássy gróf politikájának az a nagy érdeme van,hogy a béke fentartása iránti rendü­letlen meggyőződést gyökerezteti meg, s a­ki meggondolja, hogy mily nagy mértékben hozzájárult ez a köztevékeny­ség minden ágának sikeréhez, az meg fogja érteni az ily meggyőződés nagy jelentőségét, melyet a vöröskönyv tar­talma csak megerősíthet. A­ki a vöröskönyvnek okiratait figyel­mesebben elolvassa, az azonfelül nem egy örvendetes benyomást nyer, így, hogy államunk szava a külföldön ismét súly­os befolyásban növekedett, hogy sehol sem hagyatik meghallgatlanul és megfi­­gyeletlenül; hogy az anyagi érdekeket illetőleg is a német szomszédország olda­lán haladunk; hogy azon elavult kereske­delmi politika szűkkeblű és veszélyes vert- leitásai alól emancipáltuk magunkat, a­mely alá Francziaországot újólag esni láttuk ; hogy külügyi képviselőink hozzá­szoknak ahhoz, hogy a kereskedelmi ér­­dekek óvását és előmozdítását is felada­tuknak ismerjék, és végre — ami több, mint személyi érdek, — hogy a külügyi hivatal jelen vezetőjének kineveztetése Európaszerte majdnem ugyanazon meg­elégedéssel üdvözöltetek, mint itthon, ha­zájában , Magyarországon. S ezek mind nem kicsinyelhető dolgok.­­S.­ Az osztrák delegátió költségvetési bizottságának 3. ülése. Szept. 25. Elnök: b. Pratobevera, jegyzők: dr. Wegscheide r, Kazdasch. A kormány részéről jelen varnnak : gr. A­n­­drássy külügyminiszter, b. Holzgethan közös pénzügyminiszter, Hoffman külügymi­niszteri osztályfőnök, Fal­ke udvari tanácsos. Dr. van der Strass előadó azon kérdést in­tézi a külügyminiszterhez, vájjon hajlandó-e általánosságban, vagy pedig az egyes kérdések tárgyalása alkalmával a külügyi viszonyokra vonatkozólag felvilágosításokat adni. Ugyane kérdést intézi a miniszterhez dr. Giskra delegált is. Gróf Andrássy külügyminiszter minde­nekelőtt azon nézetet fejezi ki, hogy a kül-

Next