Pesti Napló, 1872. december (23. évfolyam, 278-301. szám)

1872-12-03 / 279. szám

“JÜL’ körüli papallok, hirdetmény«*.) a «Mas SW^Mdfl flE&fd­ fljMEM «si» W a*. ■ csert fslflUaetec harwikssst 80 kr. Aii^iMctl« U re­lek er.k­­.mert Uade-Uratafts. UtWSfc REGGELI KIADÁS. /jffk ktlldeiwifik. Sí 9. szám. Kedd deczember 8. 1872. évi folyam. ” m szar ***** s*—C**w*aSiiaisiasaa»w«anaaMM»M»aBa»wzz»«a»'*«i«m»fAi« ^——____ __ •v&ftrkeöztési iroda; Kiadó-h­ivatals 7 jr »151&etofil feltétele** líírdefések ..k­viek­-teifl 7. s?.iua. 1. emelít. Ferencaiek-tere 7. as. földszíni Ki­jp jjj ^ pj 'jS ^ borira ’ «mn. ’ -istelledni részét illető I A lap anyagi részét Allst# Utol* j|Mj jj| fi fimf Bwk | » Wmk 8 1 M**|•» ... 1 frt U ár. I * ('VuZariMthm «tor* w»«* pea., a«* | iili I I 1 If ”1% " S Ilii : ' : if: ~; «ntfwAmB* Előfizetési felhívás „PESTI IPIilKra. Előfizetési árak: Egész évre..........................22 ft. Félévre...............................11 ft. Negyedévre.............................5 ft 60 ke WKT Külön előfizetési íveket nem küldünk azét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­tala" czim alatt Pest, ferencziek-tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló" kiadó-hivatala. Pest, decz. 2 A Lónyay-kabinet visszalépése parla­mentáris életünk egyik legkülönösebb epizódját fogja képezni. Egy miniszteri válság ez, melynek eredete a parlamen­ten kívül keresendő, lefolyása a parla­menten kívül történt, s catastróphájára a parlamentnek nem volt közvetlen be­folyása. Lehet-e ily válságot parlamen­tárisnak nevezni ? Aligha. E válság eredete oda vezetendő vissza, midőn Lónyay gróf elvállalta a minisz­terelnökséget, anélkül hogy megszerezte volna magának a saját cabinetje megal­kotására vonatkozó teljhatalmat. Midőn Lónyay gróf ő"Felsége bizalmából a mi­nisztérium vezetésével lett megbizva, csak a következő alternatíva előtt állott. Vagy egészen uj, személye és politikája híveiből álló cabinetet kellett vala al­kotnia , vagy minden­­reserva és hátsó gondolat nélkül identificálnia kellett volna magát a létező, s általa átvett cabi­­nettel. Lónyay grófnak hibája és fátuma az volt, hogy mindkettőt egyszerre akar­ta. Pedig az egyik kizárta a másikat. Egy uj cabinet alkotását szem előtt tartani, s erre nézve lépéseket is tenni, s ugyanak­kor az összes cabinettagoknak a minisz­terelnökkel való solidaritását s együttma­­radását vallani — ennek okvetetlen a leg­nagyobb inconvenienciákkal kellett járni. Itt keresendő a lefolyt válság kutfor­­rása. Tehát a kabineten belül s nem a parlamentben, vagy a p­ar­­lamenti többségben. A­mi a válság lefolyását illeti, az lassú volt és titokzatos. A­mi a cabinetben tör­tént, azt természetesen a titok fátyla bo­rította, de nem úgy, hogy az élesebben látó szem azt észre ne vehette volna. Lassan-lassan azután a cabinetben ural­kodó szellem külsőleg tényekben is nyil­vánult. Mindjárt Lónyay gróf működése elején egy nagy sensatiot keltett ügyben napfényre került azon ellenmondás, me­lyet fönőbb jellemeztünk. Lónyay gróf elfogadta s magáévá tette a cabinetet úgy, a mint az létezett, de nem annak tényeit, sem annak határozatait s enga­­gementjeit. A nagy vasúti szerződésre utalunk. Mi a szerződésről ezúttal sem mondhatunk kedvező ítéletet, nem is a szerződés lényegéről van itt szó, hanem Lónyay grófnak magatartásáról a három miniszter által megállapított előleg­es kér­déssel szemközt. Ez csak egy példa a sokból. Nap jött nap után, de nem hozta meg a cabinetnek a bizalmat, az összhangza­­tot, a solidaritást. Sőt a dolgok az idők haladtával mindinkább elmérgesedtek. Egy cabinet bizonyos sikerrel működhe­tik még akkor is, ha nem áll egészen ho­mogén elemekből. A cabinet tanácskozá­sai kicsiben úgy­szólván anticipálják a parlament harczait, s minden egyes ügy midőn már éretten a parlament elé jut, egy compromissumot képvisel. Így szo­kott ez lenni az úgynevezett co­alitionális minisztériumoknál. Az ily kormányok rendesen nem igen hosszú életűek, de azért nem nélkülözik a sikeres tevékenység összes előföltételeit. Csakhogy az ily kormányok egyes részeinél sine qua non a kölcsönös bizalom, a jóakarat, a com­­promissumra való hajlam. Ha mindez a mi cabinetünkben azon mérvben meg lett volna, mely nélkül sikeres összeműködés egyáltalán nem gondolható, közéletünk ma nem volna gazdagabb egy igen szo­morú episoddal. A­mint azonban a dolgok mentek, a dissolutio a cabineten belül mind nagyobb fokot ért el. Volt egy miniszterelnökünk, a­kinek nem volt kabinetje, s volt egy kabinetünk, mely nem birt fővel. Kezdet­ben miniszterelnök és kabinet csak far­kasszemet néztek egymással, csakhamar azonban a kabinet két egymástól élesen elvált pártra szakadt. Az egyik pártot képezte a miniszterelnök, a másikat a mi­nisztérium. Az első stádium az volt,midőn az egyik párt zavarta a másik tevékeny­ségét ; a második, midőn egymást tökéle­tesen paralysálták; a harmadik és utolsó, midőn arra került a sor, hogy ki az erősebb s ki tud fölülkerekedni a má­sikon. Egyes részletekbe nem bocsátkozunk, ámbár ilyenek is bőviben állnak rendel­kezésünkre Ma csak azt akarjuk constatálni, hogy a válság lefo­lyása is a parlamenten kívül történt. Hogy az ily helyzetnek hovatovább tarthatlannak kelle bizonyulnia, az elejétől fogva kézzel fogható volt. A mi parla­mentünkben nem működhetik oly kor­mány, melynél hiányzik az erő legelső feltétele: a benső egység. Az ellenség ezt rögtön kiérezte, s e szerint állapította meg hadjáratát. A többség támogatta a kormányt, de a kor­mánynak ziláltsága lehetetlen, hogy a­egyen visszahatással egy oly többségre, mint a­milyen a mi­enk. A különféle elemeknek legerősebb kapcsaihoz a kormánynak kell tartoznia. Ha e főkapocs meglazul, ennek kény­szerű következménye a párt meglazu­­lása. Ez észrevehető volt sokszor, s észreve­hető volt akkor is, midőn a Csernátony­­affaire s a miniszterelnöknek ez alkalom­mal tanúsított magatartása a pártot újra nagy próbára tette. A párt ezúttal is megtette azt, a­mit a jó­zanság és a politikai i­l­­dom parancsolt, de azért az egész helyzetben bizonyos kellemetlen fesz állt be.A párt első határozata a hely­zet szigorú következménye volt; a párt nem maradt miniszterelnöke iránti kö­telezettségein innen, de ha csak a Parla­mentarismus rovására nem akarta tenni, határozatánál egy lépéssel sem mehetett tovább. Azután jött Tisza fölszólalása, s a többség ismeretes eljárása. Mindez a poli­tikai athrnos­ferának nyomott, és nyo­masztó voltát csak emelte. E perezben a cabinet kebelében ösz­­szehúzódott electricus anyag explodált. A miniszterek megjöttnek hitték az időt az aut­ant föltevésére. Együttesen beadták le­mondásukat. Anélkül,hogy al parlamentben a cabinetnek, vagy annak fejének bizal­matlanság szavaztatott volna, anélkül, hogy a cabinet vagy annak feje kisebb­ségben maradt volna, az ellenzék rohama, többség ingadozása, minden actuális par­lamenti ok nélküle egyszerre a vál­ság kellő közepében vol­tunk. Mindezt pedig csak azért hozzuk föl, mert bizonyos oldalról már is dühöngő zajjal a többség ellen fordulnak. Lármáz­nak a párt ellen,a­mely nem életre képes, a­mely nem tette meg kötelességét. A dol­gok lefolyása legerősebb c­áfolat az ily oktalan beszédre. Mondjanak, a kiket illet, paler peccavit, s ne keressenek bűn­bakot a pártban. (Ma**«*«*"*****"*""1111"1 ' ' ' — * „PESTI NAPLÓ“ HÁRCZAJA.­I Az Állam és az egyház Francziaországban. Laboulaye Eduardtól. (A „Questions constitutionnelles“ czimti legújabb müvéből.) — Két czikk. — IL Beszéljünk legelőbb is az egyház vagyonáról, és jegyezzük meg, hogy ma tényleg semmi sem korlátolja a társulatok és kolostorok vagyon­szerzését. A törvény kijátszására vagy elcsava­­rására ezerféle eszköz kínálkozik. A szabadság e helyzeten mit sem fog változtatni. De az egy­ház és az állam elkülönítése után mi sem fogná gátolni a holt kézről szóló törv­ény érvényesítését, sőt szigorítását. Francziaországnak korlátolt területe és szá­mos lakossága lévén, nagy érdeke van abban, hogy e föld az egyéni munkálkodás számára tartassák fenn; de ez oly kérdés, mely a nemzet­­gazdaságot és nem a vallást érdekli. Hagyjuk meg az egyháznak ez ingó értékek és a szüksé­ges épületek birtokjogát, ez­által teljesen bizto­sítunk számára annyi függetlenséget, a­mennyire szükség van. — De vájjon az egyház, ha egyszer kiszaba­dul az állam keze alól, nem fog-e veszélyes tár­sulattá alakulni ? És erre nézve elősorolják a 26 millió hivőt, kikkel az egyházat jóakarólag megajándékoz­zák; azt mondják, hogy egy legfőbb tanács, egy minisztérium saját kénye szerint fogja kor­mányozni e roppant tömeget; töprenkednek, vájjon az egyház nem fogja-e megint magához ragadni az uralmat mint a középkorban, vagy nem fog-e legalább oly politikai túlsúlylyal bírni, melynek egy kormány sem lesz képes ellentállani. E képben sok képzelt van, hiányzik hozzá az, hogy minden keresztény katholikus legyen. De akkor is mindez aggályok agyrémek volnának. A mely napon valamely egyház szabaddá lesz, ugyanakkor egyszersmind decentralizáltatik is, és politikailag kevésbé erős lesz mint imént volt. Ennek egyszerű oka van. Minden plébánia, min­den kápolna, minden iskola kormányzati füg­getlenséget nyer. Azoké lesz, kik költségeit viselik. A pénzügyi, azaz a laikus elem újra törvényes befolyást nyer; minden plébánosnak számolnia kell híveivel, mert ő ezektől függ ép úgy mint püspöke, holott ma csak közönséges katona egy korlátlan hatalmas főnök alatt. Az egyház szabadsága az alkotmányos kormány­zatot viszi be az egyház ügyeibe; az egyház uniója az állammal ellenben csak a püspöki zsar­nokságot szülte; a kormányzati zsarnokságot értem, mert a doctrináról itt nincs szó. Végre az egyház szabadsága kiűzi a politi­kát a templomból; ezt bizonyítja az Egyesült­ Államok és Canada példája. Ott a püspökök hatalmasak mint lelkipásztorok, de politikai te­vékenységük nincs, vagyis abban szólva, ők elég bölcsek, mikép belássák e téren való illetékte­­lenségüket. Hogyan is lehetne ez máskép ? Fran­­cziaországban politikát űznek a püspökök, mert fenyegetve hiszik magukat az állam által, vagy mert osztozkodni akarnak vele a hatalomban, vele együtt kormányozni a nevelést vagy a saj­tót. De oly országban, hol nincs mit félni, sem remélni a­z államtól, miféle érdekük lehetne a püspököknek a politikába avatkozni ? És ha be­avatkoznának is, mily oldalról hathatnának hí­vőikre ? Miféle veszély nevében zaklathatnák föl a lelkiismereteket ? Az egyház elkülönítése az államtól annyi, mint elkülönítése a vallásnak és politikának, mindkettőnek nagy javára. Ez az, a­mit soha sem szabad elfelejteni. Mindeddig a vallási álláspontról indul­tam ki, megmutattam, hogy az egyház, az­az a papok és hívők mit sem veszthetnek, ellenben mindent nyerhetnek a szabadság által. Lássuk most, milyen haszon vár a társadalomra. E haszon véghetetlen nagy lesz : minden sza­badság végleges megalapítása, visszavonhatlan meghódítása. Megmondom miért. Az egyház csak a társulás szabadsága, a pro­paganda, az oktatás, a jótékonyság szabadsága mellett élhet meg. Ezért nem keresi ő a nem sza­bad országokban az állam pártfogását. Hogy tel­jesíthesse küldetését, okvetlenül szabadságra van szüksége , és ezt mint kiváltságot veszi igénybe, ha mint jogot nem nyerheti. De azon naptól kezdve, melyen az egyház az államtól elkülöníttetik, kiváltságról szó sem le­het többé. Azontúl a katholikusok nem mint hivek, hanem mint polgárok követelhetik a szabadságot. Azontúl a vallás ügye a szabadság ügyévé lesz. Képzeljük el ama változást, melyet az ily helyzet a szellemekben előidézne! Ma a katholikusok túlnyomó száma fél a szabadságtól. Nálunk e szó, mely a forradalom­ra emlékeztet, zavart vagy épenséggel üldözést jelent. De a mely napon a lelkipásztorok ás a hívők, egyházaik birtokába helyeztetvén, át fogják látni, hogy a szabadságban védőbástyát nyertek, és hogy e szabadság csak mint közös jog állhat fenn, azon naptól kezdve a szabad kormányzatnak meg lesznek nyerve mindazok, kik tőle még ma irtóznak. A­meddig a papok, a nők, az ájtatoskodók ellenségei a szabadság­nak, addig haladása nehéz és akadályos lesz, mert egy más kor előítéletei ellen kell küzde­nie. Mi kellene tehát arra, hogy ez ellenségeket megtérítsük, őket a demokratia barátjaivá te­gyük ? Semmi egyéb, mint az egyház és állam elkülönítésének őszinte keresztülvitele. Az em­ber hamar megszereti a szabadságot, ha él­vezheti. Az állam tehát atheista lesz ? kérdik azok, kik a szavakat veszik a dolgok helyett. — A felelet könnyű. Mi az állam ? kormány­zó egyének bizonyos összesége. Ez egyének, ha van vallásuk, azontúl is ragaszkodni fognak hozzá, de nem lesz semmi joguk azt másokra is ráparancsolni; ebben sokkal több vallásosság,­­ és sokkal több morál lesz. Van-e furcsább és vallástalanabb valami, mint az olyan állam,mely magát türelmesnek mondja elvből, katholikus­­nak kegyeletből, szabadelvűnek meggyőződésből, és mely sorban fizeti a püspököket, protestáns lelkészeket, rabbinusokat és imámokat ? Ez által nem mutatják-e meg példával az országnak, hogy állam az egyház és a vallás fölött áll ? Ellenben ne fizessen az állam senkit, adja meg minden egyháznak az önkormányzatot, az által elisme­­rendi a vallási dolgokban való illetéktelenségét, és mert egyik vallást sem pártolandja, tisztelni fogja valamennyit. — És mivé lesz a morál­? — A morál a régi fog maradni, a társadalom­ban semmi sem fog változni, csak a hivatalos alakoskodás fog megszűnni. Ekkor nem fogjuk többé a szószékről azt a nyilatkozatot hallani, hogy : „telve vagyunk tisztelettel a nemzeti val­lás iránt, de nem hiszünk belőle egy szót sem.“ A társadalom morálja nem fog csökkenni, azért mert az egyházak szabadok lesznek , sőt ellen­kezőleg fel lehet tenni, hogy a cselekvéseikben szabad egyházak nagyobb befolyást fognak nyerni a hívekre. Várjon jelenleg azokat, kik­ semmiben sem keresztények, bár meg vannak keresztelve, gá­tolja-e az egyház és állam szövetsége a­ materialis­­mus és az atheismus nyílt bevallásában ? Váljon a szövetség, mely a politika és az uralom színé­vel bir, nem válik-e némelykor azon szövetsé­gek egyikévé, melyek felháborítják a nemes szellemeket, és majdnem kétkedésre bírják ma­ga az igazság iránt ? Végre az an­gol, kanadai, amerikai, hollandi vagy svájczi katholikusok­­ban talán kevesebb a morál, mint a francoia, olasz vagy spanyol katolikusokban ? Mellőzzük tehát a morált; ez mit sem veszíthet a vallási szabadság által. — Hát a theologiai ellenségeskedések ? És a felekezeti pörlekedések ? — E részben tökéletesen nyugodtak lehetünk. Ha az államférfiakat hallgatja az ember,ők egye­bet nem tesznek, mint hogy a politikai és val­lási pártokat egymás felfalásában gátolják: ez hatalmuk alapja, de ez csak képzelt alap. Ha az egyházak pörlekednek, azt azért teszik, mert a politikai hatalmat vitatják el egymástól; azt akarják, hogy az állam birákat, katonákat, ba­kókat kölcsönözzön nekik. Oly országban ellen­ben, hol minden egyház szabad, és az állam a vallás dolgában semleges, ott nincs theologiai pörlekedés. A sekrestyeharczok megzavarták XV. Lajos, az egyház legrégibb fiának, és a vallás védnökének egész uralkodását. Az Egyesült­ Államok negyven különböző egyháza teljesen békében élt egymással. Beszél­nek és írnak ugyan a tévely ellen, de mindenki békében engedi felebarátjait abban a templom­ban imádni az istent, melyet szabadon választott. Ennél többet nem kíván a társadalmi érdek. Végül egy megjegyzést ajánlok az olvasó figyelmébe. Csak egy szolgál az embernek javá­ra, csak egyben van élet és maradandóság: az igazság és őszinteségben. Francziaország e pil­lanatban fictióban él. A kormány, melynek nincs semmi joga a lelkiismeretekre, gátol bizonyos egyházakat az alakulásban, másokat a fejlődés­ben ; egy miniszter, ki meglehet semmiben sem hisz, kinevez katholikus püspököket, protestáns lelkészeket és zsidó rabbinusokat; a tudományok és a bölcsészet hallgatag megegyezés szerint taníttatnak ; a tanárnak nem az a főgondja hogy kímélje hallgatói kétséget vagy előítéleteit.Mind­­ez hazugság, mindez ép úgy ártalmára van a társadalomnak, mint a vallásnak és­ az államnak. Ha azt akarjuk, hogy a francziák férfiak le­gyenek és ne gyermekek, polgárok és ne babo­nás vagy hitetlen tömeg, akkor bocsátkozzunk a dolgok lényegébe. Ne legyen semmi fictio, semmi egyezmény , hanem világosság és őszin­teség mindenfelé! Ott, a­hol a szabadság nem uralkodik, az igazság le van békázva, a­hol a szabadság uralkodik, ott nemsokára uralomra fog vergődni az igazság is! Pest, dec­ember 2. (A Szlá­vy-kor­mány.) Szlávy József miniszterelnök megjelent m­e este a Diákkörben és a párt egyes tagjainak jó kivonatait fogadta. Mi minisztériumának összeállítását és program al­ját illeti, a következőkről értesülünk: Tisza La­jos semmi körülmény között nem akar maradni, mert egyáltalában megunta a miniszterséget. Meglehet azonban, sőt e pillanatban valószínű hogy egyelőre mégis elvállalja a­ tárosát, de azt csak a budget viták befejezéséig tartja meg. Utódja: gr. Szapáry Gyula. A Szlávy-kormány valószínűleg holnaputánig teljesen szervezve lesz, s ekkor bemutatja megát a Deákkörben, másnap pedig a képv­­házban. A­mi programm­­ját illeti, valószínű, hogy a jelen ülésszakot kizá­rólag a pénzügyi előterjesztésekkel fogja foglal­koztatni. Reméljük, hogy a budgetvita rö­­videbb ideig fog tartani , a ház minél­előbb megkezdheti az adóreformo­kat tárgyalni, mely­ekre vonatkozólag a pénzügyminiszter a javaslatok egész seri­­esét fogja előterjeszteni. Örvendünk, hogy Ker­­kapoly miniszter fáradságteljes munkájának e gyümölcsei nem mentek veszendőbe. (Samoborról)a „Pesti Napló“ szerkesz­tősége ma a következő távirattal tiszteltetett meg: „A samobori unionisták nevében a leg­melegebb köszönetet mondunk a „Pesti Napló“ szerkesztőségének a „Dráva torkolatról“ czím­­zett czikk közléséért, mely az unionisták hely­zetét oly hiven adta elő. A samobori polgári ka­szinó-egylet. “ (A főrendi ház távollevő tag­ja­i) az elnökség által tiszteletteljesen felkéret­nek, miszerint f. évi decz. hó 5-én tartandó ülés­re megjelenni szíveskedjenek. (A VIII-ik bíráló bizottság) az udvarhelyszéki választás tárgyában f. hó 5-én délutáni 4 órakor ülést tart. Tolnay Károly s. k. bizottsági elnök. (A temesvár-orsovai vasútvonal) építését már az 186­8/a-iki országgyűlés határo­­zatilag kijelölte, s utasította a kormányt, hogy annak engedélyezése iránt a kellő lépéseket te­gye meg. A kormány a mai­ országgyűlés vége felé elő is terjesztett törvényjavaslatot, melyben az osztrák államvasút és a tisztavidéki vasúttár­­sulatnak közösen engedélyeztetett volna az em­lített vonal.E­ törvényjavaslatt azonban sok egyéb­bel az ellenzék agyonbeszélési hadjárata folytán leszoríttatott a­ tárgyalás szőnyegéről. Azóta nem terjesztetett elő újból, bár a kormány egyéb vas­úti törvényjavaslatokat, melyek a múlt ország­gyűléstől függőben maradtak, már bemutatott. A temesvár-orsovai vasútvonalnak újabb­ nyomát csak azon vasúti egyezményben láttuk, melyet az osztrák-magyar főconsul a romániai külügyér­­rel a magyar és oláhországi vasutak csatlako­zása iránt kötött. Ezen egyezményben határozottan a temesvári kiindulás van kijelölve az Orsovánál végződő vonalra nézve. Mi azon egyezmény ismertetése­kor azonnal meglepetésünket fejeztük ki a fölött, hogy a magyar-osztrák kormány képviselője az Orsovánál találkozó vonal, illetőleg a temesvári kiindulási pontot ígérte oda a romániai kor­mánynak és ez­által megköti némileg a törvény­hozás szaba­d rendelkezését azon esetre, ha Aradról kívánná az Orsován végződő vonalt irányozni, ami Románia érdekébe legkevésbé sem ütközik. Most ismételve azt hirük, hogy a temesvár­­orsovai vonalt tanulmányozó mérnökök utasít­­tattak, hogy az aradi irányt vonalozzák,és ezen hírt úgy magyarázzák, hogy a tiszai vasuttár- BUrat rendelte oda mérnökeit, hogy azon esetre, ha az osztrák államvasuttársulattal egyesülten nem nyerné meg a temesvár-orsovai vonalra az engedélyt, módja legyen az arad-orsovai vonal­ra nézve terveit előterjeszthetni. (A j­ó j­ö­v­e­d­é­k,) daczára annak, hogy az 1868. XI. t. sz. által a só ára tetemesen leszállittatott; dacára, hogy a munkaárak és az élelmi czikkek időközben folyvást drágultak, tiszta jövedelmében egyre gyarapodott. A só árának 5 írtra történt leszállítása előtt Magyar­­országra vagy 8 millió esett e jövedékből: 1868-ban már 9,429.000, 1869-ben 9,557.000, 1870-ben 9,973.000 és a múlt évben 10,632.000 írtra ment a sójövedékből eredt tiszta nyereség. A só kiállítási ára a magyar bányákban mindig olcsóbb volt mint p. o. az osztrák tele­pekben, így 1865-ben, mikor tehát még sokkal magasabb és helyileg különböző volt az eladási ár. Stájerországban 1 frt 76 kr., Tirolban 1 frt 14 kr., Gallicziában 82 krba került a főtt só mázsánkénti termelése; a kősó termelés Galli­cziában 51 g2, Magyarországon 35, Erdélyben 37 krba került. A­mióta a magyar kormány ke­zeli e jövedékeket 1868-ban 34, 1869-ben 30, kr, 1870-ben 37 kra emelkedett egy mázsa ter­melési költsége, a múlt évben azonban teteme­sen lejebb szállt, úgy hogy Sóvárott a főzött só előállitása 46 krba került ugyan, de ez a leg­magasabb ár, míg Sugatagon a kősó mázsájá­nak termelési költsége nem egészen 22 krra ment. A só szállítási , eladási költségeinek átlaga még­ nem állapítható meg tüzetesen Legfőbb oka ennek az, hogy a szállítás és eladás módja az utóbbi években nagy változáson ment keresztül. 1868 és 1869-ben ugyanis a sószállítást és ela­dást Magyarország számára Marmarosból a Ti­­szától a bécsi hitelintézet eszközölte, a sóvevők által megtérítendő költségeket is maga viselte, s az államnak csupán az aknáért fizetett. A külföld számára szükségelt sót szintén a bé­csi hitelintézet szállította, a költségeket azonban az állam viselte. Erdélyben a sószá­llitás 1868 és 1869-ben házilag kezeltetett a kincstár által, 1870-ben pedig magánvállalkozók teljesítették; mig Magyarországon megfordítva 1870-ben ment át nagy részt a kir. hivatalok házi keze­lésébe. A fennebb kimutatott évi tiszta jövedelmek némi correcturát igényelnek azon tekintetből, hogy Magyarország némely vidékei számára Gácsországból, Horvátország részére pedig a Lajthán túlról beszerzett sómennyiség nincsen teljesen elszámolva. De ezen különbségek le­ütése után is kétségtelenül észlelhető a sójöve­dék állandó gyarapodása, melynek factorai egyrészt a sófogyasztás folytonos növekedése, másrészt az eladás és szállítás házi kezelés alá vétel. (A dohánybeváltási árak föleme­lése.) A m. k. pénzügyminisztérium méltányol­ván a magyar koronához tartozó országokban a dohány­termelés körül fenforgó viszonyokat és hogy a dohány termelőknek már az idei do­hánytermelés körüli fáradozásai kellően meg­jutalmaztassanak és ők a jövőre nézve is meg­felelő mivelésre serkentessenek, elhatározta az 1872., 1873. és 1874. évre megállasitott dohány beváltási árak fölemelését, oly módon, hogy ezen felemelt árak már a megindított idei do­hány­termés beváltásánál alkalmaztassanak. Ezen fölemelt árakat külön hirdetmény tudatja az egyes fajok és osztályok szerinti megkülön­­böztessékkel. Pest, dec­ember 2. A Szlávy-kormány keletkezése bizonyá­ra nem jelent semmiféle elvi diadalt, s így nem is jelenti semmiféle elvek leve­­zetését. Ez a helyzet előnye, de némi részben hátránya is. Előny annyiban, mert nincs ok semmiféle ijesztgetésre és ürügy se lehet a reservált álláspontokra. A­kiknek nincs szájuk ize szerint Szlávy elnöksége azoknak biztosítékul szolgálhat az összes cabinet megmaradása , mely nagy részben gr. Andrássy cabinetje, és mindenek fölött Deák F., ki bizonyos solidaritásban áll e miniszterelnökkel. Különben Szlávy alighanem okult Lónyay esetén s valószínüleg részletezni, részletei­ben a Deákpárttal közölni és megállapi­

Next