Pesti Napló, 1873. augusztus (24. évfolyam, 176-200. szám)

1873-08-07 / 181. szám

181. sZ. Szerkesztési iroda, Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézir­atok nem adatnak vissza. A lap anyagi részét illető közle­­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Csütörtök, augusztus 7,1878, REGGELI KIADÓ& *4. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 írt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felillfizetés évnegyedenként 1 Ttorint. Az előfizetés az év folytán*­ minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak­: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó­­­hivatalának (Athenaeum, fe­ren­cziek tere 7. sz. a.) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, aug. 6. Zala és Mosony az első megyék, melyek csatlakoztak Pest és Buda, Szeged és Kolozs­vár, Arad és Temesvár, Hód-Mező-Vásárhely és Versecz nemes felszólalásához az egyház­­politikai kérdésekben. Mindezen törvényha­tóságok hálát és köszönetet szavaztak Deák Ferencznek a j­l. 28 diki beszédében foglalt elvek kijelentéséért, s az elősorolt municipiu­­mok többsége kérvényt is intézett a képv.­házhoz, melyben Deák Ferencz elvei, illető­leg az egyház és állam között fennforgó kér­déseknek ez alapon történendő minél előbbi megoldására hívják fel a törvényhozás figyelmét. Mint már említettük, meg vagyunk győ­ződve, hogy e felszólalásokhoz az összes municipiumok csatlakoznak. Mindenütt fog­nak találkozni a szabadság szeretetétől átha­tott, a civilisatió és előhaladás iránt érdekelt­séggel viseltető férfiak, kik megemlékeznek Deák Ferencz nagy kezdeményezéséről, s az ünnepelt vezér által kiejtett szó végig fog zengeni az egész országon, mindazok elisme­rése által kisértetve, kik a szabadságban hisz­nek, s a kulturállam jogintézményeinek el­érését nem épen attól tételezik fel, hogy az állam és egyház,hosszas és gyászos gyűlöletes harczokat vivjon egymással. Deák Ferencz programmja épen ezt akarja kikerülni. Az egyház iránt nemcsak igazságos, de méltányos is, az állammal szem­ben ildomos, tapintatos. S hogy egy magyar lapnak minden hallucinatiói daczára felvilágo­­sodott kath. körökben is é­r­z­i­k a felállított programm e jelentőségét, arról bizonyságot tehetnek az »Egy kath. pap“ aláírásával e lapokban megjelent czikkek, s egy kiváló er­délyi katholikus hazafi Simon Eleknek be­széde, melyből alantabb közlünk kivonatot. Megengedjenek tehát t. vidéki collegáink az „Ung,“ a „Hód-Mező-Vásárhely “ és a „Szabadka“ , — mi sehogy sem találjuk in­dokolva azon idegességet, melylyel a munici­­piumokhoz szóló felhívásunk irányában vi­seltettek; nem találjuk ezt indokolva semmi­féle szempontból sem. Sőt bevalljuk : minket meglepett, hogy vidéki lapokban, melyek még nem­rég is pa­naszos felszólalásokat közöltek az ellen, hogy az ország központja minden érdekeltséget absorbeál,kifogásokat olvastunk az ellen,hogy a törvényhatóságok politikai enuntiatiókat tegyenek. Kétséget sem szenved, hogy a tör­vényhatóságok első feladata a közigazgatás s van e téren elég tenni­való, csak győzzék. De szintúgy nem szenved kétséget, hogy mi­után a törvényhatóságok politikai testületek is, s minthogy a törvényhatóságokat egy­­egy vidék intelligenciájának gyypontjául kell tekintenünk, a közügyre nagyobb haszon háramlik, ha a törvényhatóságok foglalkoz­nak a politikai kérdésekkel, ha ők intéznek egy-egy ügyben az országgyűléshez kérvényt, mint egyes népgyűlések, melyek hívatlan iz­­gatók pressiója alatt állanak és egyes nagy­hangú emberek értelmetlenségeire esküsznek. A törvényhatóságok politikai nyilatko­zatai: egy fontos, alkotmányos jog gyakorla­ta, s minthogy csak azon reform lkt életké­pességgel, mely a közérzület széles alapján nyugszik, s az összes alkotmányos tényezők vitái, eszmecseréi körében megérlelődött: az országra nézve valóban nem láthatunk sem­mi kárt abban, ha egyes fontos­ belkérdé­­seink megvitatásában a törvényhatóságok gyakorolják a jogot, mely őket az alkotmány és a törvény szerint megilleti. Mi azok közzé tartozunk, kik még nem vesztették el hitüket a magyar törvényható­sági élet jövője és sikeres felvirulásában. Ezen hit nem engedi azt meg nekünk, hogy hall­gatagon nézzük, a­mint mesterséges úton is növelni akarják a törvényhatóságok gyűlései iránti közönyt és részvétlenséget. Mi azt akar­juk, hogy eleven, élénk pezsgés induljon meg a municipiumokban, hogy a zöld asztalok körül érdekeltséget keltő eszmecsere és nézet­­harcz folyjon; hogy a törvényhatóság a köz­vélemény terén is elfoglalja az őt megillető szerepet. S vidéki lapjainknak tán inkább az volna feladatuk, hogy ez életpezsgést elő­mozdítsák s annak egyes nyilatkozataival megismertessenek, mint az, hogy a maguk részéről is hozzájáruljanak a közöny és rész­vétlenség terjesztéséhez. De nemcsak ez általános indokokból nem helyeselhetjük említett vidéki laptársaink el­járását. Azt akarjuk-e, hogy minden megye, minden város, az egyház és állam közötti harc­ egy-egy színhelyéül szolgáljon? Távol­ról sem ,­z­épen az ellenkezőt. Azt akarjuk, hogy a türelmesség és méltányosság tana ta­láljon országszerte visszhangra, hogy minde­nütt kijelentsék a készséget a kölcsönös érde­keknek megfelelő transactio, az egyház és állam közötti igazságos és méltányos elválás iránti hajlamot. Azt akarjuk, hogy e kérdések ne zavartassanak össze sehol a papság iránti oktalan gyűlölködés, vagy a vallás kigúnyo­lásával. Szóval azt akarjuk, hogy e kényes, minden oldalról tekintetbe vételt és megfon­tolást igényelő ügyek megoldásánál az értel­miség álljon az agitatió élére, ez szabja meg annak medrét és irányát. S nem joggal kérd­hetjük-e: vájjon oly szándéklat-e az, melynek valósítása idegenkedést, ellenszenvet kelt­het fel ? A felett ne legyünk semmi kétségben, hogy e kérdések megoldása elhalaszthatlan. A jelen állapotok, bármennyire előnyösek legyenek is azok egyesekre, tűrhetlenek a A „Pesti Napló“ tárczája. Félig múlt időkből. ív. (Dr. Széchenyi István az 1831-diki Járványról.) Gr. Széchenyi Istvánnak Döbrenteyhez intézett következő levelei fogalmat adnak a cholera-járvány 1831-d­iki pusztításairól, s arról, hogy milyen volt akkor a közhangulat. Gr. Széchenyi következőleg i­. Czenk, aug. 15-én, 1831. Ámbár igen jól tudom, hogy egy oly hiába való nyavalya, mint a cholera, soha sem fog bátor­kodni egy nemzeti Magyar Tudós Társaság titok­­nokját lábikrájánál s kardombozatjainál fogva rán­­czigálni, beleit dúlni sat, s igy megvallom önnek jólétérül nem igen aggódom, s megismerem, mind­­azáltal, hogy becses s barátságos sorait, melyeket ma vettem kezeimhez, úgy tekintem, mint egy élő­nek arról szóló nyugtatványát, hogy ő a halottak or­szágában még él. Én tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a cholera ragadós — s mind addig, mig nem hallom, hogy istenház, játékszin, casino sat. sat. zárva nincs s egyik a másiktól el nem zárja magát, — mindad­dig azt hiszem, hogy közületek egy szálig mind sír­ba hull: az akadémikusokat sat. kivévén. A cholera ezen megyében tegnapelőtt ütött ki Egyeden, s igy tehát mi is benne vagyunk. Sokáig tartottuk, de ily szerencsétlen honban, a­hol oly bal­gatagon parancsolnak, a­hol — ha egy Cherub parancsolna is — senki nem engedelmeskedik, a­hol mindenki teszen, a­mint kénye tartja stb. stb., ott valóban csak a szűz Mária, s a vak véletlen marad párt­­védül. »Szenvedni s hallgatni“ vagyis inkább „némán szenvedni« ez a mire szorítva vagyunk. Avagy egé­szen török módra élni, azaz pestis és mirigy és vesz­tő hely közt, fiatal lelkeinkbe fatalismust funi, min­den tudományt lábbal tiporni, 30 ágyast tartani stb. szóval az egész létünket mindig, órákra, napokra concentrálni, s ez menten meddig mehet. Divergentiáinkból, zablátlanságainkból követ­kezett eddigi s még továbbá következendő nyomo­rúságaink eltöltötték lelkemet legkeserűbb érzé­sekkel. Azt hiszem, minden további polgári létünk a véletlentől függ; mert ha ezen nyavalya több esz­tendőkig tart, a mi hihető s nem csak lehető — ak­kor eltemeti külintelligentia, ezen régi, — s régóta dülledező feudális rakványt — s féltem, hogy a ma­gyar örökre alája el ne legyen temetve. Dolgozzunk azonban addig is, mig óránk üt — hívein, férfiasan. Kérem írjon mennél többször. Széchenyi s. k. Ide mellékelve küldök a t. társaság számára két nyomtatványt. ar Isten, leszen e t. társasági gyűlés? kérem írjon erről. Tud-e valamit Telekyről, Wesselényi­ről. sat. ? (Keresztül lyukgatott levél.) Czenk, augusztus 28-kán 1831. Igen nagy örömmel vettem augusztus 20-ki le­velét a zempléni tudósítással együtt. Sz. István nap­ját az idén ugyan szomorún ültük, a mi remélem arra fog szolgálni, hogy jövendőben annál vigabban üljük,a mint hogy bizonyos post nubila Phoebus,és a fekete múlton minden világos szinti szokott lenni s mosolygóbb jövendő. A cholerának felette jó követ­kezései fognak lenni, mert lehetetlen, hogy sokban ne ébredjen fel végre „a javítási s­z­o­m­­.“ Egy kis baj éri a hazát, és ime minden zűrzavarban a mi valódi veszély, — mert a nyavalya nem volna magában oly rész, mint azt a panica azzá te­szi. A régi alkotmány úgy recseg, hogy azt a legva­kabb Antireformátorok s Idő­ megakasztók is hallani fogják, és ez semmi esetre ártalmas nem lehet, és ... . Igen szeretem s becsülöm önben, hogy a szag­gató halál közt egy cseppé se halt el vérének mele­ge, mert leveléből nem csak jó kedvet, hanem oly férfiúi teremtő vágyat is veszek észre, mely a vilá­gon mindenen győzni szokott és mely — ha úgy sza­bad mondani — „szesz“ a lehető legnagyob­b siker­okozó, és minden emberben tán a legmélyebb tulaj­don — egy kezdendő gyermek tudós társaságnak titoknokjában pedig oly valami,mi a társaságnak egy deli szép léteit, a titoknoknak pedig bizonyos halha­tatlanságot ígér. És ha Epaminondas halálos nyíllal szivében azt kiáltá fel utolsó pillanatban: „Nem halok egészen meg, mert utánam fognak élni Mantinea s Lend­ra diadalmi« — a­hol közbenvetőleg mondom, sok erabervér folyt! — úgy mi is remélhetünk hol­tunk után az élők közt maradást, mert igaz ember­­vért a halhatatlanságért nem öntöttünk, de csekély tehetségünk szerint már egynek-másnak alkotói va­gyunk, a­miknek ha láthatólag elbomlanak is, mag­jai sokáig fennmaradni fognak. Telekynek ön tanácsa szerint még ma fogok írni. El ne alud­janak tudósaink, igazsága van. Hogy nem lehet józanul a társaságnak üléseit most előre elhatározni, az bizonyos, mert a legfüggetlenebb is nem tudja máról holnapra mit lesz teendő, a miről én tán legjobban tudok ítélni, mert szinte az egész tár­saságnak életi állásom szerint legfüggetlenebbike va­gyok, s még én sem tudom, mit fogok tenni. Ezen megye elzárta magát, úgy hogy akárhonnan jővén 10 sőt 20 napi contumaciát kell kiállani. Más vár­megye úgy tett-e, neme, vagy mit tett?— azt bizonyosan nem tudom, — s igy bolond vol­nék, »Quia sunt certi denique fines« stb., ha most meglehetősen kellemes házamból eltá­voznám, hogy annak a nagy szerencsének ki­tegyem magamat egy contumaciából a másikba bújni. Mind­az­által télre Pestre igyekszem, az­az november táján. Addig tán megszűnik a nyavalya, vagy ezen vidéket is annyira ellepi, hogy akár hol is van az ember, mindegy, és tán az lesz a legbölcsebb, ki ré­szint fáradozva a közjóért, részint annyi mézet szí­ván a neki hintett virágokból, a­mennyit csak lehet, akkor szűnik meg munkálni s örvendeni, mikor a cholera ajtaján koczogat. Felette sajnosan vettem, hogy Tittel barátun­kat a baj eléri, igen féltem őtet, kérem, köszöntse igen-igen szivesen nevemben, ne hagyjon el bennün­ket, mint azt az Angol Reade leveleiben érdekli. Igen kedves sétáló helyem volt szent Gellért hegye; soha oda többé nem mehetnék, ha Tittel barátunkat nem találnám. A mi jobbágyimhoz szóló levelemet illeti, nem bánom, ha akár­mi módon közhírre adatja, mert például szolgálhat. Az anarchia szinte kész, ha a földesurak nem tesznek egyet s mást, valóban még rész napokat érünk. Wesselényiről semmit sem tu­dok ; ezen napokban írtam neki, s kértem, telelne Pesten. Most van idő, hogy az erősek tegyenek va­lamit. A kormány, nagy­birtokosok összeállván,ezek most csodákat művelhetnek. Kérem Írjon megint, ha ideje­­ .A Há­gómról mond, igen érzékenyen vettem. Soha sem kell feledni, hogy egy dilettánsnak szapora munkája. Igen, igen köszöntöm jó ismerősimet; ha megyénk­nek nem volna contumaciája, még a cholorissima sem tartana Pestre menetelemtől s ott vagy 8 nap maradtamtul. Az Egek áldási boritsák Önt minden veszély ellen. Széchenyi István, m. k. * * Ha Széchenyi ma széttekintene az országban , vájjon nem kellene-e fájdalmasan azt tapasztalnia, hogy egészségügyi intézkedéseinkkel épen ott állunk, a­hol 1831-ben voltunk és ma is csak azzal vigaszta­lódunk, hogy a nagy csapás majd fölkelti a »javítási szomj «-ot. nemzet nagy zömére nézve, a fejlődő viszo­nyaink, a fejlődő kor egyaránt követelik a gyors, minél előbbi megoldást. Minden ha­lasztás tán épen azon érdekeket sérti, melye­ket némelyek az elodázással megmenteni akarnak. Ne hallgassunk az ily mnnctatorok­­ra. Nyilatkozzanak a tövén­yhatóságok sza­vuk egész súlyával, a­mint azt meggyőződé­sük, közviszonyaink­­ismerete tőlük megkö­veteli. Használják fel a nyilatkozatra az első alkalmat és kérvényeiket nyújtsák be a kép­viselőháznak. Az ország közvéleményének hatalmas nyilatkozata ez, a­melyet tekin­tetbe venni kell , melyet ignorálni nem lehet. Budapest, aug. 6. (A horvát országgyűlés ösz­­szehivatása.)­ A zágrábi hivatalos „Na­­rodne Novine“ lapja élén a következő kir. leiratot közli : A császári és apostoli királyi Felsége folyó évi julius hó 30-án kelt legfelsőbb elhatározásával megengedni méltóztatott, hogy az 1872. évi október hó 15-én kelt legfelsőbb elhatározással további intéz­kedésig elhalasztott horvát-szlavon országgyűlés 1. évi augusztus hó 25-ik napjára ismét összehivassék. A kir. horvát-szlavon-dalmát országos kormány el­nöksége. Zágrábban, 1873. évi augusztus hó 4-én. Dr. Muhics s. k. (Zsedényi Ede egyházügyi programmja.) Késmárkról, a mai napon a következő távsürgönyt vettük: Az ágost. hizv. tiszai egyház­kerület ma reggel tartotta köz­gyűlését a késmárki templomban, hol 14 év előtt Zsedényi mint a protestáns egyház előharczosa, lé­pett fel a gróf Thun féle pátens ellen és ezért nyolcz havi börtönre ítéltetett. Azóta itten egyház­kerületi gyűlés nem volt. Zsedényi nagy lelkesedéssel fogadott megnyitó beszédében csalódáson épültnek mondá azon véleményt, mely a pátens elleni vívmá­nyok által egyházunk szabadságát kivivottnak hiszi; az újabb kor jelszava a szabad egyház a sza­bad államban részint nem szabadelvű, részint nem kivihető Európában, melynek alkotmányos országai­­­ban a parlamentáris többség egyháza egyszersmind az, melynek vezérelvei döntőleg hatnak az egyház­nak az államházi viszonyainak rendezésére azon kü­lönbséggel, hogy a protestáns egyház feltétlenül el­ismeri az állam törvényhozása szuverainitását, mely elismerés a katholika egyház rész­éről, a római szent szék által kijelölt esetekben megtagadtatik. A ma­gyar államnak ezeréves fennállása óta a római ka­­tholika egyház az állam egyháza, mely magára ha­gyatva mindig alkotmányunknak támasza volt; azonban a római szent­széknek terjedő uralkodási vágya ellen kénytelenek voltak apostoli királyaink már a 15-ik században hathatós óvszerekről gondos­kodni, melyekre most is szükség van, ha a szabad állam a Vatikán hatalma alá kerülni nem akar. Ta­núságul szolgálnak a vatikáni consilium legújabb végzései, melyek az egyházi belbéke érdekében fennállott törvényeink iránti tiszteletet aláássák. E határozatok a magyar püspökök által Rómában el nem fogadtattak, de későbben Róma rendeletére ki­­hirdettettek, mivel mint püspökök a pápának enge­delmességgel tartoznak, bár mint polgárok a hazai törvényt sértik. A minisztérium nem tarta magát képesnek arra, hogy a tetszvényi jog szigorú alkal­mazása által egy ellenszegülő püspököt a törvény iránti engedelmességre szoríthasson ; mily biztosíté­kot nyújthat tehát a kormány az alkotandó új tör­vény tettleges végrehajtója iránt, ha ez a csalhatat­lan pápa bulláiba ütközik ? Első feladata tehát a törvényhozásnak a fennálló törvények végrehaj­ásá­­nak biztosítása, a­mi az egyház és állam közti egyéb viszonyok rendezéséig el nem napolható. Végre fel­szólítja a gyűlést, a protestáns nevelési intézetek gondos ápolására, mely czélra 2500 forintot ajánl ez évre. (Deák Ferencz beszéde és a ka­th o­l­i­k­u s o­k.) Simon Eleknek az erdélyi kath. igazg. tanács­­beigtatása alkalmával mondott beszé­déből, melyről föntebb megemlékszünk, idézzük a következő részt : „Tán nem tévedek, ha kimondom, hogy a katholikusok a haza bölcse által kimondott elveknek kiindulási alapul való elfogadásától, kivált a kérdések egymásutánjának némi változtatásával, nem féltik egyházukat, sőt a jelen körülmények között az államtóli függetlenséget egy­házukra nézve előnyösebbnek tartják. Mert noha hálátlan lenne az egyház, ha feled­ni tudná, a mivel dicsőemlékü királyaink nagyszivü vallásos érzelmeinek tartozik, s ha meleg elismerés­sel nem viszonozná a kitűnő alkotmányos állást, ho­vá azt már az első szent király s azután a lovagias nemzet kegyelete s az ország törvényhozása emelé, de mind e mellett e fényes bizonyítvány nem változ­tat a rideg tényeken, s italában a történelem által igazoltnak látom Lamennais ama mondását: „Kon­stantin ideje óta egész napjainkig az egyház többet szenvedett védőitől, mint üldözőitől, de nem marad más kívánni való, minthogy kevésbé pártfogoltas­­sék, s annál többet szenvedjen.“ Tán ezen helyzetet akarta herczeg­prímásunk is a boldog emlékű báró Eötvös miniszterhez 1867- ben intézett emlékiratában jelezni, midőn azt írja : „A kath. egyháznak sem uralkodó államegyházi czime, sem alkotmányos jogai nem gátolták azt,hogy idők folytán a fejedelem apostoli jogainak nevében a kath. egyház autonómiájának majdnem korlátlan kezelését hazánkban is a k. kormányszékek ragad­ták magukhoz;az államegyház nem je­lentett többé azontúl egyebet, mint az állam gyámságát; a kölcsö­nös viszonyt az egyház, a község és népiskola között az állam függetlenül rendezi az egyház irányadása nélkül.V­ogy van , az egyház nem tartja áldásos befo­lyásnak az állami gyámkodást az egyházi ügyek­be, mert tapasztalta, hogy az inkább ártalmira van mint előmenetelére; a pártfogás által elveszti az egyház függetlenségét, eszközévé törpül az állam­hatalomnak, minélfogva nem ritkán oly cselekvé­­nyekben is részt venni kénytelen, melyek hivatá­sával ellenkeznek, méltóságával meg nem férhetők. A pártfogolt egyház solidaritásba sodortatik az ál­lammal, s annálfogva az ez által elkövetett hibák részesévé válik, innen igen találólag nyilatkozik Girardin Emil, midőn azt mondja: „Ha egy bekö­vetkező forradalom nem találja az egyházat az ál­lamtól s minden kölcsönös köteléktől elválasztva, jaj az egyháznak , mert nem futamodhatik el az ál­lam által elkövetett hibák solidaritásától, melyek fe­lelős terhétől nem igyekezett szabadulni, a mikor ideje volt.“ Ha tehát a magyar állam rázkódtatás nélkül kivihetőnek, magát­a üdvösnek, érdekeire és létczél­­jára nézve szükségesnek tartja, hogy a magyar ál­lam és az egyház közti kapocs, mely a monarchia születésekor szövődött , mai napig a két hatalmat egymás által ellensúlyozva fenntartotta, széttépes­­sék­ a katholikus érzület létét a viszonyok ezen új alakulásától nem félti, nem követel semmi kiváltsá­got az államban, nem vágyik régi souverain hatal­mára, az alkotmány keretén kívül nem keresi élet­­c céljait, nem követeli a comitiorum just, azt igazítja az állam önérdekei és bölcs belátása szerint, sőt a némely oldalról sürgetett obli­­gát polgári házassággal szem­be­n is, ha a törvényben ki lesz mondva, el tudja azon helyet foglalni, melyen hí­­vei lelkiismeretének nyugalmát és tiszta erkölcsét megvédhess­e, legfeljebb azt fogja követelni, hogy az államnak ide vonatkozólag alkotandó anyagi törvényei a lelkiis­meret szabadságával, az egyház hitelveivel ne ellen­kezzenek.« A mai Perzsia. (Mounsey, bécsi angol követségi titkárnak 1872-ki úti naplójából.) Perzsia körülbelül oly nagy mint Nagy-Brit­­tania vagy Francziaország, lakosainak száma aránylag véve kicsiny t. i. 5 vagy 6 millió. A job­bára szegény sorsú lakosok évenként legalább is 12 millió tallért fizetnek adó fejében. Az állam minda­mellett még ezt is kevesli bevételnek. Perzsia csupa édenekből áll, melyeket eléggé ismerhetünk meg Hafiz és Saadi leírásaiból vagy Goethe nyugatkeleti divanjából­ áll továbbá kietlen pusztákból, homok­ból és sóból. Magas hegylánczai daczára soha sincs elég esője, mert a hegyek kopárak, fa és növényzet­től megfosztvák. Mesterséges vízvezetékekről persze szó nem lehet Perzsiában. Folyói, minél inkább kö­zelednek a tenger felé, annál sekélyebbek lesznek, míg végre lakatlan vadonban vagy holt tavakban vesz el minden nyomuk. Éghajlata igen változó.­­ Némely helyütt a hidegtől és láztól, és másutt a hőség­től halnak az emberek. A perzsa tengerpart egy része az év négy szakában oly égető meleg mint a pékkemencze, míg pl. a kaspi tenger partján öt hó­napon át hideg, nyirkos, lázható a levegő. Itt-ott vázok vannak, melyeknek zöld gyepbársonyán gab­­naföldeket vagy rózsákkal, jáczint, liliom és egyéb virággal telt édeni kerteket találunk. Teherán a mostani főváros majdnem vala­mennyi hő- és fagypontot egyesíti magában. Kará­cson körül a hittérítők a sah és minisztereinek mu­­lattatására korcsolyázni szoktak. Ama helyek, hol ez történik, magas sánczokkal vannak körülvéve, hogy a jeget minél tovább óvhassák a napsugarak­tól, melyek itt télen is szörnyű meleggel bírnak. Nyár közepén a ki menekülhet, az Elburz hegység vidékére menekül; azok pedig, kik otthon maradnak, a napokat pinczelakásokban, az éjjeleket a háztetőn töltik. Jó karban tartott utakat hiába keresnénk Perzsaországban. Utazni csak lóháton le­het. A sah vagy egy mértföldnyi hosszú vasutat építtetett saját használatára Teheránban. Az utazás nem egyszer veszélylyel jár, mert helyenkint vad nomádok támadják meg és fosztják ki az utazókat, sőt egész karavánokat is. A sah katonái sáskák gyanánt rohannak az éhező népre, hogy ez a sahnak adót fizessen. Ős maguk, a katonák, kopott, rendetlen öltözetet visel­nek, kenyerök kevés, fegyverzetük nagyrészt hiá­nyos és inkább rablók vagy koldusokhoz mint a haza védőihez hasonlítanak. Zsoldjukat ritkán kap­ják ki rendesen. Fegyvergyakorlataik az európaiak utánzása, de a mellett igen hanyag. Az egykor ha­talmas, fényes perzsa városok romjai nyilván azt mutatják, hogy alapítóik, az áriak, nemcsak vitézek voltak a harczban, hanem ügyesek is béke idején. Perzsia mostani hanyatlásának egyik fő okát ennél­fogva a lomha kényuri politika és a meddő mohame­dán vallásnak tudhatjuk be. Perzsiában nagy számmal jönnek elő ősrégi s újabb városok romjai. Pasagardában (Perzsia legrégibb fő- és székvárosa, felső Parsisban, Kar­mania határán) volt Cyrus király sírja, ki e vá­rost a méd Astyagesen nyert győzelmének emlékéül állitá fel. Ettől északnyugatra Persepolis fe­küdt, melyet Cambyses épített, Darius és Xeru­s szebbé s nagyobbá tett. Itt volt a királyi palota, a királyi sírbolt és kincstár. Nagy Sándor e kincstárt kirabolta, a várost pedig felgyújtatta. Kell hogy ek­kor nem az egész város égett le, mert Nagy Sándor visszajövet Indiából, ismét fölépítve találta Per­­sepolist. A középkorban Isthacar volt a neve Budapest, aug. 6. IV. Hogy a földtulajdonost, ha telepíteni akar, minimális térfogatú birtok átengedésé­re kötelezni kell, az kétségtelen. A községek és a családok anyagi ersten­ciájának b­iztosítása, a proletariátus elterjedésének megelőzésére törekvő politikai eszély egyaránt megköve­teli ezt. De megköveteli valósággal a földtulaj­donos jól felfogott érdeke is. Mert igaz, hogy a munkabért nem önkényileg szabhatja meg, hanem annak­­megszabásában méltányos egyezségre van utalva azon telepítvényessel, kinek tulajdon­birtoka is van, de megfordít­va, az élvezett munka is olyan lesz, a minő a szabad egyezségnek megfelel, s nem olyan, a minő az önkényileg limitált munkabér után várható. Ha pedig akár pénzbeli, akár mun­kabeli bérért kisebb birtokokat akar időleges haszonvételre a telepítvényesnek átadni, azon ingatlan, melyet ez örök tulajdonul bír, a bérkötelezettségek pontos teljesítésének a szükség eset­én kielégítő fedezetének biz­tosítékát, mintegy tartaléktőkéjét képezi. Mekkora legyen e minimális térfogat: e kérdést a régi telepítvényekről szóló tör­vény már elvileg eldöntötte. S ha tekintetbe veszszük, hogy az országban több mint egy millió önálló birtok van, mely az öt ka­taszteri holdnyi térfogatot nem haladja túl; ha tekintetbe veszszük, hogy fél kataszteri holdnyi beltelek s négy kataszteri holdnyi kültelek egy részről kerti gazdaságra, más részről egy földmives család táplálékának s legszükségesebb ruházatának előállítására teljesen elegendő; végre, ha tekintetbe vesz­szük, hogy a telepitvényesnek s családjának munkaereje ekkor­ a birtok mellett még a földtulajdonos birtokaira is megfelelő bérért előnyösen kiterjeszthető, sőt a munkaerő ezen kiterjesztésére a telepitvényes az anyagi elő­menetel czéljából utalva is van: a régi tele­­pitvény törvényben megállapított térfogatot jövőre is olyannak kell tekintenünk, mely a szükséges mértéken sem innen nem marad, sem túl nem terjeszkedik. Két jelentékeny ellenvetés támadhat az ezen térfogat alapján eszközlendő telepítések ellen. Az egyik abból áll, hogy félhold belső­ség mellett a négy hold külsőség kézi műve­lésre, kerti gazdaságra felette nagy, ekegazda­ságra pedig felette kicsiny. A kézi művelést a telepítvényes, az ekegazdaságot pedig a­­tele­­pitvény nem bízja meg. Ez ellenvetés inkább elméleti ugyan, de bizonyos tekintetben kétségtelenül gyakor­lati jelentőséggel is bír. De ez ellenvetés csak úgy lenne kikerülhető, ha vagy olyan köz­ségek alapíttatnának, melyekben a családok a belsőségen kívüll legföljebb egy vagy más­fél hold külsőséggel birnának, vagy pedig olyan községek, hol az egyesek közt 20—25 holdnyi külsőség osztatnék ki. Az első esetben a községek anyagi és erkölcsi existenciája lenne bizonytalan, sőt az egyes családok megélhetése is esetenként a földtulajdonos munkaadó kedvétől vagy szeszélyétől, az időjárástól s a nagy piaczok közelségétől lenne függővé téve. E megoldás

Next