Pesti Napló, 1873. szeptember (24. évfolyam, 200-224. szám)

1873-09-18 / 214. szám

nemzetiségről, a­miknek nem jegyzik a tőzs­dén árfolyamát. Minden egyes polgár lelkére kell tehát hagynunk, hogy a magyar társu­latnak is jellemzett erkölcsi szolgálatait pénz­re convertálja s megbecsülje. Mondják továbbá, hogy a vállalat a szé­delgés korcsszülötte. Nem vitatjuk! Elég annyit mondani, hogy a francobank állott bölcsőjénél, és ez soknak szemében már mél­tóvá teszi a halálra. Ugyanaz a bank alkotta, a­mely most feloszlását előmozdítja. A mér­legben alapító költségül 104,484 forint sze­repel. A vállalat több lézengő kisebb társulat­ból olvadt egy gyé, adóssággal terhelten, drá­gán átvett, de aránytalan és jövedelmező üz­letnek meg nem felelő parkkal indult meg. Ez mind bevallott, elismert igazság, de igaz másrészt az is, hogy a­mióta ezen társulat mostani alakjában fennáll, rosz termés, ked­vezőtlen pénzügyi viszonyok ural­nak e ha­zában. Nem volt idő­s alkalom, hogy az ere­deti, örökölt bajok kiforrjanak és tisztulhas­sanak. És mindamellett igen nevezetes anya­gi hasznot hajtott e vállalat, nem ugyan rész­­vényeseinek, hanem igenis az országnak. Te­temesen olcsó tarifáival olcsó szállításra kény­szerítette az osztrák vállalatot is, és száz meg száz­ezerre megy a termelők és szállítók meg­takarítása, melyet a magyar gőzhajózási tár­sulat versenyének köszönhetnek. A hibás és lelkiismeretlen kezelés vádját hangoztatják nagy könnyen minden hanyat­lóban levő­ vállalat iránt. Részleteket nem hal­lottunk, nem ismerünk, s így az átalánosság­­ban kimondott vádnak nem is tulajdoníthatunk súlyt. A vizsgálatnak és a reformnak, ha a társulat fönnmarad, minden esetre be kell következnie. Egyet azonban el nem hallgat­hatunk már ezúttal is. A vállalat igazgató ta­nácsa­ és választmányában túlnyomó sza­vazattal bírnak a spediteurök és terményke­reskedők. Hogy helyes arányban képviselve legyenek, azt parancsolja a vállalat érdeke, de ki tudja,hogy az említett irányadó igazgató­­sági tagok nem néznek-e inkább arra, hogy ők minél olcsóbban szállíthassanak, mint arra, hogy a vállalat prosperálhasson? Pedig a szabad versenynek megvannak a maga józan határai. Ha egy különben is gyönge vállalat tartósan az önköltségen alul folytatja a ver­senyt, akkor meg nem előzhetni bukását és az így megindult verseny végre is csak sú­lyosbítja az újra beálló monopólium csa­pásait. De ezek mind oly tévedések és bajok, a­melyekért a vállalat, illetőleg a részvényesek már bűnhődtek és a­melyek a reformálandó intézetnél tökéletesen kipótolhatók. A rész­vénytőkének több mint háromnegyede elve­szettnek tekinthető; ennek megfelelőleg re­­ducáltassék minden részvény 50 frtra, fordit­­tassék az újonnan fölveendő elsőbbségi köl­csön az adósságok törlesztésére s a társulat összes passiváit bőven ellensúlyozzák a leg­mostohább becsű szerint fölvett activál. Egy szóval a vállalat a részvénytőke leszállítása által oly alapra helyeztetik, mintha azon csapásoktól, a­melyek alakulása óta folyton nyomában voltak, meg lett volna kimérve. A verseny fönntartása minden esetre bizto­sítva van, és ha a vállalat kizá­rólag a teher­szállításra szorítkozik és egyszerű igazgatást, takarékos kezelést honosít meg, akkor a tár­sulat nyugodtan bevárhatja a közgazdasági viszonyoknak jobbra fordultát. De ha ma veszni hagyjuk a könnyen regenerálható vál­lalatot és vagy az osztrák gőzhajózási társu­­­­lat révébe bocsátjuk a versenyző hajópar­­­­kot vagy a csőd utján a szélrózsa minden­­ irányában elhurczoltatni engedjük a magyar­­ gőzösöket s idegen kézre juttatjuk a társulat bányakincseit, ekkor a vizi szállítás árát mo­­nopolisztikus osztrák társulat fogja diktálni s a reményt, hogy évek múltával egy új magyar versenyző vállalat fogna alakulni , bíz­vást előre is eltemethetjük egy egészen új vállalat megalakítására, kivált a meglevő ha­talmas verseny ellenében, csakis nagy áldo­zatok árán és fényes közgazdasági conjunc­­turák mellett lehetne kilátás. A gazdag ter­més és jutalmazó kivitel az emberi akarat határain túl esik, a tarifaverseny előnyeit pe­dig akkor érzi az ország leginkább, midőn rész­termés némiképen olcsó szállítással hely­reüthető , és az áldozatkészségre miképen számíthatnánk a jövőben kétes esélyek között hogyha a meglevő vállalat fönntartása arány­talanul csekély támogatás mellett nem sike­rülhetne ? Az egyesült magyar p1*' .jozási társu­lat megmentése épen ° ^ilágos anyagi vi­szonyok miatt.­­ ^ inkább mint bárneiker két­szeresen ~vumos, égető közérdek. Érdeke és kötelessége ez első­sorban Magyarország fő­városának, érdeke a Duna-Tisza-menti birto­kosoknak, érdeke a termelőknek és kereske­dőknek, hazafi kötelessége pedig minden hon­polgárnak, a­ki egy országos fontosságú magyar szellemű vállalat megmentésére csak némi anyagi segélyt is fölajánlani képes. Hi­hetetlennek tartjuk azért, hogy azon bizott­ság, mely az elsőbbségi kölcsön elhelyezése körül a fővárosban és a vidéken buzgólkodik, a jövő héten egybegyűlő közgyűlésnek kielé­gítő eredményt ne jelenthessen. Ilium vobis in secula benedicturum esse, — indique ubique in omnibus ecclesiis nostris precamus. In nomine Concilii Ecclesiarum Unitariarum in America. Edward E. Hale. Budáe Pesthii Junia XV. die. M. DCCCLXIII Ezután németül folytatá beszédét. — Felette óhajtotta, mondá, hogy az amerikai és magyar uni­­táriusok közt megint személyes érintkezés jöjjön létre, mely Farkas Sándornak és Amerikában járta óta egészen megszakadt, így lehet biztosabban megismerkednünk egy­más viszonyaival és szükségeivel, minek mindig jó következményei szoktak lenni. Mr. Hala hiszi, hogy ezen találkozásnak is meg lesz jó eredménye. E te­kintetben ígéri, hogy majd otthon barátaival együtt egész tehetségét s befolyását fel fogja használni. — Óhajtja, hogy ezután többször találkozzunk s legyen okunk drágának tartani a barátságot, melyet kötöt­tünk. — Isten segedelmét kéri közös szent czélja­­inkhoz! Ezután Kovács János adá elő hosszabb angol beszédben az erdélyi unitárius vallásközönség három százados történetének főbb vonásait, vázolá helyze­tünket s viszonyainkat s jelzé szükségeinket. Álljon itt a beszédből a következő rész: „A 18-ik század sanyarú volt reánk néz­ve. Ekkor mint egy keresztes háborút indítottak elleneink eklézsiáink, egyházi embereink s javaink ellen. 1716— 18-ban katonai er­őszakkal elfoglalták szép templomunkat, iskoláinkat, könyvnyomdánkat, s igy xxiinden javainkból s az önfentartás eszközei­ből kiforgatva, egyházunk csaknem az elenyészés sírja szélén állott. N­­ik Józsefnek az „edicturo tole­­rantiale“-ja némi reményt látszott önteni a levert keblekbe, de ez csak elvileg állott, mert a gyakorlat mást mutatott. Végre megérkezett a világtörténelem legfontosabb eseménye — a nagy franczia forrada­lom, mely az előbbi társadalmi élet visszás viszo­nyait halomra döntötte s lassanként a föld minden miveltebb országát bejárta s a népeket emberi és polgári jogaik, t. i. a testvériség, szabadság és egyenlőség dicső eszméi kivivására tüzelte. A for­­r­adalom hevítő lángja hazánkba is elhatott, s lelkes férfiaink igyekeztek is vallásunkat törvényes jogai­ba visszahelyezni. Annyi eredmény volt is, hogy legalább az erőszakos rendszabályok ellen a tör­vényhozás által biztosítva lőnek, s hitfeleink hiva­talba léphettek. Az örökre emlékezetes 1848-ik év­ben újból örömünnepet ültek az unitáriusok, midőn Magyarországon is törvényesen bevett vallásnak nyilváníttatott az unitárius vallás. De ez örömet csakhamar elnémította nemzeti lét alapunk- s füg­getlenségünkért vivott óriási harczunknak gyászos kimenetele. Az osztrák absolutizmus súlya és vasveszszője nehezedett ránk. Nemzeti alkotmányunkat félreve­­zették, s megkezdődött a magyar nemzet germanizá­­lása. A szabadérzelműek szomorú sorsra jutottak, így egyházunk is remeghetett, mivel gyanús volt az osztrák kormány előtt, mint szabadelvű s minden ön­­kényü kormányt gyűlölő felekezet. Eleinte szép ígé­retekkel kecsegtettek, hogy adjuk fel autonómián­kat, de ezzel nem értek ezért. Végre 1856-ban egy parancsoló levél érkezett consistoriumunkhoz Bécs­iből, melyben ki volt mondva, hogy ha ennyi s ennyi tanárt s egy bizonyos mennyiségű összeget nem tu­dunk kimutatni, a kormány bezáratja iskoláinkat s ő veszi át a kormányzási jogot. Ez halálos csapás volt az unitarizmusra nézve! Kis seregünk majdnem két­ségbe volt esve, hogy most három százados küzdel­me után kelljen megsemmisülnie! De minél nagyobb a szükség, annál közelebb van az isten gondviselése. Egyházunknak szegényje, gazdaga meghozta áldo­zatát egyháza megmentésére. Aláírás utján kiterem­tette a kívánt összeget, a melyhez angolhoni hitro­konunk is oly szép segélylyel járultak, melyért újból fogadják őszinte köszönetünk és forró hálánkat! E szerint a gonoszság és ármány nem tudott diadal­maskodni az igaz ügy bajnokain, mert lelkesültsé­­gök meghiúsította rész tervüket. — 1867-ben létre­jött a kiegyezkedés Ausztria és Magyarország között s Erdély is ez utóbbihoz csatoltatott s hasonlag az unitár­ius vallás újból törvényesen elismertetett.­­ 1868-ban hála és örömkények közt ültük meg sokat hányatott és szenvedett egyházunk háromszázados létének emlékünnepét, melyen a szabad Angliának szabadelvű fiai is — kikkel csak az utolsó félszázad­ban szőtt ismerkedés hozott mindinkább szilárduló családi összeköttetésbe — képviselve voltak. Önöktől is — Amerika lelkes fiaitól — vettünk akkor üdvözlő iratot, azután pedig újból felkerestek már két ízben tetemes segélyekkel, mit mi eléggé meghálálni nem tudunk; most pedig személyesen is meg akarván ismerkedni viszonyainkkal, szüksége­inkkel , kedves jelenlétekkel is megörvendeztettek minket, ez mindenesetre irántunk a rokonszenveket és meleg részvétüket tanúsítja. A mi jelenlegi álla­potát illeti egyházunknak, az elég kedvező, s mond­hatnám vir­ágzó. Az unitár­iusok száma Magyaror­szág és Erdélyben mintegy 54 ezer. Eklézsiánk van összesen 106. Egy fő- és két algymnasiumunk és egy aliskolánk. Ezeket elődeink saját véres ve­­rejtékekből és költségeiken építették , továbbá egyes buzgó unitárius atyányk fiai, mint Zsuki László, Augustinovics s mások, kegyes adományaikból, s most is saját erőnkből tartjuk fenn. Csak a legújabb időben, nevezetesen 1868 óta részesült egyházunk is abban a szerencsében, hogy más egyházak pél­dájára a miénk is évenként 5000 forinttal segé­­lyeztetik az állam részéről, mit e helyen szintén nemzeti kormányunk iránti elismeréssel megemlíteni, hazafias kötelességemnek ismerem. Mi azt hiszszük, hogy egy olyan vallási testület, mely annyi viszon­tagság és nyomor között magát három századon fenn tudta tartani, biztos jövőnek nézhet elébe. S minket jeles elődeink önfeláldozó tettei arra ösztönöznek, hogy elveinket diadalra juttassuk. S hogy e kecseg­tető reményünk nem fog meghiúsulni, arra feljogosít minket két hatalmas nemzet lánglelkű fiainak hő pártolása és felénk tárt jobbja! Beszéde végén a szó­nok azt indítványoza, hogy Budapesten templom építtessék, mit lelkesültséggel fogadtak. A conferentián még egyéb beszédek is tartottak, s az értekezletek Bécsben is folytattak. Erről, vala­mint az értekezletek eredményéről a­­jelentés“ követ­kezőleg tudósít: A­mint Kovács J. barátunktól értesülünk, a confer­entia Bécsben úgyszólván tovább folyt. Más­nap, ugyanis jun. 17-én a véletlenül közbejött kirá­lyi látogatás miatt visszzamaradt amerikai és angol hitrokonunk közül többen, nevezetesen Jackson S. Schultz, az egyesült államok részéről főbiztos a bé­csi világkiállításon, Hamilton Hill, biztos a massa­­chusetti állam részéről, Louie Coyl kisasszony stb. az amerikai departement vendéglőjébe összegyűl­vén, Hale és Frelwell urak, mint képviselők, előad­ták a budapesti conferentián hallottakat s ügyünket mindnyájan a magokévá tették, s annak felkarolását melegen ígérték, nem csak, hanem a teendők sor­rendjét is megállapították, mely szerint Hale úr, még mielőtt haza érne, körülményesen leírja a bu­dapesti conferentián történteket, ugyanezt teszi Fret­­well úr Angliában. Haza érve, Hale úr felolvasáso­kat fog tartani Bostonban, ugyanerre felkéri Bellows urat is New­ Yorkban s italában az amerikai unitá­rius társulat gyűlésén elintézik a további teendőket. Kilátásba helyezték, hogy addig is, mig tetemesebb segélylyel gyámolu­lhatnának, amerikai jeles művek fordítására és kiadására a megkezdett segélyt ál­landósítják. Budapest, sept. 17. Gazdálkodás a nemzeti szín­ház­n­á­l. „Nemzeti préda“ czimmel a „Reform« az Orczy Felix uralma alatti gazdálkodásról követke­zőleg nyilatkozik: „A belügyminisztérium tudvale­vőleg elrendelte, midőn az igazgatóságot Szigligeti vállaira tette, hogy a színház fundus instructusáról leltár készíttessék. A leltározáshoz hivatalos segéd­letül F. belügyminiszteri fogalmazó úr rendeltetett ki, a kijelentését Ribáry miniszteri tanácsos úrnak már eléje is terj­esztette. E jelentés az, mely a b. Or­czy ur uralkodása idejének képét egész feketeségé­ben elénk tárja. Oly példátlan hanyag, zavaros, könnyelmű és hiányos ez intézet minden számadása, összes keze­lése, hogy alig képzelhető más feltevés, mint hogy mindnyájan bűnös egyetértésben voltak. Mert alig van okmány, a­mely rendben találtatik, a­melylyel józan ember megelégedhetik, s mindenki méltán kérdezi: miként érhették be a hivatalnokok, ilyetén okmányokkal, oly hivatalnokok, kik esetleg fele­lősségre vonathatnak ? Nemcsak alakilag, de anyagukban is hibásak az okmányok. Számlákon több fizettetett ki mint mennyi utalványozva volt, vagy megfordítva. Meg­foghatatlan tételek fordulnak elő mint kifizetettek; a régi leltárban ruhák neveztetnek meg, és díszletek, melyek nem találhatók, s vannak ruhák és díszle­tek, melyek eellel beírva nincsenek. A visszaélések, a családok oly különféleségei, melyekről senki sem álmodhatik. A régi leltár, mely az újnál vezérfonalul hasz­náltatott, arabotába, diszitő segédek gondolomformá­­ján bemondott árverezési lajstrom inkább,mint egyéb. Aláírva b. Orczy Bódog és Csepreghy Lajos titkár által van, így ment föl a kormányhoz. De bajos vol­na akár a volt intendánsnak, akár a még hivatalban levő titkár úrnak érte a felelősséget elvállalni. Az utóbbi­ban hivatva fölvilágosítást adni arról, hogy miképen készült e leltár, mely számos oly dolgokról tud, mely a színháznál nem találtatik, s ismét számos olyanról nem tud,mely a ruha-, díszlet- és lomtárak­ban hever, s elégethető, elhurczolható akárki által, mert számon nem kérheti senki, létezése az iromá­nyokban dokumentálva nem lévén. Hogy az olvasó némi fogalmat nyerjen a szín­ház gazdasági ügyeinek kezeléséről, némi kivona­tos közléseket igtatunk ide az uj leltározásról. Először is az utóbbi időkben (1873. ápr. máj. jún.) készült újabb díszletek vétettek vizsgálat alá, jelesen azon számla tárgyai, melyet Lehman főfestő úr az uj igazgató úrnak kifizettetés, illetőleg utalvá­nyozás végett benyújtott, de a melyet az igazgató­­ ur szerencsére addig nem utalványozott, a meddig □ lábként minden darab föl nem méretett, mint ahogy az előtt is történni kellett volna minden számla utal­ványozás előtt, de nem történt. Ez a számla 2­003'/t □ láb új díszletről szó­lott, de belőle 4025 négyszög láb hiányzott, vagyis ennyivel több rovatott föl, mi 1£ krral fizettetvén egy négyszög láb, tesz egy számlá­nál 603 frt 37 krt. Lehman főfestő azt mondá, hogy ő nem hibás hanem a festő segédje — egy ficzkó — ki tévedés­ből ennyivel többet talált fölirni. Igen épületes téve­dés egy olyan számlán, melyet a színház állandó fő­­festője kifizetés utalványozása végett az intézet igaz­gatójának benyújt. Ezen egy eseten okulva a leltározók, az utób­bi év új díszleteit is föl akarták méretni, s bár itt­­ott több darabon szintén több négyszög­láb hiányt találtak, mégis nagyobb mérvű visszaélésnek nem jö­hettek nyomára, mert úgy a leltárkönyv, mint a díszletről szóló számlák h­aotikusan vannak össze­állítva s lajstromozva.A leltározóknak csak a számla lévén a kezükben, a tömegesebb fölmérést nem esz­közölhették. Az ember nem utasíthatja el magától a gya­nút, hogy épen azért készültek és készíttetnek ilyen h­aotikusan a számlák és maga a leltárkönyv is,hogy az ellenőrzés, a kellő vizsgálat ne ejtethessék meg teljes pontossággal rendben, és hogy nyomába ne le­hessen jönni a visszaéléseknek-A színháznak 3200 d­­b díszlete van. Képzel­hetni a zűrzavart, holott a régi leltárban ilyen kife­jezésekkel vanna­k az egyes darabok megjelölve : »1 város átültetése“, — „1 látvány“, — »1 felhőlát­­vány«, — »1 felhő“, — »1 felhőháttér“, — »1 víz­­átültetvény«, — „1 ajtóátültetés“, — »4 kulissza«,— „2 várudvarkulissza«, — »1 parasztház«, — „1 ház­­részlet«, — ,1 holdfal“, stb. stb. Hogy mindez mi­lyen, mihez készült, azt a leltár nem mondja, sem számmal a darabot nem jelöli, úgy hogy lehetséges példának okáért három „felhőlátványnyal“ mindazt a hatot produkálni, a­mely ily átalánossággal megje­lölve a d oltárban előfordul. Bőregerek...............................40 „ Stb. stb. íme, egy 1000 frtos menazséria a nemzeti színház díszlettárában Rendeltetése nagyobbrészt, a »bűvös vadász« közönségének idegeire hatni; ki tudja hány darab, ki tudja hánynak kell lennie ? Csak egy bizonyos az, hogy 1000 s néhány forint keretet i s fizettetett érte. Mondottuk már, 3.200 db díszlete van az inté­zetnek, de e sok díszlet többnyire kertes és felhős diszletekből áll, néhány különféle építészeti stilt összekeverő tarka-barka terem és szoba diszlet cso­­porattal. Ezekből 8—10 szolid és úgy az ár­ak­hoz, mint az intézet tekintélyéhez mért n nagyobb csopor­tot alig 1 hét úgy összeállítani, hogy valami mélyebb benyomást is tegyen a nézőre, vagy hogy hasonló legyen a Trlil föld fia, Rém­ViAn, gfít. még Dobraczenho­n is látható díszletekhez. A számlákon (csak azt az 5 számlát véve ala­pul, mely a leltározók kezében volt, s melyen össze­sen 13,447 ft van), □ lábra 15 krt számítva, fel­megy évenkint 15—18 ezer ftra az évi fizetéssel (5,060 fttal) együtt tehát 20—22 ezer forintot nyel el az intézettől a festő­terem, illetőleg Lehmann mester. És ha még mélyebben bepillantanánk a szám­lák és kiadások zavaros tömkelegébe, még többre is bukkanhatnánk, mint például találtatott egy követ­kező módon indokolt számla az ellenőri jegyző­könyvben : „Több rendbeli szeg és enyvért, melyet Leh­mann a színház asztalosának kölcsönbe adott, 468 forint.« Ki tudna itt eligazodni? — Azt hiheti a józan eszű ember, hogy ha Lehmann a mellett, hogy em­bereivel együtt az intézettől évi fizetést húzván, még □ lábonkint 15 krt fizettet diszletkészitmé­­nyeiért, mely 15—16 ezer forintra fölrúg évenkint, ebben már benn értetik a szeg, az enyv is, — de nem úgy van, és ki tudja megmondani, sehogy tulaj­donképen hát hogyan is áll ez a dolog ?“ Amit a „Reform“ ból idéztük, azt saját — sajnos tudomásunkkal is megerősíthetjük. A­hol úgy gazdálkodtak, hogy egy festett disznó 20 írtba kerül (ezen az áron élőt is vehetni.) — hogy a leltárban szereplő »tekeposztó« helyett egy darab fes­tett vásznat mutatnak elő , ott természe­es lesz az is, amit a ruhatárról a közönség mély megbotránko­zás nélkül olvasni aligha fog. A ruhatár végig vizsgáltatván a legnagyobb hiányok tűntek ki, úgy hogy a vizsgáló tagok kény­telenek voltak egyes ruhákat megméretni, vájjon bir­­nak-e a számlában kitett tulajdonságokkal.A vizsgálat szerencsétlenül ütött ki. A rengeteg ruhatárt darab­számra végig mérni szinte lehetetlen, de négy számlán mintegy „stich-próbák“ tartatván 34 nagyobb hiány merült fel, melyek közül mi csak mutatványul néhány kirívóbbat akarunk kö­zölni. 1. ) Hamuszin selyem-moire-ruha. Hiányzik rajta 5 % rőf, rőfének ára 6 frt , 31 frt 50 kr. 2. ) Fehér selyem atlaszruha, hiányzik rajta 6 x rőf, röfe 5 frt 80 krjával . 34 frt 80 kr. 3) Fekete selyembársony ruha hiányzik 8 rőf á 4 ft 80. — 38.40. 4) 6 darab különféle szinü félselyem ruha hi­ányzik mindeniken 8 rőf á 1 98 «1 95 ft. 5) Egy bax­na ruha, mely valóságban nem ta­láltatott s csak a számlán étezik 1 67 ft. 6) Vászon a nagy színpad bevonásár­a. Szá­míttatott 300 rőf á 50 krjával (150 ft), találtatott csak 240 röf hiányzik 60. Ugyanity vászon röse vég­számra 25 kr (60 ft) = 90 ft. 7) Struensea férfiöltözetei. Egy-egy öltözék selyembársony számíttatott 107 ftba, de megbecsül­tesén szakértőleg, kitűnt, hogy kiállítható 60 írtért. Ilyen hár­om darab van : 141 ft. 8) Hét pamukbársony öltözet számíttatott 516 ft 60 krba, ki állítható 252 ftért : 264 ft 60. Elég ebből ez a pár próba ? Négy számlát vizsgáltak át, a rajta kitett tár­gyakat végigmérték s megbecsültették, sőt még ez­n a négy számlán is kihagytak némely je­lentéktelenebb tárgyakat és csupán négy számlán 1825 frt 62 krnyi különbség tű­nt ki a kitett árak s az illető tárgyak értéke közt. Jobban mondva 1825 frt 62 kr. — »elment.“ Ha már négy számlán ily roppant hiányok tűntek ki — kérdjük mennyi pénz „mehetett* el a többi átvizsgálásán számlának mellékutján? Pedig ami a ruhatárt illeti, Weidinger a n. szinház szállítója szerződésileg köteles volt gyári áron szállítani s ő nemcsak, hogy gyári áron nem, de még a pesti piac­i áraknál magasabban is szál­lí­tott. Mel­őzzük most a világító szerek tárát, ahol oly botrányok fordulnak elő, hogy százakba kerülő egy-egy tárgy meghozatván Párisból, tökéletesen használhatlannak bizonyult. Mellőzzük a többi rész­letet is, hisz a jelentés a kormány színe előtt fekszik s bizton elvárjuk, hogy ha éveken át hagyta is ma­gát elvakittatni, most végére fog a dolognak járni s azon elemeket, melyek a corruptio főtámaszai a szín­háznál (ezt a négy-öt embert akárki megnevezi, oly ismeretesek évek óta) el fogja távolítani. BELFÖLD. Biharból, Sarkad, sept. 16. (Régiségek. Takarékpénztár.) Városunk területén nem egyszer jönnek fel­színi-« régiségek, pénzek, edények, csontvázak, oly­kor ékszerek is. Az ily leleteknek még néhány év előtt is az volt sorsuk, hogy a tudatlan megtalálók által eldobattak, ha ug­yan nyerészkedők kezébe nem adattak ; mostanában azonban nem igen emlékszem esetre, hogy az eféle ereklyék kárba vesztek volna. Az utóbbi időkben az u. n. Peckes várból előkerülő tárgyak érdemelnek említést. E vár jelenleg csak puszta földhányást képez, s úgy látszik, nem azonosítható azon sarkadi erőd­del, melyet, mint kurucz-fészket, a császár­iak 1711- ben lebontottak; és legalább azon tervrajzon,melyet ama kor legbuzgóbb búvára volt szives kéziratgyűj­­teményéből nekem megmutatni, inkább a mezővá­rosban fekvő, ma is várnak nevezett házas kertet gondolnám valódinak, s nem a Peckest, mely a ha­tárban jóval távolabb esik. Bár mint van a dolog, a hagyomány ezt is várnak nevezi, (ha mindjárt csak egyszerű védsáncz volt is) és tény, hogy belse­jéből eddig legtöbb emléket nyertünk, így épen tegnap adott át nekem Nuszbek Sán­dor úr néhány ott talált régiséget, hogy azzal a bi­­harmegyei régészeti társulat gyűjteményét növel­jem. A csuprok és eg­yéb edények még mindig elég jó karban maradtak; 2—3 ivóeszköz palakőszür­­keségig van égetve , sajátságos alakja által tűnik ki; a többi mázolatlan cserépkészitmény, s igen kezdet­leges kivitelű. Van azonkívül nagyon elrozsdásodott zabla- és sarkantyú darab, gyöngyház és éremből ké­szített melltű, kopott aranyozásu karperecz stb. is e tárgyak közt. Feltűnőnek találom, hogy ezek alig 1—2 láb mélységben feküdtek s hogy ugyan ennyire elásva több ember- és lócsontvázat is láthatunk. Gondolom, 1863-ban sokat turkálták e helye­ket, de akkor 2—9 alig sem leltek ilyesmit, most pedig nem keresve is leletekkel dicsekedhetünk. Nagy érdemet szerezhetne magának régészeti egyletünk, ha erkölcsileg odahatna, hogy a birtoko­sok az eredménynyel kecsegtető helyeken dolgot adnának a kapáknak. E gondoskodás nem csak a megyei, hanem az országos történetre is hasznot hajtó lehet. Pl. a mi igazi alföldi­ fajta mezővárosunkból sem nézné ki minden ember, hogy itt már római pénzeket és ur­nákat is találtak. A mi országunk régenlakottságá­­nak bizonyítványai még mindig jól eltemetve van­nak a föld alatt.Községről községre kell azokat meg­szereznünk. Hanem hát nem szabad földindulásra várnunk, hogy azok felszínre kerüljenek. Egyletünk még igen fiatal, de ha erősbödik, nem szabad legfőbb feladatát szeme elől tévesztenie. Hanem ennyi régiség után illenék tán már va­lami újat is mondanom. No ezzel hamarabb készen leszek. Hétfőn, September 15-én nyílt meg a „Sarkad­­vidéki takar­ékpénztár.“ Ez egylet ezer darab 50 forintos részvényre van alapítva és betétel-kamatoz­­tatásokat, előlegezéseket, kölcsön- váltó leszámitolási és letéteményezési üzleteket vont körébe.­­ A rész­vénytőkékből a megnyitásig 30%-nak kellett be­folynia. —1. —1. részt a főváros a Liszt-jubileumon, a következő kép­viselők választottak: Királyi Pál, Sztupa György, Schwendtner Mihály, Tavaszy Endre, Fuchs Gusztáv és Horváth F. aljegyző. Felolvastatik Sopron városa közönségének át­irata, melyben ez meleg szavakban ad kifejezést el­ismerésének az iránt, hogy a főváros hazafias lelke­sedéstől indíttatva, a jury tagjait Pestre hívta meg, mi­által hazánk jó hírnevére oly nagy dicsőséget hozott. (Élénk tetszés.) A város azon fölszólítására, hogy a boulevar­­dirozási munkálatok ne csak a rostélyutc­áig, hanem a hatvani utc­áig fejeztessenek be, a közmunkata­nács azt válaszolja, hogy az említett munkálatok nincsenek az ezen évi költségvetésbe fölvéve és így ez idén nem eszközölhetők. (Tudomásul vétetik.) Az új dologhoz, tervének módosítása után, a kezdetben előirányzott 110,000 írtnál 28,000 írttal többe fog kerülni; a közgyűlés elfogadta a tanács azon javaslatát, hogy ezen összeg kölcsönpénzekből fedeztessék. Buda városa arra szólította föl Pest városát, küldene ki a maga részéről is bizottságot, mely a Klein és Fraser londoni mérnökök által előterjesz­tett, lapunkban is ismertetett vízvezetéki terveket megvizsgálná. A közgyűlés, tekintetbe véve azt, hogy az egyesített főváros törvényhatósága legköze­lebb megalakul, e fontos tárgyban a határozat­hoza­talt az egyesített főváros hatóságára bízta. Felolvastatik ezután R­a­d­o­c­z­a János kép­viselő indítványa az egyesült magyar du­­­gőz­­hajó-társaság fenntartása iránt. Indítványozó utal azon érdekeltségre, mely a veszélyben forgó társaság megm­entése tekintetében úgy a sajtóban, mint a közvéleményben mutatkozik. Hivatkozik a részvényesek értekezlete által kiküldött bizottság felhívására, melyben alapos­an ki­­mutattatik a társaság .S fennállásának szükséges és hasznos volta, meggyőző érvekkel ecseteltetik az ezen társulat bukásával a nemzeti köz­vagy­onosodásra háramló kár­. Felemlíti, hogy a főváros nemes feladatának tudatában mindig élénken karolta föl hazánk és a főváros ipari és kereskedelmi érdekeit, s hogy ez­előtti közlekedési politikának már különben is meny­nyire károsította a magyar kereskedelmet. A főváros, nézete szer­int ott nem maradhat hát­ra, hol azon veszély fenyeget, hogy Budapest keres­kedelme rovására a magyar forgalom Bécsben fog összpontosulni. Ezen indokok alapján azt indítvá­nyozza, hogy Pest városa az egyesült magyar géz­­hajótársaság által kibocsátandó részvényekből 1000 darab 100 frtos elsőbbségi részvényt írjon alá. Czél­­szerűnek tartaná, ha ezen indítvány ki­adatnék a pénzügyi bizottságnak azon utasítással, hogy ennek jelentése a legközelebbi kedden tartandó rendkívüli közgyűlésen első sorban vétessék tárgyalás alá. R a d o e z a röviden ajánlja indítványát. A közgyűlés elfogadta Radócza indítványának azon részét, a­mely szerint az ügy a pénzügyi bizott­sághoz utasíttassék jövő keddig való jelentéstétel végett. Ezek után a közgyűlés áttért a napirendre.­­ A magyar északi vaspálya és az állami kocsi és gép­gyár közt a kőbányai úton építendő összekötő pálya tárgyában rövid vita után elhatározhatom, hogy az aziránti szerződés ne az államvasút igazgatóságával, hanem a kormánynyal köttessék, hogy a kőbányai út csak éjjeli 12 és 2 óra közt zárattassék­ el, akkor is csak addig, míg a vonat elhaladt, és végül, hogy a sinek, ha a városi hatóság szükségesnek tartja, a kőbányai útról eltávolíttassanak. A Terézvárosban felállítandó polgári leányis­kolához igazgatóul Vajdafy Ernő, énektanárul Ha­lász Gyula és Vipplinger Rezső,magyar nyelvtanáro­kul Fi­aler Ágost, Kerékgyártó Elek, Vész János és Kiss Rezső, természetrajztanárul Gerenics Sándor, szabadkézrajztanárokul Serter Gyula, és Gerhardt Albert jelöltettek ki az iskolatanács által. Amely ál­lomásokra csak egy jelölt hozatott javaslatba, azok azonnal betöltettek; a többi állomások jövőre titkos szavazás útján fognak betöltetni A Széchenyi és Szondi utczákra nézve egyelő­re az határoztatok, hogy az utczai csatornák a ház­­ex-eszekkel az illető házbirtokosok költségére csövek­kel össze lesznek kapcsolandók. Tudomásul vétetett a közmunkatanács értesí­tése, miszerint a Petőfi szobor a Heinrich ház előtt fog felállittatni. A középítési bizottság előterjesztése a kőbá­nyaligeti városi telken építendő elemi népiskolára nézve elfogadtatott és a körülbelül 34000 fára menő költségvetés helybenhagyatott. Gróf Pongráczné kérvénye, hogy a kishidut­­czai sarokháza után járó községi adó engedtetnék el, elutasíttatott, mivel az építés nem fejeztetett be kellő időben. A tanácsnak a katonai hajószelek tárgyában tett előterjesztése rövid vita után a jogügyi bizott­sághoz utasíttatott véleményadás végett. Ezzel a közgyűlés véget ért. Még érdekesebb a következő lajstrom: 5 drb romboló, összemorzsoló faalappal ..............................100 frt. 1 tűzhely szörnyálla­tás . . 30 „ 1 rémítő állat a levegőben . 55 „ 1 kigyó..........................................60 „ 1 sertés..........................................20 „ 5 eleven rémítő állat . . . 125 „ Szellemek (­ hány ?) .... 120 „ Egy merlindekoráczió minden­féle szörnyekkel és vázakkal 390 „ 1 gépfa..........................................60 „ 2 oszlop..........................................36 „ 1 nagy vörös ördög .... 30 „ Fővárosi ügyek. Festvárosának közgyűlése. Pest, sept. 17. K­a­d­a alpolgármester d. u. 4 órakor meg­nyitván az ülést, hat napi szabadságidőt kér azon czélból, hogy a nemzetközi kiállításra mehessen. A közgyűlés a szabadságidőt mega­ta. Azon bizottságba, mely az írók és művészek társasága által kiküldött bizottsággal egyetértve fog javaslatot előterjeszteni az iránt, hogy mikép legyen különfélék. A „Pesti Napló“ gyűjtése a járványban elhaltak szegény árvái és özvegyei javára . Kilenczedik közlemény. — Nyolczadik közlemény 468 frt 60 kr és 2 db arany. Szűcs Lajosné 50 ft. Borbély Sámuel Tisza­­roffról 100 frt Összesen 618 frt 60 kr és 2 darab arany. Budapest, sept. 10. (A királyi udvar leérkezése) közel kilátásban látszik lenni, mert mint Bécsből ér­tesítenek, néhány nap előtt onnan több extasitást vett a budai várkapitányáig, egyebek között azt, hogy a gödöllő kir. kastélyban haladék nélkül távirdaveze­­tők állíttassák föl. (Udvari hírek.) Az olasz ki­rály fogadtatására Bécsben egy „Deutschmeis­ter“ ezred egy százada díszben zenével parancsolta­tok ki a déli vaspálya udvarára, és b. Marolcsics táb­bor-szernagy főhadparancsnokon kívül a kivonuló disz-század osztály és dandár-, ezred- és zászlóalj­­parancsnoka is kirendeltetett.­­ Prágai hírek sze­rint Rudolf koronaherczeg október elején gróf Clam-Gallas vendége lesz Friedlandban. Tiszteletére ott nagy vadászatok fognak tartatni. (Rendjelosztogatás.) A király születése napjára, aug. 18 ára várt rend­j­elosztogat­ás a bécsi lapok szerint csak október 4-én, a király neve napján fog bekövetkezni. E hit azonban csak az osztrákokra vonatkozik ; a külföldiek már Sep­tember 25-kén fognak a nekik szánt kitüntetések­ben részesülni. (Egy nagy mystificatió.) Vám­­béry Ármin úrtól a következő levelet vettük: Tisz­telt szerkesztő úr, Becses lapjának mai számában egy „Vámbéry a zsidókról“ czímű czikket látok, mely állítólagosan a »Diritto«-ban jelent meg, még pedig úgy, mintha én azt Triesztben idézésem alkal­mával a nevezett olasz lap szerkesztőjéhez intéztem volna. Az egész levél egy mystificatio, mely ép any­­nyira meglepett, mint boszantott. Én a »Diritto“-val semminemű összeköttetésben nem állok, annak soha egy árva betűt nem írtam, és Trieszt városát pláne már tizenhárom esztendeje hogy nem láttam. Pest, sept. 17-én 1878. Alázatos szolgája Vámbéry

Next