Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-10 / 233. szám

,az ille­n bán­yatárs­-pénztárba folynak. Ha ilyen nem létezik, annak felállításáig a bírságpénzek gyümöl­csöző elhelyezéséről a bányakapitányság gondos­kodik. A XVI. fejezetben, mely a „bányászati jogosítványok elenyésztéről« szól, a követ­kező változtatások történtek. A régi 271 és 272. §§. áthelyeztettek, a 278 után, úgy a 281-dik a 275-dik után. A XVII. fejezet, melynek czime: A bányákra és azok tartozékára való zálog- és előjogokról végrehajtás és csőd esetében« — változatlan maradt. A XVIII. fejezetben, mely az „Átmeneti határozatok “-at tartalmazza, a következő mó­­dosítások történtek. A régi 289. §§. után a következő új §. igtattatott be : Ezen törvény hatályba lépte előtt kiadott zárt­körű kutatmányi elismervényekben, adomány- vagy engedély okmányokban előforduló méretek érvény­ben, hagyatnak és minden az ily okmányok alapján kötendő jog­ügyletekben változatlanul megtartandók. Ép úgy érintetlenül maradnak mind­ezen tör­vény hatályba léptekor a bányatelekkönyvekbe tett bejegyzett méretek, melyek akármily nemű birtok­változás esetében változatlanul megtartandók. E két pontban említett méretekre nézve vál­tozások csak új okmányok kiadása és bekeblezése útján, az előbbi okmányok megsemmisítése és a be­­keblezések törlése mellett foglalhatnak helyet. A régi 290-ik §. után két új szakasz kö­vetkezik : Jelen törvény hatályba léptekor érvényben álló zártkörű kutatmányoknak fenntarott bánya­mértékek az eddigi törvény szerint ítélendők meg, azon módosítással, hogy ha a zártkörű kutatmány köre kisebb egy bányamértéknél, ezen kiesebb tér fenntartott teleknek tekintendő. Jelen törvény hatályba léptekor bár beadott, de el nem intézett adományozási kérvények érvé­nyessége az előbbi törvény szerint ítélendő meg, azoknak elintézéséről azonban a jelen törvényben foglalt szabályok követendők. A régi 294. §. után következik 3 új sza­kasz és pedig: A felsőbányai középhegyi megyében adomá­nyozott §-ban a. alatt említett költeltek előbb szer­zett jogok sérelme nélkül ugyan azon §-ban b.sz. alatt említett siktelkekké átalakíthatók. Jelen törvény hatályba léptekor érvényben álló zártkörű kutatmányban, melynek sugara száz élet, vagy annál is kevesebbet tesz heten kint leg­alább 16 óráig, a 224 ölnyi sugarú zárt körű kutat­­mányokban pedig hetenként legalább 72 óráig tartó kézi vagy ennek megfelelő gépi munka tel­jesítendő. Jelen törvény hatályba lépte előtt adományo­zott bányatelkekben a munkakötelezettség követke­zőleg állapíttatik meg. A bányabirtokos köteles 10,000 □ szög­ölnyi vagy annál kissebb bányatelekben hetenkint 32 óráig tartó munkát teljesíteni. 10.000 Q ölnyi tér­ségen túl a munka kötelezettség minden 5.000 □ ölre 16 óráig tartó munkával nagy­obbodik heten­ként, mi mellett az 5.000 □ ölnél kissebb tér egész 5.000 □ öl gyanánt számítandó. A bányatelkekre kiszabott fenebbi munkaköte­lezettség az eddigi törvény szerint adományozott kül­telkekre nézve fél annyira szállíttatok le. A régi 295. §. elé jön a régi 195. §. így módosítva : A pótfizetések iránt jelen törvényekben meg­állapított rendeletek azon bányatársulatokat, illető­leg bányatársaságokat is kötelezik,melyek jelen tör­vény hatályba léptekor már léteztek, még­pedig akkor is, ha bányarészeik még jelenleg a bányate­lekkönyvbe igtatva vannak. A régi 300-ik­­, tekintettel annak nagy fontos­ságára, így állapíttatott meg: „Azon erdei és legel­tetési szolgalmak­, melyek a bányaiparosok által akár szerződések, akár régibb adományozások, akár gyakorlat alapján igénybe vehetők, jelen törvény által érintetlenül maradnak, és ezeknek, úgyszintén a bányatermények feldolgozására közös alap­ból fenntartott kohók viszonyai külön törvény ál­tal fognak szabályoztatok« A régi 303—304-ik §§. egybe vonattak. Ezek után, hogy a felsőbányai a Felség által 1872—3-ban szentesi­tett egyezség által megszilárdí­tott sajátlagos viszonyok mindenkorra megállapít­­tassanak, a 17-ik §-hoz több toldás fűzetett,melyekről majd egy közelebbi közleményben. Befejeztetvén a bányatörvényjavaslat, a bá­­nyaerdők kérdése jött ismét szóba, mely a legközelebbi időben vétetik részletes tárgyalás Anglia és Magyarország. Budapest, okt. 9. A walesi herczegnek Budapesten tett látoga­tása, s a fogadtatásánál nyilvánult lelkesültség, mely­nek leirása oly élénk viszhangot keltett a „Times“ hasábjain, s több oldalról azon gondolatot támasz­totta, hogy vájjon nem volna-e czélszerű, nem vál­nék-e mindkét nemzetnek kölcsönös előnyére, ha Magyarország némileg közelebbi összeköttetésbe jönne Nagy-Brittanniával, mintsem a nagy távolság s a régi osztrák birodalomnak eddigi exclusiv termé­szete miatt az eddig történhetett. Jól tudjuk, minden lépten tapasztaljuk, hogy a bennünket nyugatról, a civilizatio hazája felől kör­nyező német birodalom igen is érezhető befolyással van fejlődésünkre; tudományos és közintézeteink, s annyi más társadalmi institutióink világosan ma­gukon hordják a német eredetüség jel­legét, s úgy, hogy valóban magunk látszunk jogot szolgáltatni azon túlzó német lapok állításaihoz, melyek mostanában is gyakran a német kultúra egy provincziájaként tüntetik fel a német olvasóközönség előtt Magyarországot. És e tekintetben valóban oly erős és oly terje­delmesnek mondható a szomszéd Németország befo­lyása, — hogy mindinkább háttérbe szorítva, múlt század végén még csaknem egyedüli franczia kulturát, ma már a reánk nézve kevésbé veszélyes Francziaország befolyását — kivált ha a kiállítás is közbe nem jött volna, — nagy részben csökkentve, mindent an kezd v­á­l a­h­a­z­a mind veszélyesebb sorb­nló nagyságb­met szellem befol­ban érvényesülni. Távol van tőlünk,hogy az általunk különben igen nagyra becsült németországi polgárság annyi szép és jó tulajdonait becsmérelni akarnók, sőt inkább öröm­mel látnánk e nép erényeit, és szokásait meghonosít­va hazánkban ; — azonban annyit talán a legna­gyobb tisztelet is megenged, hogy ha szükségesnek látjuk, saját nemzeti érdekeinket védjük a túlbe­­folyás ellenében, mert itt, délkelet Európában, a magyar faj kulturai önállóság­á­nak biztosítása úgy lehet, ép oly jó szol­gálat lesz az emberiség ügyére egykoron, mint a né­met culturáé volt eddig, és lesz még sokáig ezután. E jogos önvédelem sugallta azon eszmét, hogy a német szellem netaláni túlbefolyásának ellensúlyo­­zására nem volna-e czélszerű egy tőlünk sokkal tá­volabb élő, de velünk érdek rokon­ságban levő szintén cultur- néppel, az angollal is közelebbi összeköttetést keresni? Ez oldalról már csakugyan semmi veszély nem fenyeget bennünket,­­ megfordítva. Nagybrittan­­nia az egyetlen állam, melynek minden eshetőségek között tisztán érdekében van, hogy a nagy Duna­­medenc­ében, ha csak lehet, egy hatalmas állam jöj­jön létre, mert egy ilyennek Tétele védi őt legve­szélyesebb ellenfelének, az orosz hatalomnak a földközi tengerig benyomulása ellen, a­mely eshető­ség a ma már 240.000.000 lakosú keletindiai roppant birtokoktól zárná el az anya­államot, s újra vissza a Jóreményfoka felé kényszerítve, lassú enyészetre szorítaná az évenként 100 millió font sterlingre be­csült keletindiai kereskedelmet. Ha e rokonszenvnek, mely e két állam polgár­sága között tényleg létezik, melynek már eddig is annyi jót köszönhetünk, — mint azt a­ 19-ik­ r­umgjrw emigratio tagjai, s azon egyesek tudhatják legjob­ban, kik valamikor hosszabb ideig tartózkodtak Angliában, — egyéb annyi más történelmi alapjai nem volnának is, már csak az imént említett érdek­rokonság is elegendőnek látszik szerintünk arra, hogy ha nem hagyjuk felhasználatlanul a kínálkozó alkalmat,­­ alapos reményünk lehessen a közelebbi összeköttetés többféle jótékony hatása iránt. Alig hogy a walesi herczeg úgy körülbelül el­távozott, a „Time3”-ben közlött értesítések folytán Közép-Angliából írt egy ottani tekintélyes birtokos egyik budapesti ismerőséhez, — ki egyszersmind a kormánynak tagja, — azon sajnálkozásának adván kifejezést, hogy az angol kormány miért nem hasz­nálja fel a walesi herczeg itt jártakor nyilvánult lelkesü­ltségben kínálkozó alkalmat, hogy Magyaror­szággal legközelebbi összeköttetésbe jönnénk? így ir angol barátunk. A jelenlegi angol kormány azonban elfogadott politikája folytán ezt nem teheti s valószínűleg a sza­badelvű pártnak különben gyorsan közelgő bukásá­ig, míg újra az Anglia dicsőségéért buzgó conserva­­tivek nem jutnak hatalomra a közelebbi választás­nál , m­ilyféle kezdeményezésre gondolni semti lehet. Bennünket azonban semmi sem akadályoz,hogy mint a két állam egymástól tanulni vágyó polgárai, némi közelebbi eszme­cserébe jöjjünk egymással ? Mi jól látjuk, érezzük, hogy mily nehéz egy jó társadalmat alkotni; épen az utolsó években egy­másután felmerülő közigazgatási, financziális és nem­zetgazdasági bajok éreztetik velünk, hogy sokkal nehezebb a jó önkormányzás feladatát megoldani, mint gondoltuk. A szükség pedig hajt, Európa, ha nem vigyázunk , gyors rohanásában könnyen eltemet. A jó önkormányzathoz, mint egy nagy gépezet­hez, számtalan apró társulatok, mint megannyi egybe­vágó, s terhet tova emelő kerekek szükségesek.Egy kitűnő gép alkotása nehéz és lassú munka, nekünk még számtalan átalakításra, összeillesztésre és újra alkotásra van szükségünk. Társadalmunk, társadalmi életünk, — az ön­­kormányzat e biztos rugója, — hogy úgy szóljunk, még csak csírájában van ; mert az mi épen ma, az átalakulás e korszakában valami ilyen féle nálunk létezik, nem nevezhető fejlett társadalomnak. Annyi előítélet, annyi hamis fogalom rágódik még mindig köz- és magán-társadalmi életünkön s ehez annyi új szükség merül fel minden mozzanattól, melylyel nem tudunk miként elbánni, hogy csoda, ha a társadalmi test, mely pedig az állami lét alapja — nálunk még mindig oly gyen­ge, erő télén, hogy ime, most is egy börzekrízis szé­lesre verődő hullámai oly mélyen megbirták rázni annak minden rétegét. Alig lehet rajta kétkedni, hogy ha mind e te­kintetben elvolnának hazánkban terjedve azon isme­retek, melyeket egy oly nép tapasztalataiból me­ríthetni, melynek élete már századokkal ez­előtt át­ment mindazon phrasisokon és eriziseken, melyek területére mi még csak most kezdünk belépni,­­ valószínűleg igen sok drága áron megfizetett keserű tapasztalat­tól lennénk megkímélve. Mennyi és mily élénk küzdelembe került az, míg például csak a jelenlegi angol parliamentáris rendszer 1641- ben felmerülte óta mai tökélyére kifejlődött. Ha az angol egészségügyi, rendőrségi és keres­kedelmi institutiók csak egynéhány évvel előbb is elterjedten ismeretesek lettek volna, a ki tudja, mennyi élet és vagyon lenne megmentve ? Mindenekelőtt tehát egy oly társulat alakításá­ra volna szükség, mely az angol intézmé­nyek tanulmányozását és ismer­tetését tűzné ki feladatául; — egy ily czélú, és olynemű folyóirat, mint pl. a természettudományi társulat közlönye, alig­ kétkedhetni, hogy e tekintet­ben is igen jótékonyan hatna szellemi fejlődésünkre s az ennyiféle beteges képzelődés helyett egy csomó, közönséges józan észből származott egészséges eszme foglalna nálunk is, a mi közéletünkben is helyet. E mellett természetesen oda is kellene töre­kedni, hogy viszonyaink, küzdelmeink történelme, s hazánk nyers természeti kincsekben, gazdagsága hi­teles adatokban valamikép szintén tudomására jö­hessen a rólunk különben oly kevés bizonyosat tudó másik félnek. Nem lehet kétkedni, hogy a mint a 48-diki­­ forradalom leveretése után az angol kormány, a­mely pedig a forradalmat megakadályozni szerette volna, valódi gentleman modorban védelmet nyúj­tott a szabadság ügyeiért küzdelemben elbukottak­­nak, az angol polgárság pedig tőle telhető segélyt a partjaik felé menekülőknek, úgy most is, e s­z­a­b­ad önálló nemzeti fejlődésérti tö­rekvésünkben is, kivált a fentebb kifej­tett indokok mellett, a két állam polgárai közt úgy is meglevő rokonszenv csak jó eredményeket, boldogulást fogna vonni, kivált reánk nézve maga után. Dapsy László: BELFÖLD Újvidék, oct. 8. (Az újvidéki k. főgymnasium megnyitása oct. 4.) Az újvidéki kir. magyar főgymnasium f. hó 4-én nyi­t meg, így egyszerűen hallva a dolgot, inkább helyi érdekű eseménynek tűnik fel e tudó­sitás, mely a nagy közönséget kevésbé látszik érde­kelni, ámde ha tudjuk, mily végtelenül fontos fel­adat vár e zsenge intézetre, úgy az, ki művelődé­sünk és nemzetiségünk szent érdekei iránt nem közönyös, örömteljes megelégedéssel fogja e hirt tudomásul venni. A megnyitás alkalmával tán nem lesz érdek­telen az intézet eddigi rövid múltjának fontosabb­ mozzanatait is köztudomásra hozni, úgy, a miként az adatokat hiteles kútfőkből merítettük. Az inté­zet felállítását ő felsége apósa­. H­á’vink f. é. jan. hóban szentesítette, ugyan-e hóban neveztetett ki Mészáros Nándor, budai kir. főgymnasiumi tanár igazgatóvá és a magyar határőrvidéki tankerület b. főigazgatójává, kiben a hazai tudományosság és nevelésügy egy régi, edzett bajnokát tisztelik a tan­ügyi körök. Az új igazgató azonnal városunkba sie­tett, hol et az intézet helyiségeinek megszerzése, a berendezés előmunkálatai azóta szakadatlanul elfog­lalták s az ő tetterejének, eszélyességének, tapinta­tosságnak s kitartásának köszönhető, hogy daczára az akadályoknak, daczára, hogy nyolcz héten át mint kormánybiztos Erdélyben is sikerdusan műkö­dött, oly helyiségekben, habár egyelőre kórházban, nyílt meg az intézet, melyek, tekintve az épület egészséges helyen fekvését, világosságát, a helyes beosztást, a belső berendezés ízlését, a bútorok kiváló czélszerűségét, sőt csinosságát, a legszigorúbb igényeknek is minden tekintetben olyannyira meg­felelnek, hogy a tanintézetnek úgy érdekelt, vala­mint csak kiváncsi látogatói is meglepetéssel vegyes megelégedéssel távoztunk. Az intézet szép jövőjének biztos zálogául te­kinthetjük a jeles képzettségű fiatal, munkabíró erőkből álló tanári testületet, melynek szerencsés összeállílása a derék igazgató kiváló tapintatosságá­nak és szervező ügyességének elvitázhatlan bizo­nyítékául szolgál. Az új tanév kezdetének közeledtével aztán szept. 27-én az igazgató a legelső értekezletre gyűj­tötte maga köré a tanári testületet, melyet, hallomá­sunk szerint, meleg szavakkal üdvözölvén, lelkesült hangon emelé ki az intézetnek kiválólag fontos feladatát. Emelkedett szellemű megnyitó beszédének fo­nalán nyíltan mutatott azon sebézségekre, melyekkel a tanári állás Újvidéken jár, hol az akadályok elhá­rítása a nagy­közönség bizalmának kivívása önmeg­tagadást, lemondást, kitartást és forró hazaszeretet aczélozta tetterőt igényelnek. Majd magasabb állás­pontról biztos kézből kijelöld az irányt, melyen ha­­l­ladva, hivatását az uj főgymnasium teljesítheti: a­­ tudomány, vallás és erkölcsiség hirdetése s a valódi hazaszeretet ápolása által az uj nemzedéket vallás­ és nemzetiség különbsége nélkül a királyt és hazát szerető, a törvényt tisztelő s csak a józan haladás utján előretörő hazafias polgárokká nevelni. — Az értekezleten a szervező munkálatokat bevégezvén — ppt. első napjaiban a tanárok testületileg mentek tisztelgő bemutatásukra a főispánhoz, és Bende apáthoz, mint kikben a főgymnasium leglelkesebb pártolóit, legrészvevőbb jóakaróit tiszteli. E tisztel­gések alkalmával, miként halljuk, Mészáros Nándor a főispánnál körülbelül a következőket mondá: »Az újvidéki kir. magyar főgymnásium tanári testüle­te várva várta ezen pillanatot, melyben mél­tóságod kegyes színe előtt megjelenve a felsé­ges uralkodóház s a magas kormány iránti tántorithatlan ragaszkodásának és méltóságod sze­mélye iránti benső tiszteletének kifejezést adhasson; fogadja azért magad a testület hódoló üdvözletét. Tanintézetünk jelenleg a hatalmassá leendő nagy folyó szerény forrását képezi ugyan, de hivatva van a tudomány s valódi műveltség világával hazánk alsó vidékein a különféle vallásfelekezetek s nemze­tiségek között a békés egyetértést és kölcsönös sze­­retetet ápolni s megszilárdítani; mi hogy megtör­ténhessék, a tanári testület maga részéről teljes ere­jével fog törekedni az eléje kitűzött magasztos czél elérésére. Minthogy azonban a benső, szellemi tö­rekvés a nyilvánosság előtt csak külső támogatás mellett juthat érvényre : magodnak hathatós közre­működéséért esedezünk és kívánjuk, hogy a Min­denható mártóságodat szeretett hazánk díszére, Új­vidék városa jólétének előmozdítására s tanintéze­tünk felvirágoztatására sokáig éltesse!“ — Erre a classicus műveltségű főispán ur meghatott hangon köszöné meg a tanári kar üdvözletét s biztositó ál­landó jóakaratáról s barátságos támogatásáról. Tar­­talomdús beszéde a rövidség daczára is a tántorit­hatlan hazafit, az eszélyes politikust és az öntudatos államférfiút árulá el. Ezután a tanári kar, a szelid­­lelkű, derék apát úrral tisztelgett. Az igazgató üd­vözlő beszédére, melyben az intézetet jóakaró párt­fogásába ajánlá, biztositá úgy az intézetet részvevő támogatásáról, mint a tanári kart folytonos barát­ságáról. A testület ezek után hivatalosan megkezdte mű­ködését Szept. 29. 30. és okt. 1­9.13-á­n , na valami, úgy a beiratások rendkívüli eredménye a legékesszólóbban tanúskodik a magyar főgymnasium szükségessége és f­ontossága mellett. Ott, hol alig mertünk a megnyitandó négy alsó osztályban 40 — 50 tanulót jósolni, az ünnepélyes megnyitás napján 9- re ment a bejegyzett tanulók száma , oly szám, mely mintegy 20 ezer lelket számláló városunkban egy szerb főgymnasium s egy városi főreáltanoda mellett valóban minden várakozáson felül áll. Az ifjúság, az újvidéki hazafias közönség szemefénye cet. 4-én ő felségének, úgy mint koronás királyunk, és mint a magyar főgymnasium kegyelmes szentesid­­őjének névünnepén isteni tiszteletre vonult a nem­zeti lobogós tornyu kath. templomba. A különféle felekezetű diszes közönség lélekemelő látványt nyúj­tott, midőn részvétét intézetünk iránt ily kegyeletes alkalomkor is kimutatni igyekezett. Az ifjúság is­teni tisztelete után a tanári testület az apát úr által teljes díszben tartott ünnepélyes misére is visszama­radt a többi hatóságokhoz csatlakozván. A szertar­tás végeztével a szives magyar vendégszeretetéről híres apát a főispánt, a corbachi, honvédelmi törvény­kezési és városi hatóságok fejeivel együtt a magyar főgymnasium tanári testületét is barátságos ebédre hivta­ meg, melyen a felköszöntések sorát maga a szép lelkű házi úr kezdé meg ő felségére, mit a jelenlevők állva s háromszoros lelkesült délyen­­­nel fogadtak; utána ugyancsak a hazafias apát köszönté fel Trefort minisztert; majd a főispán Mészáros Nándort s a tanári testületet, mit előbbi ékes nyelven megköszönvén, Újvidék közönségének jólétére viszonzott. Az átalános lelkesedés közben jelen sorok szerény írójának (a „Bacskaer Bote“ szerbszki­jének. A szerk.) indítványára közhelyes­léssel fogadott, következő táviratok menesztettek Ő felségéhez és Trefort miniszterhez: Báró Wenkheim Béla miniszter urnak Bécsben. O cs. és kir. ap. fel­ségének legmagasabb névünnepe alkalmából az új­vidéki hazafias közönség legmélyebb jobbágyi hó­dolatát és legbensőbb ragaszkodását siet kifejezni. Egyszersmind legalázatosb köszönetét és legforróbb háláját nyilvánítja az Ő felsége által legkegyelme­­sebben alapított s épen ezért a m­a­i kegyeletes na­pon ünnepélyesen megnyitott kir. magyar főgymna­­siumért. Kérjük nagyméltóságodat, méltóztassék eze­ket legmagasb tudomásra hozni. Trefort miniszter úrnak Budapesten. Az újvi­déki hazafias közönség hálatelt szívvel mond nagy­méltóságodnak benső köszönetet, hogy ő cs. és kir. apóst, felségétől a legfelsőbb szentesítést kieszközölni kegyeskedett az itthelyi kir. magyar főgymnásium felállítására, mely mai napon ünnepélyesen meg­nyittatott. Soká maradt aztán még együtt a diszes ven­­dégkoszoru, magát egy szép és boldog jövő biztos reményeinek adva át, midőn hazánk nemzője a fel­­világosultság, polgárisoddá és anyagi vagyonosodás utján előrehaladt alsó vidékek lakóiban, vallás és nemzetiség különbsége nélkül — egymást becsülő, egyetértő, királyért s hazáért mindent áldozni kész alkotmányos honpolgároknak fog örvendeni, és mely szép jövőnek létesítésében a magyar főgymnasiumra a legelső szerepek egyike vár. Adjon Isten erőt és kitartást a tanári testületnek, hogy lankadatlan buz­­gósággal haladhasson kitűzött magasztos czélja felé t­ab­­n é­­n k­kiüti magát. Mindennek daczára vizsgálatait még ideje korán letette. A fiatal auscultátorról tömérdek adoma van forgalomban. Ezek egyike így hangzik: „Az auscul­­tátor valamelyik nap egy tőből metszett berlinit hallgat ki, ki szemtelenségénél fogva annyira kihoz­za sodrából, hogy fölugrik, és ezt kiáltja feléje: „Uram, — mérsékelje magát,vagy kidobom.“ — A je­lenlevő törvényszéki elnök megveregeti barátság­osan vállát: »a kidobás az én dolgom«, mond csilla­pítóiig. A kihallgatás tovább folyik, de csakhamar újra fölugrik Bismark, és menydörgő hangon kiáltá: „Uram! mérsékelje magát, vagy kidobatom a tör­vényszéki elnök úrral.« Azt sem érdektelen tudni, hogy Bismark ez időben találkozott először a mostani császárral, ki akkor még trónörökös volt, s kinek egy udvari bá­lon mutatták be a fiatal ausc­iltatort. Miután Bismark egy Schack nevű úrral egyszerre részesült a bemuta­tás szerencséjében s ő is, Schack is ritka magas ter­metnek örvendenek, a trónörökös tréfásan megjegy­­zi: „Úgy látszik, hogy az igazságszolgáltatás a gár­damérték szerint szedi össze embereit. Sem a trónörökös, sem az auscultator nem sejtette akkor, hogy egy gy­­ényen fognak majdan árulni, s Páriá­ból Berlinbe helyezik át Európa egyensúlyát. Bismark életében most állott be azon válság, melyen geniális elmék csaknem kivétel nélkül átes­nek, de a­mely Bismarknál meglehetős sokáig tar­tott, mert az új porosz junkerség zászlója alatt tör­­tént első politikai föllépte is e korszakból való.­­ Úgy a költök, mint az államférfiak ez időszakot rendszerint a forradalmi táborban szokták átélni, és a volt franczia imperator is, ki évtizeden keresztül, ír­iát a conservatív párt védője szerepelt, fiatal korá­ban a köztársas­ág vörös zászlója alá ugyanazon Rómában lovagolt föl s alá, melyet később serege vett be, hogy Garibaldi és Mazzini kezei közül meg­szabadítsa. Schiller, Petőfi és más nagy költők forradal­márok voltak, míg az ifjúság habotverő mustja forrt bennük, mert a forrongó tűzláng látszólag nem ta­lálhatott magának pártot a conservativ párt táborá­ban. És Bismark, daczára hogy már kora ifjúságá­tól fogva forradalmárnak látszott, a conservativ el­vekhez hű maradt. Igaz, hogy a conservativ párt e közben átalakuláson ment keresztül. Míg azelőtt Poroszországban csaknem kizárólag a hivatalnok se­reg soraiból kerültek ki a konservativ elvek képvi­selői, a­kik egész szivósággal őrködtek az ódon for­mák fölött, s a törvénykönyvvel kezükben zárták el minden merész újításnak útját, s mintegy a szopt­őreként szerepelve, bizonyos álmos, szellemtelen és bágyadt jelleget kölcsönöztek az egész közéletnek: addig az új küzdelemben, mely a rendi forma romjain egy alkotmányos államforma fölállításáért folyt, egy teljesen új konservatív párt töm­pült a porosz vidéki nemesség képviselőiből, s kik eddig a kerületek szűk­­körű érdekeik szolgálatában fáradoztak, sarkantyu­­san és lovagcsizmákban egyszerre megjelentek a most újonnan m­egnyílt aréna színpadán, s a bureauk és a d­ák halottszagú konservativ politikája helyett üde falusi levegőt, merész föllépést hoztak magukkal a kamrákba és átalában a politikai életbe. Nem véde­kezés, hanem a friss, kihívó küzdelemvágy lett most a jelszó; a pártszenvedély lobogóját diadalomvágyó lelkek vitték a csatába; csípős megjegyzések, vérig ható oldalszurátok voltak napirenden, és a pezsgő erők vetekedő viadalmaiban aratta Bismark első politikai győzedelmét. Egyelőre természetes, hogy hallgatag kedvet­lenséggel dolgozott az igazságügy, később a közigaz­gatás bureaujában, és szabad óráiban készült a dip­­lomatiai pályára. 1836-ban mint referendáriust látjuk őt Aachenben, hol a mozgalmas fürdői idény csak­hamar megunatta vele a hivatalnoki pályát. Isme­retséget kötött angolokkal, francziákkal, amerikaiak­kal, beutazta Angliát, Francziaországot, de ezalatt oly kellemetlen bonyodalmakba keveredett, melyek nagy időre elhomályosították élete láthatárát. 1837- ben Potsdamba tétette át magát, hogy a testőrségi vadászezredben egyúttal katonakötelezettségét is le­rója. De itt se húzta ki soká, s a rákövetkező évben Greifswaldal cserélte föl Potzdamot. E nyughatat­lanságnak forrása az apai birtok zilált viszonyaiban rejlett. Eldenában egyszersmind a gazdaságot is ta­nulmányozni akarta, hogy családi jószágát talpra ál­­litni segítse. És Greifswaldban újra belekeveredett a diákélet vad mulatságaiba. Azután idősebb testvé­rével átvette a pomerániai birtok kezelését, melyet később megosztottak, úgy, hogy a mostani k­anczellár Kniephofot és Jarchelint kapta. Mint testvérbátyja helyettese képviselte a naugardi kerületet, azután a pomerániai tartomány­gyűléseken is részt vett, de e jelentéktelen teendőket, melyekkel megbizatott,csak­hamar lelkéből megunta, és benyújtó lemondó leve­lét. Ekkor újra hivatalba lépett, de ez is csak egy kis epizódot képez életében.­­ A fiatal földbirtokos nem tudott megbarátkozni a bureaucratikus hanggal, melylyel főnökei élni szoktak. Vérig sérte ez önérze­tét. Egyik főnöke — mond Hesekiel — úgy tett egy ízben, mintha feledte volna, hogy Bismark is je­len van, az ablakhoz lépett,­­és elkezdett a táblán ke­délyesen dobolni. Bismark azonnal fölkelt, szintén az ablakhoz állott és jókedvűen rágyújtott a desaaui indulóra. Valószínűleg ez volt az a főnöke is, ki Bis­marckot egyik nap másfél óra hosszat antichambi­­roztatta,s kinek aztán arra a kérdésére : „Mit akar?« azt válaszolta Bismark, hogy ő ugyan szabadságot jött kérni sajátkép, de most már elbocsáttatását kéri! Ily előzmények után joggal kételkedhettek azon, hogy Bismarkból valaha jó államhivatalnok váljék. Első kísérletei mindannyiszor csütörtököt mondtak, vissza kellett lépnie a legalsó lépcsőtől, hogy aztán oly magas állásponton foglaljon helyet, mely nem szokott a bureaucratikus carriere végpontja lenni. A kniephofi remete ekközben részint zajos, eszeveszett életet folytatott, részint a melancholikus elmélkedésekre adta fejét.Legkedvesebb olvasmányát lord Byron képezte. És Kniephof csakugyan sok te­kintetben emlékeztetett Newsteng Abbeyre, hol egy fiatal, nyughatatlanul pezsgő életerő szintén torzsal­­kodott a sorssal. Mint a fiatal lord, úgy a „hóbortos Bismark“ is nem a legjobb hírben állott, a szomszé­dok körében. Rendkívüli lovas volt, ehhez járult még a középkori tivornyák, részint Kniephofban, ré­szint a szomszédos gamisonokban. A vendéglátó gaz­da asztalán hatalmas öblű serlegek jártak, a porter és pezsgő nyughatatlanul szórta gyöngyeit, és a szuny­­nyadó környéket több ízben pisztoly durrogatás ri­asztó talpra, „úgy, hogy a golyó néha a szoba pla­­fondjába fúródott, s a mész és kőpor égő zsarát­­ként hullt az álmukból fölijedt szomszédok arczába. Csak newstead abbeyi medvék hiányoztak Kniep­­hrában, habár Bismark is, mint Byron, nagy elősze­retettel viseltetett a »néma teremtmények« iránt. — Lóra, elere sokat tartott, híres dán doggeja sok ide­ig beszéd tárgya volt, s medvék helyett igen jó lá­bon állott fiatal rókákkal, melyekkel egy izben mód nélkül ráijesztett unokahugaira. Ez a jelenet már vetekedhetik a newstead-ab­­beyi kalandokkal. A­mint Bismark húgaival szobá­jában üldögél, egyszerre csak beront négy róka a szobába, fölugranak a pamlagra, székekre, összeté­pik a­mi összetéphető, és azzal ismét kii­randa­nak. Eközben Bismark néha politikai vitatkozások­ba eredt élesebb elméjű vendégeivel, és sokat olva­sott. Állítólag Spinozát is áttanulmányozta. — Mind­amellett kételkedünk, hogy a portugalli zsidó böl­csessége iránt nagy rokonszenvet érzett volna na­ftában a pomerániai földbirtokos. A beszéd, melyet Bismark az egyesült tartománygyűlésen a keresz­tény államról tartott, éppen nem tanúskodik arról, hogy a »Tractans theologico-politikus“-t sikerrel ta­nulmányozta. Egyátalában, a­mily szabályszerű volt Bismark iskolai képezése, és habár több egye­temet látogatott, — a »humaniora« azon szel­leme, mely a tudományos és művelt polgári kö­röket összefüggésben a német classikus irodalommal uralta, a vidéki nemességre, melyhez Bismark is tar­tozott, nem bír döntő befolyással. Az angol főrangú világban szokásos készültség, mely abban nyilatko­zik, hogy a legnevesebb államférfiak is az ó­kori költők átültetésére szentelik szabad idejüket, a tőzg­gyökeres junkerség szemében mindig idegen maradt; ez osztály nézetei, szokásai egészen más kaliberünk valának. Igaz, hogy ez által üde eredeti gondolkozás­módjukat nem halványította meg a reflexió erőtlen levegője, de épen ennélfogva azok szellemi motí­vumait, melyek az akkori idők politikai mozgalmait uralák, megérteni képesek nem valának. Bismark azon időből keltezett leveleit friss és gyakran buzsikos humor jellemzi. Nővéréhez intézett levelei mindennél jobban tanúskodnak e mellett. E levelek mindegyikéből az elégedetlenség szól s egy féket tűrni nem akaró természet nyilatkozik; ked­vet érez magában a házassághoz, s ennek nem rit­kán valódi heinei hangon ad kifejezést. És valóban e levelekben Heine szellemének egy része rejlik, a merész humor egy rokon vonása, mely itt egy egé­szen más talajból sarjadzott föl. 1845. ápril 9-től keltezett levelében többek közteleket írja: »János odakünn ép oly következetesen, mint hamisan egy imfamis skót dalt fütyörész, s én nem tudom lelkemre venni, hogy megtiltsam neki, miután kétségkívül he­­ves szerelmi buját törekszik e fütytvel csillapítani. Álmainak eszményképe közelebb, szüleinek tanácsa folytán, visszaküldte gyűrűjét, s egy kis gazdához ment nőül. Mintha csak saját sorsomat látnám, ki­véve, hogy nálam a kis gazda még valahol a jövő élében alszik. Azonban mindennek daczára vigyen el az ördög,­­ meg kell házasodnom, erről mind­egyre jobban megbizonyosodom, mert atyám eluta­zása óta egészen magánosan, elhagyatva érzem ma­gam, s az enyhe nedves időjárás melancholiára és só­vár szerelemre hangol. Hiába minden nem akaród­­zás, végre is­­ kell nőül vennem, az emberek már így akarják, s az egész igen természetesnek látszik előttem, miután mind a ketten mint vakarcsnak maradtunk. Igaz, hogy hidegen hagy, de így járok valamennyivel; az szép dolog, hogy az ember nem változtathatja érzelmeit úgy, mint ingét, bármily rit­­kán történjék is ez utóbbi.“ alá. Folyó hó 9—12-ig a földm.- ipar- és keresk. miniszter úr a salgótarjáni kőszén- és mátra-bánya­­egyleti fémbányákat teszi tanulmánya tárgyává, hogy a bányatörvénynek praktikus alkalmazását is megismerje. A kér. miniszter urat Reicz Frigyes min. tanácsos és Stoll Károly képviselő kísérik. KÜLFÖLD. A bányalukai események. Néhány hét előtt sok port vert föl a lapokban az az eset, hogy harminc­ boszniai kereskedő Bá­­nyalukából, állítólag a török hatóságok üldözése elől menekülve, Horvátországba jött át. A menekültek törzsrokonai akkor, felfújva a dolgot, azt követelők, hogy a nagyhatalmak, de különösen Ausztria Ma­gyarország erélyes intézkedéseket tegyenek a tö­rökországi elnyomott keresztények oltalmára. Kül­ügyi hivatalunk barátságos módon felhívta a török kormány figyelmét a boszniai eseményekre, minek folytán az meghagyta a boszniai helytartónak, hogy a szerajevói osztrák-magyar főconsullal, T­h­e­o­do­­rovics úrral egyetemben szoros vizsgálatot in­tézzen. Ennek folytán Assim­basa és Theodorovics Bányalukába mentek, hol a vizsgálat kiderítő,hogy a Horvátországba menekült keresztények nem a törö­kök által kiűzetve, hanem önszántukból hagyták el hazájukat, és hogy csak azért nem akartak vissza­térni, mert féltek, hogy a pánszláv minisztériumok­kal való érintkezésük miatt a török hatóságok által kérdőre fognak vonatni. Tudvalevőleg ezek az em­berek erősen foglalkoznak a politikával, holott telje­sen éretlenek rá és maguk is igen jól tudják, hogy fölkelést szervezni merőben képtelenek. A porta egyébiránt semmikép sem gátolja hazatérésüket és teljesen alaptalanok azon hírek, melyek szerint a bányalukai keresztények iránylatos feliratok aláírá­sára kényszeríttetnének. Ezt az eredményt derítette ki a fent említett vizsgálat. A menekült jó barátjai azonban nem elé­gedtek meg az üldöztetésekről szóló hírekkel,hanem azt is terjesztik, hogy Assim basa a bányalukai osztrák-magyar alconsult Dragancsics urat megsértette, minek következtében ez azonnal be­vonta lobogóját és elutazott. Ez ügyre vonatkozólag mont­e* Kovemezo semivataros czáfolat tétetik közzé. E közleményből csak annyi való, hogy Dra­­ganesics­ osztrák-magyar al­oszul Bányalukából el­utazott, Ő ugyanis szabadságot kért, hogy személyes ügybe Bécsbe utazhasson. Dragancsics úr megkap­ván a szabadságot, az alconsulság vezetését szabály­szerűen helyettesének adta át, és azután elment Assin basához; ettől mint magánszemély búcsút veendő. Ha tehát Assin basa csakugyan az előadott módon „sértette meg“ Dragancsics urat, ebből még korán­­sem eredhet külügyi hivatalunkra nézve azon köte­lezettség, hogy „komoly szót« intézzen a portához. Határozottan valótlan az is, hogy Dragancsics úr »ez okból« vonta be lobogóját. Lehet, hogy Dragancsics úr, mikor Bányakulából szabadsággal távozott, leve­tette magánlobogóját; a császári és királyi lobogó azonban még most is ott leng a bányalukai osztrák­magyar alconsulatusi épület fölött, és — mint ben­nünket biztosítanak — egy pillanatra sem vona­tott be. Különfélék. Budapest, oet. 9. (Udvari és személyi hirek.) Li­­pót főherczeg, toscánai nagyherczeg ma reggel Bécs­­ből megérkezett és kocsin Gödöllőre ment. — M­a­j- J­á­t­h György országbíró ma reggel a m. államvas­pályán elutazott. — S­i­m­o­r herczegprimás, s­p­o­

Next