Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-10 / 233. szám
,az illen bányatárs-pénztárba folynak. Ha ilyen nem létezik, annak felállításáig a bírságpénzek gyümölcsöző elhelyezéséről a bányakapitányság gondoskodik. A XVI. fejezetben, mely a „bányászati jogosítványok elenyésztéről« szól, a következő változtatások történtek. A régi 271 és 272. §§. áthelyeztettek, a 278 után, úgy a 281-dik a 275-dik után. A XVII. fejezet, melynek czime: A bányákra és azok tartozékára való zálog- és előjogokról végrehajtás és csőd esetében« — változatlan maradt. A XVIII. fejezetben, mely az „Átmeneti határozatok “-at tartalmazza, a következő módosítások történtek. A régi 289. §§. után a következő új §. igtattatott be : Ezen törvény hatályba lépte előtt kiadott zártkörű kutatmányi elismervényekben, adomány- vagy engedély okmányokban előforduló méretek érvényben, hagyatnak és minden az ily okmányok alapján kötendő jogügyletekben változatlanul megtartandók. Ép úgy érintetlenül maradnak mindezen törvény hatályba léptekor a bányatelekkönyvekbe tett bejegyzett méretek, melyek akármily nemű birtokváltozás esetében változatlanul megtartandók. E két pontban említett méretekre nézve változások csak új okmányok kiadása és bekeblezése útján, az előbbi okmányok megsemmisítése és a bekeblezések törlése mellett foglalhatnak helyet. A régi 290-ik §. után két új szakasz következik : Jelen törvény hatályba léptekor érvényben álló zártkörű kutatmányoknak fenntarott bányamértékek az eddigi törvény szerint ítélendők meg, azon módosítással, hogy ha a zártkörű kutatmány köre kisebb egy bányamértéknél, ezen kiesebb tér fenntartott teleknek tekintendő. Jelen törvény hatályba léptekor bár beadott, de el nem intézett adományozási kérvények érvényessége az előbbi törvény szerint ítélendő meg, azoknak elintézéséről azonban a jelen törvényben foglalt szabályok követendők. A régi 294. §. után következik 3 új szakasz és pedig: A felsőbányai középhegyi megyében adományozott §-ban a. alatt említett költeltek előbb szerzett jogok sérelme nélkül ugyan azon §-ban b.sz. alatt említett siktelkekké átalakíthatók. Jelen törvény hatályba léptekor érvényben álló zártkörű kutatmányban, melynek sugara száz élet, vagy annál is kevesebbet tesz heten kint legalább 16 óráig, a 224 ölnyi sugarú zárt körű kutatmányokban pedig hetenként legalább 72 óráig tartó kézi vagy ennek megfelelő gépi munka teljesítendő. Jelen törvény hatályba lépte előtt adományozott bányatelkekben a munkakötelezettség következőleg állapíttatik meg. A bányabirtokos köteles 10,000 □ szögölnyi vagy annál kissebb bányatelekben hetenkint 32 óráig tartó munkát teljesíteni. 10.000 Q ölnyi térségen túl a munka kötelezettség minden 5.000 □ ölre 16 óráig tartó munkával nagyobbodik hetenként, mi mellett az 5.000 □ ölnél kissebb tér egész 5.000 □ öl gyanánt számítandó. A bányatelkekre kiszabott fenebbi munkakötelezettség az eddigi törvény szerint adományozott kültelkekre nézve fél annyira szállíttatok le. A régi 295. §. elé jön a régi 195. §. így módosítva : A pótfizetések iránt jelen törvényekben megállapított rendeletek azon bányatársulatokat, illetőleg bányatársaságokat is kötelezik,melyek jelen törvény hatályba léptekor már léteztek, mégpedig akkor is, ha bányarészeik még jelenleg a bányatelekkönyvbe igtatva vannak. A régi 300-ik, tekintettel annak nagy fontosságára, így állapíttatott meg: „Azon erdei és legeltetési szolgalmak, melyek a bányaiparosok által akár szerződések, akár régibb adományozások, akár gyakorlat alapján igénybe vehetők, jelen törvény által érintetlenül maradnak, és ezeknek, úgyszintén a bányatermények feldolgozására közös alapból fenntartott kohók viszonyai külön törvény által fognak szabályoztatok« A régi 303—304-ik §§. egybe vonattak. Ezek után, hogy a felsőbányai a Felség által 1872—3-ban szentesitett egyezség által megszilárdított sajátlagos viszonyok mindenkorra megállapíttassanak, a 17-ik §-hoz több toldás fűzetett,melyekről majd egy közelebbi közleményben. Befejeztetvén a bányatörvényjavaslat, a bányaerdők kérdése jött ismét szóba, mely a legközelebbi időben vétetik részletes tárgyalás Anglia és Magyarország. Budapest, okt. 9. A walesi herczegnek Budapesten tett látogatása, s a fogadtatásánál nyilvánult lelkesültség, melynek leirása oly élénk viszhangot keltett a „Times“ hasábjain, s több oldalról azon gondolatot támasztotta, hogy vájjon nem volna-e czélszerű, nem válnék-e mindkét nemzetnek kölcsönös előnyére, ha Magyarország némileg közelebbi összeköttetésbe jönne Nagy-Brittanniával, mintsem a nagy távolság s a régi osztrák birodalomnak eddigi exclusiv természete miatt az eddig történhetett. Jól tudjuk, minden lépten tapasztaljuk, hogy a bennünket nyugatról, a civilizatio hazája felől környező német birodalom igen is érezhető befolyással van fejlődésünkre; tudományos és közintézeteink, s annyi más társadalmi institutióink világosan magukon hordják a német eredetüség jellegét, s úgy, hogy valóban magunk látszunk jogot szolgáltatni azon túlzó német lapok állításaihoz, melyek mostanában is gyakran a német kultúra egy provincziájaként tüntetik fel a német olvasóközönség előtt Magyarországot. És e tekintetben valóban oly erős és oly terjedelmesnek mondható a szomszéd Németország befolyása, — hogy mindinkább háttérbe szorítva, múlt század végén még csaknem egyedüli franczia kulturát, ma már a reánk nézve kevésbé veszélyes Francziaország befolyását — kivált ha a kiállítás is közbe nem jött volna, — nagy részben csökkentve, mindent an kezd vál ahaza mind veszélyesebb sorbnló nagyságbmet szellem befolban érvényesülni. Távol van tőlünk,hogy az általunk különben igen nagyra becsült németországi polgárság annyi szép és jó tulajdonait becsmérelni akarnók, sőt inkább örömmel látnánk e nép erényeit, és szokásait meghonosítva hazánkban ; — azonban annyit talán a legnagyobb tisztelet is megenged, hogy ha szükségesnek látjuk, saját nemzeti érdekeinket védjük a túlbefolyás ellenében, mert itt, délkelet Európában, a magyar faj kulturai önállóságának biztosítása úgy lehet, ép oly jó szolgálat lesz az emberiség ügyére egykoron, mint a német culturáé volt eddig, és lesz még sokáig ezután. E jogos önvédelem sugallta azon eszmét, hogy a német szellem netaláni túlbefolyásának ellensúlyozására nem volna-e czélszerű egy tőlünk sokkal távolabb élő, de velünk érdek rokonságban levő szintén cultur- néppel, az angollal is közelebbi összeköttetést keresni? Ez oldalról már csakugyan semmi veszély nem fenyeget bennünket, megfordítva. Nagybrittannia az egyetlen állam, melynek minden eshetőségek között tisztán érdekében van, hogy a nagy Dunamedencében, ha csak lehet, egy hatalmas állam jöjjön létre, mert egy ilyennek Tétele védi őt legveszélyesebb ellenfelének, az orosz hatalomnak a földközi tengerig benyomulása ellen, amely eshetőség a ma már 240.000.000 lakosú keletindiai roppant birtokoktól zárná el az anyaállamot, s újra vissza a Jóreményfoka felé kényszerítve, lassú enyészetre szorítaná az évenként 100 millió font sterlingre becsült keletindiai kereskedelmet. Ha e rokonszenvnek, mely e két állam polgársága között tényleg létezik, melynek már eddig is annyi jót köszönhetünk, — mint azt a 19-ik rumgjrw emigratio tagjai, s azon egyesek tudhatják legjobban, kik valamikor hosszabb ideig tartózkodtak Angliában, — egyéb annyi más történelmi alapjai nem volnának is, már csak az imént említett érdekrokonság is elegendőnek látszik szerintünk arra, hogy ha nem hagyjuk felhasználatlanul a kínálkozó alkalmat, alapos reményünk lehessen a közelebbi összeköttetés többféle jótékony hatása iránt. Alig hogy a walesi herczeg úgy körülbelül eltávozott, a „Time3”-ben közlött értesítések folytán Közép-Angliából írt egy ottani tekintélyes birtokos egyik budapesti ismerőséhez, — ki egyszersmind a kormánynak tagja, — azon sajnálkozásának adván kifejezést, hogy az angol kormány miért nem használja fel a walesi herczeg itt jártakor nyilvánult lelkesültségben kínálkozó alkalmat, hogy Magyarországgal legközelebbi összeköttetésbe jönnénk? így ir angol barátunk. A jelenlegi angol kormány azonban elfogadott politikája folytán ezt nem teheti s valószínűleg a szabadelvű pártnak különben gyorsan közelgő bukásáig, míg újra az Anglia dicsőségéért buzgó conservativek nem jutnak hatalomra a közelebbi választásnál , milyféle kezdeményezésre gondolni semti lehet. Bennünket azonban semmi sem akadályoz,hogy mint a két állam egymástól tanulni vágyó polgárai, némi közelebbi eszmecserébe jöjjünk egymással ? Mi jól látjuk, érezzük, hogy mily nehéz egy jó társadalmat alkotni; épen az utolsó években egymásután felmerülő közigazgatási, financziális és nemzetgazdasági bajok éreztetik velünk, hogy sokkal nehezebb a jó önkormányzás feladatát megoldani, mint gondoltuk. A szükség pedig hajt, Európa, ha nem vigyázunk , gyors rohanásában könnyen eltemet. A jó önkormányzathoz, mint egy nagy gépezethez, számtalan apró társulatok, mint megannyi egybevágó, s terhet tova emelő kerekek szükségesek.Egy kitűnő gép alkotása nehéz és lassú munka, nekünk még számtalan átalakításra, összeillesztésre és újra alkotásra van szükségünk. Társadalmunk, társadalmi életünk, — az önkormányzat e biztos rugója, — hogy úgy szóljunk, még csak csírájában van ; mert az mi épen ma, az átalakulás e korszakában valami ilyen féle nálunk létezik, nem nevezhető fejlett társadalomnak. Annyi előítélet, annyi hamis fogalom rágódik még mindig köz- és magán-társadalmi életünkön s ehez annyi új szükség merül fel minden mozzanattól, melylyel nem tudunk miként elbánni, hogy csoda, ha a társadalmi test, mely pedig az állami lét alapja — nálunk még mindig oly gyenge, erő télén, hogy ime, most is egy börzekrízis szélesre verődő hullámai oly mélyen megbirták rázni annak minden rétegét. Alig lehet rajta kétkedni, hogy ha mind e tekintetben elvolnának hazánkban terjedve azon ismeretek, melyeket egy oly nép tapasztalataiból meríthetni, melynek élete már századokkal ezelőtt átment mindazon phrasisokon és eriziseken, melyek területére mi még csak most kezdünk belépni, valószínűleg igen sok drága áron megfizetett keserű tapasztalattól lennénk megkímélve. Mennyi és mily élénk küzdelembe került az, míg például csak a jelenlegi angol parliamentáris rendszer 1641- ben felmerülte óta mai tökélyére kifejlődött. Ha az angol egészségügyi, rendőrségi és kereskedelmi institutiók csak egynéhány évvel előbb is elterjedten ismeretesek lettek volna, a ki tudja, mennyi élet és vagyon lenne megmentve ? Mindenekelőtt tehát egy oly társulat alakítására volna szükség, mely az angol intézmények tanulmányozását és ismertetését tűzné ki feladatául; — egy ily czélú, és olynemű folyóirat, mint pl. a természettudományi társulat közlönye, alig kétkedhetni, hogy e tekintetben is igen jótékonyan hatna szellemi fejlődésünkre s az ennyiféle beteges képzelődés helyett egy csomó, közönséges józan észből származott egészséges eszme foglalna nálunk is, a mi közéletünkben is helyet. E mellett természetesen oda is kellene törekedni, hogy viszonyaink, küzdelmeink történelme, s hazánk nyers természeti kincsekben, gazdagsága hiteles adatokban valamikép szintén tudomására jöhessen a rólunk különben oly kevés bizonyosat tudó másik félnek. Nem lehet kétkedni, hogy a mint a 48-diki forradalom leveretése után az angol kormány, amely pedig a forradalmat megakadályozni szerette volna, valódi gentleman modorban védelmet nyújtott a szabadság ügyeiért küzdelemben elbukottaknak, az angol polgárság pedig tőle telhető segélyt a partjaik felé menekülőknek, úgy most is, e szabad önálló nemzeti fejlődésérti törekvésünkben is, kivált a fentebb kifejtett indokok mellett, a két állam polgárai közt úgy is meglevő rokonszenv csak jó eredményeket, boldogulást fogna vonni, kivált reánk nézve maga után. Dapsy László: BELFÖLD Újvidék, oct. 8. (Az újvidéki k. főgymnasium megnyitása oct. 4.) Az újvidéki kir. magyar főgymnasium f. hó 4-én nyit meg, így egyszerűen hallva a dolgot, inkább helyi érdekű eseménynek tűnik fel e tudósitás, mely a nagy közönséget kevésbé látszik érdekelni, ámde ha tudjuk, mily végtelenül fontos feladat vár e zsenge intézetre, úgy az, ki művelődésünk és nemzetiségünk szent érdekei iránt nem közönyös, örömteljes megelégedéssel fogja e hirt tudomásul venni. A megnyitás alkalmával tán nem lesz érdektelen az intézet eddigi rövid múltjának fontosabb mozzanatait is köztudomásra hozni, úgy, a miként az adatokat hiteles kútfőkből merítettük. Az intézet felállítását ő felsége apósa. Há’vink f. é. jan. hóban szentesítette, ugyan-e hóban neveztetett ki Mészáros Nándor, budai kir. főgymnasiumi tanár igazgatóvá és a magyar határőrvidéki tankerület b. főigazgatójává, kiben a hazai tudományosság és nevelésügy egy régi, edzett bajnokát tisztelik a tanügyi körök. Az új igazgató azonnal városunkba sietett, hol et az intézet helyiségeinek megszerzése, a berendezés előmunkálatai azóta szakadatlanul elfoglalták s az ő tetterejének, eszélyességének, tapintatosságnak s kitartásának köszönhető, hogy daczára az akadályoknak, daczára, hogy nyolcz héten át mint kormánybiztos Erdélyben is sikerdusan működött, oly helyiségekben, habár egyelőre kórházban, nyílt meg az intézet, melyek, tekintve az épület egészséges helyen fekvését, világosságát, a helyes beosztást, a belső berendezés ízlését, a bútorok kiváló czélszerűségét, sőt csinosságát, a legszigorúbb igényeknek is minden tekintetben olyannyira megfelelnek, hogy a tanintézetnek úgy érdekelt, valamint csak kiváncsi látogatói is meglepetéssel vegyes megelégedéssel távoztunk. Az intézet szép jövőjének biztos zálogául tekinthetjük a jeles képzettségű fiatal, munkabíró erőkből álló tanári testületet, melynek szerencsés összeállílása a derék igazgató kiváló tapintatosságának és szervező ügyességének elvitázhatlan bizonyítékául szolgál. Az új tanév kezdetének közeledtével aztán szept. 27-én az igazgató a legelső értekezletre gyűjtötte maga köré a tanári testületet, melyet, hallomásunk szerint, meleg szavakkal üdvözölvén, lelkesült hangon emelé ki az intézetnek kiválólag fontos feladatát. Emelkedett szellemű megnyitó beszédének fonalán nyíltan mutatott azon sebézségekre, melyekkel a tanári állás Újvidéken jár, hol az akadályok elhárítása a nagyközönség bizalmának kivívása önmegtagadást, lemondást, kitartást és forró hazaszeretet aczélozta tetterőt igényelnek. Majd magasabb álláspontról biztos kézből kijelöld az irányt, melyen halladva, hivatását az uj főgymnasium teljesítheti: a tudomány, vallás és erkölcsiség hirdetése s a valódi hazaszeretet ápolása által az uj nemzedéket vallás és nemzetiség különbsége nélkül a királyt és hazát szerető, a törvényt tisztelő s csak a józan haladás utján előretörő hazafias polgárokká nevelni. — Az értekezleten a szervező munkálatokat bevégezvén — ppt. első napjaiban a tanárok testületileg mentek tisztelgő bemutatásukra a főispánhoz, és Bende apáthoz, mint kikben a főgymnasium leglelkesebb pártolóit, legrészvevőbb jóakaróit tiszteli. E tisztelgések alkalmával, miként halljuk, Mészáros Nándor a főispánnál körülbelül a következőket mondá: »Az újvidéki kir. magyar főgymnásium tanári testülete várva várta ezen pillanatot, melyben méltóságod kegyes színe előtt megjelenve a felséges uralkodóház s a magas kormány iránti tántorithatlan ragaszkodásának és méltóságod személye iránti benső tiszteletének kifejezést adhasson; fogadja azért magad a testület hódoló üdvözletét. Tanintézetünk jelenleg a hatalmassá leendő nagy folyó szerény forrását képezi ugyan, de hivatva van a tudomány s valódi műveltség világával hazánk alsó vidékein a különféle vallásfelekezetek s nemzetiségek között a békés egyetértést és kölcsönös szeretetet ápolni s megszilárdítani; mi hogy megtörténhessék, a tanári testület maga részéről teljes erejével fog törekedni az eléje kitűzött magasztos czél elérésére. Minthogy azonban a benső, szellemi törekvés a nyilvánosság előtt csak külső támogatás mellett juthat érvényre : magodnak hathatós közreműködéséért esedezünk és kívánjuk, hogy a Mindenható mártóságodat szeretett hazánk díszére, Újvidék városa jólétének előmozdítására s tanintézetünk felvirágoztatására sokáig éltesse!“ — Erre a classicus műveltségű főispán ur meghatott hangon köszöné meg a tanári kar üdvözletét s biztositó állandó jóakaratáról s barátságos támogatásáról. Tartalomdús beszéde a rövidség daczára is a tántorithatlan hazafit, az eszélyes politikust és az öntudatos államférfiút árulá el. Ezután a tanári kar, a szelidlelkű, derék apát úrral tisztelgett. Az igazgató üdvözlő beszédére, melyben az intézetet jóakaró pártfogásába ajánlá, biztositá úgy az intézetet részvevő támogatásáról, mint a tanári kart folytonos barátságáról. A testület ezek után hivatalosan megkezdte működését Szept. 29. 30. és okt. 19.13-án , na valami, úgy a beiratások rendkívüli eredménye a legékesszólóbban tanúskodik a magyar főgymnasium szükségessége és fontossága mellett. Ott, hol alig mertünk a megnyitandó négy alsó osztályban 40 — 50 tanulót jósolni, az ünnepélyes megnyitás napján 9- re ment a bejegyzett tanulók száma , oly szám, mely mintegy 20 ezer lelket számláló városunkban egy szerb főgymnasium s egy városi főreáltanoda mellett valóban minden várakozáson felül áll. Az ifjúság, az újvidéki hazafias közönség szemefénye cet. 4-én ő felségének, úgy mint koronás királyunk, és mint a magyar főgymnasium kegyelmes szentesidőjének névünnepén isteni tiszteletre vonult a nemzeti lobogós tornyu kath. templomba. A különféle felekezetű diszes közönség lélekemelő látványt nyújtott, midőn részvétét intézetünk iránt ily kegyeletes alkalomkor is kimutatni igyekezett. Az ifjúság isteni tisztelete után a tanári testület az apát úr által teljes díszben tartott ünnepélyes misére is visszamaradt a többi hatóságokhoz csatlakozván. A szertartás végeztével a szives magyar vendégszeretetéről híres apát a főispánt, a corbachi, honvédelmi törvénykezési és városi hatóságok fejeivel együtt a magyar főgymnasium tanári testületét is barátságos ebédre hivta meg, melyen a felköszöntések sorát maga a szép lelkű házi úr kezdé meg ő felségére, mit a jelenlevők állva s háromszoros lelkesült délyennel fogadtak; utána ugyancsak a hazafias apát köszönté fel Trefort minisztert; majd a főispán Mészáros Nándort s a tanári testületet, mit előbbi ékes nyelven megköszönvén, Újvidék közönségének jólétére viszonzott. Az átalános lelkesedés közben jelen sorok szerény írójának (a „Bacskaer Bote“ szerbszkijének. A szerk.) indítványára közhelyesléssel fogadott, következő táviratok menesztettek Ő felségéhez és Trefort miniszterhez: Báró Wenkheim Béla miniszter urnak Bécsben. O cs. és kir. ap. felségének legmagasabb névünnepe alkalmából az újvidéki hazafias közönség legmélyebb jobbágyi hódolatát és legbensőbb ragaszkodását siet kifejezni. Egyszersmind legalázatosb köszönetét és legforróbb háláját nyilvánítja az Ő felsége által legkegyelmesebben alapított s épen ezért a mai kegyeletes napon ünnepélyesen megnyitott kir. magyar főgymnasiumért. Kérjük nagyméltóságodat, méltóztassék ezeket legmagasb tudomásra hozni. Trefort miniszter úrnak Budapesten. Az újvidéki hazafias közönség hálatelt szívvel mond nagyméltóságodnak benső köszönetet, hogy ő cs. és kir. apóst, felségétől a legfelsőbb szentesítést kieszközölni kegyeskedett az itthelyi kir. magyar főgymnásium felállítására, mely mai napon ünnepélyesen megnyittatott. Soká maradt aztán még együtt a diszes vendégkoszoru, magát egy szép és boldog jövő biztos reményeinek adva át, midőn hazánk nemzője a felvilágosultság, polgárisoddá és anyagi vagyonosodás utján előrehaladt alsó vidékek lakóiban, vallás és nemzetiség különbsége nélkül — egymást becsülő, egyetértő, királyért s hazáért mindent áldozni kész alkotmányos honpolgároknak fog örvendeni, és mely szép jövőnek létesítésében a magyar főgymnasiumra a legelső szerepek egyike vár. Adjon Isten erőt és kitartást a tanári testületnek, hogy lankadatlan buzgósággal haladhasson kitűzött magasztos czélja felé tabn én kkiüti magát. Mindennek daczára vizsgálatait még ideje korán letette. A fiatal auscultátorról tömérdek adoma van forgalomban. Ezek egyike így hangzik: „Az auscultátor valamelyik nap egy tőből metszett berlinit hallgat ki, ki szemtelenségénél fogva annyira kihozza sodrából, hogy fölugrik, és ezt kiáltja feléje: „Uram, — mérsékelje magát,vagy kidobom.“ — A jelenlevő törvényszéki elnök megveregeti barátságosan vállát: »a kidobás az én dolgom«, mond csillapítóiig. A kihallgatás tovább folyik, de csakhamar újra fölugrik Bismark, és menydörgő hangon kiáltá: „Uram! mérsékelje magát, vagy kidobatom a törvényszéki elnök úrral.« Azt sem érdektelen tudni, hogy Bismark ez időben találkozott először a mostani császárral, ki akkor még trónörökös volt, s kinek egy udvari bálon mutatták be a fiatal ausciltatort. Miután Bismark egy Schack nevű úrral egyszerre részesült a bemutatás szerencséjében s ő is, Schack is ritka magas termetnek örvendenek, a trónörökös tréfásan megjegyzi: „Úgy látszik, hogy az igazságszolgáltatás a gárdamérték szerint szedi össze embereit. Sem a trónörökös, sem az auscultator nem sejtette akkor, hogy egy gyényen fognak majdan árulni, s Páriából Berlinbe helyezik át Európa egyensúlyát. Bismark életében most állott be azon válság, melyen geniális elmék csaknem kivétel nélkül átesnek, de amely Bismarknál meglehetős sokáig tartott, mert az új porosz junkerség zászlója alatt történt első politikai föllépte is e korszakból való. Úgy a költök, mint az államférfiak ez időszakot rendszerint a forradalmi táborban szokták átélni, és a volt franczia imperator is, ki évtizeden keresztül, íriát a conservatív párt védője szerepelt, fiatal korában a köztársaság vörös zászlója alá ugyanazon Rómában lovagolt föl s alá, melyet később serege vett be, hogy Garibaldi és Mazzini kezei közül megszabadítsa. Schiller, Petőfi és más nagy költők forradalmárok voltak, míg az ifjúság habotverő mustja forrt bennük, mert a forrongó tűzláng látszólag nem találhatott magának pártot a conservativ párt táborában. És Bismark, daczára hogy már kora ifjúságától fogva forradalmárnak látszott, a conservativ elvekhez hű maradt. Igaz, hogy a conservativ párt e közben átalakuláson ment keresztül. Míg azelőtt Poroszországban csaknem kizárólag a hivatalnok sereg soraiból kerültek ki a konservativ elvek képviselői, akik egész szivósággal őrködtek az ódon formák fölött, s a törvénykönyvvel kezükben zárták el minden merész újításnak útját, s mintegy a szoptőreként szerepelve, bizonyos álmos, szellemtelen és bágyadt jelleget kölcsönöztek az egész közéletnek: addig az új küzdelemben, mely a rendi forma romjain egy alkotmányos államforma fölállításáért folyt, egy teljesen új konservatív párt tömpült a porosz vidéki nemesség képviselőiből, s kik eddig a kerületek szűkkörű érdekeik szolgálatában fáradoztak, sarkantyusan és lovagcsizmákban egyszerre megjelentek a most újonnan megnyílt aréna színpadán, s a bureauk és a dák halottszagú konservativ politikája helyett üde falusi levegőt, merész föllépést hoztak magukkal a kamrákba és átalában a politikai életbe. Nem védekezés, hanem a friss, kihívó küzdelemvágy lett most a jelszó; a pártszenvedély lobogóját diadalomvágyó lelkek vitték a csatába; csípős megjegyzések, vérig ható oldalszurátok voltak napirenden, és a pezsgő erők vetekedő viadalmaiban aratta Bismark első politikai győzedelmét. Egyelőre természetes, hogy hallgatag kedvetlenséggel dolgozott az igazságügy, később a közigazgatás bureaujában, és szabad óráiban készült a diplomatiai pályára. 1836-ban mint referendáriust látjuk őt Aachenben, hol a mozgalmas fürdői idény csakhamar megunatta vele a hivatalnoki pályát. Ismeretséget kötött angolokkal, francziákkal, amerikaiakkal, beutazta Angliát, Francziaországot, de ezalatt oly kellemetlen bonyodalmakba keveredett, melyek nagy időre elhomályosították élete láthatárát. 1837- ben Potsdamba tétette át magát, hogy a testőrségi vadászezredben egyúttal katonakötelezettségét is lerója. De itt se húzta ki soká, s a rákövetkező évben Greifswaldal cserélte föl Potzdamot. E nyughatatlanságnak forrása az apai birtok zilált viszonyaiban rejlett. Eldenában egyszersmind a gazdaságot is tanulmányozni akarta, hogy családi jószágát talpra állitni segítse. És Greifswaldban újra belekeveredett a diákélet vad mulatságaiba. Azután idősebb testvérével átvette a pomerániai birtok kezelését, melyet később megosztottak, úgy, hogy a mostani kanczellár Kniephofot és Jarchelint kapta. Mint testvérbátyja helyettese képviselte a naugardi kerületet, azután a pomerániai tartománygyűléseken is részt vett, de e jelentéktelen teendőket, melyekkel megbizatott,csakhamar lelkéből megunta, és benyújtó lemondó levelét. Ekkor újra hivatalba lépett, de ez is csak egy kis epizódot képez életében. A fiatal földbirtokos nem tudott megbarátkozni a bureaucratikus hanggal, melylyel főnökei élni szoktak. Vérig sérte ez önérzetét. Egyik főnöke — mond Hesekiel — úgy tett egy ízben, mintha feledte volna, hogy Bismark is jelen van, az ablakhoz lépett,és elkezdett a táblán kedélyesen dobolni. Bismark azonnal fölkelt, szintén az ablakhoz állott és jókedvűen rágyújtott a desaaui indulóra. Valószínűleg ez volt az a főnöke is, ki Bismarckot egyik nap másfél óra hosszat antichambiroztatta,s kinek aztán arra a kérdésére : „Mit akar?« azt válaszolta Bismark, hogy ő ugyan szabadságot jött kérni sajátkép, de most már elbocsáttatását kéri! Ily előzmények után joggal kételkedhettek azon, hogy Bismarkból valaha jó államhivatalnok váljék. Első kísérletei mindannyiszor csütörtököt mondtak, vissza kellett lépnie a legalsó lépcsőtől, hogy aztán oly magas állásponton foglaljon helyet, mely nem szokott a bureaucratikus carriere végpontja lenni. A kniephofi remete ekközben részint zajos, eszeveszett életet folytatott, részint a melancholikus elmélkedésekre adta fejét.Legkedvesebb olvasmányát lord Byron képezte. És Kniephof csakugyan sok tekintetben emlékeztetett Newsteng Abbeyre, hol egy fiatal, nyughatatlanul pezsgő életerő szintén torzsalkodott a sorssal. Mint a fiatal lord, úgy a „hóbortos Bismark“ is nem a legjobb hírben állott, a szomszédok körében. Rendkívüli lovas volt, ehhez járult még a középkori tivornyák, részint Kniephofban, részint a szomszédos gamisonokban. A vendéglátó gazda asztalán hatalmas öblű serlegek jártak, a porter és pezsgő nyughatatlanul szórta gyöngyeit, és a szunynyadó környéket több ízben pisztoly durrogatás riasztó talpra, „úgy, hogy a golyó néha a szoba plafondjába fúródott, s a mész és kőpor égő zsarátként hullt az álmukból fölijedt szomszédok arczába. Csak newstead abbeyi medvék hiányoztak Kniephrában, habár Bismark is, mint Byron, nagy előszeretettel viseltetett a »néma teremtmények« iránt. — Lóra, elere sokat tartott, híres dán doggeja sok ideig beszéd tárgya volt, s medvék helyett igen jó lábon állott fiatal rókákkal, melyekkel egy izben mód nélkül ráijesztett unokahugaira. Ez a jelenet már vetekedhetik a newstead-abbeyi kalandokkal. Amint Bismark húgaival szobájában üldögél, egyszerre csak beront négy róka a szobába, fölugranak a pamlagra, székekre, összetépik ami összetéphető, és azzal ismét kiirandanak. Eközben Bismark néha politikai vitatkozásokba eredt élesebb elméjű vendégeivel, és sokat olvasott. Állítólag Spinozát is áttanulmányozta. — Mindamellett kételkedünk, hogy a portugalli zsidó bölcsessége iránt nagy rokonszenvet érzett volna naftában a pomerániai földbirtokos. A beszéd, melyet Bismark az egyesült tartománygyűlésen a keresztény államról tartott, éppen nem tanúskodik arról, hogy a »Tractans theologico-politikus“-t sikerrel tanulmányozta. Egyátalában, amily szabályszerű volt Bismark iskolai képezése, és habár több egyetemet látogatott, — a »humaniora« azon szelleme, mely a tudományos és művelt polgári köröket összefüggésben a német classikus irodalommal uralta, a vidéki nemességre, melyhez Bismark is tartozott, nem bír döntő befolyással. Az angol főrangú világban szokásos készültség, mely abban nyilatkozik, hogy a legnevesebb államférfiak is az ókori költők átültetésére szentelik szabad idejüket, a tőzggyökeres junkerség szemében mindig idegen maradt; ez osztály nézetei, szokásai egészen más kaliberünk valának. Igaz, hogy ez által üde eredeti gondolkozásmódjukat nem halványította meg a reflexió erőtlen levegője, de épen ennélfogva azok szellemi motívumait, melyek az akkori idők politikai mozgalmait uralák, megérteni képesek nem valának. Bismark azon időből keltezett leveleit friss és gyakran buzsikos humor jellemzi. Nővéréhez intézett levelei mindennél jobban tanúskodnak e mellett. E levelek mindegyikéből az elégedetlenség szól s egy féket tűrni nem akaró természet nyilatkozik; kedvet érez magában a házassághoz, s ennek nem ritkán valódi heinei hangon ad kifejezést. És valóban e levelekben Heine szellemének egy része rejlik, a merész humor egy rokon vonása, mely itt egy egészen más talajból sarjadzott föl. 1845. ápril 9-től keltezett levelében többek közteleket írja: »János odakünn ép oly következetesen, mint hamisan egy imfamis skót dalt fütyörész, s én nem tudom lelkemre venni, hogy megtiltsam neki, miután kétségkívül heves szerelmi buját törekszik e fütytvel csillapítani. Álmainak eszményképe közelebb, szüleinek tanácsa folytán, visszaküldte gyűrűjét, s egy kis gazdához ment nőül. Mintha csak saját sorsomat látnám, kivéve, hogy nálam a kis gazda még valahol a jövő élében alszik. Azonban mindennek daczára vigyen el az ördög, meg kell házasodnom, erről mindegyre jobban megbizonyosodom, mert atyám elutazása óta egészen magánosan, elhagyatva érzem magam, s az enyhe nedves időjárás melancholiára és sóvár szerelemre hangol. Hiába minden nem akaródzás, végre is kell nőül vennem, az emberek már így akarják, s az egész igen természetesnek látszik előttem, miután mind a ketten mint vakarcsnak maradtunk. Igaz, hogy hidegen hagy, de így járok valamennyivel; az szép dolog, hogy az ember nem változtathatja érzelmeit úgy, mint ingét, bármily ritkán történjék is ez utóbbi.“ alá. Folyó hó 9—12-ig a földm.- ipar- és keresk. miniszter úr a salgótarjáni kőszén- és mátra-bányaegyleti fémbányákat teszi tanulmánya tárgyává, hogy a bányatörvénynek praktikus alkalmazását is megismerje. A kér. miniszter urat Reicz Frigyes min. tanácsos és Stoll Károly képviselő kísérik. KÜLFÖLD. A bányalukai események. Néhány hét előtt sok port vert föl a lapokban az az eset, hogy harminc boszniai kereskedő Bányalukából, állítólag a török hatóságok üldözése elől menekülve, Horvátországba jött át. A menekültek törzsrokonai akkor, felfújva a dolgot, azt követelők, hogy a nagyhatalmak, de különösen Ausztria Magyarország erélyes intézkedéseket tegyenek a törökországi elnyomott keresztények oltalmára. Külügyi hivatalunk barátságos módon felhívta a török kormány figyelmét a boszniai eseményekre, minek folytán az meghagyta a boszniai helytartónak, hogy a szerajevói osztrák-magyar főconsullal, Theodorovics úrral egyetemben szoros vizsgálatot intézzen. Ennek folytán Assimbasa és Theodorovics Bányalukába mentek, hol a vizsgálat kiderítő,hogy a Horvátországba menekült keresztények nem a törökök által kiűzetve, hanem önszántukból hagyták el hazájukat, és hogy csak azért nem akartak visszatérni, mert féltek, hogy a pánszláv minisztériumokkal való érintkezésük miatt a török hatóságok által kérdőre fognak vonatni. Tudvalevőleg ezek az emberek erősen foglalkoznak a politikával, holott teljesen éretlenek rá és maguk is igen jól tudják, hogy fölkelést szervezni merőben képtelenek. A porta egyébiránt semmikép sem gátolja hazatérésüket és teljesen alaptalanok azon hírek, melyek szerint a bányalukai keresztények iránylatos feliratok aláírására kényszeríttetnének. Ezt az eredményt derítette ki a fent említett vizsgálat. A menekült jó barátjai azonban nem elégedtek meg az üldöztetésekről szóló hírekkel,hanem azt is terjesztik, hogy Assim basa a bányalukai osztrák-magyar alconsult Dragancsics urat megsértette, minek következtében ez azonnal bevonta lobogóját és elutazott. Ez ügyre vonatkozólag monte* Kovemezo semivataros czáfolat tétetik közzé. E közleményből csak annyi való, hogy Draganesics osztrák-magyar aloszul Bányalukából elutazott, Ő ugyanis szabadságot kért, hogy személyes ügybe Bécsbe utazhasson. Dragancsics úr megkapván a szabadságot, az alconsulság vezetését szabályszerűen helyettesének adta át, és azután elment Assin basához; ettől mint magánszemély búcsút veendő. Ha tehát Assin basa csakugyan az előadott módon „sértette meg“ Dragancsics urat, ebből még koránsem eredhet külügyi hivatalunkra nézve azon kötelezettség, hogy „komoly szót« intézzen a portához. Határozottan valótlan az is, hogy Dragancsics úr »ez okból« vonta be lobogóját. Lehet, hogy Dragancsics úr, mikor Bányakulából szabadsággal távozott, levetette magánlobogóját; a császári és királyi lobogó azonban még most is ott leng a bányalukai osztrákmagyar alconsulatusi épület fölött, és — mint bennünket biztosítanak — egy pillanatra sem vonatott be. Különfélék. Budapest, oet. 9. (Udvari és személyi hirek.) Lipót főherczeg, toscánai nagyherczeg ma reggel Bécsből megérkezett és kocsin Gödöllőre ment. — Maj- Játh György országbíró ma reggel a m. államvaspályán elutazott. — Simor herczegprimás, spo