Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-19 / 241. szám
Budapest. Vasárnap, October 19.1873. i s. évifoiyam« mia Szerkesztési iroda; Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra . . . 6 frt — kb. 6 hónapra . . . 12 . — Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizető 8 évnegyedenként 1orint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. — Hirdetések szintúgy mint’előfizetések a KIADÓHIVATALBA, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. MAfizetés a PESTI NAPLÓ-ra. Előfizetési árak: Egész évre , . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre , . 6 „ Igilp*“ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadóhivatalának (Athenaeum, ferencziek tere 7. sz. a.) küldendő, 41. laplőr szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest oct. 18. Németország ősz császárját, ki most szeretett királyunk vendégekép Ausztria fővárosában mulat, örömmel üdvözöljük mi is a magyar Duna partjairól. I. Vilmos császár a gondviselésnek kiváló kedveltjei közé tartozik, kit egy hosszú életnek rendesen csak nyugalmat adó estéjén emelt szárnyára a hír és dicsőség, melyről pedig azt mondják, hogy csak az ifjakba szokott szerelmes lenni. Ő mint gyermek megérte hazája és családja nagy szerencsétlenségeit , melyeket a győzelmes franczia hódító hozott rájuk. Akkor a fejedelmi fény és örömök helyett a száműzetés keserveivel ismerkedett meg, s azok súlya alatt látta sírba roskadni megtört szivű anyját, a népei által most is annyi kegyelettel emlegetett Lujza királynét. De nem sokára megjött a sors engesztelő elégtétele. A franczia Caesar legyőzetett, s mint egy szárnyán sebesült sas, mely sziklára hull alá, Sz.Ilona szűk magányába volt kénytelen örökre eltemetni határt nem ismerő uralomvágyait. A porosz királyi család pedig növekedett hatalommal emelkedett ki rövid balsorsának romjai közül. Eltelt megint egy hosszú időszak, a béke korszaka, melyet Vilmos egy királyi herczeg névtelen szerepében élt át. A múlt tanujelei, a napóleoni mozgalmas korszak élő emlékei megritkultak vala már, sőt egy másik Napóleon ült újra Francziaország trónján egész Európában elismert tekintélylyel, mikor Vilmos, az ősz koronaherczeg, bátyja után Poroszország királyi székére hágott. — Sem saját népe , sem a világ nem kisérte őt oda nagy reménynyel, s bizonyára senki sem hitte, hogy ő legyen kiszemelve arra, hogy kevesebb mint tíz év alatt kormánypalotája alatt támadjon föl a német császárság, tábornokai előtt porba dőljön a második franczia császár trónja, s kormányférfiainak lángesze új alakot adjon egy világrésznek. A legvakmerőbb sejtelmeket is megszégyenílni képes valóság ma már a történelem ténye, s mi Vilmos császárban először is üdvözöljük azt az uralkodót, kinek nevéhez fűződött egy nemzet nagy küzdelmeinek és diadalának emléke. Voltak és vannak sokan, kiket a porosz királyság roppant sikerei, az egymásra vaskényszerűséggel rohamosan következő győzedelmek, az uralkodó helyzet, melyre a német politika emelkedett, fölriasztottak, kik azokból egy hódító irányú s harezvészes barbár korszak bekövetkezését rettegve jósolták. Mi nem tartottunk ettől, sőt azt hiszszük, hogy az újabb évek eseményei még azok félelmét is lecsillapították, kik az első meglepetések kábulatában sötét színben látták a jövendőt. Európa békéje az egységes, szabad Németország által kevésbé van fenyegetve, mint volt akkor, mikor e nagy nemzet szétszaggatva, egyes részeiben maga is hódító vágyak fagyát képezte, mikor a nemzeti egység törekvéseinek eszközei után tapogatózva, maga is határozatlan volt az oda vezető utak választása iránt; különböző államai pedig, majd túlsúlyra törekvés, majd önfenntartás czéljából különböző természetes és természetellenes szövetségesre voltak hajlandók támaszkodni. Ma Németország elérte czélját, amit a legvérmesebbek is alig reméltek, a legjobbak is alig mertek hinni. Poroszország rendkívüli erélye, lankadást nem ismerő munkálkodása s merész kezdeményezése által mindaz teljesült. Most az elért eredmény békés fölhasználása, belviszonyok consolidálása, a szabadságnak mind az egyházban, mind a társadalom és államban minél életteljesebb kifejtése képezi a jövő nemzedékek nagy és szép föladatát. S e téren találkozik az új német császárság Ausztria-Magyarországgal, mely jelenlegi ész- és jogszerű alapjain ép oly fiatal állam, mint amaz; ép úgy szüksége van a szabad békés fejlődhetésre, mint amannak, s ép anynyira akarja is fönntartani a nyugalmat,meggátolni az annak megzavarására törekvő belső és külső mozgalmakat, mint a német császárság.E tekintetben tehát Németországnak ép oly becses és kívánatos az ausztria-magyar monarchia barátsága,mint ennek amazé viszont. S midőn e kölcsönös egyetértést látjuk a mostani fejedelmi látogatás által megpecsételve, üdvözöljük királyunk fölséges vendégét úgyis, mint egyik képviselőjét az európai békepolitikának. Mi magyarok azonban I. Vilmos császár bécsi látogatása alkalmával az átalános európai szempontokon kívül még egyébről is meg fogunk emlékezni, ami bennünket egyénileg érdekel. Mi megemlékszünk arról, hogy a ma már valósággá lett német egységi mozgalmaknak sehol őszintébb barátai s védői nem voltak, mint nálunk eleitől fogva, a 48-ai nagy események napjaiban, s az újabb időkben is. — Még akkor is, mikor a német nevet elnyomóink gyűlöltté tették a magyar előtt, ez mindig nagyon meg tudta különböztetni azt, kit azon név alatt értett, attól a némettől, kinek culturáját kedvelte s elsajátitni s magába áthonositani igyekezett, kinek főtanodáit ifjai régóta a legszorgalmasabban látogatták, kinek még vallási reformátióját is mi fogadtuk be minden másfaju nemzetközi leghamarább s legteljesebben. Azt a Németországot mindig tudta tisztelni a magyar, s ha kellett, követni is. Hiszszük, sőt tudjuk, hogy Németország legnagyobb része s legjobb fiai hasonló becsüléssel tekintenek nemzetünkre. Ismerik annak múltját, tudják azt is, hogy mily fontos szerepe van azon a választóvonalon, melyen túl már a román és germán fajoktól különböző vallási fogalmakban élő más politikai irányokat követő népek laknak. S ha találkoznak is egyesek, mint újabban is, Németország fiai közül, kik megfoghatlan rövidlátással áskálódnak ellenünk és megerősödésnek induló állapotaink ellen, kik gyanúsítják legjobb törekvéseinket, s irigykedve látják, hogy itt a világtörténeti fontosságú Duna-völgyben egy szabad , művelt magyar államot akarunk teremteni : tudjuk, hogy az ily félszeg kicsinyeskedés csak oly elszigetelt eset a nagy német közvéleményben, mint nálunk egyes kevesek féltékenysége Németország iránt. Mi sajátunkká akarjuk tenni a németek kulturáját, úgy, hogy azt nemzetünk szellemével átdolgozzuk a magunkévá; hiszszük, hogy ezzel sajátunkká teszszük a szabadelvű németek szeretetét és becsülését is, mindkettőnk kölcsönös hasznára. E viszonyos érdek szempontjából is üdvözöljük királyi urunk császári vendégét, mint képviselőjét a műveit a vagy német nemzetnek. A „Pesti Napló“ tárczája. Egy pesti ház. — Fővárosi kép. — Reggeli hat órakor az udvari szobák lakóit éktelen zaj lármázza föl hajnali álmukból. Az udvarban visstással vegyes futkozás, tárgyak dobálása, röhögés oly hangzavarrá olvad össze, minőt semmiféle generálbassus nem tanit. Hát egy patkányt vadásznak odalenn. Ez is sport, nem oly választékos ugyan, mint a rókavadászat, mindamellett minden házban el van fogadva kiegészítő részeképen a reggeli szórakozásnak. Az udvarseprő tót — a fővárosi pinczék állandó lakója — kinyitván reggel a kaput, és halomra hordván a szemetet kapualjban s udvarban, megpillant egy patkányt. A gyorseszü és gyorskezü tót utánra hajítja seprőjét. A patkány a nagy vizes hordó alá menekül. Uczczu utána, ki kell kergetni. A pinczéből egy második tót siet föl segítségre, a házmesteréé kövérsége teljében kiczammog lakából. A csata megindul a házmesterné vezénylete alatt, az első és második emeletről egy-két cseléd leszalad s egyesült erővel iparkodnak eloltani a szerény patkányi életet. « A patkány azonban a hordó alól is elsurran s egy sarokba akar futni, hol hihetőleg ismert lyuk kínálkozik búvóhelyül. Amint az udvaron menekül •— bum! rá esik a seprő — ah ! nem rá, csak melléje — puff! a piszkafa — az se találja —már a lyukhoz ért, mikor a végzet egy tűzfogó képében utoléri. Egyet nyekkel, többet se. Aztán körébe gyűlnek mindnyájan „hallakra” s bámulják! A házmesterné megdicséri a tótot és szalonnával meg egy kupicza pálinkával toldja meg egyszerű kenyeres reggelijét. Ezalatt mozgásba jött a ház- Még Lidi szakácsod is, aki pedig rendesen igen későn szokott kelni, úgy , hogy telente néha maga az asszony kénytelen őt felkölteni, még Lidi is felébred. A patkányvadászat nesze erőt vett az ő vaskos szempilláin is. Csak ki az ágyból ! A cselédség talpra áll Zsuzsi fürgén leszalad a 3-ik emeletről tejért a kapualjba, hol ez alatt a tejes asszony felütötte tanyáját. Ersi is mindjárt lenn lesz, még csak a szoknyájából veri ki a port. Lidi azon modern fajból való cseléd, akinek nemcsak vizet, fát hordanak, még tejet is; a kis pisze mosogatót küldi le és sietteti nem annyira urasága, mint inkább a saját maga kávéja iránti gondoskodásból. A tejes asszony körül a kapuban egész kupaktanács gyűl össze. A szomszéd házakból is idejárnak tejért s a különböző házak lakóinak ezen neme közt azonnal élénk eszmecsere keletkezik. Még a hordár is, a ki arra a legényemberre a második emeletben takarít, még az is megáll egy pillanatra azon sok érdekes újság kedvéért, amit itten hallani. Erzsi felmondott, nem állja ki az asszonyánál , majd olyan helyet keres, ahol legalább egyszer hetenként házon kívül töltheti az éjszakát. Zsuzsinak asszonya megszegte a köztük fennállott szerződést, mert megvonta az uzsonna-kávét és száraz kenyérre fogta. Ha kell uzsonna — mondá — tegyen félre valamit az ebédjéből. Neki ugyanilyen asszony nem kell, inkább haza megy falura. Na bizrny! A pisze Julis meg épen teli van panaszszal. Ő bűnbak. Az asszony — egy hörcsökös, hirtelenkezű teremtés — a szakácsáét nem meri bántani, azért az ő fejére telik mindig a párlag. Valóságos martyr! több verést kap, mint kenyeret. A szakácsnő is veri, az asszony is. Lidi ráfogta, hogy ő tört el egy poharat, pedig igaz se volt. Lett aztán haddelhadd ! Julis szenvedése úgy megejti az egész társaság szívét, hogy mindenki tanácscsal szolgál. Erzsi azon nézetben van, hogy ő bizony visszaverné Lidit, még az asszonyt is. A többség azonban felbiztatja, hogy hagyja el a helyet s erre Julis rá is áll. A szomszédházból egy asszonyság már két ízben megszólította jönne hozzá, ahoz megy. Csak ahoz nem világosítják fel, az egy olyan asszony, aki minden cselédet elcsal, de nála sem állja ki senki, minden héten háromszornégyszer változtat le akárhány szegény cselédjének egy fillért se fizetett, úgy küldte el. — Julis ! Julis! hol az ördögbe tartod a képedet te ? hangzik az emeletről Lidi hangja — utánad gyűljek? Julis megijed s felszalad; a conventiculum lassanként feloszlik, mert az idő már nyolczadfélre jár, pedig a porolás ideje csak kilenczig tart. E tekintetben a házi szabályok szigorúak. Aki öt percczel kilencz után szőnyeget mer a folyosón porolni vagy ágyneműt szellőztetni, az kiteszi magát a házmesterné kérlelhetlen karhatalmának. A ház évkönyvei példátlan eseteket sorolnak fel azon «vexáról“, melyet a lakóknak nevezett alattvalók kiállani kénytelenek. Boldog, aki e házba juthat, de boldogabb, aki onnan elszabadul. Kevesen férnek be, de sokan szöknek ki. A befogadásnak a legsajátságosabb feltételei vannak, az ottlakás a legkülönösebb kodex szabványai szerint büntettetik. Gyereket a háziúr nem szeret s a házmester sem. Gyerekkel csak 1000 írton felül rugó szállásba szabad költözni, a kisebb lakások csak gyermektelen lakóknak adhatók. Gardon ember elsőségre számíthat, öregeket nem szívesen vesznek be, mert a házior idegenkedik a temetésektől. A lakók arczának rokonszenvességétől sok függ. Van példa rá, hogy a házmester nem adott ki lakást egy egy embernek csupán a képéért. Nem tetszett neki. Másnak meg kiadta. Tetszett neki. Zongorázó, éneklő vagy a zene bármely ágával foglalkozó lakók kizárják. A háziúr nem tűr muzsikát a házban. Aki azonban sem nem zenél, sem nem bir gyermekkel, sem nem öreg, sem nem ellenszenves arcza, mégis csak bejut valahogy. Aztán ellakhatik bizonyos föltételek alatt, ha t. i. pontosan megtartja a házi szabályokat. A ház úgy van fegyelmezve, akár egy állam. Uralkodási forma: absolutismus. Törvényhozó jog a háziúré, kisebb esetekben a végrehajtó hatalommal együtt a házmesteré. A konyha ablakán kis függönyt nem szabad tartani, csak olyat, mely az egész ablakot elfödi vagy rolétát. Mért tilos a kis függöny ? nem mondatik meg, kérdezősködni nem is szabad, különben a szállás felmondatik. Cselédnek csak a hátulsó lépcsőn szabad járni, kivéve ha a házmesterné barátságát bírja, így mint a maga nemében följegyzésre méltó eset jegyeztetik föl, hogy Zsuzsi egyszer még a szemetet is a nagy lépcsőn vitte le és semmi baja sem lett. Gonosz nyelvek Zsuzsi gazdájának fás pinczéjét hozzák e ténynyel összefüggésbe. Mért ? nem tudom. Gyereknek a folyosót sohasem szabad másképen használni, csak átjáró szolgalommal. Játszani, futkározni, banezurozni tilos. Éji mulatságok a házban tilosak. Az utczai ablakokon a roléták nem tüzelnek. Arravalók az ablaktáblák, mond a háziúr. De nekem a roléták tetszenek, magam veszem — válaszol a lakó. Tessék kiköltözködni, ha a házi szabályok ellen kifogása van, felel véglegesen a háziúr nevében a ház mestere. Cseléd csak olyan tartható, ki ellen a házmesternének kifogása nincs. Ha valamelyik eljátszza kegyét, kiüldöztetik vagy ő vagy a makacs lakó. De elég ebből ennyi: az udvarban az átalános porozást csöngetés szakítja félbe. A szemetes kocsik a folyosókon a porolást félben hagyják s minden cseléd a kosárral lesiet, kiveri a szakajtót a szekér oldalába s hozzá fog egy kis discursushoz.A tejes asszony képezte az első társalgási központot, — a porolás alatt folyt a beszélgetés emeletről emeletre — a szemetes kocsi a harmadik alkalom, amíg a házi aszszonyok hangja minden oldalról torokszakadtig kiabálja a Rézit, Hánit, Pepit, Nánit. Azok végre eléggé kegyesek tudomást venni a hangokról és hozzálátnak a délelőtti dologhoz ? Milyen ez a délelőtt? A lépcsőkön futkározó cselédek, kik vagy a fűszeresboltba vagy a mészárszékbe szaladnak; a konyhákban pattogó tűzhelyek , bográcsok, félrehúzott fazekak kongása, elejtett tepszik csörömpölése, az énekes Zsuzsi hangja, ki »sárga cserebogarával« fölveri a házat; a háziasszonyok egy-egy feleselése, melynek vége rendesen az , — hogy az utolsó szó Nánié, és a tensasszony szava elvész a negyedik szoba függönyei között ; — a levél és ujsághordó, hébekorba egy távirószolga; — az udvaron a házaló, pokróczos tótok, csibés, almás asszonyok egetverő visítása illetőleg orditása és óbégatása; egy-egy lakó ajtajában jelenkező adóvégrehajtás ; egy bokrétát hozó hordár, ki a második emeletbeli szép kisasszonynak (ma már mennyasszonynak, nemsokára tensasszonynak) ajtajában szabadul meg terhétől; egy orvos, egy ügyvéd, egy hajhász, ezek azon alakok és jelenségek, melyekből a délelőtt öszszeállítható. Dél felé a koldusok növelik a látogatások számát. Az idegen koldus ajtóról ajtóra vándorol, néhol egy krajcrárt kap, másutt egy „vigyen el az ördög”-öt s ő mindkettőt egy képpel rakja zsebre. A házi koldus letelepszik a hátsó lépcsőn és várja a delet, ma ebben a házban napos, Háni majd kiadja a vasfazékban összetöltött egyveleget. — Talál közte sárgarépát meg tésztást is ugyanabban a levesben. Elharangozták a delet, megebédeltek, elmosogattak, csak itt-ott súrolnak, sikálnak még - mert szombat lévén, lépcsők, folyosók, konyhák alapos tisztogatáson mennek keresztül. Három óra. Az első emeletbeli uraság kocsija a kapualj alá robog, a lovak kapálózva rongálják a fakockákat, a bérruhás inas felrohan, pompás ruhák suhognak a lépcsőkön, pici lábak kandikálnak ki a hímzett szoknyaaljak alól . . . beszállnak .... az inas felkap a bakra ... a kocsi elvágtat. Az uraság sétálni kocsizott ebéd előtt, mert tudnivaló, hogy ő méltóságaik ötkor ebédelvén, nincsenek befoglalva azon fönnebbi kifejezésünkbe : »megebédeltek. Négy óra. A második emeletre vizit jön, a harmadik emeletről meg másává mennek vizitelni. Az egyik lakásból a kisasszony ma uj ruhát visel s a mint a lépcsőn mamástul lehalad, a cselédség mind kisuhan a konyhából, és csszegyül odafönn, és nézi birálgatja a ruhát. — Aj de szép ! »Ha akarom, kapok én is ilyent,« veti oda ajkát felpitytyesztve a gömbölyű, nevetőképű Háni. — Neki el is hiszik, valami szépek ám a vasárnapi ruhái, de még hétköznap sem kell ára elbújnia. Öt óra. — Szaladgálás a kiflikért. — Uzsonna ideje. Hat óra. A tűzhelyben begyújtanak. Előjáték a vacsorához. Hét óra. A garzon lakásának ajtaján egy elfátyolozott hölgy kopog. Valami rokona. Tíz óra. Az uraságok már megvacsoráltak vagy elpihentek vagy házon kívül vannak. A folyosókon, lépcsőházban, konyhákon pedig érdekes sugdosás folyik. Mit mondott ma Zsusi gazdája a feleségének? Hahaha! Erzsi bizonyosan tudja, hogy az ő ura kedvest tart. Okosan! Panni állát megcsípte ma az a fiatal úr, aki annyit jár asszonyához. No lám ! S amíg az emeleteken súgnak, búgnak a macska nyivákolva, pesszegve jár a háztetőn, a házmester káromkodva s köhécselve nyitogatja a kaput, azalatt közéig az éjfél .... Akkor a ház lassan kint elcsöndesedik. Csak az egerésző macska dönt fel néha valamit. Az a tárgy olyankor nagyot csattan, aztán megint helyre áll az éji némaság. Argus, Budapest, oct. 18. (A határőrvidéki erdő-üzet.) Kerkapoly pénzügyminiszter Bécsbe utazott, hol találkozni fog Mollinary tábornokkal, s megbeszélik a határőrvidéki erdő-consortium által legújabban tett kiegyezkedési ajánlatot. Az ajánlat részleteit nem ismerjük, így nem is mondhatunk arról véleményt. (A pénzügyminisztériumban,, mint halljuk, több kimutatás készült el, melyek az állam összes hitelműveleteire vonatkoznak, az országgyűlés elé fognak terjesztetni. E kimutatások, az azokat kísérő exposé a legmeggyőzőbben fogják bizonyítani, hogy összes államháztartásunk — (mint ez különben magától értetődik, de egyes alaptalan hirek ellenében tén nem lesz leget conacllálni) —— szigoran a budget-törvény alapján mozog, hogy az oly kedvezőtlen viszonyok daczára, csak annyi lebegő adósságra volt szükség, amennyi a budgettörvényben előirányozva van. (A fővárosi bíráló választmány hétfőn kezdi meg az igazolási eljárást. Elsősorban hivatva van az igazoló bizottság határozatai ellen beadott felszólamlások fölött dönteni; oly határozatok azonban, amelyek ellen valakinek fölfolyamodni oka volna, még nem léteznek, mert az igazoló bizottság még eddig nem semmisített meg egyetlen választást, és mert a bíráló választmány csak nem fogja az igazoló bizottság azon elvi megállapodásait, amelyekkel az maga magának a törvényt inthesi megmagyarázta, vita tárgyává tenni. Hogy mikor fog egyébiránt a bíráló választmány az igazoló bizottság megsemmisítő határozatai felett ítélni, az ma beláthatlan, mert ahelyett, hogy elejétől fogva a személyenkénti igazolásnál maradt volna s esetről-esetre a cassulás alkalmával állapította volna meg az elvet és végig alkalmazta volna az egész névjegyzéken át, most még csak albizottságot küld ki, a megtámadott választások fölötti véleményadás végett. Ezen albizottság hétfőn ül össze először; ki tudja, mikor tesz jelentést az igazoló választmánynak? Nagyon valószínű, hogy ezen visszás módszer folytán az alakuló és talán választó közgyűlések nem lesznek teljesek, és a rendes, illetőleg nyomába lépő póttag nem fogja szavazatát gyakorolhatni. Pedig van oly eset is, amelynek elintézésére egyátalában semmiféle albizottsági véleményre nem szorul és mégis elhalasztatott; ilyen pl. azon eset, midőn egy rendes tag leköszön, a bizottság elfogadja a lemondást, korábban constatálta is már, hogy ki az első sorban következő póttag, és mégis véleményt vár az albizottságtól, hogy ki hivassék be a megüresült helyre ? (Az igazságügyi törvényjavaslatok) fölött az igazságügyminiszter úr által e czélból összehívott szakférfiak időszakonként folytatják tanácskozásaikat s a legközelebbi tanácskozás határnapja holnapra, e hó 20-dikára tűzetett ki. Tárgya ennek:a fizetési rendeletekről szóló törvényjavaslat, mely a Németországban honos rendeleti eljárást behozni s azt a határozott összegről szóló s különben sommás peres eljárás alá tartozó keresetekre kiterjeszteni czélozza, bírói illetőségül a járásbíróságot jelölvén ki. Tárgya továbbá :a kisebb — bagatell — perekről szóló törvényjavaslat, mely a fennálló törvény szerint sommás eljárás alá tartozó ügyekre terjed ki, amenyiben azok értéke 25 forintot meg nem halad. A bírói illetőség a járásbíróság. Az eljárás közvetlenségre és szóbeliségre van alapítva. Érdemleges ítéletek ellen bizonyos esetekben csak semmiségi panasz engedtetik, de felebbezés nem. Felebbezésnek csak bizonyos közbenszóló végzések ellen adatik hely. Végre tárgya leend a polgári perrendtartásról szóló 1868. 54. t. sz. módositása. Kiterjed a bírói illetőségre, a szavatosságra, a sommás eljárás gyökeres átalakítására, a kézbesítésre, a felebbvitelre, a hagyatéki eljárásra s átalában a perrendtartásnak mindazon szakaszaira, melyeket a gyakorlati élet egy vagy más irányban hiányosoknak bizonyított be. A törvényjavaslat mellett terjedelmes indokolás fekszik. (Török lapok a bosnyák menekültekről.) A Szarajevóban török és szerb nyelven megjelenő „Boszna“ czimű lap 377 számából érdekesnek találjuk a következő — mint ott mondatik — cáfolatot közölni: „A Cseride Havadis“ czimű sztambuli lap írja, hogy a boszniai küldöttség, mely Bécsbe ment, ott igen hidegen fogadtatott, s panaszuk alaptalannak jelentetett ki. Részünkről ezt csodálkozással olvastuk, mert tudva van, hogy Boszniából küldöttség neve alatt senki sehová se ment; azokról pedig, kik Gradiskáról Ausztriába szöktek, egyet mást kell hogy ez alkalommal elmondjunk. Ezek az emberek nemcsak hogy nem képviselik a boszniai népet, hanem mint kevéssel ezelőtt e lapokban már jelentettük, eladósodott s többen közülök közönséges bűnösök, kik részint hogy a törvényes büntetés, részint pedig adósságaik fizetésétől meneküljenek, a szomszéd Ausztriába futottak; tudva van továbbá, hogy aki ezen emberek közül még a legtöbb hitelt élvezi és legtiszteltebb, Lyubovits Rózsa még ez is nem egyéb, mint bűnöktől túlterhelt orgazdája a rablók és zsiványoknak, miként azt egy bünfenyitő vizsgálat alatt elfogott bajtársa neki a szembesítéskor is megmondó. S ezen emberek belföldi adósságaikon kívül még több magyar-osztrák alattvalónak is adósaik; igy Szavits Vazul 3703 frt 10 krral, Szavits Luka 1947 frt 59 krral, s maga a fennebb említett Lyubovits Rózsa 3562 frt 49 krral, amit a boszniai cs. és k. főconsulátushoz érkezett hivatalos megkeresésekből tudunk. Ha tehát ők küldöttségnek nevezik is magukat, ez csak azért történik, hogy a külföldi közvéleményt zavarba hozzák, mintha ők a zsarnokság elől menekültek volna, holott megfutásuk valódi oka nem egyéb, mint amit előadtunk.“ Budapest, oct. 18. Az italmérési regálé megváltásának ügye szorosan véve ez idő szerint nincs napirenden. Ha mi mégis foglalkoztunk e kérdéssel, annak egyszerű oka az, hogy ezt eléggé fontosnak tartjuk arra nézve, hogy egyes részletei iránt gondolkozási anyag nyujtassék a nagyközönségnek s hogy akkorra, a mikor az érdemleges intézkedés ideje bekövetkezik, azok is, a kik intézkednek, s azok is, a kik fölött az intézkedés történik, készen álljanak minden eshetőségre s a majd valószínűleg eléggé bőségesen felmerülendő megoldási módok közt a lehető következmények áttekintésével egész biztossággal választhassák azt, amelyik átalában legelőnyösebbnek mutatkozik. Ha azon nézet, melynek legutóbbi czikkünkben kifejezést adánk, érvényesül s a törvényhozás a községeket jelöli ki az italmérési regálé jövendő tulajdonosainak, de egyszersmind azokat kötelezi a váltság-összeg kifizetésére is: mindenekelőtt azon kérdés merül föl, várjon a törvény záros határidő alatt kényszerítse-e a községeket a regálé megváltására, vagy csak megengedje, hogy akkor bocsátkozzanak a megváltásba, amikor azt jónak, czélszerűnek s anyagi segédforrásaik tekintetbe vételével legkönynyebben eszközölhetőnek vélik? Mindkét vélemény a figyelmen kívül nem hagyható érvek egész serege által támogattatik. Ha a megváltás záros határidőre tűzetik ki , akkor az ország egész területén egyszerre, és egyúttal megszűnnek a kizárólagos egyéni jogok s a községek mindenütt a regálé birtokába helyezkedvén, az ország egész területén e tekintetben bizonyos egyöntetűség fog elévetni. S az is figyelmet érdemel, hogy ez esetben nem kellarról gondoskodni, várjon a községek miként s a lakosoknak minő alapon és arányban leendő befolyásával határozzák el a területükön fennálló regálé megváltását. S ezenkívül is nem egy irányban mutatkozik előnyösnek az egyszerre való magváltás elrendelése. Más részről azonban kétségtelen, hogy a megváltás esetleg nagy anyagi teherrel jár, s hogy ez a községek szabad mozgását hosszú időre felette gátolhatja s őket, vagy közülök igen sokat megbénítván, feladatuknak más irányban teljesítésére esetlenekké teheti. S épen ezért alig lehetne helyesen indokolni azon intézkedést, mely a községeket állami és mivelődési érdekeik rovására is arra kényszerítené, hogy a regálét, törik vagy szakad,minden áron s azonnal meg kell váltaniok. Nem is lenne az nagy viszágság,ha a községek közül egyik előbb másik utóbb váltaná meg az italmérési jogot, hiszen a királyi városok, a jász és kun községek s rajtuk kivül még igen sok község eddig is bírt az italmérés jogával, mig mellettük az egyéni földesúri jogok szabadon virágoztak és mégis nem ez a körülmény volt az, mely az italmérési jog gyakorlata körül nehézkesnek vagy nagy inconvenientiával járónak tekintetett. Mi megvalljuk, hajlandóbbak vagyunk azon véleményhez járulni, mely a megváltás