Pesti Napló, 1874. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1874-01-09 / 6. szám
6. szám. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levéseit csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. Budapest, Péntek, január 9.1874. A lap anyagi részét illető közlemények (p’önzetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . fi f'rt — kr. 6 hónapra . .12» — » Az esti kiadta posta! killenkíüdéseért felülfizetés évnegyed énként 1 AViat. Az előfizetés k is év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hé első napjától számittatik. 35. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALRA, barátom-tere, Athenaeum-épült küldendők. facc'ilxmmsam Budapest, január 9. Azon körirattal, melyet Fourton fran- Coia vallásügyi miniszter az ország összes püspökeihez intézett, s melyben őket a külhatalmak irányában mérsékletre inti, az ügyet épen nem lehet befejezettnek tekinteni. Beszélik, hogy a kormány ezen föllépése a berlini kabinetet nem elégítette ki, s hogy Arnim gróf a napokban többször értekezett Decazes herczeggel, a külügyminiszterrel. A német nagykövet nyíltan kifejezte azon meggyőződését, hogy a decz. 26-ki körirat alakja és tartalma egyaránt nem alkalmas arra, hogy Berlinben a nimesi, angersi s más püspökök pásztorleveleinek kellemetlen hatását megszüntesse.Ugyanilyesmit táviratozott tegnapelőtt a berlini „Nat. Zig” párisi levelezője, ki a német nagykövetséggel igen közeli összeköttetésben áll. A távirat szerint a szóban forgó körirat azon diplomatiai helyzetet, mely a franczia püspökök pásztorlevelei folytán alakult, inkább roszabbá, mint jobbá tette. Különben a franczia lapok egynémelyike sincs a kormány fellépésével megelégedve. »Az idegen kormányok érzékenysége — írja a többek közt a „Temps“ — fel sem ébredt volna, ha a külföld meg lenne győződve arról, hogy a mostani kormány bensejében nem épen úgy gondolkozik, mint a püspöki kar s Fourton ur körirata mutatja, hogy a dolog lényegében igazat ad a püspököknek s csak a formában rosszalja őket.‘‘ Berlinben azt is rosz néven veszik, hogy a körirat először nem a franczia lapokban, hanem a „Times“-ban hozatott nyilvánosságra. Ezzel Fourton ur azt akarja elhitetni, hogy a körirat nem saját akaratából, hanem valami indiscretio folytán publicáltatott. Különben beszélik, hogy a nimesi püspök igen erélyes hangon a kormány köriratára. Az új spanyol cabinet belügyilinisztere tegnapelőtt a tartományok kormányzóihoz hosszabb köriratot intézett,melyben Pavia tábornok pronunciamentojának indokait elmondja. Ez iratból kitűnik, hogy Serrano és társai a franczia eseményeket akarják másolni. Ők is „valóságos conservativköztársaság« alapításán fáradoznak s az ország megmentése czéljából folyamodtak az erőszak eszközeihez. Ide vonatkozólag a körirat azt mondja, hogy midőn a cortes Castelar erélyes politikáját elitélte, kimondá az ország bomlását, s hogy ez be ne következzék, történt a pronunciamento, melyet az ország örömmel üdvözölt. Ma azon tiltakozás is előttünk van, melyet Castelar január 5-én az államcsíny ellen az országhoz intézett. A fölötte rövid, de érdekes okmány igy hangzik: »Lelkem egész erejéből tiltakozom a brutális erőszakosság ellen, mely az alkotmányozó gyűlés küszöbén elkövettetett. Lelkiismeretem elválaszt engem a demagógoktól, lelkiismeretem és becsületem elválasztanak azon politikai alakulattól is, mely épen’most a szuronyok hatalma által létesült.« Azóta a foederalis párt vezéreival- A „Pesti Napló“ tárczája. A hamupipőke. Regény három szakaszban. Irta Thenriet André. IV. (Folyt.) Ezen naptól fogva mindig azon voltam, hogy Armanddal négyszemközt ne legyek. Névnapomra kora reggel eljött hozzánk, hogy nagyanyám jelenlétében elmondja szerencsekivánatait.Bejött a konyhába, egyik kezében kis kalitkát tartva, melyben csinos vörösbegy fészkelődött, másik kezében szegibokrétát hozott. — Az ajándék nem gazdag, mondá vidor hangon, hanem legalább én vagyok az első, ki gratulálni jöttem... Szava elakadt, kezet nyújtottam neki. — Köszönöm Armand ! a virágokat is szépen köszönöm. Nagyon szeretem őket! — De úgy nem mint én volt a nyersen adott válasz. Nagyanyám ott akarta marasztalni reggelire, ő azt mondá, hogy sürgős dolga van és sebtében sietett. — Ez a fiú bolond , mondá nagyanyám, ki élesnűséget szigorral párosított, lelkemre mondom, hogy bolond. Ezen jelenet utáncsak gyér időközökben látó viszont fiatal barátomat, de esténként gyakran hallom az erdő felől kürtjének szavát; eljátszotta legszebb vadászdalait; behízelgő zengéssel hatott hozzám a távoli kürt riadása és naponként e kedvemre való serenade hangjai által ringatva, aludtam el. Eközben beállott az ősz is, mostoha anyám mindjobban unatkozott. Regényeit újra meg újra elolvasta már, egyre írta a leveleket Grandoles-éknak hogy találjanak számára alkalmazást, mert a falusi életet semmikép sem állhatja ki. Atyám még mindig kereste Párisban az új alkalmazást. Modeste is otthagyott bennünket. Öreg anyám lankadatlanul káromkodott az ingyenélet felett és tűrhetetlenné tette rá nézve a maradást. A szegény leány valahára kapott is a szomszéd városban helyet és én elkísértem őt az erdő előtt elterülő tisztásig; az utat gyalog tette meg, hóna alatt, és úgy mint amikor először jött házunkhoz, régi kalap dobozát vitte. Mikor haza jöttem, Hermance egy levelet mutatott, melyet atyámtól kapott. Atyám azt írta, hogy pompás helyet talált és alig győz bennünket bevárni. Azt akarta, hogy rögtön utazzunk, hozzátéve, hogy beszélt Grandolosékkal, kik a legjobb szándékkal viseltetnek irántunk,hogy ideje volna már, jövőmről is gondoskodni, mert örökké csak nem maradhatok e nyomorult faluban. A levélhez kis pénzösszeg is volt mellékelve, aminek mostoha anyám végtelenül megörült, azonnal hozzá is fogott az előkészületekhez. Részemről egész közönyösen fogadtam e híreket. Kedvem lett volna ott maradni a faluban, hol oly szabadnak éreztem magam, hol annyira szerettek, és ahol királynénak éreztem magam; de ez a szó : Páris, újra fölkeltette bennem dicsvágyó reményeimet. Utóvégre is meglehet, hogy ott a nagy városban megtalálom a rég várt eszményt — így hát ráálltam, hogy elvigyenek. Ezúttal Manchin csak az országútig vitt bennünket, onnét az állomásig omnibusz járt. Elutazásom napján nagyanyám elhitt a csűrbe, ott elmondta, hogy igen-igen szeret, hogy haragja csak atyámnak szól, meg annak a párisi úrnőnek, és hogy csak jöjjek vissza, ha a párisi emberek szerencsétlenné találnának tenni. Azután óvatosan körülnézett és zsebéből egy papirosomét vett elő, melybe két huszfrankos volt begöngyölve. — Fogd fiam ezt az aranyat. Ezt neked adom, hogy visszajöhess, ha ott a nagy városban hántásod lesz. Dugd el jól, és különösen ne mutasd meg mostohádnak, mert az menten fölfalna, ha meglátná. Aztán öregatyádnak se szólj, mert hát ő kelme nagyon fukar és czivódni találna velem. Szívemből köszöntem meg az ajándékot, mert éreztem, hogy e két aranydarab áldozása milyen nehezére esik a jó öregnek. Manchin szürkéje már ott kapálózott a kapu előtt, Armand is eljött, hogy segítsen a csomagolásnál és a keresztútig elkísérhessen. Mostoha anyám már fönn ült a szekéren, midőn nagyatyám ruhámnál fogva behúzott a konyhába és ott hamarosan két ötfrankost csúsztatott kezembe. — Fogad édes ezt a pénzt, dohányomon, meg korcsmapénzemen takarítottam meg; nem sok ugyan,de hát lásd nagyanyád szűkre szabta az erszényt. De aztán ne szólj ám neki, és ha a városban bajod esik, akkor csak siess hozzánk! Még egyszer megölelt és azután rágyújtott a gondoző pipára. Elutaztunk, mostohám egyedül volt Manchin szekerén, nagyanyám, Armand meg én gyalog mentünk a kocsi nyomában. Gyönyörű idő volt, az emberek a mezőkre jártak burgonyát ásni, az egész után szakadatlan bucsuzás járta. Én csak tépegettem a magas fűszálakat, rágicsáltam, és a világért sem szakítottam volna meg a mély csendet. Armand könybelobbadt szemei közbeközbe nyugtalan kifejezéssel tévedeztek felém. Nagyanyám nagyokat sóhajtott és csak azt hajtotta, hogy ő sohasem lát többé viszont, hogy ő azt igen jól érzi. — Ki tudja, hátha mégis, reméljük legalább, veté közbe Armand, vidor arczot iparkodván mutatni. — Ah ! fiam, jól tudom én, hogy mit beszélek, messzebb látok én az orromnál. Mandeleinet többé vissza nem eresztik. Ott fogják majd tartani Párisban, abban az átkozott Kapernaeumban! Én csak hallgattam beszédeiket, miközben szétnéztem a tájékon. Amit csak láttam, mind el szerettem volna magammal vinni : a fölszántott mezőket, az őszikékkel borított mezőket, a görbe diófákat, szóval az egész tájékot, hiszen annyira szerettem. — Mikor a keresztúthoz értünk, már hallottuk a közelgő omnibusz robogását; mostohám türelmetlenségében tipegett-topogott. Armand egy határkőnek támaszkodott, és busarcczal nézte a mind közelebb robogó gyorskocsit. Pöfékelve, tüszkölve állottak meg előttnk a lovak , fölraktuk a málhát, és a bucsuzás újból kezdődött. Szegény öreganyám összevissza csókolt.— Isten áldjon meg édes lelkem, isten veled ragyogó boldogságom ! Kezet nyújtok Armandnak. Mostohám, ki már elhelyezkedett a gyorskocsiban, kihajolt,ahogy beszólítson, és ámulva nézte, amint a fiatal parasztlegény megragadta karomat és azt zokogva össze-vissza csókolgató. — Nos, nos! mit jelentsen ez ? kiáltott fel boszankodva, hagyjuk azt! Isten áldja meg fiatal barátom, isten áldja meg! Beszöktem a kocsiba és a lovak megindultak. Kihajoltam az ablakon és soká néztem barátaim után; nagyanyám ott ült még egy köbalmon, kötényébe takarta fejét és sirt; az út közepén Armandot látám, ki mint egy szobor állott ott, mellette kutyája egyre csaholt.. . . Azután a kocsi egy fordulóhoz ért és én elvesztettem őket szem elől. A gőzmozdony tele erővel zakatolt a síneken. Én és mostohám egyedül voltunk a coupée osztályában, mindegyikünk más-más szögletben ült, és hallgatva nézte a másikat. Hermance közbe-közbe föltekintett és egy vizsga pillantást vetett felém; szeme megakadt zilált arczomon, aztán csak vonogatta a vállát, míg ajkai körül keserű mosoly játszadozott. Én viszont az ő homályosuló szemeit, már-már redőkkel beárnyalt homlokát néztem; dúlt vonásairól leolvashattam a megalázott önszeretet szenvedéseit, a jövő iránt érzett nyugtalanságot. Befolyása, mit atyámra gyakorolt, egyre csökkent; s minden ügyessége és szépsége mellett sem bírta állandóan lebilincselni e könnyelmű, önző, élvsavár és mindig változatosságot hajhászó szellemet. Látta mint siklik ki kezéből az uralom; minden benső aggodalma busán tükröződött le szép lankadt ábrázatán, ésanynyira, hogy szinte sajnálni kezdtem ezen már-már trónvesztett királynőt. Egyszerre betette a könyvet, egy kis naplót vett elő, és számolgatni kezdett. Az eredmény nem igen lehetett örvendetes, mert sötét arcza még jobban elkomorult, végül mélyen felsóhajtott és igy szólt:— bizony nem vagyunk gazdagok. Közelebb ültem hozzá, elővettem zsebemből a kincseimet rejtő papírt és oda tettem térdére. Ő rám nézett, kibontotta a papírt és meglátva az aranyat és ezüstöt, azt kérdé hidegen, hogy honnét került hozzám ez a pénz. Azt feleltem neki, hogy ajándékba kaptam nagyszüleimtől, ő erre csak rázta fejét: — hát mégsem jutottak tönkre! — Ezzel vissza akarta adni kis vagyonomat, de én megragadom a kis naplót, beledugtam a két aranyat és a két öt frankost és odaadtam neki. Ő nem vonakodott többé és hidegvérrel rakta zsebre kincseimet. — Most legalább nem kell mindjárt pénzt kérnem az atyádtól. Végre- valahára Párisba értünk: a várótermekbe siettünk és kerestük atyámat. Senki sem várakozott reánk. Mostohám összeszorította ajkait és ránezbe szedte sötét szemöldökeit. Odaálltam a málha mellé, mig ő kocsit keresett, hogy elmehessünk az atyám által említett szállodába ; de itt újabb csalódás várakozott reánk. — Mandiéreur tegnap este elutazott Párisból, mondá a vendéglősné, hanem szent valamint a hölgyeknek. Hermance ajkai elhalványodtak a bosszúságtól, gyorsan felbontotta atyám levelét, mely körülbelül így szólt: „Kedvesem, reményemben csalódtam, de ismét nyílt kilátásom és most bizton hiszem, hogy most nem sülök föl. Most Brüsselbe kell mennem, hol pompás állomással kínáltak meg. Vigasztalhatlan vagyok, hogy benneteket így sebtében el kellett hagynom, de szerencsére itt vannak Grandoles-ék, kik bizonyára szíves vendégszeretettel fognak benneteket fogadni. Nemsokára viszontlátjuk egymást, Mauclerc Hubert. Hermance az udvar egyik zugába vonult és ott felolvasta nekem e sorokat, mig egy pinczér ostoba türelmetlenkedésssel bámult meg bennünket. — Ah! azt jól adta kedves atyád, hogy igy ide bolondított ebbe a szállodába. No ezt sohasem bocsátom meg neki. Hiszen azt sem tudom Grandoles-ék Párisban vannak-e és hogy adnak-e szállást?“ A bérkocsi elvitt Saint-Germain külvárosba, ahol Grandoles-ék laktak. Mindketten hallgattunk, én elszomorodtam, Hermance dühös volt. Hat óra felé járt az idő, mikor az egyetemi utczába értünk. Mostohám egy pár szót mondott a kapusnak, lerakatta az udvarban a málhát és gyorsan felsietett a lépcsőn, ő előre ment, a légszósz még nem volt megyújtva, úgy hogy a lépcsőn egész sötét volt. Szívem dobogott, elszorult, ha rágondoltam, hogy milyen fogadtatásban részesülhetünk itt. — Mostoha anyám még csak megjárta volna, de én, meg a kis vörösbegy, mely oly vndoran ficzkándozott kalitkájában, hová legyünk? A második emeletre érve, Hermance meghúzta a csengetyűt, egy ajtót hallottam nyitni, az előszobából inkább meglepetést, mint örömet eláruló hangok hatottak felém, azután a cseléd, minthogy igen sötét volt és én lassan léptem, bezárta az ajtót, és én egyedül maradtam a sötét folyosón. (Folyt. köv.) V. mezőn, Pi y Margall ús összeköttetésbe akartak lépni Castelarral, de ő „megbotránkozással” utasította vissza ajánlataikat. (A Lónyay-töredék dolgai.) Az „Ung. Corr.“ fönntartja a »Reform“ czáfolata ellenében, a múlt vasárnapi képv. lakomáról közlött hireit. Az »U. C.« így ír: »A czáfolat írója, mondja, elismeri, hogy az említett szállodában (Páris városához) számos Deák-párti képviselő vacsoráit. Ám tegyék közzé a neveket, és majd kitűnik, váljon igazunk volt-e, midőn azt mondtuk : „A társaság a Lónyaytöredék tagjaiból is néhány Deák-párti képviselőből állott.“ A „Ref.“, folytatja az „Ung. Corr.«, azt mondja, hogy a correct Deákpárti álláspont megóvása, és a régi Deákpárti elvek érvényre emelésének nélkülözhetlen volt a hangsúlyoztatok.« Itt talán szavakkal akarnak játszani; az ó-katholikusok szintén ragaszkodnak a régi tanokhoz, és mégis új társulatot képeznek. Ami végre a Gorovéról és Horváthról mondottakat illeti, tudjuk azon urak neveit, kik amazok csatlakozását biztosítottnak jelenték ki. Mi tévedhettünk azon reflectiónkban, melyeket e tényekhez kötöttünk, a tényeket azonban a cáfolat ellenében is fenntartjuk, mindenkire rábízván, hogy az általunk mondottakat a »Ref.« által közzétett távirat szövegével összehasonlítsa és megítélje, mely részen van az igazság.“ A »Reform« közli ma gr. Lónyay távirati válaszát Meránból a hozzá, névnapja alkalmából több képviselő által intézett üdvözlő táviratra: „Addig is, mig jövő vasárnap szóval tehetném, hálás köszönetet mondok barátimnak szives megemlékezésükért. — Hazánk fölvirágzásán ne aggódjunk, ha mindenek fölé helyezvén javát, öntudatosan, következetesen és haladék nélkül érvényesíttetnek fönnállhatásának és fölvirágzásának föltételei. Lónyay.« (A kereskedelmi törvényjavaslat) megbirálása tárgyában működő értekezlet tegnap, A rb elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a részvénytársulati ügy azon részének megvitatását, mely az alapításról szól. Előadó Schnierer a 182. czikket némi irályi módosítással következő alakban ajánlja elfogadásra : »Az aláírás személyesen vagy meghatalmazott által eszközlendő.“ Az aláírásnál minden aláírt részvény névértékének 10% készpénzben és a tervezetben megállapított értékben befizetendő. Ennél magasabb befizetésre az aláírók, illetőleg jogutódaik a társaság bejegyzése előtt nem kötelezhetők.“ Az így irályilag módosult czikkhez a 183. czikket „a megállapított szabályokkal ellenkező részvényaláírás semmisnek tekintetik“ új kikezdés gyanánt akarja fűzni. Horn nem pártolja a tervezet rendszerét, miután az alapítók felelőssége kimondatott már, azokra kell bízni azt, mily összegig kívánják az aláírókat a befizetésre kötelezni, és mily összeget kívánnak tőlök, mint egy biztosítékul; ennélfogva czélszerűbbnek találná azt, ha az alapítók arra köteleztetnének, hogy a tervezetbe vegyenek föl egy pontot, mely arról intézkednék, mennyit kell az aláírásnál lefizetni.Egyébiránt nem ellenzi,ha minimumul 10 százalék határoztatik subsidiar intézkedéskép. Ezzel szemközt Matlekovits úgy véli, hogy a szöveg az aláírókat az alapítók ellenében védeni akarja, mivel 10 százaléknyi befizetésre szorítja ugyan őket, de többet venni nem enged; az aláírók ugyanis az alakuló közgyűlésig nem intézkedhed, nek a befizetett összegekről s igy azoknak kezelése egészen az alapítók tetszésétől függ. — Schnierer fölemlíti, hogy 10 százaléknyi befizetés, mint biztosíték, azért szükséges, mert.« által valósul meg leginkább azon kívánalom, hogy az aláírók komoly szándéka tanusíttassék. Az értekezlet, többek fölszólalása után, Horn nézetét fogadta el, mely szerint a 10 százalék mint minimum állapíttatik meg, az esetre, ha az alapítók a tervezetben többnek befizetését nem kívánták; egyébként az előadó indítványát pártolta. Előadó ezen czikk után a 183-diket hozza tárgyalásra, és pedig a következő szövegezéssel: az alapítók a részvényekre befizetett pénzekért az aláírók vagy ezek jogutódainak egyetemlegesen, összes vagyonukkal mindaddig felelősek, míg ez alól a közgyűlés határozata által föl nem oldatnak. Kochmeister azon módosítást ajánlja, mely szerint az alakuló közgyűlés köteles volna az alapítókat a felelősség alól föloldani; nem lehet szerinte az alapítókat korlát nélkül és örökre felelősséggel terhelni ; a törvényjavaslat mind a pénzkezelésre, mind a tervezet adataira nézve felelősekké teszi az alapítókat, pedig a társulat megalakulásakor, illetőleg a pénzeknek átadásakor természetszerűleg meg kell szűnnie ezen felelősségnek. Nézete szerint nem az alapításnál fordultak elő eddig is szédelgések, hanem a szédelgésnek oka az, hogy a részvényesek nagyon könynyelműek és nem törődnek az alapítandó társulat ügyeivel. Horn és Schnierer ezekkel szemközt és ellenkezőleg nem akarják az alakuló közgyűlést arra kényszeríteni, hogy az alapítókat a felelősség alól föloldják, hanem alkalmat akarnak nyújtani az alakuló közgyűlésnek, ha annak úgy tetszik, arra, hogy kebelükből bizottságot küldhessenek ki az alapítók kezelésének tüzetes megvizsgálása czéljából s az igy nyert eredmény alapján egy későbbi gyűlésen határozhassanak. Ráth még tovább megy, és czélszerűbbnek véli, ha a föloldás nem az alakuló közgyűlésen történik, miután e gyűlés nagyon is az alapítók nyomása alatt áll, hanem az első rendes közgyűlés teendői közé soroltassák az. — Daruváry azon két jogelvet látja e czikkben kimondva, hogy ki idegen pénzt kezel, az azért felelős és pedig mindaddig, mig ez alól az illetők részéről fel nem oldatik, s ennélfogva pártolja a czikket. Az értekezlet az igy kifejtettek után a czikket az előbb említett alakban elfogadja. Tárgyalás alá vétetett a 184. sz., mely szerint az aláírók a részvények névértékének 4O°/0-ig még akkor is felelősek, ha részvényeiken túl adnak, e felelősség pedig az aláírástól számított két évig tart. — Előadó Schnierer fölemlíti azon mozgalmakat, melyek e pont körül a legújabb időben a külföldön kifejlődtek; fölemlíti különösen, hogy mind a német jogászgyűlés, mind az eisenachi socialisták az aláírókat 100 % -ig akarják felelőssé tenni. Szóló nézete szerint ez nem czélszerű és nem igazságos, miután az aláíró, ha részvényeit eladja, sem a társaság előnyeiben nem részesül többé, sem annak ügyeibe nem folyhat be, s így őt felelőssé tenni nem indokolt. Ha 103%-nyi felelősség mondatnék ki, akkor sokkal jobb lenne teljes befizetést követelni azonnal, de gyakorlati viszonyaink ezt sem engedik ; így nem tekintve azt, hogy töb vállalat nem szükségli azonnal az egész tőkét, a külföldi tőke talán nem vállalkoznék befektetésekre, ez pedig nálunk mindenesetre baj volna. Az alapítókat bizonyos összegig subsidiar felelősséggel föl lehet ruházni, mert ezáltal érdekeltségük a vállalat irányában fokoztatok, de a felelősség nem lehet korlát nélküli s ennélfogva 40—50% mellett szól. Hérics pártolja a teljes felelősséget, ily felelősség nélkül előmutatóra szóló ideiglenes részvényeknél a társulatnak nincs módjában befizetéseket kívánni; — jogilag véve peig azok, kik aláírták részvényeiket, az aláírt összegig felelősek; közgazdasági szempontból mindenesetre előnyös, ha az egész tőke iránt ily biztonság szereztetik; etnikailag pedig igen kívánatos, hogy ily felelősség által a szédelgés lehetőleg gátoltassák. — Horn a teljes felelősséget czélszerűtlennek mondja, mert ép ez vezetne szédelgésre; komoly aláirók nem igen találkoznának, mivel senki sem akarna ily felelősség mellett aláíró lenni, és így csak a könnyelműek működének közre a vállalatok létesítésénél Egyébiránt azon indítványt teszi, hogy az aláírók 50 %nyi felelőssége ne szoríttassék két évre, hanem ne legyen időhöz kötött, és hogy a társulat megalakulásánál legalább 30 % belegyn fizetve.— Brode nem jogi, hanem célszerűségi szempontból pártolja a szöveget. Kochmeister e czikket egészen fölöslegesnek találja, mert azt kívánná, hogy az alaptőke az első évben teljesen befizettessék. Daruváry a szigorú jog szempontjából a teljes felelősséget látja indokolnak, mert az aláíró az aláírásnál azon kötelezettséget vállalta el, hogy a névérték erejéig felelős, ha részvényeit a teljes befizetés előtt eladja, átruházhatja ugyan részvényjogait, de a kötelezettségeket csak a társaság bejegyezésével engedheti át másnak. Czélszerűségi szempontokból mindazáltal a szöveg mellett szól. — Strasser mindig a szigor mellett nyilatkozik, de ha a szigor lehetetlenné teszi az intézményt, akkor ez ellen kell fölszólalnia. Teljes felelősség mellett a részvények mobilisatiója lehetetlen, az alakulás és aláírás fölötte megnehezittetik s igy a szöveget pártolja. Ki lévén merítve a tárgy, az értekezlet következőket fogadta el: 1. a társaság megalakulásakor, illetőleg a bejegyzéskor legalább 30%-nak be kell fizetve lenni, 2. az aláírók 50%-ig felelősek és pedig idő korlát nélkül az esetben, ha részvényeikon túl adnak. Legközelebbi ülés szombaton, január 10-én. gwfminiTiniriTr mi rinff»ww«. Budapest, január 9. (Kép v. választás.) A vágvecsei kerületben Kézsmárky deákpárti jelölt választatott meg országgy. képviselőnek, a középpárti gróf Eszterházy István ellenében. — A rimabrózéi kerületből a „Hon“ azt a pikáns adatot közli, hogy Kubinyi Ödönt a Deákpárt és, meg a baloldal is, saját jelöltjének tekinti, a mire Kubinyi programmja ad okot. Kubinyi az 1867-diki alap fenntartása s minden helyes reform pártolása mellett nyilatkozott. Kolozsvár, január elején. (B.) Mielőtt az országgyűlés novelején újból raegkezdette működését, örömmel tapasztaltuk mi is itt a vidéken, hogy a baloldali lapok kezdenek ezelidebb búrokat pengetni s hogy általában a pártok közti feszültség apadóban van. Mi természetesebb, mint az, hogy mi, kik a távolból néztük a dolgok folyását, azon szép reményt tápláltuk keblünkben, hogy képviselőink a költségvetés megállapításán kívül még több sürgős kérdéseket is meg fognak oldani még az 1873. év folytán, különösen azokat, amelyek nélkül bevételeink és kiadásaink egyensúlyba hozása lehetetlen. Azonban most, az esztendő bevégeztével, keservesen ki kellett ábrándulnunk, látván, hogy alig volt képes az országgyűlés a költségvetést a tizenkettedik órában bevégezni. A pesti nagy lapok tele kiabálták füleinket: fusióval, coalitióval, de mi itt a vidéken nem tudtuk magunknak megmagyarázni, hogy tulajdonképen miért szükséges a nagy többségben lévő Deákpártnak fusionálni más párttal, s mindezeknél fogva most az év elején a legaggasztóbb bizonytalanságban éltünk. Zavarták fejünket az egymást érő miniszteri válságok is, nem bírván felfogni azt sem, mi szükség van arra, hogy egy többségben lévő kormány, a midőn elveit nem változtatta, s a midőn más oly párt, mely többséget bírjon alkotni, nem létezik, akár együttesen visszalépjen, akár epurálás által újítsa tagjait. Független magyar bank hangzott sok felől s azt mondák, hogy egyedül az mentheti meg hazánkat a pénzügyi zavaroktól. Azt azonban senki sem magyarázta meg, honnan veszszük reá az éret vagy más alapot, s ennél fogva alig használt e jelszó másnak, mint a korteseknek, kik azt a nép ámítására felhasználták. Azonban tartunk tőle, hogy a bankkérdésben itt-ott tartott népgyűlések hitelünket a külföldön csökkentették. Gazdálkodjunk, hozzuk egyensúlyba rendes bevételeinket és kiadásainkat, hangzott minden oldalról, s a vidék örömmel is üdvözölte a czélt, de fájdalommal vette észre, hogy ez is eddigelé csak jelszó, mert senki sem fogja a botot azon a végén, ahol azt fogni kellene, s mindenki kerüli a forró kását, az az: nem akar »a torony« és más nemű érdekek háttérbe szorításához fogni, ami nélkül pedig a kérdés okszerű megoldása lehetetlen. Szóval, az 1873. év utolsó negyedében országgyűlésünkön előfordult politikai események nem kecsegtetnek jövőre valami vérmes reményekkel. Minde mellett találunk a közelebbről országgyűlésünkön történtek közt vigasztalót is, és ezek : Szásy miniszter úrnak határozott magatartása és programmbeszéde, úgy Szapáry gr. belügyminiszternek a törvényhatóságok kikerekítése tárgyában beadott törvényjavaslata. Mindkettőt úgy szeretjük tekinteni, mint zálogát annak, hogy a minisztérium a reformok terén határozott és szabadelvű politikát fog követni, s hiszszük, hogy képviselőink is képesek felemelkedni állásuk magaslatára s daczára a reformokkal járó nehézségeknek, lesz bátorsága a Deákpártnak határozott állást elfoglalni. — Ha lennének a pártban, kik az ósdiságokhoz ragaszkodnak, ám lássák, a pártot nemcsak tagjainak száma, hanem főleg erkölcsi reputatiója teszi erőssé. Parliamentáris szempontból véve fel a dolgot, mi nem tartjuk teljesen correct eljárásnak, hogy a ház azon reformok kiszemelését, melyek financziánk rendezketése feltételei, egy bizottmányra bízta. Azt sem hiszszük, hogy e bizottmány körül tömörülni fognak pártkülönbség nélkül a reformerek, s csak annyit várunk a bizottmánytól, hogy az elvek s reformok és az annak egymásutánjára nézve haszonvehető anyagot készít a minisztérium számára. Még egyszer ismételjük, hogy mi a vidéken örömmel fátyolt vetünk az 1873. év politikai eseményeire, de elvárjuk képviselőinktől s különösen a Deákpárthoz tartozó képviselőktől, hogy vállvetve támogassák a reformok mezején a minisztériumot, s az 1875-diki évre karácsonyi ajándékul küldjenek választóiknak minél jobb reformtörvényeket. Fővárosi ügyek. Budapest, jan. 8. Mintegy viszhangul a „Pesti Napló“ keddi czikkére ki kell emelnünk, hogy nemcsak a képviselő testület jobbjai érzik egy oly városi párt alakulásának szükségét, mely lelkiismeretesen vezetné a főváros ügyeit, de érzi ezt a főváros minden jóra való polgára, s az ily párt alakulását a főváros közönsége örömmel üdvözölné. Mindenki tudja s érzi, hogy a régi gazdálkodásnak elejét kell venni; kiki tudja, hogy ha az ország fővárosához méltó képviseletet akarunk bírni, a leggyorsabban, s leggyökeresebben ki kell küszöbölni a sógorsági, komasági, atyafisági s pajtáskodási elemeket, vagy legalább azoknak ferde törekvéseit meghiúsítani, mert a fővárosnak százezrükbe kerülhetnek. A főváros rendezéséről szóló XXXVI. t. sz. 28. §. értelmében, városi képviselő nem lehet az, aki a várossal szántódási viszonyban van. Tudja a közönség, hogy a törvény ezen világos szavainak az által véltek némelyek eleget tenni, ha a várossal kötött szerződéseiket másokra ruházzák át : öregebbik testvér az öcscsére, az apa a fiúra, vagy megfordítva, s az illető tovább vezeti az üzletet önállóan, vagy abban mint társ közreműködik, s a főváros bizottságaiban ily ügyekben határoz, vagy a közgyűlésen szavaz. Ez ugyan törvény által tiltva nincs, de az ily eljárást tisztességes emberek közt, legszelídebb kifejezéssel, törvény kijátszásnak szokás nevezni, s ha találhatók ilyenek a fővárosi képviselő testület tagjai közt, akkor a legjobbak kötelessége minden morális erővel oda hatni, hogy az ilyen „képviselők“ hagyják el a közképviseletet, melyet nem lehet, nem szabad összetéveszteni a magánérdekek képviselésével. Ezen morális erőt a főváros képviselő testületének legjobbjai csak akkor fejthetik majd ki, hogy ha a rokon elemek szövetkeznek s egy erős párttá alakulnak. A képviselő testület jobbjainak szervezkedése morális jelszó által a főváros érdekében ezt kiviheti. Bátran állíthatjuk, hogy ily párt alakulása az egész főváros rokonszenvével fog találkozni. Hisz az egyes cotteriák tagjai nyílt homlokkal hirdetik, hogy az, amit ők a városi közgyűlésen keresztül akarnak vinni, meg is lesz. Az ily »cliqitek« működését meg