Pesti Napló, 1874. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-18 / 14. szám

14. szám. Budapest, Vasárnap, január 18.1874. 25. évi Tolvaui, Szerkesztési iroda, Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A 1)■ p Szellemi ránzot illető minden közlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézi­r átok nem adatnak vissza. Barátok­ tere, Athenaeum-építtet. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) * kiadó­hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten há­hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 0 frt — kr. 6 hónapra . .­­12» — » Az esti kiadás postai kfilink­ül­déséért felülfizetés évnegye­d­énként 1­orint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint* előfizetések a KIADÓHIVATALRA. Barátok­ tere, Athenseam-épek­ küldendők. Előfizetés „PESTI MPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 34 frt. Félévre................................IS frt. Negyedévre ... 0 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó­hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napifi“ inteziő- és Baifi-h­ivatali, Budapest, január 17. A huszonegyes bizottság első ülésében azon reményének adott kifejezést­­. S e­n­y­­n y e y, hogy a bizottsági tanácskozásokban eszmefitogtatások történni, formaszerű dictiók tartatni nem fognak, miután a czél nem egyéb, mint fesztelen eszmecsere, mely egye­dül lehet alkalmas tanácskozási mód a fel­adat megoldására. Ezen remény eddigelé tö­kéletesen alaptalannak bizonyult. Alapta­lannak Sennyey saját föllépése által is, ki­nek mai beszéde nem ugyan eszmefitogtatás, de minden esetre formaszerű dictió volt. És elismerjük, hogy igen tartalmas és szellemdús dictio. Sennyey mai beszéde mind alakilag, mind tartalmilag valóságos programmbeszéd jellegét viselő magán. A helyiség, a környe­zet és a bizottság feladata alig engedik ugyan meg e jelleget, de a beszéd programmszerű­­sége mindamellett elvitathatlan. Mi legalább programosnak tekintjük azt, és az álláspon­tot, melyet a beszéd irányában elfoglalunk, ez teszi szabatosabbá, hogy ne mondjuk me­revebbé. És erre annyival inkább indítva érezzük magunkat, mert Sennyey nemcsak tárgyilagos észrevételeire, hanem ismételten hajlamaira is súlyt helyezett. És alig szük­ség megjegyeznünk, hogy nekünk is meg­vannak­ a mi hajlamaink és azok nem kevés­bé erősek és jogosultak, mint Sennyey haj­lamai. Midőn Sennyey a felirati vitában a ma­gasabb közigazgatási politikára irányozá a ház tekintetét , akadtak , kik azt álli­­ták, hogy ez tőle inkább vágy és ösztönszerű nyilatkozat volt és nem oly eszme, mely hi­vatva van rendszerré nőni ki magát. Akad­tak, kik nem hitték, hogy Sennyey akár tár­sadalmi, akár államférfim, akár politikai állásánál fogva elég gyakorlati tájékozottság­gal bírna arra, hogy egy akkora államnak, mint a miénk, minden irányzatú közigazga­tási gépezetét részletesen is képes volna refor­málni. Eszméjét egy eszmének hit­ték, mely korszerű és tartalmas ugyan, de a melynek csak korszerűségéről és nem tartal­máról tud hirdetője számot adni. A kik ezt hitték, azok meglehetősen csa­lódtak. Legalább a mai beszéd tanúbizony­ságot tesz arról, hogy Sennyey nemcsak az eszmék magasáról és nemcsak a politikai sej­telmek ködén át, hanem közelről is ismeri az állami közigazgatásnak nemcsak feladatát, hanem részleteit s részleteinek természetét, horderejét is. Mindaz, a­mit a bureaucratis­­musról, a személyes felelősségről s az ennek alapját képező személyes szaktevékenységről,­­ a decentralisatióról s önkormányzatról s azon­­ okokról és körülményekről mondott, me­lyeknek a törvényhatósági önkormányzat iránti indolentiát tulajdonítja, nemcsak szé­pen, hanem találólag s a helyzetnek meg­­felelőleg is volt mondva. De ő nemcsak bírálatra s nemcsak el­mélkedésre szorítkozott, hanem bátran át­lépett a javaslatok sokkal nehezebb és sok­kal sikamlósabb terére is. E bátorságáért el­ismerésünket kell kifejezni. De csakis ez az, mit egyelőre tehetünk. Sok eszme van, a­mi általában szépnek, és sok javaslat, a­mi váz­latban elfogadhatónak mutatkozik és tart­­hatlansága csak akkor tűnik ki, ha formu­­lázásra, ha a tényleges viszonyokhoz alkalma­zásra, ha a gyakorlati kivitelre kerül a sor. Sennyey például elfogadá az 1848-ban inau­­gurált rendszert, a parlamenti kormányzatot s az ettől elvárhatlan centralisatiót annyiban, a­mennyiben a centrifugális elemek ellen a nemzet öszpontosított erejére föltétlenül szá­mítani kell, de e mellett és ezenkívül határo­zottan kijelenté, hogy jelszava a decentrali­­satió ép úgy, mint Zsedényinek. Ennyit hallva csak, alig lehet ellene ki­fogásunk. De ha meggondoljuk, hogy mi­ként akarja átalakítani a megyéket, mi­ként akar főispánokból főnököket, alispá­nokból és még igen sok tisztviselőből rész­ben kinevezett hivatalnokot teremteni, miként hangsúlyozza a kormány rendelkezési jogát a legfontosabb közigazgatási esetekben s mi­ként akarja a közigazgatás azon ágazatait, melyek ma centralizáltak, összekötni azon ágazatokkal, melyek ma a municipiumokra bízvak, ki kell jelentenünk, hogy ő a fogal­makat másként érti, mint akár Zsedényi, akár mi. Annyi bizonyos, hogy Sennyey nem fo­gadná el Zsedényi decentralisatióját, Zsedé­nyi nem fogadná el Sennyey decentrali­satióját — mi pedig nem fogadjuk el egyi­ket sem. A­mit Sennyey a garantírozott kisebb vasutak üzemegyesítéséről beszélt, mindazt föltétlenül helyeseljük. De már a­mikor a honvédelemről beszélt , arra nagyon sok el­lenvetést tehetnénk, ha legfontosabb ellenve­­vetéseinknek régebben és ismételve kifejezést nem adtunk volna már. E kérdést ma sokkal simábban érinté ugyan, mint egykor Ürmé­­nyi s mint ahogy a »kedvencz eszmék elej­tésének« theóriása után várhattuk volna, de a simaság sem az ő javaslatában, sem a mi felfogásunkban különbséget nem idézett elő. Sennyey után Tisza Kálmán szólt, ő is nagy szabású, az államélet minden rész­letére kiterjedő beszédet mondott. Sennyey szónoklatának két gyenge oldalát: a tör­vényhatósági rendezési s a honvédségi kér­désre vonatkozót azonnal feltárta s consta­­tála, hogy Sennyeynek e nézeteivel nem ért egyet. Hangsúlyozá az önkormányzat lénye­gét, követelte az önkormányzat illetékességi körének kiterjesztését s Irányi tegnapi fel­szólalásával szemben kiválólag kiemelte, hogy államháztartásunknak a jelen közjogi alapon eszközlendő rendezését tartja a leg­közelebbi teendőnek. Tisza másfél óráig tartó felszólalásában igen sokat időzött az egyes kérdések apróbb részleteinél, s így például az utvámok beho­zatala s a dohánymonopóliumnál alkalma­zandó reformokról majdnem oly tüzetesen szólt, mint az önkormányzat lényege s annak határairól. El kell ismernünk azonban Tisza felszólalásáról is, hogy az higgadt, minden reeriminatiók nélküli, teljesen tárgyilagos volt. Beismerjük azt is, hogy a bizottság ed­digi tárgyalásaitok eszmét, s reformjavas­latot penditettek meg, melyek eddig fő­leg csak a napi sajtó terén vitattattak s a törvényhozás termébe nem találtak be­menetelt ; — de nem mondhatni, hogy ezek által világosabban felismerhető lenne a bi­zottság tanácskozásának gyakorlati czélja. Kétségkívül nagyon érdekes, sőt a jö­vendőre s a jövendő pártalakulásra vonatko­zólag fontos dolog is lehet azt megtudni, a­mennyiben eddig nem tudtuk volna, hogy mint vélekednek a belreform egyes kérdései­ről e bizottság kiváló tagjai , de a bizottság­nak mint ilyennek tán nem ez képezi főczél­­ját, hanem valószínűleg az, hogy e kérdésekre nézve bizonyos gyakorlati hasznú megállapo­­dásokat létesítsen. E megállapodásokra vonatkozólag az eddigi ta­ácskozások kevés támpontot nyújt­hatnak. Az eddigi viták inkább az általá­nos tárgyalás jellegét viselik ma­gukon, s úgy látszik minden szónok arra tö­rekszik, hogy a maga különleges álláspontját emelje ki. Hogy ezek megegyez­­tethetők-e, és miként; s ha igen, miután tu­lajdonképen practicus megvalósulást csak a budget számaiban találhatnak, vájjon a bud­­get-terv megállapítása e bizottság köréhez tartozik-e, mind­ennek megoldása a valószí­nüleg a szakosztályokban folytatandó zárt tanácskozásoktól függ, melyek tervét meg­pendítették már többször s ma igen tüzetesen fejtegette Tisza Kálmán. E kifogásokat nem azért teszszük, mint­ha gyönyörűségünk telnék a bizottság tanács­kozásai netaláni eredménytelenségében. Sőt ellenkezőleg: mi az eredménytelenséget par­lamenti viszonyaink egyik legszomorubb je­lenségének tartanók s miután már benne vagyunk a bizottsági tárgyalásokban, mele­gen kívánjuk, hogy azok az ország s a parla­mentáris kormányzat fejlődésének valóban gyakorlati hasznot nyújtsanak. A „Pesti Napló“ tárczája. A fővárosból. (Országház Nr. 1.) Sámum — Sirocco — Marocco! kiált fel két­ségbeesve , aki az országházának előcsarnokába lépve, a légfűtési nyílásokból ömledező áramlatok tikkasztó páraköreibe jut. Mintha ez a bőség hivatva volna egy az ajtó­ról hiányzó felírást pótolni: »aki ide belép, hagyjon kivül minden­­ felöltőt.« Megértjük a jelképiséget s egy jótékony fogas segélyével megkabátlanítva lényünket, tovább aka­runk haladni. Kérem csak ne egyenesen ! Ez az út a házba visz. Az ország pedig ezen a farsangon nem »visz házat«, csak en petit comité estélyez. Jobbra föl, a lépcsőn — így ! most meg az első emeletre ér­ve, tessék itt megállani az első baloldali ajtónál. (Nota bene: ez az ajtó csak történetből esik balra és nem zár ki semmiféle jobbrafordulást) Ez az a bizonyos szoba, a 21-ek szobája. Nro 1: rendesen az 1-ső osztály szokott itt ülésezni. Most azonban valóságos országgyűlés kicsiben, extrait de parliament. Hosszúkás négyszög, halvány-sárgás falakkal, két végiben egy-egy ajtóval, melyek a közönséggé devalvált képviselők számára feltartott szobákba szolgálnak. Ez a két szoba és a terem egy az ajtó­hoz közel eső ötödrésze az itteni karzat. De milyen karzat! Egészen más, mint a házbeli. Nem bájdussá­­gokkal, grácziákkal, kellemes mosolyokkal, virágzó ■ arczokkal, kaczér legyezőkkel, csillogó látcsövekkel övezett karzat. — Nem olyan karzat, melyre a porondon küzdő fél büszke szemmel föl-fölte­­kint (»den Dank Madame begehr ich — ja!«); nem olyan karzat, melyről bátorító , lelkesítő pillantás­ permeteg szemet alá honatyai fejbubok­­ra; nem olyan karzat, melyen a gondterhes álmából fölébresztett képviselő ébrentartó gukkerével végigoson. — Erre a karzatra ugyan nem gukkerez föl senki, ahol a látcső, mint virágszálban, Madarász szakállában ütközik meg! Az ország termében nincs oldalt ablak, az egyetlen kilátás a kupolán át a mennyek országába nyílik. Nro 1-ben van kilátás. Három ablak uralko­dik a múzeum kertje fölött. Tán már ez is jó ómen. Nem a múzeum, hanem a kilátás. A háznagy egy ötödét a térnek a képvi­selőhallgatóságnak zárta el. Az elrekesztést vastag zsinór jelzi, melynek megszerzéséért — úgy hallom — a háznagyság szemrehányásokban részesült, mint túlságos pazarlásért ebben a nehéz időszakban. Aki német elmésségeket kedvel,az ezt a sinórt takarékos­­sági symbolumnak nézi »um nicht über die Schnur zu bauen.« A terem háromötödén középütt egy »T« alakú zöld asztal hasal végig, köröskörül 21 darab nád­­fonatú karszékekkel. A »T« betűnek széltében elvonuló ágazatának közepén ül Csengery, az elnök. Jobbra mellette Széll Kálmán, balra Irányi. Szom­szédja Somssich.Azután jobbfelöl Horváth Boldizsár, balra vele szemközt Sennyey, Lónyay. A »T.«-nek alsó ágát balra Kerkapoly kezdi ki közel Lónyaihoz. Hát a miniszterek ? A zöld asztal háta mögött egy-egy zöld szöve­tű kerevet s egy-egy asztalka a terem két oldalán helyettesíti az ismeretes piros karszékeket és »kor­mánypadokat.« A gyorsiroda négy kis asztalkán dolgozik a zöld asztal hosszvonalában az ablakkö­zökben. És ezzel befejeztük a terem hivatalos meg­­járását. Esti 5 óra. A menyezetről lelógó lámpa derengő félho­mályt áraszt a teremben, a miniszterek pamlagai németalföldi »homályos világosságban« sötétlenek, a képviselők székeinek tologatása, a képviselők csiz­máinak nyikorgása, zugó-bugó társalgás, vitatkozás, feleselgetés torokköszörülésekkel helyettesíti a hang­szerek hangolását operai előadás előtt. Még egy percz, még két percz és a bizottság is bevonul. Karszékeinkbe merülünk. Beszél Ghyczy, beszél Somssich,beszél Szlávy, beszél Zsedényi.... Amit ők beszélnek, az odafönn hosszú colom­­­ákban várja a szives olvasót. Engem a hőség elnyom és nem hallok egy szó politikát sem. Mélyebben merülök karszékembe. A hőség növekszik. Múltkor 24°-ot mutatott a hév­­mérő ebben a szobában. A kályha okozza-e vagy a honfitűz ? Akármelyik, de csakugyan ellankaszt. Azt mondják Zsedényi nagyon szereti a meleget, ő rak és rakat annyi fát a kályhába. Zsedényi — Zsedényi.... Us­­pillám lecsukódik .... Zsedényi — Zsedényi .... 1874. — 1844. Akkor is farsang volt, épen harmincz éve en­nek a farsangnak. Akkor még Pozsonyban csináltak politikát. Akkor még csak karok existáltak és ren­dek. És Zsedényit a karok kiválóképen azért érde­kelték, mert karokkal kellett sugár tánczosnőket át­karolni és a rendek fölött mint rendező fölötteképen ügyelt. Nem az országházban, hanem a bálházban. Nem országos és kerületi ülésekben, hanem »táncz­­almokban.« (Akkor igy hittük !) És bizony mondom nektek, több cotillonjegyet váltott ő szőkefürtü és barnafürtü delnőkkel, mint nuntiumot a felső táb­lával. Mikor még Zsedényi »fortenczer« volt! Mi­kor még »Honderű« és »Pesti Divatlap« hasábnyi be­szédek helyett, hasábnyi farsangi tudósításokat hoz­tak a hires »követbálokról«, a fényes követbálokról, a magyaros követbálokról, melyek csak azért oly híresek, oly fényesek és (áldja meg a magyarok is­tene!) oly »magyarosak« is a német Pozsonyban, mert a híres bálrendező, a jeles követ, a fiatalság szemefénye, Zsedényi Ede rendezte. Mikor még »Honderű« és »Pesti Divatlap« lelkesedve kürtölték, hogy Pozsony városában — hallatlan ! képzelhetet­­len , hihetetlen! — azt az uj »néptánczot« járták, melyet akkor is ott neveztek el »csárdásnak.« Az igaz, hogy ebben a tánczban a farsangi tudósító első helyre a »fiatal b. Wenckheim Bélát« állítja, de Zse­dényi sem lehetett utolsó csárdástánczos . . . Aki erre nem emlékszik, olvassa el azokat az újságokat. Én megolvastam. De más farsangja volt akkor Zsedényi bá­csinak. Ede bácsi bej mikor magát még, Eduskámnak, Kincsemnek nevezték! A mikor fiatal lányok szivecskéje a híres ren­dező és követ nevére megdobbant,amikor .. . Várjon űtött-e már akkor is oly centrifugál politikát, mint mostani decentralisationális korában ? . .. Amíg én ezt a kort magamban elálmodom, a­míg lecsukott pillám előtt felragyognak a pozsonyi báltermek, halk zümmögés üti meg fülemet. A me­legségen kivül ez a zsongás is ringatott el. A zson­­­­gásból csak egyes szavak válnak ki. Vagy úgy! A bizottságból kirekedt eszmék — tervek — gondola­tok a hallgatóság közt. Itt is egy terv - ott is egy eszme — emitt is egy gondolat és valamennyinek más szik­é van. A pozsonyi bálteremből egyszerre az »angol ki­rálynő« csendes szobájába kerülök — magam se tu­dom, hogyan. Abba a csöndes magányba,hol’az agg, fenséges tölgyfa borong ; hol rokonok derítő, szerető köre szórakoztató fugalmakkal lebbenti meg a tölgy bo­rongó koronáját; hol a derítő körben az a kedves testvérpár — mint tölgy árnyékában ibolya — mo­­solyg fel őszinte, nevető szemmel .... Abba a csöndes magányba, hol (hogy az álom képlegességeiből kibontakozzam) »az öreg úr« üdül, épül, olvasgat, és néha-néha — pikkentezik a kicsi­nyekkel. Ezt azért említem meg történeti hűség ked­véért, mert a minap tévedésből megdominóztattuk az öreg urat .... Ha ennek a magánynak kapuja felcsattanna. Akkor a hallgatóságban alighanem kevesebb tervet és eszmét és kabinetet hallanék. A hőség elaltatott, a hőség felkelt. Ki kell sietnünk az utczai friss­ségre. Az ajtónál a sarokban pózna-kisérletek ma­­gaslanak föl a mennyezetig. A félhomályban elmo­sódó árnyvonalak rémekké növesztik. Mi ez a valami? Zászlók ! Igaz, hisz ebben a szobában lobog­tatják a különböző »zászlókat.« Csalódtam, ezek a kisértetek a ház lobogói, mind egyforma, háromszin az ország czimerével. Hogy épen ezek kerültek e terembe, jó előjel­nek veszem. Nézzen ide a t. hallgatóság és ne fe­ledje, hogy párt lehet sok, de zászló csak egy, Argus, Pulszky Ferencz úr kivételével a bizottság összes tagjai megjelentek, s az elnök rövid bevezető beszéde után a bizottság magát megalakultak nyil­vánította. Az eljárást illetőleg elhatároztatott, hogy a beérkezett tervek egy elkülönített szobában a bi­zottság egyes tagjainak bővebb tanulmányozhatása végett 14 napon át kiállítva legyenek, mely idő alatt azonban közös tanácskozmányok fognak tar­tatni, melyekben az illető bizottsági tagok eszméiket kölcsönösen kicserélhetik. Ily közös tárgyalásokról, melyeknek elseje a legközelebbi hétfőn d. e. 10 óra­kor fog megtartatni, az illető tagok esetről esetre értesittetni fognak. A tanulmányok befejeztével a bizottság ítéle­tét kimondandja, és ezután úgy az összes tervek, valamint a bizottság ítélete és indokaival együtt egy nyilvános helyen ki fognak állíttatni. A huszonegyes bizottság IV. ülése. Január 17. Csengery Antal elnök az ülést megnyit­ván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után felszólalt: Sennyey Pál­­. Midőn, úgymond, állami ház­tartásunk egyensúlyának helyreá­llí­tását tanulmá­nyozzuk, hiú reménységgel kecsegtetnék magunkat, ha azt hinnők, hogy egy titkos arkánumot, vagy a bölcsek köveit kell keresnünk. Az államháztartásban épen úgy, mint a magánháztartásban egyszerű, kö­vetkezetes és természetes rendszabályok vezetnek a czélhoz és ezek mások nem lehetnek , mint keveseb­bet költeni, fokozni jövedelmeinket, a­minek termé­szetesen azon formula felel meg , nem költeni többet, mint a­mennyit saját erőnkből fedezhetünk. Minde­nekelőtt a közigazgatás általános rendszerére vonat­kozólag kíván nyilatkozni. Hogy a közigazgatás kétséges fogyatkozások­kal teljes, az, azt hiszi, eléggé ismeretes. De siet meg­­jegyezni, hogy nem hiszi, hogy bármely szerencsés rendezés mellett a központi kormányzat költségei nagyon apadnának, mert a Ghyczy által tegnap em­lített költségeken kívül még sok új kiadás vár reánk minek p. o. a rendőrség s a börtönrendszer ügye, kivált ha ezeket is oly luxuriosus apparátusokkal szereljük fel, mint eddigi intézményeinket. Ha rendszer­változást akarunk létesíteni, nem a külföldi nemzeteket majmolva a cultur államok abstract előpostulátumaiból, kell kiindulnunk, ha­nem nemzeti szokásainknak és erőnknek megfelelő­ig. Minél kevesebb személyt kell alkalmaznunk, mert intellectuális tekintetben még szegényebbek vagyunk, mint pénzben és minél kevesebb költséget kell igénybe vennünk. Bureaukratiáról szólva, nem akar­ja a jó és mun­kás tisztviselőket érteni, nem ezekre vonatkozik a pa­nasz, hanem az e tekintetben követett alapeszmére. A bureaukratia iránya az, hogy az ellenőrségi fo­kozatok supraletalatiójában véli az administrate ga­­rantiáját s ez által az öntevékenységet és személyes felelősséget elnyomja. Szaporodván a fórumok, sza­porodik az ügyek száma, s a formák sokaságában elenyészik maga a jó administrate. Ajánl­ja, hogy az ügykezelésben a kormány a személyes felelősséget hozza be s ennek alkalmazását nem alulról felfelé, hanem felülről lefelé kivánja; mi ha megtörténik, nem lesz szükség a Szlávy által jelzett 10 évig várni a rendszer megváltoztatásával. A hivatalnokokat bizonyos osztályok szerint, képességük és ansciennitásukhoz képest beosztva kel­lene foglalkoztatni és egy qualificatiót állitván fel az egyes fokozatok előléptetésére, előmozdítanék a sze­mélyes érdemnek jutalmát. — A decentralisatiot elveinél fogva helyesli, — de nem szeretné azt,­­ hogy politikai velleitásaink amúgy is bő szótárát még egy új jelszóval szaporítanánk és egyik tulság­­ból a másikba mennénk át. Angliának példája, úgy­mond, bármennyire magasztos előkép legyen is előt­tünk, bármennyire organizált és rendezett annak autonomicus élete, úgy, hogy az apparátus egységét és annak eredményét egyiránt dicsérni és csodálni kell, Anglia sajátságos viszonyainál fogva, melyeket mi elérni nem fogunk soha, előttünk lehet tanul­mányra véghetlen értékes tárgy, lehet oly tanulságos objectum, melyből okulhatunk, de utánzásra elérhet­­len utópia. Angliának egész társadalmi szerkezete lényegesen különbözik a mienktől. Ott nem a cen­­susban fekszik a lényeg, hanem abban, hogy a nem­zet vérévé és szokásává vált az, hogy azok, kik bizonyos társadalmi állással és vagyoni függetlenség­gel bírnak, ingyen, minden retributió nélkül kezelik wammmmmmmmm­mmmmmmn­mam­­mmmi tummmmm­mmmmmum­­ a közönség ügyeit. Ezen retributió nélküli közremű­ködésben és Angliának azon gyakorlati irányában, hogy ügyeinek ingyen való kezelését csak gentle­manre bízza, fekszik a dolog lényege. Ezen társa­dalmi szervezetet censussal mesterségesen létrehozni nem lehet. Midőn nálunk centrálisadóról, vagy decentra­­lisatióról van szó, sajátképen azt kell mondanunk, hogy nálunk sem egyik, sem másik nem létezik, hanem létezik egy bizonyos rendetlenség. A kormány minden administrationális ágazatra nézve, melyek succesiva organisatió alá kerülnek, a megyék mel­lett külön orgánumokat, külön apparátust teremt, e mellett a vármegye, mely minden organikus össze­függés nélkül áll ezen ágazatokra nézve, meglehető­sen meddő, tespedő életet él, mely ki nem elégít senkit. Engem, így folytatja szóló tovább, az teljes­séggel nem lep meg, hogy az érdekeltség ma a mu­­nicipális élet iránt kihalt. Ennek oka részint azon meddőségben fekszik, mely a megyének nyújtott hatáskör által teremtetett, részint az időnek egy bi­zonyos hatásában, mely azonban, reményű, javulni fog, ha társadalmi viszonyaink bizonyos átalakuláson mentek keresztül. A népnek figyelme és tevékenysége a magas politika felé irányult és elvonult a mindennapi élet sokkal egyszerűbb, de sok tekintetben igen szüksé­ges követelményeitől. Hozzájárult ehhez az, hogy az elmúlt évek alatt a vállalkozás nagy lendülete még oly körökbe is elhatott, melyek azelőtt szerény házi körben élve, a közép­osztály szerénységeivel bírva, lefelebb öröklött földjeiknek művelésében és a municipális élet terén eszközlendő hasznos szolgála­tokban keresték vágyaik netovábbját. E tekintetben azonban, szóló meggyőződése szerint a körülmények változtak. Az idő megtaní­totta a népet arra, hogy nem üzérkedésen, hanem munkán és fáradságon épül fel a valódi jólét, s hogy magas röptű politikai aspiratiók sem elégíthetnek ki, ha azoknak alapja nem egy erős és egészséges admi­­ministratióban nyugszik; szívéből óhajtja tehát a municipiumok jogkörének terjesztését, de a határok­tól és a módozatoktól függ minden. Ezek kijelölése a tárgyalások egy másik stádiumához tartozik. Az alapeszmét, mely e kérdés megoldásánál vezeti, lep­lezetlenül kizárja, bár nem számíthat a bizottság többségének támogatására. Mindenekelőtt az a véle­kedése, hogy e bizottságnak eljárásában két alap­törvényünk áthághatatlan határt szab : az 1848. tör­vény, mely véglegesen megállapítja hazánknak egy­séges, felelős, parliamenti kormányzati rendszerét, és a közjogi kiegyezésről szóló 1867. 12. t. sz. Az utóbbiról későbben meg fog emlékezni. Itt csak azt kivánja megjegyezni, hogy azon centrifu­gális elemekkel szemben, melyek részünkről teljes igazságot és méltányosságot, bizonyos fokig türelmet is várhatnak, de melyek irányában az állam egysé­gét, ha szükséges még hatalommal is, kell fentarta­nunk, az ezt képviselő kormánynak minden eszközt meg kell adni, hogy ebbeli hivatásának kellőleg megfelelhessen. Ez azon határ, melyen túl sem az autonómia hatáskörét kiterjeszteni, sem az admi­nistrativ decentratisatiót elfogadni nem képes. És mivel a kettőt összegyeztetni kívánja, mó­dot keres mikép lehetne a kormány e hatalmát, és e hatalomnak gyakorlását biztosítani. Találja ezt elő­ször azon elv kimondásában, hogy a­hol az állam egységes érdekeiről és a törvények végrehajtásáról van szó azon felelősség régise alatt, melylyel a ma­gyar kormány a parlamentnek tartozik, köteles a kormány rendeleteit teljesíteni e hazának minden tisztviselője, legyen az kormányi, megyei, városi vagy községi tisztviselő. A második elv az, hogy a megyei tisztviselők választása a kormány ama jogá­nak gyakorolhatása érdekében bizonyos megszorítás alá essék. Elmondja miként képzeli elez elvek alapján ama szervezetet, mely a megyékben alkalmazható volna. A főispánok mostani állását czélravezetőnek nem tartja, de bármily messze menjünk is az autonó­mia körének terjesztésében, lesznek mindig oly te­endők, a­melyekre nézve a kormány intézkedését elzárni nem lehet. Ilyen a jelzett centrifugális ele­meknél fogva is, a nevelés ügye, ilyen a katonaállí­­tás, az ország jövedelmeinek behajtása, javadalmai­nak kezelése, ilyen bizonyos tekintetben a közleke­dési ügy, melyre nézve a kormánynak arányos mér­tékben való befolyását fentartani akarja. ha nem szeretné,hogy mind­ezen ágazatokra néz­ve a kormánynak külön hivatalai legyenek. A főispán legyen ezentúl nemcsak a belügyminiszternek, ha­ re­gg MTermsar Budapest, január 17. (A képv. ház osztályai) közül a IX-dik hétfőn, e hó 19-én d. e. 9 órakor, a IV-dik pedig ugyan e napon d. e. 10 órakor tart ülést. (A dalszínház terveinek bírá­latára alakított bizottság.) A m. kir. belügyminiszter úrnak m. é. September hó 10-én kelt határozata szerint a Hermina-téren építendő dal­színház terv­vázlatának elkészítésére Ybl Miklós, Szkalnitzky Antal, Linczbauer István és Steindl Im­re urak Budapestről, továbbá Fellner Nándor ur Bécsből és Bohnstedt La ur Gothából szólittattak fel s egyszersmind minden egyes vázlat elkészítéséért 2500 frtnyi tiszteletdij helyeztetett kilátásba. A beküldési határidő f. évi január 15-re tűze­tett ki. A beérkezendő tervek bírálata végett alakított bizottság elnökévé báró Podmaniczky Frigyes úr, a fővárosi közmunkák tanácsának alelnöke nevez­tetett ki, ki is ezen minőségében a tagokat a bi­zottság megalakulása végett a mai napra hívta össze. A bíráló bizottság tagjai a belügyminisztérium részéről: Ribáry József miniszteri tanácsos úr; a köz­lekedés minisztérium részéről : Rochlitz Gyula a m. kir. állam vaspályáknak felügyelője ; a közmunkata­nács részéről : Szumrák Pál; a városi közönség ré­széről : Gerlóczy Károly ur, alpolgármester; a kép­zőművészeti tanács részéről : Pulszky Ferencz úr; a magyar nemzeti színház részéről: Szigligeti Ede ideiglenes igazgató úr; a magyar mérnök- és építé­szeti egylet részéről : Weber Antal építész úr. Meghivatott még a bizottsághoz mint szakértő: Reiter Ferencz miniszteri tanácsos úr és a bizottság jegyzőkönyveinek vezetésére Ország Sándor osztály­­tanácsos úr.

Next