Pesti Napló, 1874. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1874-01-18 / 14. szám
14. szám. Budapest, Vasárnap, január 18.1874. 25. évi Tolvaui, Szerkesztési iroda, Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A 1)■ p Szellemi ránzot illető minden közlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézir átok nem adatnak vissza. Barátok tere, Athenaeum-építtet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) * kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten hához hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 0 frt — kr. 6 hónapra . .12» — » Az esti kiadás postai kfilinküldéséért felülfizetés évnegyedénként 1orint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint* előfizetések a KIADÓHIVATALRA. Barátok tere, Athenseam-épek küldendők. Előfizetés „PESTI MPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 34 frt. Félévre................................IS frt. Negyedévre ... 0 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadóhivatalának (ferencziek tere , Athenaeumépület) küldendő. A „P. Napifi“ inteziő- és Baifi-hivatali, Budapest, január 17. A huszonegyes bizottság első ülésében azon reményének adott kifejezést. S enyn y e y, hogy a bizottsági tanácskozásokban eszmefitogtatások történni, formaszerű dictiók tartatni nem fognak, miután a czél nem egyéb, mint fesztelen eszmecsere, mely egyedül lehet alkalmas tanácskozási mód a feladat megoldására. Ezen remény eddigelé tökéletesen alaptalannak bizonyult. Alaptalannak Sennyey saját föllépése által is, kinek mai beszéde nem ugyan eszmefitogtatás, de minden esetre formaszerű dictió volt. És elismerjük, hogy igen tartalmas és szellemdús dictio. Sennyey mai beszéde mind alakilag, mind tartalmilag valóságos programmbeszéd jellegét viselő magán. A helyiség, a környezet és a bizottság feladata alig engedik ugyan meg e jelleget, de a beszéd programmszerűsége mindamellett elvitathatlan. Mi legalább programosnak tekintjük azt, és az álláspontot, melyet a beszéd irányában elfoglalunk, ez teszi szabatosabbá, hogy ne mondjuk merevebbé. És erre annyival inkább indítva érezzük magunkat, mert Sennyey nemcsak tárgyilagos észrevételeire, hanem ismételten hajlamaira is súlyt helyezett. És alig szükség megjegyeznünk, hogy nekünk is megvannak a mi hajlamaink és azok nem kevésbé erősek és jogosultak, mint Sennyey hajlamai. Midőn Sennyey a felirati vitában a magasabb közigazgatási politikára irányozá a ház tekintetét , akadtak , kik azt álliták, hogy ez tőle inkább vágy és ösztönszerű nyilatkozat volt és nem oly eszme, mely hivatva van rendszerré nőni ki magát. Akadtak, kik nem hitték, hogy Sennyey akár társadalmi, akár államférfim, akár politikai állásánál fogva elég gyakorlati tájékozottsággal bírna arra, hogy egy akkora államnak, mint a miénk, minden irányzatú közigazgatási gépezetét részletesen is képes volna reformálni. Eszméjét egy eszmének hitték, mely korszerű és tartalmas ugyan, de a melynek csak korszerűségéről és nem tartalmáról tud hirdetője számot adni. A kik ezt hitték, azok meglehetősen csalódtak. Legalább a mai beszéd tanúbizonyságot tesz arról, hogy Sennyey nemcsak az eszmék magasáról és nemcsak a politikai sejtelmek ködén át, hanem közelről is ismeri az állami közigazgatásnak nemcsak feladatát, hanem részleteit s részleteinek természetét, horderejét is. Mindaz, amit a bureaucratismusról, a személyes felelősségről s az ennek alapját képező személyes szaktevékenységről, a decentralisatióról s önkormányzatról s azon okokról és körülményekről mondott, melyeknek a törvényhatósági önkormányzat iránti indolentiát tulajdonítja, nemcsak szépen, hanem találólag s a helyzetnek megfelelőleg is volt mondva. De ő nemcsak bírálatra s nemcsak elmélkedésre szorítkozott, hanem bátran átlépett a javaslatok sokkal nehezebb és sokkal sikamlósabb terére is. E bátorságáért elismerésünket kell kifejezni. De csakis ez az, mit egyelőre tehetünk. Sok eszme van, ami általában szépnek, és sok javaslat, ami vázlatban elfogadhatónak mutatkozik és tarthatlansága csak akkor tűnik ki, ha formulázásra, ha a tényleges viszonyokhoz alkalmazásra, ha a gyakorlati kivitelre kerül a sor. Sennyey például elfogadá az 1848-ban inaugurált rendszert, a parlamenti kormányzatot s az ettől elvárhatlan centralisatiót annyiban, amennyiben a centrifugális elemek ellen a nemzet öszpontosított erejére föltétlenül számítani kell, de e mellett és ezenkívül határozottan kijelenté, hogy jelszava a decentralisatió ép úgy, mint Zsedényinek. Ennyit hallva csak, alig lehet ellene kifogásunk. De ha meggondoljuk, hogy miként akarja átalakítani a megyéket, miként akar főispánokból főnököket, alispánokból és még igen sok tisztviselőből részben kinevezett hivatalnokot teremteni, miként hangsúlyozza a kormány rendelkezési jogát a legfontosabb közigazgatási esetekben s miként akarja a közigazgatás azon ágazatait, melyek ma centralizáltak, összekötni azon ágazatokkal, melyek ma a municipiumokra bízvak, ki kell jelentenünk, hogy ő a fogalmakat másként érti, mint akár Zsedényi, akár mi. Annyi bizonyos, hogy Sennyey nem fogadná el Zsedényi decentralisatióját, Zsedényi nem fogadná el Sennyey decentralisatióját — mi pedig nem fogadjuk el egyiket sem. Amit Sennyey a garantírozott kisebb vasutak üzemegyesítéséről beszélt, mindazt föltétlenül helyeseljük. De már amikor a honvédelemről beszélt , arra nagyon sok ellenvetést tehetnénk, ha legfontosabb ellenvevetéseinknek régebben és ismételve kifejezést nem adtunk volna már. E kérdést ma sokkal simábban érinté ugyan, mint egykor Ürményi s mint ahogy a »kedvencz eszmék elejtésének« theóriása után várhattuk volna, de a simaság sem az ő javaslatában, sem a mi felfogásunkban különbséget nem idézett elő. Sennyey után Tisza Kálmán szólt, ő is nagy szabású, az államélet minden részletére kiterjedő beszédet mondott. Sennyey szónoklatának két gyenge oldalát: a törvényhatósági rendezési s a honvédségi kérdésre vonatkozót azonnal feltárta s constatála, hogy Sennyeynek e nézeteivel nem ért egyet. Hangsúlyozá az önkormányzat lényegét, követelte az önkormányzat illetékességi körének kiterjesztését s Irányi tegnapi felszólalásával szemben kiválólag kiemelte, hogy államháztartásunknak a jelen közjogi alapon eszközlendő rendezését tartja a legközelebbi teendőnek. Tisza másfél óráig tartó felszólalásában igen sokat időzött az egyes kérdések apróbb részleteinél, s így például az utvámok behozatala s a dohánymonopóliumnál alkalmazandó reformokról majdnem oly tüzetesen szólt, mint az önkormányzat lényege s annak határairól. El kell ismernünk azonban Tisza felszólalásáról is, hogy az higgadt, minden reeriminatiók nélküli, teljesen tárgyilagos volt. Beismerjük azt is, hogy a bizottság eddigi tárgyalásaitok eszmét, s reformjavaslatot penditettek meg, melyek eddig főleg csak a napi sajtó terén vitattattak s a törvényhozás termébe nem találtak bemenetelt ; — de nem mondhatni, hogy ezek által világosabban felismerhető lenne a bizottság tanácskozásának gyakorlati czélja. Kétségkívül nagyon érdekes, sőt a jövendőre s a jövendő pártalakulásra vonatkozólag fontos dolog is lehet azt megtudni, amennyiben eddig nem tudtuk volna, hogy mint vélekednek a belreform egyes kérdéseiről e bizottság kiváló tagjai , de a bizottságnak mint ilyennek tán nem ez képezi főczélját, hanem valószínűleg az, hogy e kérdésekre nézve bizonyos gyakorlati hasznú megállapodásokat létesítsen. E megállapodásokra vonatkozólag az eddigi taácskozások kevés támpontot nyújthatnak. Az eddigi viták inkább az általános tárgyalás jellegét viselik magukon, s úgy látszik minden szónok arra törekszik, hogy a maga különleges álláspontját emelje ki. Hogy ezek megegyeztethetők-e, és miként; s ha igen, miután tulajdonképen practicus megvalósulást csak a budget számaiban találhatnak, vájjon a budget-terv megállapítása e bizottság köréhez tartozik-e, mindennek megoldása a valószínüleg a szakosztályokban folytatandó zárt tanácskozásoktól függ, melyek tervét megpendítették már többször s ma igen tüzetesen fejtegette Tisza Kálmán. E kifogásokat nem azért teszszük, mintha gyönyörűségünk telnék a bizottság tanácskozásai netaláni eredménytelenségében. Sőt ellenkezőleg: mi az eredménytelenséget parlamenti viszonyaink egyik legszomorubb jelenségének tartanók s miután már benne vagyunk a bizottsági tárgyalásokban, melegen kívánjuk, hogy azok az ország s a parlamentáris kormányzat fejlődésének valóban gyakorlati hasznot nyújtsanak. A „Pesti Napló“ tárczája. A fővárosból. (Országház Nr. 1.) Sámum — Sirocco — Marocco! kiált fel kétségbeesve , aki az országházának előcsarnokába lépve, a légfűtési nyílásokból ömledező áramlatok tikkasztó páraköreibe jut. Mintha ez a bőség hivatva volna egy az ajtóról hiányzó felírást pótolni: »aki ide belép, hagyjon kivül minden felöltőt.« Megértjük a jelképiséget s egy jótékony fogas segélyével megkabátlanítva lényünket, tovább akarunk haladni. Kérem csak ne egyenesen ! Ez az út a házba visz. Az ország pedig ezen a farsangon nem »visz házat«, csak en petit comité estélyez. Jobbra föl, a lépcsőn — így ! most meg az első emeletre érve, tessék itt megállani az első baloldali ajtónál. (Nota bene: ez az ajtó csak történetből esik balra és nem zár ki semmiféle jobbrafordulást) Ez az a bizonyos szoba, a 21-ek szobája. Nro 1: rendesen az 1-ső osztály szokott itt ülésezni. Most azonban valóságos országgyűlés kicsiben, extrait de parliament. Hosszúkás négyszög, halvány-sárgás falakkal, két végiben egy-egy ajtóval, melyek a közönséggé devalvált képviselők számára feltartott szobákba szolgálnak. Ez a két szoba és a terem egy az ajtóhoz közel eső ötödrésze az itteni karzat. De milyen karzat! Egészen más, mint a házbeli. Nem bájdusságokkal, grácziákkal, kellemes mosolyokkal, virágzó ■ arczokkal, kaczér legyezőkkel, csillogó látcsövekkel övezett karzat. — Nem olyan karzat, melyre a porondon küzdő fél büszke szemmel föl-föltekint (»den Dank Madame begehr ich — ja!«); nem olyan karzat, melyről bátorító , lelkesítő pillantás permeteg szemet alá honatyai fejbubokra; nem olyan karzat, melyen a gondterhes álmából fölébresztett képviselő ébrentartó gukkerével végigoson. — Erre a karzatra ugyan nem gukkerez föl senki, ahol a látcső, mint virágszálban, Madarász szakállában ütközik meg! Az ország termében nincs oldalt ablak, az egyetlen kilátás a kupolán át a mennyek országába nyílik. Nro 1-ben van kilátás. Három ablak uralkodik a múzeum kertje fölött. Tán már ez is jó ómen. Nem a múzeum, hanem a kilátás. A háznagy egy ötödét a térnek a képviselőhallgatóságnak zárta el. Az elrekesztést vastag zsinór jelzi, melynek megszerzéséért — úgy hallom — a háznagyság szemrehányásokban részesült, mint túlságos pazarlásért ebben a nehéz időszakban. Aki német elmésségeket kedvel,az ezt a sinórt takarékossági symbolumnak nézi »um nicht über die Schnur zu bauen.« A terem háromötödén középütt egy »T« alakú zöld asztal hasal végig, köröskörül 21 darab nádfonatú karszékekkel. A »T« betűnek széltében elvonuló ágazatának közepén ül Csengery, az elnök. Jobbra mellette Széll Kálmán, balra Irányi. Szomszédja Somssich.Azután jobbfelöl Horváth Boldizsár, balra vele szemközt Sennyey, Lónyay. A »T.«-nek alsó ágát balra Kerkapoly kezdi ki közel Lónyaihoz. Hát a miniszterek ? A zöld asztal háta mögött egy-egy zöld szövetű kerevet s egy-egy asztalka a terem két oldalán helyettesíti az ismeretes piros karszékeket és »kormánypadokat.« A gyorsiroda négy kis asztalkán dolgozik a zöld asztal hosszvonalában az ablakközökben. És ezzel befejeztük a terem hivatalos megjárását. Esti 5 óra. A menyezetről lelógó lámpa derengő félhomályt áraszt a teremben, a miniszterek pamlagai németalföldi »homályos világosságban« sötétlenek, a képviselők székeinek tologatása, a képviselők csizmáinak nyikorgása, zugó-bugó társalgás, vitatkozás, feleselgetés torokköszörülésekkel helyettesíti a hangszerek hangolását operai előadás előtt. Még egy percz, még két percz és a bizottság is bevonul. Karszékeinkbe merülünk. Beszél Ghyczy, beszél Somssich,beszél Szlávy, beszél Zsedényi.... Amit ők beszélnek, az odafönn hosszú colomákban várja a szives olvasót. Engem a hőség elnyom és nem hallok egy szó politikát sem. Mélyebben merülök karszékembe. A hőség növekszik. Múltkor 24°-ot mutatott a hévmérő ebben a szobában. A kályha okozza-e vagy a honfitűz ? Akármelyik, de csakugyan ellankaszt. Azt mondják Zsedényi nagyon szereti a meleget, ő rak és rakat annyi fát a kályhába. Zsedényi — Zsedényi.... Uspillám lecsukódik .... Zsedényi — Zsedényi .... 1874. — 1844. Akkor is farsang volt, épen harmincz éve ennek a farsangnak. Akkor még Pozsonyban csináltak politikát. Akkor még csak karok existáltak és rendek. És Zsedényit a karok kiválóképen azért érdekelték, mert karokkal kellett sugár tánczosnőket átkarolni és a rendek fölött mint rendező fölötteképen ügyelt. Nem az országházban, hanem a bálházban. Nem országos és kerületi ülésekben, hanem »tánczalmokban.« (Akkor igy hittük !) És bizony mondom nektek, több cotillonjegyet váltott ő szőkefürtü és barnafürtü delnőkkel, mint nuntiumot a felső táblával. Mikor még Zsedényi »fortenczer« volt! Mikor még »Honderű« és »Pesti Divatlap« hasábnyi beszédek helyett, hasábnyi farsangi tudósításokat hoztak a hires »követbálokról«, a fényes követbálokról, a magyaros követbálokról, melyek csak azért oly híresek, oly fényesek és (áldja meg a magyarok istene!) oly »magyarosak« is a német Pozsonyban, mert a híres bálrendező, a jeles követ, a fiatalság szemefénye, Zsedényi Ede rendezte. Mikor még »Honderű« és »Pesti Divatlap« lelkesedve kürtölték, hogy Pozsony városában — hallatlan ! képzelhetetlen , hihetetlen! — azt az uj »néptánczot« járták, melyet akkor is ott neveztek el »csárdásnak.« Az igaz, hogy ebben a tánczban a farsangi tudósító első helyre a »fiatal b. Wenckheim Bélát« állítja, de Zsedényi sem lehetett utolsó csárdástánczos . . . Aki erre nem emlékszik, olvassa el azokat az újságokat. Én megolvastam. De más farsangja volt akkor Zsedényi bácsinak. Ede bácsi bej mikor magát még, Eduskámnak, Kincsemnek nevezték! A mikor fiatal lányok szivecskéje a híres rendező és követ nevére megdobbant,amikor .. . Várjon űtött-e már akkor is oly centrifugál politikát, mint mostani decentralisationális korában ? . .. Amíg én ezt a kort magamban elálmodom, amíg lecsukott pillám előtt felragyognak a pozsonyi báltermek, halk zümmögés üti meg fülemet. A melegségen kivül ez a zsongás is ringatott el. A zsongásból csak egyes szavak válnak ki. Vagy úgy! A bizottságból kirekedt eszmék — tervek — gondolatok a hallgatóság közt. Itt is egy terv - ott is egy eszme — emitt is egy gondolat és valamennyinek más sziké van. A pozsonyi bálteremből egyszerre az »angol királynő« csendes szobájába kerülök — magam se tudom, hogyan. Abba a csöndes magányba,hol’az agg, fenséges tölgyfa borong ; hol rokonok derítő, szerető köre szórakoztató fugalmakkal lebbenti meg a tölgy borongó koronáját; hol a derítő körben az a kedves testvérpár — mint tölgy árnyékában ibolya — mosolyg fel őszinte, nevető szemmel .... Abba a csöndes magányba, hol (hogy az álom képlegességeiből kibontakozzam) »az öreg úr« üdül, épül, olvasgat, és néha-néha — pikkentezik a kicsinyekkel. Ezt azért említem meg történeti hűség kedvéért, mert a minap tévedésből megdominóztattuk az öreg urat .... Ha ennek a magánynak kapuja felcsattanna. Akkor a hallgatóságban alighanem kevesebb tervet és eszmét és kabinetet hallanék. A hőség elaltatott, a hőség felkelt. Ki kell sietnünk az utczai frissségre. Az ajtónál a sarokban pózna-kisérletek magaslanak föl a mennyezetig. A félhomályban elmosódó árnyvonalak rémekké növesztik. Mi ez a valami? Zászlók ! Igaz, hisz ebben a szobában lobogtatják a különböző »zászlókat.« Csalódtam, ezek a kisértetek a ház lobogói, mind egyforma, háromszin az ország czimerével. Hogy épen ezek kerültek e terembe, jó előjelnek veszem. Nézzen ide a t. hallgatóság és ne feledje, hogy párt lehet sok, de zászló csak egy, Argus, Pulszky Ferencz úr kivételével a bizottság összes tagjai megjelentek, s az elnök rövid bevezető beszéde után a bizottság magát megalakultak nyilvánította. Az eljárást illetőleg elhatároztatott, hogy a beérkezett tervek egy elkülönített szobában a bizottság egyes tagjainak bővebb tanulmányozhatása végett 14 napon át kiállítva legyenek, mely idő alatt azonban közös tanácskozmányok fognak tartatni, melyekben az illető bizottsági tagok eszméiket kölcsönösen kicserélhetik. Ily közös tárgyalásokról, melyeknek elseje a legközelebbi hétfőn d. e. 10 órakor fog megtartatni, az illető tagok esetről esetre értesittetni fognak. A tanulmányok befejeztével a bizottság ítéletét kimondandja, és ezután úgy az összes tervek, valamint a bizottság ítélete és indokaival együtt egy nyilvános helyen ki fognak állíttatni. A huszonegyes bizottság IV. ülése. Január 17. Csengery Antal elnök az ülést megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után felszólalt: Sennyey Pál. Midőn, úgymond, állami háztartásunk egyensúlyának helyreállítását tanulmányozzuk, hiú reménységgel kecsegtetnék magunkat, ha azt hinnők, hogy egy titkos arkánumot, vagy a bölcsek köveit kell keresnünk. Az államháztartásban épen úgy, mint a magánháztartásban egyszerű, következetes és természetes rendszabályok vezetnek a czélhoz és ezek mások nem lehetnek , mint kevesebbet költeni, fokozni jövedelmeinket, aminek természetesen azon formula felel meg , nem költeni többet, mint amennyit saját erőnkből fedezhetünk. Mindenekelőtt a közigazgatás általános rendszerére vonatkozólag kíván nyilatkozni. Hogy a közigazgatás kétséges fogyatkozásokkal teljes, az, azt hiszi, eléggé ismeretes. De siet megjegyezni, hogy nem hiszi, hogy bármely szerencsés rendezés mellett a központi kormányzat költségei nagyon apadnának, mert a Ghyczy által tegnap említett költségeken kívül még sok új kiadás vár reánk minek p. o. a rendőrség s a börtönrendszer ügye, kivált ha ezeket is oly luxuriosus apparátusokkal szereljük fel, mint eddigi intézményeinket. Ha rendszerváltozást akarunk létesíteni, nem a külföldi nemzeteket majmolva a cultur államok abstract előpostulátumaiból, kell kiindulnunk, hanem nemzeti szokásainknak és erőnknek megfelelőig. Minél kevesebb személyt kell alkalmaznunk, mert intellectuális tekintetben még szegényebbek vagyunk, mint pénzben és minél kevesebb költséget kell igénybe vennünk. Bureaukratiáról szólva, nem akarja a jó és munkás tisztviselőket érteni, nem ezekre vonatkozik a panasz, hanem az e tekintetben követett alapeszmére. A bureaukratia iránya az, hogy az ellenőrségi fokozatok supraletalatiójában véli az administrate garantiáját s ez által az öntevékenységet és személyes felelősséget elnyomja. Szaporodván a fórumok, szaporodik az ügyek száma, s a formák sokaságában elenyészik maga a jó administrate. Ajánlja, hogy az ügykezelésben a kormány a személyes felelősséget hozza be s ennek alkalmazását nem alulról felfelé, hanem felülről lefelé kivánja; mi ha megtörténik, nem lesz szükség a Szlávy által jelzett 10 évig várni a rendszer megváltoztatásával. A hivatalnokokat bizonyos osztályok szerint, képességük és ansciennitásukhoz képest beosztva kellene foglalkoztatni és egy qualificatiót állitván fel az egyes fokozatok előléptetésére, előmozdítanék a személyes érdemnek jutalmát. — A decentralisatiot elveinél fogva helyesli, — de nem szeretné azt, hogy politikai velleitásaink amúgy is bő szótárát még egy új jelszóval szaporítanánk és egyik tulságból a másikba mennénk át. Angliának példája, úgymond, bármennyire magasztos előkép legyen is előttünk, bármennyire organizált és rendezett annak autonomicus élete, úgy, hogy az apparátus egységét és annak eredményét egyiránt dicsérni és csodálni kell, Anglia sajátságos viszonyainál fogva, melyeket mi elérni nem fogunk soha, előttünk lehet tanulmányra véghetlen értékes tárgy, lehet oly tanulságos objectum, melyből okulhatunk, de utánzásra elérhetlen utópia. Angliának egész társadalmi szerkezete lényegesen különbözik a mienktől. Ott nem a censusban fekszik a lényeg, hanem abban, hogy a nemzet vérévé és szokásává vált az, hogy azok, kik bizonyos társadalmi állással és vagyoni függetlenséggel bírnak, ingyen, minden retributió nélkül kezelik wammmmmmmmmmmmmmmnmammmmi tummmmmmmmmmum a közönség ügyeit. Ezen retributió nélküli közreműködésben és Angliának azon gyakorlati irányában, hogy ügyeinek ingyen való kezelését csak gentlemanre bízza, fekszik a dolog lényege. Ezen társadalmi szervezetet censussal mesterségesen létrehozni nem lehet. Midőn nálunk centrálisadóról, vagy decentralisatióról van szó, sajátképen azt kell mondanunk, hogy nálunk sem egyik, sem másik nem létezik, hanem létezik egy bizonyos rendetlenség. A kormány minden administrationális ágazatra nézve, melyek succesiva organisatió alá kerülnek, a megyék mellett külön orgánumokat, külön apparátust teremt, e mellett a vármegye, mely minden organikus összefüggés nélkül áll ezen ágazatokra nézve, meglehetősen meddő, tespedő életet él, mely ki nem elégít senkit. Engem, így folytatja szóló tovább, az teljességgel nem lep meg, hogy az érdekeltség ma a municipális élet iránt kihalt. Ennek oka részint azon meddőségben fekszik, mely a megyének nyújtott hatáskör által teremtetett, részint az időnek egy bizonyos hatásában, mely azonban, reményű, javulni fog, ha társadalmi viszonyaink bizonyos átalakuláson mentek keresztül. A népnek figyelme és tevékenysége a magas politika felé irányult és elvonult a mindennapi élet sokkal egyszerűbb, de sok tekintetben igen szükséges követelményeitől. Hozzájárult ehhez az, hogy az elmúlt évek alatt a vállalkozás nagy lendülete még oly körökbe is elhatott, melyek azelőtt szerény házi körben élve, a középosztály szerénységeivel bírva, lefelebb öröklött földjeiknek művelésében és a municipális élet terén eszközlendő hasznos szolgálatokban keresték vágyaik netovábbját. E tekintetben azonban, szóló meggyőződése szerint a körülmények változtak. Az idő megtanította a népet arra, hogy nem üzérkedésen, hanem munkán és fáradságon épül fel a valódi jólét, s hogy magas röptű politikai aspiratiók sem elégíthetnek ki, ha azoknak alapja nem egy erős és egészséges admiministratióban nyugszik; szívéből óhajtja tehát a municipiumok jogkörének terjesztését, de a határoktól és a módozatoktól függ minden. Ezek kijelölése a tárgyalások egy másik stádiumához tartozik. Az alapeszmét, mely e kérdés megoldásánál vezeti, leplezetlenül kizárja, bár nem számíthat a bizottság többségének támogatására. Mindenekelőtt az a vélekedése, hogy e bizottságnak eljárásában két alaptörvényünk áthághatatlan határt szab : az 1848. törvény, mely véglegesen megállapítja hazánknak egységes, felelős, parliamenti kormányzati rendszerét, és a közjogi kiegyezésről szóló 1867. 12. t. sz. Az utóbbiról későbben meg fog emlékezni. Itt csak azt kivánja megjegyezni, hogy azon centrifugális elemekkel szemben, melyek részünkről teljes igazságot és méltányosságot, bizonyos fokig türelmet is várhatnak, de melyek irányában az állam egységét, ha szükséges még hatalommal is, kell fentartanunk, az ezt képviselő kormánynak minden eszközt meg kell adni, hogy ebbeli hivatásának kellőleg megfelelhessen. Ez azon határ, melyen túl sem az autonómia hatáskörét kiterjeszteni, sem az administrativ decentratisatiót elfogadni nem képes. És mivel a kettőt összegyeztetni kívánja, módot keres mikép lehetne a kormány e hatalmát, és e hatalomnak gyakorlását biztosítani. Találja ezt először azon elv kimondásában, hogy ahol az állam egységes érdekeiről és a törvények végrehajtásáról van szó azon felelősség régise alatt, melylyel a magyar kormány a parlamentnek tartozik, köteles a kormány rendeleteit teljesíteni e hazának minden tisztviselője, legyen az kormányi, megyei, városi vagy községi tisztviselő. A második elv az, hogy a megyei tisztviselők választása a kormány ama jogának gyakorolhatása érdekében bizonyos megszorítás alá essék. Elmondja miként képzeli elez elvek alapján ama szervezetet, mely a megyékben alkalmazható volna. A főispánok mostani állását czélravezetőnek nem tartja, de bármily messze menjünk is az autonómia körének terjesztésében, lesznek mindig oly teendők, amelyekre nézve a kormány intézkedését elzárni nem lehet. Ilyen a jelzett centrifugális elemeknél fogva is, a nevelés ügye, ilyen a katonaállítás, az ország jövedelmeinek behajtása, javadalmainak kezelése, ilyen bizonyos tekintetben a közlekedési ügy, melyre nézve a kormánynak arányos mértékben való befolyását fentartani akarja. ha nem szeretné,hogy mindezen ágazatokra nézve a kormánynak külön hivatalai legyenek. A főispán legyen ezentúl nemcsak a belügyminiszternek, ha regg MTermsar Budapest, január 17. (A képv. ház osztályai) közül a IX-dik hétfőn, e hó 19-én d. e. 9 órakor, a IV-dik pedig ugyan e napon d. e. 10 órakor tart ülést. (A dalszínház terveinek bírálatára alakított bizottság.) A m. kir. belügyminiszter úrnak m. é. September hó 10-én kelt határozata szerint a Hermina-téren építendő dalszínház tervvázlatának elkészítésére Ybl Miklós, Szkalnitzky Antal, Linczbauer István és Steindl Imre urak Budapestről, továbbá Fellner Nándor ur Bécsből és Bohnstedt La ur Gothából szólittattak fel s egyszersmind minden egyes vázlat elkészítéséért 2500 frtnyi tiszteletdij helyeztetett kilátásba. A beküldési határidő f. évi január 15-re tűzetett ki. A beérkezendő tervek bírálata végett alakított bizottság elnökévé báró Podmaniczky Frigyes úr, a fővárosi közmunkák tanácsának alelnöke neveztetett ki, ki is ezen minőségében a tagokat a bizottság megalakulása végett a mai napra hívta össze. A bíráló bizottság tagjai a belügyminisztérium részéről: Ribáry József miniszteri tanácsos úr; a közlekedés minisztérium részéről : Rochlitz Gyula a m. kir. állam vaspályáknak felügyelője ; a közmunkatanács részéről : Szumrák Pál; a városi közönség részéről : Gerlóczy Károly ur, alpolgármester; a képzőművészeti tanács részéről : Pulszky Ferencz úr; a magyar nemzeti színház részéről: Szigligeti Ede ideiglenes igazgató úr; a magyar mérnök- és építészeti egylet részéről : Weber Antal építész úr. Meghivatott még a bizottsághoz mint szakértő: Reiter Ferencz miniszteri tanácsos úr és a bizottság jegyzőkönyveinek vezetésére Ország Sándor osztálytanácsos úr.