Pesti Napló, 1874. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1874-02-01 / 26. szám

26. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissz­a. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Ath­enaeum-épü­let A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest Vasárnap, február 1.1874. PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . fi frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 itfrhu. Az előfizetés az év folytán * min­den hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 25. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ­HIVATALBA. Barátok­ tere, Athenasum-épÜlt KÜM emlék. Előfizetés „PESTI SNAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 24 frt. Félévre ..... 12 frt. Negyedévre ... 6 frt Egy hóra .... 2 frt. ISOP"“’ Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó­hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épü­let) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és tialtárfatala. Budapest, január 31. A levegő tele van a kormányválság hí­reivel. Az ellenzék minden árnyalata diadalt vár és diadalt hirdet közlönyeiben. Bizton számit a Deákpárt kormányának és bizton számit a Deákpártnak bukására. A­kit le nem győzhetett eszmékkel, le nem győzhetett al­kotásokkal s le nem győzhetett a nemzet közvéleményével, azt legyőzhetni reméli most a szavazatok rideg számaival. E számok nem jelentenek programmot s nem biztosít­ják a jövőt, de jelentik és biztosítják a dia­dalt. Meddig tarthat ez, és mi lesz a vége, azt az ellenzék nem számítja. Azt sem veszi számba, hogy azok, kik vele pillanatnyira szövetkeznek , neki nem barátai. Ma elég a diadal s feleslegesnek tartja gondolni a hol­napra. E hangulat uralkodott ma, a­mikor a képviselőház s különösen az ellenzék pad­jai lassanként megteltek. És a hangulat a Deákpárton sem vidám. Nem a keleti vasút végzetes ügye, hanem sokkal fon­tosabb gondok ülik meg a lelkeket. Mi lesz holnap és mi lesz azután ? Ha a Deák­párt elveszti a többséget, hol az a párt, a­melyik azt megtalálja. Ha a kormány elvesz­ti a többség bizalmát, hol az erő, melyre tá­maszkodni fog nehéz feladatában ? És ha le­lép a kormányrúd mellől, ki veszi azt majdan kezébe s merre fogja irányozni a zaklatott hajót? És fogja e irányozni, vagy bízza ön­sorsára, a hullámok szeszélyére ? Egy törvényjavaslat áll előttünk, mely­nek egyetlen hibája, hogy olyan ügygyel van kapcsolatban, melynek sötét múltja s veszni indult sorsa van. Tapintat, mérsékelt­­ség s államférfim felfogás különbséget tudna tenni a törvényjavaslat és amaz ügy között. De a­kik a javaslat ellenzői, azok csak ügy­védek, kik jó­hiszemmel, de kérlelhetlenül csak a pert akarják megnyerni. Állásuk biz­tos és azt felhasználják, érveik bőségesek és azokban nem válogatnak. Néznek a múltba, mikor a jövőbe kellene tekinteni s csak egyé­neket s csak kormányt látnak ott, a­hol egy komoly ügy áll előttük. A támadást megkezdi Zsedényi s folytatja Gr h­y c­z­y, és ennek egy hive. Amaz beletéved a keleti vasút szomorú törté­netébe és emezek nem tudnak távol maradni a jogi distinctiók tömkelegétől. Amaz tudja, hogy a történet még nincs megirva s egyes adatai még nem világosak, és emezek sejtik, hogy előttük nem jogi, hanem politikai kér­dés áll. S valamennyien jól tudják, hogy a kormány és hívei őket az általuk választott térre nem követhetik, az ő jól elsánczolt tá­borukat közelből meg nem támadhatják. Tud­ják, hogy erre most idő nincs, alkalmat venni lehetetlen. És e helyzetben feláll a miniszterelnök, hogy megvédelmezze állását, mely valószínű­leg neki okoz legkevesebb gyönyörűséget s támogassa azon javaslatot, melyet sokan el­­bukottnak tekintenek. Hogy a miniszterelnöki állás meg lesz-e védelmezve, hogy a javaslat meg lesz-e mentve, e fölött holnapig még lehet vitatkozni, de hogy S­z­­­á­v­y, midőn beszédét bevégző, úgy állott előttünk, mint a ki állásában biztos, önérzetében erős, táma­dói által legyőzhetlen s feladatának magasla­tán áll, az ma már nem szenved kétséget. Beszédét nála szokatlan erély vezeté­s ritkán kitörő férfias önbizalom sugalmazá.­­ Minden habozás nélkül kimondá, hogy a ja­vaslat ellenzői alig képesek a tiszta tárgyila­gosságot megőrizni. Bátran hivatkozott saját múltjára és sietett szemközt állani azon fele­lősséggel, melyet viselni akar, s melylyel tá­madói őt megriasztani képtelenek. Ha ma nem lett elvesztve a csata, az ő érdeme, és ha holnap meg lesz nyerve , abban is az orosz­lánrész az övé leend. De ha elvesztené is, nem ő volna az, ki magát vesztesnek tekint­hetné. Beszédének nagy része polemikus vala s polémiájának éle leginkább Zsedényi ellen irányult s mi hozzá teszszük: méltán. De a vi­ta hevében egyúttal szabatosan felállitá a kérdést. Ha a törvényjavaslat elfogadtatik, a vasuttársulatot csak mai adóssága fogja terhel­ni, de ha el nem fogadtatik s ha ennek következ­tében a másodsorozatú kötvények kótyavetyé­­re kerülnek , a kötvények mind fennmarad­nak és azonkívül a mai adósságnak is csak kis része lesz törleszthető. És akkor végkép elbuknak a részvényesek a nélkül, hogy a jóhiszemű hitelezők meg lettek volna mentve. Ez az, a­mire nem találhat sem Zsedé­nyi, sem más feleletet. Ám vizsgáljuk aztán a keleti vasút történetét, ám derítsünk ki mindent, a­mit ki kell deríteni; ám tekintsünk nyugalommal mai dolgainkra vissza, hogy ime mi a nehéz kérdésekből kezünket szeren­csésen kimostuk , de aztán emlékezzünk arra, hogy mindent, a­mi most megmenthető lett volna, könnyű vérrel elvesztettünk s elveszni engedünk. Szlávyt e vád nem terheli, ő ne­mesen és nagy hatással teljesité a kötelessé­get, melyről ellenfelei is tudták, hogy az nehéz volt. A „Pesti Napló“ tárczája. A fővárosból. (Plumet öröksége. — Új szinpad. — Polgári házasság. — Farsangolók.) A pénzvadászatot már elég vigjátékíró dolgoz­ta fel. Az örökség­hajhászó rokonok szintén megszó­laltak a művelt világ minden nyelvén. Egy gyes több vagy kevesebb, mindegy ! gon­dolta két franczia iró s irt egy vígjátékot: »Plu­met öröksége« Hogy számtalan előd után a két franczia író sem tudott tárgyából többet kisaj­tolni, mint amennyit a nemzeti színpadon láttunk, az nem a francziák szegénységét, hanem a tárgy érct­­erének tökéletes kimerülését bizonyítja. Plumet úr, a gazdag nagybácsi, rendkívül in­gatag és gyönge ember. Annyira ingatag, hogy a szinpadi epigrammaticus kidolgozásban néha majd­nem indokolatlan tetteket visz végbe és egyik szán-­­­dékát a másik után sokkal gyorsabban változtatja, mint kissé lassú ember a maga ruháit. Egy csapat rokon hemzseg körülötte, kik egy­mást iparkodnak kegyéből kitúrni, és Plumet úr hol egyikhez hajlik, hol másikhoz, míg végre­­ egy kis házasító leány rábeszélésére a házasság Mekkájába akar vonulni. Mikor a rokonság e váratlan szándék­ról értesül, nagyon természetesen fűt-fát megmozgat, hogy a parthiet meggátolja, de mindhiába! Plumet úr megházasodik és a darab ez igen egyszerű bonyo­dalom megoldásával bevégződik. Elég jókedélyű és meglehetős élénk jelenetek, néhány jól rajzolt alak, mint a hirtelen természetű és senkit szóhoz jutni nem engedő ügynök, vagy a két öreg, nyugdíjas katona­­— kik Tamássyban és Szigeti Imrében igen jó személyesitőkre akadtak — föl-földeritették a közönséget, mely hajdan fran­czia darabokra tódult s most első előadásra sem je­lent meg nagyobb számmal. Feleky elemében volt mint Plumet Fülöp és rendezőségének jeles bizonyitványt szolgáltatott a pompásan összevágó előadással. Hogy Szigeti Jó­zsef pezsgő kedélyű nagybácsi, azon már senki sem csodálkozik, azt azonban örömmel látta­, mily ked­vességgel leskődött Niczkyné és Helvey Laura az örökségre. Benedek, Nagy Imre, Karikás, Kvassayné, Sántha életet öntöttek jeleneteikbe és Gábos Irma is — nagyon fiatalos hangját mellőzve — megbízta feladatát. Ennyi jó iparkodás daczára a közönség nem melegedett fel eléggé. Mintha csak a »honinak« pár­tolására védegyletté alakult volna, oly kevéssé köl­csönözte ez estnek az »első« előadások érdekes jelle­gét. Ezen épen nem csodálkozunk. A külföldi terme­­­­lés néhány év óta megcsökkent s az aszály még Pá­­risra is elragadt. Sardou a fölületesség lejtőjén lefelé gurul, Dumas már Páriát nem igen érdekli, Feuillet időleges némaságban szenved s pár év óta csak Au­­gier és Sandeau keltettek újabban figyelmet egy dramatizált regénynyel. Jó szerencse, hogy a behozatalt belső termé­kenységünk feledteti s az igazgatóság, kapva az al­kalmon, a közönséget kiválóan gondos és jeles előadásokkal érdekelni képes a hazai termékek iránt.* Egy hazai termék van Budán is kiállítva. Nem ugyan szindarab, mint inkább egész szinpad. Ez a szinpad a budai népszínháznak egy elve­tett s jó földbe hullott magvából nőtt. Vagy tíz éve annak, hogy egy budai magyar asztalos a népszínház­nál akkortájt dolgozott franczia gépész mellé került. Az ő oldalán megismerkedett a franezia szinpad szerkezetével. — Azóta aztán tanulmányozott né­hány nagyobb színházat is s jön ennek eredménye a vágy, a létező, czélszerű szinpadi berendezéseket fölhasználva, több új s eredeti gondolattal egy prac­­ticus, minden tekintetben megfelelő színpadot készíteti. Évekig dolgozott rajta, most bevégezte s kiál­lította a kész mintát. Az egész igen érdekes kísérlet, zsinórpadlás, szinpad és szinpadalja egyforma kön­-­­­nyedséggel van kidolgozva. Csigákkal a legnehezebb tárgyak is csekély erővel emelhetők. A szállítható sülyesztő egészen az ő találmánya úgy, mint a dörgő és villámgép, valamint ezek elhelyezése. Minden részében szakértő írhatja le, annyi kétségtelen, hogy megérdemli mind a népszínházi, mind az operaházi bizottság figyelmét. Megtekinthető: Buda, vizi-város, főutcza, An­­drássy-féle 52. sz. a. ház egyik boltjában. D. u. 3—4 óráig készítője Galó György magyarázza a mintát. * •» * Ez a farsang egy örvendetes tapasztalattal lep­te meg a »Magyar Államot«. Már jó ideje annak, hogy — minden esetre jogtalanul — a szép nőar­­czokban gyönyörködő ifjúság feltűnő idegenkedés­sel fordult el minden rózsától, mely nem illethető a Sáron előnévvel Hogy hogy nem, azt nagyobb tudó­sok fürkészszék ki, az általános ízlés oly irányt vett, mely tovább terjedve, a polgári házasság melletti izgatást vonta volna maga után szükséges következ­­ményképen. A »Magyar Állam« már dermedezett. Látta minden oldalon a Hebron völgyében fa­kadó növényzetet, látta a hitetlen ifjúságnak vesze­delmes hajlandóságát, a botanikát, különös tekintet­tel épen a Flóra e­lemére, tanulmányozni. Mi lesz ennek vége ? kérdezé magától. Oly végtelenül liberális áramlat, mely a fiuk­ról az apákra, a közönséges apákról a honatyákra fog ragadni s egy szép reggelre kelve behozzák majd azt a rettegett intézményt. A helyzet hirtelen megváltozott, még­pedig mindjárt az első­­ a jogász-bálon. A kereszténység­­ váratlanul, véletlenül egyszerre oly délszaki gaz­dagsággal lépett föl, mely Hebron völgyének jóhír­­nevén nagy csorbát ejtett. A legjártasabb bálláto­gató, a legvénhedtebb rendező, a legunottabb agg­legény sem emlékszik esztendőre, mely ily pazar módon árasztotta volna el a báltermeket a szépség minden válfajával. A fiatalság ámul és a polgári házasság esz­méje egyelőre elvesztette minden élét. A »Magyar Állam« maga se hitte volna, honnan kerekednek se­gédhadai. Nem is csoda, hogy egyszerre ennyi új nemze­dék lép a síkra, mert Budapesthez — a magában gazdaghoz — a vidék is szegődött. A­hová nézünk, országházi karzaton, színházban, vendéglőkben, de legkivált a kirakatok előtt látjuk azokat az új ar­­czokat, melyeket a fővárosi szem farsangoló vidéki közönségnek ismer föl. Nem jár oly gyorsan, mint akit­ dolga kerget, nem oly közönyösen, mint aki csak sétál. Gyorsan jár és mégis lassan, mert minden kirakatnál meg-meg áll, ruháknál, kelméknél, éksze­rek, virágok előtt. Színházban feltűnnek, mint uj jelenségek, városligetben, országházban, mert min­denütt vannak; vendéglőkben, mert miattok a sze­gény törzsvendéget a borravaló-szomjban sinlődő pinczér elhanyagolja. Mily ragyogó a mamák arcza mily elégü­lt a papáké, mily bálés utáni álmatagság­gal ábrándos a lányoké. Csoda-e hát, hogy Hymen rendkivülileg igénybe van véve, a rónalánczok utáni kereslet hallatlan és a szabadság érzéke a nők e diadalmas hadjárata folytán egészen veszendőbe megy ? Tegnap este a technika mezején győztek a nők. A technikai tudományokra, a vasutak e kra­­chos korában, rosz idő jár, hanem a technikusok azért most is kelendők és báljuk a vigadó sima pal­lóján semmiféle technikai akadályokba nem ütkö­zött. Az éjfélelőtti és éjfél utáni colonne-vonalak hi­vatalos eltánczolása a legnagyobb rendben ment végbe. A pályák megfelelő frequentiának örvendet­tek. A vállalkozók mit sem vesztettek. Részvényekre hausse-t tapasztaltunk. Kár, hogy a keleti vasút ügye nem e fórum előtt tárgyaltatott, bizonyosan sokkal könnyebben találtak volna megoldási módozatot, mint a Sándoré utczában. A technikáról szerzett szakismereteinket va­sárnap este calicóban fogjuk szaporítani. Minden tavaly a calico-bálról elmondottakat az idén ezennel ünnepélyesen ismételünk. Holnap este tehát a vigadóban találkozunk. Árgus, f •l* Budapest, január 31. (Az országgyűlés feloszlá­sát) Simonyi Ernő, ki tudvalevőleg régebben két­ségbe vonta a képr.­ház legális alapját, most na­gyon melegen ajánlja saját lapja, a­­Szombati La­pokéban. Azt írja, hogy minden vidék, minden köz­ség nyújtson be kérvényt (hova?), melyben az or­szággyűlés feloszlását s új választások elrendelését sürgesse. Az agitatió eredetiségéhez még csak az kivántatnék, hogy »egyes vidékek és községek« je­lentsék ki az országgyűlés törvénytelenségét, a­mit Simonyi Ernő uz­­án szintén igen correct dolognak tartana. (A képv. házban­ uralgó hangulatot az is jellemzi, hogy az »elégtételre« való felhívások egymást érik. Ma a következő nyilatkozat közlésére kerestettünk meg : Aluliroztak Horánszky Nándor ur által meg­bízva, hogy Németh Albert úrtól elégtételt kér­jünk az ellene irányzott becsületsértés miatt, — ez ügyben eljártunk s kinyilatkoztatjuk, hogy Németh Albert ur, úgy­szintén az ő általa megbizott László Imre és Madarász József urak e felhívásnak eleget tenni vonakodtak, a miről ezennel Horánszky Nán­dor urnak ezen bizonyítványt kiszolgáltatván, — az ügyet részünkről befejezettnek nyilatkoztatjuk. — Pap Lajos, Sza­m­j­a­s József. (A huszonegyes bizottság) ki­­­­lenczes albizottsága három ülésen át az utak kérdé­sét tárgyalta. Mint képv. körökben hírlik, határozat még nem hozottt. (A magyar nyelvnek) a vasutak ügykezelésénél történt elrendelése tárgyában a hor­­vát képviselők kérdést tettek a közlekedésügyi mi­niszternél, kitől azon helyes választ nyertek, hogy kivétel az állami vasutaknak horvátországi vonalain sem történhetik, arról azonban a kormány gondos­kodni fog, hogy ott a külszolgálatnál lehetőleg oly közegek alkalmaztassanak, kik horvátul tudnak s a közönséggel való érintkezésben a horvát nyelvet használhatják. SSSTJ& Országgyűlés. A képviselő sz­­ilére január 31.­ ­. A képviselőház mai üléséről fentebb szólunk. Itt még csak néhány mozzanatot emlitünk fel. Zsedényi beszédét a bal- és szélsőbal élénken megéljenezte. Ghyczy beszéde kevés hatást tett. Szlávy mint elnök beszédét nagy hév és erély jellemzi. A szélsőbal padjairól egyre-másra egyes felkiáltásokkal megsza­­kaszták a szónokot, e fölkiáltások azonban csak növelték hevét s beszédének egyes té­telei nagy hatást arattak. A törvényjavasl­at mellett a jobboldalról Szeniczey szólalt fel, igen ügyesen ar­gumentálva. A vitára már sokan vannak fel­írva s bizonytalan, hogy holnap rákerülhet-e a sor a szavazásra. II. (Folytatás esti lapunkhoz.) Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi mi­niszter felel Majoros interpellátiójára, megjegyezvén, hogy az abban felhozott adatok nem egyeznek meg a valósággal, a­mennyiben sem január harmadikán, mint az interpellatióban említtetik, sem az előtt vagy után az ötpacsirtautczai építkezéseknél semminemű munkákra nem tettek ajánlatot a Majoros által fel­említett iparosok. A minisztérium, valamint az egye­temi könyvtár építkezésénél, melyre Majoros inter­­pellációja vonatkozni látszik, sem más építkezések­nél nem fogadta el az általános árlejtési rendszert, hanem az ajánlati tárgyalást fogadta el, főkép azért, mert ez által a nyilvános árlejtéseknél előforduló visszaélések elkerültetnek, melyeknél ritka kivétel­lel összebeszélés és összejátszás folytán vagy drá­gábban adatik ki a munka mint egyébként, vagy pedig mivel e­zen eljárásnál minden egyéb tekintet mellőzésével csak az által látta magát biztosítva, hogy teljesen megbízható ismeretes vállalkozók ke­zébe adja a munkálatot, a­kik tapasztalás szerint nyilvános általános árlejtéseknél ritkán szoktak részt venni, hanem támaszkodva hírnevükre, különös fel­hívást várnak , de ha az olcsóbb ajánlat dönt,­­ a munka ismeretlen, meg nem bizható egyén kezébe kerülvén, oly roszul teljesittetik, hogy az államnak kára van belőle, mely eshetőségnek azonban nyilvá­nos, kivált pedig oly épületeket kitenni nem szabad, melyek felállításánál és czélszerű berendezésénél kü­lönös jártasság is kívántatik, melyet a mindennapi tapasztalás szerint mindenkinél feltenni nem lehet. Ez volt oka annak, hogy a pénzügyminisztérium az új városház s a kereskedelmi minisztérium a posta­­ház felállításánál is ezen eljárást követte. Ezen eljárás lett alkalmazva az egyetemi könyvtári épületben szükségelt asztalosmunkáknál is. Ily után a szállítást, mint legolcsóbb ajánlatte­vő , Gregerson nyerte el. Kéri válaszát tudomásul vétetni. Majoros István beismeri, hogy interpellációjá­­nak adatai tévesek voltak, mindennek daczára szük­ségesnek tartja megemlíteni, hogy habár nem is a szóban forgó ügyre, de más állami­ építkezésekre vo­natkozólag annyi adat van kezében, hogy szókból egész bünkrónikát lehetne összeállítani. A miniszter által dicsért rendszert nem tartja helyesnek, mert ekkor megtörténik az, hogy a miniszternek lévén valami Skalnitzky nevű kedves embere, ez a Gre­­gersenekkel és a Neuschlosokkal egyetemben ösz­­szebeszélés útján megegyezik a leengedendő száza­lékokra nézve, s így megtörténik épen az, a­mitől a miniszter a nyilvános hirdetés esetében fél. Nem veszi tudomásul a miniszter válaszát. A ház a választ tudomásul veszi. Szlávy József miniszterelnök a kérvények tárgyalását elhalasztatni kívánja. A kérvények tárgyalása elhalasztatik s az Kemény Mihály indítványára a jelenleg tárgyalás alatt levő törvényjavaslat után fog napirendre tűzetni. Következett a keleti vasút rendezéséről szóló törvényjavaslat. Eötvös Károly előadó: T. ház! Midőn az előttünk fekvő törvényjavaslatot elfogadás végett ajánlom, bátor vagyok úgy, mint a központi b­zott­­ság jelentésében, hivatkozni azon érvekre, melyek egyrészről a miniszteri indokolásban, másrészről az együttes vasúti és pénzügyi bizottság jelentésében előterjesztettek. Ezekhez és ezeken kívül én újat alig hozhatok fel. Én is érzem, te­hát­­ úgy mint velem együtt igen sokan, hogy ezen előttünk fekvő kérdés megol­dásánál nagyon nehéz hallgatni, nagyon nehéz elfe­ledkezni mindazokról, melyek a keleti vasút szomo­rú történetében előfordulnak, és melyek még súlyo­sabbaknak tetszenek azért, mert azokat és azoknak részleteit világosan máig sem ismerjük még. De azt hiszem, hogy azt, hogy azokról elfeledkezzünk, nem akarhatja és nem akarja senki, ki a közügyek veze­tésében a kötelesség teljesítését szigorúan követeli meg; nem akarhatja senki, ki bár kétszeresen elné­ző legyen a magánéletben előforduló mulasztások iránt, de kétszeres szigort követel ott, hol a köz­ügyek iránti kötelességek ellen követtetik el mu­lasztás. Most azonban, te hát, előttünk nem ez a kér­dés. Egy vállal­t van sulyos körülmények között, melyhez az államnak igen nagy érdekei kötnek, melytől az állam hitele okkal, vagy ok nélkül alig elválasztható, melynek bukása épen azért államhite­lünkre is nagy mértékben foly be. Meg nem bocsát­hatók azon tények,melyek ezen helyzetet előidézték, nekünk mindamellett, most ezektől elvontam, a helyzeten kell segíteni. Ha nem segítünk, a megtör­tént tényeket meg nem történtekké nem tehetjük, de azt igenis előidézhetnék, hogy azok következmé­nyei m­ég súlyosabbakká fajuljanak el. Állíttatik, te­hát, hogy nekünk nem állhat ér­dekünkben azon vitába bele­keveredni, mely egy­részről a vállalat, és másrészről annak igazgatósá­ga között fennforog; állíttatik, hogy a törvényhozás­nak nem lehet feladata, hogy sanctionálja azon eljá­rást, melynek végeredménye voltaképen a törvény­­javaslatban érintett adósságok igen nagy halmaza; állíttatik, hogy ezen törvényhozási intézkedéssel a részvényesek magánjogi érdekei lennének veszélyez­tetve, sőt a kisebbségi­­különvéleményben állíttatik az, hogy a másodsorozatú prioritások alakilag még jogszerűeknek eddigelé nem is tekinthetők. T. hát! Én a juridicai finom distinctiók töm­kelegébe itt ezúttal, belebocsátkozni nem akarok. Előttem, s azt hiszem, mindenki előtt tisztán áll azon tény, hogy ezen prioritásokban fekvő adós­ságok felvétele nélkül a keleti vasút annyira sem lett volna kiépíthető, hogy a forgalomnak átadott vonalrészek után eső kamatgarancia csak az első prioritásokat is fedezhette volna. Ez esetben okvet­lenül elvesztek volna a részvények, vesztettek volna az első prioritások, s igen súlyosan lett volna érint­ve az állam hitele is. Ma, t. hát, a pálya meg van nyitva, ma az első­rendű prioritások biztosítvása, ma az állam hitele megmenthető, s idővel, évek múlva, szerencsés körülmények közt a részvények is vissza­­nyerendik előbbi értéküket, legalább visszanyer­hetik. De csak akkor, s ez nekem igen erős meggyő­ződésem, csak akkor, ha ezen törvényjavaslat elfo­gadtatik, s idő, alkalom s tehetség nyújtatik az ügyek rendezésére. Meglehet, hogy e törvényjavaslat által a részvényesek vesztenek, ez lehetőség, de az előttem legalább teljesen bizonyos, hogy e nélkül azok el­vesztik mindenüket, még jövőjük reményét is. Bár ezt én úgy hiszem, mindamellett kötelessé­gem megjegyezni, hogy ezen törvényjavaslat elfoga­dásánál úgy engem, mint az általam képviselt köz­ponti bizottságot ezen kérdéssel összefüggő politikai tekintetek is, sőt talán ezek még inkább indítottak. (Halljuk.) Ezekre bővebben kiterjeszkedni most nem akarok. Legyen elég e momentumot egyszerűen meg­érinteni, legyen elég egyszerűen megjegyezni azt, hogy a központi bizottság igen nagy súlyt fektet azon körülményre, hogy a keleti vasúttal összefüggő minden kérdés mielőbb tisztába legyen hozható, de azt hiszi, hogy erre nemcsak idő, hanem a nyugalom­nak bizonyos mértéke, s az állapotok bizonyos szi­lárdsága is szükséges, de ezen törvényjavaslat elve­tésével e nyugalmat és szilárdságot nem véli elérhe­tőnek. Ajánlom a törvényjavaslat elfogadását. Zsedényi Ede: Ismét egy oly kérdés előt áll a ház, melynek az állam hitelére nézve roppant fontosságáról egy év óta sokat mesélnek, bár tulajdonkép csak a vállalkozók hamkhitű eljá­rását, az igazgatótanács könnyelműségét és a vasúti társulat hagyagságát illusztrálja, de magát az állam hitelét egyáltalában nem érinti, és azt csak akkor csökkentené, ha a ház a minisztérium jelen tör­vényjavaslatát elfogadná. Mindenekelőtt a jelen kér­désre vonatkozó tényállást kívánja röviden előad­ni. Ugyanis 1868-ban a közlekedési miniszter előter­jesztésére a keleti vasút decz. 6-án engedélyeztetett Warring testvéreknek , kik az engedélyt azonnal decz. 16 án az angol-osztrák bankra átruházváre egyszersmind azzal mint vállalkozók, szerződésűt léptek, mely kettős szerződés mindennemű haszna, és kedvezményt biztosított e banknak és Varringnavá az akkor még nem is alakult részvény társulat ro­k­sára és roppant terhére, és hogy e szerződéste­­ké­sőbb meg ne változtassanak, a jövendő igazgató tanács tagjait is azon kikötéssel jelölték ki, hon­e csak e szerződéseknek előleges helybenhagyása után véglegesen fognak kinev­eztetni,­­h­a mint ezer praessumptió, vagy mint maguk mondják, leendő igazgató tanács, az alapszabályoknak megerősítése előtt, már 1869. febr. 15., 16. és 23-án előzetes ülése­ket í­rtott, és azokban változatlanul elfogadta és kö­telezőnek ismerte el az angol-osztrák bankkal kö­tött szerződést és annak tartozékát képező fizetési szabályzatot, mely határozatok az első rendszeres márcz. 8-án tartott igazgató, tanácsi ülésben megerő­­síttettek. Ezen eljárásnak az volt az eredménye, hogy a társulati értékeknek úgy, mint 45 millió frtnyi el­sőbbségi kötvényeknek és 30 millió frtnyi részvé­nyeknek összesen 75 ezüst millió frtnyi nominális érték eladásából papiros pénzben csak 52 millió­ért folyt be, mi a vasúti papíroknak akkori árához ké­pest szokatlan kártékony művelet volt, kizsákmá­nyolván ekkor a részvény társulatot, attól nem sokára mind az angol-osztrák bank, mind Warring elváltak, úgy hogy 1871-ik év végével az építési alap már csak 2 millió­ért lévén, az igazgató­tanács a p. n­. mi­niszterhez pénzért folyamodott, hogy a vasút építését folytathassa, nyertek is tőle előlegezéseket, de midőn az állam kincstára ezeket többé nem győzte, az igaz­gató tanács a részvényesüket rendkívüli közgyűlésre hivta meg a végett, hogy az építési költségekről gon­doskodjék. Az­ első közgyűlés határozat­képes nem lévén, a második 1872. június 3-án tartott közgyűlé­sen határoztatott, hogy az eddig kibocsátott 30 millió frtnyi részvények kamatozására az állam által bizto­sított jöve elemből az alapszabályok által rendelt 1.500.000 frt ezektől elvétessék és másod kibocsátású 30 millió frtnyi kötvények kamatozására fordíttassék, melyeket másodrendű elsőbbségi kötvényeknek ke­reszteltek. Erre feljajdultak az első részvényesek, kártalanítást követeltek a kormánytól, mely­nek felügyelete alatt ily dolgnt történhettek és igy a ház f. é. febr. 12-én küldötte ki a pénzügyi és vasúti bizottságot, hogy ezen keleti vasút egész ügyét v­zsgálat alá vevén, részletes okadatolt jelen­tést terjeszszen a ház elé, mihelyt ezen ügy iránt a minisztérium előterjesztését benyújtja. Ezen előter­jesztését azonban a minisztérium csak június végével nyújtotta be, úgy, hogy az a ház tagjai közt csak az országgyűlési elnapolás után osztatott szét. Időközben a keleti vasút igazgató­tanácsa az említett másodrendű kötvényekből 20 milliót először 1872. junius 27-én, azután másodszor f. é. április 1-én egy bankconsortiumnak, 15.200.000 frtban 8 hóra elzálogosított, úgy hogy ha addig be nem váltják, a részvényeket el is árusíthatják. A határidő eltelte után azonban a bankconsortium el nem árusitá, ha­nem a volt p. n. miniszternek a zálog prolongatióját hozta javaslatba, úgy hogy azt még 10 millió friny­­részvénynyel szaporítván, abból az osztrák nem­­zeti bank 20 milliót zálogba vegyen 9,380.000 frt fizetése mellett, a többi 10 millió a bank­consortium­­nál 7.000.000 frtban zálogban maradjon, mely lom­­bard-üzlet eszközlésére azonban a pénzügy- és köz­lekedési minisztertől oly nyilatkozat követeltetett, hogy a magyar kormány a keleti vasútnak minden mértföldje után biztosított összeget feltétlenül kifize­tendi, hogy a magyar államnak a keleti vasuttársu­­lat ellen fennálló bárminemű követelései azt a fize­tést nem gátolhatják, és hogy a zálog beváltási ide­jének 6 hónap utáni eltelte után ezen előlegezésnek a keleti vasuttársulat általi visszafizetésére a kor­mány is hatni fog. Ezen hat hó lefolyta előtt a pénzügyminiszter múlt évi deczember havában egy pótjelentést ter­jesztett a ház elé, mely jelentés a közös bizottsághoz véleményadás végett utasíttatott.­­ A bizottságnak ezen jelentése a házban nem tárgyaltatott, a minisz­térium azonban a kérdéses zálog meghosszabbítását

Next