Pesti Napló, 1874. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1874-03-28 / 72. szám
72. szám. Budapest Szombat* martius 28.1874. ___________ 25. évfolyam. Szerkesztési iroda; Kiadó-hivatal: _____ fr Előfizetés! feltételeké 51 Hirdetések Barátok-tere, Athenaeum-épület, Barátok-tere, Athenaemn-épület, "B'N TTTI 1^1 SH|rt| “W® Jjl hájhoz hordva’reggel és^estiki ; Szintúgy mint‘előfizetések A lap Szellemi részét illető minden .0. ... & j8 fij ® ^ S “ j| Pki S JP I I | S hónapra '■ .**. 6 frt - kr. I * közlemény a szerkesztőséghez A lap anyagi részét illető közlő* l*lgl E3 §i • \ Ijja pl §11 6 hónapra . - 12 » — j KIADLÓ'HIVATALBA , mények (ötlete* pe**, ** i 110 1 JL Xi jÖL JL lU j Barátok tere, Athenaeum-épült Bérmentetlen lövetek csak ismert ... .... , , . . . . CSMHI ■BEaBSiSS » ” «aaaasa Az előfizetés az év folytán( minden . . . , körüli panaszok* hirdetmények) & hónapban megkepzhető, de ennek bármely i -i i 3 kezektől fogadtatnak el. . TIT T A napján történik |is, mindenkor a hó olpi j klUdCUuOK. Kéziátok nem adatnak vissa«. kiadó-hivatalhoz intézendők. Tjj \ (j(y | j J IV 1 .A I ) A 8, »»platói Mámittatik. I _____ |----------------|— ----------rnniíiHifin n i----------mám -n ir«i«MriiiTT»irtT»iii-iiii].iiL.UMamijitLiXjuamiMiiJMXJjuJjii-i-tüiLio..u.' ti ............. tmmmmmamm — n mm aáa..........,11 Előfizetés „PESTI NAPLÚ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 114 frt. Félévre...............................IS frt. Negyedévre ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. Évnegyede»t. előfizetőinket, kiknek megrendelése f. évi martius hó végén lejár, figyelmeztetjük annak minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadóhivatalának (ferencziek tere, Athenaeumépület) küldendő. I .,P. Kajlí"sztesztí- És Ija Éti Tatala, A „Pesti Napló“ tárczája. A Kis Mudy-társaság ülése. Martius, 27. Berczik Árpád taggá választatása alkalmát egyik legnagyobb tehetségű drámai költőnk: Czakó Zsigmond emlékének felelevenítésére használja fel-Köszönetet mond azoknak, kik neki az életrajzi adatok gyűjtésében segédkezet nyújtani szívesek voltak, azok között Csengery Antalnak s az elhunyt költő testvérének. 1844-ben egy hírlapi felszólalás intéztetett a színházi bíráló bizottsághoz egy hónapok óta nála heverő színmű ügyében.A színmün »kalmár és tengerész« a még addig egészen ismeretlen szerző neve Czakó Zsigmond volt.Ez év nov. 18-án adatott először e dráma a nemzeti színpadon, mely Czakónak, az egyszerű choristának nevét egyszerre híressé tette. »Ki és mi volt ez a Czakó ? Honnan került ? Mi köze volt az operistának a drámához?« A Czakó-család régi székely nemzetség a Hargitta aljáról. A czakó a Székely földön gólyát jelent. Talán e névben már volt valami ominosum a nyugtalan természetű, egyik ország végétől másikig vándorló családra. Csik - Szent- Lélekből kerültek Háromszékbe Sepsi-Szent-Györgyre, melytől a család melléknevét vette. Egy másik ág Dózsán települt le, de a háromszéki atyafiakkal fenntartotta a rokonságot. Czakó Zsigmond ez ágból eredt Atyja királyi perceptor s neje után vagyonos ember volt. Az excentricitas, mely a család minden tagját jellemezte, nem hiányzott nála sem. It a kis vidéki város embereitől visszavonultan alchymiával foglalkozott, könyvei, retortáiközt emésztette magát, lesve-várva,hogyan változik az a higany ezüstté, a réz aranynyá, hogyan bukkan majd egyszer a bölcsek kövére, a csodás elixirre, mely minden betegséget meggyógyít, minden öreget megifjít. Rendesen három-négy laboráns foglalkozott a műhelyben, a mester parancsa szerint keverve, leöntve, hűtve, melegítve a hűvös folyadékot. Neje, egy szelíd jólelkű nő, nem bízott ugyan teljesen férje mesterségének sikerében, de mint tudományos emberben kételkedni is félt. 1829-ben született Zsigmond fiuk, utána nemsokkal János. Zsigmondból hamar kirítt az apai különcz természet. Három éves korában már az egész háznak dolgot adott pajkosságával, fékezhetlen szilajságával. Atyja, ki elvszerűleg szigorúan akarta őt nevelni, végre belenyugodott, hogy a »hóbortos« fiúval nem lehet a háznál bírni. A fiú mindig valami furcsaságon törte fejét, mindent fonákul csinált, öszszezavart, felforgatott. Ha vadászatot rajzolt, ott a rókák kergették a kutyákat, fején járt az ember, szóval neki már ekkor sem telt gyönyörűsége a dolgokban úgy, amint azok vannak. Mint kolozsvári tanulót kilencz éves korában három mértföld távolságból kellett visszavinni; magántanítóival folytonosan baja volt, apjának egész nyersen megírta, hogy ne nevezze fiának, ha nem bízik benne. Atyja azon gondolatra jött, hogy katonanöveldébe adja. El is küldte Varga kapitánynyal egy ismerősükkel Pestre, de Zsigmondnak semmi kedve nem volt olyan helyen maradni, hol a szófogadást szigorúan megkívánják. Varga Bécsbe felvitte magával s két hónapig magánál tartotta. Ez volt Zsigmond legboldogabb két hónapja: idejét szabadon használhatta, talált a császári fővárosban mindent, a mi képzelmét foglalkoztathatta. Különösen sokat és szívesen időzött a képzőművészeti csarnokban. Jellemző, hogy már ekkor inkább az egész világ és természet, mint az ember érdekelte. Az egyéniségre keveset adott; az eszmét mindig jobban szerette az embernél. Egészen sajátságos vonások egy leendő drámaíróban. Czakó, az apa, mind jobban beleélte magát rögeszméjébe. Vagyona pusztulásnak indult, elfüstölgött a műhely kéményén át. Neje, csakhogy a drága laboránsokat ne kelljen tartani, maga vállalkozott a foglalkozásra s négy év hosszant teljesítette is. Végre teljesen tönkrejutottak. Czakó elvált nejétől, de nem válhatott meg az albymiától, űzte azt haláláig 1852-ig. Neje egy gyógyszerész bátyjának segélyével kis kereskedést kezdett Kolozsvártt s abból tartotta fenn magát és gyermekeit. Zsigmond Enyedre ment tanulni. Sokat tanult, de könyvei— Rousseau, Spinoza— csak siettették a lelkén erőt vevő nihilismus kifejlődését. Végre odahagyta a tanuló pályát. Szinészszé lett s vidéki társulatoknál operai szerepeket vitt. Egy Fáncsi Lajoshoz Pestre felküldött darabjának köszönhette, hogy a pesti társaságba felvétetett. 1844-ben feltűnt drámáját egymásután követték a »Végrendelet,« »I. László és kora,« »Leóna,« mely utóbbiban bensőleg meghasonlott lelkének hű tükörképét adja. A kritika kedvezőtlenül nyilatkozott a műről, mi Csákót még jobban elkomoritotta. Ide járult pénzzavara s főleg azon elhagyatottság, melybe jó barátai részéről jutott, midőn 1847. márt. 18-án a »Pesti Hirlap«-ban a nemzeti színház állapotáról híressé vált czikkét közrebocsátotta. Egyszerre elszigetelve érezte magát mindenfelől. Legjobb barátai Egressy, Lendvay, Fáncsy, még Szentpétery is elfordultak tőle. Anyja szinte jó barátai ellen elkövetett árulásnak bélyegezte tettét. — Czakón mindjobban erőt vett a búskomorság. Egyik színész barátja előtt mindennap beszélte, hogy nem akar tovább élni. Az 1847-ik év Tátra-Füreden töltött nyara nem gyógyította meg. A »János lovag«, melyet itt irt, pesti barátai előtt nem sok tetszésre talált. Decz. 14-én felment a »Pesti Hírlap« szerkesztőségébe s ott felhasználva egy óvatlan perczet, Csengery A. pisztolyával agyonlőtte magát. — Most ott nyugszik a kerepesi temető egyik elfelejtett zugában. Sirjára csak Konstantinápolyban lakó testvére gondol néha. Ez érdekes részletekben gazdag s helylyelközzel éles psychologiai tekintettel rajzolt életirat tetszéssel fogadtatott. Elnök felszólította Berczik Árpádot, hogy Czakó műveinek ezúttal elmaradt aesthetikai méltatását egy más alkalommal olvassa fel. Zichy Antal »Iskolai emlékek« czím alatt tanulói életéből néhány sikerült genre-képet olvasott fel, elég humorral, s azon kor tanférfiaira igen jellemzőleg. A múlt ülés jegyzőkönyvéből érdemes nyilvánosságra hozni azon határozatot, mely szerint a vendégek művei ezután csak egy — a felelősséget magára vállaló — tag ajánlatára olvastatnak fel. Az elnökhöz beküldött mű bírálónak fog átadatni, ki véleményt mond, vajjon érdemes-e azt az ülésben bemutatni. Elnök jelenti, hogy Kautz Gyula egyetemi tanár s országgyűlési képviselő a társaság alapító tagjai közé lépett. Nagy Sándor verseit bírálók — Dalmady Gy. és Arany L. — kritikán aluliaknak találják, következőleg kiadásra sem ajánlhatják. * Szász Károly indítványa, hogy a pályaművek bírálatának felolvasásakor — ha a bírálók nézetei eltérnek — a mellette vagy ellene szavazó bírálók megneveztessenek, elfogadtatott. - -,r„-„-inninir—imn Budapest, mártius 27. A parlament húsvéti szünideje kedvezőbb auspiciumok között köszönt be, mint azt még néhány héttel ezelőtt várni lehetett. Reformok dolgában a törvényhozás actiója meglehetősen meddő maradt ugyan, de midőn múlt őszszel összeült, a reformok megalkotásának vajmi kevés előfeltételével rendelkezett. Nem volt egységes párt, nem volt önbizalommal bíró kormány és nem volt a siker reményével kecsegtető programm. A törvényhozás öt havi működése alatt ez előfeltételeket igyekeztek megszerezni sokféle utón és sokféle eszközzel, de a végeredményben nem minden siker nélkül. Reményeink biztatóbbak, a sikeres kibontakozásra legalább kilátás nyílik. A párt kezd ismét összeforradni : van kormányunk, mely bízni látszik magában és bizalomnak örvend; s a 9-es bizottság munkálatában bírunk programmtöredékeket, melyeket államférfiúi erő és tapintat sikerrel érvényesíthet. Igaz, mindez nagy erőfeszítésbe és ami ennél sokkal több, nagy erő- és időpazarlásba került. De ez még nem a legsúlyosabb baj. Sokkal nagyobb volna az, ha az átélt nehéz napok tanulság nélkül tűnnek el fejünk felett; ha a parlament factorai méltatlanoknak bizonyítnák be magukat az újabban ismét bizalomra gerjedt közvélemény várakozásaira; ha a parlament és kormány ismét összecserélné a szerepeket. Sok tényező közreműködött arra, hogy ez az utóbbi időkben így történt. A személyi differenciák megbánták a pártot. Ez maga után vonta a kormány ingadozását. Ez meg szükségképen a parlamentet ösztönzi arra, hogy minden kezdeményezést magához ragadjon, s e sok szemű és sok fejű testület, minden erőteljes vezetés nélkül, czéltalanul ide-oda tévelygett. Mindez most már túlhaladott álláspont. Úgy gondolunk reá, mint egy súlyos próbára, melyet ifjú parlamentarizmusunk nem minden csorba nélkül, de végre is diadalmasan kiállott. A csorba csakhamar kiköszörülhető lesz; nem kell hozzá más, mint bizalom, jóakarat s minden személyi tekintetnek a közérdek alá rendelése. Hozzá kell szoknunk az igazi parlamenti erényekhez. A komoly és czélravezető munka kedvéért le kell mondanunk azon nagyon is kétes értékű passiókról, hogy egyremásra »elveket« jelentsünk ki, melyekkel aztán rendkívül nagyra vagyunk, míg végül is nem értünk el mást, mint hogy okozunk kis zavart és megakasztjuk a nagy munkát. Szűkebbre kell vonnunk láthatárunkat, elsősorban és kiválólag csak arra gondolnunk, amit mostani viszonyaink között megoldhatunk s erre törekednünk egész erővel, igyekezetünk minden fegyelmével. Ha törvényhozásunk történetét végig nézzük, az »elvi határozatok« egész tömegeivel találkozhatunk. Alig kell megjegyeznünk , hogy ezek sorába nem igtatjuk Deák jun. 28-diki programmbeszédét s a háznak ennek folytán hozott határozatát,mert ez egy nagy jelentőségű tény volt, mely már is azon gyakorlati eredménynyel bír, hogy a szabadság barátai s a hazafias magyar papság között — ide nem számítva természetesen azokat, kiknek Róma a hazájuk — nincs áthidalhatlan úr, —hanem értjük a közigazgatási, igazságügyi, közokt. stb. »elvi« határozatokat. E téreken nem mutathatván fel reális sikert, hizelgett hiúságunknak, hogy legalább »elvileg« vagyunk ott, ahol a nyugat előhaladott, műveit népei. E határozatok részben a kormány helybenhagyásával létesültek, s az hagyta magát »utasíttatni« erre meg amarra, pedig alighanem maga igen jól tudta, hogy nincs hatalmában sem neki, sem a törvényhozásnak, hogy mindezt megtegyük, mert végre is az interpellátiók s egyéb törvényhozási staffage el állják a munka útját. Magukban véve e határozatok igen örvendetesek lehetnek, — figyelmeztetők és intők mindenesetre, mert az általános reform-szükségletnek kifejezései, — de haszna ezekből nincs az országnak s elérkezhettünk már azon pontra, melyen a valóságot többre becsüljük, mint a látszatot. Tekintetünk elsősorban természetesen a kormányhoz fordul. Az mai nap nagy tehetségeket egyesít magában s nincs egy tagja sem, ki nem bírna nagy jártassággal a parlamenti életben. Ők ismerik a törvényhozás hiányait, és előnyét; ismerhetik a nemzet szükségleteit s tudhatják, hogy az erőteljes kormányi actio termékenynyé teheti a parlament működését és a legjobb mód a nemzet szükségleteinek kielégítésére. Ma nem vagyunk eltelve fellengző reményekkel. Nem kívánunk gazdag reformprogrammat ; beérjük a kevesebb szép szóval , amit az ország elsősorban óhajt , az a létezés és élet első szükségletein nem terjed túl, az nagyon közel jár a »kenyér-kérdéshez,« amennyiben a rendezett háztartás, a pénzügyi egyensúly s a magyar állami érdekek erélyes védelmének kérdéseiről van szó. Oly nagy és minden hazafiúra nézve oly közvetlen érdekkel bíró tér ez, melyen értékesíthető minden hazafias erő. S ha egyes politikai irányzatoknak is a háttérbe kell szorulniok e mellett, mennyivel inkább megkövetelhetjük ezt a személyi tekintetektől. Feledjük el tehát ezeket itt is, ott is , a múltakat illető reeriminatiók ne zavarják a munka folyamát, és szokjunk hozzá az összetartáshoz azon czélok kedvéért, melyek mindnyájunk czéljai, kik hiszünk a magyar nemzet hivatása és nagy állami feladataiban. S nekünk, kik e mellett bízunk a kor haladásának nagy kérdéseiben is, kik azt valljuk, hogy csak az lehet jó nemzeti politika, mely egyszersmind korszerű is, nekünk tán kiválólag kötelességünk, hogy a békülékenységben példát adjunk. Nekünk nem szabad elfelednünk, hogy a parlamenti zűrzavarok folytán az ország már közel állott azon alternatívához, hogy a rend kedvéért, legalább egy időre, lemondjon a haladásról. Igen értelmes és önzetlen hazafiak is közel látták már a pillanatot, melyben a »rendszer« elleni declamatiók a sok zűrzavar által legnemesb érdekeiben fenyegetett nemzet zömében meghallgatásra találnak s egy oly kormány hanceai, mely nem azon színeket viseli, melyek alatt a nemzet hét éven át kormányoztatott, nem épen kedvezőtlenül állottak. Máskép történt s ismét oly körülmények között vagyunk, melyben jogosulatlan a pessimismus és jogot nyert a saját erőnk és saját politikánkban való bizalom. A kiállott próba el fog szoktatni az elbizakodástól, s remélhetőleg mindenütt megtanulták, hogy csak módjával szabad akarnunk a jót is, s mindenek felett csak annyit, amennyi saját erőnknek megfelel. A húsvéti szünidők a kormánynak időt fognak nyújtani, hogy megállapodjék azon javaslatokban, melyek még a nyáron tárgyalhatók. A nagyobb pénzügyi munkálatok valószínűleg az őszre maradnak, midőn az új pénzügyminiszter ezek kíséretében bemutathatja a költségvetést is. Óhajtanék azonban, hogy még a nyáron tárgyaltassék a választási törvény, melylyel kapcsolatban elintézhető az incompatibilitás kérdése is, továbbá a legszükségesebb törvényhatósági határigazításra vonatkozó előterjesztések , melyek folytán a törvényhatóságok az önadóztatási jogra képesíttetnek; úgyszintén több igazságügyi javaslat s a középtanodai törvényjavaslat. Várhatjuk a bünfenyítő codex bemutatását is, mely alkalmat az igazságügyminiszter megragadhat arra, hogy igazságügyi politikájának alapelveit őszintén és határozottan megismertesse , lehetővé tévén a képviselőház s az összes nyilvánosságnak e politika konkrét megbírálását. Részünkről a nyári ülésszak alatt beérnék e javaslatok tárgyalásával. A földadó ügye természetesen szintén most fejeztetnék be, s ezzel adóreformunk alapja le van téve. Egyéb organikus javaslatokat az új pénzügyminisztertől a közelebbi hetekben méltányosan nem követelhetünk; a saját ressortjában való kellő tájékoztatáson kívül a kölcsönre vonatkozó előmunkálatok és a keleti vasút prioritásainak sorsa úgyis elég munkát és gondot okoz. S különben is óhajtanók, hogy a nyári ülésszak minél rövidebb legyen, s őszszel nyittatnék meg előbb a törvényhozás, amikor a költségvetés, egyes adóreform-javaslatok stb. tárgyalhatók. Ismételjük, már azon föltevés, hogy a kezdeményezés erejével bíró kormánynyal állunk szemben, lényegesen jobbra fordítá a közhangulatot, s ha a kormány hivatását felismerve jár el, számolhatunk azon kedvező előjelek megvalósulására, melyek között a törvényhozás tagjai ezúttal, súlyos és borús napok után, házi tűzhelyeikhez térnek. Budapest, mártius 27. (Kinek kell letenni a mandátumot?) Ismeretes, hogy a koalitionális tárgyalások alatt a Csávolszky-Mocsáry-töredék azt kivánta a Tisza-párttól, hogy tegye le a mandátumot. A sors úgy akarta, hogy ennek a dolognak igen mulatságos fordulata legyen. A Tisza-párt t. i. megmaradt álláspontján, ellenben a Csávolszky-Mocsáry-párt lépett »coalitióra» a szélsőbal egy részével s most a »Hunnia« igen helyesen követeli ez uraktól a képv. mandátumról való lemondást, igy szólván: »Legyenek meggyőződve a szélőbalkoalitió tisztelt tagjai,ugyanannyi joggal, amennyivel ők követelték Tiszától, Csernátonytól és az egyeskedésre hajló balközépi képviselőktől, hogy a november 7-ei határozat után mandátumaikról lemondjanak, ugyannyi joggal követelheti most Csanády és Ugrón, hogy egyfelől a volt 48-asok, másfelől az elvhű balközép új választásnak vessék alá magukat, mert az uj programm, legalább amint az a múltkor megállapittsatott — nem ugyanaz a programm, melynek alapjáról a nép bizalmának hatalmas karjai által a törvényhozói díszes méltóságra emeltettek. (Hány pártunk van?)Ez időszerint a képviselőházban nyolc 7. És pedig a következők : 1. Deákpárt, 2. középpárt, 3. balközép, 4. elvhű baloldal, 5. legelvhivebb baloldal, 6. 48-as párt, 7. nemzetiségi párt, 8. a szászok pártja. Mint látszik, van miben válogatni. (A temesmegyei árvaszék.) Ormós Zsigmond temesmegyei főispán közelebb megvizsgálván a megyei árvaszék különböző osztályait, ez alkalommal kezelésben és az ügyek elintézésében több szabálytalanságot talált. Ezek folytán szigorú rendeletet intézett az árvaszéki elnökhöz, melyben a tapasztalt rendetlenségeket és hiányokat élesen ostorozza, és azok megszüntetésére az árvaszéki elnököt utasítja. Így kiemeli a főispán azon feltűnő körülményt, hogy most, miután az árvaszék teendőinek száma az új szervezés folytán megkevesbedett,a hátralékok apadás helyett szaporodást mutatnak. Ennek okát a czélszerűtlen munkafelosztásban, az előadók hanyag hivataloskodásában találja a főispán. Az elintézett darabok expeditiója az elintézés után rendesen két hónap lefolyta után történik. A kötvénykezelés körül azon hiány tapasztaltatott, hogy a térítvények mellett az ügyvédeknek kiadott kötvények visszaterjesztéskor nem szállíttatnak be egyenesen a pénztárba, ahonnan kivétettek, hanem a tárgy elintézéséig az illető iratok között hevernek. Az árvaszék nem a gyámoltak, sem a gyámok vagy gondnokok, sőt az egyes községi kör Lamartine levelezései. (Les eorrespondances de Lamartine. Derniére volume.) Lamartine érdekes naplója be van fejezve Összegyűjtött leveleiből most jelent meg a negyedik kötet, mely a gyűjtemény zárkövét képezi. Tartalma épen oly vonzó, mint a pár hét előtt lapunkban is ismertetett harmadik kötete. A negyedik kötet levelei egészen a keleti utazásra vonatkoznak. Lamartine tiz évig készült e nagy útra s meg volt győződve arról, hogy e zarándoklás kiváló befolyással lesz életére. Álmodozott Palaestináról s gondolatban Libanon vidékét egy hősköltemény alakjaival népesítette meg. »Én azt hiszem« — írja egy helyen — »hogy a kétely itt el fog oszlani s zavart nézeteim közepette világosságot nyerek.« E pontban nem is csalódott. Megtérve a fáradságos útból, kételyeitől csakugyan megszabadult; a gálya nyugtalan, kételyekkel eltelt hívőt vitt magával s bölcset hozott vissza. Marseilleben egy 250 tonnás bricket szerelt föl; nején és leányán kivül három jó barátot és hat cselédet vett maga mellé, kik közt az egyik »kitűnő szakács volt.« A bricket busásan fölszerelte a hoszszu s kényelemmel nem igen kecsegtető útra. A nagy teremben ötszáz kötetből álló könyvtárt helyezett el, válogatott darabokat a história, költészet és utazás köréből; fegyvertárról is gondoskodott, voltak pisztolyai, puskái, kardjai, védelmi szerek a görög kalózok ellen, kik akkoriban széltére czirkáltak az Archipelaguson. Négy ágyú meredezett a hajó végén s igazán a feje se fájt volna, ha a hajószobák csak valamivel tisztességesebbek. »A tömlöcz különb náluk, remegve lép beléjük az ember. Ha valaki megmondta volna, hogy ilyenek a középtenger gályái, dehogy hoztam volna el nőmet és leányomat !« Elindult s Máltában kötött ki először. Máltát csodaszépnek nevezi, de Görögország »teljesen tönkre tette illasióját.« Navarintól Naupliáig egy fát, egy házat nem látott. »Minden hazugság ; szépnek csak öt-hat hegycsoport nevezhető Taygetben vagy Lacóniában. Még az égbolt sem ér föl Olaszhon egével; többnyire ködös és homályos.« A nagy lelkesedésnek, a képzelt bámulatnak ez lett a vége. Athén és Attika is csak kegyelemből nyernek egy-két tiszteletteljesebb leírást. »Athént kivéve, ez az ország, melyről az utazók annyi szépet írtak, nekünk utálatos sziliben tűnt föl s ide visszatérni nem érzünk semmi vágyat. A múlt teszi csak érdekessé s egyedül a nevekben rejlik némi varázs. Sorra jártuk a görög szigeteket s mindenütt hasonló benyomást tapasztaltunk ; merő fekete, csupasz, kopár szirttömegek. Ezekhez képest Saint-Point és Peronne földi paradicsomok.« Lamartine elfogultsága megmagyarázható. — Sokkal gyorsabban utazott, semhogy Görögország diserét szépsége szemébe tűnhetett volna. Felületesen szemlélt, a pillanat benyomása alatt bírált. Első tekintetre csakugyan silánynak tetszik ez az egyszerű szépség a nyugat váltakozó hegy völgyei, szindus panorámája mellett. Kell, hogy a szokás lassan-lassan kitörölje az első, kedvezőtlen benyomást. Az, amit Lamartine a Parthenonról ir, egyenesen szentségtörés. »Ez az épület, melyről a különböző századok ama tanúságot teszik, hogy világteremtés óta ez az emberi kéz legszebb remeke nem felel meg a várakozásnak s szomorú ellenhatást szül bennünk az utazók, festők vagy költők dagály°s pompás leírása, látván e valóságot, mely az ecsetelt képtől kimondhatatlan messze áll.« Lamartine a szent épületre szórakozott pillantást vetett, alig nézte meg távolról ! » « Ha leült volna egy oszlop töredékre, az alkony óra csöndjében, mikor a nap Corinthus kéklő hegyormai mögé áldozik s átható visszfénynyel vonja be a szigetekkel behintett tengert, ha ekkor vetett volna egy pillantást a rózsaszínben úszó Parthenonra, éledni látta volna e nagy emléket. Az oszlopok fölmagaslanak, Panathenén paripái dobogni kezdenek, a köröskörül minden él. Már nemcsak a művészet csodája : nagyszerű, fényes, végtelen templom, remekmű, mely az építészeti szépség mind a három jellemvonásával bir : van benne egység, soliditás, s az arányok nagysága, Ázsiát jobb szemmel nézi, mint Görögországot. Itt képzelete nem előzte meg.Minden elragadja, csocálatra készti, a partok sajátszerü hajlásai, ivei, ondulatiója, a szirtfoltok, a tengerbe nyúló hegyek, a végtelen erdők és sivatagok képe, a festői öltözetű népség, a keleti katonaság, handzsárja és gataganjával. E látvány alatt újra föléled s ahol csak gyámok névsorát sem bírja. Aggasztóbb még mindezeknél az árvaszék vagyoni állota. A késedelmes kamatfizetők ellen semminemű intézkedések nem léteznek stb. Mindezen hiányok megszüntetése czéljából a főispán részletes utasításokat ad és elrendeli, hogy az azok végrehajtására szolgáló elvek és intézkedések megállapítása végett az árvaszéki előadók és megyei ügyészek azonnal közös ülésre hivassanak egybe, a rendelet foganatosításáról pedig a hadi kimutatásokon kivül f. é. junius végével hozzá kimerítő jelentés terjesztessék föl. (Az osztrák képviselők utazási dijai.) A »Wiener Zig«-ban megjelent egy 1874. mártius 24-éről kelt törvény, mely az osztrák képviselőház tagjainak utazási díjaira nézve a következőket tartalmazza : A képviselők egy 6. é. forint úti költségtérítést kapnak választókerületük választási helyének és amennyiben választókerületükben több választási hely van , a főválasztási helynek Bécstől eső távolsága minden mértföldje ért úgy az ide, mint a visszautazásra. Azon képviselők azonban, kik Bécsben és ennek külrészeiben laknak, utazási díjra igényt nem tarthatnak. Országgyűlés: 1. A képviselőházban kihirdették a delegatio tagjaira történt szavazás eredményét, amely szerint a Deákpárt candidatiója kivétel nélkül győzött. Kihirdettek továbbá szentesített törvénycikkeket, és erre a ház ápril 12-ig elnapolta érdemleges tanácskozásait. A főrendiház a földadó szabályozásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását a 7. §-tól fogva folytatván, további 20 szakaszt intézett el. A tárgyalás a főbb kérdésekben ma is nagyon szét folyt, úgy, hogy a bizottság módosítványai ellenében e sok eltérés közepett végre mégis az eredeti szerkezet jutott érvényre. A döntő vita a 18. és 19. §§. körül folyt, amely szakaszok ugyanis a gazdálkodási költségek és a termények átlag árának kiszámításáról rendelkeznek. A főrendiház bizottsága a 19. §. első bekezdését, mely a képviselőház szövegezése szerint így szól : »A becslésnél a termények árául az utolsó hat év alatt fennállott középárak átlaga veendő« — a bizottság akként módosítja, hogy amaz, 1867—1872-ig terjedő hat évi időszak alatt fennállott középárak átlagából 30°/° levonassék. E százalékot a bizottság nagyon complicált föltevések nyomán sütötte ki. Kereste hosszas számítgatással az áraknak kérdéses átlagát is, és midőn a jelentés, mint alapos, beható tanulmány eredménye, a ház elé terjesztetett, be kellett vallani a bizottságnak, hogy a kiszámított átlagba tévedés csúszott be, s hogy nem 30%, hanem tulajdonkép csak 20 V» vonandó le. Hogy az ily számeredménytől milyen szilárd alapot várhatni egy nagymérvű országos adómunkálatra nézve, az iránt a többség a szavazás alkalmával kimondotta ítéletét azzal, hogy az eredeti szerkezetnek adott ama »jobbítmányok« ellenében elsőséget. Nem kevésbé hosszas vita keletkezett a végrehajtó közegek összealkotásáról szóló