Pesti Napló, 1874. május (25. évfolyam, 100-124. szám)

1874-05-20 / 115. szám

115. szám.____________________________ Budapest Szerda, május 20.1874.______________________________25. évi folyam. Szerkesztési Iroda, Kiadó­hivatal: __________________________ _____ _____ fr Előfizetési feltételek: Hirdetései Baritok-tere, Athenaeum-épü­let. Baritok-tere, Athenaeum-ipillet.­­|[ hordva iJg'gen , szintúgy mint'elöfizetés! ‘Atsz \J I! V1!1 | m/1 p I .ll isszUTZtz* | nABé.H* intirendB. mínyek (olSfiaetés. pina, ki«dáa I I fi ft V ' I ' I I jU| I K I Bill , ‘■““»"‘»«•I. Bírmentetlen lövetek Mák ismert ka „ .... . .. JL JU N/ X JL XI X J J V/ ‘“ZZZZ? Sarátok-ter., Athenaeum-é,,* kerektől fogadtatnak «1. “ P—k, ~ ~ ^ m T . SSffiSSM kirk­odik. Kézi­ átok nem adatnak vissza. kiadó-hivatalhoz intézendők. JÁ, j­, (jf jé, j[ j [ _g_ | ) s*pjától «amtttatik. j Előfizetés „PESTI NIPLO“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... S4 frt. Félévre................................IS frt. Negyedévre ... O frt Egy hóra .... A frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó­hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló" szerkeszti- és kialé-Vala. Budapest, május 19. Oly messze kereste s oly erőszakosan hajszolta ma össze Tisza Kálmán azon in­­­­dokokat, melyekkel az államkölcsön ügyét­­ az 5 milliós segélylyel válhatlan kapcsolatba­­ szándékozta hozni, hogy ellenében s indo­­­­kai és érvei ellen alig érezte magát bárki is inditva érdemleges harczba keveredni. Oly gyönge positiót választott az ellenzék vezére, s oly erős állásba »kényszerité« a pénzügy-­­­minisztert, hogy ez bátran elengedhető elő­­­­nyeinek kizsákmányolását s teljesen elég volt állására csak rámutatnia, hogy a­­ támadás sikertelensége azonnal evidenssé váljék. Tudta ezt, a priori tudta ezt maga Ti­sza Kálmán is. Nem is sokat bajlódott ő az államkölcsön és az 5 milliós segély közti véd­és dac­-szövetség megkötésével. Sőt bennünk : erősen él a gyanú — hiszen maga Tisza vi­lágosan is kimondá — hogy ő csak azon köt­­­telességnek akart e kérdésben eleget tenni,­­ melyet rá, mint központi előadójára a képvi-­­ selőház második osztálya ruhá-­­­zott. Hiszszük is, hogy e kötelesség nél-­­ kül e missióra Tisza nem vállalkozott volna. S valóban, noha hamarjában nem­­ jut eszünkbe, kik a második osztály tisztelt tagjai, de minden­esetre meg kell őket kér­nünk, hogy jövőre hasonló utasítást, különö­sen Tisza Kálmánnak, ne adjanak. Mindamellett Tisza beszédét érdekkel hallgattuk végig. Nem azért, mert mindig ér­dekes jelenet az, ha az erőset pillanatonként igen gyöngének tapasztaljuk s ha Tisza el­méjének kritikai hatalmát minden siker sőt minden nyom nélkül látjuk egy kérdésben elenyészni. Hanem érdekkel hallgattuk azért, mert voltaképen ma történt meg az első mér­kőzés a balközépnek egykori két vezére Ghy­­czy és Tisza között. A küzdelem nem öltött , ugyan aggasztó mérveket, de elvégre meg i­s kezdődött az. A kard ki jön húzva, a­ fegyver-­­ próba megtörtént s most már semmi akadály­­ nem áll útban, hogy a két küzdő között a parlamenti aréna döntő csaták terévé té­tessék. Bizalmát és elismerését fejezé ki Tisza a pénzügyminiszter személye — jóakarata és képessége — iránt. Mint Homérnak egyik­másik hőse, mielőtt karját döntő csapásra föl­emelné, kiváló tiszteletének ad kifejezést a , szemközt álló hős irányában. De az udvarias -­­­ság bókjai után goromba ütéseknek kell kö­vetkezni és semmiesetre sem szabad megen­gedni, hogy a két hős valahogy kibéküljön. Különben nem folytathatnék tovább a nagy­szerű hőskölteményt, nem érhetnék meg Pria­­mus bukását, nem gyönyörködhetnénk a büszke Ilion rombadőltén s nem pazarol­hatnék a drága időt a képviselőház fo­lyosóin. Meg kell engednünk, hogy a mi a sze­mélyes vonatkozásokat illeti, Tisza lehe­tőleg éles szemmel fedező föl, vagy leg­alább jelöli meg a kormány leggyöngébb oldalát, midőn rámutatott azon körülmény­re, hogy a kormány és a pénzügyminiszter között hiányzik az alakszerű parlamenti so­­lidaritás. Úgy látszik, hogy e vágással inkább Párist akará sújtani, ki könnyű szerrel, de szerinte nem egészen tisztességes úton szerze meg a miniszterelnökség szép Helénáját, s úgy látszik, teljesen azon hitben élt, hogy e suhintás a pénzügyminisztert, akarjuk mon­dani Hektort, egészen elkerülé. Sőt nekünk úgy tetszett — lehet, hogy csalódunk — hogy maga Hektor is azon csalódásban élt, miként a vágás nem neki volt szánva,nem feléje volt irányozva. Megvalljuk, a vitának ezen momentuma ránk sajátságos s nem könnyen jellemezhető benyomást tett. Mi úgy látjuk, hogy a vitázó felek mindegyike igen erős logikai fallad­ába esett. Tisza például bízik a pénzügyminisz­terben, különös elismerését fejezi ki nyílt és leplezetlen politikája iránt, sikert vár jóaka­ratától és képességétől s általában mind a múltban, mind a jelenben objectív indokokból nyugszik meg eljárásában. Várjon miért nem szavazta meg tehát a pénzügyminiszternek a kölcsöntörvényt ? Talán nincs a kölcsönre az államnak absolut szüksége ? De van, maga Tisza mondja, hogy a kölcsönt okvetlenül meg kell kötni, hogy pénzünk legyen a köte­lezettségek és időnk legyen a törvényhozási munkálatok teljesítésére. Vagy talán azért nem szavazza meg, mert Ghyczy olyan kor­mánynak tagja, melyhez nincs bizalma ? Ez ugyan igaz, de hiszen Tisza ma­ga constatálja, hogy Ghyczy pénzügyi kormányzata nincs solidaritásban a Bittókor­­mánynyal. Tisza ezen érvelése éles le­het, de hogy a hatás egészen ellenkezője an­nak, mint a­melyet maga Tisza várt, az előt­tünk tisztán áll. Ghyczy teljes meggyőződését jelente ki az iránt, hogy a kabinet tagjai az államház­tartás egyensúlyának helyreállítására c­élzó intézkedések elhatározásában és foganatosítá­sában vele egy nézeten fognak lenni. Örülünk a kijelentésnek, de megje­gyezzük, hogy a kijelentés alakja nem egé­szen látszik összhangzatban állónak a tényle­ges viszonyokkal. Mi a kabinet missiója s Ghyczy önkényt vállalt missiója között kü­lönbséget felfedezni képtelenek vagyunk. Pénzügyünk rendezése: e czél az, melynek elérésére vállalkozott a cabinet és vállalko­zott Ghyczy. És mi óhajtjuk, hogy addig, míg e czél elérve nem lesz , Ghyczy a cabi­­netben marad , a Tiszáéhoz hasonló objectiók ellen határozottabb alakban tegye meg ész­revételeit. Budapest, május 19. (Andrássy gróf) felszólalását a ma­­gya delegatív hadügyi vitájában ma hasztalan vár­ták. A külügyminiszter már tegnap több kérdezős­­ködőnek kijelente, hogy nem szándékozik ez ügy­ben felszólalni, nehogy a szavazás eredménye az ő befolyásának tulajdoníttassék. S Andrássy csakugyan nem szólt, s a Benedek tbszernagy által felolvasott kormánynyilatkozat is meglehetősen halvány, elmo­­sódott volt. A közös kormány egyáltalában nem ál­­ítja fel kabinetkérdésül s Széll Kálmán indítványá­nak el nem fogadását s ennek daczára a magyar de­legatio tetemes többsége ez indítvány ellen nyilat­kozott­(A magyar delegatio mai ülé­sében) a következők fogadták el a hadügyi al­bizottság jelentését s ez által elvetették Széll Kálmán indítványát: Bersthold Richard gróf, Beöthy Ákos, Bittó Kálmán, Bujanovics Sándor, Dőry Lajos báró, Gyürky Ábrahám, Horváth Bold., Horváth Mirkó, Hunyady Pál gr., Karácsonyi Guidó gr.,Károlyi Gy. gr., Károlyi L. gr., Keglevich B. gr., Keglevich István gróf, Majtényi László báró, Berlits Ignácz, Pankovics István, Palavicini Ede, Smaics Bert., Péchy Manó, Prileszky Tádé, Pulszky Ágost­, Rudics József, Szapáry István gróf, if­j. Szőgyényi László, Tombor Iván, Ürményi Miksa, Voncsina Iván, Vodianer Albert, Vodianer Béla, Zichy Nándor gr., Zichy Tivadar gr., Zichy Fer, Viktor gr. Nemmel szavaztak, vagy­is Széll Kálmán indítványa mellett: Batthyányi Ferencz gróf, Dániel Ernő, Dessewffy Aurél gróf, Domahidy Ferencz, Ernszt Sándor, Éber Nándor, Fálk Miksa, Házmán Ferencz, Hollán Ernő, Horn Ede , Horváth Lajos, Kemény Gábor báró, Lészay Lajos, Mu­­­­ray Sándor, Paczolay János, Papp Lajos, Szentpály­­ Jenő, Széll Kálmán, Toszt Gyula, Wahrman Mór, Wächter Frigyes, Zsedényi Ede. (A belügyminiszter) ma volt ő felségénél fogadtatáson s előterjeszté a választó-tör­vényjavaslatot. Mint halljuk e javaslat közelebb fog bemutattatni a képviselőházban, Országgyűlés. 1. A képviselőház mai ülésében általánosságban elfogadtatott az ügyvédi rendtartásról szóló javaslat s ez után megsza­vaztatott a kölcsön­javaslat. Az e javaslat fe­letti tárgyalásban a legnagyobb érdekű a Tisza és Ghyczy közötti mérkőzés volt, mely­ről lapunk más helyén szólunk. Tisza indít­ványának el nem fogadhatását Széll Kálmán magas­ állami indokokkal bizonyító, míg Prileszky a dolog gyakorlati oldalát illetőleg sorolt fel számos talpraesett érvet. A szélső­bal szónokai ez alkalommal is a közösügyi rendszer ellen pattogtak; a ház nagy több­sége megszavazta a kölcsönt. A magyar delegatió d. u. 5-től este 9­­ óráig ülésezett. A Széll Kálmán indítványa feletti vita folytattatok és be is fejeztetett. Ellene Ürményi s Beöthy Ákos tartottak figyelemreméltó beszédeket; mellette: Éber, Wahrmann, Zsedényi és Hol­lán Ernő. Ürményi és különösen Beöthy nyíltan kijelenték, hogy ha a védelmi költsé­geket reducálni akarjuk , töröljünk a hon­védségnél s inkább ennél, mint a közös had­seregnél. Midőn Ürményi a képviselőházban amaz ismert honvédségi beszédet tartá, akkor még II. A képviselőház Ülése május 19. (Folytatás esti lapunkhoz.) Tisza Kálmán : Elismeri, hogy az utóbbi idő­ben követett pénzügyi gazdálkodás szükségessé tet­te a jelenlegi kölcsönt, s azt a jelenlegi pénzügy­­miniszternek, bár a kormány iránt általánosságban ma sem viseltetik bizalommal, megszavazni. Ha azonban a kölcsön felvételének czélját tekinti, meg van győződve, hogy ezen czél nem fog eléretni, ha­csak, miként ezt a 2 ik osztály indítványozta, nem intézkedik a törvényhozás arról is, hogy az ország adózóit az őket fenyegető elpusztulástól megmenti. Mert hiába lesz a legnagyobb ó­atossággal is kiszá­mítva a jövedelmeknek és kiadásoknak összetalál­kozása az állam pénztárában, ha az ország adózói, kiktől a legnagyobb mértékben jön az ország jöve­delme, fizetésképtelenekké válván, kötelezettségei­ket nem fogják tudni teljesíteni. (Helyeslés balfelöl.) Ezen irányban meglehetősen nagy és komoly ve­szély fenyeget. Szerencsétlenségünkre egymást kö­vető rész évek találkoztak azon pénzügyi calamitá­­sokkal, a hitelviszonyok megrendültével, melyek az egész Szárazföldön, mondhatni egész Európában ki­sebb-nagyobb mértékben érezhetők, de hitelviszo­nyaink rendezetlensége miatt, természetesen leg­­sajtóbban nálunk léptek föl. Nem lehet tagadni és a­ki ismeri a vidéket, az tudhatja és tudja, hogy olyanok, kik biztosítékot képesek nyújtani, azért, hogy akár gazdaságukat, akár üzletüket, akár né­hol kereskedésüket folytathassák, minden biztosíték daczára 30-tól 60-ig és azon felül menő százalékra kénytelenek még betáblázás mellett is pénzt felven­ni. (Élénk helyeslés balfelől.) Ily helyzetben, ha va­lami nem történik, a tönkremenésnek, az elpusztu­lásnak be kell következnie, mert ily kölcsönöket csak egy évig is megbízni, majdnem a lehetetlensé­gek közé tartozik. (Helyeslés balfelől.) Pedig, ha az ország adófizetői tömegesen fizetésképtelenekké vál­nak, akkor vehetünk fel kölcsönöket, tehetünk pon­tosnál pontosabb számításokat, de a czélt elérni nem fogjuk. (Tetszés balfelől.) Ha tehát nem akarja a törvényhozás a legna­gyobb calamitásokat előidézni, akkor meggyőző­dése szerint szükséges, hogy az állam maga, ha köl­csön vett pénzzel is, segítse elő azon czélt, mely saját pénzügyei rendezésének is alapfeltétele: az adózók fizetésképességének megmentését. (Helyeslés bal­felől.) Ezért tartja szükségesnek a második osztály különvéleményét, mely utasíttatni kívánja a kor­mányt, hogy haladéktalanul intézkedjék úgy, hogy az ország különböző részeiben levő solid pénzinté­zetek hozassanak az állampénztárból adandó előle­gek útján — e czélra egyelőre 5 millió fordíttatván — azon helyzetbe, hogy a haza polgárai közül azok­nak, kik kellő biztosítékot nyújtani képesek, adhas­sanak, ha nem is könnyű, de elviselhető feltételek alatt, egy évnél nem hosszabbra terjedő időre, köl­csönöket, a kamat azon kamat alapján lévén meg­állapítandó, a­melyet az állam maga fizet. A kor­mány által e czélból adandó utasításban pedig ki lesz kötendő, hogy ezen előlegből, ha a biztosítékot kimutatni tudják, mindenekelőtt a kisebb összegeket igénylő honpolgárok, és ezek közül is mielőbb azok részesíttessenek, kik ez után a már kötni kénysze­rült nagy kamatú kölcsönöktől kívánnak szaba­dulni. A­mi azon ellenvetést illeti, hogy az összeg csekély, maga is elismeri, hogy bsz az a szükségnek egymagában megfelelni nem képes, de a második osztály egyfelől épen azért mondja, hogy egyelő­re 5 millió frt bocsátandó rendelkezésre, másfelől pedig, legalább szóló azon meggyőződésben van, hogy ha 5 millió frt bocsáttatik rendelkezésre, ezen 5 millió sokkal többet fog forgalomba hozni, (Élénk helyeslés balfelől) mert az ki tudja, hogy a másik meg­szorult ember semmi módon nem segíthet magán 30— 60*/o-et kér, de a­mint látja a lehetőséget, hogy az illető 10, 11, 12°/o-ért kap pénzt, maga is tetemesen le fogja szállítani a kamatot. Végül kijelenti, hogy a második osztály külön­véleményének elfogadásától teszi függővé szavazatát, mert nézete szerint is, minden áldozatot meg kell hozni, a­mely által lehet remény, hogy ezél eléretik, de a nélkül, tovább bele menni a bajba csak azért, hogy egy pár hónap múlva a baj nagyobb mérvben törjön ki, ezt sem pénzügyileg, sem politikailag he­lyesnek nem tartja. (Élénk tetszés balfelől.) Ghyczy Kálmán pénzügyminiszter: T. ház!. Hogy a kölcsön, a­melyről (Halljuk!) a törvényja­vaslat szól, szükséges, azt azon indokolásban, mely mellett a törvényjavaslatot beterjesztettem, és itt e házban is élő szóval azon alkalommal, midőn a tör­vényjavaslatot a ház asztalára letettem, bővebben kifejtettem. Nem kívánom az itt már elmondottakat újra ismételni, főképen midőn a központi bizottság­nak t. előadója az e tárgyra vonatkozó főbb momen­tumokat már alaposan megemlítette. Én ezen alka­­­­lommal különösen azon határozati javaslatra óhaj­tok reflectálni, melyet a 2-ik osztály 1. előadója mu­tatott be. (Halljuk!) Mielőtt azonban ezt tenném, engedje meg a­­ ház, hogy t. barátomnak egy mondatára tehessek egy megjegyzést. (Halljuk!) Én hálásan köszönöm neki azon bizodalmát, a­melyet irántam nyilváníta­­ni szíves volt, de kijelentem egyszersmind, hogy részemről ismét teljes bizodalommal viseltetem mi­niszter­társaim irányában, s tudom, hogy mindazok­ban, a­mik az államháztartásnak rendezéséhez tar­toznak, velem kezet fogva, mindenben egyetértve fognak eljárni és én is velük folytonosan egyetértés­ben szándékozom eljárni. (Éljenzés jobbfelől.) A­mi már magát a határozati javaslatot illeti, sajnálattal vagyok kénytelen kijelenteni, hogy én annak elfogadásához részemről nem járulhatok. Nem akarom itt fejtegetni azon általános­­kérdést, váljon helyes-e, megengedhető-e, hogy egyes polgárok ma­gán háztartásának felsegélésére az állam pénzei for­­díttassanak. (Zaj bal felől.) Nem fejtegetem a kérdést azért, (Halljuk !) mert magam is beismerem, hogy vannak es­etek, midőn a nemzet egész nagy polgári osztályai lévén veszélynek kitéve, az államnak, ha teheti, csakugyan közbe kell járni ezen veszélynek elhárítására. Egy észrevételt azonban még­sem hall­gathatok el. Nézetem szerint a közvetlen állami segély, az állam pénzeinek kölcsönképen, habár közbenjáró közegek által is kiosztása ritkán szokott kielégítő lenni. Nem említem itt azt, hogy elkerülhetlenek ily eljárás mellett a visszaélések, hogy — hiszen embe­rek vagyunk, részesülhetnek ily segélyben olyanok is, kik arra valóban igényt nem tarthatnak, a­míg viszont kizárathatnak azok, kik arra leginkább mél­tók. De mondom, nem erre fektetem a fősúlyt,hanem arra, hogy ha a biztosság igényei, melyre a kölcsön megkötendő, kellő figyelembe nem vétetnek, akkor az állam pénzei vannak veszélynek kitéve; ha pedig a biztonság úgy , mint hall, kellően figyelembe vé­tetik, akkor a dolog természete szerint épen azok záratnak ki a segélyből, kik arra leginkább rászo­rultak, kik a végett leginkább feljajdulnak. Pedig a biztosítéknak fogalma nagyon relatív ; egész­en más szempontból tekinti azt az adós, s más szempontból a hitelező. Mondhatok arra nézve, a­mit állítottam, példát is. Említtetett a tegnapi alkalommal is, hogy a biro­dalmi tanács épen a hitel és pénzválság megszünte­tésére 80,000,000 irtot utalványozott és rendelt elő­állítani. És mégis a folyó év május 6-án a birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügyminisztere az országos ülésben jelentette ki, hogy mindamellett ott túl a Lajthán 16 társulat van csőd alatt,44 bank, 1 bizto­tó társulat, 1 szállító vállalat, 18 építő társu­lat és 36 rész­vény­társulat van liquidatio alatt. És ez megtörtént azon nagy összegnek kiuta­lása mellett, melyet említettem. Ha ez egy ily nagy összeg kiutalása mellett megtörtént, váljon azon összeg, melyet a második osztály által beterjesztett határozati javaslat az ott kifejezett czélra fordíttatni kíván, ily nagy baj elenyésztetésére elégséges lesz-e ? Én azt gondolom, hogy a kérdéses összeg, ha a baj valóban oly nagy, a­mint állíttatik, nem lesz több, mint egy csepp a tengerben és azon hátrány­nyal járand, hogy széles körökben nagy reménye­ket ébresztvén, midőn ezen remények nem lesznek teljesíthetők, a csalódás még keserűbb, és igen káros lesz sokakra nézve, kik az állami segélyre számít­ván, az e miatti számítások mellett el fogják mulasz­tani a kellő időt és alkalmat egyéb utak felhaszná­lására, a­melyeken segíthetnének magukon. (Helyes­lés jobbfelől.) De ha elismerem is, hogy nagy baj súlya alatt szenved az ország, mégis talán túlzottan van festve a kép, a­mely Magyarország jelen állapotáról állít­tatott élénkbe. Kérdésen kívül áll, hogy vannak igen sokan az országban nehéz, szorult pénzviszo­nyok közt , de az a tömeges baj, melyet az előttem szóló­­. képviselő úr említett, az egész országra az én nézetem szerint, a­mennyire én tájékozhattam magamat, nem terjed ki. Elismerem, hogy van­nak az ország különböző vidékein egyes ré­szek, amelyek az elmúlt idők csapásai által sú­lyosabban szenvednek.­­ Ide sorozom különösen a Tisza mentének felső vidékeit, a­melyek nézetem szerint leginkább szenvedtek a múlt idők és jelen viszontagságok súlya alatt, és a­honnét a panaszok legnagyobb mérvben merülnek fel; de az ország többi részeire nézve azok szerint és miket a t. bel­ügyminiszter úr a tegnapi napon elmondott, általá­ban azt mondani nem lehet, a­mit az előttem szólott t. képviselő úr mondott, hogy az ország adózói tö­megesen fizetésképtelenségnek indulnak. Lehet,hogy vannak ily esetek egyes vidékeken, de az ország egész összeségére nézve azt egyáltalán nem lehet mondani, s hogy ez így van, arra nézve bátor leszek a t. ház elé egy adatot terjeszteni. (Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy itt Pesten az intéze­tek alapítása folytán egy magyar hitel­segélyegylet alakult múlt évi július havában. Ezen egyletnek alaptőkéje 1.300.000 frt, melyből készpénzben leté­tetett 500.000 frt állami, és teljes hitelű egyéb érté­kekben 800.000 frt s a nemzeti bank ezen egylet számára visszleszámítolási hitelt ajánlott meg 6 mil­lió forint erejéig. Ezen egyletnek ugyanaz a c­élja, mi azon határozati javaslatnak, mely a t. ház aszta­lán fekszik, t. i. a vidéki takarékpénztárak, bank és hitelintézetek segélyezése, és mégis ezen 7.300.000 frtnyi összegből a legnagyobb összeg, mely egyszerre igénybe volt véve, 3.500.000 frtot tesz; átlag 1 mil­lió 647.000 frt kéretett hitelképen hónaponként; utalványoztatott pedig hónaponként 1,243 000 frt, s igy nem lehet mondani, hogy az egylet szűken mérte a hitelt, mert a beadott kérvények háromnegyedé­nek mindig eleget tett. Az utolsó hónap, április­ már sem a hitelt ké­rőkre, sem a hitel­utalványokra nézve az általam említett átlagot nem érte el, és most múlt szombaton csak 2 668,586 frtot tett azon összeg, mely a nemzeti bank által ezen egyletnek rendelkezésére bocsátta­tott 6 milliónyi hitelből felhasználva volt, több felé­nél, tehát nem használtatott fel. És ezen hitelegylet a kölcsönt nem adja drágán, 7 százalékért adja; de arról azután nem tehet, hogy a­mint értesültem, van­nak vidéki hitelintézetek, melyek ezen 7 százalékos kölcsönt kapják, azután 17 százalékon adják ki. (Felkiáltások: igaz!) s épen ez is egy neme azon visszaéléseknek, melyeket beszédem elején említet­tem. (ügy van!) Így állván a dolog, azt hiszem, hogy ezen tény bizonyítja azt, hogy ha bár, mint már mondot­tam, az ország némely vidékei és nevezetes részei igen érzékenyen lehetnek sújtva a történt csapások által, de egész általánosságban ez az ország túlnyomó nagy részére nézve nem mondható. S épen itt leszek bátor egy­némelyekre reflectálni, azok közül a­miket előttem szóló t. képviselő úr e tekintetben mondani méltó­ztatott. Ő azt állítja, hogy ezen 5 millió írtnak engedélyezése által már el lesz érve azon magas ezéd, melyet ő elérni akar, hogy­ t. i. az ország adózói egy­általában fizetésképesekké tétessenek. Ha ez összeg e czélnak megfelel, akkor a baj nem lehet akkora, mi­lyennek ő testi; ha pedig a baj csakugyan olyat­, milyennek ő mondotta, akkor ezen összeg a czélnak egyáltalában nem lesz megfelelő. Csak egy évre indítványozza továbbá a II. osztály javaslata a kölcsönt megadatni. Engedel­­met kérek tisztelt ház, én nem oszthatom azon reményt, hogy ezen kölcsön egy év alatt vissza is kerüljön s e tekintetben a múlt idők tapasztala­taira hivatkozhatom. Vannak az állami pénztárból, jelesül a kölcsön alapjaiból már­is nagy összegek kiadva; nem említem a vasúti vállalatokat, nem em­lítem azt, hogy összesen 12—13 millióra megy azon összeg, mely részint a közmunkatanácsnak, részint a vasúti vállalatoknak kiadva van; szólok csak azon 1.500.000 írtról, mely 1871-től kezdve az ország kü­lönböző vidékein magánvállalatoknak adatott köl­csön, melyből még ez ideig igen kevés, igen kis ösz­­szeg folyt be, s a melynek legnagyobb része mindig megtérítetlenül künn van. Méltóztatnak emlékezni, hogy mennyiszer em­líttetett e helyütt az inségi kölcsön. Számosak azon inségi kölcsönök, melyek különböző években az or­szágban kiosztattak. 1850- 52- 55- 63- 64- 66-ban osztattak ki ilyen úgynevezett inségi kölcsönök leg­inkább vetőmag szerzésére és ámbár annyi idő folyt már le azóta, hogy ezen kölcsönök kiadattak, egy­harmadánál több ezen kölcsönökből még mindig künn van; s miután annyiszor említtetett, hogy mily szigorúan hajtatik be az állami adó,­­ azon kölcsö­nök pedig az államadó módjára hajtatnak be, azt hiszem nem lehet mondani, hogy nem követtetett el minden a­mi szükséges volt, hogy ezen kölcsönök is visszakerüljenek az állam pénztárába. Mindezek azonban, miket elmondottam, mind másodrendű okok. A fő ok, mely miatt nem járul­hatok a beadott határozati javaslathoz, mélyebben rejlik. (Halljuk!) Egy alkalommal volt szerencsém már e házban elmondani, hogy oly nagy csapá­sokat, a­milyenek a hitel- és pénzválság és az ele­mi viszontagságok, megelőzni, rögtön megszüntetni egy államnak sincs hatalmában, hanem igen­is ha­talmában van enyhíteni ezen bajokat azon államnak melynek államháztartása rendben van. És ismételhetem most is azon meggyőződése­met, hogy mindazon calamitánok közt, melyekkel az államháztartás rendezetlensége együtt jár, a legfőb­bek egyike az, hogy az államnak épen a miatt nem lehet ily esetekben is, milyen a jelen való, állami kötelességeit akkor teljesíteni, mint azt, hogy telje­­síttessék, mindnyájan kívánjuk. Én te­hát ismervén azt, hogy mily terhesen nyomják a felvett kölcsönök következései az állam­háztartását, a legszigorúbb számítással igyekeztem kiszámíthatni azon szükségleteket, melyekre az ál­lamkölcsön felvétele szükséges; ezen államkölcsön felvételét csak az elkerülhetlen és egyedül állami szükségletekre szorítottam. Teljes meggyőződéssel mondhatom e szerint, hogy az egész összeg, a­melyet a törvényjavaslat által megszavaztatni kérek, az ál­lami kiadások fedezésére okvetlenül szükséges. Azt, a­mit Tisza Kálmán­­. barátom említett, hogy re­ménye, hogy a keleti vasút prioritásainak hátrányai elháríthatók lesznek, hogy a vasúti leszámítolások ez év folytán még nem következnek be, lehetőnek tartom, hanem az a 42 millió­ért, melyet ez év fo­lyamára szükségesnek jelöltem ki, az állam egyéb szükségeire ez év folyamán mindenesetre megkíván­­tatik, a nehézség pedig abban áll, hogy a pénzpiac­­nak sajátságai szerint az új kölcsön egyhamar alá­írás alá nem bocsáttathatik, de az államnak már a közelebbi időben nagy összegekre van szüksége, és és ez az egyik oka annak, hogy bátor vagyok a t. házat — tekintve azon súlyos felelősséget, mely­­lyel együtt jár, — általános felhatalmazásra meg­kérni, hogy t. i. lehetővé tegyem azt, hogy már a leg­közelebbi időben fedeztessenek az államnak azon szükségletei, melyek okvetlenül be fognak állni Mindezek folytán kénytelen vagyok azon meg­győződésemet kijelenteni, hogy én részemről azt hi­szem, hogy eleget fogok elérni, ha kezemhez vehe­tem azon összegeket, melyek az állam elodázhatlan szükségleteire legközelebb megkívántatnak. Azt, hogy ennél többet vehessek fel, őszintén bevallom reményleni nem merem. Te hát! Nem csekély, sőt igen nagy összeg az, melyről itt szó van. 76 millióról van szó,Magyar­­ország egy évi összes egyenes adójánál 15—16 mil­lióval nagyobb összegről. Az, hogy az általam mon­­dottak szerint ezen kölcsönnek összegei nem lesz­nek mind e folyó évben szükségesek, nem érv azok ellen, a­miket mondottam, mert az állam kiadásaira szükségesek lesznek legközelebb azon nagy össze­gek, melyeket érintettem ; azok az összegek pedig, a­melyek a folyó évben nem lesznek szükségesek és a jövő évben lesznek kiadandók, szintén csak ké­sőbben fognak befolyni akkor, mikor a szükség ideje már beállott, s a határozati javaslat czéljaira nem lesznek fordíthatók, mert ily nagy összegeket a hite­lező bankároknak bármely consortiuma nem képes rövid idő alatt előállítani, időt kell engedni nekik arra, hogy ők is megfelelhessenek felvállalandó kö­telezettségüknek. (Úgy van­ jobb felől.) Ez így áll­ván te­hát, habár — megvallom — nagy sajnálattal, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy az állam pénzügyét nem tartom olyan állapotban levőnek hogy azon kívánatnak, mely a határozati javaslat­ban foglaltatik, megfelelhessek. Ha lehet tenni vala­mit, az ínség, a pénzszükség enyhítésének érdekében bizonyosan hatásköröm korlátai közt a legszíveseb­ben fogom azt megtenni, de a t. ház elől azt a hatá­rozott ígéretet tenni nem merem, hogy lehető is lesz e tekintetben tennem valamit. Most még az előadottakra csak egy észrevéte­lem van. Azon kívánságot, mely a határozati javas­latban kifejeztetik, melynek teljesítése abban szor­­galmaztatik, igen természetesnek tartom, és az ellen, hogy hangsúlyoztatik, egyáltalában észrevételem nincs; de bocsásson meg a t. képviselő úr, azt, hogy a kölcsön iránt beterjesztett törvényjavaslat elfoga­dása a beadott határozati javaslat elfogadásához úgy hangzott a tanács, hogy leszállítandó egyaránt a honvédség és a közös hadsereg költsége. Ma már nyíltabb és őszintébb a ta­nács ; ma határozottan kijelenték, hogy csak a honvédségi kiadásokat tartják leszállítan­­dóknak. Éber és Hollán feleltek ez okos­kodásokra; sajnálni lehet azonban, hogy nem azon éllel, min­t ez irányzat visszautasítása oly méltán megérdemlett volna. E vita és a szavazás a legsajátságosabb volt, melyet a delegátiók eddigi története fel­mutathat. A közös hadsereg plusa mellett kü­lönösen a conservativ töredék buzgólkodott, melynek vezére a képr.­házban oly ünnepé­lyesen bonta ki a takarékosság zászlóját. — Fájdalom, a liberális táborból is átcsapott néhány tag, s hogy Horváth Boldizsárt is azok között találjuk, a­kik — különösen Ür­ményi és Beöthy beszéde után — Széll Kál­mán indítványa ellen szavaztak, az a kevésbé érthető dolgok közé tartozik. Széll Kálmán indítványa elvettetvén, a két delegátiv szavazatai között most már nincs nagy különbség, s remélik, hogy a tárgyalá­sokat pénteken befejezhetni. Az osztrák delegátusok szombaton szán­dékoznak a magyar fővárosból elutazni.

Next