Pesti Napló, 1874. május (25. évfolyam, 100-124. szám)

1874-05-26 / 119. szám

119. szám. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen fevelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Barátok-tere, Athenaeum-épület» __________Budapest Kedd, május 26.1874. Kiadó-hivatal. A lap anyagi részét illető közlé­­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI MPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek Postán küldve, vagy Budapestem házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra • . . 6 frt — kr-6 hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán­­ minden hónapban megkezdh­eti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 25. én­folyam.­­ Hirdetésére szintúgy minr előfizetésük a KIADÓ-HIVAT­ALISA, Barátok­ tere, Athenaeum-épül küldendők. Budapest, május 26. Politikai heti szemle. Egy egész hétig tartott, míg a május 16-án megbuktatott Broglie-kormány helyett más kabinet alakulhatott. Mac Mahon tábor­nagy Goulard urat, a nemzetgyűlés alelnökét bízta meg a cabinet alakításával. Ez minden erőfeszítést meg is ten,alkudozott, fű­vel-fával s több különböző combinatiót hozott össze, me­lyek azonban az utolsó pillanatban mind megvalósíthatlanoknak mutatkoztak. Csütör­tökön Goulard abban is hagyta a munkát és Decazes herczeg kisérte meg a cabinetet ös­­­szehozni. Sem ő, sem Audiffret-Pasquier her­czeg mm mentek semmire, minek folytán Mac Mahon végre megunta a dolgot s mint mondják, maga alakította össze a cabinetet. A szombati hivatalos lap a következő miniszteri kinevezéseket hozta : C­i­s­s­e­y tábornok a minisztertanács alelnökévé s hadügyminisz­terré neveztetett ki. A tábornok Thiers alatt is hadügyminiszter volt s pártállására nézve legitimistának tartatik. — Decazes herczeg megtarta a külügyi tárczát. — Tailhaud képviselő igazságügy­­miniszterré, Montaignac tengernagy tengerészeti miniszterré lön, mindketten a jobbközépnek tagjai. Fourton a közok­tatási tárczát a belügyivel cserélte fel. Gr­i­­v­a­r­t az új kereskedelmi miniszter a nem­zetgyűlés azon tagjai közé tartozik, a­kiknek pártállását határozottan megjelölni nem lehet. Magne megtarta a pénzügyi tárczát, ő képviseli a kormányban a bonapartista ele­met. Vicomte de C­u­m­o­n­t az új közokta­­­sügyi miniszter legitimista s az »Union Juest« ultramontán lap szerkesztője, Ca- 1­a­u­x közmunka-miniszter a balközép leg­mérsékeltebb elemeihez tartozik, s május 16-án a kormánynyal szavazott. A félhivata­los «Ag. Havas« az uj kormány programm­­járól ezeket írja: »Az uj cabinet lényegileg a folyó ügyek elintézésére fog szorítkozni s előkészíti az alkotmánytörvényeket, a hata­lomátruházás kérdését pedig a nemzetgyűlés belátására bízza. A régi többség, úgy látszik, hajlandó az új kabinetet támogatni.« Az új kormány nem nagy lelkesedéssel fogadtatott, ámbár a közönség legalább annak örül, hogy a válság valahára véget ért. Ma már Francziaország csupa katonák uralma­­ alatt áll s általában a viszonyok olyan be-­­­nyomást tesznek, mintha a nemzet állam­csínyhez közelednék. Az uj kormány pro­­grammja a legjobb esetben is a tétlenség le­szen, valószínűleg mielőbb elnapolja novem­berig a nemzetgyűlést s igy fogja fennmara­dását legalább őszig biztosítani. Mac Mahon tábornagy, a köztársaság el­nöke,pénteken fogadta ünnepélyes audientián Hohenlohe herczeget, Németország új nagy­követét. A herczeg a tábornagyot következő­ig üdvözölte: A német császár engem a franczia köztársa­ságnál nagykövetté kegyeskedett kinevezni. Midőn a császár ily előkelő hivatalt bizott reám, meghagyta nekem, hogy egész gondoskodásomat a két ország közt fennálló jóviszonyok folytatására és tovább­fejlesztésére fordítsam. A­mi engem illet, kérem önt, hogy bízzék szándékaim és fáradozásaim lojalitásá­­ban, melyeket a két kormány közt uralkodó jó egyetértés fenntartására fordítani fogok. Mac-Mahon következőleg válaszolt: Szerencsésnek érezem magamat hallhatni, hogy a császár ön által ismét azon óhajt fejezi ki, hogy a jó viszonyokat, melyek Német- és Francziaország közt fennállanak, folytatni és fejleszteni akarja. Én is osztozom ez érzelmekben s szerencsét kívánok magamnak, hogy uralkodója excládat válaszra, hogy őt nálunk képviselje, mely fontos küldetésre ön magas állása és személyes tulajdonságai által különösen alkalmas. A porosz országgyűlés ülésszaka május 21-én minden ünnepélyesség nélkül berekesztetett. Az új spanyol kormány megalakult s manifestumot intézett a nemzet­hez. Concha tábornagy az északi sereggel je­lenleg Vittoriában van s ott vár pénzt és élelmi­szert Madridból. Don Carlos Duran­­goban betegen fekszik, leesett a lóról és­­ megsérült. Az újabb hírek szerint a carlisták ismét körülzárolták Bilbaót, csakhogy e kö­­rülzárolásnak ma nincs jelentősége. A­n­­g­l­i­á­b­a­n, a czár ott időzése folytán, az ünnepélyek hosszú sora volt ; a parlament május 23-tól június 1-ig elnapolta magát. A svéd országgyűlés királyi trónbeszéddel május 22-én rekesztetett be. Milán szerb fejedelem május 15-én hagyta el Konstanti­nápolyt s Bukaresten át május 23-án vissza­érkezett hazájába. Budapest, május 26. (A tankötelesek iskoláztatá­sa faluhelyen.) A vasárnapi hivatalos lap a közoktatásügyi miniszternek köv. rendeletét teszi közzé: »A tankötelesek rendes iskoláztatását, a nép közt uralgó egyéb megszokottságok mellett nem kis mértékben akadályozza a tavaszi és nyári munka, a­midőn különösen a mezei munkás osztály gyerme­keit apróbb házi foglalatosságok miatt az iskolába­­járástól visszatartja. A népoktatásügyi törvény 54. §-ában meg­szabja ugyan a szorgalomidőt s 4. §-ában meghatá­rozza az iskolamulasztók szüleinek megbüntetését, mind e mellett a 8 havon át egyfolytában tartó isko­­lábajárást eddig csak városokban lehetett teljesen keresztülvinni, a falukon a nyári iskoláztatás hiá­nyos, szaggatott volta miatt eddig csekély eredményt lehetett elérni. Nincs okom kétkedni azon, hogy (czim) min­den erejével törekszik a törvényben elrendelt foly­tonos iskoláztatást időről-időre érvényre emelni, azon­ban minthogy a törvény 53. §-ban a tíz évesnél idő­sebb tanköteles gyermekeknek megengedheti az iskolai szék, hogy egész héten a földműves gyermeke mezei munkára mehessen, és csak vasárnap járjon iskolába, sok időbe fog az még kerülni, mig a nép az iskoláztatás szükségét átérezve, gyermekeit nyá­ron is folytonosan feljárassa az iskolába. Addig is tehát, míg az iskolábajáratás és a ta­níttatás iránti szükségérzet a népben gyökeret verne és általánossá válnék, módokról kell gondoskodni, hogy egyfelől e szükségérzet fejlesztésére sebesebben lehessen hatni, másrészről a hézagos nyári iskolázta­tásból eredő mulasztásokból folyó tudatlanság lassan­­kint oszlattassék. Ilyen egyik módul kínálkozik a váltogató is­kolábajáratás megkísértése. A váltogató iskoláztatás ugyanis abban áll, hogy a szülők gyermekeiket a nap egyik felében házi vagy mezei munkára hasz­nálják, másik felében pedig iskolába küldik, vagy a hét egyik egész napján küldik iskolába s váltogatva a másik napon mezei munkára fordítják. A körül­mények szerint a munkára fordítás és iskolábajára­tás e váltogatása történhetik úgyis, hogy két vagy három egymásután következő napon mennek a gyer­mekek iskolába s a két vagy három napra követ­kező váltogató napokon maradnak odahaza kézi munka teljesítése végett. Az iskolábajárás és a kézi­munka e váltogatásának módjait mindenkor a helyi viszonyok és körülmények szerint lehet és kell meg­határozni. Tapasztalás tanította arra más országokban az embereket, hogy a nyári iskoláztatás e váltogató neme szerint a gyermekek tanulmányaikban kellő előmenetelt tesznek, másfelől a szülőknek házi vagy mezei munkáikban elegendő segítséget nyújtanak, esetleg keresményeikben alig rövidíttetnek meg, a munkaadók pedig azáltal elégíttetnek ki, hogy mun­káik végeztetésére a szokottnál kétszerte több gyer­meket vesznek fel, kiknek egyik fele iskolája napján tanul, másik fele pedig folytatja a munkát s megfor­dítva. Ezek szerint felhívom (czim), hogy a felügye­letére bízott tankerületben esetleg már folyamatban lévő állami avagy tanyai népiskolákban már e nyár folytán rendelje el e váltogató iskoláztatást a fentebb előadottak azon módja szerint, mely a helyi körül­ményekhez képest leginkább alkalmazható, s köves­sen el mindent, hogy e kísérlettel a kitűzött czélt mennél inkább elérhesse vagy legalább már kezdet­ben megközelíthesse. Ha ily helyeken a téli iskoláztatás folyton, azaz napról-napra foly október hótól márczius hó végéig, vagyis hat hónapon át, a nyári iskoláztatás pedig a váltogató iskolábajárás szerint ápril, május, június és július hó végéig kiterjesztetik, a törvény 54. §-ának, melyben a nyolc­ havi folytonos iskoláztatás van elrendelve, tökéletesen elég fog tétezni. Egyelőre e rendeletemet csak az állami és a tanyai iskolákban kívánom foganatosítani; ha a ta­pasztalás arra fogja (czim) vezérelni, hogy az isko­lábajáratás e váltogató módszere kellő eredményre vezet nem mulasztom el e módnak másféle népisko­­­­lákra való kiterjesztését sem. Mindenesetre elvárom (czim) jelentését elő­­­­ször arról, hogy tankerületében mi módon és mely he­­l­­yeken alkalmazhatta az iskolábajáratás e módját; másodszor annak idején azt, hogy mi eredményre ve­zették ebbeli kísérletei. Budapest, 1874. május 17-én. Trefort Ágoston, s­ k. (A zniováralljai tót gymna­sium) ellen folytatott vizsgálat következtében a vizsgálattal megbízott kir. főigazgató . Barton József ur kinyilatkoztató, miszerint a nevezett gymnasium­­ban magyar szellem nem ápoltatik. — E hirt a »Slav. Noviny« szerkesztője közli velünk, az e gym­­nasiumról szóló múltkori tudósítás pótlásául. (Konstantinápolyból) írják az »Ung. Actionar«-nek, hogy Obrenovics Milán szerb fejedelem f. hó 17-én hagyta el a török fővárost, és kíséretével Bukaresten át tér vissza Szerbiába. A Ristics ármányos politikája által megzavart egyetér­tés helyreállításán kívül Szerbia ifjú fejedelme még egy másik nevezetes vívmányt is kieszközölt, t. i. a szerb vasutaknak Niss melletti csatlakozását a tö­rökországi vasutakkal. Risztics két éven át hasztalan fáradozott az eredmény kivívásán, ez iránti kérelmeit s ajánlatait a porta ismételve elutasította s legnagyobbrészt Ausz­­tria-Magyarország és Francziaország képviselői be­folyásának tulajdonitandó, hogy a jelenlegi nagyve­zér Husseyn Avni pasa Szerbiának ez engedményt megadta. Azt azonban nem érhette el Milán fejede­lem, hogy a porta Kis Zvornik átengedésébe egyez­zék, úgy, hogy e kérdés megoldása későbbi alkudo­zásoknak tartatott fönn . —­­kétségtelennek tartják egyébiránt, hogy Marinovics jelenlegi szerb minisz­terelnök körültekintő s mérsékelt politikájának e czel elérése is sikerülni fog. A porta újból megkezdette Ausztria-Magyar­­ország képviselőjével a tárgyalásokat a törökországi vasutaknak a bécs-nevű­ vonallal leendő összekap­csolása iránt, az eredmény a két hatalmasság között kötendő vasúti egyezményben fog kifejezést találni. E fontos ügyben Magyarország és Ausztria kereske­delmi érdekei elágaznak egymástól. Már azon kér­dés megoldása, várjon a csatlakozás Bródnál vagy Samacznál legyen, nagyfontosságú Magyarországr­a nézve. Oly ügyekben, a­hol az ország életérdekei forognak szóban, nem szabad semmiféle tekintetet gyakorolni, mert a legkisebb hiba messzeható s helyrehozhatlan kárt vonhat maga után. A magyar kormánynak mindenekelőtt arra kell ügyelni — így írnak Konstantinápolyból az »Ung. Act.«-nek — hogy a bécs-novű­ vonalra a déli vasúttársulat semmi körülmény közt sem kapja meg az engedélyt, és ha mégis ez nyerné el, akkor nem marad fönn egyéb, mint a­ magyar szakasz kiépítését egy külön válla­latnak átengedni. Hogy ez így fog történni, az már most biztossággal előre mondható, mert Magyaror­szág nem engedheti meg soha, hogy oly hatalmas társulat, mely a maga érdekében a világforgalom nagy részét délnek és nyugatnak tereli, oly vonal engedélyese legyen, mely a budapest-zimonyi vasút­nak a legnagyobb kárt teheti. A „Pesti Napló“ tárczája. Capri szigetén. Regény. Irta Oettler Károly. — Szerző által jogosított eredeti kiadás. — IV. (Folytatás.) A helyzet a tengertől Capri faluja felé vezető meredek útról volt véve. Az út egy hajlásán, ala­csony előálló falon ült egy fiatal asszony, ki idege­nekre látszott várni, kiknek talán szükségük lehetne saját­ és szamara szolgálatára. A szigetlakónők szo­kása ellenére, fehér fejkendőt viselt, mely a sötét ar­­c­ot erélyesen előtüntette. A karokat egymásba fon­va, fekete égő szemeivel mozdulatlanul nézett a ten­gerre, mely a napsugárban gyönyörű kékben fény­lett. A szigorú classikusan szabályos profil, a finom hajlású száj, és egész magatartása legyőzhetetlen vad büszkeséget és a mellett szenvedélyes, gyűlölet­tel teli busongást árultak el. A keskeny ösvényen, egy fiatal pár jött lefelé, mely őt majdnem érinté: egy szép göndörhajú legény volt, ki a csinos szelíd barna szemű leányt átkarolva vezette. Miután az út meghajlott, valószínűleg nem vette előbb észre a fa­lon ülő nőt, mig előtte nem állott. Vonásaiban vilá­gosan mutatkozott bűnös öntudatának zavara, ha­bozni látszott, várjon maradjon vagy tovább men­­jen-e, tekintete félénken irányult a büszke arcz felé, mely megvetően fordult el tőle, és melyre nézve nem létezett semmi a nagy tengeren kívül. Kis kisérőnéje ijedve simult hozzá és sürgetni látszott, hogy lépteit gyorsítsa, hogy a gyanús lény közeléből minél előbb kiszabaduljanak. A három fej színezeti különbsége felülmúlha­tatlan volt, a halvány bronezszín kitűnően illett a a sötét, sphinx jellemű fiatal nő szépségéhez. Ép oly élesen és áthatóan tünteti elő a kép a lelki kifeje­zést ; e véletlen találkozásban egy egész drámát lát­hatunk, mely még nem érte el utolsó felvonását: a büszke nő görcsösen ökölbe szorított keze, remegő orrlyukai vad szenvedélyt árultak el, mely nemso­kára — a kép azt mondá — erőszakos kitörésben fog könnyebb illést keresni. »Minő gyöngyörű arcz!« kiáltá fel Andy élén­ken, »egy királyné sem bírhatna méltóbb tekintettel! Medusának halálos szépségéből rejlik valami ezen vonásokban. A legénynek, minden merészsége és ereje daczára, van oka, hogy félénken nézzen át hozzá, mert nem csodálnám, ha e nő őt egy gyors lökéssel a falon átdobná . . . Én nem értek a művé­szetekhez, Gertrud kisasszony, de önnek képez e föld forró vérű gyermekeiről beszél egy történetet. Van már tulajdonosa? Különben igen kérném önt, hogy azt nekem engedje át.« »Sajnálom, hogy nem szolgálhatok önnek, asz­­szonyom,« viszonzá Gertrud feszesen, »a kép el van adva, egy angol család, mely nem rég utazott el Capri szigetéről, rendelte meg azt.« »Mennyire sajnálom ! Eddig még nem láttam semmit, mi oly igaz »olasz« benyomást tett volna reám! Az életképek a római műárusoknál előttem mindig csak csoportokba állított és valamely jelmez­be öltözött festőmintáknak tűntek, kik mint a kopott pénz, minden eredetiségtől meg voltak fosztva. Ellen­ben az ön alakjaiban minő természetesség rejlik!« Andy nem túlózta érzelmeinek kifejezését; őt valóban meglepte az ily kiváló mű látása, mert nem sejtette, hogy a csendes leány ily nagy tehetséggel bír. Gertrud azonban, talán kimerülve és kifárasztva,a bá­rónő iránti előítéletét nem bírta annyira legyőzni, hogy annak szívességét elfogulatlanul elfogadja. Leeresz­kedett hangot vélt kihallani, s az előkelő hölgy volt az, ki a szegény művésznőnek kívánt bizonyítványt adni felvilágosodott gondolkozásáról. Mit törődött ő azzal, várjon mellőzik-e vagy pártfogolják? Ki képes valamire és az életet használni tudja, az ilyen fajta kegyet nélkülözheti. Sokszor tapasztalta, hogy sokan, kik műtermében szívességgel alkalmazzák, a salon­­ban alig fogadták köszöntését. Szive mélyében nagy büszkeséget táplált; meg volt győződve arról, hogy páratlan következetesség és erélylyel küzdötte fel magát a fokra, melyet most elfoglalt, és ezért elismerést követelt. — a­mi az embereket illeti, neki meglehetősen közönyös volt az, hogy azok ro­konszenvesnek találják-e, — a tiszteletre azonban mindenki részéről igényt tartott. Ezért majdnem megsértő őt, hogy Andy, min­den előleges kérdezősködés nélkül, vele bizalmas is­meretséget kötött, — a­mint­egy kényelmesen ült a a szobában, melynek küszöbét csak az imént lépte át először, a mint­egy biztosan és könyedén fecse­gett s környezetére teljes elfogulatlansággal bíráló te­kintetet vetett: egész lényében félreismerhetlenül azon meggyőződés tükröződött le, hogy az egész világon nincs hely, melyre neki veleszületett joga nem volna. A zengzetes hang, a kedves megjelenés bája semmi benyomást sem ten a szívós rideg északi nőre, s azon udvariassággal viseltetett iránta, melylyel ven­dégének tartozott, a nélkül, hogy a hideg formaság határát átlépje. Boldog volt, hogy a kép már el van adva, különös szeretettel dolgozott rajta, s igen roszul esett volna neki, ha épen ez a mű a bárónő irtokába jut. »Ama fiatal nő csodás feje az ön képzeletének szüleménye, vagy pedig valamely szigetbeli élő minta után készült« ? kérdező Andy Stölzer kisasszony sietett barátnéja helyett vá­laszolni, a­kit gondolatban igen helytelen ridegséggel vádolt. »A bárónő a szép Giacintát mindennap láthat­ja, ő ott lenn lakik öreg anyjával egy kis házban a tenger mellett. Egész vagyona ama szamárból áll, melynek képe szintén a festményen látható. A festők élénk csodálói, és ha ő akarná, sok pénzt szerezhetne azzal, hogy mintául használtatja magát; de ő büszke mint Lucifer és egy pillant­ás elég arra, hogy őt düh­be hozza. Egy festő őt mint Sapphot akarta lefesteni és természetesen azt követelte, hogy a nemzeti öl­töny helyett görög jelmezt vegyen fel, mely a kart és nyakat szabadon hagyja. Midőn ezt meghalta, úgy dühöngött, mint az őrült, és e felett anyja is megijedt, a ki őt mindig a festőkhöz elkisérte. Mi­után a megdöbbent fiatal embert, kinek eszébe sem jutott a leány illemérzékét megsérteni, a szenvedé­lyes szidalmak egész áradatával elhalmozó, tova rohant, semmiféle ígéret és kérés nem bírhatta reá, hogy ama fiatal­ember küszöbét átlépje. A minap egy idegen vezetőül akarta őt felfogadni, úgy lát­szik azonban, hogy az ár feletti alkudozások alkal­mával tekintete nagyon is merész csodálkozást feje­zett ki, mert Giacinta a pénzt hirtelen az idegen lába elé dobta és haragosan kiáltá : »így senkinek sem szabad Giacintára nézni!« Amaz urat mulattatá e nagy érzékenység és nevetve viszonzá : »Mit tettem én neked? hisz meg sem csókoltalak « — »Ha ön engem megcsókol, úgy most már nem él«, válaszolta Giacinta, fekete szemének oly sötét tekintete kísére­tével, hogy az idegen más szelidebb vezetőnő után látott... Ilyen a Giacinta s ez az ő arczképe.« »Meg kell ismerkednem vele,« felelte Andy éleinken, miután nagy érdekkel hallgatta az elbe­szélést : »hisz ez a megtestesült vulkán, ő bizonyosan a Vezúv közelében született. Nehezen akad majd férfi, a­ki hozzá közeledni mer.« »Giacinta azt mondja, hogy nem akar soha férjhez menni,« jegyzk meg Gertrud. »Akkor ő kivétel az olasz nők között, a­kik, mint nekem mondák, szerencsétlenségnek tartják, ha 16 éves korukban még nincs férjök.« »Ennek meg van a maga különös oka,« szólt Stöszer kisasszony titokteljesen, a képre sanda­­lítva. »Kérem önt Gertrud kisasszony, mondja el ne­kem e »találkozó« történetét, a­minek ön képét el­nevezte.« (Folyt, követ.) A magyar jogászgyűlés első ülése. Máj. 25. A városház tanácstermében szép számmal gyűltek össze a jogászgyűlés tagjai. Kevéssel 9 óra után Hoffmann Pál, mint az állandó bizott­ság elnöke, a következő beszéddel nyitotta meg az ülést : Uraim, tisztelt kartársak ! A negyedik magyar jogászgy­űlésnek és az ez által választott állandó bizott­ságnak nagybecsű jóakaratából lett hivatásom utolsó tisztét teljesítem, a­midőn önöket, tisztelt kortársak, a legőszintébb nagyrabecsülés és rokon­szenv szavá­val ezennel üdvözlöm. Az ötödik magyar jogászgyűlés nemzeti éle­tünknek kétségkívül igen nevezetes és remélhetőleg a várva várt jobbrafordulást hozó várpontjára esik. Nem közvetlenül életreható nagy tetteknek véghez­­­vitele jelzi a mondottam fordulót, hanem — mi az olyakat megelőzni szokta — hatalmas igazságoknak mindinkább elismerése. Hogy nemzeti önállóságot és életvirágzást, de sőt szerényebb közlétet is, sem souverain decretálás, sem puszta diplomatiai ügyesség nem adhat, hanem a nemzet szellemi és anyagi erejének bizonyos ma­gasabb fokra emelkedése és kellő kifejtése kiviható­vá teszen , hogy mindennemű erőt, tehát nemzetét is, az élet functióra hivatott mindenféle létszerek és szervezetek, vagyis az összes factorok állapotának javulása, az egyetemes jólét emelkedése egyedül ké­pes fokozni, hogy ily javulás sem csapongó képzel­gésből és hangzatos jelszavakból, sem csupán bra­­vourt feltételező mintegy pillanatnyi hőstettből, de még a segélytelenség sugallta ide-odakapkodásb­ól és fol­­tozgatásból sem, hanem egyedül a tervszerűleg igen­is összefüggő, de különben tömérdek egyes tárgya­kon részletezett ügyes munkálkodásból, mindennapi kemény munkából támad ; hogy különösen nemze­tünk a fennforgó erők leggondosabb ápolására és legokszerűbb felhasználására, összes állapotaink igen jelentékeny javítására, és ez­által a közjólét hatha­tós előmozdítására van utalva, hogy mindezeknél fogva a nemzeti szebb jövő nem a fennforgó politi­kai pártirányzatok egyikének avagy másikának egy­oldalú sordírozása, hanem a szakavatott munkára való tömörülés útján keresendő: mindezek igazságok, miknek elismerése köztünk is nemcsak mindinkább terjed, hanem legújabban a közhatalom vitele körül is sokat ígérő események indokává, tehát hatalmas motorrá erősödött. A magyar jogászság nemcsak hazafias öröm­mel, hanem teljes önérzettel is szemlélheti a fejle­ményt, mert közéletünknek épen azon részére néz­ve, mely a jogászi hivatás tárgyát képezi, sürgette­tek legelsőbben a jelzett nagy igazságok követése, épen a magyar jogászság hangoztatta azokat legel­­sőbben és legnyomatékosban. Az üdvözletét, melylyel önöket, tisztelt kor­társak, az állandó bizottság nevében ezennel foga­dom, és a hazafias munkásságot, melyet e napokban véghezviendők leszünk, mindeddig nélkülözött­­kö­rülmények kisérik ; bizonyuljanak kedvezőkül azon törekvésre nézve is, melyet ime ötöd évben foly­tatunk ! Alakulhatás végett méltóztassanak elnökséget, még pedig elsőben elnököt választani. T­r­­­e­s­z­k­y indítványára egyhangúlag B­u­s­b­a­c­h Péter választatott meg elnökké. A megválasztott elnök meghívására Teleszky, Könyei és Moslin urakból álló bizottság küldetvén ki, rövid idő múlva Busbach a gyűlés körébe lép s zajos éljenzéssel üdvözöltetve, a következő be­széddel foglalja el az elnöki széket:*) Mélyen tisztelt jogászgyűlés! Fogadják mélyen érzett hálámat ezen kitüntetésért. Az élet bármely pályáján működő munkásnak kétségtelenül legszebb jutalma rejlik szak- és pályatársainak elismerésében és bizalmában. Önök a választás által ezen érzelmeknek adtak ki­fejezést és azért én a mai napot életem legszebb em­lékei közé fogom sorozni. (Éljenzés.) Engedjék meg önök, hogy midőn ezen széket elfoglalom, egy rövid futólagos pillantással megem­lékezzem azon helyzetről, melyben önök ma ismé­telve veszik fel munkásságukat, megemlékezzem azon viszonyokról, melyek közt e munkásság a je­len időszakban folyni és eshetőleg eredményhez ve­zetni készül. Rövid ideje annak, t. jogászgyűlés, midőn szak­értő köröket mély aggodalom fogott el az iránt, mi jövendője van az igazságszolgáltatás ügyének ha­zánkban, ahol azon tapasztalat látszott jogosultnak, mintha az érzék a rendezett igazságszolgáltatás jelentősége iránt kihalt volna e nemzet kebeléből. Mert azon törekvések, melyek az igazságszolgáltatás, a jogélet fejlesztésére és tökéletes­ítése körül mutat­koztak, részben nem érték el azon czélt, melyre szánva voltak, részben pedig ha elérték, mindig csak módosítva érték azt el. A legtökéletesebb s a legelfo­gadhatóbb alapokból kiindult intézmények igen gyak­ran oly irányt vettek életbeléptetések alkalmával, a­melyre a számítás bizonyosan irányozva nem volt, és hosszú ideig sieteni fogjuk intézményeink egy né­melyikénél ezen sajátszerű irányt, melybe tévedtünk. Mi oka ennek­­. jogászgyűlés ? Az, hogy mi nem szok­tuk meg még eddigelé a jogéletet oly önálló állam­­czélul tekinteni, a­mineknek azt tekintenünk kell, ha azon czélokat akarjuk elérni, melyek a jogélet fej­lődéséhez , az­­ egészséges igazságszolgáltatáshoz kötve vannak. (Élénk helyeslés.) *) Busbach Péter úr beszédét saját tudósítónk gyorsítási feljegyzései után adjuk, miután a jogászgy ülés hivatalos gyorsírási feljegyzései több helyütt hézagosan, incorrecte, sőt értelmetlenül közüik ezen a legnagyobb szabatossággal elmondott elnöki megnyitó beszédet. Szerk.­­ Felejthetlen Eötvösünk »A 19-ik század esz­méinek befolyásáéról irt művében azt mondja: »A biztonság nyújtása az állam czélja.« És egy kitűnő német jogphilosoph hozzáteszi ezen tételre vonatko­zólag: »Minden emberi érzelmek legerősbje a biz­tonság iránti érdek. A világ minden egyéb vagyoná­ra nézve az érdek megoszlik, ebben az egyben össz­pontosul.« És sajátságos, hogy ezen érdekeknek megértése, ezen érdekek emelése és fejlesztése kerül nálunk oly nagy küzdelembe. Nem kell azonban ezt csodálni; ezen generatió oly küzdelmeket élt át, melyek elsodortak igen sok államintézményt, elvittek igen sok jó dolgot, melyhez egész kegyelettel ragaszkodtunk, és fenn hagytak sok olyant, a­minek nem örültünk. Megzavarták ezen küzdelmek a fogalmakat, megzavarták az esz­méket, zavart idéztek elő a társadalmi életben, za­vart az állam existentiájának feltételeiben, és míg ezen h­acsból ki nem fogunk bontakozni, ne csodál­juk, ha imitt-amott téveszmékkel találkozunk egyik másik oly államintézményre nézve, melyről azt kellene hinnünk, hogy minden ember tisztában van vele. Rövid ideje annak, midőn még mindezen aggo­dalmak fogtak el bennünket, és örömmel constatk­o­­zom, hogy újabb időben ezen aggodalmak tetemesen alábbszállottak. A jogélet terén általános és messze terjedő munkásságot tapasztalunk. Azt veszszük észre, hogy ott, ahol eddig aggodalommal elhanyagolást véltünk rejteni, ott most határozott alakot ölt a munkásság és imitt-amott már eredménynyel lép a világ elé. Örömmel constatáljuk ezt, mert ez vigasztaló re­ményt nyújt, hogy jövőben nem azon aggasztó ér­zelmek fogják a szakértő közönséget kísérteni,melyek eddig útját mindenütt akadályokkal áll­ták el. Aka­dályokat csináltunk önmagunknak, csináltak mások is, mert nem láttunk tisztán, mer­t azt hittük, hogy a­mit nem látunk, az nem is létezik. Reméljük, hogy jövőben ezen viszony más lesz, hogy gyökeresen át fog alakulni. (Élénk helyeslés.) Minden irányban működésre van szükségünk, ha consolidálni akarjuk állami életünket. A consoli­­datió csak egészséges, életerős törvények segítségé­vel lesz elérhető. A törvény az állam erkölcsi tekintélyének princípiuma, és amely államban ezen tekintély nincs meg, azon államnak fennállása kétségessé vált; ahol ezen tekintély megszűnt köztulajdon lenni, ott a physikai erő kénytelen kezébe venni a hatalmat, hogy megmentse azt, a­mit még megmenteni le­het. A különbség az, hogy a physikai erő azon kéz­zel tűnik el, a­mely kézben nyugszik; míg az erköl­csi erő, a törvény hatalma, amely egy nép kebelében gyökeret vert, örök, mint a nép, mely benne él, örökkön fogja hatását éreztetni és örökfennál­lást biztosít azon államnak, melynek népe a tör­vény tiszteletének erkölcsi magasságára emelkedett. (Helyeslés.) Nekünk, t. jogászgyűlés, erre közre kell hat­nunk. Önök, kik a birodalom minden részéből gyűl­tek össze, munkássággal kívánják előmozdítani ezen nemes czélt, melyet nekünk magyarokul különösen igen élénken kívánnunk kell, hogy elérjük, ha fenn akarunk állani. Állami életünk nemcsak önöknek mint testületnek, hanem minden egyes embernek s kü­lönösen minden szakembernek munkásságát igénybe veszi, és ezen munkásságnál nem szétforgácsolva, ha­nem egy czélra törekedve, vállvetve kell közremű­­ködnünk. És én kérem önöket, hogy e czéllal szemek előtt méltóztassanak jelen üdvös munkásságunkat is megkezdeni (Élénk tetszés.) Üdvözlöm önöket, és az ötödik magyar jogász­­gyűlést ezennel megnyitottnak jelentem ki. (Élénk és hosszantartó éljenzés.) Ezután jegyzőkké Herich Károly, Sipos Árpád, Darányi Ignácz és Mozgay Antal választattak meg. Felolvastatott az állandó bizottság jelentése, melyből kiemeljük a főbb részleteket. Múlt gyűlésünk óta — mondja a jelentés — a jogi reform terén nagyobb mérvű tevékenység fej­tetik ki s egyrészt ennek eredményei azon igazság­ügyi törvényjavaslatok is, melyek ma már a törvény­­hozás tárgyalása alatt állanak. Nélkülözzük azonban az eddigi alkotásokban még ma is a tervszerűséget, melynek hiánya a reformmunkára a habozás bélye­gét nyomja és a legnagyobb erőfeszítés eredményeit is kétessé teszi. A közönség az alkotások egymásra következését és összefüggését nem ismervén s az egyes reformok jótékony hatását oly mérvben, mint az a rendszer egészében be fogna következni, nem érezvén, sem a meglevő helyes iránt kellő méltány­­lattal nem lehet, sem a jövőre nézve kellő bizalom­mal nem viseltethetik. A képviselőházban ugyan illetékes helyről nyilatkozat történt, hogy a jogi reform mikénti ke­resztülvitele tekintetében egy megállapított terv léte-

Next