Pesti Napló, 1874. május (25. évfolyam, 100-124. szám)

1874-05-30 / 123. szám

Budapest, Szombat május 30» 1874 123» szám, 26­6.­­folyam. Szerkesztési iroda, Bilrátok-tere, Athenaeum-épület. A lap jellemi részét illető minden közlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézi­rat­ok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Ath­enaeum-épü­let A lap anyagi részét illető közle­mények (előfzetési pénz , kiadit körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek Postán küldve, vagy Budapestét, há­hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . fi frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai kíilönkíődéséért felü­lözeten évnegyedenként 1 érin­t. Az előfizetés az év folytán*• minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. füirdetések­ szintúgy mint elöli .-elésak a KIADÓ-HI­VATALBA, Barátok-tere, Ath­enaeum-épek küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 24 frt. Félévre. . . . . II frt. Negyedévre ... 6 frt Egy hóra .... 2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épület) küldendő. A „p. Napló“ szerkesztő- és kiadó-h­ivatala. Budapest, május 29. Váratlanul, mint a nyári fergeteg, vo­nult össze szombaton az olasz kormány feje fölött a parlamenti zivatar. Minghetti Marco gróf Olaszország mostani cabinet-el­­nöke és pénzügyminisztere ama nagy terv törvényhozási előkészítése közepett, melyet az államháztartás rendezé­se ügyében készített s melynek min­den fontosabb részét a kamra jóváhagyásá­val már előbb szentesittette, az egész terv leglényegtelenebb és legutolsó pontjában megveretett s csak a király parancsára ma­radt kabinetével együtt továbbra is az ország ügyeinek élén. Jellemző az olasz parlamenti pártviszonyokra, hogy a törvényjavaslat, melynek elfogadását a kormány tárczakér­­désül vetette fel, nemcsak magában lényeg­telen, hanem a kamratöbbség részéről általá­nosságban és részleteiben már elfogadtatott s épen a harmadik olvasás jön arra felhasznál­va, hogy a kormányt megbuktassák. Minghetti ur correcte viselte magát, no­ha a leszavazás csak egyetlen egy szónyi többség eredménye, mégsem késett egész minisztériumával lemondani s egyedül Victor Emánuel király határozott parancsának kö­szönhető, hogy Olaszország a pünkösdi ünne­pek hetét ismét nem kínos kormányalakulási vajúdásokban töltötte. Mert a narancsok hazájában is rég le­jártak amaz idők, midőn a miniszteri tárczák kezeléséért hatalmas, számra és befolyásra egy­aránt jelentékeny pártok versenyeztek s igy válság esetén a kormányalakítást könnyűvé tevék. Cavour gróffal az állandó majoritások is kivesztek a parlamentből. Ama nagy nem­zeti párt, mely a hírneves államférfia köré sorakozva az olasz egység alapjait lerakta, a bölcs vezér letünte után lassan-lassan bom­lásnak indult és szétoszlása a szerint fo­kozódott, a mint az állami épület megszilár­dult s a nemzeti egység műve tökéletes befe­jezésre jutott. Ezzel a nagy olasz nemzeti párt missió­ja be volt töltve ; létrehozta az egységet; — de mihelyt annak belső szervezésére került a sor, a párt kebelében szunnyadó ellentétek heves küzdelemre keltek ; a nagy párt eleme­ire oszlott, számtalan apró fractióvá törpült, melyek pillanatnyi szeszélyen nyugvó és így előre nem látható egyesülésétől függ minden kormány sorsa. Azért az olasz miniszté­riumok feje fölött örökké a leszavaztatás ve­szélye lebeg, vulcanicus alapon állanak és so­hasem képesek tetteik hatását a kamrára ki­számítani. A múlt évben a Lanza-kormány alig néhány nappal egy fényes diadal után bukott meg, most utóda Minghetti ugyanaz napon, midőn kivonatára a kamra a napi­ren­den álló javaslat részleteit jóváhagyta, kis­­sebbségben maradt a végszavazás alkal­mával. Ilyen viszonyok közt a Parlamentaris­mus kártékony játékká válik; a kormány so­hasem folytathat erélyes és következetes po­­­­litikát s az államélet consolidatiója folyamában f uj meg uj nehézségekbe ütközik. A Minghetti-kormány bukása az adott viszonyok közt súlyos csapást jelentett volna Olaszországra. Mint évek óta minden előde, úgy e kormány is a példátlan zavarba ju­tott államháztartás rendezését, a kiadások és bevételek egyensúlyba hozását állitá pro­­grammja élére. Elődei alig értek e téren a kezdet elejéhez s már is megbuktak. De Minghetti urnak határozott, részleteiben át­gondolt terve volt s minden befolyását latba vetette, hogy a tizenegy törvényjavaslat alak­jában előterjesztett programmot elfogadásra juttassa. A képviselőház tiz javaslatot és épen mindazokat, melyek fontosabbak voltak, el is fogadta s további tárgyalásra a másik háznak küldötte át. A terv megvalósítása te­hát már biztosítva van, s ha Minghetti úr épen az utolsó, a legjelentéktelenebb javas­lattal bukik meg, ez majdnem comicus bukás lett volna. Ettől Olaszország megszabadult; az államháztartás rendezésének nehéz mun­kájára a gyakorlatban most kerül a sor, s a legkitűnőbb olasz hazafiak nem kétkednek abban, hogy e munkát valósítani kell, akárki legyen is a miniszter. A képviselőház meg­buktathat még több kormányt is, de ezzel csak nehezíti saját munkáját, saját feladatát. Ezt a magyar törvényhozás­nak is jó lesz mindig szem előtt tartani. A „Pesti Napló“ tárczája. A sport regénye Angliában. (Whyte Melville regényei : Digby Grand. — Market Har­­borough. — Kate Coventry. — Satanella stb.) — A s­evue d. deux Mondes­-ből. — (Vége.) IV. Hogy miss Coventry egyszerre a vadászatért kezd rajongni, abban része­­lehetett azon reménynek is, hogy Frank Lowellel fog találkozni. A kapitány is eszköznek használta a vadászatot, hogy közelébe juthasson. Azóta holdvilágos éjszakákon éjeli zené­ket ad, reggel hímzővászonba göngyölítve egyikét azon levélkéknek juttatja kezébe, melyeket még egy amazon is keblébe rejt és lopva megcsókol; egy hi­deg éj élen a tél elején bemerészkedik a parkba és Kate annyira megszánja, hogy ablakán át gyengéd beszélgetésbe bocsátkozik vele, melyet hirtelen fél­beszakít lady Horsingham megérkezése, kit a gyer­tya visszfénye nyugtalanítottMialatt Kate megma­gyarázni igyekszik a dolgot, a jég ropogását hallja és egy kiáltás megrémíti, de a fiatal leány nyugta­lansága és rémülete daczára nem üt zajt; jó hírne­­ve forog koc­kán, ő tudja magát visszatartani és magába fojtja aggályait. Pedig szereti azt az em­bert, a­kinek segítségére nem mer sietni; másnap reggel azonban első gondolata az, hogy a lépések nyomát kutatja a hóban, a nyomok az ároktól a vá­ros irányában vezetnek, a kapitány tehát szerencsé­sen kijutott. Kató ismét szabadon lélegzett. Nemso­kára álruha segítségével újabb találkozása van a kapitánynyal, sokkal regényesebb az elsőnél. Kate azonban bizonyos tartózkodással váltja szerelmi es­küjét a kapitánynyal, kire neheztel, hogy világosab­ban nem nyilatkozik. Azért nem is utasítja vissza unokafivérét, Johnt, mikor ez a maga részéről szintén vallomást tesz előtte. Ez a derék fiú megígérte volt Deborah nénének, hogy be fogja várni, míg Kate eléri hu­szonötödik évét, hogy ideje legyen megítélni a vilá­got és teljes tudattal választani; azonban Frank fo­gásai nem kerülék el egészen figyelmét. Most már nem tartóztathatja magát, és oly szavakban, melyek jelleme egész egyenességét mutatják,megkéri Kátét, hogy vessen véget az őt sorvasztó kegyetlen bizonyo­­­talanságnak. Miss Coventry meggondolási időt kér. Ő egy benső barátnőjének Lumley asszonynak befo­­lyása alatt áll, a­ki a szerelmesekre általában szi­gorú idomitási elveket alkalmaz. A férfiakkal úgy bánjék, mondá Katenak, mint Brillant-tal bánik: keze könnyű legyen és épen any­­nyi szabadságot engedjen, hogy a férfi magát kénye szerint érezze, de a legelső hibánál éreztesse vele a zabolát. Meglehet, hogy ágaskodni fog , de azután könnyen fogja igazgatni.­­ A tanácsadó azonban nem gondolta meg, hogy John maga sokkal tökélye­­sebb sportsman , semhogy asszony­i cselek által e nyomról elcsalássa magát. Zaj nélkül, nagy­lelkűen, férfias nyugalommal, lemond a steeple­­chase-ról, a szerencsés győzőnek engedi át az áhított díjat, és megint John unokafivérré lesz. John nem bízik Frankban. Ez, anélkül hogy lemondana lady Scapegra­­ce­val való látszólagos viszonyáról, és hol Katenak, hol Lumley asszonynak udvarolva, fenntartja magá­nak, hogy valamely catastrófa esetén bizonyos miss Molasses-t egy sárga arczszínű, együgyű és modoros de rendkívüli gazdag nőt veend nőül. Kate, a­ki is­meri a kapitány adósságait és dőreségeit a múltban, jelenlegi gyalázatosságait nem is sejti; szerencsé­jére azonban a derék John kevésbé vak mint ő. Együtt vannak Scamperleyban, hol sir Guy és excentrikus neje a társaság színét fogadják, min­dig újabb szórakozásokat és érveket gondolva ki. — Kate a kétségbeesés nemével engedi át magát a szó­rakozások rohamának: fáj neki John hallgatag meg­vetése, melyet megérdemeltnek tart, és Frank halo­gatásai, a­ki noha folytonosan üldözi udvarlásaival, nem határozza el magát arra, hogy megkérje kezét. A nemtelen sir Guy arczátlanságra ragadja őt . Felhívja, hogy négyes fogatot hajtson. Ki akarván ragadni Johnt érzéketlenségéből, mely épen annyira boszantja, mint a kapitány gyávasága, neki bátoro­dik a hős tettnek. Ismét a naplét idézzük. »— John! kiáltom el magamat, felülve a bakra, gondolja-e hogy fogok tudni négyest haj­tani ?« »Meglehet válaszoló, de nem tanácsloja a kí­sérletet.« »Válaszom az volt, hogy a négy lónak meg­eresztettem gyeplőjét. Sir Guy, közel ülve hozzám, arczát majdnem kalapomba befurva, megtanított ho­gyan kell a gyeplőt tartani, azután káromkodni kez­dett, szép leánynak nevezett, és dühösen szívta szi­varját. »Ön is szivarozni fog,kiáltott föl, lelkemre, ön is szivarozni fog. A­ki négyest tud hajtani,, az »füs­tölni« is tud. Majd én kiválasztom önnek a legköny­­nyebb szivart.« »Én nagyon féltem, hogy megbetegszem, de Johnt olyan közönyösnek láttam, hogy elhatároztam magamat a szivarozásra. Egy lőporos hordó fölött is mindenáron szivaroztam volna. — El is szívtam a szivart, mintha teljes életemben egyebet sem tettem volna.« Ki tudja, mi vége lett volna e sajátságos kihí­­vási rendszernek, midőn egyszerre egész váratlanul közbelép lady Scapegrace. Volt még benne egy kis maradványa a nagyságnak és nem­eslelkűségnek ; egy estély után mélyen Kate megkettőztette kétség­­beesett kaczérkodását, a nő, kitől legkevésbé várhat­na az ember jó tanácsot, szobájába vezeti a szegény leányt; erélyesen emlegeti a ki saját példáját, esdve kéri, hogy esztelen megátalkodottságával ne áldozza fel a becsületes szívet, mely hozzá annyira hű. A büszke lady meggyónja saját vétkeit, és esdekel. Kate majdnem le van győzve, azonban még egy lecz­­kére a legkegyetlenebbre van szüksége. A csarnok közepén, melyen át kell haladnia, hogy barátnője szobájából visszatérjen a magáéba, a véletlen :­ir Guyval hozza össze, ki teljesen részeg. E találko­zs ily késő órában annyira megrémíti, hogy elveszti fejét; a legelső nyitott szobába mene­kül, és ez véletlenül Lowell Frank szobája. Whyte­­ Melville most egy merész jelenetet ír le. Kate a léptek neszére egy rejtek­helyre mene­kül és ott akarata ellenére egy heves párbeszédet les meg, mely John és a kapitány közt foly. John az utóbbit fölszólítja hogy adjon fölvilágosítást szán­dékairól. Ha nyilatkozatot tett miss Coventrynek, akkor ám folytassa a viszonyt, de ha nem, akkor magyarázza meg magaviseletét miért lép föl mint a leány védője, fivére? Frank vakmerő választ ad, , a párbaj elkerülhetlennek látszik, de Kate megaka­dályozza azt. Hallatlan hidegvér és ügyességgel ki­menekül, fölkelti Lumley asszony férjét, egy derék férfiút, ki pusztán természetrajzzal foglalkozik, míg ledér neje léháskodik. Ezt néhány szóval fölvilágo­sítja a tényállás felől, mire megigéri az közbenjárását és ezt csakugyan oly jelesen teszi meg, hogy a ka­pitány rááll annak kijelentésére, miszerint ő csak úgy érezte magát feljogosítva, szivét miss Molas­­sesnek felajánlani, ha miss Coventrytől kosarat kap. A jövőbeli Lowellné asszony roszul üli meg a lovat, amúgy oldalvást, mint egy t­ea-csésze fogantyúja, ha a 1ó iramodik, akkor remeg és egész nevetséges­sé válik. Ez Kate egyedüli boszusz, de hát ő is nem szigorúan bűnhödik-e? Várjon érdemes-e arra, hogy visszahódítsa a jeles férfiút, a­kit most oly felebbva­­lónak lát magánál ? E férfiú nem becsülheti már, s ha még gyengédséget tanúsít iránta, ezt bizonyára csak szánalomból teszi, ezzel pedig Kate Coventry nem érheti be. John azonban egy szavával vissza­adja neki önbizalmát, reményét, boldogságát. A napló ezt így adja elő. Ugyan megmonda­ná-e, hogy miért adott kosarat Frank Lowellnak ? — Soha sem kért nőül, feleli Kate, nem nyúj­tottam neki erre alkalmat. — És miért nem ? — Mert jobb szerettem egy másikat. Kate minden különös vakmerősége daczára is igen ügyes, sokkal ügyesebb, semhogy érdekes le­hetne. Alig érthető meg, hogy egy angol bíráló mi­kép hasonlíthatta össze ezen, magán mindig ural­kodni tudó regény hősnőt, a »petite comtesse«-el, Feuillet legkedvesebb, de leggyengébb lelkű hősnő­jével. Mindkét írónál megtaláljuk ugyan a felsőbb körökben való alapos tájékozottságot, a könnyűd elegantiát, de ezzel a hasonlatosság véget ér. Miss Coventry és de Pannos asszonyság közt az a különb­ség, ami az eszmény és a valóság közt van. Az an­golok szerelmükben, regényeikben szívesen beérik a valósággal, tudják, hogy a »fast girl« is kitombolja magát, a különczkedő amazon utóvégre is megszereti a csendes családi örömöket, ha társa lesz férjének a legkomolyabb ügyekben is. De az a kérdés, hogy a férfiú érintetlenül kapja-e a szívet, mely ellenőrizet­len szabadságot élvezett, mielőtt a házi erények gya­korlatára vetődött ? E kérdésre így felelnek: — An­golországban az ember korán szokik az önkormány­zathoz, a nő itt büszke, tiszta erényü és senki sem megy vele többre, mint ahogy ő akarja. — Nem szí­vesen hisszük, épen ez az okosság az, mely szeget üt kényes fejünkbe. Mi (írja a franczia ízó a franczia irodalmi vi­szonyokról) nem vagyunk a gyakorlat emberei, ha­nem költők, mi a legjobbat, a tökélyt, a lehetetlent akarjuk. Mi nem érjük be egy hitestárssal, ki erő és észre nézve velünk egy rangon áll, mi angyalt aka­runk, kit az élet tapasztalata nem hervasztott, ki mit sem képzelt azon első szerelemből,melyet öntudat nélkül nyer, fenntartjuk maguknak hogy mi nyissuk meg előtte az életet, óvjuk, tanítsuk, védjük. Magas­latán állunk-e ezen szép feladatnak? A büszkeség nem enged eziránt kételkednünk. Beismerjük, hogy bálványunk törékeny, de annál jobban szeretjük; a józan ész ellenünk beszél, s mi megvetjük prózai lec­kéit és szerencsétlenségünkre mindenha meg fog­juk vetni. A Kate Coventry-knak John unokatest­vérek kellenek. Whyte Melville hősnői egyébiránt kedves cso­portot képeznek, öröm rájuk nézni, amint feszes ru­hában elhaladnak, a kis kalap alatt fris, üde arczok mosolyognak, melyek fittyet hánynak minden fes­téknek. A szőke vagy barna fürtök lehet, közel fon­­yák a csinos fejecskéhez. Ruházatukban minden egyszerű, hasznos, kényelmes és arra mutat, hogy viselőjük első­sorban a természetességet, az egészsé­get, a könnyű mozoghatást tartja szem előtt. A fé- Budapest, május 29. (A választó-törvényjavaslat), parlamentünk ez egyik legfontosabb kérdése, való­­színűleg már a jövő héten fog az osztályokban tár­gyaltatni, s a Deák-kör e nevezetes ügyet a hétfői értekezleten szándékozik megvitatni. Figyelmeztet­jük ennélfogva a távollevő képviselőket, hogy ez oly kiváló ügy tárgyalására megjelenjenek. (Az egyház és állam­ közti viszony rendezése tárgyában kiküldött bizottság hetes albi­zottsága ma d. u. 1 órakor tar­tott ülésében hitele­­sítteték az utóbbi ülés jegyzőkönyve, s a nagy bi­zottság közelebbi ülésén, melynek ideje még nincs meghatározva, megteendi jelentését. (A bányajogi bizottság­ ma d. u. 5 órától ’/19-ig tartott ülésében a bányatörvényja­vaslat részletes tárgyalását kezdvén meg, annak 8. §-áig haladt. A három első §-ra beadott módosítások felett holnap határoz a bizottság. Jelen volt a kor­mány részéről Bartal kereskedelmi miniszter és Reitz miniszteri tanácsos. (A hagyatéki eljárás szabá­lyozását tárgy­azó törvényjavas­lat­, a­mint értesülünk, már jelentékenyen előha­ladt, miért is befejezése rövid időre várható; egyúttal arról is értesülünk, hogy a fennemlített javaslat vég­leges meghatározása után a gyámhatóságok hatáskö­rének szabályozása iránt készítendő törvényjavaslat alapelveinek megállapítására a belügyi- és igazság­ügyi minisztérium tagjaiból alakítandó vegyes bi­zottság fog egybehivatni. Dr. (Am. kir. igazságügy miniszter) a következő kör rendeletét intézte az összes e. f. kir. törvényszékek elnökeihez s a telekkönyvi hatóság­gal felruházott kir. járásbíróságokhoz. A telekkönyvi irodai személyzet közötti mun­kafelosztás könnyítése, s egyátalán a telekkönyvi irodában alkalmazott egyéneknek a telekkönyvezés minden ágaiban lehető összes felhasználhatása végett, czélszerűnek találtatott, az 1872-ik évi április 4-én 4010. sz. a. kibocsátott szolgálati utasitás 35-ik sza­kaszának második pontját, mely szerint telekkönyvi bejegyzéseket csak telekkönyvvezetők, vagy segéd­­telekkönyvvezetők teljesíthetnek, ezennel megszün­tetni, illetőleg oda módosítani, hogy ezentúl, az érin­tett bejegyzésekre telekkönyvi Írnokok is alkalmaz­hatók. Erről (azim) kellő tudomás és miheztartás vé­gett azon hozzáadással értesíttetik, hogy az érintett telekkönyvi bejegyzéseket csak oly telekkönyvi Ír­nokok teljesíthetik, kik a telekkönyvi vizsgát jó si­kerrel letették. Tarthatván egyébiránt attól, hogy kivált az első időben, a még kellő gyakorlattal nem bíró te­lekkönyvi írnokok által eszközlendő bejegyzéseknél könnyen hibák is léteznek, ennélfogva figyelmezte­tik egyúttal (czim) miszerint ennek elhárítása tekin­tetéből, a minden egyes bevezetésnek, az iroda­igaz­gatással megbízott telekkönyvvezető által leendő összeegyeztetését, illetőleg a bevezetés helyessége feletti ellenőrzést elrendelő szolgálati utasítás 34-ik szakaszának szoros megtartása felett ezentúl kétsze­res figyelemmel őrködjék. Dr. (A választási törvényjavasl­­­a­t) tárgyában, mint alkalmunk volt tapasztalni, bizonyos tévedés uralt. Sokan a belügyminiszter által előterjesztett, s a képv.­ház osztályaiban köze­lebb tárgyalandó javaslatot összecserélik a H­o­r­­váth Lajos által kidolgozott munkálattal. E téve­dést alkalmunk volt már helyreigazítani,s m­a újólag kijelenthetjük, hogy azon javaslat, melyet dr. Sza­­páry belügyminiszter legközelebb a képv.,­házban előterjesztett, nem Horváth Lajos műve. Horváth Lajos a 48-ki törvény alapján és szellemében egy új és teljes törvényjavaslatot dolgozott ki, míg a bel­ügyminiszter javaslata szintén a 48-diki törvények alapján készült novelláris törvény. (A­z u­­­o-v­áraljai és turócz-sz.­­mártoni tót gymnasiumok ügye) méltán foglalkoztatja a közvéleményt. Az ország egyik törvényhatósága, s azt pár­to­­lólag több törvényhatóság, az ország kormánya előtt emelt vádat ez intézetek ellen, s kívánta azok­nak, mint államellenes irányzatok, sőt izgatások fészkeinek megvizsgálását, esetleg bezáratását. Nem magán­vádló, nem haszontalan mende­monda pletykáival állt tehát szemben a kormány, melytől az ország a zólyom megyei kérvény ellátását méltán várta. Az említett két gymnasium felekezeti jellegű, amaz katholikus, ez evangélikus in­tézet. Amarra nézve a tankerületi főigazgató, ámerre az illető (dunántúli ág. hiv.) superintendens volt az illetékes közeg, melyet a közoktatási miniszter a vizsgálattal megbízhatott, s első­sorban meg­­kelle bíznia. Úgy vagyunk értesülve, hogy a hivata­los jelentések, a végrehajtott vizsgálatok okmányai­val együtt, mind a két oldalról beérkeztek már a közoktatási miniszterhez. Nem vagyunk ugyan a részletekbe a legap­róbbakig beavatva, de illetékes forrásból veszszük azt az értesülésünket, hogy a vizsgálat­ból pozitív államellenes irány­zatok tételes izgatások tör­ténte a két tót gymnasiumnál nem derült ki, hanem igen azon inkább negatív jellegű tény, hogy ama tanintézetek tót nyel­vű és tót szellemű intézetek lé­vén, a magyar államiság érzetének hazánk felvidéki lakóinál való fejlesztésére és ápolására tel­j­ességgel nem alkalmasak, s míg általános tanulmányi szempontból elismerésre méltó fokán állanak gymnasiumi hivatásuknak, magyar nemzetiségi s állami szempontból, ha épen komolyabb aggályokat nem keltenek is, de megnyugtató, annál­­kevésbé örvendetes eredményeket sem mutatnak tel­jességgel föl. A magyar nyelv, mint nem anyanyelv, de az állam nyelve, nemcsak a tantár­gyak közt van, hanem, mint a hivatalos vizsgálat constatálja, sikerrel is taníttatik, de idegennek neveztetik (Magyarországon a ma­gyar nyelv idegen !) s iránta mint tantárgy és mint állami nyelv iránt a megkívánhat­ó rokonszenv fel nem keltetik, kellő gonddal nem ápoltatik. Fájdalmas tény kétségkívül. De ne feledjük, hogy a nemzetiségi törvény tót (vagy bármelyik hazai) nyelvű gymnasiumok létezését nem tiltja. Csak azért tehát, mert tényleg tót gym­nasiumok, jegyrendőri, eljárást a znió-váraljai és tu­­rócz-szentmártoni gymnasiumok ellen intézni nem lehet. S ismételjük, pozitív államellenes irányzatot, annál kevésbé nyílt izgatási vagy épen lázítási bűnt, a vizsgálatok egyik helyen sem derítettek ki. Min­denesetre, ha eleget is arra, hogy a kormány fel­ügyeleti joggyakorlatát éberré és folytonossá tegyék, arra keveset hogy a nemzetiségi törvény keretén kívüli rendkívüli eljárást, legalább most még, iga­zoljanak. Mit tegyen ily helyzetben a kormány? Mit szabad s mennyit kötelessége tennie? Mi nem tudnak neki amaz intézetek egyenes bezáratását tanácsolni. Nemzetiségi érzelmek ellen, mig azok negativ hatásnál marsadnak s nyilt állam­ellenes irányzatban nem nyilatkoznak, repressiv rendszabályokat, a ma még hazánkban törvényileg is érvényes nemzetiségi politika mellett, nem csak törvénytelen, de politikában ténynek tar­tanánk. Legczélszerűbbnek tartanók a zagóváraljai és turócz­szentmártoni tót gymnasiumoknak egy kitű­nő és­ szervezett, tanerőkkel jól ellátott, a mellett conviktussal s a tanulgatás segédeszközeivel kínál­kozó magyar szellemű államgymnasium­­m­a­l csinálni a legveszélyesebb azaz a legüdvö­­sebb conkurrentiát. S ha állampénztárunk közok­tatási budgetje nincs kimerítve , ennél jobbat nem is tanácsolhatunk. Egy igazán jó, a culturát és pedig a nemzeti culturát terjesztő középtanoda felfér még a felvi­dékre, s a szellemi adomány gazdagságával nyer­i meg ellenfeleinket, többet ér a túlszigor elkeserítő al­kalmazásinál. Természetes, hogy az ily államgymnásium fel­állítása, ha rögtön lehetséges volna is, nem szünteti meg a tót gymnásiumokat egyszerre. De a cultura fegyvereivel való hadviselés, ha lassúbb is a gyufa­­puskákénál, annál biztosabb s eredményei maradan­dóbbak. S addig is, mig ez eredmények elmaradhatat­­lanul bekövetkeznének, sőt addig is, mig a már tár­gyalás alatt levő középtanodai törvény több s jobb módot és eszközt fog nyújtani a kormánynak az állami felügyelet szigorúbb és sikeresebb gyakorlá­sára , legyen a kormány éber, s a most rendelkezésé­re álló eszközökkel és közegekkel is gyakoroljon folytonos felügyeletet, még ha azt az illetők zaklató­­nak neveznék is. Országgyűlés. A képviselőházi ülése május 29.­ ­. A képv. házban nagy gaudiumot ült a szélső­bal. Nem azért, mintha az ügyvédi rendtartás tárgyában tett módosítványai el­fogadtattak volna. Leszavaztatok azok mind és a balközépből s a szélsőbalról is többen az ellenzéki indítványok ellen szavaztak, amint egyáltalában a jobboldalnak ma, azon kitűnő beszédek folytán, melyeket az ügyvédi rend­tartás egyes kérdéseiben Pauler miniszter és Csemegi államtitkár tartottak, fényes nap­ja volt. A szélsőbal gaudiumát más okozta, ők egy óra tájban, midőn az úgy sem nagy számmal jelen volt képviselők közül is szá­mosan rendszerint elszállingóznak, megszám­­láltatták a házat, s hol a teremben jelen lé­vén, hol abból eltűnvén, a mulatságot a ca­­talogus felolvasásáig fokozták, a­mi a képv. házban, az új házszabályok megalkotása óta ma először történt. E közben a ház egyes pártjai igen szeretetreméltó nyájasságokat váltottak egymással; volt nagy zaj és izga­lom. Azt azonban nem mondhatnék, hogy a t. ház tekintélye az által jelentékenyebben gyarapodott volna. II. (Folytatás esti lapunkhoz.) Pauler Tivadar igazságügyminiszter foly­tatván beszédét, a gyakorlati idő megállapítására tér át s kijelenti, hogy midőn a törvényjavaslat három évi praxist szab meg, nem kíván többet, mint a­mennyit a szükség követel. Hozzá­járul ehhez, hogy az 1869 IV. t. sz. már a bírákra nézve megállapí­totta a 3 évi praxist, s e tekintetben kevesebbet kö­vetelni az ügyvédre nézve mint a bíróra, nem találná czélszerűnek. Hogy pedig az ügyvédi képesítés feltételeit meg kell szorítani, azt indokolják a tényleges vi­szonyok. Ezen század első negyedében az egyetemen a jogászok száma soha sem haladta túl a 225-öt. A század második negyedében a summum 390 volt. Eltekintve az 50 es évek sajnos viszonyaitól, midőn a pesti egyetem a jogászok száma csak 115 körül volt, 1860 ban megközelítette a jogászok száma a 600-at, de azt soha túl nem haladta, pedig akkor az országban az egyetemen jogi facultásán kívül az egész korona területén csak 5 jogi tanintézet lé­tezett. Ezen szám a 60-as évek óta folyton növekszik, úgy, hogy lassanként 7—8—900-ra emelkedvén, most már magán a pesti egyetemen túlhaladja az 1300-at. (Mozgás), a mellett, hogy ma már 16 más jogi tanintézet van a szent korona tartományaiban, és nem fogyott másutt sem a hallgatók száma úgy, hogy míg 1859-ben 5 tanintézet mellett 444 jogász volt, 1871-ben 16 tanintézet mellett a jogászok szá­ma 2000-nél több volt. Ezen tekintélyes számnak legnagyobb része az ügyvédi pályára lép. Az utolsó népösszeírás szerint a szorosan vett Magyarországon 4200 s egy néhány ügyvéd volt, a társországokban a királybágán túli részekben és a határőrvidéken az előbbivel együttvéve összesen 4800, 1861-től 1873-ig 4600 és néhány ügyvédi diploma osztatott ki a pesti királyi tábla által. Ezen számok mutatják, hogy az áramlat oly irányban indult meg, melyet sem a közérdek, sem­ az illetők magánérdekei nem igazol. (Helyeslés jobb­ról.) Ennélfogva tehát, miután a számnak megha­tározása, a kinevezés és egyéb mesterséges megszorí­tások az ügyvédség feladatával, a szabad versenynek természetével és a tudományos pálya kellékeivel homlokegyenest ellenkeznek, nincs más mód, mint lehető szigorúvá tenni a feltételeket a képesítés ma­gasabb fokozatának követelése által. (Élénk helyes­lés jobb felől.) Követeli ezt az igazságszolgáltatás és azok érdeke, kik e pályára lépnek; követeli fő­képen a szorgalmas és képes ifjaknak érdeke, mert a ki a képességgel és szorgalommal bir, az ki fogja magának vivni azon képesítést, melyet a törvény meg­kíván és meg lesz óva ama sok hívatlanoknak con currentiájától, a kik sorsát nehézzé, állását ingatag­gá teszik. (Helyeslés jobbfelől.) Ha a törvényhozás leszállítja a követelménye­ket, akkor kedvez a kevésbé szorgalmasoknak. (He­lyeslés jobbfelől) Ezek pedig a törvényhozás kegye­letét és pártolását sokkal kevésbé érdemlik meg, mint a szorgalmas, buzgó, lelkiismeretes és képes ta­nulók. (Helyeslés jobbfelől.) Áttérve dr. Oláh beszédének azon részére, melyben az mondatik, hogy az orvosoknál is elégsé­ges a 2 év és ha szél, mint cultusminiszter ezt nem látta volna elégségesnek, megtehette volna, annak idején ez iránt az intézkedéseket .

Next