Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)

1874-09-19 / 214. szám

hogy a legn­agyobb bölcseség egyáltalán nem törődni az isten akaratának megismerésével. Szóljunk őszin­tén: a modern tudomány furcsa zarándoklásokat tesz az Anyag egyházához; nem egészen őszinte. Úgy tesz­nek a modern bölcselkedők, mintha csakugyan beér­nék materialisticus mythosaikkal, az értelmetlen erő­nek tulajdonított értelmiséggel. Ezt főleg azért teszik, mert a legjobb fegyvernek tartják, pedig az álnok­ság nem visz jóra. Midőn tudósaink a vallási érzet ellen küzdenek és nem akarnak vallással foglalkozni, voltakép az értelmi haladás forrását dugják be. Ha az ész a rajongókat átengedi természet fölötti áb­rándjaiknak, ennek meg fogja adni az árát. A val­lási érzelmet nem fogják elörni, hanem azt fogják előidézni, hogy a vallási érzet, észszerű theologia hiá­nyában, mindenféle szörnyűséges theolog kezére fog játszatni. Az egyházi férfiak viszont olyanok, mint az al­vajárók ; azt hiszik, hogy a ritualismussal megállít­ják az áramlatot, mely magával ragadja a szelleme­ket a tiszta Utilitarismus felé. Mintha mysticus ges­­ticulatiókkal a Niagarát akarnák visszatolni. Van ebben bizonyos öntudatlan machiavellismus is. A leghívőbbek sem egész őszinték, midőn azt állítják, hogy csakugyan meg vannak győződve az általuk hangoztatott érthetetlenségekről. Ha hiszik, akkor talán azért teszik, mert a vallástalanság megrémíti őket és a ritualismusnál jobbat nem tudnak ellene. De midőn ily illusiókba ringatják magukat és azt keresik, a­mi által akaratukat diadalra vihetik, nem pedig azt, hogy mi a kétségtelen vagy a hihetetlen , nem juthatnak zöld ágra és csak azt érik el, hogy még jobban idegenítik el a kedélyeket a vallástól. Öngyilkosság az egyház részéről, hogy fel nem ismeri a jelen áramlat természetét és nem alkalmazkodik hozzá. A theológia azzal iparkodik a tömeget vezetni, amivel lehet; a jó és részért való jutalmat és lakolást a túlvilágban szerepelteti és ez által azon gondolatra vezet, hogy isten a földön nem mindenható, hogy a földön nem az igazság uralkodik; ez pedig a szel­lemeket elidegeníti az egyháztól ; discreditálja a theologiát, mert a lelkiismeretek be kezdik látni azon nagy igazságot, hogy a jó és a rész önmaguk­ban lelik jutalmukat; bár annyira még nem jutottak, hogy ennek felismerését a legfontosabb ismeretnek tartják; még mindig azt hiszik, hogy első­sorban fő érdekünk annyi gyakorlati ismeretet szereznünk, hogy az óhajtottak eredményeket el tudjuk érni. Angolországban hit­ és tudomány egy és ugyan­azon betegségben szenvednek. Mindegyik kerüli az igazságot, vagyis inkább nem érzi át. A földi érdeke­ket első­sorban szem előtt tartók csak az ítélőtehet­­séget becsülik nagyra, akiknél pedig az erkölcsi szükségletek érzete bir túlsúl­lyal — azok csak arra gondolnak, hogyan tehetnék a vallást minél vi­­gaszteljesebbé. Egyikük sem veszi észre, hogy első igényünk a földön az, hogy megéljünk, a természet törvényeinek ismerete, az ismeretlentől való félelem által odajussunk, hogy felismerjük azt, ami meg tud menteni az elviselhetlentől és biztosítsuk magunk­nak a nélkülözhetlent. A politikában nem jó a­felől vitatkozni, kinek van joga egyedül uralkodni, a pá­pának-e, a királynak, avagy a népnek; minden eset­ben csak határnélküli uralomra jutunk, pedig csak azon uralom védhet meg a ballépésektől, mely több, egymást ellenőrző hatalom combinatiójából alakul. Az erkölcsi életben is csak azon irány vihet jóra, mely a tudomány és hit egymást kiegészítő combina­tiójából ered. A tudomány veszélyes tévedéssé fajul, ha félreismeri szerepét és küzd a természet feletti hatalomba helyezett hit ellen, ahelyett, hogy beérné annak megakadályozásával, hogy e hit ne adjon az isten akaratáról oly fogalmakat, melyek ellenkeznek a természet felismert törvényeivel. A vallás is gyá­szos kegyeletlenséggé válik, ha megtámadja magát az észt, és nem szorítkozik annak meggátlására, hogy a tudomány azon fogalmat, melyet a természet tör­vényeiről megszerzett, ne tekintse végoknak. Mialatt tudomány és hit így czivódnak, ott áll mögöttük az ezerkarú Briareus, az a vendég, mely minden válságnál hívatlanul is beáll; a töme­gek, melyeket a gondolkozók nem iparkodnak felis­merni, melyeket meggondolatlanul izgatnak; a tö­megek, melyek nem tudják a tudományt, a theolo­giát, sem a felfoghatót, sem a felfoghatlant, melyek­nek egyéb gondjuk sincs, mint a szenvedés elkerü­lése. E tömegek borzasztó részrehajlatlansággal jár­nak el; karjaikat nyújtják a tudósoknak, a­míg ezek az ész nevében megtámadják mindazt, a mi nincs ínyére a tömegeknek, vagy amint mondanak az egy­háznak, valahányszor olyat ígér, a­mi ínyükre van. De midőn itt a baj, midőn a gondolkodók — azon balga hiszemben, hogy a természet törvényeit meg­értetik mindenkivel — lerombolták a hitet, mely az értelmetleneknek egyedül tud kötelességeket paran­csolni, midőn ama barbár theologiának nyitottak ajtót, mely elviselhetlen szenvedések felidézésére szorítja a tömeget , akkor az ezerkarú óriás, ki kép­telen ama szenvedések okait belátni és maga sem bízik magában, mentőt, megváltót keres. Legyen az pápa vagy császár, az neki mindegy; ő oltalmat akar ama veszélyek ellen, melyeket nem lát előre ; oltalmazóul azt fogadja el, a­ki ajánlkozik és jogot ad neki arra, hogy maga határozza el, mit kell tenni daczára azoknak kiknek van lelkiismeretük, eszük, hajlamuk a jóra. Nem állítom, hogy Angolország ily katastrófa elé megy ; nem állítom, hogy nem lesz elég bölcs ki­húzni magát a megkezdett harczból. Conservativ ösz­töne már­is felébredt; fél és ez jó jel. Experimenta­­lismusa egyébiránt csak ismétlése azon kísérletnek, melyet már két ízben tett meg, egykor Baco majd meg Locke és Bolingbroke alatt, de mindannyiszor jelleme erősebb volt fejénél. Angolország speculatív értelmisége sohasem volt mély, a logicával nem tö­rődik, az értelme által­­elfogadott elvek szűk volta nem igen genirozta. Utilitarismusában­ van egy jó vo­nás ; a hasznos fogalma alatt nem azt érti, ami vá­gyainkat kielégíti, hanem azon elkerülhetlen feltéte­leket, melyek szükségesek a közjó előmozdítására ; érti ama gazdasági törvények ismeretét, melyeket semmiféle óhaj büntetlenül nem ignorálhat. Annyi bizonyos, — és egyebet nem is akartunk mondani — hogy Angolország e pillanatban válsá­gon megy át, és hogy jövőjét biztosan nem lehet meg­jósolni. A képviseleti kormány típusának megalkotása az ő dicsősége, de most azon erők, melyek szabad megegyezés útján lehetségessé tették, hogy az angol nemzet jobban éljen bármely népnél, elváltak egy­mástól, hogy egymás ellen küzdjenek ; intézményei nem biztosítják a túlsúlyt azon bölcseségnek, mely eddig fejlődését irányította. Régi szervez­ete meg van rendítve. Az angol társadalom is azok közé tartozik, melyeket szétmenő elemek vonszolnak ide-oda és kér­dés, hogy ismét ő fog-e oly alkotmányt, oly törvényt találni, mely az ellentétes irányzatokat ki fogja bé­­kíteni. E tekintetben múltjának hagyományai, a ge­nius, mely képessé tette a véghezvittekre, nem egé­szen nyugtat meg. Liberalizmusának lehunyó nap­ján van egy fekete pont, mely vihart jelez a jövő napra: lássa örömét, hallja vig dalát, s a lég végtelen ten­gerében kiterjesztett szárnyainak csattogását. S most nem bocsáthatott szabadon egy embert, habár ezen ember szabadsága rá nézve szerencsétlenség le­­endett. S ezen ember több mint szolga, fiának megmentője volt. Azon pillanattól fogva, mi­dőn megmentette Ricardot, ezen ember nemcsak a család, hanem azon megváltott anya lelkének kiegészítő részévé lett, kinek visszaadta a tűz­vész füstjében már-már veszendőbe ment üdvösségét. Szegény Carolina, lehetetlennek tartotta, hogy férje oly kegyetlen, s hálátlan, mint valójában kegyetlen és hálátlan volt. Vájjon semmi befolyása sincs-e az emberi érzelmeknek furára ? Vájjon eladja-e, nem szolgáját, hanem fiának hős megmentőjét ? Carolina táviratilag akarta értesíteni férjét a borzasztó ese­mény és Antonio nagyszerű hős tettéről. Távsürgö­nyét következőleg fogalmazta : »Borzasztó zivatar. Villám csapott fiunk szo­bájába. Tűz. Ricardo majd meghalt, elájult. Antonio, saját életét veszélyeztetve, mentette meg őt. Majd elvesztem én is. Azt hiszem, e nemes tettével Antonio kiérdemelte szabadságát. Szived legszentebb érzel­meire kérlek, add vissza szabadságát, mint anya kérlek erre. — Carolina.« Jura épen lakásán volt, midőn e táviratot vet­te. Szivében szörnyű harag gyuladt fel. Nem látta a veszélyt, melyben fia forgott, sem szolgájának önfel­áldozását. Atyai szivét nem érintette azon hálaér­zet, mely neje szivét csordultig betöltötte. Féltékeny­ség, őrjöngő, dühös féltékenység gyújtotta fel vérét, égette csontjait.Antonionak a villám által okozott tűz­­vészszel való küzdése, a lángok közé való rohanása nem volt egyéb előtte, mint Carolina szívének meg­csalására, s férje meggyalázására kitalált eszköz. Magán kívül ezen eszme befolyása alatt, a kö­vetkező, távirati választ küldte Carolinának : »Örvendek fiunk megmentésén. Antonio telje­sítette rabszolgai kötelességét. Ezért tartjuk őt. Több kérést ne halljak, további halogatást nem tű­rök. Azonnal küld vásárra Antoniot. Ezt egész szi­gorúsággal parancsolom. Haza megyek. Nem akarok otthoni Antonióval találkozni. Mindjárt holnap vi­gyék vásárra. — J­ura.« Midőn Carolina megkapta ezen sürgönyt, majd­­hogy elnyelte tekintetével; de olvasva tartalmát, ujjaival összemorzsolta azt, s csak igy kiáltott fel : kérlelhetetlen, mint a végzet! (Folyt, köv.) A pénzügyi igazgatóságok reformja. Ghyczy Kálmán pénzügyminiszter a pénzügyi igazgatóságokhoz rendeletet intézett, melylyel azok­nak eddigi hatáskörét tetemesen szélesííti, de egyút­tal felelősségét is fokozza. A »M. Politika« ismerteti e rendeletet és en­nek értelmében a fontosabb ügyek, melyeket a pénz­ügyi igazgatóságok jövőben saját hatáskörükben fognak elintézhetni, a következők : Oly illetékek le- vagy elengedése, melyek a fennálló szabályok szerint a félre­fokozott mérvben rovattak, az esetben, ha az egyszeres illeték nem több 1000 forintnál.­­Ezen illeték le- vagy elenge­déseknél a pénzügyigazgatások zsinórmértékül tart­ják azt, hogy teljes elengedés csak rendkívüli körül­mények közt foglalhat helyet, különösen ott, hol a fölemelt illeték a vagyonátruházás vagy jogügylet megkésett bejelentése miatt szabatott ki, s hogy az elengedés vagy leszállítás a késedelmi kamatoknak megfelelő összegre ki ne terjesztessék.« Illetéktörlések, illetőleg visszatérítések, foga­natosítás és telekkönyvi bekeblezés előtt a szerződő felek által közakarattal megszüntetett jogügyletek­től megszabott illetékekre nézve, ha a jogügylet meg­kötése és megszüntetése közt egy évnél több idő nem folyt le, vagy ha az ügyletmegszüntetés nem újabb ügylet létesítése alapján következett be. Szeszgyárosok vagy répac­ukorgyárosok által a szabályok értelmében kért fogyasztási adóvissza­­térítések, az üzletmunka véletlen fennakadása alap­ján, ha a visszatérítendő összeg egy ezer írtnál nem több. A bér és fogyasztási adó megváltása vagy bér­beadása végett közárverésről vagy szabad egyezke­désről felvett jegyzőkönyvek helybenhagyása abban­­az esetben, midőn a 2000 lélekszámot meghaladó községben a megváltás vagy árverés útján elért ösz­­szeg a kipuhatolt fogyasztási viszonyok szerint já­­randott összegnek megfelel vagy legfelebb 4°­o-kal csekélyebb. Jövedéki kihágások esetében a rendes eljárás megszüntetése, ha a bírság egy ezer forintnál többre nem rúg. Vámhitel engedélyezése 5000 frtig. Dohánylevelek, dohánygyártmányok, külföldi szivarok behozatala iránti engedélyadás, ha a szál­lítmány 15 bécsi fontot túl nem halad. Kincstári követelések, úgymint egyenes vagy közvetett adókból, illetékekből, államegyedáruságból, haszonbérből, vagy egyéb jogviszonyból eredő járan­dóságok és hátralékok befizetésére nézve kért ha­lasztások vagy határidő hosszabbítások engedélyezé­se ; ha ezen határidő a fennálló szabályok, vagy szer­ződés szerint megállapított fizetési naptól számítva két évet meg nem halad. A szabályszerű behajtási eljárás alkalmazása után bevehetetlenné vált kincstári követelések tör­lése egyenes adónál, illetéknél, fogyasztási adó­nál 100 forintig, egyéb kincstári követeléseknél 200 forintig. Megüresedett nagy dohánytőzsdék betöltése, kivévén, ha a pályázat eredménye a kincstárra nézve az előbbinél hátrányosabb, illetőleg az engedélye­zendő tőzsdedíj az előbbinél legalább egy százalék­kal nagyobb lenne. A másik fontos elv, melyet a pénzügyminiszteri utasítás életbe léptet: a közigazgatási tisztviselők felelőssége.­­Valamint, így szól,­­ a hivatalos ügyek mi­­képeni vezetése és elintézése, úgy a jövedéki ágaza­tok sikeres igazgatása iránti felelősség első­sorban és közvetlenül a pénzü­gyigazgatót terheli; másodsor­ban pedig az alárendelt tisztviselőket és hivatalnoko­kat, a­mennyiben ezek a rájuk bízott szolgálat telje­sítésében mulasztást, hanyagságot vagy hűtlenséget követnének el, vagy pedig véleményezésnél, illetőleg javaslattételnél a tényeket és ügykivonatokat elfer­dítve vagy részrehajlóig adnák elő.­ A pénzügyigazgatóságnál tartandó tanácskoz­­mányokhoz minden igazgatósági előadó meghívandó­ folyamáról rendes alakú jegyzőkönyv vezetendő ; a határozatok absolut szótöbbséggel hozatnak, és a határozattá vált véleményért az illető szavazók fe­lelősök. De hogy a pénzügyigazgató a hivatalos ügyek helyes elintézéséért magára vállalhassa a felelőssé­get, megkövetelheti, hogy megbízható tisztviselői le­gyenek. Ez okból megadja neki a pénzügyminiszteri utasítás azon jogot, hogy helyettese, a számtanácsos­­ titkárok, pénzügyőri biztosok, adóhivatali pénztár­nokok, sópénztárnokok, I. és II-ed osztályú fővámhi­vatalok főtisztjei, valamint az I. és II-dik osztályú számtisztek, bélyeg és dohányáru raktári gondnokok kivételével a többi tisztviselőket a maga hatásköré­ben nevezte ki.« BELFÖLD. A törvényhatóságok területi rendezé­séhez. Más lapokból még a következőket közöljük a törvényhatóságok területi rendezése kérdésében egyes törvényhatóságok által hozott határozatokról : Zala megye September 9-én tartott köz­gyűlésében tárgyalta a belügyminiszter ismert le­iratát. Ezen belügyminiszteri rendelet által felhiva­tott Zalamegye­i közönsége, hogy a területén fekvő felső Őrs, alsó Örs, Lovas, Pál­óznak, Csopak, Kö­vesd, Arács, Balaton Kis Szőllős, Balaton-Füred, Tihany, Nagy-Pécsel, Nemes-Pécsel, Aszófő, Örvé­nyes, Vászol és Balaton-Udvari községeknek a köz­­igazgatás érdekében a szomszéd Veszprém megyéhez leendő csatoltatására nézve saját érdekei szempont­jából nyilatkozzék. — A megyei állandó választmány az elcsatolást véleményezé, mert ez a nevezett közsé­­geknek’óbajával találkozik, s mert az a közigazgatás érdekében szerfelett kívánatos, megjegyezvén, hogy a megyének területe ez által csak 2 négyszögmért­­földet, lakossága pedig mintegy 8—9000 lelket ve­­szít; — egyúttal azonban kifejezést kívánt adni a megye abbeli óhajának, miszerint Nosztori puszta Akasi, Zanka, Kis-,Alsó-, és Felső-Dörgicse, Szent- Antalfa, Ó-Budavár községek, melyek törvénykezési tekintetben a balaton­füredi járásbírósághoz és vesz­prémi törvényszékhez osztattak be, a megyék kikere­­kítése alkalmával törvénykezési tekintetben is Zala­­megyéhez visszacsatoltassanak. Az állandó választmány véleménye egyhangú­lag elfogadtatott azon óhaj nyilvánításával, hogy a vasmegyei beszögellő részek Zalamegyébe kebelez­­tessenek. Akasi, Zanka, Szent Antalfa, Ó-Budavár, Tá­­gyon, Csicsó, Szent-Jakabfa stb. községek, melyek törvénykezésileg már a veszprémi tvszékhez tartoz­nak, kérvényt nyújtottak be az iránt, hogy ők is közigazgatási tekintetben Veszprém megyéhez csatol­­tassanak. Ezen kérvény azonban tárgyalás alá sem bocsáttatott, mert a napirendre kitűzve nem volt. Aranyosszék f. hó 14-én tartott rendes őszi közgyűlésén tárgyalá e kérdést. Felolvastatván a belügyminiszteri leirat és ez­zel kapcsolatban Torda megyének a szék közönségé­hez intézett át­, és belügyminiszter úrhoz menesztett felirata, s ez ügyben a szék községeiből beadott nyi­latkozatok. Azután a szék főjegyzője azon vélemé­nyét terjeszti elő, hogy Aranyosszék törvényhatósági önállóságát a közlött miniszteri leirat elvei szerint t. i. államadójának 20 százalékjával is csak úgy tart­hatja meg, ha tisztviselőinek létszámát s azok fizeté­seit nagyban reducálja. Többen igen melegen szó­lottak Aranyosszék fenntartása mellett, míg mások azt, a jelen viszonyok szerint, akkora terület és né­pesség mellett — ha a kor igényeinek és a közigaz­gatás magasabb czéljának megfelelni akar — lehe­tetlennek álljták. A közgyűlés többsége az utóbbi nézetet fogadta el és kimondotta, hogy bármily kegyelettel viseltetik is Aranyosszék hatszáza­dos m­ú­ltj­a i­rá­n­t, nem tehet egyebet, mint t­ör­v­é­n­y­h­a­tó­s­ág­i ö­n­áll­á­s­á­t — a magasabb állami tekinteteknek meg­hajolva — feladni. S miután Aranyosszék magára fenn nem áll­hat, határozatilag kimondatott, hogy azon esetre, ha a tervezett Torda megye Aranyosszékkel együtt egy életképes megyét képezhet, Aranyosszék tömegesen ezen megyéhez, hová közgazdászati és társadalmi ér­dekei leginkább kötik, Torda központtal, Torda-Ara­­nyos megye név alatt csatolandó. Azon nem remélt esetben pedig, ha Torda megye talán valamely állam­érdek miatt fenntartható nem lenne, a miniszteri le­iratban kitétt azon kérdésre: Alsófejér­ vagy Ko­­lozs megyéhez kíván-e Aranyosszék csatlakozni, sza­vazattöbbséggel az utóbbi mellett nyilatkozott. Szamosujvár szab. kir. város közönsé­ge f. hó 12-én tartott közgyűlésében vette tárgyalás alá a belügyminiszternek a városi municipiumok uj szervezésére von­tkozó leiratát. A közönség egy terjedelmes feliratban, melyet a város egyik ország. képviselője és tiszteletb. főjegyzője, dr. Molnár An­tal dolgozott ki, kifejti azon fontos indokokat, me­lyek a város törvényhatósági önállóságának fenntar­tása mellett szólanak; azon adatokat, melyek szerint a város képesítve van a rendes közigazgatás minden igényeinek megfelelő törvényhatósági élet berende­zésére, végül ezek kapcsában azon kérését, hogy a város törvényhatósági önállása jövőre is fenntar­­tassék. Árvából, sept. 10. (Felirat a belügyminiszterhez.) Megyénk mai közgyűlése a következő feliratot intézte a belügyminiszterhez: A folyó 1874. évi aug. 3-án 32553. számú m. rendelet s az ezt bővebben fejtegető ugyanazon hó 27-én 35350. sz. a. keltm. leirathoz képest a nugod által bekivánt nyilatkozatadás végett a mai nap rendkívüli ülésre egybegyülvén, tanácskozmányunk eredményéül a fennt idézett rendelettel szemben a következő megállapodásunkat juttatjuk negod tudo­­mására. A fennti rendelet egyenest megilletődésünk­­re adott okot és alkalmat, mert bárhogy is okosko­dunk, nem tudunk megnyugodni ama gondolatban, hogy ezen rendelet a szegényebb törvényhatóságok­at keményen sújtsa s a­helyett, hogy ezek nemzetgaz­­dászati szempontból is emeltessenek, a­helyett, hogy nekik alkalom és mód nyuttassék­ felvirágzás s anya­gi és szellemi fejlődésre, hogy igy biztos és fizetőké­pes polgárokat nevelhessenek a hazának, a szándé­kolt irányban minden eszköz s minden mód és alka­lomtól elüttetnek, sőt mintegy büntetéskép látjuk kimérve érdemetlenül, s a méltányosság elve ellen az ítéletet, mely előtt,­sajnos­ menekülésre kevés a kilátás, holott ellenben másis áldottabb, bár hason­­nagyságu vagy kisebb, de tehetősebb törvényhatósá­gok különben bővelkedésben részesülnek. Az idézett rendelettel a megyei házi pénztár behozatala törvényhatóságunkra is kiterjesztetni szándékoltatik; a közigazgatási s gyámhatósági ki­adásokra az egyenes államadójának 10%, melyhez ismét 10%, illetve pedig az úti s közegészségi költsé­gekre való 5 % lerovásával 5 % pótadó útján enge­délyezés létetik kilátásba. Törvényhatóságunk államadójának 10%-ka 17270 frt­­­/fo­art teszen, adónk, bár általában cse­kély, de aránylag annyira nagy, s a közvetett adó ál­tal is még növekedett, mikép lelkiismeretünkkel alig fér össze, hogy ezenfelül még nagyobb terheket az újbóli 10%-al rójuk ki; de nem is vezethet czélhoz a magas rendelet, mert feltéve, hogy Liptó megyével czélzott egyesittetésünk, mi ellen mi egész önvéde­lemmel küzdeni kénytelenittetünk — daczára kifej­tett aggályaink, sőt tönkretételünknek — foganatba is vétetnék, úgy tekintettel arra, hogy Liptó megyé­nek egyenes államadója utáni 10 %-ka 23000 forintot teszen, a fennti 172707 5 %0 krrali egybevetés eseté­ben sem lehetséges 40270 frt 5 kr két megyének, bár egyesített közigazgatási s gyámhatósági költségeit fedezni, holott jelenleg az úgy is végsőig kiszabott egyik törvényhatóság költségvetése is többet teszen. Már most az ügynek ily állása mellett, midőn az egyik törvényhatóságnak sírba döntésével a másik hasonlag mostohán álló törvényhatóság sem boldo­­gittatik, hanem veszti, lehetséges-e méltányosság szempontjából kivárni azt, hogy ez esetben segítsen magának e két, illetve egygyé forrasztott törvényha­tóság új terhekkel, holott ezeknek súlya alatt már úgyis nyögni kénytelen! Mi az egyesítés esetére an­nál kevésbé volnánk képesek s hajlandók a pótadó kirovására, minél nagyobb veszteség érné önkor­mányzatunk elvonásával a számos iparos, kereskedő, kézműves, földműves stb. elszegényedése, s úgy en­nek, mint a műveit s tanult egyéneknek vándorbol­­hozi nyúlása által, mert igy az adózók egész serege adóképtelenné válván, vagy azok adója tetemesen csökkenvén, az adóképesség is apasztalnék. De tegyük fel, hogy ezen 10 százalékhoz a ki­vetés alá eső 5 százalék is hozzájárulna, s ekkor az összes költségvetés összege 60270 frtot tenne ki, még ez esetben sem fedezhető a két egyesítendő törvény­­hatóság közigazgatási szükséglete, mert ha e tekin­tetben az egyik törvényhatóság tisztikarát majdnem egészben is törölnénk, még mindig 4-6000 forint hiány jelentkezik, már­pedig szükséges, hogy arány­lag a kellő személyzet megtartassék. E helyütt nem vevén számba az utak és közegészségi czélokra szánt 5 százaléknyi összeget, mert úti műtárgyaink soka­sága s az államút hosszúsága rendkívüli állapotot idéznek elő. Ebből világos, hogy a szándékolt házipénztár ilyképeni behozatalát nem óhajtjuk, hogy továbbá liptómegyével, egyesülésünk nemcsak nem kívána­tos, sőt reánk kiszámithatlan hátrányos következ­ményű nemcsak a fenntjelzett okoknál fogva, hanem természetes határaink a Kárpát közfal által elsán­­czolt topographicus fekvésünk ezt még annál inkább terhessé teszik s a közigazgatást is nehezítenék any­­nyira, hogy ez esetben kénytelenek lennénk az alka­lomtól elüttetve, önkénytelenül is azon küzdtérről lelépni, melyen iparkodtunk mint hazánk hű pol­gárai, lehetőleg csekély erőnkkel is a közjónak szol­gálatot tenni, és sehogy sem tehetjük fel azt, hogy ily kimutatott s kétségbe nem vonható tényekkel igazolt nehézségek ellenében önkényt sodortassunk a biztos örvény felé. Kénytelenek vagyunk e szerint nmódnak tiszte­letteljesen előterjeszteni, miszerint mi ön­­kormányzatunkhoz tovább is hí­ven ragaszkodunk. E tekintetben azonban a módozatra nézve bát­rak vagyunk ama meggyőződésünknek nyílt kifeje­zést adni, miszerint bár mi is dicsérendőnek és szem előtt tartjuk az államháztartásbani takarékosságot, még­is e helyütt fontolóra vevén magának a közigaz­gatásnak jelentőségét­ és fontosságát s azon főfeltételt, hogy ez jó is legyen, czélirányosabbnak, igazságosabb­nak, rendesebbnek, könnyebben kivihetőnek találjuk azt, miszerint a magas kormány az országos egyenes adónak bizonyos százalékát az egyes tör­vényhatóságok szükségleteihez mérve kezelvén, szol­gáltatnák ki — a nélkülözhető és pedig fenntről lefelé egyes hivatalok eltörlése, a tisztviselők fizeté­sének egyenlősítése és rendszeresítésével a szük­ségelt adományt, mely esetben magunk is készsége­sen jelenlegi költségvetésünkből 10.000 frt megtaka­rítást ígérhetnénk, a törvény szellemében eszkö­zölhető lerovások mellett, mert hisz míg az egyik törvényhatóság a magas rendelettel kijelölt­­­ék mellett felesleggel rendelkezhetik, nem látjuk mél­tányosnak, igazságosnak azt, hogy egy másik, a ter­mészettől kevésbé áldott, de a közös haza javára egyaránt mind pénz, mind véradóját lerovó s ugyan­oly áldozatkész törvényhatóság bűnhődjék és sinteni kénytelenittessék, hisz ha a testi szervezet csak egyik ujját is bénítjuk meg, fájlalja azt az egész test s midőn törvényhatóságunk a közös haza iránt csak oly híven teljesiti kötelességeit, mint bármely más törvényhatóság, nem-e méltányos, hogy jogos igényei­nek hasonlag érvény szereztessék ? a közigazgatás épen oly lényeges itt, mint ott s figyelembe véve a határszélr­e jelentkező nemzetiségi mozgalmakat, ta­lán nem lesz felesleges megemlítenünk, hogy különös figyelmet érdemel, sőt kivétel alá is eshetik. Ezek volnának ama nézeteink, melyeket, nmgodnak magas leiratára tiszteletteljesen azon meg­győződésben adtunk elő, miszerint nmgod figye­lembe vévén jogos igényeinket, önkormányzatunkra oly vészthozó intézkedéseket elhárítani kegyes lesz. De ha mindezen előadottak daczára nagod megnyugvását elnyerni szere­csések nem volnánk, úgy kijelentjük, miszerint bármikép is ké­szek leszünk a kilátásba helyezett 10% adomány mellett is önkormányza­tunkat fenntartani. Kelt A.-Rubinban, 1874. évi sept. 10-én tartott rendkívüli bizottsági közgyűlésünkből. Árvamegye közönsége nevében Zmeskál Zoltán alispán. H.-Szoboszló, sept. 17-én. (Az uj Hajdúm­egye ügyéhez.) A megyerendezés ügye, mely ezúttal oly közel­ről érdekli a Hajdúkerületet, városunkban s az egész vidéken igen élénk mozgalmat keltett. A kerület és az egyes városok is gyakori értekezletet és üléseket tartottak, az ügy megbeszélésére, sőt egyre-másra hozzák a határozatokat, de nagyobbára csak azért, hogy azokat ismét megváltoztathassák, így a kerület előbb jelen állapotban való változatlan fenntartását kérte, míg a legközelebbi évnegyedes gyűlésen már Egyek és Polgár községek a Hajdúkerületbe való bekebelezését is kívánta, s így lemondott a status­­quo fenntartására irányuló kérelméről. Ezen alkalom­mal azt is határozta, hogy a fő és alkapitány körutat tegyenek a vidéken s azon városokat, melyek a me­gye székhelyéül Debreczent óhajtják, ismét Böször­ményhez visszatereljék. Ennek folytán tegnap fő és alkapitány urak városunkba érkeztek, a városi kép­viselők és a nép véleményét kipuhatolni, illetőleg Böszörmény érdekében síkra szállani, a­mi ma déle­lőtt előbb a városi képviselő-testület közgyűlésén, utána pedig a népgyűlésen meg is történt. A közgyűlés nevezett urak szép hangzatos be­szédei, és néhány képviselő dörgő hangon az ősökre Bocskayra stbire utalt üres frásisú felszólalásai da­czára, Fogthay Sámuel városi képviselő úr ajánla­tára előbbi határozatát, mely a kerületi gyűléshez is felterjesztetett, de föl nem olvastatott, a benne elő­hozott számos fontos oknál fogva továbbra is egész épségében fönntartotta, vagy más szóval Hajdú­­megye székhelyévé Debreczent kívánja tétetni, különben pedig bevárja a kormány további lépéseit és az ügyet ezúttal nem óhajtja tárgyalni. A városi képviselet e határozata folytán a népgyűlés is feleslegessé vált, de mivel már összehivatott, főkapitány úr rövid beszédben elő­adta ezen fontos ügy állását, és azt ígérte, hogy tőle telhetőleg mindent megtesz, a kerület érdekében. Ezért lelkes éljenekkel jutalmaztatott, mi ugyan inkább személyét, mint az általa jelenleg képviselt ügyet illette. A. S. Különfélék. Budapest, sept. 18. (Királyné ő Felsége Ventnor­­b­a­n.) F. hó 14-ki kelettel Írják Ventnorból: Ki­rályné ő Felsége tegnapelőtt óta nem vett tengeri fürdőt; oka ennek az, hogy e napon több ízben nem jól érezte magát. Ő felsége még tegnap — vasárnap — is gyengélkedett, és ezért nem is volt ott a kath. istentiszteleten, a­mi első ízben történt meg. Szer­dára berándulni szándékozott Londonba, de e ter­vet f. hó 18-dikára halasztotta. Ezen kellemetlen félbeszakítások többféle combinatiókra adnak alkal­mat; a sziget törzsvendégei már rég azt találták, hogy az égalji viszonyok nem kedveznek ő Felségé­nek, ki eddig igen rosz időjárás mellett is mindig vett tengeri fürdőt, és meglehet, hogy e szigorú gyógymódnak kedvezőtlen utóhatása volt. Az eluta­zás időpontja e hét végén fog megállapíttatni, a­mikor is ő Felsége vissza fog térni Londonból. (Az alcsuthi és aradi hadgya­korlatok.) Vasárnap a király Alcsuthra megy az ott összpontosított honvédcsapatok megszemlélé­sére. Ott 14 honvéd gyalog-zászlóalj és 4 honvéd lo­vas század van együtt, és pedig: a budapesti 1. és 63. sz., a mezőtúri 7. sz., a karczagi 47. sz., a jászbe­rényi 50. sz., a félegyházi 2. sz., a gyulai 8. sz., az ó­­gyallai 59. sz., az ipolysági 62. sz., a tatai 64. sz., a székesfehérvári 65. sz., a paksi 66. sz., a veszprémi 71. sz., és a pápai 72. sz. zászlóaljak; továbbá a bu­dapesti 1. és 19. sz., a kecskeméti 2. sz., és a félegy­házai 34. sz. huszár századok; azután még két mit­­railleuse-üteg és két közös hadseregbeli ágyuüteg. Alcsuthról ő Felsége Aradra utazik, a­hol a követ­kező csapatok lesznek együtt: az 51., 61., 64. számú sorgyalogezredek, valamint több kiegészítési keret­; továbbá az 1., 14. és 16. sz huszárezredek; a 13. sz. tüzérezred 5 ütege és a 21. sz. egészségügyi osztály. Az aradi hadgyakorlatok sept. 22-én és 23-án lesz­nek. 24-én visszatér a király Budapestre, hol a 25. és 26-án tartandó zárhadgyakorlatokon lesz jelen. 26-án este vagy 27-én reggel ő Felsége elutazik Bécsbe. Az egész udvar ideérkezése október 15-ére van kitűzve. (Lövési kísér­letek a Krupp-féle ágyukkal.) Tegnap Höflány mellett újabb összehasonlító lövési kísérletek létettek a Krupp-féle öntött aczél­ ágyukkal. Jelen voltak Albrecht, Vilmos és Frigyes főherczegek, a hanno­­ver­i koronaherczeg, K. Koller közös hadügy­miniszter, kivel több tábornok és több mint száz kü­lönböző fegyvernembeli tiszt jött le Bécsből, végre a Lajta-Bruckban tartózkodó tábornokok és tisztek. Az összehasonlító lövések all. sz. tüzérezred öntött aczél-félütege és a 3. sz. tüzérezred 8 fontos fél gya­logütege között d. e. 11 órakor vették kezdetüket és d. u.fél 3 óráig tartottak. Az eredményről Lajta-Bruck­­ból következőket jelentik a »Pr.«-nek : A fővezetést a tüzérség főfelügyelője V­i­l­m­o­s félig intézte, kinek rendeleteit K. Lenk altábornagy tüzérségi igaz­gató hajta végre. A lövések űrlövegekkel négy kü­lönböző távolságra megjelölt alakokra és ütegekre történtek. Minden távolságra és ütegre 40 lövés volt megállapítva. Az első lövés alkalmával, 2700 lépés távolságra két század gyalogság ellen hivatalos közlemények szerint az aczélágyuk 1252-szer találtak és 290 »embert« tettek harczképtelenné; a broncz­­ágyuk ellenben 212 találó lövés mellett 105 »em­bert.« 2350 lépés távolságra, egy tűzben álló üteg ellen irányozva: az aczélágyuk 64 szer találtak, 15 »embert« és 18 »lovat« tettek harczképtelenné, és le­szereltek egy böröczöt. A bronczágyuk 18-szor ta­láltak, 9 »embert« és 5 »lovat« tettek harczképtelen­né, és egy egész ágyút szereltek le. A harmadik lö­vésnél egy felállított gyalogsági csapat ellen 1150 lépésre az aczélágyúk 329-szer találtak, és 52 »em­bert« tettek harczképtelenné, a bronczágyuk 69-szer és 37 »embert« terítettek le. Végre a negyedik lövés­nél, mely egy a dombos terep által fedett és 500 fek­vő báb által képviselt gyalog-zászlóalj ellen 1700 lé­pés távolságból létetett, az aczélágyuk 57-szer talál­tak és 45 »embert« öltek meg, a broncz ágyuk­ 21-szer találtak és 19 »embert« tettek harczképtelenné. Al­brecht és Vilmos főherczegek szerencsekivonataikat fejeztették ki a harmadik tüzér­ezred ezredesének a 8 fontos bronczüteg kedvező eredményeihez. (Lónyay János úr) az idén ismét egyik újabb jelét adta a nép jóléte iránti gondosko­dásának. Nagy-Lónyán gyermekkertet (kisdedóvót) állított fel saját költségén, melynek vezetésére Buda­pestről egy arra képesített­ ifjú nőt hozatván le, annak fizetéséről és ellátásáról ismét ő és Lónyay Gábor úr gondoskodnak. E szerint a falu lakosainak egy kraj­­czárba sem kerül gyermeik első, gondos neveltetése. — Nagy csodálkozással is csüggnek »az uj iskolán«, — mint ők nevezik — s kimondhatlan figyelemmel lesik el kicsinyeik mozgó ajkairól az ott tanult kellemes csengésű gyermek­dalokat. A Lónyay-család majd mindennap meglátogatja az intézetet és gyönyörkö­dik fejlődésében. (A Jászkunkerületek)­I. évi ren­des őszi­ közgyűlése, melyben a jövő évi költségvetés,­­ a választás alá eső bizottsági tagok fele részének kisorsolása és az új választás iránt szükséges intéz­kedések s egyéb közügyek fognak tárgyaltatni, f. é. oct. 12-ik s következő napjain fog Jászberényben megtartatni. Jászkunkerületek falkapitánya helyett: Kerek József kerületi főjegyző. (A magyar kir. államvasutak) igaz­gatóságától a következő tudósítást vettük : A f. évi September hó 11-én Budapestről indult 2. számú vo­natunknak Turcsek és Stubnya­fürdő állomások kö­zött történt kisikamlására vonatkozólag megtörtént szigorú vizsgálat kiderítette, hogy a pálya teljesen jó karban volt, s hogy a kisikamlás egyedül a vonat­nak a megengedett sebességnél gyorsabb menetéből származott. A vétkes mozdonyvezető megfenyítése végett a kellő lépések megtétettek. (Gróf Batthyány Imre elhuny­tár­ó­l) a családi gyászjelentés igy hangzik: Né­met-újvári Batthyány Imréné, született székhelyi gr. Majláth Erzsébet, csillagkeresztes és palotahölgy, maga­s leányai: Mária, úgy ennek férje báró Du Mont Alfons cs. kir. nyug. ezredes, — Emma Róza, néh. lovag Andreoli Ferencz, cs. kir. nyug. százados özvegye, — úgy veje, zsadányi és török-szent-miklósi Almásy Pál,valamint ezek gyermekei nevében mélyen szomorodott szívvel jelenti feledhetlen férje, német-új­vári gr.Batthány Imre urnak,az aranygyapjas rend vitéze, Magyarország főlovászmestere, a szent-István­­rend középkeresztes vitézének, cs. kir. kamarás és valóságos belső titkos tanácsosnak, egykor a királyi hétszemélyes tála bírája, s Zala vármegye több mint 25 évig főispánjának, f. évi September hó 16-ik nap­ján, a haldoklók szentségének felvétele után, élete 94-dik évében, Szabad-Batthyánban bekövetkezett gyászos kimúlták Az elhunytnak földi maradványai f. hó 19-ik napján, délelőtti 10 órakor, Szabad-Bat­thyánban beszenteltetvén, az ottani családi sírbolt­ban fognak örök nyugalomra letétetni; az engesztelő szent mise-áldozat pedig ugyanakkor, az ottani rom. kath. templomban fog a mindenhatónak bemutattat­­ni. Szabad-Batthyánban, sept. hó 17-én. Áldás és béke hamvaira! (Tűzvész.) Korponáról sept. 15-ről Írják nekünk: Folyó hó 8-án szomorú jelenetnek voltunk tanúi, a Korponához közelfekvő­, Czekócz hely­ség majdnem földig égett. — Ünnep lévén, a nagy mérvben elharapódzott tüzet romboló dühében nem volt ki megakaszthassa, mivel a nép ájtatoskodni a szomszéd falukban volt elszéledve. — Az egész falu lángban úszott, csak midőn a tűz lecsillapult, láttuk, miszerint 53 lakház, 31 pajta, több melléképület, valamint 27 házhely ez évi összes termése oda van, s igy 320 ember fedél, élelem s ruha nélkül a két­ségbeejtő jövőnek néz eléje ! Az összes kár hivatalos becslés nyomán 50,217 írtra rúg, s ezen kívül két em.

Next