Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-17 / 212. szám
212. szám. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézir átok nem adatnak vissza. Kiano-luvatai, iíj Barátok-tere, Athenaeum-éperat 1 ____ A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők Budapest, (ütörtök, September 17.1874. 25. évi folyam. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek a Postán küldve, vagy Budapesten híhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: S hónapra . . . 6 frt — kr 8 hónapra . . . 12 . — . Az esti kiadás postai különküldéseéig felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán*minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától simutatik. Hirdetései szintúgy mint előfizetései a KIADÓ-HIVATALBA, Barátok tere, Athenaeum-épÜlt küldendők Előfiizetés „PESTI NAPLÓ“-ra Mindazon t. előfizetőink, kiknek megrendelése a folyó September hó végével lejár, felkéretnek annak minél előbbi megújítására. A jelenleg folyó regény befejeztével ismét nagy érdekű regényeket közlünk mind a reggeli, mind az esti lapban. Előfizetési árak : Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra ...........................2 frt. ? SÜT" Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó - hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeum* épület) küldendő. a „P. Napló" szerkesztő- és Ma-iivatala Budapest, sept. 16. Ama hosszú és változatos élet s ama tartalmas munkásság, mely Guizot nevével válhatlan kapcsolatban van, valóban megérdemli, hogy úgy a tudomány, mint a politika férfiai által még sokáig tüzetes megemlékezés, hogy ne mondjuk, tanulmány tárgyává tétessék. Guizot mint bölcsész, mint államtudós s mint államférfi egyaránt kiváló figyelmet érdemel. Vallván és hirdetvén azon elveket, melyek legnagyobb részét szükséges elfogadni, ha a parliamentarismust felállítani akarjuk s másrészről egyik legbefolyásosabb tényezője, sőt csaknem alkotója lévén a formaszerű parliamentarisms egyik nemének, melyet ha nem is szükségszerű okozatként, de tényleg nagy válságok követtek : nekünk, kik szintén egy új parliamentarisms nehézségeivel küzdünk, tán kétszeresen is érdekes e férfin múltjára visszatekintenünk. Annyi bizonyos, hogy Guizot parliamentarismusa egy csomó új elvet és intézményt hozott felszínre, melynek gyökereit a franczia társadalom történeti fejlődésében, megszokott erkölcseiben s állandóvá vált politikai érzületében — ha ugyan lehet ilyenről a nagy forradalom után szó — nehéz volna fölfedezni. Az is kétségtelen, hogy Guizot parliamentarismusa nagy anyagi és nagy erkölcsi corruptióval volt összekötve, hogy kormányzata alatt a közvagyon majdnem szabad zsákmánynak tekintetett, s hogy korszaka találólag voltakként jellemezhető: két osztálya van a népnek, az egyik az, mely már hivatalban van s a másik az, mely hivatalba akar jutni. S végre a történelem bizonyítja, hogy Guizot parliamentarismsa után nagy válságok következtek be, melyek az államot és a társadalmat egyaránt érzékenyen érintették. Vannak nálunk is, kik állítják, hogy mind e tünemények, habár kisebb arányokban, ami nyolcz éves parliamentáris korszakunk alatt is előtörtek. A jelenségek — mondják — csaknem ugyanazon természetűek vallának, mint Guizot kormányzata alatt. S a válságot, habár más irányban is, ép úgy jósolják nálunk, mint a miként bekövetkezett I az Guizot után. Annyira, hogy szinte jogo- tsultnak tartják azon kérdést állítani fel, vajon a parliamentarismus azon alakja-e az alkotmányosságnak, mely a continentális viszonyok között s különösen a mi specificus magyar közállapotaink mellett, elég képessé- i get ad az államéletet szabályos működésben, az államot mind inkább fokozódó erőben fenntartani? S vájjon nem a parliamentarismus-e az, mely a magánosok érdekeit s a tömegek szenvedélyeit hiván fel a harczra ott, ahol épen csak ezeknek nem volna szabad szerepelni, ez által okozójává lesz örökös bonyodalmaknak, cironikus válságoknak s nálunk talán állami önállóságunk végveszélyének is ? Ismételjük: a kérdés megtétetik s legújabban a »Magyar Politika« vetette föl. De sietünk megjegyezni, hogy a felelet egyáltalán nem olyan egyszerű, mint azt, a concret viszonyokat nem tekintve, tán gondolni lehetne. Guizot szemközt állott olyan ellenzékkel, mely együtt véve tekintélyes számot s mint ellenzék egy erőt képezett, de a melynek töredékei egymással soha ki nem békülhetének. Szemközt állott olyan ellenzékkel, mely a parliamentarismus keretén belül és annak segélyével szabadon operált, de a melynek czéljai az alkotmányon kívül estek s a fennálló államszerkezetnek csak teljes felforgatása mellett voltak elérhetők. Mi csaknem hasonló helyzetben valünk. A mi ellenzékünk szintén több árnyalatból állott. Az egyik tagadta az Ausztriával való közösség azon formáját, melyet 1867 megteremtett, a másik tagadta az Ausztriával való közösséget általában, sőt a nemzetségi rész negatív álláspontot vett a magyar államnak még existentiája ellenében is. Guizotnak, hogy a válságokat elodázza, állandó és határozott többségre, az ellenzéknek, hogy többségre jusson, a politikai eszközök minden nemének igénybe vételére volt szüksége. Hogy amaz a többséget megszerezze s mikor már megvolt, magának biztosítsa , és emez, hogy politióit megtarthassa, sőt szaporíthassa, nagyon sok dolgot meg kellett engedniük, nagyon sok tény előtt szemet kellett hunyniuk, mely a parliamentarizmussal különben semmi összefüggésben nem állott. Ám gondoljuk csak el a mi sajátlagos parliament viszonyainkat. Vajjon nem sok baj, mely az intézményekben és a pénzügyi viszonyokban bekövetkezett, lett volna-e elkerülhető, a bajoknak nem sok kütforrása lett volna-e betemethető s az alkotmányos és nemzetgazdászati közállapotok nem sokkal inkább lettek volna-e megszilárdíthatók , ha a nagy nemzeti pártok egyike nem folytonosan a közjogi alap védelmében , s másika nem folytonosan annak ostromlásában pazarolta volna el legnemesebb erőit? Szükség lett volna-e természetellenes szövetségekre s kétes jóindulatú barátokra innen is és túl is? Guizot jól tudta azt, hogy a parliamentarismus teljes életképességének egyik alapfeltétele a független, önálló birtokos osztály , ennek megfelelőleg az intézmények olyan constituálása, mely mellett a birtokos osztálynak megfelelő befolyás ne csak társadalmilag — ami önkényt következik — hanem politikailag is biztosíttassák. Hiszen a nem birtokosok óriási szavazattöbbségének ellenében csak e befolyás képezi az egyedül biztos ballastot. Guizot egy ilyen birtokos osztálynak csak emlékeit találta. Mi szerencsésebbek voltunk, noha a mi birtokos osztályunk sem rendelkezett most már aránylag azzal az erővel, melyet 1848 előtt a közügyekben képes volt, de kész is volt kifejteni. És mégis a párilis intézményt az ellenzék, a parliamentarismusnak e sajátlagos szülöttje ostromolta s ostromolja leginkább, s másrészről némely árnyalatoknál már köszörültetik a fejsze, mely hivatva lesz, hogy a megyei intézménynek gyökereire vettessék Igenis — ez ezúttal végszavunk — nálunk a parliamentarismus alapföltételei léteznek De meg vannak a természetellenes viszonyok is, melyek sok félszegséget idéznek elő. Guizot életét tanulmányoznunk ezért ajánlatos. A „Pesti Napló“ tárnája, Kigy szív története. Regény két kötetben. Irta : Castelar Emil. Spanyolból: Beksica Gusztáv. MÁSODIK KÖTET. V. FEJEZET. Ártatlanság. Carolina lakása jellemezte a szép, értelmes, müszléssel biró fiatal hölgyet. A falakat alakokkal áttört fehér damaszk szőnyeg, a boltozatot természeti jeleneteket, mint a tavaszt stb. jelképező, pompei ízlésű freskók fedték; a padlózatot a legkitűnőbb római korbeli mesterek műveit utánzó mozaik képezte. A terem közepén a miloi Venus márványba vágott tökéletes másolata állott s a tisztaság és szépség sugarait vetette a körülötte levő tárgyakra. A fehérdamaszk faliszőnyegen legelső mesterek képei fügtek: Claudio Lorena tájképe, mely a »naplementét az erdőben« jelképezi; Fra Bartolomeo apostolai, kiket alakjaik nagyszerű kidomborodása és arczuk fenséges kifejezése miatt maga Michel Angelo is sajátjának vallhatott volna. Rembrandtnak világosság és színgazdag képe; Murillo szűz Máriája, kinek átszellemült, isteni tekintetében a nagy művész az eget és az égi üdvöt festette le. Fehér damaszk kerevetek voltak a falak mellett; az ablakokat kívülről virágdús kúszónövényekből álló függöny diszité, mely nyílást hagyott a mező, s az ég szemléletére, míg belülről könnyű, fuvalatszerű selyemháló volt azokra alkalmazva. E fényűzéssel halmozott teremnek három ajtaja volt: a külső a terem jobboldalán Carolina hálószobájába nyiló, s innét Ricardo szobájába vezető, végre szemközt, Carolina olvasótermébe nyiló ajtó. Balról nagy ablakok nyitottak, melyek fénynyel s üdeséggel töltötték meg a termeket. Midőn Carolina a vakmerő Antonio elűzése után belépett, épen sötétedni kezdett, s a már meggyujtott gyertyák vakító fényt árasztottak a termekben. A boldogtalan lelke mélyében vérző ifjú hölgy magán kívül rogyott egyik kerevetre ; elbágyadt s annyira áldozata lett az erejét túlhaladó fájdalomnak, hogy még sírni sem tudott. Szomorú helyzete egész borzasztóságában jelent meg lázas szemei előtt. Antonio iránti szerelme, szolgájának vakmerősége, ki azt hitte , hogy úrnője szereti , a válás szükségessége , s azon borzasztó aggodalom , hogy e szükséges , feltétlenül szükséges, de fájdalmas válás rabszolgájának eladása által fog megtörténni. Ezen harczban Carolina szivét a szenvedélyek örvénye, fejét szédülés, minden testi és lelki erejét láz ragadta meg, mely a boldogtalan nőt az őrültség felé ragadta. Most megnyílott az ajtó s Ricardo lépett be, hogy szobájába menjen. Ricardo történetünk idejében 1850-ben, hét éves volt. Bár ily fiatal volt, korai értelmesség, s gyengéd anyjairánti mély szeretet jeleit tüntette fel. Carolina levertségét kissé csillapítá fiának jelenléte. Láttad már vihar alkalmával, hogy az ég egyik-másik ivén egész váratlanul felcsillámlik a szivárvány viszfénye ? Ép igy csillámlott fel Ricardo, e boldogtalan nő életének vihara közepett, kinek szörnyű fájdalmát csak az egy hitette, hogy boldog anya volt. Ricardo hozzáfutott, ölébe lapult, majd aztán felcsimpeszkedett, hogy kezecskéivel elérje anyja arczát, melyet forró csókjaival halmozott el. Carolina oly szenvedélylyel szorította keblére, hogy megfojtani látszott fiát. Az anya és fia gyönyörű feje úgy érintette egymást, mint ugyanazon száron himbálózó két rózsa ; lélekzetük összevegyült, egymás szemeibe tekintettek, s a szeretetteljes tekinteteket, gyengéd szavakat, szenvedélyes öleléseket csóközön követte. — Mennyire szeretlek, fiam, vigaszom, anyád reménysége, Istenem angyala ! — S én, anyám, anyám, én imádlak. — Hadd, hadd csókoljalak meg százszor, ezerszer. — Én is visszacsókollak ugyanannyiszor. — Hadd nézzelek, hadd nézzelek, még mielőtt lefekszel. — Megcsókollak anyám, itt. S megcsókolta anyjának egyik arczát. — Megcsókollak itt is. S megcsókolta Carolina másik arczát. — Még itt is megcsókollak. S megcsókolta anyja homlokát. — Ide meg ezer csókot nyomok. S hosszantartó csókokkal halmozta el anyja szemeit, ki csókjait mindannyiszor viszonozta. — Íme, rózsát hoztam számodra. — Köszönöm fiam. — Lásd, holnap reggelre kicsinositatom báránytámat. — Valóban? — Megmossák. Fehér lesz. Pompás szalagot kötünk rá. — Mik szép lesz! — S csenge tyü-örvet. — Mily nagy zajt fog ütni! — S örvébe pompás virágot teszünk. — Mily szép lesz! — Én San Juanito öltönyében megyek a falu körmenetére. — San Juanito öltönyében? — Igen. — Miből áll ezen öltöny ? — Drága állat-bőrből csinálnak számomra ruhát. — Valóban ? — Sarut kötnek lábaimra--------— Valóban ? — S hajamat nagyon felborzalják. — Mily szép leszesz ! — Kezemben ezüstös kereszt lesz. — Szép, nagyon szép. — Báránykám követni fog. — Mint mindig. — S előtted fog állni San Juanito Ricardo tejes tökéletes mineműségében. — Angyalom! — Már mindent elintéztek-----— De ki? — Antonio és Panchita. — Valóban ? — Antonio kiszabta. — Helyes. — S Panchita megvarrta. — Felpróbáltad ? — Ó, egészen levetkőztettek. — Ohó! — Azt mondják, hogy karjaim és lábszáraim meztelenül maradnak, lábaimat a saru csak félig fogja fedni, s ruhám úgy ki lesz vágva, mint valamely úri hölgyé. Carolina édesen mosolygott. — Ha megyek, bárányom mellettem fog haladni, s ha leülök, báránykámat karjaim közt tartom — — Szegény bárány, hisz megkínzod. — Ne hidd anyám. Jobban szeretem-----— - Úgy fiacskám. A jó fiúnak minden Isten teremtményét szeretnie kell. — Szeretem is. — Édes angyalom! — Szeretem a galambot, szeretem a lepkét, szeretem a madarat. — Ilyennek kell lenned, Ricarditóm. Minden lény, miként te, atyád és anyád az Isten gyermeke. — A rabszolga is ? — A rabszolga is. — A jószágigazgató azt mondja, hogy a rabszolgák nem Isten fiai. — A jószágigazgató nem tudja, mit mond. — Történetet beszélt el, melyet azonnal elmondok neked. »Noé patriarchának — szólt — három fia volt, s e három közül egyik gúnyolta a patriarchát, s a patriarcha és Isten ezen gúny miatt arra kárhoztatta, hogy ő és utódai testvérei és ezek utódainak rabszolgái legyenek. — Antonio és Panchita a patriarcha gonosz fiának unokái. Nemde igaz , hogy nem szabad szüleinket, s a nálunk korosabb embereket csúfolni?« — Igaz. — De hisz Antonio és Panchita oly jók------— Hogy nem érdemlik meg a jószágigazgató által említett büntetést. — Bizony nem érdemlik meg. — Ha a jószágigazgató ismétli előtted elbeszélését, feleld neki azt, mit anyád fog mondani. A régi patriarchák gyermekeit sújthatta átok. De minden átok megszűnt, mivel Isten saját fiát küldte el, hogy az emberiséget megváltsa bűneitől, s megszüntesse az ég haragját. S az Isten fia, Jézus Krisztus, Megváltónk szenvedett, sirt, éhezett, szomjazott. Szava, mely az ember szellemét teremtette, elnémult ajkain, szemei, melyek világosságot gyújtottak a hacs felett, kialudtak teremtő lehelletét, mely minden lénynek élet adott, elfojta a halál, s ő, ki az embert a föld sarából teremtette, kereszten, a rabszolgák bitóján halt meg az emberek keze által. Ezen időitől, azon dicső naptól fogva nem létezik sem ur, sem rabszolga, sem választott, sem elátkozott; nincs más ember e földön, mint Isten fia; mindnyájan Isten fiai, Krisztus közbenjárása által bűneinktől megváltott emberek, s az örök dicsőség örökösei vagyunk. — Én tehát egyenlő vagyok Antonioval ? — Egyenlő vagy. — De te nem vagy egyenlő Panchitával ? — Sőt igen, egyenlő vagyok, fiam. Isten előtt a léleknek nincs színe. Ha Panchita jobb nálam, úgy felettem áll. Krisztusban mindnyájan testvérek vagyunk. S minden, aki Isten kegyelme és saját jó cselekedetei által megmenti lelkét, egyenlő : te úgy mint Antonio, Panchita úgy mint anyád. Eközben az ablakok előtti lúgoson át behallatszott Antonio dala. — Anyám! szól Ricardo oly fájdalmas hangon, hogy Carolina elmerültségéből egyszerre magához tért. — Mi bajod ? — Oh, jaj! — Miért siránkozol ? — Mert Antonio azt mondta, hogy nem fogom többé látni. — Neked mondta ? — Nekem, anyám. — Sirt? — Nagyon sirt. — Szegény Antonio ! — Szeretem Antoniot. — Tudom. — Mondtam neki, hogy mielőtt lefekszem, megkérlek , ne távozzék Antonio. — Engem kérsz meg! — Téged anyám, kedves anyám. — Semmi hatalmam sincs házunkban. — Ne távozzék Antonio. Ricardo sírása valóságos zokogássá fokozódott. — Ne távozzék Antonio. Ricardo szüntelen sirt, s ismételte kérését. — Holnap reggel meglátjuk. — Nem akarom, hogy Antonio távozzék. Ricardo folyvást sirt. — Ricardo, te álmos vagy, ez a bajod. — Ígérd meg, hogy Antonio nem hagy el bennünket. — Megteszek mindent, mi lehetséges. Menjünk, lefektetlek. Ricardo ezen kitérő válaszra lecsendesült. — Hívjam Panchitát ? — Ne hívd. Magam fektetlek le. Fogd a gyertyát. Ricardo az asztalon álló kis ezüst gyertya tartót kezébe vette. — Feküdjél, feküdjél le gyermekem. — Mindent megteszek, mit csak kívánsz. De Antonio ne távozzék. — Menjünk aludni. Carolina a gyertyát egyik, fia karját másik kezével fogta meg, kinyitotta alvótermének ajtaját, alvótermén rohamosan átsietett, belépett fia hálókamarájába, a gyertyát az asztalra tette, s Ricardo levetkeztetéséhez látott, kinek rózsás arczát és tagjait minden pillanatban csókjaival halmozta el. (Folyt kör.) Budapest, sept. 16 (Gr. Zichy közlekedésügyi miniszter) bukaresti utazásának eredményéről, Bukarestből. sept. 12-ről a következőket írják a »P. Lt.-«nak. A magyar közlekedési-, s a román közmunka-miniszter, Cantacuzen úr között teljes egyezmény jött létre a vasúti csatlakozás technicai kérdésére vonatkozólag. Különösen a felett történt megállapodás, hogyan határozzák meg azon pontot, melyen a román és a magyar vasutak a tömösi szorosban véglegesen össze fognak kapcsoltatni. E végből vegyes bizottságot fognak kiküldeni, mely a tényleges kapcsolati pontot megállapítandja. Mihelyt ez megtörtént, a szoros mindkét irányában megkezdődnek a trachrozási munkálatok. Reményük, hogy e munkához még e hó folytában hozzá foghatnak. Zichy gróf magyar részről Ludwig mérnököt fogja biztossá kinevezni. Holnap reggel tér vissza a miniszter a Kárpátokon s a tömösi szoroson át Magyarországba. Mint levelező hallja, Cantacuzen román közlekedési miniszter Zichy grófot Brassóig el fogja kisérni. Minthogy a két miniszter mérnökeivel lesz a tömösi szorosban, előre láthatólag már ezúttal több technicai kérdés legalább elvben el fog döntetni. Ma hat órakor Cantacuzen miniszter a magyar vendégek tiszteletére nagy ebédet ad. Ma délelőtt Zichy gróf a bukaresti magyarok küldöttségét fogadta. (Zichy gróf ma, sept. 16-án visszaérkezett Budapestre.) (A német vasutak egyletének közgyűlése.) Azon helyzetben vagyunk, hogy a német vasutak egyletének i. é. September 28-dikán Budapesten tartandó közgyűlésének napirendjét közölhetjük. I. Az egylet ügyvezető igazgatósága jelentésének előterjesztése. II. Indítvány a visszmeneti, körutazási és hasonló viteldij-leszállítással összekötött jegyek körül életbeléptetendő egységes szabványok tárgyában. Bizottság : 1. köln-mindeni, 2. bajor állami, 3. berlinanhalti, 4. berlin-hamburgi, 5. braunschweigi, 6. elsass-lothringeni birodalmi, 7. hannoveri állami, 8. magdeburg-lipcsei, 9. magdeburg-halberstädti, 10. alsósziléziai-markgrófsági, 11. felsősziléziai, 12. porosz keleti, 13. rajnai, 14. szász állami, 15. thüringiai, 16. vestfáliai, 17. würtembergi állami, 18. Ferdinand-császár-északi, 19. osztrák állami, 20. osztrák déli vaspálya. III. A berlin-görlitzi és halle-sprau-gubeni vaspálya igazgatóságának indítványa, hogy a visszmeneti és napi jegyek, valamint a katonai és kutyajegyek — megkülönböztetésül a 4. kocsiosztálybeli jegyektől — külön ismertető jelekkel láttassanak el. Bizottság : ugyanaz, mint a II. pontnál, illetőleg a műszaki bizottság (napirend XVII. pontja.) IV. A majna-s Beckari vasút igazgatóságának indítványa a szállítási költség számítása tárgyában oly salon stb. kocsikra nézve, melyek az őket használó személyek tulajdonát képezik. Bizottság : ugyanaz, mint a II. pontnál. V. Különböző igazgatóságok indítványai az egyleti kocsi-szabályzat határozatainak módosítása, illetőleg kiegészítése tárgyában, valamint idegen igazgatóságok kocsiján eszközölt apró kiigazításoknál normális megállapítása iránt. Bizottság : 1. kölmindeni, 2. bajor állami, 3. bernn-stettini, 4. porosz keleti, 5. szász állami, 6. thüringiai, 7. osztrák állami, 8. dél-északnémet összekötő vaspálya. VI. Indítványok az egyleti alapszabályok némely határozatainak módosítása iránt, valamint javaslat az egylet elnökségének új szervezése tárgyában. Bizottság: 1. berlin-stettini, 2. bajor állami, 3. berlin-anhalti, 4. hannoveri állami, 5. hesseni Lajos, 6. mecklenburgi Frigyes Ferencz, 7. rajnai, 8. szász állami, 9. cseh nyugati, 10. Ferdinand császár északi vaspálya. VII. Az új egyleti jegyszabályzat tervezetének tárgyalása. Bizottság: 1. berlin-stettini, 2. bádeni állami, 3. berlin-hamburgi vaspálya, 4. ügyvezető igazgatóság, 5. köln-mindeni, 6. alsó sziléziai-markgrófsági, 7. szász állami, 8. Ferdinánd császár északi, 9. magyar állami vaspálya. VIII. Az egylet üzletszabályzatának tárgyalása, tekintettel a németországi, és az osztrák-magyar vaspályák számára 1874. julius 1-én életbeléptetett üzleti szabályzat uj határozataira. Bizottság : ugyanaz, mint a II. pontnál. IX. Tárgyalása azon módozatoknak, amelyek a méter-mértékek és sulyoknak az árszabályokban és az üzleti szabályzatban behozatalánál szem előtt tartandók lesznek. Bizottság: ugyanaz, mint a II. pontnál. X. A darab szállítmányoknak a rendeltetési állomással való megjelölése a szállító részéről s az üzleti szabályzat 47. §-ának tértétele értelmében. Bizottság : mint a II. pontnál. XI. A köln-mindeni igazgatóság indítványa, hogy egyforma eljárás állapittassék meg azon külön megnevezendő szállítmányok tekintetében, melyek »gyors romlás«-nak vannak alávetve s az üzl. szabályzat 53. §-a) és azért feladáskor bérmentesitendők. Bizottság: mint a II. pontnál. XH. A köln-mindeni igazgatóság indítványa a teherszállítmányok átmeneti állomásokra való átadásának szabályozása iránt (az I. szabályzat 57. §-a.) Bizottság: mint a II. pontnál. XIII. Indítvány a gyors- és teherszállítmányok szállítási idejének a szállító társulatok között megosztása iránt. Bizottság: mint a II. pontnál. XIV. Az üzleti szabályzatra vonatkozó egyezmény 15. 16. 17. czikkeinek tárgyalása, valamint többi határozatainak átvizsgálása. Bizottság: mint a II. pontnál. XV. A köln-mindeni igazgatóság indítványa, hogy az érték- és érdeknyilvánítások teherpótdijainál elkülönített leszámolási eljárás hozassák be. Bizottság , mint a II. pontnál. XVI. A díjazási bizottság jelentése a vasúti találmányok és javításokért általa kiosztott dijakról. — Kilencz bizottsági tag választása. Bizottság: 1. traunfelsi lovag Stummer kormány tanácsos (Ferdinand császár északi vaspálya), 2. Buresch főépitészeti tanácsos (oldenburgi állami vasp.), 3. lovag Engerth udvari tanácsos (osztrák államv.), 4. Koch titkos főépítészeti tanácsos (Magdeburg- Lipcse), 5. Nowotny igazgatótanácsos (szász állami vasp.), 6. Graef kir. vasútigazgató (porosz keleti v.), 7. Kühlwetter titkos kormánytanácsos (Köln-Minden), 8. Gyszing vezérigazgatósági tanácsos (bajor állami v.), 9. Redlich kormány- és építészeti tanácsos (Frankfurt-Rebra), 10. Kempf kereskedelmi tanácsos (hesseni Lajos-v.), 11. Lovag Keszter udvari tanácsos (Erzsébet császárné-v.), 12. Goly főfelügyelő (tiszavidéki v.) XVII. Az altona-kieli vasúttársaság igazgatóságának indítványa, hogy az egyletnek a vasúti építésére és üzleti berendezésére vonatkozó műszaki megállapodásai átvizsgáltassanak. A bizottság: 1. Ferdinánd császár északi, 2. badeni állami, 3. bajor állami, 4. berlin-anhalti, 5. berlin-hamburgi, 6. hannoverai állami, 7. köln-mindeni, 8. magdeburg-halberstadti, 9. majna-weseli, 10. alsó-sziléziai-markgrófsági, 11. oldenburgi állami, 12. porosz-keleti, 13. szász állami, 14. thüringiai, 15. vestfáliai, 16. württembergi állami, 17. osztrák állami vaspálya. XVII. Különböző igazgatóságok indítványa, hogy a németországi vasutakra a katona szállítmányok elindítása és elszámolása körül egyenletes eljárás hozassék be.Bizottság: 1. berlin-potsdammagdeburgi, 2. badeni állami, 3. berg-markgrófsági, 4. elsasz-lothringeni birodalmi, 5. magdeburg-halbenstadti, 6. pfalzi, 7. saarbrücki vaspálya. XIX. Az egylet legközelebbi közgyűlési helyének megállapítása. Angolország 1874 ben. (Három közlemény.) II. A jelenlegi eszmeáramlat egész Európában nem egyéb, mint reactio a lejárt rendszerek túlzásai ellen; az emberiség közérzülete ellentétbe jött elődeink elméleteivel, az erény és az igazságról vallott, fogalmaikkal; az újabb bölcsészek a szükségszerű fejlődés elvét vallják, tiltakozván a Spiritualismus ellen, mely tagadja a tapasztalás által minden felől constatált fejlődési törvényt; erélyes tiltakozás az idealismus, a képzelet túlcsapongásai ellen, melyek a múlt század végén és e század első tizedeiben jelentkeztek, midőn Klopstock és Haman a szív csalhatatlanságából, Kant a categoricus imperativusból, Schleiermacher és Fries a végtelenség érzetéből, Fichte a gondolkodó énnek és az ez által létesített ním-énnek törvényeit felfedező alanyi lelkiismeretből, mások az absolut észszerűből, az akarati erőből, vagy az öntudatlan érzetből származtatták az ismereteket. A korszellem kikel mindezen elméletek azon közös alapja ellen, hogy a látható tények láthatatlan okát a priori tudja meg az emberi szellem; a gondolkozó szellemek nem hisznek az érzelemnek, a képzelemnek, az elvont elmélkedésnek, és azon következtetés felé hajolnak, hogy fogalmaink és erkölcsi elveink egyedüli forrása csak a tapasztalati ismeret lehet; a jog s a kötelesség fogalmait nem vallják velünk születetteknek, hanem azt állítják, hogy vannak tények, melyeket akarva, nem akarva, észre kell vennünk, és vannak törvények, melyeket mint a végbemenő események modorát, elismernünk kényszerít a tapasztalatok összesége. Ez elmélet, melyet elnevezhetünk positivismusnak vagy intellectualismusnak, kizárja mindazon ismereteket, melyek nem utólagosan levont következtetések észlelhető tényekből. Melyik már most azon sajátos irány, melyet ez általános áramlat közepette a szellemek Angolorországban követnek ? Mi jellemzi azon tanokat, melyek Angolországban a lejárt rendszereket kiszorították.