Pesti Napló, 1874. október (25. évfolyam, 224-250. szám)

1874-10-17 / 238. szám

238 szám. Szerkesztési iroda, Barátok­ tere, Athenaeuma-épü­let. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kési­r átok nem adatnak vissza. Eladé*Myatai: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) 4 kiadó-hivatalhoz intézendő ki Budapest, Szombat, October 17.1874 25. évi folyama. ESTI KIADÁS. E e előfizet­ési feltételéig Postán küldve 9 vagy Budapesten felhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt ^ 3 hónapra ■*..(» írt — kr 6 hónapra 0 . «. 12 » — * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés ^negyedenként 1 Forint. Az előfizetés az év folytán*7 mindest hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó óla* papjától számittatik.­­ Hirdetésed szintugy mint előfizetései a KIADÓ-HIVATALBA. Sarátok­ tere, Athenaeum -építi küldendők. Budapest, oct. 17. A vám és kereskedelmi szerző­désről szóló tegnapelőtti czikkünket a bécsi lapok közül a »Presset közlé, fenntartván a hozzászólást, a budapesti lapok közül pedig a »H­o­n« ez ügyről ma czikksorozatot kezd meg. Majd megvárjuk, mig a »Hon« kibe­széli magát s azután teszünk kifogásaira meg­jegyzéseket; most is azonban megsúghatjuk neki, hogy válaszunk reá nézve valószínűleg szintoly­­boszantó” lesz, mint az első czikk. Egyelőre csak egy észrevételre szorítko­zunk, arra, hogy miután a »Hon«, eltelve haza­fias felháborodástól, kimondja fölöttünk, hogy »ép oly kevés a logikánk, mint a­mily csekély az alkotm­ányos érzületünk «, kénytelenek va­gyunk lemondani a szerencséről, hogy a mi logikánk és alkotmányos érzésünk ugyan­azon mértékkel méressék, mint a melylyel a Honé. Mert azt a sajátszerű logikát és ennek azon törvényét, melyet ma a »Hon« felállít,s a melyből azt következteti, hogyha az indi­rect adók jövedelme akként fordíttatnék kö­zös szükségletre, mint jelenleg a vám, akkor az indirect adókat a delegatiók elé kellene vinni s kezelésüket közössé tenni, — mikor a vámot nem a delegatió szabályozza s nem a közös minisztérium kezeli, — ezt a logikát — mondjuk — tiszteljük, de nincs semmi kedvünk a »Hon«-tól elsajátítani. Csak iri­gyelhetjük lelki nyugalmát, melyben ezzel is beéri. A Hendageból kelt carlista sürgönyhez, mely szerint a carlisták Krupp-ágyukat és Wänzel-fegyvereket, valamint lőkészletet kap­tak volna, a biv. jellegű »Wiener Abendpost« azt jegyzi meg, hogy a közös hadügyminisz­térium hasznavehetlen és feles számú Wänzel fegyvereket már egy év óta nem adott el, lőkészletet pedig sohasem.­­ E c­áfolat, mint magától értetődő dolgot tételezi föl, hogy hasznavehető Wänzel-fegyvert a minisztérium egyáltalában nem ad el. A franczia nemzetgyűlés állandó bi­zottsága csütörtökön tartotta rendes ülését. A spanyol kérdésre vonatkozólag Decares herczeg külügyminiszter következő fontos nyilatkozatot tett: A franczia kormány — mondá — már régebben adott egy előbbi spanyol jegyzékre részletes választ, mely, a­mint látszott, az idegen kormányok általános helyeslésével találkozott. A spanyol nagykö­vet újabban ismét előadta panaszait, melyek már régibb idő óta gyűjtöttek. A kormány — mondá Decazes­ur — mindig megtette köte­lességét épen úgy, a­mint ezt az előbbi kor­mányok is teljesítik Spanyolország irányá­ban. Ennélfogva a hatást, melyet a spanyol sürgöny esetleg­len, igazi értékére kell le­szállítani. A spanyol emlékiratnak egyáltalán nincs ama komoly jelentősége, melyet neki tulajdonítanak. A franczia kormány válaszá­ban újólag ki fogja emelni Francziaország lojalitását és correct magatartását a spanyol viszonyokkal szemben. Ezután a bizottság tagjai az »Orénoque« hajó hazarendelését hozták szóba. Decazes herczeg azt felelte, hogy a kormány Fran­cziaország igaz érdekeinek és méltóságának megfelelően járt el, s hogy a pápa sem látott ez eljárásban tisztelethiányt. A köztársaságiak helyesléssel s a legi­timisták nagy megbotránkozással vették tu­domásul e választ. De ez utóbbiak még sem merték azt inditványozni, hogy a kamra ösz­­szehivassék. Maga Decazes herczeg utalt a kamarára s kijelenté, hogy az »Orénoque« hazahívása ügyében a nemzetgyűlés lesz hi­vatva végképen dönteni. Végül a köztársasági képviselők a nizzai képviselőválasztás ügyét hozták szóba. A kormány kijelenti, hogy a választó küzdelem­ben teljes semlegességet fog követni. Ezzel a nagy fontosságú ülés véget ért. Egy franczia lap legközelebb azon sen­­sationalis hirt hozta, hogy az OlaSZ kabinet tudtára adta Thiersnek, ki jelenleg olasz föl­dön utazik s nyilvánosan nem a legdicsérőb­­ben szokott Mac Mahon kormányáról nyilat­kozni, hogy nem szívesen látja Olaszország­ban való további mulatását. E hir teljesen alaptalan. Nem is lehetett föltenni az olasz kormányról, hogy ilyen képtelenségre vete­medhetnek. Thiers otthon franczia földön sokkal élesebben nyilatkozik a septematusról s még sem bántja senki. Ha a franczia kor­mány nem háborgatja őt, az olasz kormány­nak sem szabad intoleránsabbnak lennie. Az Arnim-ü­gyben ma kevés újabb hirt jelentenek. Tegnapelőtt Arnim gróf anyósá­nál, Arnim-Boitzenburg grófnőnél tartottak házmotozást, mely alkalommal az egyik hi­vatalnok vigyázatlansága folytán tűz támadt, mely azonban nem sok kárt okozott. Krüger törvényszéki elnök tegnap közölt nyilatkozatát egyik-másik lap nem igen jó néven veszi. Az »Aut. Corr.« szokatlannak találja, hogy Krü­ger úr a törvényszék függetlensége ügyében hírlapi polémiába bocsátkozik. A ki hisz a porosz bírák független és becsületes értelmé­ben, annak nem volt szüksége e nyilatkozat­ra; a­ki pedig nem hisz benne, azt a nyilat­kozat nem fogja megtéríteni. A nyugodtan ítélő közönségre nézve az elnök úr enuncia­­tiója egészen fölösleges volt. A „Pesti Napló“ tib­ezája. Kamilla kisasszony. Regény egy kötetben. (Franczia forrás után.) Előszó. Regény-e ez? Valóságos történet-e? Mily fon­tossággal bír e kérdés ? Bármily különösnek tűnjék fel e regény, bármennyire látszassék is az egy nő ál­mának, nem lehet-e az egy adott perezben egy ember története ? S ha azok, kik elolvassák e lapokat, fel­kiáltanak : Igen, akadhatnak közülünk, kik elszen­vedik ugyanezen fájdalmakat, elsírják e könnyeket, átélik ez életet, czélom el van érve. Nekem úgy látszik, hogy nekünk nőknek, kik megválasztjuk a férjet és anyák vagyunk, nekünk kötelességünk tiltakozni a tények azon realismusa, a nyelv azon brutalitása, azon irányzatok és ösztönök ellenében, melyekben modern társadalmunk oly nagy kedvét leli, s melyek számunkra nem hagynak fenn mást, mint a gyávaság kétségbeesését, vagy a tehetet­lenség kába vergődését. Kiev, 1872. áprilban. Kamilla kisasszony levele unokanővéréhez. Te, kedves gyermekem, meg akarod tudni azon fájdalmas út részleteit, melyet az élet annyi évén át kínosan megjártam, te tőlem, szegény aggleánytól, ki mint tévelygő sphinx állok az élet küszöbén, meg­kérded a halvány homlok, az ősz baj, a tévedező te­kintet titkát. Drága, imádott gyermekem! Egyetlen kincsem, melyet megmentettem a hajótörésből; egyetlen csa­ládom , egyetlen világosság tévedéseim sötét éjsza­kájában, ime hallgasd meg életem szomorú történe­tét!.. . Olvasd el e lapokat minél előbb, — nem lé­vén sem feleség, sem anya, nem mondhatom azt el, a­mit itt leírok. Téged kolostorod csöndjében nagy jelentőségű szavakkal vettek körül, azt mondák ne­ked, hogy ifjúságod nagy teher azokra nézve, kik té­ged fölneveltek, ne szaporítsd az önfeláldozások napjait! . . . Azt mondák neked, hogy annak, ki rólad gondoskodott, nagy és terhes feladata volt az életben, dolgozzál!.. S mily nemesi feladat lehetne a nőre nézve, kit szegénysége eltilt a házasságtól, mintha valóban anyja lesz a gyermekeknek, a kiket reá bíznak. .. nevelőnő, végre is nevelőnő! .. . Igen, a czim pompás s igen alkalmas arra, hogy kisértetbe hozzon oly lelket, a minő a tiéd, a te korod a nagy elhatározások kora; te azt hiszed, hogy megveted az életet, hogy elég erős vagy kisértetei ellenében ; hogy benned nincs vágy, nincs kívánság.. . Bol­dogtalan, tudd meg, hogy csak a halál jéghideg ki­­sértete, csak az mondhatja vérünknek : már eleget forrtál; — csak ez mondhatja szívünknek: már eleget dobogott! Én azt teszem számodra, a­mit a keresztény missiók atyái azon fiaik számára tesznek, kik a vad népek közé mennek hirdetni az evangéliumot; én el­hallgattatom női aggodalmaimat, s lerajzolom az éle­tet, a­mint van, mert reánk nézve ép úgy, mint az evangélium rettenthetlen hirdetői számára a szív va­lódi tisztasága nem a tudatlanságban, hanem abban rejlik, hogy ismerjük a veszélyt s tudjuk azt elkerül­ni. Ha te, átolvasva e hosszú kéziratot, megtanulod, hogy mint kell élni s meghalni; jöjj hozzám, én vá­rok reád — válaszsz és ítélj! I. FEJEZET. Nem fogok kiterjeszkedni azon részletekre, melyek előtted ismeretesek, nem leszek családunk történetírója. Atyádban, ép úgy, mint én bennem, ép úgy, mint te benned, meg volt minden aspiratiója azon nemesi osztályoknak, melyek ősi fénye hanyat­lásnak indult és melyek jelenleg mindjobban kipusz­tulnak vagyonukból. Végzetes adomány volt ez sze­gény anyánktól; hasztalan küzdött ellente becsületes, középosztályu polgári családból eredt atyám egysze­rű erényeinek üde, életrevaló erélye. Tudod, hogy húsz éves koromban egyedül ál­lottam a világon fivéremmel; két évvel idősebb volt nálam, de nem volt képes engem elegendőképen megoltalmazni, képtelen volt engem, mint tétlent, ol­dala mellett eltartani. Munkája után élt meg, tanult, szép fiatal ember volt, minden tekintetben kiváló jellem, de napról napra meg volt neki a maga mun­kája és munkája után a fizetése. Alighogy az imádott sírra rávetettük az utol­só kapa földet, el kelle utaznom. Anyám meghalt, ő vele elvesztem egyedüli segédforrásom , atyám nyug­díját. Egy ezredes leánya­ tudod, hogy ennek a szó­nak Francziaországban jó hangzása van; néhány ba­rátom ajánlata folytán, könnyű volt valamely nagy úri családnál nevelőnői vagy tanítónői (a cz­m nem határoz) állomást kapnom. Egy este elutaztam új lakásomra, tehát nekem uraim lesznek­ nekem, kinek kis városkánkban teg­nap még mély tisztelettel szoktak köszöntgetni, ki más féket anyám gyengéd óhajainál, szegény atyám elkényeztetéseinél nem ismertem. Vájjon minek lesznek ez urak ? . . Tudtam ne­vüket, azt is, hogy gazdagok, előkelő állást foglalnak el, de egyéb semmit. Pardaillan gróf franczia volt mint én. Neje, a grófné orosz eredetű, rengeteg gazdag herczegi családból való, mely némileg ellenezte, hogy rokonuk Pardaillan grófhoz ment nőül; pedig ennek családja már az ezredik év­ben virult; nevük, vagyonuk hat év óta feltűnést kel­tett Párisban. Megvallom, félelemmel vegyült kíván­csisággal gondoltam arra, hogy végre megismerem minden csinját-bunját azon életnek, melynek oly parancsoló szükségét éreztem egy velem született vétkes hajlamnál fogva. Bátyám el akart kisérni utazásom czéljáig, de úgy állapodtunk meg, hogy már az utolsóelőtti állo­máson búcsúzunk el egymástól; ösztönszerűleg érez­tük, hogy nekem egyedül kell érkeznem, önbizalmat kell mutatnom, hogy azonnal tiszteletet vívjak ki magamnak. Édes istenem, hogy ha gondolatim visszaszár­nyalnak ama szívszaggató órák felé, úgy érzem, hogy oly sok év lefolyta után is zokogás tör fel szívemből. Oh de szegények voltunk mindketten, a­mint elnyom­tuk könyeinket, elfojtottuk az aggály hangos szavait. Végre válnunk kellett. Még egy utolsó, fürké­sző tekintetet vetettünk egymásra, mintha az utolsó istenhozzád szivrázó kifejezését örökre be akarnók vésni sziveinkbe. E pillanatban rikkantó kaczaj hang­zott fel, úgy, hogy összerezzentünk s megfordultunk. A megállott vonat előtt a perronon beszálló­félben egy nő állott, deli, kecses rendkívül elegáns alak, arczát könnyű fekete fátyol fedé. Ő legyezőjével ne­vetve megmutatott bennünket kísérőjének, egy ter­metes, izmos fiatal embernek, kinek karjára imádni való lankadtsággal támaszkodott; fátyola finom há­lói közül fogai gyöngysorként csillogtak elő. Maurice remegő karjai, melyek nyakam köré fűződtek, ismét magamhoz térítettek. Isten veled! mondám. — Isten veled! kiáltott felém, már jó tá­volról, mert elsietett, mint a fergeteg — isten veled, búgom! Ez utolsó szó után egy második elfojtott neve­tés üte meg fülemet, de ezúttal már oldalam mellől. Az ismeretlen nő e pillanatban haladt el mel­lettem, kissé hozzám surlódott, midőn beszállt a ko­csiba, a melybe magam is beszálltam; miközben én meghajoltam, hogy vele szemközt helyet foglaljak, világosan megértettem e halk hangon mondott sza­vakat: »Mindig a régi história, két szerelmes!« — Meghiszem azt,felelte a fiatal ember, és kissé meghajtotta magát. Homlokomat gyors pir­borttá. De ez csak mint­egy elvétve történt, azután meg az olyan magunkfor­­ma szegény leányoknak türelmeseknek kell lennünk. Minden erőmből azon voltam, hogy az alkalmatlan gondolatokat távol tartsam; behunytam szemeimet, hogy gondolatban jobban láthassam bátyám képét. Gyengéd, kínos merengésemből a vonat rögtöni megállása riasztott fel. Megérkeztünk. A zsivaj magamhoz térí­tett, ösz­­szeszedtem holmimat és leszállni készültem, úti­tár­saim előbb szálltak le. Kissé habozva léptem a lépcsőre, midőn egy termetes urasági inastól nevemet hallom; jelt adok neki, ő megértett és hozzám jött. — Daille kisasszony ? . . . szók­ta meg. — Én vagyok az, szakitám félbe; távozó úti­­társnőm gőgös, kiváncsi tekintete kissé megfélem­lített. Egy elegáns fogathoz lépett, melynek lovai ka­pálóztak, prüsszögtek; észre sem látszott venni a ló­nak türelmetlenségét, egyik lábával a bársony lép­csőre állott, kezével pedig kísérője vállára támasz­kodott ; úgy látszott, hogy engem fürkész a be-beálló homályban. — Jakab ! kiálta egyszerre. Az inas, ki a kocsi­út jobb oldalán álló landau kocsija felé ment, meg­állott, visszajött, és levett kalappal tiszteletteljesen az úrhölgy felé ment. — Mondja csak, a kastélyban lesz ma estve a grófnő ? kérdé mintegy odavetőleg. — Igen is asszonyom. — Akkor hát azonnal jelentsen be, Bam­­boise-ban fogok tdeázni, az­az akár előbb is oda érek Alezán-lovaimmal legalább is jó ne­gyedórával járok gyorsabban. — A fiatal nő a hintóba vetette magát, és kezével búcsút intett kísé­rőjének. Ez kivette groomja kezéből egy pompás pa­ripa zabláját, nyeregbe szökött, de mintha nehezen tudná magát rászánni, hogy más irányban vágtasson, mint a csinos fogat. Úgy tetszett nekem, mintha az esti szellő vala­mi sóhaj félét vitt volna felém, de e nő hangja sok­kal nagyobb hatást gyakorolt rám, semhogy arra figyeltem volna, olyan volt az, mint egy szelíd, kissé vontatott harmónia, melybe olykor egy bizar fütty vegyül. Eközben Jakab visszajött a landauval; én beszálltam, és miután ő felszállni készült a bakra, megszálltam. — Várjon csak, hát holmimmal mi lesz? — Az az udvarmester dolga,felelt ő oly mosoly­­lyal,mely gúnyos akart lenni. Nem egy kocsi van ám a gróf ur kocsi színeiben; az ön holmija épen akkor fog a kastélyba érkezni, mint ön; hejh, nagy házat visznek ám nálunk. Én boszankodva hátra vetem magam a kocsi­ban ; az inas bizalmatlansága mintha arczul csaptak volna, úgy bántott. Szorosabbra vettem köpenyemet, leeresztettem a sürü fátyolt és szabad folyást enged­tem könnyeimnek. (Folyt. köv.) Budapest, oct. 17. (A határőrvidéki erdőüzlet) ügyében a »P. C.« a következő, igen irányzatos zágrábi közleményt veszi: »A kincstár tehát nem mindig veszti el perét, ha vállalkozókkal netáni kü­lönbözetek forognak fenn, nem kell mindig rövideb­­bet húzni, a­mint eddig a közmondásossá vált szokás tartotta. Bizonyítja ezt a horvát-szlavén határőrvi­dék parancsnokának buzgó, biztos és következetes fellépése. Ezen kényelmetlen kérdés tegnap végül megoldatott, noha az egyezkedés még nem vitetett tényleg keresztül. Az egész ügy eddigi fázisai nagyon érdekesek és tanulságosak. Az erdőüzleti consortium annak idején az erdőket oly áron vette meg, mely mindenesetre teljesen megfelelő volt és észszerű üzem mellett, kellő üzleti tőkével szép hasznot tett lehetővé. (? ?) De úgy látszik, hogy e két fő feltétel hiányzott. A consortium igazgatója, ki az elmélet terén joggal bír hírnévvel, bebizonyítá, hogy az elmélet a kereskedőnek ritkán válik javára. Teljes két éven át nem tudták, mit kezdjenek az erdőkkel,meg lehet azért,mert a harminc­hatfejű igaz­gató-tanács nem tudott mit tenni. Midőn 1873-ban a második részletfizetés ideje állott be, a consortium­­nak már nem volt pénze, kamatokat kellett fizet­nie az esedékes részlet elhalasztásáért. Ha a con­sortium akkor elfogadja a kiegyezést, akkor sokkal olcsóbban jut hozzá, 1—11­ millió forint árán 1873-ban könnyen felhagyhatott volna az üzlettel. A consortium akkor tudni sem akart felőle, mert a költségszámláikat féltő jogtanácsosok nevet­ségesnek találták a legkisebb áldozatot is meghozni, azt álliták, hogy 1873. oct. 8-ára egész egyszerűen fel lehet mondani a szerződést és még kárpótlást is lehet követelni, minthogy az állítólag nélkülözhetlen térkép addigra nem lesz kész. Az ügy további lefolyása ismeretes. A consor­tium felmondta a szerződést, de ennek semmi sikere sem volt és rengeteg költségbe került. 1874 october 1-én ismét vagy három milliónyi részlet volt esedé­kes. A consortium tudta, hogy ha ezen részletet lefi­zeti, a pénz nem jön be többé, mert azon körülmény, hogy egyszerre 2500 hold erdőség eladatott a sváj­­czi consortiumnak, nagyon lenyomta a faárakat, de még azután nehéz is lett volna a pénzt beszerezni. A consortium September havában kiegyezési alkudo­zásokat kezdett tehát, de azok hirtelen félbeszakít­­tattak, mert Petrinjában kereset nyújtatott be a szerződés felmondására és a kárpótlásra vonatkozó­lag. Egy ez alkalomból előfordult epizód igen jel­lemző. A consortiumnak a szerződés értelmében járó illetékeket négy év alatt kellett megfizet­nie.­­ Mielőtt a kereset Petrinjában benyuj­­tatott, Hodossy jogtanácsos táviratilag elrendel­te, hogy a hátralevő 124.000 frtnyi illeték azonnal fizettessék ki. Az összeg meg is fizettetett és így a kincstárnak meg van legalább ez a haszna. Később alkalmasint maga a consortium jutott azon belátásra, hogy a sovány egyezkedés mindig jobb a kövér per­nél és ismét megindította az alkudozásokat. A pa­rancsnokság meghosszabbította a határidőt oct. 13-ikáig. E napon a bankok képviselői, Pollák úr és dr. Neuda ügyvéd eljöttek Bécsből Zágrábba. A bankok meg akarták fizetni a követelt bánatpénzt s kárpót­lást akartak biztosítani, ha Pollák aláírása szük­ségtelennek jelentetik ki. Ezt azonban a főparancs­nokság semmikép sem akarta elfogadni és a közvet­len alkudozások a parancsnokság és a bankok közt teljesen megszűntek, dr. Nenda és a Pongrácz-test­­vérek voltak a közvetítők. Első­sorban Neuda úrnak kell köszönni, hogy az egyezkedés létrejött, az ő köz­benjárása folytán a főparancsnokság az utolsó na­pokban engedett 296,000 frtot és Pollák kijelentette hogy a veszteségben részt vesz 124,000 írttal. Az al­kudozások alatt a főparancsnokság szakadatlanul közlekedett a magyar kormánynyal. Tegnap este 1/29 órakor a szerződés aláíratott. A három bank eszerint a következő vesztesé­geket szenvedi: 2.871.598 frt mint elvesztett cautió, 719.000 frt egyhavi váltókban mint kárpótlás Pol­káknak, 85.000 frt kikötött végkielégítés Divald igaz­gatónak, 100.000 frt Fridau alvállalkozónak és vagy 600.000 frt költség. Ezen költség­számlában hírsze­­rint néhány majdnem hihetetlen tétel is van. A határ­vidéki kincstárnak most hat millió frt és az erdők állanak rendelkezésére, s alkalmasint azonnal meg­kezdi a határvidéki vasút kiépítését, miáltal a Ká­­rolyváros-fiumei vasút igen sokat nyerne; mindazon­által nem igen fényes üzletet csinált, a kamat­­veszteség, a 80,000 frt, melybe a térképek kerül­tek, és egyéb kiadások, nagyon csökkentik a nyere­ményt, nem is tekintve azt, hogy az erdőket absolute nem lehet most értékesíteni. Bujanovics és Wahr­­mann urak holnapra ide váratnak, hogy a szerződé­seket aláírják. A periratok, melyeket Schram ügyvéd már aláírt, és melyeket a főparancsnokság ma min­denesetre benyújtott volna Petrinjában, ha a tárgya­lások tegnap este be nem fejeztetnek, érdekes törté­neti anyagnak tekinthetők. Az érdekeltek mindany­­nyian bizonyára örülhetnek, hogy ez ügy valahára el van intézve.­ (A szerb egyházi congressus­ tegnapi ülésében elhatározta, hogy a congressus szervezéséről szóló bizottsági javaslatot hétfőn tár­gyalni fogja. (Új királyság a Balkán-fél­szige­ten.) Mint a »Pester Lloyd«-nak Belgrádból írják, az ottani »Buducsnoszt« október 13-iki száma nem csekélyebb dologról ír, mint Oroszország, Ausztria- Magyarország és Németország összeesküvéséről Szer­bia dynastiája és önállósága ellen. A »Buducsnoszt« ugyanis tudni akarja, hogy ama három hatalom a Balkán-fél­sziget szerb tartományaiból királyságot akarna alakítani, és hogy a leendő országnak már megtalálták volna a királyát is. János toscanai nagy he­rczeg személyében, a­ki már megtanulta a szerb nyelvet és megismerkedett a szerb viszo­nyokkal. A lap felhívja azután az összes pártokat, hogy kardot ragadjanak és harczoljanak a nemzeti dy­­nastia, valamint a nép léte vagy nem létéért. A kor­mány, úgy látszik, nem akarta e nyugtalanító czikket c­áfolat nélkül hagyni, és már október 14-én, tehát nevezetes sietséggel, a hivatalos »Srbske Novine« egy communiquét közöl, mely a mostani cabinet esz­méit az Oroszországhoz, Ausztria-Magyarországhoz és Németországhoz való viszonylatokra nézve körül­belül a következőleg fejezi ki : »A »Buducsnoszt« nyugtalanító czikke puszta feltevéseken alapszik. A czikk épen azon hatalmak­nak tulajdonit ellenséges terveket Szerbiára nézve, melyektől ez a barátság kétségbevonhatlan bizonyí­tékait nyeri. Félelmet kelteni a népben oly államok irányában, melyek jóakarattal viseltetnek irányunk­ban ; köveket hányni oly cabinetekre, melyek jó in­dulata Szerbia iránt ránk nézve a legnagyobb ha­szonnal van, és melyek barátságától joggal komoly eredményeket várunk, — ez annyi mint vétkezni a h­azafiság ellen és megsérteni az udvariasság és hála legegyszerűbb szabályait. Az általunk ismert tények alapján a »Buducsnoszt« combinatioit ábrándoknak jelenthetjük ki. A három császár berlini találkozása alkalmával és később folytatott eszmecserét, mint határozottan tudjuk, nem lehet az irányunkban ellen­séges tünemények közé számítani, sőt az haszunkra fog válni, ha tudni fogunk eszélyes és komoly politi­kát űzni.« A fővárosi közmunkák tanácsából. Budapest, oct. 15. Az ülés b. Podmaniczky Frigyes alelnök részé­ről azon jelentéssel nyittatik meg, hogy Fauser An­tal úrral a Podmaniczky­ utcza meghosszabbítására szükséges 266 □ ölnyi telekterülete iránt az egyez­kedés folyamatba tétetvén, nevezett telektulajdonos a szóban álló telekterületnek 12.000 frt vételárban átbocsátására hajlandónak nyilatkozott. Miután ezen vétel által a Podmaniczky-utcza meghosszabbítása s különösen pedig az új vasúti hídhoz való hozzájut­­hatás fog biztosíttatni, a fővárosi közmunkák taná­csa ezen ajánlatnak elfogadása mellett, Fauser An­tal úrral, a Podmaniczky-utczában fekvő 266 négy­szögölnyi telekterülete iránt a szerződés megkötését elrendelte. A fővárosi hatóság kijelentette, miszerint mér­nöki hivatala számos teendőkkel lévén elhalmozva, nincs azon helyzetben, hogy a Rákos-patak leveze­tése iránti előmunkálatokat megtehesse.­­ A fővá­rosi közmunkák tanácsa ezen munkálatokat mind­azonáltal, úgy a városliget, valamint az általános csatornázás érdekében is, annyira fontos és sürgő­seknek tartja, miszerint azok haladéktalanul megin­­dítandók. Utasíttatott ennélfogva a műszaki osztály, miszerint e kérdést tanulmányozván, minden, a jelen kérdésre vonatkozó eddigi adatokat összegyűjtse, valamint jelentést tegyen aziránt, miként véli a szóban á­ló előmunkálatokat leggyorsabban meg­kezdhetni. A pesti építő társaság a váczi­ út és 3. bárány­­utcza sarkán folyamatban levő építkezése alkalmából azon ajánlatot tette, hogy ha a főváros ezen ház sar­kán egy szökőkutat állít és azt kellő vízmennyiség­­­­gel ellátja, kötelezi magát házának ezen részét a leg-­­ szebb építési modorban és emlékszerüleg előállítani. A fővárosi közmunkák tanácsa ezen tervet szé­pészeti szempontból csak örömmel fogadhatja, figyel­messé fog tétetni mindazonáltal a fővárosi hatóság, miszerint a kút ezen ajánlat értelmében városi költ­ségen volna előállítandó, míg ellenben a főváros azon nézetben látszik lenni, hogy ezen költségek szintén az építőtársaság által fognak viseltetni. Az északkeleti vaspályatársaságnak megen­gedtetett, hogy azon ideig, míg az alagút közelében fekvő házát, az általános vízvezeték elkészülte után, a főváros kellő vízmennyiséggel elláthatja, ugyan­ezen házánál egy, a Dunára szolgáló és saját költsé­gén előállítandó külön vízvezetéket alkalmazhasson. Miután azonban a rakpart falának átteretése iránt a m. kir. közmunka- és közlekedésügyi miniszter úr intézkedhetik, az ügy a végleges engedély megadása végett ide fog felterjesztetni. A műszaki osztály előterjesztése folytán figyel­messé fog tétetni a főváros hatósága azon körül­ményre, hogy a váczi-utcza és régi posta-utcza sar­kán fekvő Szentkirályi-féle házban alkalmazott lép­csők oly rész szerkezetűek, miszerint nehezebb teher, zongora, vagy pénztár felszállítása alkalmával könynyen leszakadhatnak. A »Nagy­ János«­utcza jelen elhagyott állapo­tára a fővárosi hatóság oly megjegyzéssel fog figyel­messé tétetni, miszerint jelenleg épen egy kedvező al­kalom mutatkozik a feltöltések eszközlésére. A sugár­úti régi házak legnagyobb része ugyanis a tél folya­mában fog leromboltatni s az itt nyerendő omladé­­kok ezen feltöltésekre alkalmas anyagul szolgálhat­nának.. Általában ismert dolog, hogy a pesti part hosz­­szában, különösen pedig a Heinrich-féle háztól lefe­lé, némelykor oly posványok és beiszapolások kép­ződnek, melyek némely ponton 8 ölre is emelkednek. Ezen kellemetlen helyzet elhárítása tekintetéből, a fővárosi közmunkák tanácsa egy a közlekedési­­minisztérium, továbbá a fővárosi hatóság és a köz­munkatanács kebeléből alakítandó vegyes bizottság kiküldetését hozta javaslatba. A maga részéről ezen bizottságba Szumrák, Zsigmondy, Nasztluhácz és Wohlfart urakat küldötte ki. Miután a sugárúti faburkolat, egyrészt a nagy­mező- és rákosárok-utcza között, másrészt pedig a bajzsárut és arena-utcza között elkészült, az építési­­vállalat részéről azon kérelem intéztetett, a tanács­hoz, miszerint intézkedjék, hogy a rákosárok-utcza és a hajtsár-út közötti rész is még ez év folyamában és akként kezdessék el kiépíttetni, miszerint a mun­kálat a jövő évi május hó 1-éig befejeztessék. Miután ezen munkálat költsége a legközelebbi évre szolgáló költségvetéshez tartozik, a munkálatok azonnali megindításához az engedély csak oly felté­tel alatt adatik meg, ha a munkálatokra szükséges költségek, az építő vállalat részéről, az 1875. évi jú­liusig, kamat nélkül előlegeztetnek. Müller Hermannak a kőbányai Óhegyen 375. szám alatt fekvő telke felosztása alkalmából, a vá­rosi hatóság részéről egy vegyes bizottságnak kikül­detése hozatott javaslatba. Ezen bizottság hivatva volna azon, már többször felvetett kérdésben véle­ményt adni, várjon Kőbánya jövőre is mint szőlő termő hely, vagy mint ipartelep lesz-e tekintendő, mihez képest a folyamodó által kérelmezett telek­felosztás is engedélyezendő, vagy megtagadandó lenne. A fővárosi közmunkák tanácsa a szándékolt felosztást, miután az az általános szabályozási terve­zetnek megfelel, helybenhagyta, a bizottságba azon­ban a maga részéről Hofhauser, Haris, Ország és Wohlfarth urakat küldötte ki. A következő építési engedélyek akadálytala­nul kiadattak: Weckerle Lászlónak VII. Rottenbiller utcza 20. sz. egy emeletre. Strasser Fülöpnek VI. Nagy János­ utcza 6. sz. földszintre. Zier Andrásnak, VII. csömöri-ut 25. sz. földszintre. Kőgel Jánosnak, Vin. templom-utcza 17. sz. földszintre. Majer Tamásnak, VH­ kálvária-utcza 10. sz. földszintre. A jegyzőkönyv hitelesitésével Haris és Kléb tanácstag urak bízattak meg. Különfélék. Budapest, oct. 17. (Kinevezések és áthelyezések.) Az igazságügyminiszter Benkő Flóris egri kir. járásbiró­­sági végrehajtót az egri kir. törvényszékhez helyezte át, az aranyos-maróthi kir. törvényszékhez telekkönyvvezető­­segéddé Putnoky Rudolf rozsnyói kir. járásbirósági írno­kot nevezte ki. A vallás- és közoktatási miniszter Gyü­­lek Ferenczet, a somorjai polgári ki­­s felső leányiskolához ideiglenes minőségben kinevezett igazgató-tanítót, tanítói minőségében állomásán végleg megerősítette. A marosvá­sárhelyi kir. főügyész a kézdivásárhelyi kir. ügyészséghez írnokká Lovassi Bódog ideiglenesen nyugdíjazott fogház­­felügyelőt­ nevezte ki. A budapesti kir. főügyész az ara­nyos-maróthi kir. ügyészség felügyelete alatt álló börtön-

Next