Pesti Napló, 1874. október (25. évfolyam, 224-250. szám)
1874-10-20 / 240. szám
240. szám, Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el, Kézir átok nem adatnak vissza. Kiadó-bantalg Barátok tere, Athenaeum-épülete A lap anyagi részét illető közletmények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendő fel Budapest Kedd, October 20.1874. 25. évi folyam. REGGELI KIADÁS. ■iea»lési feltételed Postán küldve , vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » » Az esti kiadás postai különküldéseárt felulfizetés évnegyedenként 1orint. Az előfizetés az év folytán 1*'minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó ehi sápjától számittatik. Hirdetéseit szintúgy monzíciófizetések % KIADÓ HIT A T A L E A Sarátok tere, Athenaeum ég , küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra Előfizetési árak : Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre . . . 20 frt. Egy hóra...........................2 frt. fj®“' Az előfizetés Pestre, a «Pesti Napló» kiadó -hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeumépület) küldendő. „P- Haris" szteszif- és itali-titalala. Budapest, oct. 19. A vám- és kereskedelmi szövetség. II. Azon nap,melyen első válaszoló czikkünk megjelent, újabban a »N. Fr. Presse« s folytatólag a »Hon« vezérczikkei foglalkoznak az általunk fölvetett kérdéssel. A »Hon“ észrevételeire bátran elhalaszthatjuk egy későbbi czikkig cáfolatunkat, miután nincs tartani attól, hogy okoskodása csak egy óráig is megzavarná a higgadt gondolkozót. A »N. Fr. Pr.« érveire válaszolhatunk a »Presse«-nek tartozó megjegyzéseink során, miután az előbbi lap úgy sem említ egyetlen argumentumot, melyet az utóbbi már előzőleg föl nem említett volna. Visszatérve azon kérdésre , hogy az 1867-ik évi országos küldöttségek mikép ítélték meg a közvetett adókat az adóképesség és a quota szempontjából, szükséges néhány vonásban az akkori eljárást vázolni s egyúttal kiegészíteni legutóbbi czikkünk egyik tételét. A magyar regnicolaris küldöttség azt kívánta, hogy a hozzájárulási kulcs alapjául azon összegek vézessenek, melyeket egyrészt Magyarország, másrészt az örökös tartományok 1860-tól 1865-ig az országos szükségletek fedezése után a birodalmi pénztárba szolgáltattak. Az osztrák küldöttség ennek ellenében azt indítványod R - tx * i Hatására a direct adók vétessenek alapul, de amennyiben ez terhes Magyarországra nézve, fogadtassanak el némely közelebb meg nem említett fogyasztási adók a vám módjára közös fedezetül. Annyiban igaza van tehát a »Presse«* nek, hogy az osztrák küldöttség szóba hozta az indirect adókat, de a quota megállapításánál számon kívül kívánta azokat hagyatni. A magyar deputatió azzal válaszolt, hogy ha a hozzájárulási arány alapjául az adóképesség szolgál, akkor a közvetett adókat okvetlenül számításba kell venni; azt a módozatot pedig, hogy az indirect adók némely neme előzetesen levonassék a közös szükségletek részére, a magyar bizottság nem véli tárgyalhatni, mert a törvény már rendelkezett az indirect adókról. A megegyezés azután, mint vasárnapi czikkünkben említek, abban létesült, hogy az összes direct és indirect adók vétettek alapul a hozzájárulási arány kiszámításánál és csak a vám fogadtatott el közös bevételül. Ezen előzményeket azért véltük czélszerűnek recapitulálni, hogy kitűnjék, miben térnek el és miben egyeznek a magyar deputatió, s az osztrák küldöttség nézetei s az általunk megpendített alternatív módozatok. És ki kell emelnünk különösen azt, hogy a magyar regnicolaris küldöttség nem helytelenítette az osztrák fél azon javaslatát, hogy némely indirect adók közös fedezetre fordíttassanak úgy, amint ezt részünkről most szóba hoztuk , hanem kijelentette, hogy e módozatot nem tárgyalhatja, mert a megalkotott törvény csak a vámot tűzi ki közös fedezetre s a közvetett adókról máskép rendelkezik. Sőt azt hiszszük, hogy ha a magyar deputatiónak keze nem lett volna a törvény által a részben megkötve, miszerint az indirect adók nem fordíthatók közös fedezetre, s ha előre láthatta volna a veszteséget, mely a magyar kincstárt az indirect adók és az adóvisszatérítés mostani módozata következtében éri, bizonyára elfogadja a fogyasztási adóknak közös fedezetre fordítását ; hiszszük ezt azért, mert végre is a magyar küldöttségnek mindenek fölött szeme előtt lebegett az 1867. XII. t. sz. 63. §-ának azon rendelete, hogy az indirect adók úgy szabályoztassanak, miszerint egyik kincstár jövedelme se szenvedjen csonkítást a máli síknak előnyére. Helyén és idején volt az előzményeket felsorolni még azért is, hogy kitűnjék, miszerint az egyik módozat, melyet megpendítettünk, középúton áll azon ellentétek között, melyek 1867-ben a két deputatiót elválaszták, s a két »Presse« talán enyhébben fog bánni javaslatunkkal, ha látja, hogy az osztrák országos küldöttség eredetileg közel állott eme felfogáshoz. Mindkét »Presse« a megpendített javaslatok ellen fölemlíti, hogy a 70 és 30 arányszámoknál már tekintetbe vétetett az indirect adóknak nagyobb mennyisége, mely részben onnan ered, hogy a magyarországi fogyasztó tény, mely vámvonal által el nem különített országokra nézve általában áll, igenis tudva volt; csakhogy a számítás úgy történt, mintha az osztrák kincstárban felgyűlt öszszes adó kizárólag osztrák adózóktól eredne s nem részben magyar adózóktól is. És ama f eltevés megengedhető is volt mindaddig, amig hinni lehetett, hogy ez a különbözet kiegyenlíttetik p. o. a magyarországi szesztermelés utján, mely a kiegyezés idején virágában állott és Ausztriában nagymérvű keletnek örvendett. De az e részben itt első czikkünkből láthatni, hogy mennyit veszt Magyarország a cukor- és söradó útján és tudva van általában, hogy viszont szesztermelésünk folyton hanyatlik. E tények felforgatják ama föltevést és a jövőre nézve nem lehet biztosítva sem Ausztria, sem Magyarország ilynemű megrövidítések esélyei ellen, ha a vám- és fogyasztási adók igazságos megosztására nem találnak kölcsönösen megnyugtató módozatot. Ha volna egyébiránt — mint Lajthán túl állítják — igazságtalanság abban, hogy a vám- és fogyasztási adók felhasználása után fedezetlen maradt közös szükséglet a quota arányaiban láttassák el a két állam részéről, úgy ezen állítólagos aránytalanság könnyen ki lenne egyenlíthető, minthogy az említett közel 80 milliónyi közös bevételek odafordítása után már nem nagy az államok szerinti hozzájárulás. A kivitel alkalmával történő adóvisszatérítés — mint minap kifejtettük — sok millió veszteséget okoz a magyar kincstárnak ama körülmény folytán, hogy a közös vám jövedelemből téríttetik meg azon adó, mely kizárólag az osztrák kincstárjövedelme. A »Presse« tagadja ez állításunkat, és azt mondja: Magyarországnak ellenkezőleg a vámbevételből nevezetes nyeresége van. S hogy bizonyítja állítását? Azt mondja , hogy 1873-ban a magyar és az osztrák határokon a vámbevételek úgy aránylottak egymáshoz, mint 3, 20; részt veszünk pedig a vámjövedelemben Ausztriához képest mint 3,7, mihez képest Magyarország az adóvisszatérítés után is vagy 3 milliót nyert a vámon 1873-ban. Ily állítás csakis a vámügynek tökéletes félreismerése mellett koczkáztatható. Ugyan talán azt hiszi a »Pr.«, hogy az osztrák határon át behozott és ott megvámolt külföldi czikkeket kizárólag Ausztriában használják föl vagy költik el? Hisz a Magyarországba importált legtöbb áru az osztrák határon át veszi útját s a vám, melyet a magyar fogyasztó visel, és mely ha vámsorompó lenne , a Lajtha mentén, a magyar kincstárba folyna, s most ausztriai bevételt képez. Magyarország e szerint csak az őt megillető részt élvezné, ha az összes vámbevételből esnék reá 30 százalék ; határozottan károsodik azonban, miután a bruttó bevételből előbb az adóvisszatérítés teljesíttetik és csak a maradványból jut részére az illető quota. Befejezték ellenészrevételeinket a„ bénás közitéletnek “a pro és contra szóló érveket. Nem ragaszkodunk konokul a fölvetett mó-dozatok egyikéhez sem, szívesen elfogadjuk a vitát s örülni fogunk, ha az eszmecsere folya-mában igazságost), és Magyarország érdekének megfelelőbb módozat merül föl, az eddigi felszólalások azonban nem döntötték meg a javaslatainkat. A „Pest Napló“ tárczája. Az ősz az erdőben. THEURIET ANDRÉ-tól. V. September 12. — Ma reggel letekintve Montgérard magaslatáról, a Val-Clavin sejtjeire, melyek sárga és bíbor színeket kezdenek ölteni, nem győzöm bámulni az erdő ezen részében tenyésző fajok változatosságát. — Igen! kiáltott fel Tristan, a világ emberei azt képzelik, hogy az erdőket csak három vagy négy uralkodó nagy faj népesíti meg, milyenek a tölgy, a bükk, a fenyő és a gesztenyefa; nem sejtik, hogy a fejedelmi fajok oldala mellett terül el a fák apró népe, mely époly eredetiséget mutat. Úgy vagyunk ezzel, mint a történelem sűrű erdejével; itt is eleinte csak bizonyos hősi és kiváló egyéniségeket látunk ; de ha a fáradságot nem kimélve, mélyebbre hatunk és tanulmányozzuk a jelentéktelen és elhanyagolt egyéniségeket, nevezetes jellemeket és érdekes alakokat fedezünk fel. Aki a másodrendű fajok monographiáját írná, az itt új és hasznos észleletekre találna anyagot. Itt van például a gyertyánfa, a bükk unokaöcscse , a ki nem látott gyertyánfaerdőt, az el nem képzelheti e fának csinosságát, vékony és bütykös törzsével, hajlékony ágaival, árnyas és könnyed lombozatával. Hát még a nyírfa! mennyit lehetne elmondani a fövényes nyilasok eme vendégének kedvességéről, fehér bársony héjáról, karcsú lecsüngő ágairól, melyek lombját a legkisebb szél remegésbe hozza ? Áprilban a nyírfa minden ere üdítő nedvtől dagadoz ; földmiveseink csövet fúrnak be a törzs aljába és átlátszó zamatos italt gyűjtenek belőle. Egyszer megizleltem én is, és elmámorosodva e pezsgő folyadéktól, ledőltem a fa aljában édes gyönyörérzettől áthatottam úgy tetszett nekem, mintha ereimben keringene és forrna az erdei növények nedve, és hogy most én is ki fogok zöldelni és rügyeket hajtani. Nyírfa lett belőlem , a szellő dallamosan játszott virágokkal teli gályáim között, lombozatom alatt a barázdabillegetők énekeltek, és lábaimnál illatos zsálya nyiladozott. . . . Ez varázsteli állapot volt hidd el! Csak felemlítés végett hozom fel a jávorfát, ránczos héjával és háromszor fogazott leveleivel, a kantharidák kedvelte a kőrisfát, a források partján lakó syeomoret, az ezüst levelű rezgőnyárt; de meg nem válhatok e tárgytól a nélkül, hogy minden jót ne mondjak a hársfáról, mely sűrű lombozatával benépesíti erdővágásainkat. A tölgy az erdő ereje, a nyírfa annak bája; a fenyő a ringató zenéje, a hársfa benső költészete. Az egész fa valami kimondhatatlan gyengéd és vonzó ; hajlékony, szürke és illatos héja a legkisebb sérülésre vérzik, télen gyenge hajtásait biborpir lepi el, mint a fiatal leány arczait, melyekbe a hideg felszökteti a vért; nyáron szívalaku leveleinek susogása oly édes, mint az enyelgés. Egy szép júniusi délutánon pihenj le árnyában és le lesz bilincselve mintegy varázs által. Az egész erdő különben csendes és álomba merült, alighogy a vadgalamb turbékolása hallatszik a távolban; egyedül a bárs gömbölyded orma zsong a világosságban. Ágai hosszában ezrével nyílnak halványsárga virágai és minden virágjában egy-egy méhe döngicsél. Légi, vidám zene ez, mely napfényben született és lassan kint lehat az alvó homályba, hol béke és üdeség uralg. Egyszersmind minden leveléből tapinthatlan eső alakjában mézédes harmat hull alá a földre, és e manna édessége által vontatva, erdőink valamennyi nagy pillangója leszáll a félhomályba és ott keringenek lassan, mint magannyi szárnyas virágok. Főleg nyári éjeken teljes hatalmával derül fel előttünk a hársfa varázsa. Illatja kevésbé átható, mint a levágott füveké, de illatosabb és tündérálmokba ringató. Az éjjel elkésett sétáló, ki végig halad a hosszú fasorokon és a kihez a szél elviszi a hársfák illatát, ha fiatal, valami eszményt alakít magának, ha vén, elérzékenyülten gondol vissza fiatalkora boldog óráira. A fiatal leányok, kikönyökölve a majorok ablakain, megfejthetlen mámort érzenek szivükben, szemükbe hirtelen köny tódul, és az iskolás fiuk megszállva költői ihlet által, egyszerre versírásra adják magukat családjaik kétségbeesésére .. . így lettem én is versfaragó. September 13. — Az idő zivatarra fordult, és abban a pillanatban, melyben elhagyák a moulineauxi kis zuhatagot, erős záporeső egy elhagyatott hutába kényszerített menekülni. Az eső üde zajjal törte el az egész lombozatot, és a zuhatag, hirtelen megdagadva, haragosan zúgott alá. A huta ajtajából nézve, úgy tűnt fel az erdő, mintha sürükönyeket hullatna. — Ez nekünk szól, jegyzé meg Tristan, gazdasszonyunk figyelmeztetett minket; ma pénteken, 13-án kellett, hogy valami baleset érjen, így a falusi babonára fordult a beszéd, mely csorbítatlanul fenntartotta magát e magányosan élő, naiv lakosság között. Itt még ismerik a varázslókat és boszorkányokat. Nem egy jó asszony állítja, hogy látott lidérczet az esthomályban a szomszéd hegyzugokban tévelyegni és karácsony estéjén egyik vagy másik elkésett és a vacsora élvezetei által kissé felizgatott szénégető hallotta az éjjeli vadászat kürthangjait, árokba leguggolva, hirtelen mint a szélvészt látta maga előtt ellovagolni a tüzes öltözetű vadászt, utána rémes hajtőit és pokoli táskáját. — Egyszer, szólt Tristan, engem is kísértetnek néztek. Lamargelle környékén sétálván, épen ilyen zivatar által lepettem meg; egy magányosan álló ház felé tartottam tehát, és épen két nagyot dörgött az ég, midőn csurogva az esőtől berohantam. Egy jámbor asszony, ki egyedül volt a házban, a nagy kémény sötét köpenye alatt ült és font, és minden villámlásnál keresztet vetett magára. Én engedélyt kérek, hogy nála menedéket kereshessek, és minden további teketória nélkül leültem. Az öregasszony egyszer-másszor rémült képpel nézett rám. Csodálatos, mormogá végre, hogy ön mennyire hasonlít elhunyt bátyámhoz, aki valaha vásárőr volt Granceyban. Ezzel elkezdtünk beszélgetni a halottról, azután lassan kint megszűnvén az eső, távozni készültem; az elindulás pillanatában azonban furcsa ötletem támadt, és az ajtó küszöbén visszafordulva a fonó asszony felé, mély hangon szólok hozzá : »Vájjon hát nem ismerted meg bátyádat? .. . Isten veled!« és ezzel kisértetként eltűntem. Két nappal későbben az egész vidéken csak a kisértetről volt szó, mely Lamargellben megjelent a zivatar alkalmával, és a vén fonónő megesküdött rá, hogy saját szemével látta néhai bátyja tüzes lelkét, kénes villámoktól környezve .... Megvallom, hogy későbben aztán mintegy lelkifurdalást éreztem tréfám miatt. — És ime, igy keletkezett számos csoda — van-e azon mit csodálni, ha e vidék lakói, kik szünet nélkül az erdő varázsával szemben élnek, azt végre valami titokszerű hatalomnak tekintik, és abban megtestesítve látják félelmüket, óhajaikat és legtitkosabb reményeiket? A favágó, midőn reggelenként végig megy a tisztáson, a sűrűbb fa zöld közeiben ráismerni vél a tündérek körtánczának nyomaira és ha éjjel a holdsugárban meglátja a vízesés fehér gőzeit, úgy rémlik előtte, mintha a veszedelmes és csábitó vizi nymphákat látná leszállni a posványok felé. — Tudod-e, kérdé Tristán, hogy a vizi nympháknak miért tulajdonítanak mindig csalárd,csábitó jellemet ? — Bizonyosan azért, mert minden veszélynek valami megfoghatlan vonzereje van. — Nem úgy van, hanem a vizinymaoha mindnyájunk előtt, legyünk bár pórok, vagy iskolázott emberek, az asszony legtökéletesb megtestesítése, erőszakos mint a ragadó ár hullámai, veszélyes, csiklandós, mint a szivárvány a márcziusi záporesőben, csalárd, mint az alvó víztükör .... — És mindamellett vonzó, ellenállhatatlan. Jussanak csak eszedbe azon női alakok, melyeket Vinci és követői festettek, azok a hosszúkás, ovál arczok, a finom hajkerettel, s változékony viszfénynyel; a nyak kigyószerü hajlásai, a szellemdús ajkak, melyek mosolya gúny és ígéret is egy időben; a nagy kéjes szemek, melyeknek félig lehunyt pillái alatt mélabún kihívó fényár sugárzik ki ... Én azt gondolom, hogy az undinák nem nézhettek ki máskép. Ennyire volt a társalgás, midőn kívülről emberi hangok nesze vonta magára figyelmünket. A kunyhóhasadékon át az ösvény szélén észrevettük Grand Justint és Brunillet,a szénégető leányát. A kis vad leány ma toilette-et csinált ; fürtöi, melyeket egy aczélfésű tartott össze, már nem voltak összezilálva, szabadon hagyták büszke barna arczát a rózsaszín arczákkal. — Hová megysz ebben az időben ? kérdő Grand Justin gyanakodó hangon. — Te nagyon kiváncsi vagy ! viszonzó Brunille fanyar, türelmetlen hangon. — Jogom van rá, mert tíz nap múlva nem 16SZGSZ. — No lám!. .. Addig, amíg a pap előtt ujjamra nem teszed a gyűrűt, addig nem engedem meg, hogy nekem parancsolj. — Justin elégedetlenül magában dümmögött. — De mégsem akarok titkot csinálni belőle, folytatá a leány, a faluba mentem piros szalagot vásárolni, hogy azt az ünnepen hajamba fonjam. — Hogy az emberek észrevegyenek és az erdészek tánczra hívjanak ugye ? De nem addig van; a Brunillete csak én velem fogsz tánczolni. — Azzal fogok tánczolni, akivel nekem tetszik, felelt a leány és lábával boszosan dobbantott, ha nekem úgy tetszik, még keringőt is tánczolok. — Csak tessék! de akkor én nem megyek ám a mulatságra. — Ne gonirozd magad, akad majd más, aki oda vezet. — Váljék nekik egészségükre. — Ejnye, dümmögő Tristan, úgy hiszem hogy ezek még összevesznek. — Hallgass! A két szerelmes hátat fordított egymásnak, egy perezre csend állott be, és Grand Justin az erdő felé készült menni. — Justin!kezdő Brunille a szót. — Menj csak a piros szalagok után! — Hogy lehet valaki olyan rosz és haragos ? folytatá a leány hízelgőbb hangon . . . Hiszen jól tudod, hogy csak a te kedvedért csinosítom magamat. — Hát az erdészek ? felelt a másik egy lépést hátrálva. — Nevetem őket és csak téged szeretlek! kiáltott fel a leány, és megfogta a legény kabátját, egyenest szeme közé nézett, és csábító hizelkedéssel az ifjú vállára borult. Az ember nincs fából és Justin engedett. Ismét csend állott be, de az esőbe csókok nesze is vegyült. — Ha udvarias volnál, folytatá Brunille, duzzogás helyett elkísérnél egy darabig. . — Hát a kemenezét? veté a legény olvadó hangon. — Michelin majd vigyáz rá. . .. Különben is csak a fasoron megyünk végig. ... Ne menjünk, no! és a leány oly kedvesen bólintott fejével, hogy Grand Justin nem állott ellent és a pár karon fogva tovább ment. — A gyáva, mormogott boszosan Tristan.. . . Itt van ii az undina; mindenütt egyforma, alul és felül, falun és városban. Esküszöm az erdőre, hogy agglegénybőrben halok meg. — Ne esküdözzél barátom, ki tudja, hátha az undinák bosszút állanak rajtad és legbüvösebb forrásukban eviczkéltetnek meg ? . . . (Folyt. köv.) Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva. Budapest, cet. 19. (A honvédelmi miniszter) az ország valamennyi törvényhatóságához következő ren ,deletet küldötte: Minthogy a véderőről szóló 1868- ik évi XI-ik törvényczikk 17-ik §-ának értelme szerint mindenki ,a ki ezen (a 17-ik §-ban foglalt) ala-pokon ideiglen felmentetett, de felmentési czime idő- i közben megszűnt, vagy ki annak feltételeit nem tel ,jesiti, korosztályához képest a hadseregbe, haditengerészetbe, vagy a honvédségbe való belépés kötelezettsége alá esik;« — minthogy továbbá a véderőről szóló törvény végrehajtására vonatkozó utasításban, a nyilvántartásban állott szemvesztés következtében a honvédség állományába felavatott egyénekkel való bánásmód nincsen szabályozva, rendelet amint következik: 1. Azon védkötelesek, kik a 3-ik vagy magasabb korosztályban, a póttartalék befejező zárszámánál nagyobb sorsszámaik folytán a honvédség nyilvántartásába áthelyeztettek, ha felmentési jogi czímük elvesztése következtében a honvédséghez besoroztatnak, az alább elősorolandó kivételekkel, kiképeztetés végett, az ugyanazon évben besorozot ujonczokkal együtt, vagy az azon évbeli őszi, vagy a jövő évi tavaszi ujoncz-járványhoz hivandók be; szolgálattétel és altiszti vagy tiszti kiképzés alá azonban fölmentendők, kivéve ha erre önként jelentkeznének és 8 heti kiképeztetésük után időnként csakis az őszi gyakorlatokra szólítandók be a velük ugyananazon egy évfolyamban álló honvédekkél együtt. 2) A honvédséghez már besorozva volt s abból értekezési után elbocsátott és a nyilvántartásba áthelyezett egyének, akik már ki voltak képezve, ha elbocsátási jogczímüket későbben elvesztik is, csak az őszi gyakorlatokra hívandók be a megfelelő évfolyambeliekkel, ha pedig az ily egyének még nem lettek volna kiképezve, 8 heti kiképeztetés végett szintén beszólítandók. 3) A fenntebbi szabály alól a következő kivételeknek lesz helye : a) azok, kik felmentési jogczimüket elvesztvén, besoroztatnak, de a nyilvántartásnak 7-ik vagy magasabb évfolyamában állanak, további rendeletemig, sem kiképzés, sem szolgálattétel végett, sem pedig fegyvergyakorlatra nem hívandók be, kivévén a mozgósítás esetét. b) Azon egyének, akik felmentési, illetőleg elbocsátási czimüket azért vesztették el, mert munkaképes öcscsük vagy más férfi rokonuk életkoruk 18-ik évét elérte egyelőre, és említett testvérük vagy férfi rokonuk hadkötelezettsége kérdésének eldöntéséig szintén az a) pont alatti kedvezményben részesítendők. Ha azután ezen testvér vagy férfirokon hadköteles korba jutván, vagy a honvédséghez és állandó köztartalékhoz soroztatik be, vagy pedig mindhárom korosztályában alkalmatlannak találtatik az ezen pont elején említett egyén kiképezésre és őszi gyakorlatra épen úgy hívandó be, mint az 1-ső és 2-ik pont alatt említett czímvesztett védköteles. Ha pedig a kérdéses testvér vagy más férfirokon a hadsereghez soroztatik be és ez által az illető egyénnek felmentési vagy elbocsátási czime egyéb viszonyok fennállása mellett újra feléled, elbocsátásnak és ennélfogva a nyilvántartásba való újabb áthelyezésnek van helye. Minden félreértés kikerülése végett felemben, hogy a nyilvántartandók 7-ik évfolyamába az ivét betölték; mindazok, akik a honvédség anyakönyvi állományába tartoznak, és így a fenntebbi i) és b) betű alatt említett egyének is, kivétel nélkül minden évben kötelesek megjelenni. (A szerb congressus tizenötös bizottsága), mint már említek, végkép elfogadta a szervezeti statútumot, melyet mi is közöltünk. Előadóvá Maximovics választatott. A bizottság következő jelentést terjesztett a congressus elé : »A sept. 15-én 84. sz. a. kiküldött tizenötös bizottság, melynek az volt feladata, hogy azon congressusi szervezeti szabályzat alapján, melyet az 1870. és 1871-ki congressusok készítettek, s figyelemmel azon megjegyzésekre, melyeket a magyar kir. vallás- és közoktatási minisztérium s a püspöki zsinat időközben erre nézve tett, a szerb nemzeti egyházi congressus szervezetéről javaslatot terjeszszen elő, — befejezte munkáját s van szerencséje javaslatát ezennel előterjeszteni. E javaslatból a congressus meg fog győződni, hogy a bizottság az alapelvekre nézve szigorúan az előbbi congressusok által megállapított alaphoz vat . ----------- --- -■■■■■'ra miniT-nr«—■—n—mniT ' 1 ""■nT'—iM¥Tn~7ragaszkodott s oda törekedett, hogy ez elvek végrehajtásában a kormány, illetőleg a püspöki zsinat kívánságát a nép érdekeivel öszhangzatba hozza. Minthogy a bizottsági javaslat egészében az összes bizottsági tagok közös munkálkodásának eredménye, s minthogy egyes bizottsági tagok fenntartották maguknak a jogot némely pontokra nézve külön véleményüket a congressusban kifejezésre juttatni, a bizottság azt indítványozta, hogy a congressus a szerb egyházi nemzeti zsinat szervezetére vonatkozó bizottsági javaslatot a részletes vita alapjául elfogadja. Branovacsky, elnök, dr. Maximovics, bizottsági előadó.« (H ad f ö l s z e r e lé s i ügy.) A budapesti kereskedelmi és iparkamara számos fővárosi és vidéki iparos óhajtása folytán, a cs. és kir. közös hadügyminisztériumhoz ama kérelmet intézte, hogy az évenkénti közversenynek fönntartott s az óbudai katonai ruhatárban közszemléletre kitett ruházati és fölszerelési czikkek közül egy-egy mintát, az ajánlati határidőnek leteltével leendő visszatérítés mellett átengedjen. Tegnap a cs. és kir. közös hadügyminisztérium részéről ezen ügyben a kamarához következő tartalmú leirat érkezett: »A cs. és kir. közös hadügyminisztérium sajnálatát fejezi ki a fölött, hogy a kamara f. é. octóber 11-én 1746 sz. a. kelt fölterjesztésében előadott kérelemnek helyt nem adhat, mert minden katonai ruhatár a szállítandó különböző nemű czikkek közül csak egy, a naponkénti szolgálattételhez elkerülhetően szükséges mintával bír, újabbak pedig az idő rövidsége miatt a megállapított ajánlati határidő lejjárta előtt be nem szereztethetnének. Ez évben ajánlatra a mintáknak szaporítása pedig azért nem látszott szükségesnek, mert azelőtt mind a katonai ruhatár székhelyén, mind az azon kívül lakó iparosok ennél a mintákat mindenkor nehézség nélkül megtekinthették. Egyébiránt jövőben intézkedés fog létezni az iránt, hogy mindazon ruházati és felszerelési hadiczikkeknek mintái, amelyeknek szállítása az évi közversenynek fönntartatik, szaporittassanak és a budapesti (óbudai) 2-dik számú katonai ruhatár által egy-egy példány a budapesti kereskedelmi és iparkamarának azok épségben való fenntartása és az ajánlati határidőnek leteltével leendő visszaadásáérti jótállása mellett rendelkezésére bocsáttassák. Ennélfogva a budapesti kereskedelmi és iparkamara figyelmezteti mindazon kereskedőket és iparosokat, kik ezen szállításban résztvenni szándékoznak, hogy az ezen szállításokra vonatkozó hirdetmények, szerződési tervezetek és a szállítandó czikkekn£k jegyzéke a budapesti kereskedelmi és iparkamara hivatalos helyiségében (új tőzsde épület II. emelet) a minták nedis a budaresti (ó hudait Varanoi Kerkapoly Károly egyetemi felolvasásából. Tartatott a budapesti egyetemen, oct. 19. Midőn 9 évi megszakítás után újra a tanári pályán kezdném működésemet, teszem azt teljes tudatában az e téren rám várakozó feladat magas emelkedettségének. Az igazság keresése, a tudományos téren való bivárlás már magában véve is olyan, melynél magasabbat, emberhez méltóbbat hiába keresünk ; hogy ez még emelkedettebb, még magasztosabb legyen, ez csak az oknál fogva lehetséges, ha annak kezelését, művelését nem magunkba zárkózottan tartjuk, hanem mintegy azokkal együtthaladva, kik magasabb szempontból, tudománysóvár kebellel jöttek ide tudományt szerzendők — közöljük. A tanár működése, ki önmagába zárkózottan csak magának búvárkodik, hivatásának csak félig felel meg. A tanár csak akkor felel meg hivatásának, ha azt mit csendes szobájában búvárkodva keresett, az elfogulatlanul hallgatókkal közli, hogy előadásai által velük egy erkölcsi testté váljék.