Pesti Napló, 1874. október (25. évfolyam, 224-250. szám)
1874-10-23 / 243. szám
243. szám. Szerkesztési iroda Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadó-Mvntal Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők« Budapest, Péntek, October 23.1874. 26. évf folyam. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek [ Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 »_— » Az esti kiadás postai különküldéseért felülűzetés évnegyedenként 1orint. Az «lefizetés az év folytán1«? minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely lapján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint*előfizetések & KIADÓHIVATALBA, a Barátok tere, Athenaeum -építi küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : Egész évre....................24 frt. Fél évre..........................12 frt. Negyed évre . . . 16 frt. Egy hóra.....................2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (Ferencziek tere, Athenaeumépület) küldendő. A .,P. Napló" szerkesztő- és kiadó-hivatala Budapest, oct. 22. B. Vay Miklós főgondnok úrhoz. Budapest, oct. 22. Azon beszéd, melylyel amagod a tiszamelléki ref. egyházkerület idei őszi gyűlését megnyitotta, nem az egyházkerületé egyedül, melyhez intéztetett, hanem a magyarországi protestáns felekezet összes hiveié. Szózatul tekintem én azt, melyet rendkívül jellemez a bátorság, szembeszállni nézetekkel, melyeket az ősintézmények iránti féltékeny szerelem szabadelvüsége zománczoz, s megküzdeni a hazafiság bizonyos nemének rég elavult irányával, mely gyanús szemmel néz minden uj alakot, mely vonalaiban csak némileg is eltér a békekötések és régi törvényeink aegise alatt alkotott intézmények alakjaitól. A társadalom új rendje, mely immár elévülhetlen alapul vette fel az egyenlőség elvét, a civilisatio haladása s a politikai életnek abból kifolyó változásai , melyek a jogok és kötelmek öszhangzatos arányán alapulnak , mind nem képesek csak némileg is változtatni amaz állhatatosságon, melylyel az egyház-intézmények fennálló alakjához (holott ez a kor és törvény által teremtett újabb viszonyok szerint a lényeg megsértése nélkül mindig idomítható) még igen sokan ragaszkodnak. Nem lehet ugyan tagadni e conservativ merevségnek tiszteletreméltóságát, szemben a történelem ama nagyszabású tényeivel, melyek a protestáns hitelvek létjogo s fenntartásáért hozattak áldozatul, és szemben amaz örökösnek látszó küzdelmekkel, melyek a parliamenti kormányt s törvényhozást megelőzött időszakokban történtek. Távol, nagyon távol is áll szándékomtól elítélni a még mindig az ősök szelleme és modorában folytatott törekvéseket, melyek a féltékenység anyai hevével védik a protestáns egyház önállósága, szabadsága s autonóm jogai bástyakeretét. De vigyázni kell, hogy e védelem se lépje át azt a határt, hol már a mozdulatlanság, a protestáns hit alapját képező haladás gátja következik. Épen azért üdvözlöm teljes rokonszenvemmel azt a figyeltetést, melyet nyígod, utalással a közművelődés haladására s a társadalom követeléseire, vitéz protestáns hitrokonaihoz, a tanügyi kérdésekben választandó állásfoglalására nézve. Merevség, mozdulatlanság itt meg nem engedhető. Minden, mi a társadalomban fejlődik s abban él, kell, hogy párvonalas lépésekben kövesse azt az irányt, melyben a kor halad, mely soha meg nem állapodik. Épen a haladás életelve a protestantismusnak. Természetes, hogy a haladás nem követeli azon eredeti alapok megváltoztatását, melyek a vallás lényegét képezik. Nagyon helyes azért nyugodnak a protestantismus vallási elvére vonatkozó értelmezése, midőn mondja, hogy ezen elv : az eredeti alapok conservatiója megújítás által. De hát a társadalom, midőn alakjaiban időnként megújul, megsérti-e az alapot, mely fennállásának lényegét képezi ? . . . A jogok és kötelességek egyenlősége veszt-e érvényéből s örök igazságából azért, mert a társadalom a haladó kor igényeihez mért s a tökély eszméjének megfelelőbb alakban intézi ügyeit ? Egyáltalában nem. Nincs azért ok féltékenykedni oly intézkedések miatt, melyek az állami törvényhozás részéről léteznek azon okból, hogy társadalmi intézményeink s ezek legfőbb tényezői : a tanodák, a tökélesedés kívánalmai szerint szerveztessenek és javíttassanak. Tudva van, hogy a protestáns egyházi alkotmány értelmében a tanodaügy az egyháztól el nem választható, s hogy e kettőnek együttes élete s fejlesztése a törvény alapján álló protestáns autonómia körébe tartozik ; de azért, amígod szavai szerint, nagy hiba volna autonóm jogainkra csak azért hivatkozni, mert talán a haladó korszellem tudományos vívmányai erőnket meghaladó áldozatokat követelnek, miután a szegénység nem lehet szabályozója a tudomány fejlődésének. Az áldozatokat tehát el nem kerülhetjük. A kérdés csak az, váljon ily fontos ügyben, mely a hazai protestantismusnak a társadalomban elfoglalt műveltségi állása fenntartását, de sőt további fejlesztését tárgyazza, s melynek kedvező megoldásától tehát egyenesen szellemi reputatiónk függ, az egyházkerületek külön-külön s szétváló irányban intézkedjenek-e, vagy pedig együttesen egy testületben intézkedjenek ? És ime e kérdésnél arra a térre jutottunk, hol az újításnak, a reformnak számtalan követelményeivel állunk szemben. Újítás szüksége lép elő a módban és eszközökben, melyek eltérők a régiektől, tehát változnak annyiban, mennyiben most parlamenti alkotmányos kormánynyal érintkezünk oly vitális kérdésekben, melyek külön sem egyik sem másik egyházat nem illetik, hanem igenis illetik teljes összeségében magát a hazát, melynek közművelődési ügye felekezetet nem ismer. Mert e téren minden hitfelekezet a társadalom köteles tényezője, s vétkes és meg nem engedhető elfogultság lenne, ha valamely hitfelekezet a parlament ellenőrzése és fegyelmi hatalma alatt álló kormánynak az egyetemes közművelődés fejlesztésére irányzott jóakaratú intenziói elől autonómiája szűk körében vonulna meg, csak azért, mert elődei is ezt tették, csakhogy más viszonyok között, s tették is nagyon helyesen akkor, midőn a múlt idők absolut irányú s nem felelős kormányainak önkénye ellen kellett folytonosan harczolniok. Most a kormány jogosan számít gyámolításunkra, nem a hitfelekezetek, hanem az ezekhez tartozó polgárok és hazafiak gyámolítására. Újítás szüksége lép elő továbbá a tanácskozások alakjában, illetőleg az egyházi közegek szerkezetében. Mert én legalább teljesen osztozom a magod nézeteiben, úgy vagyok meggyőződve, hogy az igazi erő az egyetértésben és egyesülésben van , és hogy azon szakadózottság s ingatagság, mely egyes egyházkerületek időnkénti határozataiban nyilvánul, épen oda utal bennünket, hogy valamely alakban mielőbb egyesüljünk. Ily egyesülésre utal minket már évek óta számtalan kérdés, melyek a teljes vallásszabadságnak s egyház-állam-társadalmi viszonyainknak a szabadelvű kultura igényeihez mért szabályozását s megalapítását teszi mindenek előtt sürgőssé. Ugy de az egyesülés közege nem lehet más, mint a hatósági erővel s intéző és határozó képességgel bíró compact testület, melynek hatályát azonban az öt kerület értekezletei vagy tanácskozmányai, társalgási jellegük s hatástalanságukban, egyáltalában nem pótolhatják. A protestáns jogakadémiák rendkívüli erőt és áldozatot igénylő fenntartása, vagy a protestáns egyetem felállítása, melyek a napirend tárgyaiul lépnek előtérbe, akár protestáns egyházunk alkotmányelvének, akár anyagi erejének tekintetéből nem oly kérdések, melyeket társalgási alakban összegyűlt értekezleten behatólagi kilátással arra, hogy következménye is legyen, megoldani és elintézni lehetne. Lehető csupán az, hogy az értekezlet, minő a tiszántúli egyházkerület részéről öszszehivatni szándékoltatik, közös javaslatban megállapodik ; de hogy e javaslat, mely az öt kerületnek a helyi constellatiókhoz képest különböző nézetei s határozatai tárgyát fogja képezni, egységes határozattá emelkedhessék — legyen szabad abban kételkednem. A hazai reformált egyház mozgalma, melyet oly nagy horderejű kérdések indítottak meg, az érzelmek és erők egyesülését követeli ; s mindez újabban meggyőző ok arra, hogy az egyesülés lehető közege : a convent iránt teljes elfogulatlansággal sürgősen és komolyan gondolkodjunk. BEÖTHY ZSIGMOND: A „Pesti Napló“ tározója, A nemzetgazdaság tanítása. (Levasseur megnyitó előadása a »Collége de France «-ban.) A munka, tőke, bér, tulajdon és forgalom nagy kérdései modern társadalmunkban, és politikai életünk jelen viszonyai között, sőt elmondhatni, hogy minden polgárisult nemzet politikájában sokkal jelentékenyebb helyet foglalnak el, hogysem megengedhető volna azok törvényeinek teljes nemtudása, szociális veszély nélkül át lehetne engedni területüket a tévedéseknek és előítéleteknek. Főleg az ifjúsághoz kell fordulnunk. Sokkal könnyebb helyes vezetés által megakadályozni a tévely behatolását a szellembe, mint kiűzni azt, ha egyszer behatolt. S a gazdasági ép érzék felköltéséhez nem is szükséges bemélyedni a tudományba, s kifürkészni annak minden részletét; elég kellő tisztaságban megértetni néhány egyszerű és lényeges elvet, melyek alkalmasak helyes ítélet alakítására e kérdésekről. Ezért nem vonakodunk óhajtani, hogy az elemi iskola se maradjon teljesen elzárva ezen igazságok előtt, mert azok legtöbbje , kik munkabérből fognak élni s később ezen kérdéseket megvitatandják, nem részesül többé rendes tanításban az elemi iskola elhagyása után; s ha némelyikök meg is látogatandja a felnőttek oktatását, nagyobbára képtelen lesz megérteni s megkedvelni a nemzetgazdasági leczkéket, ha nem ismerkedett meg a tudomány első csíráival az iskolai időszak gyermekkorában. Korántsem akarjuk ezzel azt, hogy a tanító rendes folyamot adjon elő; aki ismeri az elemi oktatást, s azt jónak és erősnek óhajtja, nem lehet pártolója igen sok tárgyra való kiterjesztésének, mert a mélységben vész az elemit a felszínen megnyerünk, s a felületes ismeretek csakhamar kitörlődnek az emlékezetből. De azt szeretnők, hogy maga a tanító, megszerezvén a szükséges jártasságot a nemzetgazdaságtanban, válogatott olvasmányok, a termelőknek egymás közti természetes viszonyaira vonatkozó egyszerű elbeszélések s barátságos tanácsadások által teremtené meg a gyermekeknek szellemében a gazdasági ép érzéket. S vajon tulságos-e e kívánság ? Nem követelnénk sokkal többet a classicai középtanodától sem. Ennek ifjú növendékei, történelmi tanulmányaik folytán ismételten találkoznak a nagy válságokkal s gazdasági forradalmakkal, melyeken az emberiség keresztülment, geographiai tanulmányaik alkalmából pedig meg kell ismerkedniük a nemzetek termelő erőivel, s azoknak létokaival. Ha tanáraik maguk jártassággal bírnának a nemzetgazdaságtanban, minden kínálkozó alkalommal megfejthetnék növendékeik előtt az események valódi értelmét és jelentőségét, s ezáltal saját tanításukat igazabbá, emelkedettebbé s érdekesebbé tennék, s idején megajándékozhatnák az ifjúságnak rájuk bízott szellemét azzal, ami a kérdéseket illetőleg legfontosabb : az ítélőtehetség helyességével. A bölcsészeti előadások folytán a tanár, kinek feladata megismertetni növendékét az emberrel, mint szabad és értelmes lénynyel, jogaival és kötelességeivel a hozzá hasonlók irányában, beszélhetne előttük a munka jogairól s kötelességeiről is, melyek oly nagy szerepet játszanak a sociális élet tényleges viszonylataiban, s amelyek számára a socialis erkölcstan hivatalos tanításában a legcsekélyebb hely sincs kijelölve. Nem szükséges ezt nagy terjedelemmel tenni, sem pedig megváltoztatni a fennálló tanrendszert, hogy eléressék az óhajtott czél; elég öt hat leczkeóra az alapelvek összefüggésének világos kimutatására, s némi egybecsatolására a szétszórt ismereteknek, melyeket a történelem és földirat már lerakott a tanuló elméjébe. Az ifjak legtöbbjére nézve e készlet, bármily csekély legyen is, elégségesnek látszik; akik kedvet kaptak a tudományhoz, minden nehézség nélkül megnagyíthatják azt, mert a hely elő van készítve értelmükben. Kik a jogi vagy közszolgálati pályára szánják magukat, azoknak természetesen több kell, s ma már bírják is az alkalmat a nemzetgazdaságtannak solid és rendszeres tanítás útján való megismerésére. Az iparos-tanítás e tekintetben jobban el van látva a classicainál, s ez igen természetes, mert a nemzetgazdaságtan sajátképen az emberi iparnak philosophiája. Ezen irányban csak tovább kell haladni a megnyílott utón, s hogy arathassuk később, midőn a most fejlődő nemzedék kezeibe veendette a társadalom vezetését, a jelenlegi törekvések gyümölcseit, hogy megnehezittessék a szavakkal való viszszaélés s a szellemek képesebbekké tétessenek a gazdasági igazság megértésére és védelmére, csak e tanításnak termékeny csíráit kell értelmesen tovább fejlesztenünk. .........El vagyunk merülve a sociális élet áramlatába , nem szabadulhatunk tőle, nem akadályozhatjuk meg mozgását, hogy kényelmesen tanulmányozhassuk. Őrizkednünk kell ennélfogva a pillanat benyomásaival szemben, s a magánérdekek csábjai ellenében; el kell szigetelnünk magunkat a gondolat erőfeszítése által; miután tényleg nem szakíthatunk a világgal, meg kell ragadnunk a tüneményeket mintegy röptükben, s a legnagyobb figyelemmel ki kell fejtenünk azoknak bonyolult létokait. Az érdekeknek ezen örökös küzdelmében s zavart áramlatában csoda-e, ha azok, kik a munka s elmélkedés által nem sajátiták el a tudományos észlelés szokását, rendesen igen rövidre látnak, s úgy szólva mit sem különböztetvén tisztán meg az áramlat körén kívül, amely őket hajtja, részint azt hajlandók hinni, hogy az egész mindenség súlypontja az ő személyes érdekeikben fekszik, részint a jövő előképének tekintik képzeletüknek rajongó álmát? Csoda-e, ha az iparos, ki pangani látja a maga és társa műhelyét, azt gondolja, hogy hazájának egész ipara hanyatlásnak indult ? Hogy a munkás, ki reggeltől estig arczának verejtékével alig keres annyit, hogy fenntarthassa magát és családját, úgy vélekedik, hogy a munkaadót meggazdagító nyeremény az ő fáradozásainak gyümölcse, s hogy jobb társadalmi szervezet mellett neki jutna osztályrészül ? Kárhoztathatjuk-e őket e tévedésekért? Nem, fel kell világosítanunk, vállalkoznunk kell a nehéz munkára, hogy kiemeljük szűk látkörükből, s megismertessük velük a sociális harmónia nagy irányait, azon törvényeket, melyekre a tudomány tanít. Nehéznek mondok a munkát, mert mi sem lehet nehezebb, mint győzelemre emelni a nemzetgazdaságtan önzéstelen elveit oly szellemben, melyet forradalmivá, sőt olykor ellenségessé is tettek egész éltének szokásai, környezetének eszméi és önnön sorsának legjogosultabb érdekei. De nincs miért elcsüggednünk. Az igazság nem egy után hatolhat be a lélekbe. Ha a magánérdek elzárja egyiknek ajtaját, nyitva hagyja a másikét. Ha valaki sohasem lesz is képes megérteni, hogy hasznos lehet saját piaczára beengedni oly , áruczikket, melynek versenye őt árleszállításra kényszeríti, azért bizonyára kész leene hivatkozni a közérdek, az igazság és szabadság elveire a kiváltságolt vállalatokkal szemben, melyek nagy terhekkel sújthatnák saját termelését. Ha vak is valaki bizonyos tekintetben, a tudomány világa egyebekre nézve tisztán látóvá teheti, s ennek vezetése alatt az igazság értelmében hatalmas eszmeáramlat fejlődhetik ki, amely irányt fog adni a közvéleménynek és törvényhozásnak. ... Mint az embernek physicai, úgy erkölcsi természete is törvények alatt áll. Ha egyszer a tudomány, megkérdezve a jelent s kifürkészve a múltat, megtalálta s alapelveivé tette e törvényeket, előreláthatja s meghatározhatja, ha nem is minden alakulását a jövőnek, de igen a nagy irányokat, melyek szerint a fejlődés történni fog. S igy ha nem is jósolhatja meg, hogy valamely nemzet, előítéletek járma alatt, nem fogja-e valaha megtámadni a munka szabadságát s a tulajdon szentségét, vagy egy másik nem fogja-e a munka és tőke egy új combinatiójában az egyéni tevékenység erélyest) rugóját föltalálni , de azt erősítheti, hogy amelyik a személyes erély, minden gazdagság e forrása fokozásának eszközét megtalálandotta, az előre fog haladni, míg amelyik félreismeri a szabadságot és tulajdont, végzetszerűleg aláhanyatlik a sülyedés lejtőjén. Sokkal kevesebb bizalmat érzünk egyébiránt monopolok iránt, hogysem a tudomány területét egészen azon iskola számára követelnék, amelyhez tartozunk. Elismerjük, hogy a socialisták, amely sző minden időkben a legkülönbözőbb tanokat, s inkább az aspiratiok, mint a tanok közösségét jelző, napjainkban pedig népszerűbbé ugyan, de még bizonytalanabb értelművé lett, hogy a protectionisták szintén ugyanazon téren munkálkodnak s csak úgy művelik a nemzetgazdaságtant, mint a materialisták és mysticusok a philosophiát. De egyikök földúlja a tért a javítás ürügye alatt, a másik kiszárítja a szomszédos patakok vizének eltávolításával, s igy mindkettő rosz gazda, mert nem veszi figyelembe a természet törvényeit, valamint rosz bölcsész lenne az is, ki egy erkölcstani értekezést írna, s tagadná benne az emberi szabadságot. De azért csak hallgatással s kicsinyléssel kell-e irányukban viseltetnünk ? A hallgatás sohasem helyeselhető, mert míg az igazság zárva marad, a tévely terjedésnek indul. A kicsinylés pedig csak azt illetné meg, ki az absolut igazság birtokában hiszi magát. S vájjon mi hasznavehető sincs e dissidens iskolák munkálataiban ? Vájjon nem fürkészték sohase ki a tudomány egy-egy elfelejtett zugát, nem derítettek-e föl ismeretlen tényeket ? Midőn a sociális ember tudományát műveljük, s az igazságot önmagáért keressük, egyfelől szigorúaknak kell lennünk a tévely iránt, másfelől kellő figyelmet fordítanunk az emberek megvalósíthatlan szenvedélyeire és vágyaira is, hogy ne maradjon a búvárlatnak egyetlen útja sem elhanyagolva. A középkor alchymistái nem találták ugyan föl a bölcsek kövét, de igen, akaratjukon kívül is oly javakat, melyek ismerete később nagyban elősegíti a vegytan methodicus felfedezéseit. Az erkölcsi tudományok utópistái nem emlékeztetnek-e napjainkban a középkori alchymistákra. Épen ezért a tudomány nem is lehet munkáik iránt egészen közönyös. Csakhogy más dolog a tudomány, mely kellő megfontolással szétválaszthatja az igazat a hamistól, s más a politika, a nemzetek gyógytana. Mint a betegeknek, úgy a nemzeteknek is óvakodniok kell a nyeglék és tudatlanok befolyásától sorsuknak intézésére. Dr. M. A. Budapest, oct. 22. (Az osztrák nemzeti bank) a mai választmányi ülésben a magyarországi vidéki pénzintézetek számára, a pesti hazai első takarékpénztáregyesület közvetítése mellett, 4 (négy) millió ftót megszavazott ; a feltételek, melyekhez az engedélyezés kötve van, mint halljuk, holnap fognak a pesti hazai első takarékpénztár tudomására juttatni. (A zágrábi egyetem leczkerendjét még nem láttuk, így nem tudjuk, van-e ez egyetemen a magyar közjog, s történet számára tanszék, de azt hallottuk, hogy a magyar nyelv és irodalom számára nincs. — Hogy szláv körökben az intézetről miként ítélnek, arról bizonyságot nyújthat az ócsehek közlönye, a prágai »Pokrok«-nak következő czikke : A »Pokrok« szerencsekivonatát fejezi ki a nemzet nevében a horvátok ezen vívmányához, mely nemcsak a horvátokra nézve fontos, és az általános cultúra szempontjából örvendetes, hanem azért is nagyjelentőségű, mert az új egyetem szláv intézet, melynek működése és hordereje messze Horvátország határán túl fog terjedni. Befolyását ez intézetnek az összes délszlávságra — úgymond — csak sejtenünk lehet; hatása szemeink elé tűnik, de oly nagyszerűen, hogy nem is merjük előre méregetni. A keleten jelenleg uralkodó viszonyokat számba véve, a zágrábi egyetem megnyitása nagyon öszszehasonlítható a IV. Károly által Prágában 500 évvel ezelőtt alapított felső iskolák életbeléptetésével, csak azon különbséggel, mely különben a zágrábi egyetem előnyére szolgál, hogy az utóbbi nemzeti s másrészt hogy szellemi dajkája leend a keleten élő különböző, de kiválólag szláv fajoknak. Azért nagy örömmel üdvözli az új egyetem létrejöttét Zágrábban. (A novemberi katonai előléptetés, a »Presse« jelentése szerint, ma fog közzététetni. József és Rainer főherczegek táborszernagyokká, (illetőleg József főleg a lovasság tábornokává), János főherczeg alezredessé, továbbá kilencz tábornok altábornaggyá és tizenhárom ezredes tábornokká léptettetett elő. A gyalogság különösen nagy számmal van az előléptettetők között képviselve. Soron kívül huszonnégy törzstiszti kinevezés fordul elő. Ezúttal a rangidős tábornokok Appel vezérőrnagyig altábornagyokká, az ezredesek Saisig vezérőrnagyokká léptettek elő. (Aromán hadgyakorlatok.) A bukaresti félhivatalos »Presse« írja: a hadgyakorlatok eső 20-án kezdődtek meg Ferbina, Jalomica és Colintina vidékein és tartani fognak 26-ig, a zászló kiosztási nagyszerű ünnepélyek beszámításával. A kormány az idegen hatalmakat nem hívta fel, hogy tiszteket küldjenek a gyakorlatokra, csupán ez iránti óhajtását fejezte ki. — Most büszke reá, hogy ezen óhajtása meghallgattatott s már is a következő tiszt urak jelentek meg : — Oroszország : Bobrkow törzskari ezredes; Francziaország : Torey törzskari százados; Ausztria : Nagy ezredes; Német birodalom : Reuthe Fuk őrnagy; Anglia : Maurice ezredes; Holland : Smith tengerészeti tiszt; Szerbia : Nicolitb ezredes, több más tiszttel. Kormányunk — mondja a »Presse« — ebbeli óhajtásáról a magas portát is értesítette. Valószínű, hogy a török kormány is meg fog tisztelni egy tiszt küldése által — mint azt a többi nagyhatalmak tették. A „Reform«-nak. Budapest, oct. 22. Felelünk a »Re form«-nak a vámügy dolgában ellenünk intézett mai czikkére. Nem fogjuk őt sem bárgyúnak, sem tudatlannak czimezgetni, sem bolond gombát emlegetni; ily kisegítőre csak a »Reform« szorul. Nekünk vannak érveink és mert vannak, nem kell fűhöz-fához kapkodnunk. Elmondjuk nyugodtan cáfolatunkat és az olvasó meg fogja érteni belőle, ha mi nem enuntiáljuk is, mit tartson a »Reform «-ról. A »Reform« újból megtámadja a mi javaslatunkat és védi a magáét. Teszi mindkettőt közjogi s pénzügyi szempontból. De őszintén, a színlelés legkisebb árnyéka nélkül szólva, resteljük cáfolgatni azokat a silány állításokat, miket közjogi oldalról felhoz. »Lejtőn tánczolunk, reichseinheitot tervezünk, Ausztria nem fog félúton megállani, hanem teljes centralizatiót fog követelni« stb. stb. Mind oly mondások, melyekre megfeleltünk már egy héttel ezelőtt. Rósz a »Reform« szemében a mi javaslatunk pénzügyi tekintetből is. Rósz pedig azért, »mert a fogyasztási adók logicája — úgymond — az, hogy ki mit fogyaszt, az után fizet, nem pedig a quota, melynek alapelve más, t. i. az, hogy amelyik államnak mi a jövedelme, az arányban járul a közös kiadásokhoz.« Azt mi is elismerjük, hogy a fogyasztási adó nem quota s a quota nem fogyasztási adó, hanem állítjuk azt, hogy a fogyasztási adó jövedelme egyik főbb mértéke a hozzájárulási quotának. A »Reform« tagadja ezt, mondván: »A »Napló« tehát hibás mértékkel mér, midőn a fogyasztási adók jövedelmére a quotát kívánja alkalmaztatni s úgy tesz, mintha rőffel akarná kiosztani a babot.« A gyengébbek kedvéért elmondjuk újra, hogy mikép számíttatott a quota. Véleménykülönbség volt a két országos deputatió közt, hogy az indirect adók mikép vétessenek számba a quotára nézve.*Az osztrák fél azt kívánta, hogy fordíttassanak a közös szükséglet fedezésére, a magyar küldöttség pedig azt sürgette, hogy az indirect adók a közvetlenekkel együtt a quota alapjául vétessenek. Ebben végre megegyezett a két küldöttség, ennek alapján állapíttatott meg a quota kulcsa, melyet a magyar országgyűlés, a reichsrath és a korona helybenhagyott. De mind hiába, ezek nem értik, »rőffel osztják a babot.« Lónyay és Brestel, Csengery és Herbst, Grhyczy és Plener, Sennyeys Hasner, jőjetek és boruljatok le a »Reform« bölcsessége előtt, bűnbocsánatot esdekelve azért, hogy »rőffel osztottátok a babot.« A »Reform.« új meg új, de egyaránt tarthatatlan szempontokból védi a saját tervét, melyet tegnapi számunkban bírálat alá vettünk. Terve, hogy a »Reform« mai czikkének szavaival éljünk, ez: »állíttassanak föl »a vasutaknál és a Dunán a határállomásokon ellenőrző s leszámoló pénzügyi hivatalok mindkét állam részéről, melyek a ki- és bevitt fogyasztási adóczikkek mennyisége fölött őrködjenek, mint quasi vámhivatalok.« Mondottuk, hogy a »Ref.« vámsorompót tervez, hogy vámot kíván szedetni, hogy szétszakítja az egységes forgalmi s vámterületet. De a »Ref.« tiltakozik e felfogás ellen, az nem vámsorompó, amit tervez, csak »egyszerű controll-eljárás, semmi egyéb.« Ezen semmi egyében kívül azonban egyszersmind »csak leszámolás az osztrák és magyar kincstár között, hogy mely fogyasztási czikkből .... mennyi fogy el Ausztriában, mennyi Magyarországban.« Azt ugyan nem magyarázza a »Ref.«, hogy mire való az a kölcsönös leszámolás, mikor az ő terve szerint úgy a behozatalnál, mint a kivitelnél a bevétel és visszatérítés mindegyik kincstárt külön illeti. Tegnapelőtt még nem ismerte el a »Ref.«, hogy terve közbenső sorompót állít, ma már elismeri a sorompó szükségképi fölállítását, csakhogy az nem vámsorompó, de a hivatal, mely ezen sorompót őrzi, »quasi vámhivatal.« A mai czikke szerint ugyan csak őrzi, hanem tegnapelőtti czikke szerint egyszersmind visszatéríti az adót itt és ott szedi. És itt előáll a kérdés, hogy az a quasi vámhivatal, vámot szed-e vagy mit? A »Reform« kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy a közbenső sorompón az, mit a vámhivatal szed, vám legyen. De hát mondja meg nekünk a »Reform« , mi az, mit a falu szélén, vagy a híd előtt, sorompónál, ha ott megállítják a kocsit, szednek ? Nem-e ut-vám, hidvám ? És az az adó, melyet a közbenső sorompónál a forgalom megszakításával — már t. i. a »Reform« szerint — szednének, az miért nem vám, és a sorompó miért nem vám-sorompó ? De hasztalan; a »Reform« ezt meg nem engedheti. Ő neki más fogalmai vannak a vámról. Szerinte az adó csak akkor vám, ha a forgalomra új terhet ró. »Mi a vám?« kérdi a »Reform.« »Valamely árucikknek — így felel — a határon megadóztatása. (És amit a bécsi vagy budapesti vámhivatalban fizetnek,az nem vám?!) úgy hogy az által az állam bizonyos összeg pénzt vesz be, (Ez is különös characteristicuma a vámnak ?) az áru pedig ugyanaz összeggel a fogyasztóra nézve megdrágíttatik. (Miután ezen adónem nemcsak a határon szedetik, eddig a definitió tisztán ráillik a fogyasztási adókra) a kereskedő játszván a kincstár és a fogyasztó közt az előlegező közvetítőt.« (És ha a fogyasztó maga hozatja a czikket és maga fizeti, akkor nem vám ?) Ilyen mondva csinált definitióval azután könynyű bizonyítani, hogy a vám nem vám, a sorompó nem sorompó. Különös súlyt fektet a »Reform« a vám azon jellegére, hogy megdrágítja a czikket. Márpedig