Pesti Napló, 1874. november (25. évfolyam, 251-275. szám)

1874-11-22 / 269. szám

Budapest, vasárnap, november 22.1874. 269. szám. Szerkesztési Iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület, A­ lap Szellemi rénzét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézi­ átok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal? Barátok­ tere, Athenaeum­-épület A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) « kiadó-hivatalhoz intézendő!« REGGELI KIADÁS e­llőfi­tési jelUMeks Postán küldve, vagy Budapesten ház'hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 . — » Az esti kiadás postai különküldéseé­rt felülfizetés évnegyedenként f­orint. Az előfizetés az év folytán,minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elei Sípjától alámu­tatik. 25. évf folyam­. Hirdetések szintúgy­ mint^előfizetéseit a­­ KIADÓHIVATALBA. Sarátok­ tere, Athenaeum-épek küldendők. £■■■■ «»»•·!••••------------------------- 1 ■ Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre.......................24 frt. Fél évre............................12 frt. Negyed évre . . . . 6 frt. Egy hóra..........................2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló” kiadó-hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeum­­épü­let) küldendő. A ..P. Napló“ szerkesztő- és iiató-MTatala. Budapest, nov. 21. A pest megyei baloldal központi bizottmánya elérkezettnek látta az időt a vá­lasztási agitatiót már most megkezdeni. Mun­kára hívja fel elvtársait. »Irtsuk ki — úgy­mond — sorainkból a közöny­t; minden egyes ember lépjen sorompóba a közügyért, vesse latba tett erejét, befolyását; sorakozzunk; mutassuk meg, hogy erélyünk nem csügge­dett, hazaszeretetünk nem szenvedett csorbát; a közügyek iránti lelkesedésünk nem aludt el s elveink szilárdságát nem ingatta meg semmi.« E szavak közt egyetlen egy sincs, melyet mi magunk is alá nem írnánk. A közügyek iránti közönyt mi is betegségnek véljük. A betegség elhárítása, a sorvadozó erőnek visszaszerzése a mi politikánk is. Az orvosszerv, mely erre alkalmas, mi is elfogad­juk. Csak az a kérdés, a pest megyei baloldal központi bizottmánya lesz-e kellő qualifica­­tióval az ordinatiót teljesíteni s a szer, me­lyet kijelöl, általában alkalmas-e a betegség elhárítására ? A pest megyei baloldal központi bizott­mánya nem mutatja fel diplomáját sem a középpárttól, sem a balközéptől, sem a füg­getlenségi párttól, sem a 48-asoktól. Nem tudjuk, melyik szolgáltatta ki neki a jogosít­ványt. Az sem lehetetlen, hogy valamennyi. Erre ugyan kevés gondunk, hanem a beteg érdekében most is szeretnék tudni, vájjon minő gyógymód az, melyet alkalmazni akar , ros­sonszenvi adagokkal áll-e elő, mint a közép­párttól várnak; fürdőkre és vizivásra uta­­sít-e, mint ezt a balközép tenné; az allo­­pathák ökölnyi adagjait rendeli-e, mint a függetlenségi párt, vagy pedig egyszerűen megelégszik a 48-asok jámbor »házi szer«-ei­­vel ? Annyi bizonyos, hogy a beteg minden­féle decodtumot egyszerre be nem vehet, ha­csak örökre az ágyhoz vagy koporsóhoz sze­gezni nem akarjuk s nem kevésbé bizo­nyos az is, hogy a pestmegyei baloldal köz­ponti bizottmánya gondosan óvakodik, ne­hogy »tudománya« egy vagy más irány­ban az avatatlan publicum előtt elárul­­tassék. Ez már aztán igazán nagy baj. Azon épületes dolgok után, melyek a hazai ellenzék köreiben pár év óta napvilágra jöttek, azt hiszszük, nagyon is közelről érdekli az ellen­zéki választó közönséget, vájjon minő zászló, melyik jelszó s miféle programm az, melynek kedvéért­­ki kell irtani soraiból a közönyt s minden egyes embernek sorompóba kell lép­ni a közügyért.« Hiszen a közöny s a köz­ügyek iránti érdeklődés hiánya — mely miatt az ellenzék árnyalatai annyit panaszkodnak — épen a miatt lepte meg az ellenzéki vá­lasztókat, mert addig, míg a választási moz­galom tart, minden ellenzéki programm egy­­ húron pendül, de mihelyt az országgyűlés összeül, azonnal bekövetkezik a »vezérek harcza« s megalakul annyi párt, a­hány em­ber pártvezérnek véli magát. Ilyen ember pe­dig az ellenzék hosszú vonalán bizony több van, mint a­mennyi olyan szegény országnak, mint a miénk, elég lenne. Minden ellenkező látszat daczára ne­künk úgy tetszik, hogy az ellenzéki árnyala­tok szerepe napról-napra kezd nehezebbé válni. Annyi bizonyos, hogy négy-öt külön álló s egymás ellen agyazkodó töredék alak­jában a választások elé meg nem indulhat,­ hacsak a győzelem reményét már előre fel­adni nem akarja. Könnyű volt a mulatság addig, mig a tisztelt közönség elégnek tar­totta, ha előtte csak a közjogi alap, csak a kiegyezés ócsároltatott. Ma már ez nagyon sovány falat, mely után néhány busongó ifjút és vidám öreget kivéve , a vidéken senki sem kapdos. — A politika minden­napi kenyerét más anyagból kell most már »kisütni.« Mit tegyünk a vármegyékkel; mire határozzuk el magunkat a nemzetiségek ellenében ; miként reformáljuk a közigazga­tást és igazságszolgáltatást ; miként hárítsuk el a fenyegető pénzügyi bajokat; hol találunk új és könnyű jövedelmi forrásokat ; hol és miként fogjuk meg a dolog végét, hogy az ország nemzetgazdászati függetlenségének helyreállításán a siker reményével munkál­kodhassunk ; mit kell tennünk, hogy ipar és kereskedelem föllendüljön stb. ? Íme a választók nagy tömege, legyen bár még oly ellenzéki is, ilyenforma kérdése­ken töri fejét. S bármit beszéljenek a prófé­ták a késő jövendőről, a választó mindig és IliliXVljAi­­­VOCiK * Xk1»­olnapi TI­Q p|*Q Hiába szidják előtte a Deákpártot , nem talál benne vigasztalást. Hiába emlegetik előtte a régen elmúlt napok dicsőségét , nem lát be­lőle hasznot és eredményt. Hiába biztatják a kormány megbuktatásával, újra csak azt kér­di, mi jön hát majd annak helyébe, amely le­het, hogy nem a legjobb, de legalább parl­a­­menti. Úgy látszik, a pest megyei baloldal és Si­­monyi Ernő és mind­azok, kik egyik instantját a másik után nyújtják be a Deákpárthoz, hogy ez a maga jószántából menjen már el egyszer aludni — mind e kicsiségekről elfelejtkez­tek. Azt hiszik , a frásis újra elég lesz a szenvedélyek felköltéséhez, a szenvedély a többség megszerzéséhez, a többség az új kor­­mány megalakításához s az új kormány a nemzet üdvösségéhez. Ők hiszik, de mi nem hiszszük. Igen — ha látnók, hogy az ellenzék, vagy annak csak egy árnyalata is komolyan törekszik mindenekelőtt gyakorlati s minden nagy rázkódás nélkül rögtön foganatosítható programm felállítá­sán! Igen,­­ ha ama nagy elhatározást és hősies lemondást látnak, mely az ellenzékre nézve abban áll, hogy legelőször is múltjától vegyen örök búcsút és elhányván önkényt magára aggatott terheit, minden előítélettől menten férfias elszánással fogjon e nemzet regeneratiójának mindig nagy s most már felette nehéz munkájához! Igen — ha az ellenzék egyszer már komolyan vetne számot a tényleges viszonyokkal s nem az ellenséget, hanem a munkát keresné politikájával; nem a vele szemközt álló párt agyonostromlása, hanem az országos bajok leküzdése volna legközelebbi czélja, akkor nemcsak a pest­megyei baloldal, hanem még Simonyi Ernő is a siker reményével intézhetne szózatot a választók tömegéhez, így, a­miként a pestmegyei baloldal kezdő, minden szózat kiáltó, de üres hang marad a pusztaságban. Annál üresebb, minél nagyobb szám jönne össze a tisztán negatív felhívás alapján. Várjon mihez kezdene eset­leg az ilyen többség egy új országgyűlésen a pénzügyi nyomor mindig öregbedő súlya alatt? Olyan többség, mely csak addig van tisztában önmagával, a­míg a fennálló kor­mányt megbuktatja, de azon túl az a sötétség áll előtte, mely a teremtés művét megelőzte. — A most megindult ellenzéki agitatió egy irányban mindenesetre üdvös eredményt fog létre­hozni. Inteni fogja a Deákpártot, hogy komoly, bíráló tekin­tetet vessen az ellenzéki nyi­latkozatokra. S ha belátja — be nem látnia lehetetlen , hogy e nyilatkoza­tok csak egy nagy kérdőjelben végződnek: újra összeszedi egy idő óta már pihenő, de meg nem lan­kadt erőit s az ország jelen helyzetének megfelelőleg oldja meg azon kérdéseket, melyeket az ellenzék felten­ni képes, de megoldani ma ép oly képtelen, mint eddig volt. A „Pesti Napló“ tárczája. Az „Egyetértés« és „Ellenőrinek. Az »Egyetértés« és »Ellenőr« heves támadást intéznek ellenem »Romhányi« czimű költői beszélyem egyik töredéke miatt, a­mely a »Budapesti Szemle« legújabb számában jelent meg. Az »Egyetértés« »Gyulai úr merénylete« czime alatt két czikkben egész gonosztevőnek nyilatkoztat ki, az »Ellenőr« pedig »A terjedő métely« czimű czikkben valami olyast ír, hogy gyógyíthatatlan rögeszmében szenve­dek, s eltiltja híveit munkám olvasásától. Miért e szörnyű düh és fogcsikorgatás ? Csak azért, mert 1849 végén és 1850 elején játszó költői beszélyemben egy társaságot merek rajzolni, a­mely arról vitatkozik : ki okozta 1849-ben Magyarország bukását, Görgei-e vagy Kossuth, s miután szemé­lyeim kibeszélték magukat, magam is beleszólok a vitába, elmondom, hogy még most is foly e régi per, szerény lantom nem fogja eldönteni, de mindamellett nem nyomhatok el egy méla felindulást. Elmondom, hogy mind Kossuth, mind Görgei tévedtek ugyan, de nagy jót is tettek . Kossuth azzal, hogy ellenál­lásra lelkesítette a nemzetet, midőn nemcsak alkot­mánya, hanem egész nemzeti léte veszélyben forgott. Görgei azzal, hogy rendezte a hadsereget s győzel­meivel visszaszerezte a magyar fegyver becsületét. Ez erőkifejtés nélkül a magyar nemzeti önérzet sok időre elhanyatlott volna, a forradalom utáni állapo­tot bajosan bírhattuk volna ki s később lehetetlenné lett volna kivívnunk azt, a­mit ma bírunk. Ezután kiemelem Kossuth valódi érdemeit s néhány vigasz­taló szót intézek Görgeihez, hogy az utókor máskép fog róla ítélni, mint a jelen, de bárhogyan ítéljen, a mi jót tett, az el nem veszett, a­mit győzelmes csa­táiban kivívott, az beleolvadt a magyar nemzet sor­sába, mint erő és hősi dicsőség. Íme száraz prózában előadva az én gonosz tet­tem és őrültségem, a­melyért az »Egyetértés« örö­mest záratna börtönbe, küldene vérpadra, az »El­lenőr« pedig az őrültek házába. Schiller ábrándozó marquis Posája II. Fülöp lábaihoz borulva így kiált fel : »Geben Sie Gedankenfreiheit!« Én nem vagyok oly ábrándos, mint marquis Posa, nem boru­lok az »Egyetértés« és »Ellenőrz­ő felségek lábai­hoz, mert tudom, hogy nem teljesítenék kérelmemet. A zsarnoki természet a szerkesztői fa­széken épen oly kérlelhetetlen, mint a bársonyos trónon. Nem kérem tőlük azt, a­mit bírok s a­mit biztosít számomra a magyar alkotmány, hanem igénybe veszem, vala­hányszor meggyőződésem parancsolja. — Bizonyára mindenkinek joga van palctát törni költeményem fe­lett, sőt, ha épen tetszik, kétségbehozni hazafiságo­­mat is. Én azért sohasem jajdultam fel. A­mi engem meglep e lapok támadásaiban, nem egyéb, mint a felfogás bárgyú korlátoltsága, az érzület brutalitása s a modor betyáros ízléstelensége. Kik­ belőlök a zsar­noki természet, ellenségei a szabad vizsgálódásnak, megkötnék a gondolat szárnyait. Szerintük a magyar történelem régibb és újabb korszakában már minden véglegesen meg van állapítva, semmihez sem férhet szó. A­mit az emigratio egykor elhatározott, az mind nemzeti dogma, minden rágalom vagy gyanúsítás, a melyeket egyesek keserűsége, érdeke, értetlensége vagy épen rész akarata kigondolt, s a hiszékenység vagy nemzeti hiúság elfogadott, az mind szentség, a melyet érinteni tilos. A történetb­e ne merje írni azt, a miről meggyőződött, a költő ne énekelje azt, a­mi kedélyét elfoglalja, hanem mint szellemi rabszolga, hajoljon meg néhány szájas ember terrorizmusának. Mind­két lap azon csodálkozik leginkább, hogy hogyan lehet Görgeit megénekelni, de azt természe­tesen mellőzik, hogy költői beszélyem tárgya és ter­mészete ezt mintegy követelte, s hogy én nemcsak Görgeit énekeltem meg, hanem Kossuthot is, tulaj­­donkép a kettőt együtt véve, bizonyos történelmi magas­ szempontból kibékítni igyekezvén az ellen­téteket. Én ebben nem látok semmi csodálni valót, hanem azon magam is csodálkozom, hogy mindeddig Kossuthot egy valamire való magyar költő sem éne­kelte meg. Vörösmarty, Petőfi, Arany Tompa, Lévay, Szász sal­ lantján egy hang sem emlékezik meg Kos­suthról. Ha emlékezetem nem csal, én vagyok az­­ első, a­ki őt megénekeltem. Jól tudom, hogy e dal nem halhatatlan, de bizonyára őszinte, mert épen oly kevés kegyet várok Kossuthtól, mint Görgeitől. Ők mind­ketten a múlt, a történelem emberei. Gör­gei nem szerepel, elvonulva él, s nem mutogatja se testi, se lelki sebeit. Kossuth ugyan még a jövő em­berének tartja magát, de én nem osztozom e nézeté­ben. A mi múltjában tiszteletre méltó, őszintén tisz­telem, de épen oly őszintén sajnálom, hogy nem kí­mélve múltját, nevét mindenre felhasználtatni engedi s oly tanácsokat és vezérczikkeket küldöz hazájába, a melyek nemcsak múltja tisztelői, hanem értelme­sebb párthívei közt is visszatetszést szülnek. Azonban én tulajdonkép nem azért szólaltam fel, hogy védjem költeményemet. Ha az nem tudja megvédeni magát, én bizonyára nem fogom. Az ok, a­melyből felszólalok, leginkább az, hogy költemé­nyem kapcsolatba hozatott a Deákpárttal és a m. t. akadémiával. Kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy e szörnyű attentatumot minden bűntárs nélkül követtem el, s egyedül én vagyok érte a felelős. A Deákpárttal szoktam ugyan szavazni a pest-józsefvá­rosi kerületben, s nehány czikket is írtam az 1867. XII-ik törvényczikk mellett, de arra nézve, hogy a ma­gyar történelem valamelyik pontjáról hogyan gondol­kozzam, és költői beszélyemet hogyan írjam meg, nem szoktam tanácsot kérni a Deákpárttól, s a párt pro­­grammja erre nem is kötelez. A­mi az akadémiát illeti, ez a tudományos kutatás és szabad vizsgálódás intézete, nem korlátozza tagjait tudományos és iro­dalmi munkásságukban, nem is felelős érettek. Saját kiadványaira nézve is csak arról felelős, hogy azok a tudomány színvonalán állanak, de nem egyes téte­lek vagy egy egész elmélet csalhatatlanságáért. Azon­ban a »Budapesti Szemle,« a­melyben költeményem megjelent, nem is az akadémia kiadványa. Mióta meg­indult,min­dig ott olvashatók borítékján a következő so­rok: »E folyóirat a magyar tudományos akadémia meg­bízásából és támogatásával jelen meg ugyan, de nem az akadémia, hanem a Ráth Mór kiadványa s a c­z­i­k­­kek irányáért és tartalmáért egye­dül a szerkesztőség felelős.« Az írók tiszteletdíját sem az akadémia fizeti, hanem Ráth Mór, az akadémia csak a szerkesztőt fizeti s ezért fenntartja magának azt a jogot, hogy a szerkesztőt maga választhassa. A szerkesztőnek nincs más uta­sítása, mint az, hogy igyekezzék a folyóiratot a ma­gyar tudományosság és irodalom színvonalán tartani. A szabad vizsgálódást itt még kevésbé szorítja meg az akadémia, mint saját kiadványaiban, mert itt az egyes czikkek irányában még azért sem fe­lelős, hogy a tudomány és irodalom színvonalán ál­­lanak-e, hanem csak azért, hogy egészben v­é­v­e a folyóirat pótol-e hézagot, áll-e a magyar tudományosság színvonalán és méltó-e a támogatás­ra. A »B. Szemle« nem egyszer közölt kritikákat igen jeles írók és érdemes akadémiai tagok nézetei és munkái ellen s ezért egyiknek sem jutott eszébe a szerkesztő elmozdítását követelni az akadémiától. Az »Egyetértés« és »Ellenőr« ezt követelik a nemzet nevében, mert e jó urak mindig a nemzet nevében szoktak beszélni, s a­mint gyanítom, ezért követelik oly nagy hévvel, mert azt hiszik, hogy a szerkesztő évi fizetése valami nagy összeg. Legyen szabad meg­nyugtatnom őket, nem nagy összeg, csak ezer forint, alkalmasint kevesebb, mint az »Ellenőr« és »Egyet­értés« belső dolgozó­társaié. De ha nagyobb volna is, örömest feláldoznám, ha azt kívánnák tőlem, hogy nem meggyőződésem szerint írjam költeményeimet és kritikáimat. Egyébiránt én a »B. Szemle« szerkesz­tését nem kerestem, s csak akkor vállaltam el, mi­dőn az akadémiai tagok közül senki nem vállalkozott reá. Épen azért bármikor nem lesz nehéz tőle meg­válnom. Ez esetből kiindulva, bátor vagyok figyelmez­tetni mindenkit, hogy a »Budapesti Szemlé«-ben kö­zölt czikkekért mindig csak engemet vonjanak felelős­ségre s az akadémiát csak akkor, ha az egész folyó­irat nem áll a magyar tudományosság és irodalom színvonalán. — Egyszersmind az »Egyetértés« és »Ellenőr« szerkesztőit egész tisztelettel arra kérem, nem ugyan a nemzet, hanem a magam nevében, és saját javukra, hogy a Romhányi-töredéket megtá­madó dolgozó társaikat el ne bocsássák, sőt di­csérjék meg zsarnoki hajlamú terrorismusukért, ezzel a szerkesztők is bőven meg vannak áldva, de hetenként legalább egy óráig tanítsák vagy taníttas­sák őket egy kis rendszeres gondolkozásra, egy kis ízlésre, egy kis stylusra, mert ily bárgyú és ízléste­len czikkekkel nem csak a lapot fogják compromit­­tálni, hanem a pártot is, ha ugyan már rég nem com­­promittálták. Gyulai Pál: Budapest, nov. 21. (őfelsége a király) holnap reggel Gödöllőről Budára jön s a többi között a román egy­házi congressus küldöttséget méltóztatik elfogadni. Holnap este ő felsége Bécsbe utazik, hogy részt vegyen Károly Ferdinánd főherczeg te­metésén. (A Deákpárt­ mai értekezletének egye­düli tárgyát a közigazgatási bizott­ság tagjainak kijelölése képezte. Bánó elnök megnyitván az ülést, előadta az értekezlet tárgyát, mire az osztályok elnökeiből alakult kijelölő bizott­ság megtette a kijelölést, s ennek nyomán a párt kö­vetkező tagokra fog szavazni: Bittó Kálmán, Ernuszt Sándor, Gorove István, Házmán Ferencz, Lászay Lajos, Lónyay János, Ordódy Pál, Péchy Manó gr., Tóth V. és Vizsolyi Gusztáv. A bizottság a kijelölésben azt tarta szem előtt, hogy olyanok választassanak meg, kik a pénzügyi és adóügyi bizottságban elfog­lalva nem lévén, működhetnek. Az elnökség megha­­talmaztatván arra, hogy az ellenzék jelöltjeinek név­sorát átvegye és e névsor közé igtassa, az értekezlet eloszlott. (A pénzügyi és adóügyi bizottsá­gok­ mai ülésében kevés érdekes történt s azért térszűke miatt is, tudósításunkat igen rövidre szab­hatjuk. A pénzügyi bizottság Zichy József gróf jelenlétében, a közlekedési minisztérium költségvetését tárgyalta. Az előadó kiemelte, hogy a budgetben a folyó évhez képest 8.600.000 frt megta­karítás mutatkozik. Hosszabb vita fejlődött ki azon kérdés fölött, nem lehet-e főleg a központi igazgatás s a vasúti és gőzhajózási főfelügyelőség czímén to­vábbi megtakarításokat tenni. A miniszter azon nézetének adott kifejezést, hogy itt olyan meg­takarításokat, melyek már 1875-ben éreztetnék pénz­beli hatásukat, eszközölni nem lehet, különben meg­ígérte, hogy hétfőig a személyes járandóságoknál még eszközölhető levonásokról előterjesztést teend. A vasúti és gőzhajózási felügyelőség budgete is visz­­szautasíttatott a minisztériumhoz, hogy a szükségle­tet 80.000 írtról 40.000 írtra szállítsa le. Végül a vasúti kormánybiztosok czímén előirányzott 16.000 frtnyi kiadás egyhangúlag töröltetett. A vita helyen­ként igen éles volt. Az adóügyi bizottság folytatta s be is fejezte a közadók kezeléséről s behajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A tárgyalás a 144. §-nál vette kezdetét. Csak a végrehajtói intéz­mény körül fejlődött ki élénkebb vita. Ghyczy kije­lente, hogy ő sem egész terjedelmében akarja az in­tézményt fenntartani. Végül Tisza Kálmán azon indítványa lön elfogadva, hogy a miniszter rendeletileg intézkedik ez ügyben, s ha 2 % nem elegendőt az adóbehajtásra, e czélra többet is fordíthasson. Ezután az egész javaslat tár­gyalása csakhamar befejeztetett. A többi törvényja­vaslatok tárgyalása a következő sorrendben fog tör­ténni : Először a szállítási és forgalmi eszközök,­­ ezután a bélyeg- és bor-, valamint a húsfogyasztási, erre a ház-, bánya-, tőkekamat, a nyilva­számadással tartozó társulati adó, a kereseti s végre a fényűzési czikkekre vetendő adóról szóló törvényjavaslatok fognak tárgyaltatni. Minthogy a pénzügyi bizottság legközelebb a pénzügyminiszter budgetét veszi elő, nehogy a két bizottság egyszerre ülésezzék, kimon­datott, hogy az adóügyi bizottság ezután mindenkor délután öt órakor fog ülést tartani. Végül Ghyczy azon kérdést intézte a bizottsághoz: kész-e elvben olyan törvényjavaslathoz járulni, mely bélyeg- és illeték kiszabási külön hiva­talok felállítását czélozza. A bi­zottság némi eszmecsere után elvben elfo­gadta a miniszter ezen tervét. Ez­zel a mai ülés véget ért. (Kereskedelmi a­­jj­a­i k * *** * ** a* az adójavaslatok.) A budapesti keresk. és iparkamara ma este teljes ülést tartott, melyben az új adójavaslatok ügyében az országgyűléshez felterjesztendő kérvény tárgy­altatott.­­ A szű­­kebb bizottság igen terjedelmes munkálatot ké­szített, mely kiterjed az adókezelésről, a kereseti adóról, a tőkekamat és járadék adó, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójáról és végül a vasúti és gőzhajózási szállítás megadóztatásáról szóló törvényjavaslatokra és behatóan tárgyalja azokat. Az ülés hosszadalmasnak találta a munkálatot, elhagyta annak általánosságait és elvben megállapodott, hogy lehető röviden szerkesztendő kérvényében szo­rítkozni fog a gyakorlati életből merített kifogásokra Ezután belebocsátkozott a javaslat tárgyalásába, s harmadfél órai vitában a kereseti, tőkekamat, és részvénytársulati adókra nézve teendő felterjesztést vitatta. Miután azonban az idő igen előrehaladt, újabb teljes ülés egy behívására pedig már nincs idő, a szűkebb bizottság megbizatott, hogy az eddigi meg­ imwimmim­ m i m w*n ni állapodásokat szövegezze, a további javaslatokról szóló munkálatot is rövidítse és munkálatát terjesz­­sze a legközelebbi kedden tartandó teljes ülés elé. Miután a munkálat igen terjedelmes, későbbi alka­lomra tartjuk fenn magunknak az érdekes részletek ismertetését. A magyar vidéki pénzintézetek hitelügye. — Két czikk. — II. Miskolcz, nov. 18. Előbbi czikkemben jeleztem, hogy vol­na mód, mely olcsóbbá, hozzáférhetőbbé ten­né az osztr. nemzeti banknál való visszleszá­­mítolást vidéki pénztéteteink számára, csak­hogy, mint említem, ez ma a nemzeti bankkal való feszült viszonyunknál fogva kivihe­tetlen. Ilyen intézkedés volna, hogy például a szab. osztrák nemzeti bank Magyarországon ez idő szerint létező néhány fiatalnak üzleti szabályzatát módosítaná, és ne ragaszkodnék afféle elavult berendezéshez, mint e filialék megalakításánál életbe léptettetett, és azok üz­letkörének némi kiterjesztése által egyes vi­dékek pénzintézeteinek nyújtana egyenest viszleszámítolási hitelt, a közvetítés kizárá­sával a bank rendes kamatlába mellett. Még megfelelőbb volna, hogy e fiókok, a mai forgalmi szükséghez képest szaporít­­tatván, annyi számban állíttassanak fel és oly dotatióval láttassanak el, mely a magyar­­országi hitelszükségletnek megfelel. Rendezett államban e kívánságok telje­sen jogosultak, és a vidéki pénzintézetek Bécsben járt küldöttei e tényleges szükségek­re nézve — melyek kedvező elintézése sok­ban javítana a mi hitelviszonyainkon — ille­tékes helyen ki is puhatolták a tért, de azon meggyőződésre jutottak, hogy e kérdések he­lyes elintézése, a bankkal való viszonynak rendezése nélkül, még csak meg sem kisért­hető. *) Majd ha a sz. osztv. nemzeti bank köze­lebb lejáró privilégiumának ügye itt is szóba jön, majd ha a 80 millió bank adósságkérdése tisztázva és a 300 m. állambankjegyek ügye *) 1873. deczember 31-én az osztrák nemzeti bank váltótárczájának á­llománya összesen kitett 181 millió 775 ezer frtot, összesen 35,086.000 frt ebből Budapesten 30,670.000 ft, a vidéki fiókok utján . . . 4,416.000 ft maradt tehát az osztr.­örökös tar­tományok leszámítolási üzletére . 146,689.000 frt Kiadja az összes 181,776.000 frtot. E szerint az egész nemzeti bank leszámítolá­sának 20°/6-ját sem élvezi Magyarország és az élve­zeti összeg is majdnem a fővárosra esik. Ebből el volt helyezve, a budapesti fiók utján . . 30,670.000 frt a debreczeni » » . . 904.000 » a fiumei » » . . 1,258.000 » a n.-szebeni » » . . 227.000 » a brassói » » . . 851.000 » a temesvári » » . . 1,176.000 » A dominó. — Rajz. — Esti 5—7 óra közt csak asszonyok és öreg urak járnak kávéházba. A nőket egy kis pletyka, nézege­tés, öltözékek kritizálgatása vonja oda, az öreg ura­kat az esti lap. Hét óra felé megtisztulnak a kávéház helyiségei az utolsó nyugalmazott kapitánytól s egy egész órára beáll ama bizonytalan állapot, mikor már nincsen régi vendég s az uj vendég még nem ér­kezett meg. Ilyenkor vacsoráznak a pinezérek, ilyenkor szá­mítja össze keresményét a nappali főpinezér s adja át üzletét az éji pinezérnek. Ilyenkor szedik ismét rendbe a hírlapokat, hogy egy óra múlva megint fel­hányják s a kávéházi szélrózsa minden irányában széthordják. Nyolcz után kezd az esti társaság gyüle­kezni. Kávézó és kávézó közt van különbség. A reggeli vendég más, mint a délutáni s a dél­utáni elüt az estitől, ha egy ember is. Reggel kávét keressz és újságot. Megtöltöd az üres gyomrot, és kielégíted kíváncsiságodat, számon kérve a hírlapoktól hány embert ütöttek agyon tegnap látogatott utczákon, hányan ugrottak a Du­nába és hány paragrafust módosított az adóügyi bi­zottság. Délután emésztesz s emésztve pihensz. Időd megoszlik egy csésze kávé, a pipa és egy kis társal­gás közt, melyek megannyi segédeszközökként járul­nak a természet által digestálásra rendelt gyomor­nedvekhez. Az este egészen a szórakozás é­s az esti vendég főleg abban különbözik a többiektől, hogy kávéját mellékesen szürcsöli, az esti lapot csak formalitásból futja keresztül, mert valósággal másért jött kávéház-

Next