Pesti Napló, 1874. november (25. évfolyam, 251-275. szám)
1874-11-22 / 269. szám
Budapest, vasárnap, november 22.1874. 269. szám. Szerkesztési Iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap Szellemi rénzét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézi átok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal? Barátok tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) « kiadó-hivatalhoz intézendő!« REGGELI KIADÁS ellőfitési jelUMeks Postán küldve, vagy Budapesten ház'hoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 . — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenként forint. Az előfizetés az év folytán,minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elei Sípjától alámutatik. 25. évf folyam. Hirdetések szintúgy mint^előfizetéseit a KIADÓHIVATALBA. Sarátok tere, Athenaeum-épek küldendők. £■■■■ «»»•·!••••------------------------- 1 ■ Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre.......................24 frt. Fél évre............................12 frt. Negyed évre . . . . 6 frt. Egy hóra..........................2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló” kiadó-hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeumépület) küldendő. A ..P. Napló“ szerkesztő- és iiató-MTatala. Budapest, nov. 21. A pest megyei baloldal központi bizottmánya elérkezettnek látta az időt a választási agitatiót már most megkezdeni. Munkára hívja fel elvtársait. »Irtsuk ki — úgymond — sorainkból a közönyt; minden egyes ember lépjen sorompóba a közügyért, vesse latba tett erejét, befolyását; sorakozzunk; mutassuk meg, hogy erélyünk nem csüggedett, hazaszeretetünk nem szenvedett csorbát; a közügyek iránti lelkesedésünk nem aludt el s elveink szilárdságát nem ingatta meg semmi.« E szavak közt egyetlen egy sincs, melyet mi magunk is alá nem írnánk. A közügyek iránti közönyt mi is betegségnek véljük. A betegség elhárítása, a sorvadozó erőnek visszaszerzése a mi politikánk is. Az orvosszerv, mely erre alkalmas, mi is elfogadjuk. Csak az a kérdés, a pest megyei baloldal központi bizottmánya lesz-e kellő qualificatióval az ordinatiót teljesíteni s a szer, melyet kijelöl, általában alkalmas-e a betegség elhárítására ? A pest megyei baloldal központi bizottmánya nem mutatja fel diplomáját sem a középpárttól, sem a balközéptől, sem a függetlenségi párttól, sem a 48-asoktól. Nem tudjuk, melyik szolgáltatta ki neki a jogosítványt. Az sem lehetetlen, hogy valamennyi. Erre ugyan kevés gondunk, hanem a beteg érdekében most is szeretnék tudni, vájjon minő gyógymód az, melyet alkalmazni akar , rossonszenvi adagokkal áll-e elő, mint a középpárttól várnak; fürdőkre és vizivásra utasít-e, mint ezt a balközép tenné; az allopathák ökölnyi adagjait rendeli-e, mint a függetlenségi párt, vagy pedig egyszerűen megelégszik a 48-asok jámbor »házi szer«-eivel ? Annyi bizonyos, hogy a beteg mindenféle decodtumot egyszerre be nem vehet, hacsak örökre az ágyhoz vagy koporsóhoz szegezni nem akarjuk s nem kevésbé bizonyos az is, hogy a pestmegyei baloldal központi bizottmánya gondosan óvakodik, nehogy »tudománya« egy vagy más irányban az avatatlan publicum előtt elárultassék. Ez már aztán igazán nagy baj. Azon épületes dolgok után, melyek a hazai ellenzék köreiben pár év óta napvilágra jöttek, azt hiszszük, nagyon is közelről érdekli az ellenzéki választó közönséget, vájjon minő zászló, melyik jelszó s miféle programm az, melynek kedvéértki kell irtani soraiból a közönyt s minden egyes embernek sorompóba kell lépni a közügyért.« Hiszen a közöny s a közügyek iránti érdeklődés hiánya — mely miatt az ellenzék árnyalatai annyit panaszkodnak — épen a miatt lepte meg az ellenzéki választókat, mert addig, míg a választási mozgalom tart, minden ellenzéki programm egy húron pendül, de mihelyt az országgyűlés összeül, azonnal bekövetkezik a »vezérek harcza« s megalakul annyi párt, ahány ember pártvezérnek véli magát. Ilyen ember pedig az ellenzék hosszú vonalán bizony több van, mint amennyi olyan szegény országnak, mint a miénk, elég lenne. Minden ellenkező látszat daczára nekünk úgy tetszik, hogy az ellenzéki árnyalatok szerepe napról-napra kezd nehezebbé válni. Annyi bizonyos, hogy négy-öt külön álló s egymás ellen agyazkodó töredék alakjában a választások elé meg nem indulhat, hacsak a győzelem reményét már előre feladni nem akarja. Könnyű volt a mulatság addig, mig a tisztelt közönség elégnek tartotta, ha előtte csak a közjogi alap, csak a kiegyezés ócsároltatott. Ma már ez nagyon sovány falat, mely után néhány busongó ifjút és vidám öreget kivéve , a vidéken senki sem kapdos. — A politika mindennapi kenyerét más anyagból kell most már »kisütni.« Mit tegyünk a vármegyékkel; mire határozzuk el magunkat a nemzetiségek ellenében ; miként reformáljuk a közigazgatást és igazságszolgáltatást ; miként hárítsuk el a fenyegető pénzügyi bajokat; hol találunk új és könnyű jövedelmi forrásokat ; hol és miként fogjuk meg a dolog végét, hogy az ország nemzetgazdászati függetlenségének helyreállításán a siker reményével munkálkodhassunk ; mit kell tennünk, hogy ipar és kereskedelem föllendüljön stb. ? Íme a választók nagy tömege, legyen bár még oly ellenzéki is, ilyenforma kérdéseken töri fejét. S bármit beszéljenek a próféták a késő jövendőről, a választó mindig és IliliXVljAiVOCiK * Xk1»olnapi TIQ p|*Q Hiába szidják előtte a Deákpártot , nem talál benne vigasztalást. Hiába emlegetik előtte a régen elmúlt napok dicsőségét , nem lát belőle hasznot és eredményt. Hiába biztatják a kormány megbuktatásával, újra csak azt kérdi, mi jön hát majd annak helyébe, amely lehet, hogy nem a legjobb, de legalább parlamenti. Úgy látszik, a pest megyei baloldal és Simonyi Ernő és mindazok, kik egyik instantját a másik után nyújtják be a Deákpárthoz, hogy ez a maga jószántából menjen már el egyszer aludni — mind e kicsiségekről elfelejtkeztek. Azt hiszik , a frásis újra elég lesz a szenvedélyek felköltéséhez, a szenvedély a többség megszerzéséhez, a többség az új kormány megalakításához s az új kormány a nemzet üdvösségéhez. Ők hiszik, de mi nem hiszszük. Igen — ha látnók, hogy az ellenzék, vagy annak csak egy árnyalata is komolyan törekszik mindenekelőtt gyakorlati s minden nagy rázkódás nélkül rögtön foganatosítható programm felállításán! Igen, ha ama nagy elhatározást és hősies lemondást látnak, mely az ellenzékre nézve abban áll, hogy legelőször is múltjától vegyen örök búcsút és elhányván önkényt magára aggatott terheit, minden előítélettől menten férfias elszánással fogjon e nemzet regeneratiójának mindig nagy s most már felette nehéz munkájához! Igen — ha az ellenzék egyszer már komolyan vetne számot a tényleges viszonyokkal s nem az ellenséget, hanem a munkát keresné politikájával; nem a vele szemközt álló párt agyonostromlása, hanem az országos bajok leküzdése volna legközelebbi czélja, akkor nemcsak a pestmegyei baloldal, hanem még Simonyi Ernő is a siker reményével intézhetne szózatot a választók tömegéhez, így, amiként a pestmegyei baloldal kezdő, minden szózat kiáltó, de üres hang marad a pusztaságban. Annál üresebb, minél nagyobb szám jönne össze a tisztán negatív felhívás alapján. Várjon mihez kezdene esetleg az ilyen többség egy új országgyűlésen a pénzügyi nyomor mindig öregbedő súlya alatt? Olyan többség, mely csak addig van tisztában önmagával, amíg a fennálló kormányt megbuktatja, de azon túl az a sötétség áll előtte, mely a teremtés művét megelőzte. — A most megindult ellenzéki agitatió egy irányban mindenesetre üdvös eredményt fog létrehozni. Inteni fogja a Deákpártot, hogy komoly, bíráló tekintetet vessen az ellenzéki nyilatkozatokra. S ha belátja — be nem látnia lehetetlen , hogy e nyilatkozatok csak egy nagy kérdőjelben végződnek: újra összeszedi egy idő óta már pihenő, de meg nem lankadt erőit s az ország jelen helyzetének megfelelőleg oldja meg azon kérdéseket, melyeket az ellenzék feltenni képes, de megoldani ma ép oly képtelen, mint eddig volt. A „Pesti Napló“ tárczája. Az „Egyetértés« és „Ellenőrinek. Az »Egyetértés« és »Ellenőr« heves támadást intéznek ellenem »Romhányi« czimű költői beszélyem egyik töredéke miatt, amely a »Budapesti Szemle« legújabb számában jelent meg. Az »Egyetértés« »Gyulai úr merénylete« czime alatt két czikkben egész gonosztevőnek nyilatkoztat ki, az »Ellenőr« pedig »A terjedő métely« czimű czikkben valami olyast ír, hogy gyógyíthatatlan rögeszmében szenvedek, s eltiltja híveit munkám olvasásától. Miért e szörnyű düh és fogcsikorgatás ? Csak azért, mert 1849 végén és 1850 elején játszó költői beszélyemben egy társaságot merek rajzolni, amely arról vitatkozik : ki okozta 1849-ben Magyarország bukását, Görgei-e vagy Kossuth, s miután személyeim kibeszélték magukat, magam is beleszólok a vitába, elmondom, hogy még most is foly e régi per, szerény lantom nem fogja eldönteni, de mindamellett nem nyomhatok el egy méla felindulást. Elmondom, hogy mind Kossuth, mind Görgei tévedtek ugyan, de nagy jót is tettek . Kossuth azzal, hogy ellenállásra lelkesítette a nemzetet, midőn nemcsak alkotmánya, hanem egész nemzeti léte veszélyben forgott. Görgei azzal, hogy rendezte a hadsereget s győzelmeivel visszaszerezte a magyar fegyver becsületét. Ez erőkifejtés nélkül a magyar nemzeti önérzet sok időre elhanyatlott volna, a forradalom utáni állapotot bajosan bírhattuk volna ki s később lehetetlenné lett volna kivívnunk azt, amit ma bírunk. Ezután kiemelem Kossuth valódi érdemeit s néhány vigasztaló szót intézek Görgeihez, hogy az utókor máskép fog róla ítélni, mint a jelen, de bárhogyan ítéljen, a mi jót tett, az el nem veszett, amit győzelmes csatáiban kivívott, az beleolvadt a magyar nemzet sorsába, mint erő és hősi dicsőség. Íme száraz prózában előadva az én gonosz tettem és őrültségem, amelyért az »Egyetértés« örömest záratna börtönbe, küldene vérpadra, az »Ellenőr« pedig az őrültek házába. Schiller ábrándozó marquis Posája II. Fülöp lábaihoz borulva így kiált fel : »Geben Sie Gedankenfreiheit!« Én nem vagyok oly ábrándos, mint marquis Posa, nem borulok az »Egyetértés« és »Ellenőrző felségek lábaihoz, mert tudom, hogy nem teljesítenék kérelmemet. A zsarnoki természet a szerkesztői faszéken épen oly kérlelhetetlen, mint a bársonyos trónon. Nem kérem tőlük azt, amit bírok s amit biztosít számomra a magyar alkotmány, hanem igénybe veszem, valahányszor meggyőződésem parancsolja. — Bizonyára mindenkinek joga van palctát törni költeményem felett, sőt, ha épen tetszik, kétségbehozni hazafiságomat is. Én azért sohasem jajdultam fel. Ami engem meglep e lapok támadásaiban, nem egyéb, mint a felfogás bárgyú korlátoltsága, az érzület brutalitása s a modor betyáros ízléstelensége. Kik belőlök a zsarnoki természet, ellenségei a szabad vizsgálódásnak, megkötnék a gondolat szárnyait. Szerintük a magyar történelem régibb és újabb korszakában már minden véglegesen meg van állapítva, semmihez sem férhet szó. Amit az emigratio egykor elhatározott, az mind nemzeti dogma, minden rágalom vagy gyanúsítás, a melyeket egyesek keserűsége, érdeke, értetlensége vagy épen rész akarata kigondolt, s a hiszékenység vagy nemzeti hiúság elfogadott, az mind szentség, a melyet érinteni tilos. A történetbe ne merje írni azt, a miről meggyőződött, a költő ne énekelje azt, ami kedélyét elfoglalja, hanem mint szellemi rabszolga, hajoljon meg néhány szájas ember terrorizmusának. Mindkét lap azon csodálkozik leginkább, hogy hogyan lehet Görgeit megénekelni, de azt természetesen mellőzik, hogy költői beszélyem tárgya és természete ezt mintegy követelte, s hogy én nemcsak Görgeit énekeltem meg, hanem Kossuthot is, tulajdonkép a kettőt együtt véve, bizonyos történelmi magas szempontból kibékítni igyekezvén az ellentéteket. Én ebben nem látok semmi csodálni valót, hanem azon magam is csodálkozom, hogy mindeddig Kossuthot egy valamire való magyar költő sem énekelte meg. Vörösmarty, Petőfi, Arany Tompa, Lévay, Szász sal lantján egy hang sem emlékezik meg Kossuthról. Ha emlékezetem nem csal, én vagyok az első, aki őt megénekeltem. Jól tudom, hogy e dal nem halhatatlan, de bizonyára őszinte, mert épen oly kevés kegyet várok Kossuthtól, mint Görgeitől. Ők mindketten a múlt, a történelem emberei. Görgei nem szerepel, elvonulva él, s nem mutogatja se testi, se lelki sebeit. Kossuth ugyan még a jövő emberének tartja magát, de én nem osztozom e nézetében. A mi múltjában tiszteletre méltó, őszintén tisztelem, de épen oly őszintén sajnálom, hogy nem kímélve múltját, nevét mindenre felhasználtatni engedi s oly tanácsokat és vezérczikkeket küldöz hazájába, a melyek nemcsak múltja tisztelői, hanem értelmesebb párthívei közt is visszatetszést szülnek. Azonban én tulajdonkép nem azért szólaltam fel, hogy védjem költeményemet. Ha az nem tudja megvédeni magát, én bizonyára nem fogom. Az ok, amelyből felszólalok, leginkább az, hogy költeményem kapcsolatba hozatott a Deákpárttal és a m. t. akadémiával. Kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy e szörnyű attentatumot minden bűntárs nélkül követtem el, s egyedül én vagyok érte a felelős. A Deákpárttal szoktam ugyan szavazni a pest-józsefvárosi kerületben, s nehány czikket is írtam az 1867. XII-ik törvényczikk mellett, de arra nézve, hogy a magyar történelem valamelyik pontjáról hogyan gondolkozzam, és költői beszélyemet hogyan írjam meg, nem szoktam tanácsot kérni a Deákpárttól, s a párt programmja erre nem is kötelez. Ami az akadémiát illeti, ez a tudományos kutatás és szabad vizsgálódás intézete, nem korlátozza tagjait tudományos és irodalmi munkásságukban, nem is felelős érettek. Saját kiadványaira nézve is csak arról felelős, hogy azok a tudomány színvonalán állanak, de nem egyes tételek vagy egy egész elmélet csalhatatlanságáért. Azonban a »Budapesti Szemle,« amelyben költeményem megjelent, nem is az akadémia kiadványa. Mióta megindult,mindig ott olvashatók borítékján a következő sorok: »E folyóirat a magyar tudományos akadémia megbízásából és támogatásával jelen meg ugyan, de nem az akadémia, hanem a Ráth Mór kiadványa s a czikkek irányáért és tartalmáért egyedül a szerkesztőség felelős.« Az írók tiszteletdíját sem az akadémia fizeti, hanem Ráth Mór, az akadémia csak a szerkesztőt fizeti s ezért fenntartja magának azt a jogot, hogy a szerkesztőt maga választhassa. A szerkesztőnek nincs más utasítása, mint az, hogy igyekezzék a folyóiratot a magyar tudományosság és irodalom színvonalán tartani. A szabad vizsgálódást itt még kevésbé szorítja meg az akadémia, mint saját kiadványaiban, mert itt az egyes czikkek irányában még azért sem felelős, hogy a tudomány és irodalom színvonalán állanak-e, hanem csak azért, hogy egészben véve a folyóirat pótol-e hézagot, áll-e a magyar tudományosság színvonalán és méltó-e a támogatásra. A »B. Szemle« nem egyszer közölt kritikákat igen jeles írók és érdemes akadémiai tagok nézetei és munkái ellen s ezért egyiknek sem jutott eszébe a szerkesztő elmozdítását követelni az akadémiától. Az »Egyetértés« és »Ellenőr« ezt követelik a nemzet nevében, mert e jó urak mindig a nemzet nevében szoktak beszélni, s amint gyanítom, ezért követelik oly nagy hévvel, mert azt hiszik, hogy a szerkesztő évi fizetése valami nagy összeg. Legyen szabad megnyugtatnom őket, nem nagy összeg, csak ezer forint, alkalmasint kevesebb, mint az »Ellenőr« és »Egyetértés« belső dolgozótársaié. De ha nagyobb volna is, örömest feláldoznám, ha azt kívánnák tőlem, hogy nem meggyőződésem szerint írjam költeményeimet és kritikáimat. Egyébiránt én a »B. Szemle« szerkesztését nem kerestem, s csak akkor vállaltam el, midőn az akadémiai tagok közül senki nem vállalkozott reá. Épen azért bármikor nem lesz nehéz tőle megválnom. Ez esetből kiindulva, bátor vagyok figyelmeztetni mindenkit, hogy a »Budapesti Szemlé«-ben közölt czikkekért mindig csak engemet vonjanak felelősségre s az akadémiát csak akkor, ha az egész folyóirat nem áll a magyar tudományosság és irodalom színvonalán. — Egyszersmind az »Egyetértés« és »Ellenőr« szerkesztőit egész tisztelettel arra kérem, nem ugyan a nemzet, hanem a magam nevében, és saját javukra, hogy a Romhányi-töredéket megtámadó dolgozó társaikat el ne bocsássák, sőt dicsérjék meg zsarnoki hajlamú terrorismusukért, ezzel a szerkesztők is bőven meg vannak áldva, de hetenként legalább egy óráig tanítsák vagy taníttassák őket egy kis rendszeres gondolkozásra, egy kis ízlésre, egy kis stylusra, mert ily bárgyú és ízléstelen czikkekkel nem csak a lapot fogják compromittálni, hanem a pártot is, ha ugyan már rég nem compromittálták. Gyulai Pál: Budapest, nov. 21. (őfelsége a király) holnap reggel Gödöllőről Budára jön s a többi között a román egyházi congressus küldöttséget méltóztatik elfogadni. Holnap este ő felsége Bécsbe utazik, hogy részt vegyen Károly Ferdinánd főherczeg temetésén. (A Deákpárt mai értekezletének egyedüli tárgyát a közigazgatási bizottság tagjainak kijelölése képezte. Bánó elnök megnyitván az ülést, előadta az értekezlet tárgyát, mire az osztályok elnökeiből alakult kijelölő bizottság megtette a kijelölést, s ennek nyomán a párt következő tagokra fog szavazni: Bittó Kálmán, Ernuszt Sándor, Gorove István, Házmán Ferencz, Lászay Lajos, Lónyay János, Ordódy Pál, Péchy Manó gr., Tóth V. és Vizsolyi Gusztáv. A bizottság a kijelölésben azt tarta szem előtt, hogy olyanok választassanak meg, kik a pénzügyi és adóügyi bizottságban elfoglalva nem lévén, működhetnek. Az elnökség meghatalmaztatván arra, hogy az ellenzék jelöltjeinek névsorát átvegye és e névsor közé igtassa, az értekezlet eloszlott. (A pénzügyi és adóügyi bizottságok mai ülésében kevés érdekes történt s azért térszűke miatt is, tudósításunkat igen rövidre szabhatjuk. A pénzügyi bizottság Zichy József gróf jelenlétében, a közlekedési minisztérium költségvetését tárgyalta. Az előadó kiemelte, hogy a budgetben a folyó évhez képest 8.600.000 frt megtakarítás mutatkozik. Hosszabb vita fejlődött ki azon kérdés fölött, nem lehet-e főleg a központi igazgatás s a vasúti és gőzhajózási főfelügyelőség czímén további megtakarításokat tenni. A miniszter azon nézetének adott kifejezést, hogy itt olyan megtakarításokat, melyek már 1875-ben éreztetnék pénzbeli hatásukat, eszközölni nem lehet, különben megígérte, hogy hétfőig a személyes járandóságoknál még eszközölhető levonásokról előterjesztést teend. A vasúti és gőzhajózási felügyelőség budgete is viszszautasíttatott a minisztériumhoz, hogy a szükségletet 80.000 írtról 40.000 írtra szállítsa le. Végül a vasúti kormánybiztosok czímén előirányzott 16.000 frtnyi kiadás egyhangúlag töröltetett. A vita helyenként igen éles volt. Az adóügyi bizottság folytatta s be is fejezte a közadók kezeléséről s behajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A tárgyalás a 144. §-nál vette kezdetét. Csak a végrehajtói intézmény körül fejlődött ki élénkebb vita. Ghyczy kijelente, hogy ő sem egész terjedelmében akarja az intézményt fenntartani. Végül Tisza Kálmán azon indítványa lön elfogadva, hogy a miniszter rendeletileg intézkedik ez ügyben, s ha 2 % nem elegendőt az adóbehajtásra, e czélra többet is fordíthasson. Ezután az egész javaslat tárgyalása csakhamar befejeztetett. A többi törvényjavaslatok tárgyalása a következő sorrendben fog történni : Először a szállítási és forgalmi eszközök, ezután a bélyeg- és bor-, valamint a húsfogyasztási, erre a ház-, bánya-, tőkekamat, a nyilvaszámadással tartozó társulati adó, a kereseti s végre a fényűzési czikkekre vetendő adóról szóló törvényjavaslatok fognak tárgyaltatni. Minthogy a pénzügyi bizottság legközelebb a pénzügyminiszter budgetét veszi elő, nehogy a két bizottság egyszerre ülésezzék, kimondatott, hogy az adóügyi bizottság ezután mindenkor délután öt órakor fog ülést tartani. Végül Ghyczy azon kérdést intézte a bizottsághoz: kész-e elvben olyan törvényjavaslathoz járulni, mely bélyeg- és illeték kiszabási külön hivatalok felállítását czélozza. A bizottság némi eszmecsere után elvben elfogadta a miniszter ezen tervét. Ezzel a mai ülés véget ért. (Kereskedelmi ajjai k * *** * ** a* az adójavaslatok.) A budapesti keresk. és iparkamara ma este teljes ülést tartott, melyben az új adójavaslatok ügyében az országgyűléshez felterjesztendő kérvény tárgyaltatott. A szűkebb bizottság igen terjedelmes munkálatot készített, mely kiterjed az adókezelésről, a kereseti adóról, a tőkekamat és járadék adó, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójáról és végül a vasúti és gőzhajózási szállítás megadóztatásáról szóló törvényjavaslatokra és behatóan tárgyalja azokat. Az ülés hosszadalmasnak találta a munkálatot, elhagyta annak általánosságait és elvben megállapodott, hogy lehető röviden szerkesztendő kérvényében szorítkozni fog a gyakorlati életből merített kifogásokra Ezután belebocsátkozott a javaslat tárgyalásába, s harmadfél órai vitában a kereseti, tőkekamat, és részvénytársulati adókra nézve teendő felterjesztést vitatta. Miután azonban az idő igen előrehaladt, újabb teljes ülés egy behívására pedig már nincs idő, a szűkebb bizottság megbizatott, hogy az eddigi meg imwimmim m i m w*n ni állapodásokat szövegezze, a további javaslatokról szóló munkálatot is rövidítse és munkálatát terjeszsze a legközelebbi kedden tartandó teljes ülés elé. Miután a munkálat igen terjedelmes, későbbi alkalomra tartjuk fenn magunknak az érdekes részletek ismertetését. A magyar vidéki pénzintézetek hitelügye. — Két czikk. — II. Miskolcz, nov. 18. Előbbi czikkemben jeleztem, hogy volna mód, mely olcsóbbá, hozzáférhetőbbé tenné az osztr. nemzeti banknál való visszleszámítolást vidéki pénztéteteink számára, csakhogy, mint említem, ez ma a nemzeti bankkal való feszült viszonyunknál fogva kivihetetlen. Ilyen intézkedés volna, hogy például a szab. osztrák nemzeti bank Magyarországon ez idő szerint létező néhány fiatalnak üzleti szabályzatát módosítaná, és ne ragaszkodnék afféle elavult berendezéshez, mint e filialék megalakításánál életbe léptettetett, és azok üzletkörének némi kiterjesztése által egyes vidékek pénzintézeteinek nyújtana egyenest viszleszámítolási hitelt, a közvetítés kizárásával a bank rendes kamatlába mellett. Még megfelelőbb volna, hogy e fiókok, a mai forgalmi szükséghez képest szaporíttatván, annyi számban állíttassanak fel és oly dotatióval láttassanak el, mely a magyarországi hitelszükségletnek megfelel. Rendezett államban e kívánságok teljesen jogosultak, és a vidéki pénzintézetek Bécsben járt küldöttei e tényleges szükségekre nézve — melyek kedvező elintézése sokban javítana a mi hitelviszonyainkon — illetékes helyen ki is puhatolták a tért, de azon meggyőződésre jutottak, hogy e kérdések helyes elintézése, a bankkal való viszonynak rendezése nélkül, még csak meg sem kisérthető. *) Majd ha a sz. osztv. nemzeti bank közelebb lejáró privilégiumának ügye itt is szóba jön, majd ha a 80 millió bank adósságkérdése tisztázva és a 300 m. állambankjegyek ügye *) 1873. deczember 31-én az osztrák nemzeti bank váltótárczájának állománya összesen kitett 181 millió 775 ezer frtot, összesen 35,086.000 frt ebből Budapesten 30,670.000 ft, a vidéki fiókok utján . . . 4,416.000 ft maradt tehát az osztr.örökös tartományok leszámítolási üzletére . 146,689.000 frt Kiadja az összes 181,776.000 frtot. E szerint az egész nemzeti bank leszámítolásának 20°/6-ját sem élvezi Magyarország és az élvezeti összeg is majdnem a fővárosra esik. Ebből el volt helyezve, a budapesti fiók utján . . 30,670.000 frt a debreczeni » » . . 904.000 » a fiumei » » . . 1,258.000 » a n.-szebeni » » . . 227.000 » a brassói » » . . 851.000 » a temesvári » » . . 1,176.000 » A dominó. — Rajz. — Esti 5—7 óra közt csak asszonyok és öreg urak járnak kávéházba. A nőket egy kis pletyka, nézegetés, öltözékek kritizálgatása vonja oda, az öreg urakat az esti lap. Hét óra felé megtisztulnak a kávéház helyiségei az utolsó nyugalmazott kapitánytól s egy egész órára beáll ama bizonytalan állapot, mikor már nincsen régi vendég s az uj vendég még nem érkezett meg. Ilyenkor vacsoráznak a pinezérek, ilyenkor számítja össze keresményét a nappali főpinezér s adja át üzletét az éji pinezérnek. Ilyenkor szedik ismét rendbe a hírlapokat, hogy egy óra múlva megint felhányják s a kávéházi szélrózsa minden irányában széthordják. Nyolcz után kezd az esti társaság gyülekezni. Kávézó és kávézó közt van különbség. A reggeli vendég más, mint a délutáni s a délutáni elüt az estitől, ha egy ember is. Reggel kávét keressz és újságot. Megtöltöd az üres gyomrot, és kielégíted kíváncsiságodat, számon kérve a hírlapoktól hány embert ütöttek agyon tegnap látogatott utczákon, hányan ugrottak a Dunába és hány paragrafust módosított az adóügyi bizottság. Délután emésztesz s emésztve pihensz. Időd megoszlik egy csésze kávé, a pipa és egy kis társalgás közt, melyek megannyi segédeszközökként járulnak a természet által digestálásra rendelt gyomornedvekhez. Az este egészen a szórakozás és az esti vendég főleg abban különbözik a többiektől, hogy kávéját mellékesen szürcsöli, az esti lapot csak formalitásból futja keresztül, mert valósággal másért jött kávéház-