Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-19 / 214. szám
Előfizetési felhívás „PESTI VAPLó“-ra. IPs 1 October 1-sejével új évnegyed kezdődvén, felhívjuk azon t. olvasóinkat, kiknek megrendelése sept. 30-án lejár, annak minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. Okt. 1-jén belépő évnegyedes új előfizetőinknek Feuillet Octáv regényének oct. 1-sejéig lapunkban megjelenő részeit, ha ez iránti óhajukat előfizetési megrendelésükben kijelentik, külön lenyomatban díjtalanul küldjük meg. Előfizetési árak: (reggeli és esti kiadás, 1/2 legnagyobb tv és közgazdasági melléklet:) Egész évre....................24 frt. Fél évre ....................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. UJ®“ Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, sept. 18. A szavak elhangzottak, várjuk a tetteket. Felírjuk a királynak, hogy hódolatteljes tiszteletünk alattvalói hűséggel és hazafias szeretettel ragaszkodik kegyelmes személyéhez, és hogy bizalmunk első Ferencz József alkotmányos érzülete és országvezető bölcsesége iránt oly teljes, hogyha megesnék rajtunk, hogy a magunk emberségéből ismét nem tudnánk mozdulni se ki, se be, hát a korona majd megint segít rajtunk more consueto. Ezen, a királyra nézve igen dicsőséges megnyugvásunk kijelentésével roppant többsége az országgyűlésnek ezúttal beérte, s haza megy szüretelni a teljesített kötelesség ama boldog öntudatával, hogy a ház megalakult, s ezentúl gondolkozni és dolgozni készül. Mert gondolkozni az nehéz feladat, és dolgozni kényelmetlen. Némelyek a munkát, mások a gondolkozást másra bízzák s beérik a képviselői tiszt könnyebb részével, a szavazással. Sokan ezt sem teszik, mert hisz Budapesten lehet tenni sok minden egyebet. Csak kevesen bírnak önálló gondolkozással, munkaképességgel, az ambitióval fáradni és a bátorsággal akarni. így volt az máskor is, és most sem lesz különben. Egy parliamentben a vis inertiae mindig nagy tényező, és pedig rendszerint kormánypárti. Ez legjobb oldala, mert egyensúlyt ad az államhajónak, mint minden ballast. Most a ház szétoszlik. Átadja feliratát a királynak, felküldi Bécsbe delegátióját, széthordja Széll Kálmán budgetjét, jövedelmi adótörvényjavaslatát s pénzügyi expozéját, s ha visszatér Tisza Kálmán miniszterelnök fogja programmbeszéddel üdvözölni. Mit anynyian sürgetnek hetek óta, a kormányprogramra annak idején fog elmondatni s előterjesztetni. Nem volna taktika idő előtt puffantani el az ütegeket. S minthogy most úgy sincs egy tervjavaslat sem napirenden — kivévén a budgetet, mely legközelebb kerül tárgyalásra — nincs komoly ok miért nógatni a kormányt. A közönség jogos kíváncsisága nem esik államférfii szempont alá. Az országban mindenütt uralkodó nyugtalanság, hogy ugyan mi fog történni velünk, a megyével, az igaságszolgáltatással, az adókkal, a közlekedési ügyekkel, a bankkérdéssel és a vámszövetséggel, szóval, hogy mi fog történni az országgal, a felirati vita által csak felcsigáztatok, de nem nyert kielégítést. Magasabb szempontok, melyeket Horváth Lajos előre és utólagosan ékesen megmagyarázott, tiltották a beszédet s arany hallgatásba burkolták ezúttal a kormányt és a szabadelvű pártot. És Sennyey is, ki mindig tud hallgatag szónoklatot tartani, mikor nem tud mondani semmit, csatlakozott a kormánypárthoz.Róma vénei a gallusok előtt némábbak alig lehettek, mint voltak volna a ház padjai, ha be nem ront kapuján Miletics. Ezer szerencse , hogy nemzetiségi viadoraink kiálltak a porondra, legalább volt, miről: vitázni, veszekedni, a királyhoz intézett felirat alkalmából. Az igaz, hogy Miletics Szvetozár nem méltó tárgya az ország legnemesebb erős mérkőzésének és a képviselőház lelkesedésének, s az ő politikája csakúgy mellesleg érdemes a szóra egy felirati vita alkalmával, hanem szükségből és unalomból mit nem tesz meg az ember és játékból nem tulajdonít-e fontosságot a makkdisznónak is ? Így történt nálunk, hogy négy napig egy nagy ármádia harczolt két ember ellen. Minden szónok — kivéve Sennyeyt — öklözte Mileticset s Politot. A ház kifogyhatatlan volt a tapsban. Komoediát ült s komoediát játszott. A fontosabb kérdések, épen azok, melyeken mint sarkon fordul hazánk jövője, melyeket felemlít a trónbeszéd s melyek iránt tájékozást keres a nemzet: bankkérdés és vámszerződés elhanyagolva a homályban maradtak. Méltó lett volna, ha a párt agyvelejének kiválasztott felirati bizottság ezekre nézve bir nézettel, vagy bir véleménye bátorságával, hogy ezt el ne titkolja, hanem mint a nemzet követelő óhajtását a képviselőház nevében a király elé terjeszsze meggyőződését. Nem tévé. Mulasztását a ház sem pótolta, dologi, érdemes discussióval. A szélsőbal követelte ugyan a magyar bankot s a külön vámterületet, de szónokai közül senki mélyebben nem tanulmányozta e kérdéseket, s a legátalánosabb s felületesebb, igaz s hamis okokkal dobálóztak. Sennyey Pál báró beérte azzal, hogy e kérdések körül jelezze nemzetietlen felfogását. A szabadelvű párt részéről Móricz Pál érint e vitális ügyeket. Szavai ijjesztőleg hatottak, mert a közönség a lemondás kormánypolitikáját kereste bennük. Móricz Pál, mint a mesebeli utas, ki sötét erdőn féltében kiabál, hogy bátornak látszassák, Ausztriát s a bécsi nemzeti bankot megfenyegette, hogy ne bántsanak bennünket. »Ha mi magyarok nem teszszük meg azt, mit a bécsi nemzeti bank tőlünk kíván, hogy ő állítson nekünk valami bankfélét, akkor majd megmutatjuk mi neki, hogy tudunk mi bankot állítani nélküle is ; ilyen Falstaffi módon szólamlott meg Móricz Pál a bankkérdésről. A vámkérdésben pedig szelíd volt, mint az áldozat, ki lelke üdvösségét keresi a martyriumban. Őt hallva azt kell gondolnunk, hogy mindaz, mit a vámszerződés hibáiról, a magyar kincstár károsodásáról, a magyar nagy és kis ipar bukásáról, a magyar piacoknak a vasutak által Erdély végső zugáig osztrák gyártmányokkal elárasztásáról, az ország rész kereskedelmi mérlegéről és ennek folytán részpénz és hitelviszonyairól, mezőgazdaságunk szenvedő állapotáról és hibás termelési rendszeréről a hiányzó ipar miatt, az adójövedelmek hullámzásáról és megbízhatlanságáról ugyanezen okok folytán, a vasutak csekély jövedelmezőségéről szintén az ipar és a belforgalom gyöngesége miatt stb. felhoznak,mindaz csak hambug, mert mi nem elszegényedésünk, de folytonos meggazdagodásunk forrását eáitjuk a vámközösségben, s nagyobb boldogságunk nincs is, mint hogy minden pénzünket és vagyonunkat a véd vámok által védett és tehát »olcsó« osztrák gyártmányokba fektethetjük, ez lévén a magyar »termelők« és a nagy »fogyasztó közönség« érdeke. Igen sajnos, hogy Tisza Kálmán, Móricz Pál nemzetgazdasági és pénzügyi kijelentéseit nem rectificálta, sőt kevéssé érdemleges, de meglehetősen határozott nyilatkozataival inkább megerősíteni látszott. A vitát ez életkérdésekben kerülni, azonban hibás irányú és roszul indokolt nyilatkozatokkal a kérdés objectív tárgyalásának és helyes megoldásának praejudicálni nem ésszerű és az országra nézve káros politika. Mindenesetre káros pedig, ha a magyar kormány Ausztriával szemben, az alkudozások kezdetén, nem úgy lép föl, mint a sokat szenvedett és szenvedő magyar érdekek buzgó és szilárd képviselője, hanem mint közvetítő. S ez azon álláspont, melyet a magyar kormány szószólói a felirati vitában elfoglaltak. A szabadelvű párt nagy része meglepetve és ámulva nézte, amit nem várt. A volt Deákpárt kényes helyzetében, valahányszor Ausztriával alkudozott, háta mögött érezte a baloldali ágyukat, s ez nem egyszer szolgáltatott neki argumentumot és bátorságot az osztrákokkal szemben. Midőn a fusiót megkötöttük, — jól értelmezte Tisza — azért olvadtak össze a pártok, hogy egyesült erővel álljon a nemzet s küzdje le a helyzet nehézségeit. Nem tehát azért, hogy egyesült erővel meghátráljon. S a balközép vezér férfiai, ha a szabadelvű pártban a vezérszerepekre vállalkoznak, ne visszafelé, de előre vezessenek bennünket. Nem kegyet keresni, de nemzeti politikát csinálni van hivatva az, ki ma a nemzet balsorsát jóra fordítani vállalkozik. Szerencséje a szabadelvű pártnak és a kormánynak, hogy a szélsőbal közjogi politikát folytat, s oly kevés értelmiséggel van megáldva, mert különben azon tény által, hogy az országot izgató kérdések lényegét felkarolták, ez emberek sok rokonszenvet hódítottak volna mindenfelé, így amint van, a szélsőbal reputatiója oly rész, istenneje oly kevés, modora oly félszeg és jövője oly semmi, hogy akármit cselekszenek, ártani nem tudnak, csak az ügynek, mely mellé szegődnek. A felirati vitából tehát — hála a kormány és a felirati bizottság providentiájának — az ország csakugyan nem tanult semmit. És ezt Horváth Lajos ma nagy élvezettel constatálta. Mintha bizony ez így volna legjobb. Ott vagyunk, ahol voltunk, azzal a különbséggel, hogy láttuk a házat s a képviselők összeesmerkedtek. Láttuk a szélső bal ürességét, a szabadelvű párt óriási nagyságát és pártfegyelmét, a szélsőjobb bevallott gyöngeségét. Élveztük s örömmel constatáljuk a fusió első gyümölcsét az uj pártban,hogy t. a 1. felirati vita nem tartott hetekig, mint annak előtte, hanem négy nap alatt befejeztetett. Ennél is rövidebb lehetett volna, kivált ha tartalmi szegénységét számba veszszük. Sokkal több okosat lehetett volna ennyi idő alatt ! TIT IP IBI A „Pesti Napló“ tárnája. Egy adoma és a többi. Láttam egyszer egy színdarabot, amely mulatságosan pertradtálta Skót szerető szív érzékeny történetét. Egy csizmadia mesternek volt egy kedves leánya, kinek szivét valamelyik legénye meghódíttotta. A kevély csizmadia sehogy sem akart a frigybe beleegyezni, de az igaz szerelem erősebb egy czéhbeli csizmadiamester haragjánál, s én mint e félékben tapasztaltabb ember már az első felvonásban nyugodt elmével néztem a jövendőknek elejébe. A szeretők nem tágítottak s egybekeltek az öreg haragja ellenére is. A czéhbeli majsztromnénak persze nem lehetett oly kemény szíve, mint haragos férjének, azért ő, mihelyest a legény szándékának tisztességes voltáról meggyőződött, titkon azonnal »a gyerekek« pártjára állott. Az igaz, rá is szorultak szegények , mert az első szerelmi mámor után az élet gondjai betolakodtak szegényes kamrájukba — s mintha csak az öreg haragjának megátalkodott, képviselői volnának, — többé nem is tágítottak. Állandó zsellérei lettek az ifjú házaspárnak, még pedig igen kényelmetlenek. Legterhesebbé azonban egy év leforgása után lettek, a mikor a család egy kis fia csizmadiával megszaporodott. Szegény fiatalok nagy nyomorúságba keveredtek s szegény jó szivü anyjuknak drága dolga lett bele. Mert az apjuk még mindig hajthatatlan volt. Elindult tehát a jószivü csizmadiáné a nagy város jótékony úri asszonyai közé pártfogót keresni a megszorult fiatalok számára. És nem hiába keresett. Talált csakhamar egy igen kegyes grófnét, aki megindult szívvel hallgatta végig a fiatalok szomorú állapotának részletes ecsetelését. Hogy igy, úgy meg amúgy és a többi. S az entrevue vége a következő párbeszéd lett: — Ejej, hát olyan nagy szegénységben vannak ? kérdi a jó szivü grófné. — Oh, de még milyenben! — Hát aztán a kicsiny ? — Jaj a lelkem, az olyan mint egy angyal, fogni kell,, hogy el ne repüljön. — És van-e apró holmicskája ? — Van, hálisten, az van, van jóformán mindene. — Van-e vánkuskája? — Az nincs, de egyebe — — Van-e paplankája? — Az sincs, de egyebe — — Van-e pelenkája ? — Az sincs; de egyebe — — Van-e kis ágyacskája ? — Az sincs; de egyebe — — Van-e ingecskéje? — Az sincs; de egyebe — — Hát ugyan mije van egyebe ? — Egyebe bizony nincsen, mond a jó suiszterné könyekben fürdő két szemével s szégyenletes mosolygással nézvén az úri asszonyság szeme közé. Ez a kis jószű adoma legújabban Móricz Pál beszédéről jutott eszembe. Ha ilyen formán próbálnók a mi liberális pártunkat és kormányunkat inquirálni, aligha nem úgy járnánk, mint a jó szivü grófné járt a jó szivü csizmadiánéval. Mert van ugyan egy óriási liberális pártunk és egy derék liberális kormányunk, de — Vannak-e liberális elvei ? — Az nincs, de egyebe — —Vannak-e liberális intézkedései? — Az nincs, de egyebe — — Vannak-e liberális intézkedései a valláspolitika terén ? — Az nincs, de egyebe — * — Van-e polgári házassága? — Az sincs, de egyebe — — Hát mi egyebe van ? — Egyebe nincsen. Legföljebb vannak liberális frázisai. Bocsánatot kérek a szerkesztő úrtól, meg politikai dolgozó társaitól, hogy az ő keserű kenyerükbe harapok, de ne tartsanak semmitől, nem a liberális párt és kormány, hanem legföljebb csak nevek ellen fordul soraim elé. Mert hiszen mindebből még nem következhetik az, hogy a kormány és párt rész, hanem csak az, hogy nem épen liberális. Azt pedig ország világ tudja, hogy valamely ország boldogítása nem attól függ, hogy kormánya liberális legyen, mert különben nem a legokosabb, legképesebb ember volna a legjobb miniszter, hanem a legislegliberálisabb, s hazánk üdvének föltételévé lenne példának okáért az, hogy Irányi Dániel ki ne maradjon a minisztériumból, mert bizony jóformán ő viszi el liberalismus dolgában az úgynevezett czigánysuperlativus pálmáját. Az én kedves Móricz Pál barátomat az isten sokáig éltesse. Beszédének erkölcsi bátorságát és politikus jellemét igen kevésséméltányolta mind a sajtó mind a közvélemény. Még régi barátai is félve közeledtek kommentáló soraikkal az ő római tettéhez. Igaz, hogy egy nemzet törvényhozó testületének feladata nem azonos a tridenti zsinatéval, s egy csalhatatlan pápával szemben, aki a dogmákat isteni inspiratiója és emberi tetszése szerint szaporíthatja, nem látszik tanácsosnak vallások dogmáit döntőknek mutatni fel a parlament elhatározásaira nézve; de kérem, az én kitűnő barátom Móricz P. bármily terjedelmes is különben, mégis még csak egy ember, hozzá nem is miniszter, annál kevésbé maga az országgyűlés. Gondoljatok azonban vissza Pulszky Ferencz szereplésére s döntsétek el, nem fontos szolgálatokra vannak-e hivatva az erkölcsi bátorság e férfiai. Hány veszedelmes árkot, melynek senki se mert neki menni, töltött be az ugrásra mindig kész Pulszky, csak az orrával is. Amije ő volt a régi Deákpárti kormányoknak, az lesz az én jeles barátom, Móricz Pál, a most következő kormányok ciklusának. Ha még egy szót akarnék szólani mellette, könnyű volna egyes különbségekre utalnom múlt és jelen közt. Mondhatnám, hogy a régi kormányok és parlamenti főfőtámogatóik sokat ígértek és keveset tudtak abból, amit ígértek, beváltani, ígérték a kötelező polgári házasságot, s bizony utódaikra hagyták a beváltását. Utódaik pedig, akik akkor tűzzel vassal követelték a kötelezőt, most keveset ígérnek — a szükségbelit. Vájjon ezek utódai, akiknek a szükségbeli sem kell, mit fognak e szerény ígéretből beváltani ? Én részemről örvendek e fordulatnak. Nem mintha a rendnek és a kötelező polgári házasságnak nem volnék barátja, és szükség esetén szószólója is, de végre is ezt nem tartom most a fődolognak. Tisza Kálmánnak más a hivatása, s ha azt betölti s ebből is ad hozzá egy darabot, hálásan veszem s szívesen szavazok mellette. A fordulat rám nézve másért becses. Mustrálja s megerősíti abbeli tapasztalásomat, hogy »Honores mutant Móricz.« Mert én is Árkádiában születtem s voltam kormánypárti újságíró, s tudom mennyi jó veszett el az által, mennyi üdvös dolog tolatott ki ad calendas genecas csak azért, mert az embereknek nem volt bátorságuk csak annyit ígérni, a mennyit meg is lehetett volna tartani. Andrássy grófnak sok elmés mondása közt kitűnő helyet foglal el az, midőn az ellenzék abbeli szemrehányására, hogy nem népszerű dolgot mivel, azt felelte : azért gyűjti a népszerűséget, hogy adandó alkalom és szükség szerint a nemzet érdekében túl is adhasson rajta, legyen miből költenie. Valóban, egy oly lobbanékony, nemesen hevülő nemzetnél, minő a magyar, nem nehéz népszerűségre jutni. De már a biblia elitéli azt, aki a kezére adott girát elássa a helyett, hogy forgatná és kamatoztatná. A népszerűség magáért hajhászva biu léhaság. Értékessé csak jellemes hazafi birtokában válik. Öntudatos politikus a maga ítéletét nem az élő nemzedéktől, hanem a történetíróktól várja. — Minden alkotmányos kormányt a nép és fejedelem találkozó bizalma ültet a díszes bársonyszékekbe. Ott ülnek azután dicsőségesen addig, amíg az azelőtt gyűjtött népszerűséget el nem költötték. Azért kormánynak — alkotmányos országban — bukni nem szégyen, hanem természetes fejlődés és előre látott catastropha. Ahol kormányok buknak, a nép vagy a fejedelem rokonszenvétől kísérve, ott betegesek a közállapotok, beteg rendszerint a parliament, az a közeg, melyből a kormány él és táplálkozik. Ott nem reményekkel néznek az új kormány elé, és scepsis köszönti a kelő napot. Venus csillaga, melyet ugyan ez idő szerint még nem láthatni, igen szép és tündöklő csillag; de azért, mert Venusnak nevezik, hiába keresi a szerelmes csillagvizsgáló rajta a görög mythologia habszülött leányának igéző formáit. Mindazonáltal akár napkelte előtt a keleti, akár napnyugta után a nyugati égen szép, csillogó, gyönyörködtető látvány és hajnali vagy esti vándornak biztos tájékozó. A liberális párt, melyet ez idő szerint erejének egész pompájában látunk, igen hatalmas parliamenti párt, de azért, mert liberálisnak nevezi magát, hiába keresi rajta az ideológ a maga liberális codexebeli §§-okat. Mindazonáltal,habár csak szükségbeli formájában talál is a polgári házassággal megajándékozni bennünket : a döntő feladatok oly értékes tömegével kötelezheti hálára a nemzetet, hogy esetleg századok múlva is megemlegeti a késő maradék. Nem nevének, hanem az országnak tartozik azzal, a mire vállalkozott. Az én kitűnő barátom Móricz Pál ezt megértette s népszerűségének egy darabját bátran vetette a moloch torkába. Ha indokolása, ha érvei nem voltak szerencsések, cselekedetét méltányoljátok. Nem ügyes vivő, a kit vivő mesterségéért kell megbámulnotok, hanem hős, a ki nem tudományára támaszkodik, midőn tűzbe megy, hanem sátor szive ösztönét követi. —j. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. 214 szám, Budapest, Vasárnap, September 19.1875. 26. évi folyam. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lapszelémi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postai külfinküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők, is mondani. A vitának ezen relatív gyors folyása, jó auguztum a jövőre, hogy ha a munka kezdetét veszi, az is hamar fog menni. Budapest, sept. 18. (A magyar delegátió tagjait) ő Felsége Bécsben folyó hó 22-én délután 2 órakor fogja fogadni. Ezen alkalommal a félgyász megtartatik. (A pénzügyi bizottmány) hétfőn, f. hó 20-án, reggel 10 órakor ülést tart az illető előadók megválasztása tárgyában. (A belvárosi választókerület százasbizottsága) ma délután 4 órakor számos választópolgár jelenlétében a felléptetendő képviselőjelölt kijelölése ügyében értekezletet tartott Várady Károly elnöklete alatt. Királyi Pál szép beszédben a betegségéből örvendetesen felépülő nagy hazánkfiát, Deák Ferenczet, ajánlá. Szavait hosszantartó, zajos éljenzés követte. Szóló ezután felemlíté többi közt, hogy fölkereste Deák Ferenczet, s tőle azon ígéretet nyerte, hogy a jelen képviselőválasztásnál elfogadja a mandátumot, még ha — mint tréfásan megjegyzé — csak egy szavazattöbbséget nyerne is. Ezután az elnök felhívja a bizottmányt, hogy válaszszanak küldöttséget, mely Deák Ferenczet a jelöltség elfogadására felkérte. A küldöttségbe a következők választottak meg : Várady Károly elnök, Kármán Lajos, Morfin Imre, Staffenberger István, Toperczer I., Kiék István. A választásra bizalmi férfiakat kijelöltettek : Forgó István, Csillagh László, Stock Endre. Weisz B. F. felhívja a választókat, hogy a választás napján tömegesen jelenjenek, mert ellenjelölt felléptetésétől lehet tartani. Ily értelemben szólnak még: Kármán Lajos, Oppodi s többen. Elnök végül felszólita a jelenlevőket, hogy itt mindjárt kezdjék meg az aláírást Deákra adandó szavazatuk biztosításául, mi meg is történt. (A vámügyi tárgyalások Bécsben.) A »Fitt« jól értesült forrásból a következőket közli: Az osztr. küldöttek tárgyalásai a magyar küldöttekkel egész simán folytak le. De e meglepő eredményt nem kell úgy érteni, hogy az osztrák igények vagy javaslatok arattak sikert, hanem és ellenkezőleg. A budapesti vámértekezlet szóvivője, Horn Ede államtitkár, kijelente, hogy a magyar javaslatok ultimátumnak tekintendők, mely csak mellékes módosításokat szenvedhet. Miután tehát magyar részről csak ott engednek, ahol a magyar javaslatokban ellenmondásokra, téves adatokra akadnának, engedékenységnek csak osztrák részről lehetett helye. A tárgyalás folyama az idézett lap szerint körülbelül ez volt. Mindenekelőtt megállapodtak abban, hogy a tarifa minimális tarifa. Azután a gabonavámokról, a rongyok és bőrök kiviteli vámjairól szóltak. A gabnavámoknál elvileg elfogadták ezek megszüntetését, de ez az orosz határon csak akkor lép hatályba, ha Oroszország a vámkezelésben bizonyos könnyítéseket fog életbe léptetni. A bőrre nézve elfogadták a magyar ajánlatokat, a rongyokat illetőleg engedményekkétettek, de a vám teljes megszüntetésére nem álltak rá. A beviteli vámoknál az osztrákokleszállították saját követeléseiket és csak kevés tételnél tartották fenn azokat. Legnagyobb eredményeket tettek a vas és szövőiparnál. Néhány czikknél oly osztályozást fogadtak el, hogy csak a legfinomabb fajokra nézve tartották fenn az osztrák tételeket. (A vasúti forgalmi kölcsön megkötése ügyében időzik több bankház képviselője most a fővárosban. De az eddigi alkudozások, mint a »M. Híradó« jelenti, nem vezettek czélra, mert az ajánlatok egyike sem bizonyult elfogadhatónak. A minisztérium csak később, az ősz közepén vagy utolján, fogja a tárgyalások újra megkezdeni. (A keleti mozgalmakhoz.) A zimonyi »Granicsár« utolsó sáma »A döntő pillanat közeledik« czímű czikkében azt bizonyítgatja, hogy a szerb nép akarja a török elleni háborút, a diplomatia azonban ellenzi azt. Milán fejedelem helyzete igen kényes, mert a diplomatia s nemzete közt kell választania. Ő azonban tudja igen jól, hogy ő szerb fejedelem, még pedig »a nép akaratából,« nem pedig a diplomatia akarata folytán. Az ő határozata iránt nem foroghat fenn többé kétség a szerbek között, annál kevésbé, mivel a nemzet végső, életszükséglete kívánja a török elleni háborút. Mi nem törődünk a személyekkel — mond folytatva czikkbe — ennélfogva kijelentjük, hogy mindaz, hívják bár Marinovicsnak, Riszticsnek vagy Grujicsnak, ki az actiót ellenzi, áruló s a szerb nemzet sírásója. A zágrábi »Narodne Novine« tegnapi számában a következő távirati tudósításokat közli: Kosztajnica sept. 16. A priedorcsani törökök, számra 700-an, szláv zászló alatt indultak el Kozar felé, hogy a felkelőket elámítsák. O Gradiska, sept. 16. A Dubica melletti Vojeskovo faluban, Prozar és Kozar között, 600 felkelő sánczolta el magát két ágyúval. Ezek s a motajci felkelő csapatok a törökökkel kisebb csatározásokat folytatnak. Ellenök a törökök egész táborai indulnak. A nép Szerbiára irányozta tekintetét. Ha mielőbb segítség nem érkezik a Drina partjairól, a nép Szerbia képviselőit saját árulóinak fogja kikiáltani. R a g us a, sept. 16. A felkelők táborait látogató consulok nem igen hiszik, hogy missiójukat siker koronázza, minthogy a porta játékot űz. A felkelők Trebinje és Ragusa között megszüntettek minden összeköttetést. (Ezek a hirek természetesen a legnagyobb reservával fogadandók, ámbár most már nem szenved kétséget, hogy a törökök Trebinje körül 10, 11. és 12-én érzékeny veszteségeket szenvedtek.) A történelmi társulat kirándulása Nyitravármegyébe. A »történelmi társulat«-nak Nyitra vármegyében szétküldött bizottságai bevégezték működésüket, s a tagok már visszatértek családi tűzhelyükhöz. Ez évben az eddigi szokástól egészen eltérőleg zárülés nem tartatott, s ezért a bizottságok egyenkint oszlottak fel, s a tagok is, mondhatni, egyenkint utaztak haza; mindamellett amennyire az eddigi tudósításokból összeállítható, a kirándulást eredményesnek mondhatni, és sokkal inkább az lett volna, ha a jelentkezett tagok mind eljönnek. A feltalált és összeírt okiratok, az észlelt történelmi mozzanatok talán nem oly számosak és sokoldalúak, mint a szepesi, zólyomi kirándulásoknál, de más tekintetben jelentékenyen felülmúlják azokat, főleg az okiratok régiségét és a régi okiratok számát, azaz az Árpád-kori okiratokat illetőleg. De lássuk rendre: a) A nyitrai központi bizottságnál munkaerő volt Horváth Mihály püspök, Óváry Lipót előadó és Nagy Aladár, találtak a nyitrai káptalani, vármegyei és a nyitraújlaki báró Jeszenák-féle levéltárban 15 darab eddig ismeretlen Árpád-kori okiratot, számos anjou-korit s más különféle újabb okiratot. b) A galgóczi bizottság — Bottka, Nagy Imre, Véghelyi, Thaly, Töttösi, s két napig Óváry — találtak 70 db eddig ismeretlen Árpád-korit, s valószinüleg van még ugyanannyi, melynek nyomára csak az utolsó nap jutottak. c) A nováki bizottság — Szabó Károly, Bölöni, Cherven, Thallóczi, Rudnai — szintén 15 Árpád-korit talált, kikutatván a Rudnay, Majthényi, Tornóczy családok levéltárait, érdekes tanulmányokat tévén a »de genere Divék« származó családokról. d) A bodoki bizottság, Radvánszky és Deák, átnézték a gróf Berényi, báró Hellenbach-féle levéltárakat, a Prónay és Mérey család irományait, a bodoki és nagy