Pesti Napló, 1875. október (26. évfolyam, 224-250. szám)

1875-10-20 / 240. szám

240 87.ám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szel­lem­i részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közre­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, Szerda, October 20.1875._________ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kb. 6 hónapra . . . 12 » — * Az esti kiadás postai külön küldés­éért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. 26. évi folyam. .hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. ITEXBBk Budapest, oct. 20. Király ő Felsége holnap reggel érkezik Gödöllőről Budapestre s holnap tartatik meg az a minisztertanács, mely tudvalevőleg Tisza­sza Kálmán miniszterelnöksége s a vele ösz­­szefüggő miniszteri változások ügyében fog határozni. Az osztrák birodalmi tanács mindkét háza tegnap tartotta az elnapolás után első ülését. Mindkét ház elnöke kegyeletes sza­vakkal emlékezett meg Ferdinánd király el­­hunytáról. Az urak házában három bizottsági tag választásán kívül nem is történt egyéb; a képviselőházban Preuis pénzügyminisz­ter terjeszte elő az 1876-ik évi költségelő­irányzatot, részletesen feltüntetvén a ház előtt annak főbb tételeit s végeredményét. E szerint az 1876-iki költségelőirányzat 21,587.827 frttal nagyobb szükségletet tün­tet fel a tavalyinál; ezen összegből a rendes szükségletre 15,294.741 frt, a rendkívülire 6,293 086 frt esik. A bevételek 5,852.054 írttal nagyobb összegben irányoztatnak elő a mint évi elő­irányzathoz képest. Ezen összegből esik töb­bek között az egyenes adókra 15.000 frt; a közvetett adókra, — a vám kivételével, — 1.158.334 frt; az erdők és bányaművek jö­vedelmére 259.970 frt. Az összesen 403.869 876 forintra elő­irányzott szükségletet a 378.941.953 forint­ra előirányzott fedezettel összehasonlítva, 24,927.923 frtnyi hiány mutatkozik, mely 15,735.773 írttal haladja meg a jelen évre előirányzott deficitet. E deficit egy részét a bélyegek és illeté­kek tételeinek felemelésével s a még rendel­kezésre álló rente-tartalékkal hiszi az osztrák pénzügyminiszter elenyésztetni. A nagyobb részt, körülbelül 18 millió frtot, hitelművele­tek útján akarja Preuis fedezni. Csaknem olyan mértékben, mint Vil­mos császár olasz látogatása, foglalkoztatja Bismarck herczeg távolléte a közvéleményt. Kalandosnál kalandosabb dolgokban keresik a cancellár otthon maradásának okát, s egyik lap egyenesen azt mondja, hogy a római né­met nagykövet az olasz rendőrséggel egyetér­­tőleg tanácsolta a herczegnek az elmaradást. Attól lehetett ugyanis tartani, hogy a fanatis­­mus új támadást intézhet a herczeg élete ellen. Bismarck azonban nem olyan ember, a­ki a maga árnyékától is megijedne; azért nem igen valószínű, hogy ilyen üres hírek és fenyegetések tartóztatták volna vissza az olasz utazástól. Több alaposságot tulajdonítanak ama híreknek, melyek szerint Bismarck herczeg azért nem ment Milanóba, mert nem akart az olasz miniszterekkel, kiknek politikai maga­tartását kétszínűnek és határozatlannak tart­ja, találkozni. Olyan igazságokat mondott volna nekik, melyeknek kellemetlen követ­kezményei lehettek volna, azért inkább ott­hon maradt. E nézet megc­áfolására a »Nat. Zig« hosszú milánói, de úgy látszik, német félhivatalos forrásból eredő levelet hoz, mely két kormány közötti viszonyokat a legben­sőbbeknek mondja. Bismarck herczeg — írja levelező — jól tudja, hogy Olaszország viszo­nya a curiához egészen más, mint Németor­szágé, s hogy ez okból a két állam egyházi politikája egyenlő nem lehet. Különben Bismarck eléggé erősnek érezi magát arra, hogy Olaszország vagy bármely más hata­lom támogatása nélkül is diadalmasan meg­állja a harczot az ultramontanismussal. Másrészt az olasz államférfiak is tudják, minő erős és megbízható szövetségesük van Németországban, s azért saját érdekükben tartózkodnak olyan politikától, mely csak­ugyan kellemetlenségekre adhatna alkalmat. Végül Bismarck herczeg távolmaradását némelyek úgy tüntetik föl, hogy a cancellár nem akarta személyével elijeszteni azokat, kik a curia érdekében Vilmos császárnál köz­ben akarnak járni. A herczeg tudja, hogy a császár úgy sem fog engedni, s így a legjob­ban meg lesz c­áfolva ama hír, mintha az öreg Vilmos nem saját meggyőződéséből, hanem Bismarck pressiója alatt hozná elhatározá­sait az egyház­politika terén.­­ Külön­ben úgy látszik, a curia alig tett, vagy te­­end ez alkalomból Vilmos császárnál kiegyező kísérleteket. Legalább azt sejteti azon teg­napi távirat, hogy a milánói érsek betegnek jelentete magát, s egészen távol marad a csá­szár tiszteletére rendezett ünnepélyektől. A milánói látogatással a franc­ia sajtó is foglalkozik s általában úgy szól róla, mint a­minek egészen veszélytelen jelentősége van. Ezt a »Moniteur Un.« is kiemeli.» A commen­­tárok — írja — melyekre a találkozás alkal­mat ad, megismertetik, hogy a megnyugtatás eszméi az utolsó időben mindenütt haladást tettek. Más időkben a két fejedelem találko­zása talán némi aggályokat keltett volna, s a közvélemény új nehézségek csíráját láthatta volna benne. Ma azonban a legjelentékenyebb közlönyök nemcsak Német- és Olaszország­ban, hanem másutt is elismerik, hogy a mi­lánói találkozás békés eseménynek tekinten­dő, mely tehát Francziaországnak épen semmi nyugtalanságot nem okozhat. Ez örvendetes jelenség, melyről megnyugvással veszünk tu­domást.« A »XIX. Siécle« szintén hoz czikket szentel a találkozásnak, s azt mondja, hogy a két fejedelem politikája a két állam érde­keinek megfelel, s ez érdek szükségképen Német- és Olaszország politikai solidaritására utal. A viszonyok ügyes felhasználásával ta­lán Francziaországnak sikerült volna Olasz­országgal ilyen viszonyba lépni, de a napó­leoni politika elmulasztotta ezt, most pedig már adott tényekkel áll szemben. Késő lenne — mondja a lap — e művön rést törni akarni, akarva nem akarva az adott tényekhez kell al­kalmazkodnunk. Németország és Olaszország állandó alkotások, őket ephemereknek tartani veszedelmes játék lenne. A milánói találkozás igazi jelentősége ez: Vilmos császár és Victor Emanuel király, a­kik egyetértettek az alko­tásban, egyetértenek a fenntartásban is, s je­len föllépésük a­nélkül, hogy benne a kihí­vásnak csak látszata is rejlenék, mostani biz­tonságuk tudatával azon szilárd akaratot ta­núsítja, hogy újra egyesülni akarnak minden ellenséggel szemben, a­ki közös diadalaik­ból valami lényegeset és véglegeset el akarna vonni.­ A bajor kormányválság még mindig nem dőlt el. Mint Münchenből tegnapelőttről ír­ják, igen valószínű, hogy a kamra legköze­lebb elnapoltatik. Minthogy Bajorországban az adókat évnegyedenként utólag fizetik, uj bud­­gettörvény egész 1876. mártius végéig nem szükséges. Lajos király a képviselőház több­ségének magatartásától nem igen van ugyan elbájolva, de másrészt minisztereinek is gyön­géd szemrehányást tett a választókerületek beosztása alkalmával követett méltánytalan eljárás miatt. Egy tegnapi konstantinápolyi sür­göny szerint a lázadók Ambranánál újabb vereséget szenvedtek. A sürgöny szerint lá­zadók és »montenegróiak« vettek részt a küzdelemben. A porta még egyre folytatja a hadi készületeket, s noha a helyzet mindin­kább békés alakot ölt, a mozgósított csapatok száma folyton szaporodik. A csapatok nem­csak a fellázadt vidékekre, hanem a szerb határra is küldetnek. Néhány angol lap a török állambukás alkalmából azon sajátságos hírrel lepte meg a világot, hogy a porta Gladstone­t, az ismert államférfiut kérte föl arra, hogy jöjjön Konstantinápolyba s hozza rendbe Törökország pénzügyi helyzetét. Gladsto­ne e közleményt tökéletesen alaptalannak mondja. Mint a spanyol csatatérről jelentik, Delatre tábornok hadosztálya útját állotta a carlistáknak, a­kik Cataloniából Aragónián át Navarrába akartak törni. A sereg szétvere­tett s vezetője Paraiso elfogatott. A „Pesti Napló” tárczája. Egy nagyvilági házasság. Regény. Irta: Fenillet Octáv. Francaiéból: U. Ilona. XIV. (Folytatás.) A következő három-négy nap alatt a kastély és a pavilion vendégei, Rias ur kérelmére, folytatták előbbi bizalmas életüket; naponkint együtt reggeliz­tek és ebédeltek, hol az egyiknél, hol a másiknál. De Rias asszony minden szívélyessége és feszélytelen­­sége daczára, melylyel az összejövetelekben résztvett, azokban bizonyos részkedvűség s aggasztó lehan­­goltság uralkodott. Kérem­ úr, bár iparkodott kö­zönséges nyugalmát fenntartani, feltünőleg gondokba merültnek látszott. Rias asszony majd felindultnak, majd levertnek tetszett — mindig halo­vány és gyön­gélkedő s úgy látszott, hogy elnyomja a tettetés sú­lya, mely fölülhaladja mind erejét, mind lojalitását. Rias asszony férje előtt compromittáló ügyetlenség­gel viselte magát; ő lelkiismeretes pontossággal ke­rülte Kévern úrral a négyszem közti minden látsza­tát, de tekintete minduntalan fölkereste Kévern urat és elárulá őt. A­mi Lauris asszonyt illeti, ő napról napra szomorúbb jön. Rias urat kémlelő figyelem­mel vizsgálta, mintha attól tartana, hogy az észre­vesz valamit. Lauris asszony sokszor visszavonult unokanővérével, s mikor visszatértek, mindkettő ar­­c­án láthatók voltak a sírás nyomai. Bizalmasa volt-e, bűntársa-e ? Bátyja iránti vak szeretete arra bízta-e, hogy szerelmeskedéseit pártolja? — Vagy abban fáradozott, hogy Rias asszonyt észre és kö­telességeinek tudatára térítse ? Bár mint legyen, annyi bizonyos volt minden­kire nézve, kivéve Fitz­Gerald asszonyt, e kitűnő hölgyet, hogy Rias or­­oszul tette, mikor elhagyta Angliát, s hogy családja körében a tolakodó és csend­zavaró szerepét játsza. Lionel sötét nyugtalansággal várta a pillana­tot, melyben a kényelmetlen helyzetet tető­pontra juttathatja, midőn ez alkalmat a véletlen nyújtotta.­­ Lionelt visszatérte óta magyarázhatlan álmatlan­ság gyötre. Azon szokása volt, hogy szobájában so­káig ébren maradjon, s hogy nem aludt el sokáig az­ 1 után sem, midőn a gyertyát elolta. A visszatértét köv­­­vető ötödik éjjelen, egy órakor, az ajtó nyílását hal­­j­totta, melyet valaki nagy elővigyázattal nyitott ki, hogy a parkba lépjen. Pillanat múlva egy fehér ele­­j­gáns alakot látott ablaka előtt elhaladni, a ki kísér­teties léptekkel suhant el a gyöpön s a fasor mély árnyékában eltűnt. Rias­ur bizonyos elégtétellel vonta össze ajkát. Hevesen felnyitott egy ébenfa szekrényt, melyben két czéllövő pisztolya volt, — de azután, a meggon­dolás egy pillanata múlva, szint oly hevesen eldobta a fegyvert, elhagyta a szobát és a parkba lépett. Az irány, melyet Rias asszony követett, Rias urnak meglehetősen biztos ujjmutatásul szolgált. A rézsútos fasor, melybe Rias asszony lépett, a park azon részébe vezetett, mely szomszédos volt a Kévern ur tulajdonát képező ligettel. A mély ut, melyen nap­pal is csak kevesen­ jártak, képező a két birtok kö­zött a határvonalat, oda kellett mennie Rias asszony­nak — ha éjjeli kirándulása azon czéllal bir, melyet Rias ur gyanított. A helyett, hogy az ifjú asszony lépteit követné, Lionel egy vadász-ösvényre tért, mely a sűrűséget átmetsző és a távolságot lényegesen megrövidítette. Ösztönére és vadász tapasztalataira számított, hogy a sötétség daczára a kanyarulatokra ismerjen, de nagyobb nehézségekre talált mint gondolta: a lelki fel­izgatottság és a sietség, melylyel czélját követte, egy­­szernél többször is tévútra vezető. Mialatt a bokrokon keresztül nagy nehezen át­­járatot erőszakolt ki magának, egy különös emlék merült fel lelkében, mely ellen hasztalan küzdött ; visszaidézte szerelmes barangolását, melyet a házas­sága előtti napon, ugyan ezen erdőcskében, ugyan ezen ösvényeken, Fitz Gérald kisasszony társaságá­ban végbe vitt; az érzelmek különbsége, melyek az­nap szivét elragadák, és a jelen pillanatban kínoz­ták, szúró fájdalommal tölték el lelkét. Egyszerre megállt: hangok — és mint Lionel vélte, zokogás hallatszott feléje az erdő és éj csend­jének közepette. Előre hajolt, a lombot szétválasztotta és leselkedő indusként, csendes léptekkel haladt előre. — A mély út szélén állt, és annak félhomályában két árnyékot vett észre, mely egymás mellett haladt. Minden kétség nélkül Rias asszony és Kevern arra ismert. Lionel lélekzetét visszafojtotta, ereinek lük­tetését szerette volna megszüntetni, hogy jobban hallhasson, de a beszélgetés már végéhez látszott köze­­litni: csak kevés szót váltottak elfojtott hangon. Rias asszony minduntalan zsebkendőjével érintette arczát. Egyszerre Revern úr megállt, csendesen tekintett az ifjú nőre és azt magához vonva szenvedélyesen szi­véhez szok­ta. Lionel szemeire vörös fátyol vonult, mely né­hány perczig elvaku­á. Midőn a szédülésből kibonta­kozott, és ismét maga körül tekinthetett, Kévern ur és Rias asszony már eltűnt. xy. Másnap reggel Rias ur komornyikja Kévern ur saját kezeibe a következő levélkét nyújtá át: »Ma éjjel a parkban voltam. Igen hálás volnék, ha holnap kilencz órakor reggel két barátomat el­fogadná. »Rias Lionel.« Alig hogy e sorokat átküldé, Lionel azonnal Párisba utazott. A mint megérkezett, egy rokonát d’Eblis urat kereste fel, kinek az ilynemű becsület­beli ügyekben különös ügyessége volt. Azt mondá neki, hogy visszajötte óta többféle kellemetlenségei voltak szomszédjával Kéveri úrral, birtokuk határai és kölcsönös vadász jogaik miatt, hogy e pörlekedések komoly vitával végződtek, melyet csak fegyver által lehet eligazítani. Megkérte őt, hogy lenne egyik se­géde. Eblis úr reményét fejezte ki, hogy ily köny­­nyű összekoc­czanás barátságos után is elintézhető, s ezen kivül azt is megígérte, hogy legközelebbi na­pon az első vonattal megy Fresnesbe, hogy már reg­gel 8 órakor ott legyen. Rias úr ezután d'Estrény herczeghez ment, de a herczeg társaságban volt, fölkereste ott is. Midőn az egyik salonba lépett, mely­ben a fiatal emberek a whist-asztalt környezték, a véletlen úgy akarta, hogy az egyik néző kimondotta Kevern úr nevét. A rögtöni és erőszakolt csönd, a­mely beállott, midőn Rias urat észrevették, ennek bi­zonyságául szolgált arra nézve, hogy házasságának szerencsétlenségét ismeri már a világ. D'Estrény herczeg komoly arczczal fogadta Lionel közlését. Meghallgatta minden félbeszakítás nélkül a nagyon valószínűtlen magyarázatot, melyet Lionel a vita kez­detéről elmondott, s ép úgy mint d'Eblis ur, minden­ben felajánlotta szolgálatait. Midőn Rias az este 10 órakor Fresnesbe vissza­tért, Fitz-Gérald asszonyt egyedül, szomorúan ta­lálta. Azt mondta Riasnak, hogy leánya az egész napon át gyöngélkedett, s ebéd után oly roszul lett, hogy ágyba feküdt s mindenkit arra kért, hogy nyugton hagyják. Nehány szeretetteljes s aggodalmat eláruló kér­dés után Rias úr azt mondá, hogy ő is nagyon fáradt, s visszavonult szobájába. Midőn éjfél tájban íróasztala előtt ült, hogy néhány rendelkezést tegyen, halkan megnyílt szobá­jának ajtaja. Rias megfordult, Rias asszony állott előtte — haloványan, mint a halál. Rias úr jéghideg szigorral tekintett reá. — Mit akar ön, tőlem ? kérdező. — Szólni akarok önnel! suttogá Rias asszony, fojtott, alig érthető hangon. — Beszéljen! — Lionel! Én már félig örült vagyok. .. . szólt Rias asszony lázas fájdalommal.— Kérem önt, legyen kímélettel irántam! ... ne öljön meg! . . — Mit akar ezzel mondani, kedvesem ? — Lujza itt volt. . . ő reggel óta gyanako­dott . . felhasználta a pillanatot, melyben testvére távol volt.. s olvasta az ön levelét... mi mindent tudunk!.. — S mit tud ön ? — Azt tudom, hogy ön holnap reggel megve­rekszik Keveri úrral... Rias úr felállt és nejével szemben így szólt: — Hallgasson meg, Mari! Nagyon­ sajnálom, hogy e dolgot ön megtudta... de ön be fogja látni, hogy ez nem az én hibám folytán történt... s most mit akar tőlem ? Ön elvesztegeti idejét... Önnek meg kell azt értenie, hogy tagadása és rimánkodása e pillanatban egészen hasztalan... A fogadás, mely­ben visszatértemkor részesített, s önnek azóta tanú­sított magaviselete nagyon meggyőztek engem azon összeköttetés jelleméről, a­melyben ön Kévem­ úrral áll... A múlt éjjel követtem önt... láttam, hogy mi történt önök között... Így tehát tisztában vagyok, s nincs semmi a világon — erről legyen meggyőződve — a­mi visszatarthatna attól, hogy becsületemből azt megmentsem, a­mi még megmenthető.------És most ? Távozzék!... Rias asszony lerogyott egy székre, s kezét ösz­­szekulcsolva, szemével maga elé bámulva, kiáltá: — Istenem!... Óh istenem!... — Kérem önt, hagyjon el! — felelt Rias ridegen. Rias asszony felállt s néhány lépést tett az ajtó felé ... Majd megállt, s hirtelen Rias felé fordulva, térdre rogyott előtte. — Jól van! — kiáltá — öljön meg engem!... Ez igazságos lesz,­ . . De engem, csak engemet. . . csak engemet!.. És szavát elfojta a feltörő zokogás. — Hogyan? Nem érzi azt kegyed, hogy min­den szava tetőzi a sértést ? — Nem! . . Óh, nem!.. Esküszöm önnek!... Ön nem ért engemet. . . Engedje meg, hogy mindent elmondhassak... Esedezem ezért!.. Ah... ön csak­hamar meg fogja látni, hogy az igazat mondom el... Igen, én vétkes vagyok .. igen, én szeretem Kéreri urat . . igen, ha ő akarta volna. . . azt hiszem . . le­hetséges . . szerelmem, gyöngeségem semmit sem ta­gadott volna meg tőle . . ön látja, hogy nem kímélem magamat. . de ő nem akarta .. Nagy isten, ő nem akarta . . ő mentett meg engemet. .. S ön meg akarja őt ölni!.. De ez lehetetlen.. Ez gyalázatos tett vol­na .. Gyalázatos!.. Kérem önt.. Esedezem . . Ne kövesse el e tettet! — Ön tehát valóban szereti őt! — kiált ii fel Rias úr, mig megvető tekintetet lövellve leült. (Folyt. köv.) Budapest, oct. 20. (A pénzügyi bizottság) mai ülésében a hitelműveleti kiadásokat s bevételeket vette tárgya­lás alá. A szőlődézma-váltságnál (kiadás és bevétel 3.975.116) Lukács felhozza, hogy az alap­nak több, mint 5 millió esedékes hátraléka lévén, az előirányzat a valóságnak megfelelőleg kijavítandó lenne. Széli miniszter kijelenti, hogy az előirány­zat az eddigi eljárásnak megfelelőleg készült, s a jövő költségvetésben ezen előirányzat is megjaví­tandó lesz. Wahrmann a dezmaváltság egész törlesz­tési tervét hibásnak tartja.­­ A miniszter elő­adja, hogy egy végleges törlesztési terv fog kidolgoz­tatni s a törvényhozás elé terjesztetni. Az előirány­zat megtartását kéri, ígérvén, hogy a hátralékok be­hajtásáról gondoskodni fog. A maradvány-­s irtványföldek be­hajtásának előirányzatát (100.000) a bizottság vita nélkül megszavazza. A sorsolási kölcsön kiadásai (1.459.629) vita nélkül megszavaztatnak. A bevételeknél a m­i­­n­i­s­z­t­e­r több, időközben tisztázott ügy alapján né­mely tételeket megváltoztatni kér, nevezetesen az időközi kamatokat 50,000-ről 302,426 írtra emelni, a főváros által a rakpartokért fizetendő haszonbért 50,000-ről 20,000-re leszállíttatni, a sugárút költsé­geire adott előlegekből 800,000 helyett 910 ezer ftot felvétetni kér. A bizottság e módosításokkal megszavazza az előirányzatot. Az államadósságoknál (szükséglet 68.0­00.000) Széll miniszter indítványára a vasúti 30, 54 és 153 milliós kölcsönök kamatai ezüst helyett aranyban vétetvén fel, a kamatkiadások 1,294.000 írttal emelkednek. A közösügyi kiadásoknál a delegá­­ciók határozatai folytán változnak a tételek, s összes quotánk 32.607.000 forint, vagyis az előirányzottnál 1.100.00 írttal több. (Az adóemelés és a törvényha­tóságok.) Arad megye oct. 18-diki közgyűlésén szóba került az adófizetés és az adóemelés ügye. Az erre vonatkozó tárgyalás következőleg folyt le: T­a­­b­a­j­d­i Károly alispán felolvassa évnegyedes je­lentését. E jelentés vége a megye adófizetési viszonyai­­ról szól s egy indítványban tetőzik, mely szerint te­kintettel arra, hogy azon tárgyak, a­melyek a me­gye adóhátralékos lakosságánál végrehajtás útján összeirattak, a jelenlegi viszonyok mellett csak potom áron lennének eladhatók, továbbá tekintve azt, hogy ezen eljárás az adófizetők további adóképességét nagy mérvben veszélyezteti, intéztessék a pénzügy­őr­séghez egy felirat, a­mely a fennidézett körülmények elősorolása mellett azon kérésnek adjon kifejezést, hogy a pénzügyminisztérium engedje meg, miszerint az adóhátralékosok lezálogolt tárgyai ne most, ha­nem részletesen s kedvezőbb üzletviszonyok beálltá­val vétessenek árverés alá. (Élénk helyeslés.) Szónok kéri a közgyűlést, hogy fogadja el ezen indít­ványt s határozza el a pénzügyminisztériumhoz inté­zendő felirat foganatosítását. Gr­­­at­z Béla hivatkozva az alispáni jelentés­ben tett, s a pénzügyminisztériumhoz intézendő fel­iratra vonatkozó indítványra, tudni akarja, hogy az elfogadtatik-e, s megemlítve egy korábbi nyilatko­zatát, abbeli nézetét fejezi ki, hogy Magyarország jelenlegi pénzügyi viszonyainak rendezése csak re­­ductionális reformok által lehetséges s ezért az érin­tett indítványhoz kéri toldatni azt, hogy a törvény­­hatósági bizottság előterjesztést tesz az iránt is, hogy a kormány halaszsza az új adók behozatalát kedve­zőbb időpontra, mivel jelenleg a nép nem bírja azo­kat fizetni. Tabaj­dy Károly alispán azt mondja, hogy sem ő, sem a bizottság nem örvend az új adóknak s az adófölemeléseknek ; mindazonáltal, miután az előtte szóló indítványát elvi jelentőségűnek tartja, továbbá miután rendszerváltoztatás czéljából a nagy egészből ily apró részleteket kikapni nem lehet, visz­­szatér saját indítványára s ajánlja annak elfoga­dását. Edelspacher János elfogadja Glatz indítványát, sőt bővíteni is akarja, amennyiben hi­vatkozva az ország lakosságára, felterjesztést kíván intéztetni az országgyűléshez az iránt, hogy az adó­felemelés halasztassék kedvezőbb időre, az új adóne­mek pedig egészen mellőztessenek. Atzél Péter elnö­k-f­ő­i­s­p­á­n azt véli, hogy a Glatz és Edelspacher urak indítványa a házszabályok 16-dik szakasza folytán jelenleg nem tárgyalható; ezen indítványokra nézve bevallja ugyan, hogy az adófizetők dolgai nem mennek úgy, a­mint azoknak menni kellene, de ennek oka nagy részben nem az adózók fizetésképtelensége, hanem inkább az, hogy hiányzik bennük az akarat arra, hogy az állam iránti kötelezettségeiknek eleget tegyenek. Elnök azt mondja, hogy az adó sok ugyan, de nem elviselhetet­len, s ezenkívül mindenkinek kötelessége az állam terheit erejéhez képest hordozni; végül kéri az egész kérdés mellőzését, az alispáni jelentés tudomásul vé­telét s az abban foglalt indítvány elfogadását. (Élénk helyeslés.) A törvényhatósági bizottság elfogadja az alispán indítványát. (E jelentésre némi megjegyzésünk van. Az or­szág anyagi helyzete súlyos, s a tervezett adóföleme­lés mérvei és módja ellenében nekünk is lesz komoly szavunk. Nem lehet azonban azt óhajtanunk, hogy a vármegyék petitionáljanak minden adófölemelés el­len. Ez megingathatná hitelünket, az ország hitelé­nek fenntartása és megerősítése pedig mindnyájunk­ra nézve elengedhetlen, komoly, hazafias kötelességet képez. A vármegyei felszólalások tárgyát ez idő sze­rint első­sorban a vámügy képezheti, melynek erélyes és tapintatos megoldásával milliókat ment­hetünk meg az országnak. A s­z­e­r­k.) Bécs, October 19. (A török hadi­tengerészet. — A hangulat Szerbiában. — Az omladina elkeseredése. — Csodabogarak a skupstinából. P. C. A török hadi­tengerészet állapotát illető­leg Konstantinápolyból a következő hiteles kimuta­tást veszszük: A tengeri haderő, melylyel a török kormány ez időszerűit rendelkezik, a következő, 8 pánczélfregatt (5120 ember, 112 ágyú és 6650 lóerő); 9 pánczélcorvet (39 ágyú, 4000 lóerő és 2173 em­ber) ; 2 pánczélos toronyhajó, (8 ágyú , 400 lóerő és 438 ember); 7 pánczélos ágyúnaszád, (14 ágyú, 1700 lóerő és 405 ember) ; továbbá a következő fahajók : 5 fregatt (115 ágyú, 2600 lóerő és 3087 ember); 26 gőzyacht és gőzös (112 ágyú, 8668 lőerő és 4429 ember); 10 corvet (117 ágyú, 1940 lóerő és 6390 ember); 34 kisebb gőzös (85 ágyú 528 lóerő és 1282 ember.) A tengeri hadhoz tartozik ezenkívül négy első rangú fahajó, melyek jobbára szállításra használtat­nak (2500 lóerő és 2784 ember) kilenc­ vitorlás és 5 forró hajó (2554 ember). A török haderő tehát összesen 130 hajóból áll, melyeken 641 ágyú és 28.462 ember van. Belgrádból jelentik nekünk: Milán fejedelem teg­nap több kerületi küldöttséget fogadott,melyek hódoló szerencsekivonatukat jöttek kifejezni; összesen 17 ily küldöttség fog ide érkezni és igy az elfogadás ma és holnap folytattatik. A lapok a felkelés színhelyeiről egyre köztik még a tudósításokat, és bő tért vesztegetnek a haj­meresztő kegyetlenkedésekre, melyeket a törökök Boszniában állítólag elkövetnek, de a szomszéd tö­rök tartományokban véghezmenő események iránt az érdeklődés, mely még 14 nappal ezelőtt fanatikus harczkedv volt, tetemesen lelohadt, sőt hunyófélben van. Senkinek sem jut eszébe arról beszélni, hogy Szerbia is részt vesz majd a felkelésben. Az omladinisták a maguk módja szerint vesz­nek boszút, amiért reményeikben csalódtak; híreket terjesztenek, hogy belzavarok fognának kitörni Szer­biában. De mondhatjuk, hogy a kormány nagyon óvatos és éber, és nem fél azon hallatlan izgatásoktól sem, melyeket a magyar területen megjelenő, újvidéki, zimonyi és pancsovai omladinista lapok ki­fejtenek. A skupstina egyre a községi önkormányzat tá­gítására vonatkozó előterjesztésekkel foglalkozik. A vita azonban tegnapig véget érhetett. Hátra van azonban még néhány indítvány, me­lyek mint csodabogarak is említést érdemelnek, így az egyik indítványt azt akarja, hogy Bel­­grádban szüntessék meg a csendőrséget,mert a csend­őrség, — úgymond az indítvány — veszélyez­­i a közbiztonságot, nemhogy megóvná. Egy másik indítványozó meg azt akarja kimon­datni, hogy az egyházak nemzeti tulajdont képeznek, melyet a községek kezelnek nem pedig a papság. Mindkét indítvány bizottsághoz utasíthatott. Az osztrák birodalmi tanácsból. Az urak házának ülése oct. 19-én. Elnök: Auersperg Károly hg. A kormány padjain: Auersperg, Unger és Mannsfeld. Az ülés kezdődik 12 órakor. Elnök meleg szavakban emlékszik meg azon veszteségről, mely az uralkodó házat Ferdinánd el­­hunytával érte s a ház részvétét tolmácsolja a dynastia gyászában. (A ház tagjai felállanak.) Mérleg (a pénzügyi bizottság megállapodásai szerint.) Rendes kiadások Rendes bevételek Rendkívüli kiadások Hitelmüv. kiad. Rendkívüli bevételek Hitelm. bevét. • Ehhez uj kölcsön kama­­tataiból Összes hiány 17.649,481. Öszszes kiadás Összes bevétel Hiány 200.859,923 206.770,455 25.995,186 5.534.745 3.041,163 6.964.745 232.425.854 216.776,363 15.649,481 2.000,000

Next