Pesti Napló, 1875. október (26. évfolyam, 224-250. szám)

1875-10-10 / 232. szám

232 szám. Budapest, Vasárnap, October 10 1875. 26. évf folyam. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét, illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kb. 6 hónapra , , , 12 » — » 4« esti kiadás postai killdnkiüldéséért felülnzetétt évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától szám­itt­atik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KTA­DÓ-HIVATALBA Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI HTAPIIG“-ra. 9. Oct. 1-jén belépett évnegyedes új előfizetőinknek Feuiliet Oetáv regényének oct. 1-sejéig­­lapunkban megjelent részeit, ha ez iránti óhajukat előfizetési megrendelésükben ki­jelentik, külön lenyomatban díjtalanul küldjük meg. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 1*/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet .) Egész évre........................24 frt. Fél évre .........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, oct. 9. Mi vezette Szerbiát, a mai válságba, s miként jutottak a viszonyok oda, a­hol már a legnagyobb válság fellobbanása is csak napok és órák kérdése : e fölött még mindig nem késő az elmélkedés A szerb-török há­ború esélye ugyan már megszűnt, de Milán még mindig ingadozik trónján. Risztics még mindig tevékeny részt vesz az izgatásban, a skupstina még mindig nem képes rendes ke­délyállapotra tenni szert, s a kabinet végle­gesen még mindig nincs megalakítva. A köz­ben pang az ipar- és kereskedés, bomlik a hitel, a mozgósítás miatt zúgolódik a népség, s ürül a kincstár, beszélnek Milán kényszerű lemondásáról, Risztics pártütéséről, Monte­negro fusiójáról, készülőben levő véres for­radalomról, Milán esküvőjének végleges el­halasztásáról, s több e féle nem épen kelle­mes eshetőségekről. Gyors elhatározásra van szükség egy vagy más irányban, hogy az események szabályszerű — habár esetleg szokatlan — mederbe tereltessenek. Ez elha­tározás jöhet magától Milántól is, jöhet a skupstinától is, s végre jöhet a pártütőktől s illetőleg azok fejétől, Riszticstől, is. Ha valamely államban a törvényhozó testület, mint például a skupstina, csak zárt ajtók mögött titokban t­anácskozhatik; ha ugyanott ugyanakkor a fejedelem elkergetésé­­r­ől Ttszaszerte nyíltan beszélhetnek minisz­terek, katonák, kalandorpolitikusok és csa­vargó omladinisták ; ha végre szintén ott és szintén akkor egy a fejedelem által elbocsá­tott miniszterelnök nemcsak meggátolhatja az új kabinet alakítását, hanem a mellett nyíltan szerepelhet, mint olyan párt feje, mely egyenesen a detronisatióra tör : az az állam vagy nem rendezett állam, hanem csak olyanformának látszó néptömeg, vagy pedig egyáltalán nem részese a civilisatiónak, s hozzá a parliamentarismus műszavai csak olyan formán illenek, mint az óceáni szige­tek vad lakóihoz a frakk és cylinderkalap, vagy végre ez államban egy olynemű forra­dalommal állunk szemközt, melynek új epi­­thetont kell még keresnünk az államtudomá­nyok lexiconjában. Minden jel azt mutatja legalább, hogy Szerbia a békét és biztos ha­ladás útját megunta Most már bizonyos, hogy Milán hibá­zott akkor, a­mikor a megbízhatlan Risz­­ticsre bízta a cabinet alakítását, vagy hi­bázott akkor, a­mikor Riszticsnek szabad ke­zet engedett arra, hogy a kabinetbe kizáró­lag saját embereit vegye be. Ha Milán a herczegovinai mozgalom kezdetén és folya­mában sem a békére sem a háborúra nem tudta magát véglegesen elhatározni , sokkal czélszerűbb lett volna befolyását, arra hasz­nálni, hogy az egymással szemközt álló ele­mek harcza a cabinetben és az ez által vezetett skupstinában emészsze fel önmagát, mintsem megengedni és elnézni azt, hogy Risztics perfidiájának sikerüljön a zajongó csőcselék szövetségére támaszkodva, a mérsékelt ele­meket teljesen terrorisálni E terrorizmus he­tek óta megvolt már, de gyümölcse most kezd megérni. Az a »hír szerinti« cabinet, melyről ma este értesít bennünket a sodrony, még ha végleg megalakul is, alig lesz abban a helyzetben, hogy saját kezdeményezéséből kész is legyen, képes is legyen a Risztics-féle mozgalmat gyorsan és gyökeresen lecsillapí­tani s eredménytelenné tenni. Általában sajátságos játékot enged a szerb nép néhány bátor vezetője által önma­gával űzetni. Gyűlölete fel van szítva Török­ország és Magyarország ellen eg­aránt. Ro­­konszenve készen árultatik mindenki számá­ra, csak épen a töröknek és magyarnak nem. Hacsak saját eszére és szenvedélyére hall­gatna , kész volna megtámadni a törököt s be­­lekapcráskodni Magyarországba és Ausztriába. S tenni ezt akkor, a mikor sem fegyvere, sem hadserege,sem pénze,sem hitele,s a mikor a pol­­gárosultság ösvényén messze hátul ballag, dy­­nastiája ellen szabadon tenyészik az engesztel­­hetlenek pártja, s a személyes és szenvedélyes párttusáknak a cabinetben és a skupstinában se hossza, se vége. Beletüzelte magát a hercze­govinai mozgalomba. Sem békében nem ma­radt, sem a háborút meg nem kezdé. Várta a bosnyák rája fölkelését s a herczegovi­­nainak szerencsés fegyvertényeit. Várta a török bukásának sült galambját. A nagy tűznek a lehangoltság, a vérmes remények­nek a keserű csalódás, a török kicsinylésének a nisi tábor lett következménye. S most,hogy a sült galamb minden oldalról messze repült tőle, önmagán akar boszut állani. Boszut azzal, hogy forradalmat tervez fejedelme ellen, vagy legalább enged ter­vezni kalandor vezetői által. Bizony nem más vallja kárát, csak maga a szerb nép. A mi szavunk ugyan mindig erős gyanú fedezete mellett juthat csak a szerbekhez, de mégis adunk nekik egy jó tanácsot. Szerbia arány­lag soha sem haladt oly gyorsan és oly biz­tosan a megizmosodás czélja felé, mint Mihály uralma alatt, s Milánnak is erős hajlama s elegendő képessége van e politika követésére. Minden lehető combinatió közt e dynastia bir legtöbb rokonszenvvel, s a rokonszenvnek legnagyobb állandóságával a szerb nép kö­zött. Vessék el vagy gyöngítsék meg e té­nyezőt: Szerbia nem lesz egyéb, mint a ha­talmak beavatkozásainak s vezetői nyers szen­vedélyeinek nyomorult játéktárgya. Hiszen nekünk itt a szomszédságban alig lehetne tán nagy érdekeltséget fejteni ki Szerbia megerősödése iránt, és mégis mi valóban jobban szeretjük,ha ez ifjú ország nem engedi át magát a pelyhedző ifjúság lázzongó szenve­délyeinek, hanem inkább észre tér s utána lát a békességes munkának. A skupstina ma még hallgat Milánra. De biztosabban hallgat, ha minél előbb haza küldi. Sok dologba belovagolta magát már e testület, s ha együtt marad, alig tudja magát gyorsan valami okos dologra elhatározni. Hogy az omladinával s az omladinának egy részről Törökország, másrészről Ausztria- Magyarország elleni örökös bujtogatásaival mit fog végezni a szerb kormány és szerb nép, erről most nem lehet szó. Nem lehet, mert ennél sokkal sürgősebb feladat Risztics­nek és czinkostársainak félrehárítása. De erre kérelem, szép szó, régi barátság emléke és jövendő ígéret nem alkalmas eszköz. Ha­nem igen is alkalmas eszköz a hatalmi tény, a fejedelmi erélynek f­é­lre m­agya­rázhatl­an nyilatkozványa. Ha erre Milán nem hajlandó vagy a belgrádi viszonyok sajátságai miatt nem képes, vagy ehhez Kaljevicsnek és Niko­­licsnak, kiszemelt, bel- és hadügyminiszteré­nek nincsen kedve, akkor minél előbb es­küdjék meg arájával s vonuljon félre szép csöndesen élni a házi és családi boldog­ságnak. Budapest, «**­. (A pénzügyi bizottság) mai ülé­sében egészen letárgyalta a belügyminiszteri költség­­vetést. Az esti lapunkban közlöttek után a betegápolási költségek 442.350 frtnyi előirányzatát, mely a tavaly alkotott törvény folytán 88 000 ft csökkenést mutat,a bizottság vita nélkül meg­szavazza. A himlőoltási költségeknél (51.450 frt) H­e­­­fy tanulmányoztatni óhajtja, várjon általában fenntartandó-e a himlőoltás, melynek a tapasztalás szerint mi eredménye sincs. A Tisza miniszter felemlíti, hogy szakembereink többsége a fenntartás mellett nyilatkozik; statisti­ai adatok szerint, ha beesnek is a beoltottak himlőbe, de az nem pusztít köztük oly nagy mértékben, mint a be nem oltottak közt. A bizottság megszavazza ezen, valamint a jár­vány­ok (10.000), szülházak (13.900), lelen­­czek és törvénytelen ágybéli gyermekek tápoltjainak(70.424)s a tébolydáknak (314.094 frt) előirányzatát. A közbiztonsági kiadásokra előirányzott 150.000 forintot S­i­m­o­n­y­i E. és H­e­t­f­y — mint külön belügyminiszteri »Disposi­tionsfond «-ot — nem szavazzák meg. A bizottság a miniszter felszólalására változatlanul megsza­vazza. Az erdélyi csendőrség előirány­zatánál (390.000)a miniszter megjegyzi,hogy jan.­i-étől kezdve a csendőrség mindazon tekinte­tekben, melyekben eddig a közös hadügyminiszter alatt állott, a honvédelmi miniszter alatt fog állani.­­ A bizottság megszavazta a csendőrség, valamint a t­o­l­o­n­c­z-kiadások (39.150), s az életmentési díjak (1.200 frt) előirányzatát. A nemzeti színház segélyezésére 44.000 frt, a színházi alapok jövedelméből a színház szük­ségletére 27.300 frt irányoztatik elő. Helly a színház, s színi tanoda ügyét egy — a közoktatási — minisztérium alatt tartja egyesítendőnek. — A mi­niszter szerint akkor lesz a kérdés felvetése he­lyén, ha majd egyszer a miniszteri tárczák új beosz­tása jö szóba. — Simonyi E. a nemzeti színház­nál hivatalos vizsgálat által felderített visszaélésekre h­ívja fel a miniszter figyelmét. —A miniszter azon kijelentésére, hogy a nemzeti színház állapotai­ról benyújtandó jelentésében ez ügyre is kiterjesz­­tendi figyelmét, a bizottság némi vita után megsza­vazza az előirányzatot. A hivatalos lap előirányzatánál (szük­séglet 9000, fedezet 87.548) Csenge­ry czélsze­­rűnek véli a »Törvény«-tár szerkesztésének a hiva­talos lapéval egyesítését. B. Sennyey a hiv. lap jövedelmét növelhetőnek találja azáltal, ha kiállítása az államnyomdában történnék.­­ A minisz­ter kijelente, hogy mindkét kérdéssel foglalkozott, s hogy a szerződési idő lejárta után a hiv. lap az ál­lamnyomdában fog nyomatni. A bizottság erre megszavazza az előirányzatot. A fővárosi rendőrség átalányá­nál — 427.830 forint, — fedezet a város részéről 420.000 — a miniszter kijelenti,hogy a fővárosi rendőrség újjászervezéséről szóló tvjavaslat már csak­nem teljesen elkészült, azonban bármily takarékosan igyekezett is eljárni, az a rendőrség szükségletét fel­jebb emelendi. A bizottság megszavazza az előirányzatot. A budapesti tűzoltó-egylet segélyezésé­nek 5000, az előre nem látható kiadásoknak 10.000, a nyugdíjak 606,888 frt előirányzatát — utóbbit felemelve egy törölt számtiszti állás 333 frt nyugdijával, — s a rendkívüli szükséglet 17.376 (a rendk.fedezet 7576 frt)frt előirányzatát — a 8000 frt karhatalmi költségnek a rendesek közé áttételével — megszavazván a bizottság, az ülés vé­get ért. (Az erdélyi bíróságok.) Lapunk teg­napi számában szóltunk ama vidéki levelekről, me­lyek két lapban az udvarhelyi törvényszékről megje­lentek. E levelek a legnagyobb visszásságokról vá­dolják a nevezett törvényszéket, de kifogásolják, hogy e törvényszék elnöke nyugdíjaztatok. Ezzel szemben jogosultak a következő kérdések. Ha a le­velezők, a­kik vádolnak, azt hiszik, hogy vádjaik va­lók, hiszik-e azt is, hogy azon elnök, kinek csaknem 12 évi vezetése alatt ily áll­apotok fejlődtek, kötelességét kellőleg teljesíti ? Lehet-e ily elnök nyugdíjaztatása ellen az említett indokkal agitálni ? S végre még egy kérdést: Kit talált voltaképen a levelezők nyilván gyűlölettől s pártszenvedélytől mérgezett lövege? A beteget-e, kik épen egy nehéz amputatiot visznek vég­re, vagy az orvost, ki műtétét teljesíti, vagy szenve­délytől elvakított önmagukat ? Különben ismételjük: a sajtóperek kiderítendik majd a közlemé­nyek forrását. (Az adófelügyelők.) Mint már említők, adófelügyelők fognak a kormány részéről a megyék s a nagyobb kiterjedésű városokhoz az adó behajtása czéljából beosztatni. Ezek a megyéknél a főispánok, a városoknál pedig a polgármestereknek lesznek alárendelve. A felügyelőségek jövő év jan. 1-én lép­tetnek életbe. Budapest részére 1 felügyelő, 1 alfel­­ügyelő és 21 számtiszt van kiszemelve. (A török államadósság.) A török kormány legújabb pénzügyi intézkedései folytán ér­dekes lesz Törökország államadósságát szemügyre venni. 1854-ig Törökországnak nem volt államadós­sága. Azóta következő kölcsönöket vett föl. 1854-ben Dent, Palmer és társa útján Londonban 3 millió font sterlinget 6°/0-ra; 1855-ben 5 millió fontot, melynek kamatját Anglia­ és Francziaország biztosították 41fó­ra Rothschildnál Párisban . 1858-ban a konstan­tinápolyi vámokat kötve le biztosítékul, 5 millió fon­tot Dent, Palmer és társánál Londonban 76 árfo­lyam mellett 6% -ra. Azután következő kibocsátá­sok történtek. 1860-ban 101,860 500 frankos köt­vény bocsáttatott ki 53 V4 árfolyammal 6 °/s kamattal Mires utján Párisban. E kölcsön biztosítékául a porta a vámokat s különféle tizedeket kötötte le. 1862-ben 400.000 db 500 frankos kötvény 68 árfolyam mellett 6%-kal, a bélyeg-, só- és dohányilleték jövedelmével biztosítva, Deveaux és társánál Londonban; 1863-ban 300.000 db 500 frankos kötvény 72 árfolyam mellett 0°/o-ra, biztosítva az indirect adók jövedelmével, az ottoman-banknál Londonban és Párisban; 1864-ben 100.000 db 500 francos kötvény 68 árfolyam mellett 6 % -ra ugyanott; 1865-ben 40 millió medjidié (török font, 11 medj.,10 angol font) úgynevezett »általá­nos« adósság Erlangernél Párisban 50 árfolyam mel­lett 5°/0-ra; 1865-ben 300.000 db 500 frankos köt­vény 66 árfolyam mellett 6 %-ra az ottomán­ banknál Párisban és Londonban. E kölcsön a rumeliai juh­­nyájak, a rézbányák és syriai adók jövedelmével biz­tosíttatott; 1868-ban kincstári jegyok adattal ki melyek időközben mind beváltattak ; 1869-ben 1.111.111 db 500 frankos kötvény 54 árfolyam mel­lett 6°/o-ra; 1869-ben vasúti dijsorsjegy-kölcsön, 1.980.000 darab 400 frankos kötvény a vasutak által biztosítva, 45 árfolyam mellett 3 százalék­ra; — 1871-ben Dent és Palmernél Londonban 5.700.000 font sterling 68 árfolyamon 6°/0-ra az egyp­­tomi tributumra alapítva; 1872-ben 11.126,200 font sterling 981/2 árfolyamon 9 %-ra; 1870-ben 27.777,780 font sdlg 581/2 árfolyamon 6 °/0-ra, így 21 év alatt tizenöt kölcsön vétetett föl s az utolsó budgetben a consolidált államadósság 4.335.237.191 frankkal volt fölvéve. Ezenkívül van 300 millió frank lebegő adósság s 1874. sept. 30-án a pénzügyminiszter to­vábbi 1.000 millió frankos kölcsön fölvételére lön fölhatalmazva. E kölcsönből eddig 43 1/2 árfolyamon 397 millió frank bocsáttatott ki. Az államadósság kerek számmal tehát ötezer millió frank­­r­a tehető, s ha a porta az évi kamatokat és törlesz­tési hányadot pontosan akarná fizetni, összes bevéte­leiből legföljebb negyven millió­ért ma­radna minden többi kiadásainak fedezésére, tett szemek közé, semhogy a pártatlan közönség fel­háborodása egy-két helyreigazító szót ne kérjen. A vallás- és közoktatásügyi­ miniszter úr nyi­latkozatot tett a pénzügyi bizottságban, hogy a bu­dapesti egyetem bölcsészeti karának netaláni hiányain­­ igyekszik segíteni. Ez volt az­­alkalom, melybe­­ az »Ellenőr« kritikusa belefogózva, törvényt lát­­ elevenek és holtak felett. Nem tagadom a hiá­nyokat , de tagadom, hogy bárkinek is joga lenne ezeknek czimén kísérletet tenni a közvélemény fél­revezetésére, oly férfiakat rohanva meg, kiket az egész nemzetnek méltó tisztelete védelmez. Az ítélet ugyanis, mely itt kimondatik, vagy irgalmatlan pál­­czatörés, vagy a legjobb esetben »bizonyítékok elég­telenségéből« való fölmentés. A bölcsészeti kar néhány tanárát ki akarja emelni az említettem czikk írója. De mikép ? Kiemeli »Toldy Ferenczet, ki a magyar irodalomtörténetet megalkotta, kinek e szakbeli tudománya még mindig legszélesebb az országban, kinek előadása még mindig lelkesítő és gyümölcsöző.« A koszorús veterán, a fáradhatatlan tudós és tanár meg fogja köszönni e bókot; de mi, kik figyelem­mel álltuk és álljuk körül a cathedrát, melyről e lankadatlan buzgalom a szépnek és igaznak szerete­­tét fiatal hévvel hirdeti; kikben az idénre hirdetett collegiumainak száma fölébresztette az óhajtást, vajha jobban kímélné drága erejét: mi szeretnék a »még mindig«-en túl tudni az elhallgatott gondola­tot, hogy miben nem a régi »már« Toldy? A ki nem emeltek, tehát hallgatagon elitéltek között — hogy másokat ne említsek — ott van Than Károlynak európaszerte ismert neve, ott van Salamon Ferencz, Henszlmann Imre, ott többen, kik közül bizonyára egyik sem szorult az én védelmemre. • A lóláb azonban ott kandikál ki a kö­pönyeg alól legjobban, a­hol egyenesen személyek ellen rugaszkodik. Azt írja, hogy ha a bölcsészethall­­gató »ellátogat az aesttheticai leczkékre, szánalom­mal szemléli, hogy az előadó minden gondolaton da­dogva vergődik végig, s minden szóba ötször kezd bele s ötször szakítja meg közepén.« Aki az »Ellen­őr« irodalmi ellenszenveit ismeri, tudja, ki ellen van­nak intézve ezek a sorok. A megtámadott az aesthe­­tica terén nemcsak első rangú tekintély irodalmunk­ban, hanem különösen az elvont aesthetika terén ver­senytárs nélkül áll; kinek irodalmi működése csak közelebb részesült a válogatós német kritika meg­tisztelő elismerésében; kinek előadásai mellett három éve fényes bizonyságot tesz hallgatóinak folytonosan növekedő száma, kinek törekvését tudo­mányának minél népszerűbb kezelése iránt csak taps­sal kísérheti a magyar culturának minden igaz ba­rátja. De az alkalom kétségkívül kínálkozott, hogy egypár vágást lehessen mérni rá. Ez egy keleti mesét juttat eszembe. Köves Arábia pusztáin mendegélt két vándor, s a­hogy egy helyre jutottak, hol a szerte heverő éles kövek meg­­vérezték lábaikat, az egyik ujjongani kezdett örö­k­lében. »Mit üutllöój k­i(lüzlu k­étisz) — mitsoi'­kább sirni lenne okod?« »Nem látod, — volt a fele­let — minő gyilkos köveket szedhetek itt össze, hogy megdobáljam majd velök ellenségeimet.« S. Bilial.... » A „Pesti Napló” tározója. Odilon Barrot emlékiratai. (1815—1848.) — Mémoires posthumes d’ Odilon Barrot. Első kötet. Páris Charpentier és társa. 1875. 612 lap. — Csillag, Gyulától. .. (Vége.) Barrot és társainak hibája épen e pontban rej­lik. Nem ismerték föl a veszedelmet, mely az akkori viszonyok közt ily agitationális föllépésben rejlett. Lassú parliamenti küzdelem egy-két év lefolyása alatt okvetlen a reformügyet emelte volna diadalra; azon agitatió ellenben, melyet Barrot folytatott, szükségkép az alkotmányos monarchia meggyengíté­sét eredményező. Nem is idézhető elő azt más, mint a többség merev, elutasító magatartása, mert a re­formok, melyek ezen agitatió czélpontjai voltak, ha nem is lényegtelenek, mindenesetre csak másodlagos jelentőségűek voltak. 1848. február 22-ére volt kitűzve a reformpárt nagyszerű banquetje a tizenkettedik kerületben. Már ki voltak hirdetve a meghívások , a nemzetőrség is megjelenendő volt, egyenruhában, fegyver nélkül. A minisztérium egyszerre betiltja a gyűlést. A mozga­lom már meg volt indítva, a vidékről ezrek voltak már Párisban, a nemzetőrség is várva-várta az össze­jövetelt , a képviselők helyzete ily körülmények közt igen nehéz volt. A nép várta őket. Menjenek ? ne menjenek ? ... . A képviselők értekezlete foglalkozott e kérdéssel. * »Nincs mit tanakodni e kérdés fölött — ezt mondá az egyik rész, becsületünk van érdekelve. Ta­lálkát adtunk a népnek, — ő várakozik ránk! . . Ha elmaradnánk, a népszerűség, mit oly lassan és nehe­zen szereztünk, elveszne és az események kormány­zása kisiklanék kezeinkből.« »Ámde nem látják-e önök — így felelt a másik nézet — hogy ha mi a banquetre megyünk, a máris mozgásban lévő töme­gek követendenek minket, a fegyveres csapatok­kal összetűzendenek, mert ezeknek ki van adva a rendelet, hogy a népet szétoszlassák, ekként az összeütközés lehetetlen. Ki az , a­ki hideg vérrel nézhet mindezen dolgok következése elé? És ha az általános veszedelem minket, képviselőket, is érne, ám ott van sért­­hetlenségünk, mely bennünket oltal­maz! Nem a mi vérünk lenne az, a­mely folynék, hanem azon többi polgároké, kiket mi — hogy úgy mondjam — erőszakoltunk ezen egyenetlen küzde­lembe« .. . Ez utóbbi tekintet, melyet még a jelenlévő mérsékelt köztársaságiak (mert a legutóbbi banquet rendezésébe e párt is bevegyült) szintén hangsúlyoz­tak, döntő volt; a többség elhatározta, hogy a ban­­queten nem fog megjelenni. A nép zömében nagy ellenszenvet idézett elő az ellenzéki képviselők e határozata. Az ifjúság nagyszámú küldöttséget indított Barrothoz; itt a szónok heves szemrehányásokat tett neki a fennebbi elhatározásért, melyet »szökés«-nek nevezett az el­lenség jelenlétében. Barrot szigorúan felelt nekik: »Önök — úgymond — sokkal fiatalab­bak, semhogy ítéletet mondhatnának azon férfiak felett, kik régtől fogva bi­­zonyítékait adták bátorságuknak s ha­zaszeretetüknek.« És elbocsátá őket. Ezen elhatározás azonban a veszedelmet már nem hárítható el. A helyzet Párisban fenyegető volt, annál fenyegetőbb, mert Lajos Fülöp, kinek ren­des rögeszméje és rémlátványa volt a forrada­lom, most, midőn az valósággal közelgett, a veszede­­met nem vette észre. A nép torlaszokat emelt. Lajos Fülöp végre eltökélte magát arra, hogy a Guizot-kor­­mányt elbocsátja. Guizot maga jelenté be a kama­rában, hogy a király Mólé grófot bízta meg az új cabinet alakításával. Mólé azonban kijelenté, hogy képtelen oly cabinetet alakítani, mely ily válságon győzedelmeskedhetnek. Ekkor T­h­­­e i­s­t hivatta a király, ki a megbízatást elfogadta, kikötvén, hogy az új cabinetben a belügyminiszteri fontos tárcza Barrotra bizassék. 1848. február 24-én történt ez reggeli két és három óra közt. Thiers azonnal Barrothoz ment, de egyúttal rosz híreket hozott. Bugeaud tábornagy katonai parancsnok tudósíto­tt, hogy a csapatok éhe­sek, élel­em és munitió hiányában szenvednek és ezért le vannak verve. A nép ellenben mindenütt fegyver­kezett. Roppant hátrány volt, hogy az új kormánynak nem volt módjában proclamatiót intézni a lakosság­hoz, mely megnyugtató hatást idézett volna elő. Ha­csak egy félnappal előbb hívta volna meg Lajos Fü­löp Thierst, az éjszakán át 30—40 ezer példányt lehetett volna nyomatni és kifüggeszteni, most már a hír közzététele lehetetlenség volt. Dél táján jelentek meg az új miniszterek a Tuil­­leriákban, melyeknek őrsége már fegyver­szegzetten állott a rostélyoknál. Lajos Fülöp, ki a veszély nagy­ságát most sem látta át, banális parázisokkal fogad­ta Barrotot: »Örülök, hogy önt láthatom — Barrot úr — nem vontam kétségbe önnek hűségét stb.« Bar­rot erre azt felelte, hogy »sietni kell, mert az ese­mények erre intenek, hogy már eddig is nevezetes idő lett elszalasztva, hogy szét kell választani a re­form-elemet a forradalmi elemtől.« Thiers erre proclamatiót szerkesztett, egyúttal a királytól az új kormány nevében a kamara felosz­latását kívánta. Ezzel a legérzékenyebb oldalról érintő őt. A király kijelenté, hogy erre nem hajlandó ráállani. Thiers és Barrot azonban nem szűntek meg a kívánságot hangsúlyozni; kijelenték, hogy más-­­ különben nem vehetik át a kormányzást. »Nem, nem« felelt a király és visszavonulván dolgozó szobájába, az új miniszterek orra előtt csukta­­ be az ajtót. Mit tévők legyenek ? »Más körülmények közt — u. m. Barrot — visszavonultunk volna,és­ az eseménye­ket a maguk utján hagytuk volna tovább fejlődni. Azonban egyikünk sem gondolt arra, másról volt itt szó, mint a parliamentáris convenientiák megtartásá­ról ; az épületet tűz környező, nem távozhattunk el, mielőtt megkísértettük volna ezt oltani. A király fél­helyeslésével beérve, megmaradtunk helyein­ken ...« A legsürgősebb hadi intézkedések megtétet­tek ; Thiers a királynál maradt, Barrot pedig néhány képviselőtársával együtt kiment az utczákra, áthatolt a barrikádok egy részén,a reform győzelmét jelentő, és megjelenése által megnyugvást kívánt kelteni. Több ponton sikert is ért el: a barrikádok szétrom­boltattak,­­ mindez azonban csak pillanatnyi si­ker volt. E­közben a zavar oda künn nőttön-nőtt. A Tuilleriákba új és új hírek érkeztek. Crémieux kép­viselő Thiers népszerűtlenségére utalva, a királynál sürgette, hogy a kormányelnökség Barrotra bizassék. A király erre Thiers megkérdezése és helyeslése után Barrotra bízta a kormányelnökséget, mindezt azonban csak a jelenlevők tudták és látták. Több ponton véres összeütközés történt a ka­tonaság és a nép közt. Hiába vetette saját személyét közbe Lamorid­ére, az új parancsnok, hogy a tüzelés megszüntettessék, ő maga is majdnem áldozat lett. Hiába mutatott Gérard, az ősz tábornagy, olaj­ágat a népnek, hiába ült föl Lajos Fülöp a lóra, hogy magát a fegyveres népnek mutassa. Ekkor a király fiainak, Nemours és Montpellier herczegek javasla­tára, daczára neje ellenzésének, aláírta lemondását ; de, »a­mit a történelem szemére vetend, ezen oly válságos perezben semmi intézkedést nem tett, hogy hatalmának utódlását biztosítsa«, — ezt jegyzi meg Barrot. Barrot nem volt a Tuilleriákban, midőn a le­mondás történt. E hírt hallva, eszméjében megvillant a gondolat, a népszerű orleansi herczegnő régensségé­­nek proclamálása által a dynastiát megmenteni.*) A felkelőkön és fegyvercsapatokon keresztül a Tuilleriák felé sietett — ezer akadálylyal küzdve.A Tuilleriákat az alatt Lajos Fülöp elhagyta és egyszerű bérkocsi­ban Saint-Cloudba utazott; a betódulni kívánó fegy­veres nép előtt a palota ajtói menyittattak; egy percz alatt a fényes királyi termek a részeg és bősz csőcse­lék tanyái lettek, a trón szétbontatott és foszlányai a boulevardokon meghurczoltattak. A herczegnőt Barrot már nem találta meg. Dupin előbb kereste fel őt és karján a képviselő ka­marába vezette. Itt állott meg a herczegnő két fiával, a párisi gróffal és a chartresi herczeggel. Megjelent Nemours herczeg is. A kamarában azonban nem egy higgadtan tanácskozó testület ült, hanem oly tanács­­kozmány, melynek megfélemlített tagjain a karzatok­ról beömlő fegyveres sokaság uralkodott. Megfogha­tatlan dolog, hogy Nemours he*czeg mit sem csele­kedett a kamara biztonságának fönntartására. Ne­hány ezer katona, kik a Concordia-téren tanyáz­*) Az 1842. aug­us , j-iki regensségi törvény értelmében a regensség Nemo­ -' T»rc*eget illette volna ugyan, ki az 1842 ben elha­­­lleansi herczeg legidősb bátyja volt, — azon­ban Nemo—“ herczeg személye nem volt népszerű, míg az Orip„„3i herczegnő a népnél nagy kedvességnek örvendett, Az egyetemről. — oct. 9. Az »Ellenőr« tegnapi száma egy czikket közölt az egyetem bölcsészeti karáról, melynek személyes vonatkozásaira legyen szíves tiszt, szerkesztő úr be­­becses lapjában nekem néhány rövid szót engedni. A megtámadottak, úgy hiszem, maguk nem fogják fel­venni a keztyüt, mely azonban kiméletlenebbül doba­ A makói botrányok Csanádmegye közgyűlésén. Makó, oct. hó 6. Csanádmegye törvényhatósága 1. évi oct. hó 4-én és következő napjain tartotta évnegyedes rendes közgyűlését. Elnöklő főispán megnyitván a gyűlést, nyom­ban Dedinszky József alispán tette év­negyedes jelentését. Első­sorban felemlité, hogy Végh Aurél battonyai szolgabirót a közbizalom, mely mél­tán tekinthető a tisztviselői pályán kitüntetett hiva­tali erély és tapintatosság kiérdemlett jutalmául, a hazafias közszolgálat másnemű pályájára, a politikai térre szólítván, a megüresült battonyai szolgabirói állás betöltése a megyei bizottság első teendőjét ké­­pezi.Megemlíté ezután a közp. csendbiztosi állomás­nak időközben,a főispán által kinevezés útján tett be­töltését. A községi ügyek között kiváló fontos­sággal bir Makóváros bizottságának f. évi September hó 21-én hozott hatá­rozata, melyben az 1876. évi községi költségvetés megszavazását tárgya­lás nélkül általánosságban megta­gadta. Makóváros hatósági közélete rég időtől fogva nem folyik normális viszonyok között, már azon mog

Next