Pesti Napló, 1875. október (26. évfolyam, 224-250. szám)
1875-10-23 / 243. szám
Budapest, Szombat, October 23.1875. 243. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Ktiadó-hivatal, Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előifizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 írt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülűzetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 26. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ HIVATALBA ! Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhivás „PESTI KAPLé“-ra. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 1/2 legnagyobb tv és közgazdasági melléklet .) Egész évre..........................24 frt. Fél évre .........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. gajr- Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló" kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, oct. 22. « Nehéz pillanatokban tűnik ki a valódi államférfit! «, kit csodálni a conservativek legfőbb feladata. S »a valódi államférfin«, báró Sennyey Pál a pénzügyi bizottságban beszédet, mondott, melyben »megmutatta egész nagyságát,.« A »Kelet Népe« el van ragadtatva s nehogy félreértsük, siet kijelenteni ez alkalommal, hogy »ilyenkor van legnagyobb szükség oly férfiakra, kiknek éles szeme a messze jövő fejleményeit mérlegelve, megtalálja az utat, mely a tömkelegből kivezet.« Ez itt, az adófelemelés megtagadása. Nem az előterjesztett törvényjavaslat javítása, újabb kisegítő módok megjelölése, hanem általában minden adófelemelés megtagadása, és csak ez. Már ehhez aztán ész kell és bátorság, no meg »államférfim nagyság« kell hozzá. Nincs egyszerűbb dolog, mint adófelemelés és minden egyéb kisegítő mód nélkül, 17 millió deficit mellett helyreállítani az egyensúlyt. Ha Sennyey megteszi, csak mondja meg hamar, mi módon, fejtse meg problémáját, mielőtt Széll Kálmán javaslatai a törvényhozás által elfogadtattak, s kár volt a királynak épen most nevezni ki Tisza Kálmánt miniszterelnökévé, ott van Sennyey Pál »államférfim nagysága« s az egész ház élén Tisza Kálmánnal deputatióban vonul eléje, hogy a kormányelnöki székbe meghívja, ha megmutatja, hogy ő tud kormányozni adófelemelés s deficit nélkül. Mindent vártunk b. Sennyey Páltól, csak szédelgést nem. Keserű igazságot igen, talán eszmét is vártunk ; képzelhetőnek hittük, hogy elveti a jövedelmi adótörvényjavaslatot, hogy helyette más fedezeti módot indítványozzon, hogy rászallani fogja a kormány megtakarításait, hogy másféle megtakarításokkal álljon elő, de arra nem valánk elkészülve, hogy a conservatív pártvezér beérje azzal, hogy az adóemelés ellen felhozható alapos és aggodalmas okokat mind felhordja, az adófelemelést egyszerűn megtagadja, de adós marad a felelettel, hogy mit tegyünk? De, bár elutazott s így elkerülte, hogy beszédét számon kérjék a pénzügyi bizottságban, mégsem marad az rostálatlanul. Tizenhét milliót tessék fedezni. Hiszi-e Sennyey és a conservativ párt, hogy most már a quóta 32 millióján lehet ez összeget vagy annak nagy részét megtakarítani? Ám ő beszél arról, hogy »nem marad egyéb hátra, mint lemondani a nagyhatalmi ábrándról.« Ha ez meggyőződése, miért nem ment fel a delegátióba, hol emez »ábránd« legfőképen tápláltatik. Ott mondta volna meg Andrássynak, hogy ne játszék az európai concertben, ne szövetkezzék, mint egyenjogú azokkal, kiknél a nagyhatalom nem ábránd, de valóság, hanem Portugall, vagy Svájcz, vagy Svédhon példáján okuljon. Kollernek magyarázta volna meg szépen, hogy nekünk nem kell kettős hadsereg, elég 600,000 vagy kevesebb hadállomány és rövidebb szolgálati évek s a marinát törölte volna el végképen. Indítványozhatta volna a magyar delegációban Fischhof Adolf békecongressusát az általános európai lefegyverzéssel. De tehetett volna ott egyéb elfogadható megtakarítási javaslatokat is, s ily magaviselet logikailag igazolta volna beszédét a pénzügyi bizottságban. De Sennyey és a conservativek nem mentek Bécsbe. Miért? Mert fölfelé ők nem szoktak takarékosak lenni, s idáig mindig mindent megszavaztak a közös hadseregre tüntetőleg, mit a közös kormány követelt. Tavaly is a delegátióban azzal a majoritással szavaztak, mely a hadsereg költségeinek leszállítását megakadályozta. És minden alkalommal, ha hadügyről szó van, nem-e kardoskodnak a közös hadsereg mellett, gyakran a közvéleményt provokálva? Ott tehát, ahol gyakorlatilag kellene érvényesíteni a mondást: »lemondani a nagyhatalmi ábrándról. Sennyey és társai vagy hiányoznak, vagy ép ellenkezőleg cselekesznek, mint ahogyan idehaza beszélnek. A tizenhét millió deficitet a közös költségből levonni nem akarják. De hát hogyan akarhatja más után Sennyey helyreállítani az egyensúlyt, adóemelés nélkül ? Módjában volt a kiadásoknál tételről tételre kimutatni megtakarításokat, melyeket tenne. »Szálljunk le azon magaslatról, melyre törekszünk, s mondjunk le sok, mindnyájunk által ápolt, nemes aspiratióról« — igy mond a báró úr. Hiszen nagyon leszálltunk és sokról lemondtunk. Meg is érzi államunk nagyon a múlt, év törléseit s még inkább fogja érezni a nyolcz milliót, mit jövő évre töröltünk budgetünkben. A reactio oly nagy minden téren, hogy máris veszélyezteti múltunk vívmányait, p. az igazságügy terén, s lesz még nagyobb , hanem ez mind kevés persze Sennyeynek. De hisz ő kijelenté ismételve, hogy acceptálta a parlamentarismust, a miniszteriális kormányrendszert és consequentiáit, sőt némelykor a modern haladás embereként is gerálta magát. Tehát nem akar helytartótanácsot, a régi vármegyét meg pláne nem akarja, hol szándékszik tehát a deficitet megtakarítani? A honvédségnél? Tudjuk, hogy e nemzeti intézmény szálka e nemzeti pártunk szemében, de ha eltörlené is egyszerűen Sennyey a honvédséget, ez csak hat millió, épen két millióval kevesebb, mint mibe az osztrák Landwehr kerül. Pedig Sennyey egyszer tagadta, hogy a honvédséget el akarja törülni. S hol vélhet más tárczáknál oly »administratív reformokat«, melyek őt kisegítsék a saját logikája kelepczéjéből. A megyei hivatalnokok kinevezése bizonyára nem ily megtakarítás. Talán — alig merjük többé remélni — mit elhallgatott a bizottsági tárgyalás alkalmával, a belügyek terén tervezett nagy megtakarításait,a reformokat, melyek eszközt nyújtanak arra, hogy nemcsak elméletileg, de gyakorlat terén is képesekké lehetünk azon kötelességeket teljesíteni, melyeket a kulturállam élőnkbe szab«, elő fogja majd adni Sennyey báró a plénumban, mielőtt az országgyűlés a végzetes adófelemelést tudatlanságból megszavazná. Van még egy mód, Sennyey állítja,hogy van, az adófelemelést elkerülni és ez: »az egyesek munkájának productívebbé tétele.« Igen helyesen mondja: »bajaink súlypontja nem annyira financiális, mint inkább nemzetgazdászati okokban keresendő. Ezen belátás és praemissa után azt várhatnék le. Lenynyeytől, hogy a külön vámterületet fogja követelni s a deficit megszűntetését a vámjöedelmekből fogja utalványozni és hogy az önálló magyar bankrendszer szervezésére kész tervet fog bejelenteni. De nem. Ezekről hallgat. Sőt jól emlékszünk, utolsó beszédében a felirati vita alkalmával — mint mindig, valahányszor Ausztriának beszél, hol úgy látszik inkább keresi támaszát, mint idehaza . Sennyey Pál egész határozottan hangsúlyozta a közös nemzetgazdasági érdekeket, s ezóta sem a vám, sem a bankkérdésben nincs jogunk Senynyeytől a magyar gazdasági érdekek védelmét várnunk. Puszta szóval, vagy administratív politikájával pedig a népet fizetésképesebbé tenni Sennyey nem fogja. Ha tehát a 17 millió deficitet Sennyey sem a közös költségeken, sem az országos budgetben megtakarítani nem tudja, vagy nem akarja; ha a gazdasági nagy kérdésekben — melyek különben nem oldhatók meg 1876-ra — oly utat követ, mely nem igen alkalmas szomorú állapotainkon gyökeresen javítani; ha az adófelemelést is megtagadja: minő utak vannak még hátra a hiány fedezésére ? Egyik az adósságcsinálás. Ezt régen ismerjük. Ezt ajánlotta Sennyey Pál báró 1875. január 30-ai nagy beszédében is. Csak az a baj, hogy hitelünket már régen eljátszottuk s pénzt nem kapunk csak nagyon drágán. Ezt belátva Sennyey concedálja, hogy »jogosult azok álláspontja is, kik elkerülni óhajtják az improductiv adósságok szaporítását a deficit fedezésére, attól tartván, hogy azáltal a hínárban még mélyebbre jutunk.« És ez bizonyos. Azért hát ezt sem ajánlja a nemes báró, s ez bizony annyival bölcsebb tőle, mert jól tudja, hogy ha nem állítjuk helyre az egyensúlyt, nemcsak, hogy nem kapunk új kölcsönt, hanem kiexequálják rajtunk a régieket. A másik eszköz az all am csőd. És ez a Sennyey-féle financpolitika gyakorlati conclusiója. Ha jövedelmeinket nem szaporítjuk, több megtakarítást eszközölni nem bírunk, s hitel útján sem szerezhetünk pénzt tartozásaink kielégítésére, nem marad egyéb hátra, proclamálnunk kell a fizetésképtelenséget. Ezt a politikát a szabadelvű párt nem akarja követni s azért nem fogadhatja el a »nagy államférfiu« tanácsadásait. És ime — egy vargabetű Sennyey okoskodásaiban — a korteskedő conservativ pártvezér, ki negativ politikájával annyit ártott és fog még ártani, meg nem állhatja kimondani, hogy : »daczára annak, hogy általában veszélyesnek tartja a direct adók folytonos emelését, az átmenet könnyítésére egy-két évre mégis megszavazná ezen új egyenes adót.« Sennyeyt lelkiismerete kényszeríté e kijelentésre. Igaz, a direct adók folytonos emelése végzetes, és talán illustrius, de az államjövedelem fokozása egy vagy más alakban elkerülhetlen. Készpénz és nem szavak kellenek a kincstárnak, hogy fizethessen; a rendes jövedelmek szaporodása kell az államnak, hogy az egyensúlyt, helyreállíthassa. Sennyey tehát önmagát megcáfolja. Ez egy mondata őt elítéli. Sennyey, a »nagy államférfiú« elköveti azt, hogy midőn nincs más eszköz, midőn maga sem tud más utatmódot, midőn önmaga beismeri az adófölemelés szükségét, mégis megtagadja az adótörvényjavaslat megszavazását,mert nem ismeri a kormány által contemplált reformokat.« És ez neki elég ok arra, hogy az államot a bukás felé hajtsa. De nem, Sennyey magatartása nem ily tragicus. E pathos az, melyben van comicum. A tehetetlenség nagy akarása lehetne tréfa, de midőn komoly, nevetséges lesz. Sennyey nem félelmes s legkevésbé az, ha a fináncpolitika terére téved. Széll Kálmánnak nem kell tartania Sennyey kritikájától, hanem Tisza miniszterelnök úr ügyeljen versenytársa malitiájára. A „Pesti Napló” tárczája, A »csodaszép« Milánóból. Milano, oct. 18. Mily zaj, mily tolongás! Mindenki talpon van. Hogy is ne ? Az ősrégi lombard város a német császárt fogadta falai közé. Óriási néptömeg tolong a fehér márványtemplom körül, melyet a költő kőből készült költeménynek nevez. Oly fényes, oly fehér, oly büszke és szép ma e templom, mintha tudná, hogy ismét azon nagy történeti események egyikét üli a város, melyek emlékei nagy számban láthatók falain belül. Ott lebeg rajta az olasz nemzeti zászló, ahol még nem rég az osztrák lobogó lengett. Lehetetlen leírni azon jelenetet, mely a bevonuláskor szemeink elé tárult. Csak aki Milánót ismeri, tudja mit jelent az, ha az mondatik, hogy a dóm piaczától a Corso Vittorio-Emanuelen és a Cavour-téren át a vaspályáig a néptömeg oly zsúfoltan állott, hogy mozdulni senki sem tudott. A katonaság csak nagy bajjal volt képes fenntartani azt a szűk tért, mely a bevonulásra szükséges volt. A város széles, gyönyörű utczái zászlókkal, szőnyegekkel, virágokkal voltak díszítve. Az ablakokban főleg a nők voltak feltűnők tarka öltözeteikkel. Délután 4 órakor hirdeték az ágyúlövések, hogy a császári vonat az indóházba érkezett. A kölcsönös üdvözlésekről és a fogadtatás első perczeiről bőven szólanak a sürgönyök. Legfölebb azt említjük itt még meg, hogy a Cavour-téren a német császárt a Milanóban lakó németek üdvözölték, kik Cavour szobrának átellenében egy állványt állítottak fel, mely a porosz czímerrel és a német birodalmi lobogóval volt diszítve. Kis szőkefürtű lányka nyújtott itt át a németek nevében óriási virágcsokrot. Az állványról meg lehetett a császárt látni, ki nem kevésbé jól néz ki, mint, a balján ülő olasz király. A hatlovas fogat, melyben az uralkodók ültek, csak nagy nehezen haladhatott a néptömeg között előre. Helylyelközzel viharos éljenzésbe tört ki a közönség, különösen az olasz király ragyogó egyenruhája testőrsége láttára. Midőn a menet a dómb térre ért, a viharos üdvözlések nem akartak megszűnni. A tér festői látványt nyújtott. Minden zuga telve volt emberekkel. A dóm lépcsőin, a szentek szobrain ültek, álltak és kapaszkodtak az emberek. A húsz díszfogaton kívül, melyekben az uralkodók és környezetük ültek, körülbelül nyolcvan fogat képezte a menetet. Még a fogatok fele sem ért a Corte realehez, a lelkesült közönség zajosan hívta ki az uralkodókat a palota erkélyére. Háromszor felharsant az üdvözlet, s mindkét uralkodó háromszor lépett ki az erkélyre azt megköszönni. Míg a nép ekként nyilvánítá örömét, a palota előtti téren kigyultak a gázlángok s a lampionok. A domot és teret hat órakor kezdék kivilágítani. Ez a közönség legnagyobb részét elvonta a királyi palota ablakai alól. A palotában ez alatt a díszebéd tartatott. Két tábla volt, melyek egyike a német császár, a királyi család tagjai s a herczegi vendégek számárra volt rendezve, a többi vendégek a másik táblánál foglaltak helyet. A német császár rokonai közül itt vannak a genuai herczegnő és Károly porosz herczeg neje, kik a császárt már az indóházban üdvözölték. A világ legcsodálatosabb látványát képezi bizonyára a kivilágított milánói dóm. Hasztalan törekednénk azt leírni: nincs szó, nincs kifejezés, mely méltó volna hozzá, nincs emlékkeblünkben, melyhez az hasonlítható volna. Egy város lángokban , a tüzet hányó Vezuv, a szt. Péter templom izzó kupolája: mindez semmi a milánói dóm kivilágításához. Azt hinné az ember, hogy a székesegyház góth architecturája csupán ily kivilágítás számára készült, melyet látva, még nagyobb csodálattal és bámulattal tölt el bennünket a dóm építészeti modora. És ezt a nagyszerű hatást a legegyszerűbb eszközök hozzák létre. Egy kis bengáli tűz, mely fehér, piros és zöldben váltakozik, ez az egész. Egész kilencz óráig sötéten áll a dóm nagy kőtömegével a gyönyörűen megvilágított dóm tér fölött. Az óriási épület homályba van burkolva; egyetlen szikla, egyetlen lángocska nem mutatkozik e sötétségben. A tér, az valóságos tűz- és fénytengert képez alatta. Ha az olaszok ki akarnak magukért tenni olyan dolgokban, mint pl. a kivilágítás, el lehet az, ember készülve rá, hogy valami meglepőt fog látni. Ők nemcsak az architectura, hanem az ornamenticának is nagy mesterei. Nem nagy, kápráztató eszközökkel működnek ők, de értik annak mesterségét, hogy kis eszközökkel nagyszerűt mutassanak fel. Virágaikkal, lámpáikkal, zászlóikkal és lámpionjaikkal készítették ezt a pompás tűzi kertet, mely mindenütt, ahova csak néz az ember, a nemzeti színeket mutatja. Ez is azon eszközök közé tartozik, melyekkel egy néppel meg lehet kedveltetni saját nemzeti színeit. A dóm-tér látásánál minden olasz kebléből e szók törnek ki: »Ah i tricolor’!« A tüzes tricolor kert képezi a dóm kivilágításának fénylő alapját. Pont kilencz órakor mindenkinek szeme a dóm keresztje felé nézett. Egy fénylő csillag villan fel a sötét égen a dóm fölött: ezt követi egy második, harmadik, negyedik, s azután egymásután még számtalan és egyszerre tűzfényben áll a karcsú márványtorony, égő koronájával, a város fölött. A karcsú torony aljában szintén meggyúlnak a lángok, s az egész nagy épület egy égő colosszint áll szemünk előtt. Sűrű, sötét, vastag gőz emelkedik az ég felé, mely magával ragadni látszik a tüzes, vakító épületet a csillagos ég felé. És e gőzfelhők között tűzben égnek az egyes oszlopok, csúcsok és gothikus ívek. E vulkán fölött pedig magányos egyszerűségében tündöklik a tűzkorona. A római szt. Péter kupolájának kivilágítása ehhez képest semmi. Ez utóbbi egy mozdulatlan tűzgolyót képez, míg a milánói dóm kivilágítása örökké élő, mozgékony kép. Egy égő emlékezet tűnik fel lelkemben. Igen, a római Colosseum! Talán azért jut eszembe, mert az ellentét oly óriási. Ott az ős, hatalmas falak, óriási, majd kísérteties körvonalakkal, mint a természet szabálytalan műve, — és itt a művészet legszebb összhangja. Első volt a fehér fény, ezt követte a piros, azután a zöld. Mert hisz nemzeti színűnek kell a kivilágításnak lennie. De a fehér szín, a fehér világítás, volt a leghatalmasabb, a legszebb , a zöld és piros fény is megragadó volt, de utól nem érte a fehért. E kivilágítás teljesen kárpótolta azokat, kik az Alpeseken átutaztak, hogy az ünnepélyekben részt vegyenek. És képzeljük ehhez az egész kivilágított várost, szűk és tág utczáival, tengernyi népével, és az eget rázó »ervivákkal«, és fogalmunk lehet arról a benyomásról, melyet a mai est mindenki lelkére gyakorolt. Budapest, oct. 22. A pénzügyi bizottság mai ülésében az esti lapunkban közlöttek után részletes tárgyalás alá vévén az általános jövedelemadó-törvényjavaslatot, annak czímében e kifejezés : »általános jövedelmi adó« Csengery indítványára s a miniszter hozzájárulásával »általános jövedelmi pótadó«-val cseréltetett föl. Az 1-ső §., mely az adó alapját képező jövedelem tárgyait sorolja fel, Wahrmann és Kerkapoly indítványára azon megtoldással fogadtatott el, hogy »a községek s társulatok által kibocsátott kötvények« is felvétettek az adó alapot képező jövedelem tárgyai közé. A 2-ik §-nál, mely a jelen adó alóli kivételeket sorolja fel, Wahrmann azon kedvezményt, hogy a 3000 frtig terjedő fizetéses hivatalnokok kivétessenek ez adó alól, túlságosnak, s a kivételt csak az 1500 frtig terjedő fizetésekre szorítandónak véli. — Csengery elvileg, Szontagh és Simonyi egész terjedelmében elfogadják az indítványt. De és pedig a fővároson kivül csak a 600 frtig terjedő fizetésekre véli a kivételt kiterjesztendőnek. — A miniszter a hivatalnokok kétségkívül roszul fizetett nagy részének érdekében az eredeti szöveget ajánlja. — Végül Kerkapoly és Csengery indítványainak együttes elfogadásával a kivétel a fővárosban 2000, vidéken 1500 írtnál kevesebb fizetést élvező hivatalnokokra szoríttatik, a §. többi része változatlanul elfogadtatván. A 3-ik §. szerint a jövedelem földbirtoknál az adó 5-szöröse, bázbéradónál az adóval megrótt tiszta jövedelem, házosztályadónál az adó 10-szerese, bányamivelésnél s a keresetadó 4-ik osztályánál az adó 5- szöröse, nyilvános számadású vállalatoknál az adó 6- szorosa, a keresetadó többi nemeinél 9-szerese felvételével állapíttatik meg. Hegedűs a földadó kulcsát igen magasnak A m. n. muzeum érem- és régiség-gyűjteménye 1874 ben. Az elmúlt 1874-ik év, mondja Ortvay Tivadar «A m. n. muzeum érem- és régiség-gyűjteménye« 1874-ben« czimű művében, kétségkívül azok közé tartozik, melyek a múzeumi régiség-osztály évkönyveiben az általános lendület örvendetes nyomait hagyák hátra. Az osztály kettős irányban haladt előre : átalakult külső felszerelésben és fejlődött műgyűjteményeiben. A külső felszerelésre nézve már 1871-ben, a képviselőház megbízásából a cultus-miniszter által összehívott szakbizottság élénken hangsúlyozta véleményes jelentésében, illetőleg a vallás- és közoktatási miniszter elé terjesztett »Emlékirat«-ában a külső fölszerelés tekintetében szükségeseknek, sőt halaszthatlanoknak felismert reformokat. Pénzviszonyaink ziláltsága ugyan nem sok reményt nyújtott, hogy az üdvös javaslatok foganatosíttatni is fognak, de ennek daczára mégis a múlt év egy oly változást eredményezett, melylyel a fentebb érintett memorandum egyik legjelentékenyebb kívánalma teljesedésbe ment. A régiségtár tisztviselőinek dolgozóterme ugyanis, ősi kezdetlegességéből valahára kivetkőztetve, a múlt ősz folytán czélszerűen s a szükségleteknek teljesen megfelelően berendeztetett. E berendezés akként eszközöltetett, hogy a tágas terem üvegfalak által három részre osztatott. Az ablakok felé eső belső terek a tiszti személyzet, valamint a dijnokok dolgozó helyiségéül rendeztettek be alkalmas asztalokkal és kézi könyvtár szekrényekkel, míg a terem hosszirányában húzódó külső tér az érkező vendégek részére szabadon hagyatott. A terem három fala hosszában szárnyajtókkal ellátott zárható szekrények állíttattak fel az éremgyűjtemény befogadására úgy, hogy azok jelenleg kettős zár alatt őriztetnek. A belső tér mindkét oldalán a szekrények tolóajtókkal láttattak el, belül polezok alkalmaztattak, egyrészt azon nagy és nehéz forió-kötetek számára,melyek a többi kisebb terjedelmű könyvek közt nagyságuknál fogva a szűkebb állványokon el nem helyeztethettek, másrészt pedig a múzeumba érkező újabb szerzeményeknek ideiglenes elhelyezésére, míg tudniilik szabályszerűen a jegyzőkönyvbe bevezettetnek. Ezen említett szekrények fölé a terem mindhárom fala hosszában s egész magasságában szilárdan épült fa-galéria helyeztetett az osztály szakkönyvtárának kényelmes és rendszeres módon eszközölhető fölállítására. Az osztály gyűjteményeit illetőleg, ezek, szerző szerint, egész éven át örvendetes előhaladást láttatnak, hogy közkincseink immár mind jobban válnak az egyetemes csoportosítás végleges befejezésére, e mellett az ethnographiai typusok megállapítására , s ezáltal közvetlenül a tudományos használatra alkalmasakká. A gyarapodás, a szó valódi értelmében általános, bár az egyes szakokra és fajokra nézve egymás közt nem is mindenben arányos. Az őskori tárgyak, bár nagyobbszerű leletekkel nem szaporodtak, egyes érdekes darabok által mégis meglehetősen növekedtek. Gyarapodott pedig e gyűjtemény 24 obsidián tárgygyal. Egyes darabok csiszolása után ítélve, nagyobb részek valamivel ifjabb korszakot képviselnek, semmint ama durva kőmagok, melyek franczia, dán és éjszak-német leletekből gyűjteményünkben is találhatók. Agyagneműekben az őskori tárgyak gyarapodása gazdagabb volt. A növedék összes száma 154 darab, melyekbe azonban az ifjabb római agyagmívesség termékei, sőt egy-két újabbkori készítmény is beszámítják. A csonttárgyak összesen 19 darabbal szaporodtak, melyek — úgy látszik — őskoriak, menynyiben 10 darab közülök a nógrádmegyei moharai leletből származik. A kőtárgyak száma 32. A római kövek részint mértföld-jelzők, részint oltárkák és sírkövek. Az elsők Dunavecséről valók, s igen érdekesek.Egyike az Aquincumtól a távolságot LX lépésre határoz- tartja. — A miniszter, Wahrmann és Kerkapoly előadván, hogy a betáblázott adósságok levonása s a 4°/0-ás kereseti adópótlék leütése leginkább a földbirtokosoknak válik előnyére, bizottság megszavazza e tételt. A hátbéradónál Kerkapoly nem a kirótt, hanem a tényleg fizetett adó után kívánja kiszámíttatni a jövedelmet. — A miniszter előadván, hogy ez volt a törvényjavaslat intenziója is, a szöveg ily értelemben módosíttatik. — Wahrmann nem az adóval megrótt egész tiszta jövedelmet, hanem csakis annak 3/1-ét óhajtja adóalapul felvétetni. — A miniszter az eredeti tétel megtartása mellett nyilatkozik, melyet a bizottság el is fogad. — A házosztályadónál Hegedüs a három lakrészű házaknál az adó 10-szerese helyett elégnek tartja annak 8-szorosát venni fel. — A miniszter nem járulhat e leszállításhoz, s a bizottság az eredeti tételt tartja meg. — A nyilvános számadású vállalatoknál Wahrmann az associatió előmozdítása érdekében elégnek tartja az adó 6-szorosa helyett annak 5-szörösét venni fel. — A miniszter hozzájárulna ehhez, valamint ahhoz is, hogy a keresetadónál az adó 9-szerese helyett annak 8-szorosa vetessék fel, ha az ily módon beálló leszállítást a bizottság más adónemeknél bonifikálná. A bizottság némi vita után a §. e részének megállapítását holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésére halasztja. (A szerb patriarchához.) Az újvidéki »Szrbski Narod« Ivacskovics szerb patriarchához a következő felszólítást intéző : »Prokop szerb patriarcha « szentségét ezennel felkérjük és figyelmeztetjük, hogy a szerb egyházi és iskolai hatóságok becsületének megvédése érdekében, úgy alattas püspökeit, mint az iskolai és egyházi testületeket felhívja, miszerint a »Zasztava«, »Granicsár«, «Pancsevac« s a »Glász Naroda« szerb lapokkal minden összeköttetést és közlekedést megszüntessenek. Ezen felszólítást azért teszszük, mivel nevezett lapok elsősorban a monarchicus elvet, s továbbá nemcsak a szerb görög-keleti, hanem általában minden keresztény vallású egyháznak alapjait megtámadják. Továbbá mivel ezen lapok ellenséges indulattal viseltetnek országos kormányunk iránt, s különösen a szomszédos és monarchiánk iránt barátságos hajlandósággal viseltető Szerbia fejedelmét a legundokabb módon megtámadják és rágalmazzák és akkor, midőn a keleti vallásu Oroszország s I. Ferencz József legkegyelmesebb királyunk a legnagyobb tiszteletben és jóindulatban részesítik Szerbia fejedelmét! A bajor válság. — oct. 22. Az a fiatal Apollo, a nőgyűlölő Lajos király, akinek a bajor nép jóléte fölötti őrködés jutott nehéz osztályrészéül, tudvalevőleg mindaz iránt nem nagy rokonszenvvel viseltetik, ami a politikával csak távoli összefüggésben van. A szép király a művészet világában igyekszik uralkodói gondjait feledni , mint valami középkori ábrándos troubadour, a zene múzsájának szenteli idejét s regényes kastélyainak magányában lehetőleg keveset, törődik az élet gondjával, bajával, de különösen a politikával. Ezt egészen minisztereinek engedi át, s midőn a kormányférfiak és a kamra többség legközelebb csatára keltek, bizonyára nem volt Bajorországban szerencsétlenebb ember, mint Lajos király, mert most csakugyan nem kerülhette el a beavatkozást. Elhatározása véget vetett ama zivatarnak, mely a bajor kamrában szokatlan erővel dühöngött. Nem »vihar egy pohár vízben« volt ez, hanem valóságos förgeteg, mely hónapokon át ritka ügyességgel előkészítve, a választások idején borzasztó erővel vonult át a kis, de tekintélyes ország fölött. Mind az az el-