Pesti Napló, 1876. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-16 / 12. szám
12. szám.__________ Szerkesztési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak *1. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Vasárnap, január 16.1876. REGGELI KIADÁS. _______________27. évi folyam Előfizetési feltételei*: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 írt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint! Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Budapest, január 15. A miniszterek mennek Bécsbe. Minek? »A vámügyi tárgyalások folytatása s valószínű befejezése végett« — mondja az »Ellenőr. « Ez mit jelent ? Azt-e, hogy megalkuszunk véglegesen, vagy hogy ha nem sikerül az egyezség, akkor a magyar kormány többé nem alkuszik a vámközösség alapján, hanem engedve az ország osztatlan közvéleményének, elfogadja az önálló vámterület elvét s hozzálát annak az. év végére szükséges szervezéséhez ? Azt hiszszük, azt jelenti, hogy megalkusznak. Hisz egyebet sem akarnak. S mily szép kilátásaik lehetnek az alku eredményére nézve! Még nedves a tinta a félhivatalos tudósításon, mely a budai alkudozásokról nálunk is, Bécsben is kiadatott, hogy »a méltányosság szellemétől áthatott tárgyalások lefolyása azon reményre jogosít, hogy e kérdések legrövidebb idő alatt sikeres megoldást fognak találni.« Ezt írta mind a kettő, a német is, mi is. Most már ismerjük a német méltányosságot, a magyar még titok. A német méltányosság így szól: »A magyarok saját bankot akarnak, a fogyasztási adó visszatérítését s engedményeket a vámkérdésben; mi azonban mindebből semmit sem akarunk engedni, s mi erősek vagyunk.« Így jellemezte az osztrák miniszterelnök, Auersperg herczeg, a budai tárgyalások »reményre jogosító lefolyását.« Akit ez meglep, az nem mi vagyunk. Nem mi kívántuk az összeegyeztethetlen érdekellentéteket összeegyeztetni. Nem mi reméltük, hogy a beata possidens Ausztria önkényt lemondjon, Magyarország gazdasági leírásának előnyeiről. Nem mi hittük, hogy engedmények árán, melyeket Ausztria tesz, fogjuk kompensálhatni az engedményeket, melyeket mi tettünk a múltban, s teszünk azok megújításával. Mi tudtuk, hogy ha mi a vámkérdésben egyezni akarunk, azt csak a lemondás árán tehetjük, s örülhetünk, ha a veszett fejsze nyelét kapjuk vissza »sikeres megoldás képen«. Ezért évek óta fáradunk kimutatni a létező viszony hátrányait, s hónapokkal a tárgyalások megkezdése előtt, midőn még kevés ember volt Magyarországon, ki meggyőződésből az önálló vámterület híve lett volna, ez alapot tűztük ki czélul. Szavunkat az ország meghallotta, megérté, s ma a hazának minden részein, s a nemzet mindenféle rétegéből feliratokban, s határozatokban nyilatkozott a közvélemény az önálló vámterület mellett, s ellene senki nem nyilatkozott, csupán a kormány, és az is csak félig, föltételesen. Mint a közvélemény orgánuma, önérzettel hivatkozunk e tényre. De mert a kormányés a hatalommal s hatalma nagy, tehet, amit akar, nem a nemzeti akarat valósulása a valószínű, valószínűbb annak ellenkezője, hogy a vámközösség fenntartásával a két kormány legközelebb megalkuszik egymással, s »a tárgyalásokat befejezi.« S ki fog engedni, ha az osztrákok »semmit sem akarnak engedni?« Ebből legire az következik, hogy mi fogunk engedni mindent. De az lehetetlen. Az teljes lehetetlen. Ezt tudjuk mindnyájan s tudja a kormány. S e kormány — bár hamis alapon áll s hamis nemzetgazdasági politikát követ — a magyar érdekek védelmében s a jogos követelések fenntartásában, hiszszük s reméljük, hogy lesz oly szilárd, minőnek azon osztrák kormány mutatkozik, mely bevallja, hogy centralisticus, hogy nem barátja a kiegyezésnek, s csak Königgrätz miatt fogadta el. Ezt mondja Lasser, s érzi de Pretis, Chlumetzky sem különb s azt tartják együtt, hogy: »Ma egészen máskép áll a dolog!« Tisza, Széll, Simonyi és Wenckheim. tehát, ha Bécsbe mennek alkudozni, politikai ellenségekkel s elszánt érdekellenfelekkel állnak szemben. Azok se bankot, se fogyasztási adót, se a visszatérítések jogorvoslását, sem a felmondott angol pótszerződés értelmében szabad kereskedelmet nem fognak adni, mert azoknak az osztrák védvámok felemelése kell, az osztrák kincstárnak magyar pénzzel tömése s a bécsi bank és bécsi pénzpiacz egyeduralma a monarchiában. S ők hiszik, hogy sikert fognak aratni, mert ők »erősek« s »Königgrätz« régen volt. Elérkezettnek vélik hát az időt, Magyarországot gazdasági után politikailag is visszakebelezni s ezért nem ijednek vissza a végletektől, mert azt hiszik, Magyarország nem győzhet. S nem győzünk, ha mindenben engedünk. Ha a fogyasztási adók kérdését s a visszatérítést elejtjük a programaiból oly biztatással, hogy majd esztendőre beszéljünk róla, mikoron a quota lesz napirenden, ha a vámkérdésben a közös tarifát az osztrák iparosok kedve szerint hagyjuk készíteni, s a bankkérdésben oly alkut kötünk, mint Ersau kötött éhes gyomorral. Ha erre készek volnának minisztereink, akkor könnyedén hiszszük, hogy teljesednek a félhivatalos jóslat, hogy »a legrövidebb idő alatt sikeres megoldást fognak találni.« De ily szerződést a magyar kormányról mi nem teszünk fel, s vétnénk ellene, ha ma föltennék. Mert, bár más után halad, mint melyet a közvélemény kíván, az ország színe előtt ismételve ígéretet ten az önálló bankra, s a fogyasztási adókra nézve. E tekintetben tehát nem engedhet s ha enged, Kautz is ellene szavazna. Ily ellentéteket rejtenek hát a »méltányos« budai tárgyalások, melyek oly sok »reményre jogositnak.« S e remények nem virulnak zöldebben, ha látjuk, mint készülnek viadalra az osztrák kormány s osztrák parliament. Az háborút jelent, nem közel békét, midőn az osztrák kormányférfiak támaszt keresnek fent s hogy minden esetben számolhassanak a parliament támogatására, a pártokból egy bizalmi tanácsot vesznek magukhoz, hogy alant zavar ne támadhasson s fölfelé nyomás gyakoroltassák a képviselettel. S nem békejel, de összeütközésre előkészület, ha a bécsi bank — status in statu — hasonlót mivel s a választmányt és a közgyűlést permanentiába helyezi, hogy minden rendszabály, alku s erőszak egyaránt, rögtön kivihető legyen. Ez ostromállapot és hadiláb. Komoly a helyzet nagyon alkudozni veszélyesebb, mert az osztrák »erősebb«, mint nem alkudni. A magyar békeapostolok, kik e napokban Bécsbe zarándokolnak, fontolják meg, hogy félni nincs okuk, mert hogyha bátrak, a nemzet osztatlan velük van, ha hátrálnak, a nemzet elfordul tőlük. Azalkuvásban veszély rejlik reájuk és nemzetükre, a nem alkuvásban kevesebb a veszély, mert sok a jog. Ha az alku »sikerül«, az jó nem lehet, ha nem sikerül, velünk az igazság s mi felállítjuk külföldi tőkével a bankot tavaszra, az önálló vámterületet őszre. Az osztrákok pedig odahaza gazdálkodjanak a magukéban, amint nekik tetszik. De hogy a kérdésképen mert a közös vámterület alapjára állott a magyar kormány — rá nézve válságos, az bizonyos. Ha ki nem egyenlíttetnek az ellentétek, ha a magyar kormány el nem fogadja az osztrákok lealázó , végzetes követeléseit, a dolog természete hozza magával, s hogy mindkét kormányra a saját álláspontja tárczakérdés lesz lefelé és fölfelé egyaránt. S ezt az őszinte Lasser bevallotta, így szólt: »Mi nem vagyunk egy félig haldokló minisztérium, hanem olyan, mely egészen akar meghalni, s mely szeretné önöknek azt kiáltani, moriturit, salutant.« S az érzés, mely e szavakban nyilatkozik a vámtárgyalásokkal szemben, ott derengett Tisza szavaiban, melyek úgy meglepték a parlamentet, midőn a hatalmas miniszterelnök tegnapelőtt kiejtette a házban, hogy lehet ismét egyszerű követ, mert ezt »a parlamenti élet változandósága bizonynyal lehetővé fogja nekem tenni mentül előbb.« E »mentül előbb« csak azon bécsi tárgyalásokra vonatkozhatott, melyek a félhivatalos sajtót annyi »reményre jogosítják« s melyek az »Ellenőr« szerint legközelebb »be is fognak fejeztetni«. Finis coronát opus, s mi azt kivánjuk, hogy azok után a Tiszacabinet sokáig éljen s alkalma legyen úgy szolgálnia a magyar hazát, hogy többé se neki, se utódjának vámközösségi s bank alkudozása az osztrák cabinettel ne legyen. A „Pesti Napló“ tárczája. Farsangi tárcza. — A bálbizottsági tag. — Zajos folyamában az életnek fölviheti még kormányelnökségre is; mellét boríthatják vad európai és czivilizált afrikai rendjelek; lehet hires íróvá és hirtelen báróvá; a rendjelnél is ragyogóbb népszerűség juthat majdan osztályrészéül — de akkorát sohasem dobban szive a nagy megelégedéstől mint dobbant akkor, hogy megtették bálbizottsági tagnak. Pajtások jóakarata s egy kis korteskedés: e két tényező nem csak a képviselőválasztás lapályain, de a bál bizottsági választás magasain is határoz. A bálbizottsági tagság minősítvénye azon kezdődik , hogy a legény a netaláni deficit födözésére kötelezi magát. Aztán csinos legyen és ügyes tánczos. Meg bátor. Mert a táncz folyamában fölmerülni szokott heves összeütközések legveszélyesebb pontjain kell magát kitennie, hogy aző báljok, régi hitele és tekintélye csorbát ne szenvedjen a rut veszekedés által. Gyakran megesik, hogy egy este hadbíró is, békebíró is. Aztán legyen generosus. Hiszen az is, ez fiatalságával vele jár. A táncz hullámain pár nélkül vergődő ifjút, ha máskép irigye vagy ellensége is, bemutatja egy kisasszonynak, akinek szintén jól esik, hogy akad valakije, akibe belekapaszkodhatik. A bálbizottsági tag tudjon nélkülözni. Noblesse oblige. Lemond egy keringőről, két francziáról, három polkáról, mert ki álljon eleibe a rohanó árnak, midőn édes száguldozásban, gyeplőeresztett boldog szenvedélyességben csapong jobbra-balra, ha ő nem? Ki terelje szabályozott mederbe, hogy szépen egymásután pörögjenek el a párok, ha ő nem ? És értse e rendezést. Önök, t. ez, hadvezér urak, méltán nagyra lehetnek taktikájukkal és stratégiájukkal, főleg ha értenek hozzá. De tudományuk megtörpül ama kiváló hadi művelet előtt, mely a tánczoló párokat sorozza csatarendbe. Könnyű a fegyelmezett katonaságot ide-oda vezényelni. Egy harsány szó — und Regimenterfesselt das starre Commado... vagy indítja viharzó ostromnak. Hanem a bálbizottsági tag! Esengve lebeg körül, hogy a csevegésbe merült párokat gyöngéd intéssel bírja a sorakozásra. Caesari szemmel tekinti át a tánczolók seregét, hány oszlopban állítható föl. Társaival rövid hadi tanácsot tart. A terv meg van állapítva. Mig az egyik a bal szárnyat tagositja s a második a test nehéz tömegét higítja, a harmadik (negyedik, ötödik, tizedik) a jobbik szárny zilált párjait gyűjti maga köré. Egyik ponttól a másikhoz gyorslábú szárnysegédek nyargalnak, vivén a dispozicziókat. Végre minden renden van. A csata megindulhat. A zenekar már harmadszor fújta meg a riadót. A hosszú láncz szemeit már meg is lendíték az első ütemek.... — Megállj! — dörgi a bálbizottsági tag. Megállj ! S nagyot int chapeau-mécanique-jával a karmesternek. Egy vizavi! S balján egy hölggyel, jobbján egy úrral vágtat végig a sorokon. — Egy vizavi! bömböl végig a kiáltás, föléje csapván a nagy zsongásnak. — Egy vizavi! hangzik valahonnan, szinte elmosódva, mint távolból a tábori jelszó. A bálbizottsági tag ismeri az ínség e följajdulását; védenczeivel a hang felé fut, melynek birtokosa a segélycsapatnak eléje siet. A két vizavi megvan , szembe szállhat egymással ... Arram pam ... en avant! A colonnák megrezdülnek s szemvesztő zűrbe omolnak, hogy a következő perezben ismét külön csoportokra váljanak szét. Pompás kaleidoszkóp, melynek színes cserepei a bálbizottsági tag vezényszavára futnak össze csillaggá, oszolnak szét sugárkévékké, majd körben, hullámvonalban keresve-felejtve egymást. — Urrjak!. .. — Hölügyek!... — Colomne! ... De hisz még messze van a bál. S odáig menynyi a dolog! Ki lesz a bálanya ? Milyen bokrétát köttessenek neki ? Mi lesz a jegy ára ? Mi legyen a tánctrend alakja ? Kivel muzsikáltassanak ? Melyik termet béreljék ki ? Mi legyen a bizotttsági tagok jelvénye ? S a cotillon-rendjelek s az apró csokrok? Meg ezer és egy fontos kérdés. A megállapodás után, melyre a számos gyűlések heves vitáin át jutottak, a bányán vannak, élükön az elnökkel, ragyogó frakkosan és fehér nyakravalósan több frakkerbe dűlnek, ez vagy ama szép ház előtt megállnak, a lépcsőn felrohannak, az előszobában átnyújtják névjegyöket, s a terembe lépve fölkérik valamely volt, levő vagy jövendőbeli miniszter nejét, aki mindig a legnagyobb nyájassággal vállalja el a bálanyaságot, mint azt következő nap a »Fővárosi Lapokban« csinosan előadva olvashatjuk is. A kettős vagy egyes kamra-rendszer győzzön-e, azaz mind a két termet nyittassák-e ki vagy csak az egyiket ? — vagy tán csakis a kisebbiket ? Inkább legyen benne a »Főv. Lapokban«, hogy a kisebbik terembe nem fértek, annyi pár járta, mint az, hogy a nagyban csak úgy kongottak. Vagy az »Európa,« a »Hungária« termeibe vonuljanak ? Szűk időket élünk, nem sok lesz a részvevő s az egylet javát is szem előtt kell tartani. A hiúság leszavazza a töprengést. Ha már nem telik a két teremre, legalább a nagyobbikat. Bon! Rácz Pali húzza a csárdást. All right! Már most mi formája legyen a tánctrendnek ? A jogászok kifogytak mindenből. Volt már hetori bárd, paragrafus, mérleg, kard, oklevél, pecsét. Az orvosok sem tudják, mi legyen ? Volt már recept, orvosságos üveg zászlója, katulya, Hygieia serlege, Aesculap botja. A technikusok sem találnak már eredeti jelvényt. Szerepelt már a czirkalom, a kerék, a háromszög, a bérmérő. A bölcsészek — mert a phliozóphia is tánczol — a tánctrend külsejére nézve hasonlókép végére értek tudományuknak. A sugarat szétlövelő nap, a tekercs, a systema — mind előfordult már. A kis papok . . . vagy úgy. A theologia már nem tánczol mint tánczolt a régi zsidóknál, egyptomiaknál s tánczol még ma is, mint a kerengő fakir és dervis bizonyítja. Mi legyen hát a tánczrend ? Bízzuk azt a fiatalok fantáziájára. Majd csak akad valami. Hát a jelvény? Kékfehér, piros-kék, nemzeti szin, egy szin ? A lady petronessenek rózsa-, kamélia-, vagy vegyes virágból kötött csokrot ? Mind megannyi sarkalatos kérdés. Végre fönlobog a zászló. A ház tetejéről csaknem a kövezetre szolgál alá és leng közepén az utczának, melynek ünnepi szint ad. Fönt az emeleten boldog izgatottságban permanenssé nyilatkoztatá magát a bizottság. Az ügyért való lelkesség annyira megy, hogy még az előadásokat is elmulasztják végette. Az ajtó nyitik és zárul. Mosolygó apa családjegyet vált, paszamántos inas túlfizetéses levelet hoz, röpke legények önkénytes szolgálatra ajánlkozva, körömkopásig írják a meghívók czímét. Hogy a munkától egy per- 1 ezet se vonjon meg, a bizottsági tag ott reggeliz, ebédel, vacsorál. Megindító odaadás. A szolgálat-ban váltakozó fiúk, ha belépnek, először is a juxtás könyvet nézik: mennyi fogyott le róla ? Kissé lomhán halad a dolog. Ha nem a bál napján, akkor! Csak úgy kapkodják, majd! Tavaly is, a bál előtt huszonnégy órával, a jegyeknek alig egy harmada kelt el s a bál napján estig nem maradt belőle magnak. A tabelláris kimutatások vigasza melegíti át az ifjúságot. Épen mint a kiadókét, kik a nehezen gyűlő előfizetők tömegét újév napjára várják. (És várják teljes három hétig, szerelmes szíveknek három esztendeig.) Reméljük, hogy a nagy napon csakugyan dulakodás lesz a jegyekért, annál is inkább,mivel a jótékony czélra való tekintetből, a meghívandó vendégekkel szemben némileg enyhültek a szigorú követelések. Kapuzárás előtt még azon kedves bir érkezik a jegyosztogató szobába, hogy a fölségek kiváló nyájasággal fogadák a meghívót s kilátásba is helyezők, hogy, ha lehet, meg is jelennek. Mert hogy ily későn érkezik a kedves újdonság! Legalább ha az esti lapban lehetne még közölni! Milyen fényes »bizonyost« pöndörítenének abból a halvány slehetből!« Azt est leszáll. Fodrász, borbély remekel a bálintéző ifjún. Haja olyan szépen van homlokába fésülve, hogy a szeme sem látszik ki belőle. Csak úgy pislogat vele, mint a pincsi. A frakk úgy illik neki, hogy szinte melódiává lesz rajta, zengő rímmé a test és szövet közt. Az álló tükör azt sugározza vissza neki: »te ellenállhatlan!« Fürjeinek illata, lábainak röpkesége, a frakk szárnyainak lebegése s keresztül a fehér keblen a széles aranyhimes szalag vagy gomblyukban a lant, a csillag, meg az a hódító ringatódzásrángatódzás a csípőkben, kivetett mell, a gallérnak tágítása, a karok nyujtogatása — szóval az az ezer apró fogás és gyakorlat, mely nélkül az »élan«-t meg sem adhatja magának , fölöttébb érdekessé teszik őt. Ott áll már a lépcsőház elágazásánál, egy virágos szőnyeggel leboritott fensikon. Az érkező hölgyeket tanult grácziával fogadja, a tekintélye,ket üdvözli, a miniszterek elé bókol s mikor fel- Budapest, január 15. (A képv. ház pénzügyi bizottsága) mai — igen érdekes — ülésében folytatta a közadók kezeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. A 11-ik §-nál, mely szerint az egyenes adók egyénenkénti kivetésére a községi jegyző, a városi adóhivatalok s adókivető bizottságok vannak hivatva, So m s s ich indítványozza, hogy a községi jegyző helyett általában a községi közegek tétessenek, nem lévén czélszerű a kivetéseket egy ember önkényére bízni. Széli pénzügyminiszter abban találja egyik garantiáját a pontos kivetésnek, ha egy ember bizatik meg vele. Csengery nemcsak városokban, hanem más községekben is — ahol vannak — a községi adóhivatalokat, s csak a b 1 nincsenek, ott a jegyzőket tartja a kivetéssel megbizandóknak. A miniszter e nézethez hozzájárulván, a §. ily értelemben módosíttatott. Hosszas s felette élénk vitára szolgáltatott alkalmat a 12-ik §. azon intézkedése, mely szerint a keresetadó 3-ik és 4-ik osztályánál az adókivetés alapjául szolgálnak — a bevallásokon kívül — az adófelügyelő kivetési javaslatai. Wahrmann kijelenti, hogy nem fogadhatja el ezen intézkedést, mert ez a polgárok megadóztatását az adófelügyelő absolutisticus önkényétől teszi függővé. Széli miniszter feltétlenül szükségesnek tartja, hogy az adófelügyelő javaslatai is adatul szolgáljanak az adókivető bizottságnak; megvan e rendelkezés az 1868-i törvényben is, s annyival szükségesebb, mert tudjuk, hogy nálunk a bevallásoknál felét el szokták tagadni a jövedelemnek. Horváth L. az adókivetés eredményét nagy mértékben meghiúsítva látná azáltal, ha csak a bevallások vétetnének a kivetésnél alapul. Megnyugtatás végett ajánlja azonban azon módosítást, hogy az adófelügyelő »kivetési javaslatai« helyett »az egyes adóbevallásokra vonatkozó javaslatai« vétessenek fel a szerkezetbe. Széli miniszter hozzájárul e módosításhoz, melyet Kerkapoly is elfogad. Wahrmann és Helfy élesen megtámadják a 3. kérdéses intézkedését, mire a bizottság Horváth L. módosításával elfogadja az egész §.-t. Wahrmann bejelenti, hogy a bizottság megállapodása ellen különvéleményt fog benyújtani. A 13-ik §. változatlanul elfogadtatott. A 14-ik §-nál, mely szerint akik bevallásaikat a kitűzött időben be nem adják, 1—50 írtig terjedhető bírságban marasztaltatnak el, s a bevallás 8 nap alatti beadására oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy e határidő meg nem tartása esetén adójuk hivatalból fog megállapíttatni. — Wahrmann szükségtelennek találja a bírságokat, s csak annyit mondana, hogy annak, ki a kitűzött időben nem adja be bevallását, hivatalból fog adója megállapíttatni. Kerkapoly a bírság megtartása mellett nyilatkozik, s a bizottság a §-t változatlanul elfogadja. A 15-ik §, vita nélkül elfogadtatván, a tanácskozás folytatása hétfőre halasztatott. (Az önálló vámterület) mellett jan. 12-iki ülésében Ung megye is nyilatkozott. Az erre vonatkozó indítvány egyhangúlag elfogadtatott, úgyszintén az önálló bank felállítására tett indítvány is. Ugyanezen ülésben szóba került a közigazgatási bizottság kérdése is. Vezerle Gyula azt indítványozá, hogy a törvényjavaslat ellen írjon fel a megye a képviselőházhoz. Firczák Gyula kanonok ellenben azt javasolta, hogy a megyegyűlés a tett indítvány felett a napirendre térjen. Vezérlőt pártolta: Gulácsy Károly,Sárosy Károly és Weinberger Lipót. Firczák indítványa mellett pedig: Bernáth Zsigmond, Bernáth Dezső, Kende Péter, Homicsko, Markos, Royko, Makkay és Iváncsi. Többsége az utóbbi indítványnak volt. (A római vámtárgyalásoknál) a magyar kormányt nem Andreánszky, hanem Merfort fogja képviselni. (A nemzetközi távirda egyezmény) alapján, mely f. é. január 1-én lépett életbe, a magyar kereskedelmi minisztérium az osztrákkal új távirda-szerződést kötött, mely már hatályban van; azonfelül a romániai kormánynyal is külön távirdaszerződést kötött, mely jövő hó elsején lép életbe. E szerződés értelmében a határtól 80 kilométerre eső állomásokon feladott egyszerű táviratokra nézve olcsóbb dij szabatott meg. (A keleti vasút ügyében a minisztertanács tegnapelőtt döntő határozatokat hozott s a társulat részéről kiküldött bizottság holnapra hivatott meg a közlekedési minisztériumba. A teendő javaslatokat illetőleg a »N. Fr. Presse« híre szerint eddig hivatalos enunciatio nem forog fenn, de azt hiszik, hogy a kormány magáévá teszi az általa kiküldött bizottság javaslatait, melyeket azonban a társulat változatlanul aligha fog elfogadni. (Az osztrák képviselőház clubjai s a budai tárgyalások.) Az osztrák miniszterek tegnap a bécsi képviselőház alkotmánybű pártjának harmadik töredékénél, az úgynevezett centrum clubjában jelentek meg s ott valószínűleg ugyanoly nyilatkozatokat tettek a Magyarországgal folyó tárgyalásokról, mint a másik két clubban. A centrumtöredék ezen tegnapi értekezletéről sem jutott nyilvánosságra semmi. A haladó párti club tegnap újra azon mód fölött tanácskozott, hogyan kelljen a párt s a kormány közötti érintkezést állandóan fenntartani. A minisztérium azon javaslatát, hogy a párt néhány bizalmi férfiút küldjön ki, akik a reichsrab elnapolása esetén is folytonos érintkezésben maradjanak a kormánynyal, mindenfelől élénken megtámadták s miután az e mód elleni összes érvek felsoroltattak, ki is mondatott a határozat, hogy a párt ilyen bizalmi férfiakat választani nem fog. Dr. Beireuther erre azt indítványozta, hogy bízzák meg a club elnökét a többi club elnökeivel értekezni az iránt, nem lenne-e tanácsos, hogy minden oly ügyben, mely Magyarországra vonatkozik, az összes alkotmányba clubbok együttesen ülésezzenek és tanácskozzanak. Ez ellen felhozták, hogy ily határozatot esetről-esetre hozhatni ugyan; az azonban nem lenne helyén, ha olyan sok részletes kérdésben, mely felmerülhet, az egész alkotmányba párt nagy apparátusa együttesen működnek. Végül az indítványozó kijelentette, hogy ma nem kér szavazást indítványa fölött, de később még visszatér reá. (Mac Mahon proclamatiója.)A franczia köztársaság elnökének már említett s a franczia néphez intézett proclamatiója így szól: Francziák! Öt év óta először vagytok általános választásokra felhíva. Öt évvel ezelőtt a rendet és a békét akartátok. Ezt a legkegyetlenebb áldozatok árán, a legiszonyatosabb megpróbáltatásokon át megnyertétek. Ma ismét a békét és a rendet akarjátok. A senatoroknak és képviselőknek, akiket választani fogtok, a köztársaság elnökével a rend és béke fenntartásán kellene működniök. Azon alkotmány törvényeket, melyek revisióját ajánlani 1880-ig egyedül nekem van jogom, együtt kell őszinteséggel alkalmaznunk. Annyi izgatottság, szakadozottság és szerencsétlenség után az országnak békére van szüksége, s én azt tartom, hogy intézményeinket nem szabad revisto alá venni mindaddig, míg azokat becsületesen tevékenységbe nem helyeztük. De hogy tevékenységbe jussanak úgy, amint Francziaország jólléte megkívánja, múlhatlanul szükséges azon conservatív és igazán szabadelvű politika, melyet folytonosan érvényesíteni magamban föltettem. Hogy azt támogassák, hivatkozom ama férfiak egyetértésére, akik a társadalmi rend védelmét, a törvény iránti tiszteletet, az odaadást a haza iránt — a párt emlékei, törekvései és kötelezettségei fölébe helyezik. Felhívom őket, hogy kormányom köré sorakozzanak. Erős és tiszteletben álló kormány oltalma alatt ama szent jogok, amelyek minden kormány változást túlélnek és azon jogos érdekek, melyeket minden kormány védeni köteles, teljes biztonságot találnak. Nemcsak azokat kell lefegyverezni, akik e biztonságot a jelenben háboríthatnák, hanem azokat is, akik a jövőben társadalom-ellenes tanok és forradalmi programmok terjesztésével fenyegetik. Francziaország tudja, hogy a hatalmat, melylyel felruháztattam, sem nem kerestem, sem nem óhajtottam; de számíthat reá, hogy gyöngeség nélkül fogom azt gyakorolni és hogy küldetésemet mindvégig teljesítsem, reményem, hogy isten segíteni fog s a franczia nép közreműködését sem nélkülözendem. A franczia köztársaság elnöke Mac Mahon tábornagy, Magenta herczege. A köztársaság elnöke által a minisztertanács alelnöke: Buffet L. belügyminiszter. A képviselőháziból. — jan. 15. A közigazgatási vitában Szilágyi Dezső lépett a sorompóba egy szónoklattal, melytől méltánylatukat ellenfelei sem tagadhatják meg. Szilágyi erős dialektikájának és hatalmas szónoki készségének egész súlyával szállt síkra a kormány törvényjavaslatának védelmére, de a kormányon kívül, amelynek a szónok éles kardját szolgálatára adta, köszönettel tartoznak neki mindazok, akik a javaslattól eltérő politikájuk daczára is kötelességüknek tartják reá szavazni, de akiknek helyzetét a javaslat eddigi védelmezői — csekély kivétellel — csak súlyosbították. Szilágyi megmutatta, hogy a javaslatot lehet egyébbel is védelmezni, mint »szíve teljes melegével«, ami egy tegnapi egyetemi tanárnak fő argumentuma volt. Szilágyinak szerencsés napja volt. Sikerült neki minden, csak az nem, hogy beszéde elején adott programmját beváltsa; a szélsőbal határozati javaslatának szétmorzsolását már kénytelen volt elhagyni, pedig két óra hosszat beszélt. De ezenkívül, mond-