Pesti Napló, 1876. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-14 / 10. szám

10. szám.____________________ Szer­k­esztési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiad­ó-h­ivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét, illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Péntek, január 14.1876. _______________27. évi folyam, ellefize­téssi feltét­eleis: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­­Pesti VS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület küldendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ 1876-dik folyamára. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, V12 legnagyobb év és közgazdasági melléklet) Egész évre......................................24 frt. Fél évre......................................12 frt. Negyed évre............................. 6 frt. Egy hónapra............................. 2 frt. gjógT" Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, január 13. A belügyminiszter a képviselőház mai ülésében sehogy sem akarta megengedni Helly­vel szemben,hogy az a nyájas eszmecsere, melyet a kormány a fővárossal megindított, conflictusra vezessen. A ma délután tartott fővárosi közgyűlés megadta a magyarázatot Tisza Kálmán e felfogásához. A belügymi­niszter t. i. úgy vélekedik, hogy nincs con­­flictus, vagy ha lappang valami viszály, meg fog szűnni, mert Budapest törvényhatósága egyszerűen zsebre rakja a miniszter sértő kifa­­kadásait. Hasonlókép gondolkozik a közgyűlés és meg van győződve, hogy ha Tisza Kál­mán azt a méltóságteljes visszautasítást, me­lyet mai ülésében a fővárosi törvényhatóság elhatározott, egyszerűen tudomásul veszi, akkor szent a béke.Most tehát a belügyminisz­teren áll érvényesíteni azt a nézetét, hogy nincs közte s a főváros közt conflictus. És mi őszintén óhajtjuk is, hogy a köz­gyűlés föliratával ez az összeütközés el le­gyen intézve. Féltjük a municipiumok állá­sát, féltjük a kormány tekintélyét egyaránt. Hatalmi szempontból győzhet a végén a bel­ügyminiszter, de a viszálynak oly módon folytatása által, mint azt a belügyminiszté­rium megindította, a kormány méltósága ok­vetlen nagy csorbulásnak van kitéve. Ha a kormány bizalmi kérdést alkot el­járásából, ha ez blzatosan kihívja a képviselő­ház ítéletét, mint a­hogy történt a mai ülés­ben, akkor a többség helyeslése iránt biztos lehet. De a­ki megtekinti az érem másik lap­ját, a­ki meghallgatta a fővárosi közgyűlés­ben részletesen előadott körülményeket, még a törvényesség szempontjából sem hagyhatja helyben mindenben a belügyminiszter gán­­csoskodását. De mi mellőzni akarjuk a fővá­rosi költségvetések ismételt elkészének meg­­világítását. A rendkívüli körülmények, me­lyek ez elkésést mentik, egyéni felfogás sze­rint különbözőleg mérlegelhetők. A belügy­miniszter semmibe sem veszi azokat, ő a bu­dai katastrófát két heti késedelemre mentsé­gül el nem fogadja, s ő a két év előtt egye­sült főváros háztartásában azokat az átme­neti nehézségeket nem akarja számba venni, melyek az országos költségvetéseknél nyolc­ éven át, majdnem kivétel nélkül, egyre ismét­lődtek. Ez a megítélés a miniszteri diskretió dolga. A szigor tehát igazolt lehet a miniszter felfogása szerint. És ha a miniszter megtalál- t­­a s alkalmazza a módot, hogy a törvény föl-­­ tétlen végrehajtását biztosítsa, akkor maga a fővárosi törvényhatóság bizonyos méltány­­lattal fogadná a belügyminiszternek akár eré­lyesebb közbelépését is. Mi több, azt hisz­­szük, hogy a közönség, melynek minden idő­ben, annál inkább rész gazdasági viszonyok közt, kedve telik a közigazgatás ellen panasz­kodni, jól fogadja, ha a belügyminiszter a fő­városi administratiónak­­ például gyorsítása vagy olcsóbbá tétele iránt cselekvőleg föllép. De a miniszter egy inkább alaki ügy miatt sértésekkel halmozza el az ország első tör­vényhatóságát. A miniszter kijelenti, hogy a municipium szavának nem hisz, így megbánt­ja az egész testületet és annak minden egyes tagját jobb érzésében, s ez eljárás indokát valóban keresve is bajos megtalálni. Az egyes ember, ha épen kedve tartja, megteheti, hogy hallgasson és tűrje megadás­sal a sértést. Municipium így nem vélekedhe­­tik. A felszólalást neki saját jogköre, tekinté­lye s az ország többi municipiumai iránti figyelem parancsolja. És a fővárosi közgyűlés kénytelen volt szavát annyival inkább hal­latni, mert nem nézheti közönynyel, hogy most egyszerre oly átkozott rész spinben tün­tetik föl a városi közigazgatást. Élő érv kell a kormány közigazgatási reformterveit párto­lóknak, hogy rámutathassanak : ime milyen szükséges a közigazgatási bizottságok megal­kotása ; mennyire égető azok üdvözítő kiter­jesztése a városi hatóságokra is. És kell-e csattanósi példa ennek illustrálására, mintha épen a fővároson, mely a közigazgatási bi­zottság ellen első szólalt fel, demonstráltatik ama reform szükséges volta ? Oly meggyőző e bizonyítás, hogy érdemes a kormánynak ezen argumentumot a közigazgatási bizottsá­gok javára megteremteni, még ha egy kis confliktusba kerülne is. A fővárosi municipium — mint mondok — tartozott a maga törvényes állásának és méltóságának, midőn az ország kormányát megillető tisztelet hangján földeríti a viszály valódi okait és az el nem tűrhető sértést ma­gától elhárítja. Az e feletti vita, melyről alább részletes tudósítás olvasható, felmuta­tott ugyan egyes éles­ felszólalásokat is, de egészben az elfogadott felirat nem tartal­maz semmit , a­mit a kormány tudo­másul nem vehetne. Óhajtjuk, hogy ezt meg­tegye. Nem lesz ugyan bebizonyítva, hogy a közigazgatási bizottság szükségképen a fővá­rosban is alkalmazandó, de a kormány kel­lemetlen bonyodalomból szabadul ki, s a­mi a jövőt illeti, tudjuk, hogy a főváros akarata ellenére, életbe léptetik Budapesten is a köz­­igazgatási bizottságot. A kormány kezében lesz tehát az önmaga által választott eszköz, hogy az ügyeket »jobbra« fordítsa. Majd meglássuk, hogy ez eszközzel mire megy? A „Pesti Napló“ tározója, Edith története. — Regény. — Irta: Prém József. IV. FEJEZET. Különös látogatás. Darvasiék a mezőváros ama kissé félreeső ol­dalán laktak, mely a »Csiricsák­-völgy« nevet viseli. Házuk se nem alacsony, se nem magas, sem kietlen, sem barátságos nem volt. Amaz egyszerű épületek közé tartozott, melyek általában díszítik, vagy ékte­­lenitik a kisebb városok utczáit, s melyekben ép úgy szegények, mint gazdagok lakhatnak anélkül, hogy építés modora elárulná azt. A szomszéd és átellenes házaktól semmiben sem különbözött. Kapuja csak olyan egyhangú zöldre volt festve, ablakai szintoly középmagasak valának, s a fal ugyanoly fehér és sár­tól befecskendezett. Én legalább soha se ismertem Darvasiék házára, valahányszor látogatóba mentem oda. Mindazáltal egyszer sem tévedtem el. Oka ennek a többi közt,az a figyelemre méltó körülmény volt,hogy a Csiricsák­-völgy két szembenéző háza ablakain a nap minden órájában néhány női fejet lehetett látni, s miután első látogatásom alkalmával tapasztaltam, hogy­­a jobboldalon álló ház Darvasiéké, a balolda­lon lévő pedig Ámbraiék székhelye, csak arra kel­lett ügyelnem, mikor tűnik föl visá-vis Katinka kisasszony bodros fejecskéje, mert ott egyszerre vé­get kellett vetnem a szerelmi ábrándozásnak (s kö­szönet Katinka bodros fejecskéjének, az sikerült is mindig), hogy Darvasiékhez azzal a nyugodt, öntu­datos mosolylyal lépjek be, mely annyira illik a sze­relmes férfi arczához, hogy a mama szinte megkö­veteli. Tisztán emlékszem még ama napra, melyen először siettem a Csiricsák­-völgyön végig, először jó­­zanodtam ki Katinka bodros fejecskéje láttára s először surrantam be amaz egyhangú, zöld kapun.­­ Borongós, majdnem őszi idő volt. Edith az nap nem jött el hozzánk s én távol tőle kétszerte éreztem az idő amaz unalmát, mely legelviselhetlenebb akkor, a midőn az ember egyáltalában nem hajlandó a bo­rongásra. A kissé szűk, de hosszú udvaron Darvasinét s Hermin kisasszonyt pillantom meg. Valami gazdasz­­szonyi munkával voltak elfoglalva s azért csak akkor vettek észre, midőn már előttük álltam s üdvözöltem őket. Ő nagysága egy oldaltekintetet vetett lányára, s miután észrevette, hogy ez a néma intést nem érti meg, szemeivel pislantott s hunyorított, a­mit külön­ben gyakran észrevettem rajta, ha zavarban volt, vagy mentegetőzött s erre Hermin megfordult s a pitvaron végig sietve a legközelebbi ajtóban eltűnt. — Szivemből örvendek, édes uram, — kezdé ekkor a házi asszony; szivemből örvendek. Csak tes­sék besétálni kérem, tessék.... hát a kedves Dóra hogyan van ? Na persze, hogy jól.... hiszen nem is lehet az máskép... Hanem tessék besétálni!... És a kis Birinek sincs semmi baja?.... ne hogy is lenne!.... szíveskedjék csak besétálni.... Tessék!.... Egész zavarba jöttem. Darvasiné meg sem moz­dult helyében s kezével sem mutatta, merre menjek. Ennek a szó­özönnek más hivatása nem volt, mint hogy a sokat kínált besétálást hátráltassa. Szinte megsajnáltam a jó asszonyt, ki egyre gyanakodó szemmel nézett rám. Ismét nagyon élénken éreztem azt a vágyat, hogy a szeme közé tekintsek s bizalom­mal mondjam: Asszonyom, higgye el, semmi roszszat nem gondolok; egy parányi gonosz szándék sem ter­heli lelkemet! Megbízhatik bennem, s elhiheti, hogy teljes tisztelettel viseltetem ön iránt, mintha még mindig a régi, előkelő Darvasiné volna!.. .. A világért sem tettem volna egy lépést előre, noha a házi­asszony ismételve ajánlotta. Az elfogadó szobában mindenesetre rendkívüli rendetlenség ural­kodott. Az a szemhunyoritás Hermint titkos kö­vetté nevezte ki s ez állásában a kisasszony ha­­laszthatlan kötelességének ismerte az elfogadó szo­ba rendetlenségének elhárítása felől gondoskodni. Hogy kellemetlen helyzetünkön némileg eny­hítsek, a legközelebbi tárgyra tereltem Darvasiné­­ figyelmét s minden hosszabb bevezetés nélkül, a zöld borsó hasznosságáról kezdtem beszélni, a mi rám nézve, ki a szerelemtől gyötörtetve s Edith után vá­gyódva elég unalmas volt ugyan, de a mi igen épüle­tes és ajánlatos lehetett a mama előtt, miután e perezben ép a zöld borsó-tisztitás nemes munkájában buzgólkodott. . .. Miután minden oldalról meghány­­tuk-vetettük e kérdést, szóval és tettel kifejtve a zöld borsó magvát, tisztán fölmutatva annak fogalmát s elkülönítve a hasznavehetetlen rostokat s miután ép elég borsót hánytunk a falra, hogy egymást meg­győzzük, mennyire nem vagyunk zavarban: ekkor végre föltűnt a pitvar láthatárának ama pontján, hol Hermin eltűnt, egy aranyos fürtökkel borított fejecs­ke, bátran felém jött, mosolygott s egész ártatlanul e szavakkal sietett kérdőre vonni: — Nos, Szederjesi úr, hát mért nem sétál be? — Az igaz! No lám, — eszmélt föl Darvasiné. De miért is időz itt ? És hisz tudom, hogy . . . Csak fogd meg lányom ezt a jó házigazdát és vezesd a salonba. Egy adag borsó volt még a kezemben, melyet gyorsan a tálba akartam dobni, de elhibáztam s a rostos kosárkába vetettem. — S ez volna az a jó házigazda? — kiálta föl Edith. No ugyan megmutatta! Az elég tágas és elég világos lakosztály, melybe Edith vezetett, kétségkívül megérdemlé a salon elne­vezést, mert teljes tiszteletben tartom ama példabe­szédet, hogy valahány ház, annyi szokás. A­mi ren­des bútor van , az mind képviselve volt itt s figyel­memet csakis a varrógép vonta magára, miután ék­telenül zúgott és nyikorgott. Hermin kisasszony ugyanis teljes buzgósággal zaklatta azt. Piczi lábai­val (mért tagadnám ?) erősen hajtotta kerekét; tün­dér kezeivel (minek hallgatnám el ?) könnyedén vo­­nogatta a szövetet; s szeretetre méltó ügyességgel (mért titkolnám ?) erőlködött elhitetni velem, hogy már rég óta a varrógépnél ül, s hogy ennélfogva épen nem volt titkos követ. El is hittem volna neki, ha a gép kevésbé hangosan védelmezi úr­nőjét ; igy azonban az igyekezet és zakatolás hatás­talan maradt... Edith, úgy látszott, meggyőződött sej­telmem udvariatlanságáról s egyszersmind megütkö­zött testvére gyöngédtelenségén, mert némi habozás után Hermin mögé lépett s olyan mozdulattal és nyá­jassággal, mely minden békés család tagjainál szo­kásos, megakadályozta őt a munkában. — Ejnye Hermin, de szorgalmas vagy! — mondá tréfásan s lefogta kezeit. Buzgóságodban ész­re sem veszed, hogy vendégünk van. Ne higgjen neki Szederjesi úr, ez mind csak szemfényvesztés. El akarja hitetni önnel, hogy dolgos. Hasztalan ! mind hasztalan, édesem. — Na. Vigyázz! El­éped a fonalat. Ab! mily vesződségem lesz megint. — mondá boszankodva Hermin s aztán hirtelen fölállt s rám nézett. — Hisz már volt sz­erencsém, nemde uram ? — Üdvözlöm kegyedet másodszor is, — vála­szoltam. Ha tán háborgatnám, kisasszony. — Oh a világért sem, — szakíta félbe hirtelen. Egyáltalában nem akarom elhitetni önnel, hogy dol­gos vagyok. Aztán nem is valami kellemes ezt a za­katolást hallani, a­mikor ennél kedvesebbet is hall­hat ön. Nemde Edith? — A­mit e pillanatban hallott, Szederjesi ur, — mondá élénken s ingerkedve Edith — az minden­esetre kellemesebb, mint a varrógép zúgása. Az ar­czáról olvasom le, hogy épen erről akar biztosítani téged. — Az én beszédem nagyon közönyös lehet Szederjesi úr előtt. — Oh kérem — — Semmi ellenvetés uram, — vágott közbe pajzán mosolylyal. Úgy se hinném el! Ugyan cse­vegj már Edith, nem látod, hogy vendégünk unat­kozik. — De kisasszony — — Szükségtelen a figyelmeztetés,uram. Megyek már, megyek. Tréfás, szeretetre méltó hajlongás közt, né­hányszor megfordulva s nevetve kisietett a szo­bából. — Valóságos gyermek és tündér, — mondá Edith, ki Hermin e célzásaira egyre nagyobb zavar­ba jött. Ha ő nem volna családunkban, valóban soha­se látnánk egy derült arczot. Mintha nem is testvé­rünk lenne, olyan jókedvű, olyan tréfás. S milyen jó szive van neki! Házunknak valóságos béke angyala. Ha egy kis perpatvar támad köztünk (s ennyi nő közt hogyne támadna!) ő azonnal kielégiti a ke­délyeket. A czivakodó felek arczán még javában folynak a gyöngédtelenség kényei s ő már annyira hatott rájuk, hogy a békülés csókját adják egy­más­nak . . . De én untatom önt családi titkainkkal. Félbeszakító beszédét s az asztalhoz lépett. Mintha csak most vette volna észre, hogy négyszem­közt vagyunk, oly elfogultan járatta körül szemeit. A hirtelen beállott csend­­érezhettem-e kedvet és erőt, hogy megszakítsam, midőn oly sejtelmes, oly előérzetes volt ?) szinte félelemmel tölte el. íme, a zavarával kü­zködő, a hallgatag Edith ismét előt­tem. Mit tehettem ? Könyörtelenül szemléltem elfo­gultságát és gyönyörködtem benne! Mióta rajongtam érte és boszankodtam rá, mióta szánalmamat kelte föl és éreztem zsarnokságát, mióta ellene lázadtam szeszélyeimmel és megszégyenültem incselkedő szel­leme által, most, e perezben álltunk legelőször szem­­közt egymással, egyedül ketten, tanú nélkül, csupán én és ő. Mit hozhatott e perez ? Szavunkat senki sem hallhatta, tekintetünket senki sem láthatta. Az a perez, mely oly rég óhajtott, a mire eljön, melynek gondolatára valónk jobb része ujjong, az a várva várt perez itt volt. Jelenlétét az a nesztelenség jelzé, melyet ijesztőnek lehetne nevezni, ha nem hirdetné boldogságunkat. Az a mély csönd terjeszté ki fölöt­tünk néma uralmát, melyben szivünk dobogása a vészharang szava gyanánt hangzik s a kétségbeesés­sel határos erővel hirdeti, hogy benső világunkat az érzelmek lángja emészti. Lelkünkben egy édes szó fogamzik meg; de ajkunk nem engedi, hogy azt hir­dessük. Egy néma kézszorítás, egy halk csók, egy nesztelen ölelés: ez minden, mi e perez történetét hirdeti. (Folyt, köv) Budapest, január 13. (A kis­birtokosok hitelviszo­nyainak) segélyezése tárgyában ma délután az igazságügyminisztériumban,Csemegi Károly államtit­kár elnöklete alatt, az igazságügy-, pénzügy-, belügy-, kereskedelemügyi s a vallás- és közoktatásügyi mi­nisztériumok küldötteinek részvétele mellett tanács­­kozmány tartatott. (Az igazságügyi és pénzügyi­ bizottságok­ mára hirdetett ülései elhalasz- t tattak, minthogy ma délután nagy miniszter­­tanács tartatott, melyen az ösz­­szes miniszterek jelen voltak. (A főrendiház egyesült hármas bi­zottsága) ma d. e. 11 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette a Romániával kötött ke­reskedelmi szerződést s azt változtatás nélkül elfo­gadta. Az egyes megjegyzések inkább csak a szöveg fordítására s csekélyebb styláris módosításokra vo­natkoztak. A szerződés tárgyalása 2­0­ órát vett igénybe. Az ülésen a kormányt S­i­m­o­n­y­i Lajos báró kereskedelmi miniszter képviselte, a bizottság tagjai közül 14—16-an voltak jelen. A jelentés a szombaton tartandó ülésen fog bemutattatni.­­A közigazgatási bizottságról­ szóló törvényjavaslat körüli vitában még a következő szónokok vannak följegyezve. A javaslat mellett: Ba­logh Imre, Vár­ady Gábor, Molnár Aladár, Tisza László, gr. Péchy Manó, Vécsey Tamás, Halász Bá­lint, Andaházy Pál. A javaslat ellen : Mukits Ernő, Ürményi Miksa, Németh Albert, Simonyi Ernő, He­gedűs László, Sembery István, Hérits Antal, Karuch József, Csatár Zsigmond, Ragályi Ferdinánd, Stein­­acker Ödön. (A közadók kezelésére­ vonatkozó tör­vényjavaslat tárgyalását a képviselőház pénzügyi bi­zottsága holnap fogja megkezdeni, s remény van reá, hogy a tárgyalást rövid idő alatt be is fejezi. (A déli vasút­ hálózatának elválasztása ügyében tervezett alkudozások, minthogy Sella, az olasz kormány megbízottja, bécsi utazását egy időre elhalasztotta, csak későbben fognak megkezdetni. (A budapesti polgárság a köz­­igazgatási törvényjavaslat el­le­n.) A VII. kerület polgárai körének f. hó 12-én tartott nagyon látogatott rendes közgyűlésén a kö­vetkező sürgős indítvány egyhangúlag határozatra emeltetett: »A VII. kerület polgárainak köre kimondja, hogy azon, állítólag polgárokból álló küldöttség, mely Tisz­a Kálmán miniszterelnök úr ő excellentiá­­jánál a közigazgatási bizottságok ügyében tisztelgett, nem tekinthető Budapest főváros polgárai nagy több­ségének kifolyásaként, és határozottan tiltakozik a forma ellen, melyben néhány teljesen ismeretlen egyén­­a polgárság nevében nyilatkoza­tokat tesz. A VII. kerület polgárainak köre teljes biza­lommal viseltetik a miniszterelnök úr működése iránt, de mind­a mellett a fővárosnak a közigazgatási bi­zottságok ellen az országgyűléshez intézett petitióját minden pontjaiban támogatja.« (N­émetország és keleti politi­kánk.) A német birodalmi kormány viszonyáról Andrássy gróf keleti politikájához a »Pol. Corr.«-nak Berlinből következőket írnak . Akár­minek lesz­nek is Andrássy gróf lépéseinek következményei, ar­ról biztosítva lehet Ausztria, hogy utján akadályozó­­lag soha sem fog Németországgal találkozni, sem nyílt ellentét, sem titkos cselszövény nem fogják soha azon lépéseket meghiúsítani, a­melyeket Ausztria a maga érdekében szükségeseknek tarthat. Ama rend­kívüli jó viszonyok, a­melyek a német és az osztrák­magyar kormány közt fennforognak, minket szükség­képen már előbb is a bécsi kormány netaláni sikeré­nek barátaivá tesznek. Andrássy gróf politikájának minden sikerét itt a kölcsönös viszonyok újabb meg­­szilárditásaképen elégtétellel registrálják. — Az oszt­­. nemz. bank heti kimu­tatása jan. 12. Bankjegyforgalom 293,729.320 frt — kr .— 1,570 850 frt.) Giró-betétek 1,134.627 ft 96 kr. (-­- 462.022 ft — kr.) Beváltandó bankutal­ványok és más esedékes passivák 6,347.117­ frt 73 kr. (— 2,313.768 frt— krajczár.) Fedezet: Érczalap 134,549.151 frt 68 kr(4­­36 256 frt — kr) érezben fizetendő váltók 10,741.701 frt 75 kr (- 572.043 frt — kr), államjegyek, melyek a bank tulajdonában­­ állanak 2,721.832 frt (-1- 384.308 frt), leszámítolás­­ 118,395.471 frt 14 kr (- 2,743.084 frt — kr.), köl­csönök 31,898.600 frt(—492.800 frt), földtehermen­­tesítési kötvények beváltott szelvényei 439.295 ft — kr (-1- 133.011 frt — kr), beváltott és börzeszerűleg vásárolt záloglevelek 1 ,662/3 %­4,456.333 frt 33 kr (— 179.666 frt — kr). Összesen 303.202.384 frt 90 kr. A bank követelései jelzálogutalványi üzletek bi­zományi elintézéséből 611.981 forint — krajczár (4­ 284.737 frt — kr.) Az osztrák pártok s az osztrák-magyar tárgyalások. — jan. 13. Tegnapi lapunk távirataiból tudva van, hogy az osztrák minisztérium az Ausztria és Magyarország közötti tárgyalások alkalmá­val az osztrák alkotmányos pártok bizalmi férfiaival környezi magát, s hogy e czélból az említett pártok egyesültek. Hogy mint kí­ván eljárni a magyar kormány, ezt nem tud­juk , de reméljük, hogy a szabadelvű pártnak a tárgyalásokról előbb fog közlést tenni, sem mint az eredményt kabinet kérdésül terjeszti a párt elé. Az osztrák kormány legális eljá­rása, melyet pártjával szemben tanúsított, e párt köreiben nagy elismerésre talál. A ha­ladó párti club tegnapi tanácskozásaiban di­csérték a kormányt, de az egyes szónokok megjegyezték azt is, hogy Ausztria Magyar­­országgal szemben semmi új terhet nem vál­lalhat, s minél határozottabb a kormány ily irányú eljárása, annál erő­telj­esb támogatásra számíthat a párt részéről. Bécsből ez ügy felől a következőket jelentik: Az osztrák miniszterek megjelenése a haladó párti club ülésén s a fontos nyilatkozatok, melyeket a vita folyamában tettek, képezik a nap nagy esemé­nyét. Most már biztosítottnak tekinthető, hogy alkot­m­­ányhű körökből interpelláte a pesti tárgyalások állapotáról a kormányhoz intézni nem fognak. A kormány s az alkotmánypárt közötti teljes, semmi által sem zavart összhang érdekében csak megelége­déssel fogadhatni, hogy végképen elmarad az olyan lépés, melynek előrelátható sikertelenségét bizonyos kellemetlen érzet fatális mellék izétől alig lehetett volna megmenteni.­­ És hogy az alkotmánypárt semmivel sem csorbítja méltóságát, hanem a hely­zet komolyságához mérten jár el, midőn mindent kikerül, a­mi a kabinettel való félreértésnek mag­­vát rejti magában, az a magyar képviselőház szerfölött elővigyázatos magatartásából kivehető. Ennek még legszélsőbb elemei is felfogják annak szük­ségességét, hogy házi viszályaiknak rendbehozata­lát a kormánynyal akkorára halaszszák, a­midőn az a kérdésben forgó országos érdekek károsítása nélkül történhetik, s ők kitűnően tudják amaz ideig a párttaktikát a kellő politikai fegyelemmel összeegyez­tetni. Mi sem lett volna sajnosabb és egyszersmind veszedelmesebb, mint ha az alkotmánypárt ezt a példát nem követte volna. Szerfölött kívánatos, sőt épenség­­gel elkerülhetlenül szükséges, hogy a különböző dlub­­bok egyelőre könnyen kezelhető szervezetté egyesül­jenek s általa szoros érintkezésbe lépjenek a kor­­mánynyal. A min. elnök azon javaslata, hogy (remél­hetőleg, nem nagyon számos tagú)a bizalmi férfiak­ból álló testület választassák, a­melyhez a kormány netalán a parliamentáris szünet idején is fordulhat, valóban a legczélszerűbbnek látszik. Még ha Lasser miniszter ma határozottan el nem ismerte volna, akkor is szembe­tűnő lenne, hogy kormány és párt soha annyira egymásra nem szorultak, mint épen a jelen komoly pillanatban. kes és örvendetes. Mert az új tehetség és jó szónok a házban oly kedves jelenség, mint szép leány a bálon. Ki gondolta volna, hogy Félegyhá­za nem valami pusztán nevelt ha­zafit küld fel a szélsőbalra, hanem egy mű­­velt, tanult, iparkodó ifjút választ a szabad­elvű párt közé, ki a parliament padján, mint salonban, otthonosan érzi magát s okosabban, tudományosabban, mérsékeltebben és csino­­sabban tud beszélni, mint sok régi ember a parliamenti praxis iskolájából. ]Szivák Im­rének alakja, hangja, képzettsége van arra, hogy a közéletben szerepeljen a föllépése is­mét bebizonyította, hogy az uj generatió, mely ez országgyűlésre feljött, megérdemli, hogy figyelembe vétessék s bizalommal báto­­ríttassék. A javaslat mellett második szónok Éder Nándor volt, ki a politikai bölcsészet és az összehasonlító elmélkedés terén mozgott ugyan inkább, mint a gyakorlati élet és a javaslat conkrét themája körül, de igen sok igazat mondott leplezetlenül a nemzetnek szép szónoklatban és nagy hatással. Kívánsága, hogy a törvényben mondassák ki, hogy a közigazgatási bizottságban a tagságot, a­ki megválasztatik, köteles legyen elfogadni és viselni, általános helyesléssel találkozott s ha indítvány létetik ez irányban, az a részle­tes tárgyalásnál többségre tarthat számot. A harmadik kormánypárti szónok, Hor­váth Gyula, szokott modorban beszélt, kike­resvén magának párviadalra méltó társul H­e­n­r­y Ernőt, ki szintén egy felesleges be­szédet mondott a szélső­jobbon. A másik ellenzék részéről Hegyessy Márton fiatal szélbali az által tűnt fel, hogy a qualificatiót és az élethossziglan való vá­lasztást hangsúlyozta s általán az autonómiát a Mocsáry felfogásától egészen eltérő ujabb­­kori felfogás szerint ítéli meg. Tehát már a szélő bal sem maradhat száz negyvenhetes. Még Helfy Ignácz is pattogott s érdemeket szerzett magának Tisza Kálmán körül az ál­tal, hogy egy borsos feleletre provocálta a miniszterelnököt, melyben aztán nem csak Helly kapott ki, de a főváros is, mely most épen nem nagy kegyben áll a kormánynál. A ház zajos helyesléssel kisérte a kormány­elnök előadását. A képviselőháziból. — jan. 13. Egy fiatal szónok — a legfiatalabbak egyike — mutatta be magát a háznak s álta­lános tetszéssel fogadtatott. Ez mindig érde­ ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselő úz ülése január 13-án. (Folytatás esti lapunkhoz.) Éber Nándor folytatván beszédét, azok felfo­gását veszi bírálat alá, kik azt mondják, hogy bár­mily szép és magasztos legyen az önkormányzatnak fejlődése Angliában, mi nem vagyunk még ott, ná­lunk az lehetetlen. Sajnosan tapasztaljuk, az igaz, — úgymond — hogy az önkormányzat értéke nálunk nagyon is gyenge, hogy még azon szerény kör is, mely e tekintetben meghagyatott, alig töltetik be. Ezen azonban — véleménye szerint — még most segíteni lehet, de kell is. Minden a gyakorlattól függ. Midőn a kis gyermeket legelőször a vizbe mártják, az si­kolt, s ha engedünk sikoltásénak, piszkos marad egész életében; mig ellenkezőleg utoljára megszokja a vizet s a rend és tisztaság életszükségévé lesz, így van ez az önkormányzattal is. Az angol és amerikai sincs más tésztából gyúrva, mint mi. Ha náluk az önkormányzat kifejlődött, ez azért történt, mert a kö­rülmények kényszerítették őket reá, mert tudták és tapasztalták, hogy senki rajtuk nem segítene. Be­szélhetünk mi, úgymond, önkormányzatról, míg azt

Next